Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-08 / 56. szám

1973. MÁRCIUS 8.. CSÜTÖRTÖK rtai MEGYEI sJUrtap Szűkmarkú kőnyőrűlet Részlet az ismert szerzőnek a Kossuth Könyvkiadónál a könyvnapra megjele­nő SZEGÉNY EMBER GAZDAG VÁ­ROSBAN című kötetéből. A Hajléktalanok menhelye. Pataky László rajza. Magyar •jj Salon, 1889. fi z állatvédő egyesület működésének nyo­mát szerte-széjjel láthatni a fővárosban — háborog 1908-ban egy újságcikk írója —, de e nemes munkálkodás mellett annál kirívóbb az, hogy milyen csekély gondot fordít az ál­lam, a főváros és a tanács az embervédelem­re ... Az utcán, éjszaka idején, százával bo- lyonganak hajléktalanok, akiken csak a rend­őr jó szíve segíthet azzal, ha a szerencsétlene­ket csavargás címén beviszi az őrszobára. — Tűrhetetlen helyzet — idézzük a szóki­mondó írást —, hogy jóravaló, becsületes lel­kű, de a szélső nyomorúsággal, a hajlékta lansággal küzdő emberek apró vétségeket kö­vessenek el előre megfontolt szándékkal azért, hogy néhány napra meleg hajlékot, meleg ételt leljenek — a toloncházban... — Nagyon elkelne — gúnyolódik a kemény és keserű bírálat —, ha felállítanák az orszá­gos embervédelmi hivatalt — természetesen nem azért, hogy néhány jól dotált állást le­hessen kreálni... X udjuk, hogy akik hivatalból kérték szá­kion a közjótékonyság mulasztásait, gyökeres megoldásra pillanatig sem gondoltak. Talán azt sem kell bizonygatnunk, hogy a jószán­dékú ostorozók is többnyire gyermekded lel­kek voltak, akik nem ismervén a tőkés tár­sadalom farkastörvényeit — illúziókat kerget­tek. Számunkra világos, hogy a kizsákmányo­lás körülményei között, különösen a későn alakuló, mohón feltörő hazai kapitalizmus kí­méletlen terpeszkedése idején, az osztályura­lom biztosítószelepének funkcióját betöltő köz- és magán jótékonyság csak fukar, fogya­tékos, felemás intézkedésekben és intézmé­nyekben jelentkezhetett. A főváros jómódú polgárai a nincstelene­ket, a nyomorgókat alsóbbrendű emberfaj­taként kezelték, szűkmarkú könyörületükkel gettókba szorították őket, s mindennemű se­gélyezés karakterisztikuma korántsem az annyit hangoztatott „caritas”, hanem az ön­védelem, az elkülönítés, a lealacsonyítás és a szánakozó megalázás volt Budapesten a múlt század nyolcvanas évei­nek közepén létesült a hajléktalanok első menhelye — a Rottenbiller utcában, majd néhány esztendő múlva megnyitották a má­sodik, Alföldi utcai menhelyet is. A hajlékta­lanok menhelyének „felavatása” nemcsak a Rottenbiller utca, hanem az egész főváros szenzációja volt. A sajtó jelentős társadalmi cselekedetként — ma azt mondanók: előre­lépésként — tárgyalta, ám a beszámolók még­is úgy hangzottak, mintha egy alig ismert, szinte újonnan felfedezett, igen veszedelmes bennszülött-néptörzs különös életmódját tár­nák fel. — Az. a sajka — kezdte klasszikus jelkép­pel a Vasárnapi Újság 1886 január 13-i szá­mának szemleírója —, mely az idegenek, ka­landorok és munkakeresők zagyvaléknépét vezeti be naponként a főváros zátonyszirtes tengerébe, rendesen ott köt ki először a Rot- tenbiller utca csinos új házikója előtt... Haj­léktalanok menhelye. Mennyi álmatlan álom, küzdő gond és kétségbeesésbe elröppent sóhaj titkát takarják ezek a mosolygo falak ... Ami erkölcsi szemetet az éjszaka felsöpör a fővá­ros utcáiról, ide önti ki halomra, hogy felve­gye az a nagy reservoir, amelyet a biztonsága felett őrködő társadalom preventív gondosko­dása emelt itt, hogy az álom rostáján átszitál­ja a föllázadt gyomor bűnös gondolatait... Árulkodó sorok ezek Talán még többet árulnak el, mint a beszámolókhoz mellékelt rajz, amely a kora esti, a menhely előtt gyü­lekező földönfutókat mutatja. Siralmas kiné­zésű, kuszáit hajú-szakállú, rongyos férfiak, középkorúak és öregek, kendőbe bugyolált nők, dideregve,összebúid gyerekek topognak a járdán vagy ülnek az utcakövön, s lesik az esti fél hét órát, hogy helyet kaphassanak „az álmok házában”, hogy idejében födél alá kerüljenek. Mert a tartózkodó hangjáról ismert Vasár­napi Űjság e szerencsétleneket sommásan „zagyvalék nép”-nek és „erkölcsi szemét”-nek titulálta, s mellőzve a jótékonyság, könyörü- let frázisait, puritán őszinteséggel állapította meg, hogy a Rottenbiller utcai nagy szemét­tartályt megelőző védekezésnek szánta a nyo­mor zendülésétől rettegő társadalom. Miiven ábrándokba ringathatták magukat a derék pesti polgárok a hajléktalanok menhe­lyének varázsos funkciója felől? Hogyan kép­zelhették, hogy a sovány irgalmasság a mély­ség szedett-vedett lakóit életük körülményei­vel kibékíti, sorsukkal elégedetté teszi, s „jó­tevőikkel” szemben háládatosságra indítja? Ismerték-e vajon a „csinos új házikó” élet­rendjét, komolyan hitték-e, hogy a „mosolygó falak” között a „föllázadt gyomor bűnös gon­dolatait” valóban bűntelenné szitálhatja „az álom rostája”... ? Estefelé a Városligetből — talán éppen a korcsolyapályáról — hazamenet, a Rottenbil- ler utcán áthaladva, hányán figyeltek fel a fagytól vacogó, vásott ruhás alakokra, akik­nek a« életük függött attól, hogy bejussanak a Hajléktalanok menhelyére... ? Pedig á je­lenet hosszú ideig eléggé feltűnő volt, hiszen az Alföldi utcai testvérintézmény megnyitása előtt, gyakorta száz meg száz nő és férfi várt itt hiába a bebocsátásra. A Hajléktalanok menhelyének kapuján ezek a Dante pokolbejáratának feliratánál valamivel vigasztalóbb szavak állhatták vol­na: — Ki itt belépsz — reménykedj holnapig! A félig pokol, félig purgatóriumépület fo­lyosóján párosával egymás után topogott be­felé esténként a felvételre- sorakozó férfi- és asszonynép. Belépéskor mindenki számot ka­pott, s hogy kavarodás ne essék, nem hiány­zott a Cerberus sem: a pléhszámos, kardos rendőr. A Hajléktalanok menhelyén nem sok dolga akadt a rendőrposztnak, mert az elkín- zott, tikkadt tömeg türelmes maradt és ille­delmesen viselkedett. Az érkezők bediktálták a gondnoknak nevüket, foglalkozásukat — lakcímre a menhely naplójában nem hagy­tak rubrikát. Aztán a hajlékhoz jutott hajléktalanok levették lábbelijüket — ha volt — és kaptak egy kölcsönpapucsot meg egy tiszta törülközőt, s azzal ki­jelölt közös hálószobájuk mellett levő für­dőhelyiségbe mentek. Az arc és a láb megmo- sása kötelező szabály — de voltak, akik meg is fürödtek a nagymedencében. Lefekvés előtt bádogcsajkában gulyás- vagy bablevest hord­tak fel, kenyérrel. Féregtelenítő, fertőtlenítő alkalmatosság hiányzott — sőt a többi szol­gáltatás sem volt díjtalan. Díjköteles volt bizony, mert állami, közületi kötelezettség hiányán a közadakozás nem bi­zonyult elegendőnek a menhely fenntartásá­ra. Ezért aztán a „vendégek” fekhelyükért és ételükért egy estére-éjszakára fejenként 6 krajcárt fizettek. Ez nem túl nagy összeg, de az a sok száz nyomorult, aki ennyit sem tu­dott reggeltől estig összekuporgatni — éjsza­kára hajlék nélkül maradt. A menhelyet fenntartó irgalmas szerveknek ez nem oko­zott gondot, hiszen a Rottenbiller és az Alföl­di utcai két menhely befogadóképessége amúgy is csak 445 férfire és 55 nőre volt mé­retezve, s még a „fizetőképes” jelentkezők kö­zül is estéről estére kétségbeesett emberek tömegét visszautasították. — A két valódi szerencsétlenség — bölcsel- kedett a Magyar Salon hasábjain, a Hajlék­talanok menhelyéről megemlékezve, 1889-ben egy szociális kérdések iránt érzékeny publi­cista —: a betegség és a nyomor, melyet a társadalomnak kötelessége enyhíteni... — Arra kell törekednünk — állapította meg —, hogy a farkasok meg ne egyenek és hogy a koldusoknak legyen mit enmök. Lehet, hogy szellemes fordulat, de az em­beri nyomorúság felszámolásának nem éppen tökéletes programja Mégis az efféle elgondo­lások tartósnak bizonyultak s a tőkés társa­dalom változó körülményei alig változtattak a nyomorenyhítés szűkre szabott elképzelésein. Csaknem két évtized elmúltával, 1906-ban annyi fejlődésről számol be a közjótékonyság statisztikája, hogy a hajléktalanok fővárosi menhelyei az év folyamán 311 301 lakás nél­kül nyomorgónak biztosítottak egy-egy éjsza­kára fedelet, s ebből 35 383 személy számára ingyen, mert ezek az akkor 10 filléres tarifát sem tudták megfizetni. A hajlékhoz jutottak számának növekedése Budapest lakosságának szaporodását és sze­gény népének fokozódó pauperizálódását tük­rözi. Ha mintegy 11 százaléknyi díjtalan há­lóhely számát a díjszabás összegével meg­szorozzuk, akkor pedig kiderül, hogy a fő­város gazdag születési- és pénzarisztokráciá­ja, jómódú polgársága és tömérdek nagy va­gyonú intézménye pontosan 3538 korona 30 fillérrel emelte meg a nincstelenek fedél alá juttatásáért hozott eddigi „áldozatának” költségelőirányzatát. Negyedfélezer korona — egy közepes kár­tyaparti vesztesége vagy nyeresége valame­lyik fővárosi kaszinóban . , Beiratkozás a menhelyen Pataky László rajza. Magyar Salon, 1889. BÉKÉS ISTVÁN Gyermekszerető kartaliak Összefogás egy óvodáért asgasr Társadalmi munkában az épülő kar tali óvodánál Ha az országban mindenütt olyan örömmel várnák az új kis családtagot, mint o gödöl­lői járásbeli Kartalon, akkor alighanem kevesebbet kellene beszélnünk a népszaporulat különféle gondjairól. Talán e kedves familiáris szellemnek a játékos megnyil­vánulása volt az a minapi bál is, amelyet a népfront helyi szervezete rendezett a műve­lődési házban. Páros bál — ezt a nevet adták a mulatságnak. Csak házaspárok kaphattak rá meghívót, amelyen mottóul Sipos Gyula szép költeményé­nek egy versszaka állott: Élni kell! Gyereket nevelni és dolgozni és énekelni. Ahogy belélegzem hazámat; feszül a vér, múlik a bánat... A páros bálon mindenesetre jó hangulatban múlt a bánat, már ami olykor akad az em­ber életében. A részvevők jó társaságban vigadtak, ki-ki a párjával meg a baráti körrel. A mulatságot követik a kartali hétköznapok, a munkás órák, amelyeknek fáradalmait a leg­több családban a gyerekekkel töltőit idő öröme váltja föl. — A mi községünkben na­gyon jó a gyermekszaporulat — szokott beszélni róla Söregi János tanácselnök, s nem tit­kolt á büszkesége, mikor hoz- zátes-i, hogy a megyében, de talán országosan is dicsérete­sen szép helyet foglalnak el ebben. — Csakhogy gondok is járnak ezzel — tette hozzá leg­utóbb, amikor Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja látogatta meg ' a megye vezetőivel a múlt héten a községet, mint arról beszá­moltunk. lapunkban. — Mert hogy sok a gyerek, több gondot okoz az elhelyezé­sük. Sokan járnak Budapestre dolgozni, s a gyerekekre meg­felelően kell vigyázni addig. Óvoda kell,\ meg több óvónő, meg óvónői lakás. Bizony, gon­dok ezek. — De szép és jó gondok! — jegyezte meg a látogatáskor Cservenka Ferencné, a megyei pártbizottság első titkára. — S a kartaliak bizonyára segí­tenek is ezeken a gondokon. A beszélgetés egyébként ép­pen a legjobb helyen, az épülő óvoda falainál folyt. Mintegy kézzelfogható válaszként. Mert mire ezek a falak állni fog­nak, hogy új kis óvodásokat fogadjanak maguk közé, ad­digra nemcsak a megyei témács ötszázezer forintos támogatása lesz benne, hanem a község la­kóinak és a községgel kapcso­latos üzemeknek a hozzájáru­lása, konkrét segítsége is. Ezekről is számot adott a ta­nácselnök. Elmondta, hogy az összes költség hárommillió fo­rintnál több lesz, és ez csak társadalmi segítséggel oldható meg. Az üzemek, termelőszö­vetkezetek meg is értették en- ne?c a fontosságát. így például az Ipari Műszergyár ötszázezer forinttal járul hozzá, az Új Élet Termelőszövetkezet pénz­ben százezer forintot ad, de ugyanannyi értékű társadalmi munkát is végeznek a tsz-ta- gok, a 21. sz. Állami Építőipari Vállalat — amelynél egyéb­ként sok kartali is dolgozik — előre gyártott betonelemeket ad százezer forinton felüli ér­(Herczegh János felv.) tékben, a Budapesti Konzerv­gyár — amellyel a helyi tsz- nek van munkakapcsolata — a villanyszerelési munkálato­kat végzi el, s anyagot is ad hozzá, a gödöllői tangazdaság százezer forintnyi pénztámoga­tást ajánlott föl. Segít még a Gépalkatrész-vállalat, a 3. sz. Középülettervező Vállalat is: különféle építőanyagokat, az építkezéshez szükséges gépeket adnak, ami jelentős megtakarí­tást is eredményez. És a lakosság közvetlenül mit tesz a gyerekekért? Már eddig 1045-nél tart a községbeliek által felajánlott és teljesítés alatt levő társa­dalmi munkaórák száma. Eb­ből 589 óra segédmunka, a töb­bi szakipari munka. Tavai}’ augusztus 5-én kez­dődött az óvoda építkezése, s a társadalmi munkások szabad idejükben nagy szorgalommal dolgoznak a falaknál. Szeret­nék, ha szeptemberre ide jár­hatnának a gyerekek, akik re­mélhetően már óvodás koruk­ban a társadalmi összefogás e szép szellemén nevelkedhet­nek. — ős ELVÁNDOROLTÁK Ritka mint a túzok Hazánkban már csak rit­kán fordul elő a magyar struccnak is nevezett túzok. Borsod megyében a Tisza mentén az Ároktő, Mezőcsát környéki nagy szikes legelő­kön tartanak nyilván megkö­zelítőleg száz darabot. Annak ellenére, hogy szigorú véde­lem alatt állnak és vadásza­tuk tilos, évről évre fogy az állomány. A vadászok megfi­gyelése szerint egy részük a Hortobágyra vándorolt el, más részüket kóbor kutyák Az egészség kisfilmjei Őszintén, Hét jel Jelenleg csaknem 200 olyan kisfilmünk van, amely az egészségügyi felvilágosítás; az egészséges életmódra nevelés szolgálatában áll. Ezeket kü­lönböző rendezvényeken, mű­velődési házakban, a mozik­ban. s időnként a televízióban is vetítik. A filmeket bármely intézmény körzeti orvos, üzem gyár, vállalat díjmente­sen igénybe veheti. A rendel­kezésre álló adatok szerint — amint az egészségügyi felvilá­gosítás központjában elmon­dották — évente szervezett formá­ban 3—4 millióan nézik az egészségÜTvi propaganda- filmeket, s további milliók látják a mo­zikban, a tévében. A legutóbbi esztendőben készített filmek között teljesen újszerű az „Őszintén” című, amelyik a nemibetegségek megelőzésé­vel, tüneteivel foglalkozik. Egy másik, nagy érdeklődést kiváltó alkotás, a „Hét jel”, a rákbetegségek megelőzésének, korai felismerésének fontos­ságára hívja fel a figyelmet. Ami az idei „termést” il­leti. újabb 20 egészség­ügyi propagandafilm ké­szítését tervezik. Egy ötrészes sorozat a külön­böző életkori és egyéb adott­ságoknak megfelelő mozgások szükségességét szemlélteti, a csecsemőkortól az öregkorig. Készül olyan egyperces soro­zat is. amely az idei egészség- ügyi világnap jelszavához kap­csolódik: „Az egészség otthon, a családban kezdődik”. pusztították el. A fácánban, fogolyban gazdag dél-borsodi részen az apróvadas etetők feltöltése során Mezőkeresztes község határában elterülő le­gelőkön a vadászok tizenhat darabból álló túzokcsapatot fi­gyeltek meg. Emberemlékezet óta nem láttak ebből a vad­fajtából ezen a vidéken. A tú­zokcsapat megtelepedését az­zal magyarázzák, hogy bizton­ságos környezetet kerestek a tavaszi költés előtt. Mind a vadásztársaság tagjai, mind pedig a mezőkeresztesi tsz mezőőrei kettős gondossággal vigyáznak, hogy a feltűnt tú­zokcsapatot károsodás ne ér­je, s véglegesen megteleped­jen ezen a vidéken. Megkezdődött a vizes idény Az öt megyét eílátó Tisza- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat az öntözőművek jelentős részét már felvonultatta. Az üzemelő szivattyútelepek feltöltötték az öntözőcsatornákat és folyama­tosan táplálják a vizet a nagy befogadóképességű tárolókba. Befejeződött a Tisza II. víz­lépcsőhöz kapcsolódó jászsági főcsatorna első, tizennyolc ki­lométeres szakaszának kimosá­sa is. Pénteken megkezdik a főcsatorna teljes feltöltését, s ezzel újabb területeken nyflik lehetőség az öntözésre. i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom