Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-07 / 55. szám

A PESTME&YLI HÍRLAP ' kDlŐN KIÄP^TsÄ XVII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1973. MÁRCIUS 7.. SZERDA MEGKEZDŐDTEK AZ ÁFÉSZ RÉSZKÖZGYŰLÉSEI Élénkülő forgalom - növekvő nyereség Támogatja a város fejhsz lést — Bolt bővítés — A húsellátás javításáért Megkezdődtek a Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztó- ■ si és Értékesítő Szövetkezet részközgyűlései, melyek iránt Nagykőrösön, Kocséron és Nyársapáton is nagy érdeklő­dést tanúsít a tagság. A 7-es körzetben, az Arany János iskolában megtartott részközgyűlésen Szabó József, az ÁFÉSZ kereskedelmi osz­tályvezetője elnökölt. A véglegesen összeállított adattok alapján a szövetkezet 1972. évi tevékenységét ismer­tette, mely szerint összesen 217 millió forint bevételt értek el: ez az összeg 22 és fél millió fo­rinttal haladta meg az elő­ző évi forgalom bevételét, és 6 millió 838 ezer forint nyereséget hozott. A nyerségből a szövetkezet fejlesztésére tartalékolnál!, a városfejlesztést 410 ezer forint­tal segítik, a vásárlási vissza­térítésekre 387 ezer forintot irányoznak elő. A Nagykőrösi Kinizsi Sportkört 10 ezer, a kocséri sportolókat 4 ezer, a nyársapátiakat 2 ezer forinttal támogatják. A körösi városi könyvtárnak 7 ezer, a kocséri- nak 3 ezer, a nyársapátinak 1500 forintot juttatnál!. A beruházásokra a tagság 409 ezer forintot kölcsönzött a szövetkezetnek, mely kölcsönö­ket továbbra is átvesz a tagok­tól, egytől-egytől legfeljebb 20 ezer forintot. Tervezi a tormási úgyne­vezett Papp-féle bolt bő­vítését, a Szabadság Ter­melőszövetkezettel közös húsüzem fejlesztését, a la­kosság közellátásának to­vábbi javítására saját hiz­laldáiban ezer sertést hiz­lal. TANULMANYUTAK Filmen örökítik meg a gyár krónikáját Közgyűlést tartott a MÉTE konzervgyári csoportja A Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület kon­zervgyári csoportja közgyűlést tartott, melyen részt vett Ko­vács Sándor, a konzervgyár és dr. Török Szilveszter, a Kon­zervipari Kutató Intézet igaz­gatója is. Dr. Gábor Gyula, a csoport elnöke ismertette az 1972. évi munkát. 1971-ben harmincnégy MÉTE-tag volt, ta1*ily mél­tóbb mint kétszer annyi. Az üzemi csoporttal kapcsolatot teremtett a Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakközépiskola is. Az Agrártudományi Egyesület­tel közösen 16 előadást rende­zett, továbbá egy belföldi, egy csehszlovák és egy bolgár ta­nulmányúton vettek részt tag­jai. Eredményesen működött a MÉTE filmklubja is. Az idei munkaterv szerint a csoport még több szakmai továbbképző tanfolyamat szer­vez, a tagok szakmai tovább­képzésére. E részletes munka­tervben, melyet a közgyűlés jóváhagyott, egy NDK-beli ta­nulmányút s a vállalat króni­kájának filmre vitele is sze­repel. Kovács Sándor elismeréssel szólt a MÉTE-csoport elmúlt évi munkájáról, dr. Török Szilveszter pedig azt a megál­lapításit közölte, hogy a Nagy­kőrösi Konzervgyárban dolgo­zik a legjobban a MÉTE-cso­port, mintegy mintát adva a többi konzervgyárban működő valamennyi csoportnak. K. Z. Mit látónk ma a moziban? Föltámadott a tenger. A nagy sikerű magyar történel­mi játékfilm felújítása. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Támadás hegedűszóra. Iz­galmas szovjet film. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadás kezdete: este fél 7- kor. SZALAGAVATÓ A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézetben megtartották a végzős hallgatók hagyományos sza­lagavató hóvirág­bálját. A Gyertya- fény-Ueringő üte­meire kezdődött a nyitótánc, majd Bognár Gyula, az iskola igazgató- helyettese köszön­tötte az ünnepei­teket és Szebellédi Tamás a végzősök nevében köszönte meg a nevelők négy évi fáradozá­sát. azután a ha­gyományos szalag- feltűzés követke­zett. Képünkön: Varga János Pet­rák Katalin vég­zős hallgatónak tűzi fel a szalag­ját. Varga Irén felvétele A Ceglédi úti lakótelepre ter­vezett ABC-áruház felépítését 1976-ra kell halasztani. Freitag Béla felügyelő bizott­sági elnök a felügyelő bizott­ság beszámolóját ismertette, mely szerint a szövetkezet 1972-ben eredményesen, jól gazdálkodott, s az idei esztendőre, 7 millió 500 ezer forint nyereségre számítva, a tavalyit 22 millió forinttal meghaladó forgalmat irányzott elő. Az előterjesztett beszámoló­kat és javaslatokat a részköz­gyűlés egyhangúlag elfogadta. K. Varga Dénes, Kovács Ferenc és több tag javasolta, hogy a szövetkezet törekedjék a gyümölcs- és zöldségfelvá­sárlás fejlesztésére, tegye zök­kenőmentesebbé a felvásárlást. Kopa László Előadás a vadásztársaság tagjainak Március 8-án, este 6 órakor, a művelődési központban elő­adást tart Varga József, a MAVOSZ Pest megyei titkára, A társas és egyéni vadászat szervezése, valamint az új va­dászati szabályok címmel. Több zöldborsó, paprika, paradicsom A konzervgyárban már ta­valy megkötötték az idei év­re a termelési szerződéseket: 11 ezer 310 holdra, 7 ezer 885 vagon zöldségre, 2 ezer 415 vagon gyümölcsre. Jelentősen emelkedett a szerződött zöld­borsó, paprika és paradicsom mennyisége. A gazdaságok 95 százaléka megkapta a vetéshez a zöld­borsó-, valamint az összes pa­radicsom- és paprikavetőma­got. Kifüggesztették a tanácsi választókerületek beosztását Elkészült a város választó- kerületeinek területi beosztá­sa, amelyet a városi tanács épületében kifüggesztettek, a hivatalos időben bárki meg­tekintheti. ÁFÉSZ-részközgyülések Március 7-én és 9-én Ko­cséron, az Üj Élet Termelő- szövetkezet művelődési házá­ban ÁFÉ^-részközgyűlése- ket tartanak. Mindkét napon a közgyűlések délután 5 óra­kor kezdődnek. Farsangi karnevál a Petőfi iskolában A Petőfi Sándor általános iskola három földszinti, egy­be nyitható termében rendez­ték meg az úttörők farsangi karneválját. Zene, tánc, tom­bola, büfé biztosította a jó hangulatot. 47 kisdiák vonult fel a jelmezversenyen, ötle­tességükről adva tanúbizony­ságot. A mulatságon az is­kola volt növendékei közül is sokan részt vettek. A nemzetközi nőnap városi ünnepsége Csütörtökön, délután 5 óra­kor, a művelődési központ emeleti tanácstermében kerül megrendezésre a nemzetközi nőnap városi ünnepsége, me­lyet Bodrogi István, a városi pártbizottság osztályvezetője nyit meg. Az ünnepi beszédet Csete Gyula iskolaigazgató tartja, majd az állami zeneiskola ta­nárainak együttese ad műsort. A központi ünnepséget közös vacsora zárja az ÁFÉSZ étter­mében. Egész nap nyitva Gazdagabb választék A napokban meglátogattuk a MÉK által átvett Deák téri zöldségboltot. — Milyen változást hozott a bolt életében a cégváltozás? — kérdeztük Molnár József bolt­vezetőtől. — Áruválasztékunk jelentő­sen bővült — mondotta —, és bevezettük a reggel fél 8-tól este 6 óráig tartó árusítást. — Főleg miben bővült a vá­laszték? — A zöldség-, a gyümölcs- félékben. A déligyümölcsökön kívül például almából négyfé­lét tartunk, 5 forint 60-tól 8 forintos árig. Bő választék­ban kaphatók a mélyhűtött mirelit zöldség- és húsárufé­lék is, valamint a Barnevál­tól rendszeresen küldik a tisz­tított baromfit s az egyéb hús­féléket. — A primőráru-ellátásra is felkészültek? — Igen. Az első termés megjelenése utón mindent ka­punk a MÉK-től. Máris van hegyes zöldpaprikánk, mely­nek 2.80 forint darabja és üvegházi paradicsomunk, mely kilogrammonként 20 forintért kapható. — Száraz főzelékek? — Vannak. Babból például négyfélét tartunk. Ügyszintén konzervek, tészták és szemes terményféleségek is kaphatók. K. L. Váljék tartalmasabbá Kétségtelen, hogy szeszes ital nélkül is lehet rendezvényt tartani, sőt, jó hangulat is ki­alakulhat alkohol nélkül. Ezért üdvözöljük a Kőrisfa cukrász­da, illetve az ÁFÉSZ kezdemé­nyezését: minden szerdán dél­után 3—6 óráig csak szeszmen­tes üdítő italokat szolgálnak fel a vendégeknek. Makai Zsigmondtól, az üzlet vezetőjétől kérdeztük, mióta tartanak ifjúsági délutánokat? — Egy hónapja. Colát, kávét, süteményeket szolgálunk fel, a Sikeres téli továbbképzés Tudnivalók a nagyüzemi zöldborsótermesztésről Befejeződött a Magyar Ag­rártudományi Egyesület téli szakmai továbbképző elő­adássorozata, dr. Lászlóffy An­tal, a Kertészeti Kutató Inté­zet újmajori kísérleti telepe vezetőjének előadásával. Elmondta, hogy a zöldborsó az egyetlen zöldségféle, mely­nek nagyüzemi termelése lé­nyegében megoldott, de még sok a fejleszteni való: a je­lenlegi országos 15 mázsa hol­danként! zöldborsótermést leg­alább 20—22 mázsára lehet nö­velni, mert jelenlegi termés­átlagunk 50—60 százaléka a fejlett európai államok zöld­borsó-termésátlagának. Előadásában visszatekintett az 1930-ban 4 ezer hold terü­leten végzett zöldborsótermesz­tés eredményeire. (Napjaink­ban már 46 ezer hold terüle­ten termelik a zöldborsót.) Tizenöt évvel ezelőtt csak kézzel szedett zöldborsót dolgozott fel a konzerv­ipar, ma már csaknem 100 százalékban géppel csépelt zöldborsószem kerül a konzervgyárakba. A ter­mést gépek kaszálják le, gyűjtik össze és gépek vet­nek is. A zöldborsó kitűnő elővete- ménye a kalászosoknak: álta­lában utána 3—4 mázsával több búzatermés várható. A zöldborsó is csak megfelelő tápanyagellátás esetén ad jó terméseredményt. Kialakult a zöldborsótermesztés zárt tech­nológiája, a konzervipar és a hűtőipar részére, és különvált a piacra való termelés: a kézi szedés. Tizenöt mázsa holdan­ként szemtermés alatt már nem jövedelmező a zöldborsó­termelés. A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem tangazda­sága évek óta, ezer hold területen, 20—23 mázsa zöldborsószem-termést ér cl. Hasonló jó eredmény­nyel dicsekedhet a tápió- szentmártoni Rákóczi Ter­melőszövetkezet is. Általában 2 mázsa foszfor, 1 mázsa kálium műtrágya szük­séges az átlagos minőségű ta­lajokon a jó termésátlaghoz. A zöldborsó a savanyú ta­zenegép muzsikájára táncolni is lehet. — Van már törzsközönség? — Még nincs, de reméljük, lesz. A gimnázium lánykolié- giumának lakói a leggyakoribb vendégek. Gótczián Lászlónét, a városi KISZ-bizottság titkárát is megkérdeztük, mi a véleménye az ÁFÉSZ kezdeményezéséről? — Nekünk tetszik az ötlet, csak tartalmasabbá kellene tenni az ott töltött órákat. Ha ezek a szerda délutánok nép­szerűkké válnak, újabb szóra­kozási lehetőséget biztosítot­tunk a város fiataljainak. Sz. M. Vasárnap: Áramszünet Március 11-én, vasárnap, reggel 6 óra 30 perctől déli 12 óráig áramszünet lesz a II., Itt. ív., V., VI., Vtt kerület­ben. SPORT Fontos győzelem A Toldi-tamacsamokban keutős női teremkézüabda ku­pafordulót bonyolítottak le. A hazaiak a legfontosabb, a vá­rosföldiek elleni mérkőzésüket ezúttal is megnyerték. Ered­mények: Városföldi MEDOSZ—Nk. Toldi ITSK II. 15:4 (6:3). Nk.: Tarczali — Egyed (1), Bacsó,' Vass, Irimi, Habony, Vanó (1); csere: Polgár (1), Palotai, Sá­rik V. (1). Az elején közepes volt a színvonal. Szünet után az újonc NB Ill-asok helyen­ként igen ötletesen, biztosan fokozták előnyüket. Ceglédi Vasutas I.—Ceglédi Vasutas II 23:8 (9:5). Nk. Toldi ITSK I.—Város­földi MEDOSZ 9:8 (4:6). Nk.: Ádám — Boda (6), Sütő (1), Nagy, Vikartóczki (2), Frajka, Dér; csere: Gálig. A nap mér­kőzését gyors, jó játékkal, 3:0­A Toldi Kupa állása az utol se 1. Ceglédi Vasutas I 2. Városföldi MEDOSZ 3. Nk. Toldi ITSK I 4. Ceglédi Vasutas II 5. Nk. Toldi ITSK II Az eddigi legjobb góldobók: Orosz (CVSE) 38, Boda (Nk. Toldi 1.) 30, Jaskó V. (Város­föld) 28, Bálint (CVSE) 25, Csapóné (Városföld) 23 góllal. A sportszerűségi verseny ál­lása: 1. Ceglédi VSE I. 4, 2—3. Ceglédi VSE II. és Nk. Toldi ITSK II. 6—6, 4. Toldi ITSK I. 15; 5. Városföld 23 perces össz- kiállítással. A 21-es Volán kezdeményezése A 21-es Volán, 5 helyi üzem, 2 középiskola és a Kinizsi két ás vezetéssel kezdték a vendé­gek. Később feljött a Toldi, de a MEDOSZ igen ügyesein ki­használta kínálkozó lehetősé­geit. Szünet után jó, színvona­las, mozgalmas volit a játék. Iz­galmas, kemény összecsapások, változatos, szép gólok fűszerez­ték a találkozót. A szíwel-lé- lekkel küzdő Toldi az utolsó előtti percben érte el győztes gólját, s ezzel, valószínű, a má­sodik helyen végez. Ceglédi Vasutas II.—Nk. Toldi ITSK 11.9:3 (7:1). Nk.: Tarczali — Egyed (2), Sárik V., Irimi, Polgár, Vanó, Bacsó (1); csere: Plavecz, Habony. A múlt évi megyei ifibajnok ceg­lédiek jól helyezett lövésekkel szereztek vezetést. Szünet után erősen visszaesett az iram és a színvonal is. A hajrában fel­jött a kis Toldi. A gólkülönb­ség, a játék képe alapján, erő­sen túlzott. A Toldi Kupa állása az utolsó forduló előtt: 6 7 6 7 6 6 4 4 2 102- 31 77- 40 62- 59 50-108 22- 75 12 8 8 4 közvetlen utánpótláscsapata meghívással, városi asztalite­nisz csapatbajnokságot rendez. A tét: a Volán Kupa elnyerése. Szerdai műsor Labdarúgás Múzeumi pálya, 14: Nk. Ki­nizsi—Tápiószelei Kohász ba­rátságos mérkőzés. S. Z. f i t lajit nem szereti, inkább mész­tűrő. A fejlődés kezdeti sza­kaszában, a vetés előtt ada- | golva, a borsó is igényli a nit­rogént. Pillangósok és vegy- szerezett kukorica után ne vessük, helyesebb burgonya, cukorrépa után vetni. Vegyszeres gyomirtásra ke­lés előtt a Treflán, kelés után, állománygyomirtás­ra, az Aretit vált be a leg­jobban. Állományban csak addig le­het vegyszeres gyomirtást vé­gezni, amíg a borsóvirág bim­bója meg nem jelenik, tehát lehetőleg 6—8 centis növény­állomány-magasságig. Túl ko­rai vetésnél a hideg talajban a borsóvetőmag tönkremegy. A pusztulás némileg megaka­dályozható, ha a vetőmagot TJlTD-vel csávázzák. A borsóbetakarításhoz leg­jobban bevált a Windro- wer típusú gép, mely na­ponta 40 holdat tud rend­re vágni, kiváló minőség­ben. Hozzá hasonló jó munkát végez a BMG tö­rökszentmiklósi gyára ál­tal gyártott, SZK—4 kom­bájnra szerelhető BR—A Adapter, melynek ára 60 ezer forint. Ártámogatással vásárolható. Eredményesen alkalmazható a Hamster elnevezésű, rendről felszedő pótkocsi, mely 8 kilo­méter távolságig gazdaságos begyűjtésre. A vontatott és a járva , fejtő zöldborsó fejtőgép nem tisztít olyan jól, mint a stabile zöldboreócséplő gép, ráadásul háromszor-négyszer annyiba kerül. Ma már számtalan jó zöldborsófajta között vá­laszthatnak a termelők. A koraiak közül kiváló a BR 13 és Prinza. Jó termőképes­ségével kitűnik a Debrecen 21, a Grüne Perle, a Debreceni 85 2/A., a Debreceni 83 C/l, mely „debreceni zöld” néven kerül forgalomba, a BR 52, DSP H— 94, Kubanyec, Ovocsnoj—76, Bördi és a szinte legkésőbbi érésű Nike. Hazai nemesítésű a Kertészeti Kutató Intézet előállításában a Budai cseme­ge- és a Budai Gyöngy fajták. I A házikertekben létjogosult I csak az Express, Chretensen ' Cornell, Onward, Petit. | Az előadást színes diaképek, illusztrációk bemutatása zár­ta Dr. Konrád Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom