Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-22 / 68. szám

PLS1 »IE Cl 1973. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK KMírlap Petőfi utca 24. Jelölőgyűlés a konyhában Feszülten figyelik a beszámolót a választópolgárok. Elöl Tekler Lászlóné, a jelölt. “ ......... . . .. . / Gardos Katalin felvétele Talán azért mentőnk éppen Délegyházára jel ölőgy ölesre, mert airról a faluról neveset hallani. Azt is a ráckevei já­rási hivatalban tudjuk meg, hogy a decemberi falugyűlé­seken nemcsak a végzett munkáról való számadást hallgatták meg a lakosok, ha­nem vállalásokat is tettek. A falu előőrse a vasútállo­más, mögötte ferdén magas­ba mutató hatalmas futósza­lagok látszanak. Ott a kavics­bánya. Ám a vasútállomástól rossz földút vezet a faluba. No, majd lesz szó biztosan er­ről is a jelölőgyűlésen. A Petőfi Sándor utca 24 szám alatt fél hat előtt nyolc perccel még senki nincs, csak maga a jelölt, a mostani ta­nácstag, Tekler Lászlóné Csernus Marika, meg a 76 esztendős nagyapa, aki na­gyon büszkén mondja; — Az unokám! A konyhában már minden elő van készítve, a székeket a fal mellett köriberakták. Lassan gyülekeznek a del- egyházi 3-as választókerület lakosai. A konyhába lépve mindenkinek megjön, a tré­fálkozni való kedve. — Mi az, maga már itt van? — mondják egyiküknek — Tavaly úgy kellett küldönc segítségével idehozni. (Bár ahogy kivettem, ez nem is tréfa volt, válóban így tör­ténhetett, aztán hitemben Tekiemé meg is erősít.) — Gyűlünk szépen, de fi­gyeljék meg, azok hiányoznak, akikből folyvást ömlik a pa­nasz. Most diktálhatnák az egészet jegyzőkönyvbe, erre el se jönnek — mondja Vó- ióczi Elekné, aki éppen a té- likabátját kezdi levetni, mert a nagyapa alaposan befűtött a konyhában. szövetkezeti hentesüzlet áru­ellátása, s mivél sok az elekt­romos kisgép a községben, szükség lenne egy szervizfélé­re, ahol a televízióhoz és a rádióhoz is értenek. Szó esett a jövőről is. Az idén öt utcában kezdik mega járdáépítést. Az óvodabőví­tésre nem került sor — bár már régebben tervezték —, mert nem is volt rá szükség. Most azonban már kell! A községi fejlesztési tervben szerepéi egy, négy szakosított rendelővel felépülő egészség­ház is. A beszámoló befejeztével Cslzmazia Lászlóné a kony­haasztalra helyezte gépelt pa­pírjait. — Kedves választók, napi­rendünk következő pontja nincs leírva, várjuk hozzászó­lásaikat. Influenzamérleg Gyógyszer — százmillióért Az Egészségügyi Miniszté­riumban elkészült az idei inf­luenzajárvány országos gyógy­szermérlege. A statisztikai ösz- szeállításból kitűnik, hogy január-februárban a gyógyszertárak forgalma 20 százalékkal magasabb volt, mint 1972 járvány­mentes első két hónapjá­ban. Az influenzás időszak 100 millió forint értékű többlet- fogyasztást „eredményezett” a patikákban. Ebben nincs benne a kórházakban felhasznált gyógyszerek értéke. A tapasz­talatok szerint a gyógyszerel­látás a járvány idején mind a fővárosban, mind vidéken ki­elégítő volt. Az influenza le­küzdéséhez szükséges vala­mennyi medicina rendelkezés­re állt a patikában. Egy-egy köhögéscsillapítóból néhány helyen előfordult átmeneti hiány, de azt azonos hatású készítménnyel pótolni tudták. Ami a keresletet illeti: a lista élén a Kaimopyrin áll, ebből 36 millió darab fogyott. VegacBlinből 26 millió, Ami- dazophenből 8 millió, Istopy- rinből 5,7 millió, Germicidből 3 millió, Maripenből csaknem 7,5 millió tabletta kelt el. A nagyhatású antibiotikumokból — például Tetrán B drazséból — jóval kevesebb fogyott, mint az előző járvány során. HETI FILMJEGYZET Lányarcok tükörben Márkus László, Kállai Hona, Egri Márta, Vogt Károly, Bodnár Erika, Maros Gábor, a Lányarcok tükörben főszereplői a film egyik jelenetében. Ismét egy új magyar film, i játabb közegében mozgott, Szeles tavasz Szeles, hűvös idővel érke­zett a tavasz a Duna—Tisza közére. Szerdán 40—50 kilo­méter sebességű szél kavarta a száraz homokot. Az erős légmozgás miatt a sürgető növényvédő munkát abba. kel­lett hagyni a gyümölcsösök­ben. amely csak rászerényskért di­csérhető, noha az alkotók is­meretében ennél joggal számí­tottunk többre. A film írója, Mándy Iván, ösiszetévesztheteblen egyéni­sége mai irodalmunknak. Stí­lusa bravúrosan leegyszerű­sített, tömör, mégis állandóan tovább vezeti az olvasó fan­táziáját, aki az éppen olvasott mondat mögé odagondolja azt a mesteri kézzel elhagyott másik vagy harmadik monda­tot, amely már felesleges len­ne. Ugyanakkor ott vibrál a Mándy-iprózában valamiféle költői áramkör is, az a fajta líra, amelyet könnyebb meg­érezni, mint precízen kimutat­ni. Talán az ábrázolt világból, ebből a megint csak annyira Mándy-mikrokozmoszból szű­rődik át ez a líra a stílusban is? Minden bizonnyal. Mándy írói alkotásait halk lények népesítik be. Nos, Mándy önmaga legsa­Mert így akarja a király A jelölőgyűlés elnöke Csiz- mazia Lászlómé, a délegyházi általános iskola igazgatónője, a jegyzőkönyvvezető pedig dr. Schöffer Mihályné, a körzeti orvos felesége. A jelölőgyűlés annak rendje-módja szerint a legutolsó ciklus munkájáról szóló beszámolóval kezdődik. Az egész község területén elkészült a villanyhálózat, a gázcsereteiepet nem sikerült ugyan elkészíteni, de a lakos­ság falugyűlésen vállalta a 120 forintos hozzájárulást, igy aztán már a helykijelölés is megtörtént az építéshez. Korszérűsítették az általános iskolát, Van már benne ivó­víz, a szénről áttértek az olajfűtésre, 20 ezer forintért szemléltetőeszközöket vásá­roltak. Az iskola ma már a járás legszebbjei közé tarto­zik. (Mivel az igazgatónő ki­csit a maga portája előtt is akart sepregetni, megjegyez­te: a szülők segítsége szüksé­ges ahhoz, hogy mindenki el­végezze a nyolc általánost.) Több, mint egymillió forintos költséggel — lakossági segít­ség nélkül — elkészült a köz­ségi vízmű, kilenc kifolyóval. Az 51-es bekötő utat a KPM megjavította. Beszéltek a szolgáltatások­ról is, erről már nem tudunk annyi szépet leírni. Gyenge a ....------ hangzottak el az él­1 igymas uun | mónybeszámoiók. Volt — —-----amelyikein szívből, vo lt amelyiken szolidaritásból derül­tünk. Utolsóként Varga veterántárs kö­vetkezett. Vargáról annyit: Megjárta az első világháborút is, és azóta is nem­egyszer alaposan megjárta. Feinajxott egy pohárkaval és kezate: — Úgy kezdődött, hogy L Ferenc Jó­zsef, majd IV. Károly császárkodása és kiraiykooása alatt reszt vettem egy nagy nemzetközi vetélkedőn. Egy nap éppen tetvészkedéssel foglalatoskod­tunk, amiKor közölték veiling.: a had ve­zetőség engedeiyezte. hogy hajnalban szuronyronaimimai eiiogiaijuk az ellensé­ges állásokat. Már nem emlékszem, nagy tapsoltunk-e. Viszont haladékta­lanul megkezdtük a felkészülést. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, elkerül­tek a rózsaszínű tábori lapok. Akinek nem volt, kisegítette a baj társa. Aki nem volt jártas a betűvetésben, megír­ta helyette a oajtársa. A levélírás egyéb­ként sem volt megerőltető munka. Csak néhány szót volt szabad írni: Jól va­gyok ... Ne aggódjatok... Csókollak... r ó követelmény Volt: a levélből árad­nia kellett az aranyigazságnak: minde­nütt jó, de legeslegjooQ a narcteren ...---------------------- en vállaltam. Zsigá­| Zsiga leveiéi | rol ennyit: beievaió-— ------ — cigánygyerek volt. Ut ött-kopott hegedűjét magával von­szolta lövészárokról lövészárokra. Ami­kor elkapta az „ihlet”, verethette az olasz ezer agyúval is az állásunkat. Zsiga csak húzta, es mi tagadás, ilyenkor egy kicsit úgy éreztük, hogy amíg a varázs­latos hangok védőn síelnek körül, nem érhet bennünket baj. Úristen, hogyan hegedűit ez a kölyökember! Zsiga szerette az egész világot. Talán egy kicsit természetes, hogy ebben az egész világban mégiscsak az otthonha­gyott Sáriját szerette a legjobban. Úgy szerette egymást ez a két kis fekete gyerek, hogy ekkora szerelmet se eltjtte, se utána nem láttam. A Sárinak küldendő levelet nem volt könnyű megszerkeszténi Zsiga kötötte az ebet a karóhoz, hogy azt _ írjam, amit diktál. Figyelmeztettem, hogy a cenzor esetleg beleköt a levélbe. Csak legyintett, azt állította, hogy a cenzor is ember. Ráhagytam. A levél néhány mondatára még emlékszem: „Éngyönyörűségem! Ha te nem vol­nál nekem, elapadnának a tengerek, összedőlnének a hegyek, meghalnának a virágok, és meghalna az én muzsikám is. De meghalna a Nap is, hiszen ö is a te gyönyörű szemeidből lopja a fényt is, meg a meleget is Zsiga forgatta a levelet, toporgott, le­li tt az ábrázatáról, hogy, valami nyomja a begyét. Segítettem: — Valami baj van, Zsiga? Hiányzik talán egy pont vagy vessző? — Dehogyis... Csak kérdezni sze­retnék valamit, de félek, hogy kine­vetsz. — Sértegetni akarsz, Zsiga? Mikor nevettelek én ki? — Soha. Jobb vagy hozzám, mintha édesbátyám lennél. Mondd meg ne­kem, ha én erre a nagyon szép levélre most rámuzsikálinék, akkor a Sári, ami­kor ... — Értelek, Zsiga. Azt szeretnéd tud­ni: meghallja-e Sári, amit a levélre rá­muzsikálsz? Bizonyára... Igen... Van ilyen ... Ez olyan lelki valami... És Zsiga hegedült. Azt kérditek, hogy mit játszott? Nem nóta volt az. Nem muzsikálta azt még soha senki. Neves­setek ki, de nekem az a bolond gondo­latom támadt, hogy most annak a fe­kete képű cigánygyereknek a hófehér lelke térdepel egy fekete képű cigány­lányka hófehér lelkének a lábai előtt. Itt Kerekes veterántárs közbeszemte- lenkedett. Kétségbe vonta, hogy a Sári lelkének lábai lettek volna. Lehurrog­tuk a provokátort. Minek kotyog bele az olyan, aki még lelket se látott... Varga veterántárs folytatta: összeszedte a levele­Ai ügyeletes két, kezdődött a rumosztás Jó ez ilyenkor. Ettől jön meg a kurázsi. Zsi­ga egyből behajította a porcióját és már nyúlt is az enyém után. — Add már ide, szerelmetes bajtár­sam. Te nem vagy nagyon ivós ember. Nekem meg most nagyon kell. Nagyon- nagyon kell. Rettenetesen nagyon kell. — Mi van veled, Zsiga? Beteg vagy, kisöcsi? Ha látnád a saját szemeidet... A homlokod is gyöngyözik... Mi baj van? Kivele... — Megint hallottam ... — Mit hallottál megint? — A szemközti árokban valaki hege­dül. Művész... Óperából játszik ... Te nem hallod, mert nem vagy muzsikus... — Dehogyis nem hallom. Hiszen a digók állása légvonalban egy köpésnyi- re Van. És? — Hát nem érted? Éppen szemben. És hajnalban szuronyroham ... — Ahá: Művészek, ha találkoznak... Jó cím egy rossz drámához ... Mert ugyebár, itt egy dráma van kibontako­zóban. Hajnalban az operát muzsikáló művész alighanem meghal. Ha egy kis szerencséje van, egy másik művész vág­ja belé a szuronyát. És akkor? — De én nem akarom megölni ... Meghalni se akarok... Én muzsikálni akarok... Én együtt akarok muzsikálni .azzal a másik muzsikussal... Én.., Én... — Ne ordíts, az úristenedet. Meg­hallja valamelyik altiszt, és a hajnalt se éred meg... — De én nem engedem... Én me­gyek ... Én figyelmeztetem Már birkóztunk. Rúgott, karmolt, ha­rapott. Tisztára megveszett. Mi a hét­szentséget kezdjek vele... Mégiscsak szép szóval kellene... Rám mindig hallgatott. Hozzám bújt mindig, ha el­kapta a rémület... — Zsiga. Kisbajtársam. Hallasz en­gem? Ha én most eleresztelek, ugye megnyugszol? Hörögve jött a válasz: — Eressz! Mennem kell! Kell! Kell! Kell! — Nem vagy te normális, Zsiga... — Normális muzsikus nincs. Ehhez több kell vagy kevesebb. Ezt te nem értheted. Eressz! Erre már én is bediliztem. Ügy ráz­tam Zsigát, mint a rongyot és mondtam a magamét: — Te kis vadbarom! Hát ki vagy te? Vedd tudomásul, ha a király úgy akar­ja, hogy pusztuljon minden amiért élni érdemes: a szobrok, a képek, a köny­vek, a muzsika és minden, ami szép, akkor te mit tehetsz? — Akkor megdöglök a széppel, a szé­pért. — Remek megoldás. Egy hullával több. És akkor? — Nem egy hulla. Száz hulla, ezer hulla, millió hulla, sok-sok millió hulla. Ennyi hullán nem tud átugrálni a ki­rály ... Elbotlik bennük... És egyszer majd a hullák is szavazni fognak... És akkor... veterántárs a pohara után nyúlt. Mi is belehörpintet- tünk. poharunkba. Varga mintha töprengene: mondja-e tovább vagy a többit már akár magunk is ki­találjuk. Mondta: — Zsiga, hajnalban, még a rohampa­rancs elhangzása előtt, kiugrott az árok­ból. Nem jutott messze, Farkas sza­kaszvezető mesterlövész volt. Sári falu­jába csak 19-ben, mint vöröskatona ju­tottam el. Arrafelé huzakodtunk a ro­mán lovassággal. A cigánysoron egy ko­rán megvénült cigányasszony mesélte, hogy amikor Zsiga haláláról megjött a hivatalos papír, Sári már indult is a Ti­szának. Garaguly Ferenc amikor a filmet írta. Két ked­ves leányalakja, Borika, akis veréb, a női slemil, akinek semmi sem „jön össze” az életében, az esett Mándy-íi- gurák sorából való presszós­kislány, és Vera, a nagyszájú, szeleverdi, önmagát kereső, szüleit egzecírozó kamasz áll a történet középpontjában, az ő lányarcaik tükröződnek a tükörben. Köréjük rakja fel a sajátosan rnándys világot az író, Vera áLmatag-félszeg kis­polgár apjával, fura mamájá­val, Bori kunyeráló apjával, a presszó mélyvízi akváriumá­nak csudabogaraival, mai ti­nédzseréivel, Lokomotiv GT zenekarral, Dadával, a tén­fergő álhippi álbölccsel, fád és kegyetlen pcresszóslány kollé- ginákkal — s mindezen a fur­csán időn-téren kívülinek is nevezhető figuragyűjtemé­nyen mégis átüt a ma, a mai nagyváros, Mándy annyira szeretett Pestje. Bán Róbert, több sikeres film rendezője, kétséget kizá­róan érti a mesterségét. Talán egyetlen művi hibán sem le­hetne rajtakapni. És mégis: a Lányarcok tükörben nem lett sem igazán jó film, sem Mán­dy írói világát nem tudta visz- szaadni. Hogy ez min múlott? A forgatókönyvön? Hiszen azt maga az író készítette —ráa­dásul Mándy egyik nagy sze­relme a film, s ért is hozzá. A rendezés tónusán ? Hiszen Bán­nak nagyon finom megoldásai vannak, s egy-egy jelenet ere­jéig fel is sejlik, mit kellett volna végigvezetni az egész filmben. A szereplőkön? Hi­szen sok nagyon jó alakítást látunk, az író világához hm alakokat, érzékeny szerepfor­málást, átélést. Az operatőri munkán? Hiszen Zsombolyai János pontosan tudja, milyen árnyalatokkal, milyen világí­tási és színeffektusokkal lehet Mándy légkörét megteremte­ni. Akkor hát min? Lehet, hogy különösen hangzik, de én úgy vélem, azon múlt ez a félsiker, hogy Mándy is egy az eredendően epikus alkatok közül. Igazából csak írásban tudja hozni a maga világát, ét hiába próbálja ő maga átten. ni ezt a világot egy más mű­fajba, hiába segítik ebben já rendezők, mégsem lesz egyen­értékű az írott Mándy-művek­kel a Mándy-film, Gondol­junk csak vissza: eddig még egyetlen Mándy-könyvből sem született igazán jó, vagy éppen egyenértékű filmalkotás, pe­dig már nem egy került a filmszalagra. Tecumseh — avagy Gojko Mitic újabb kalandjai — tehetnénk hozzá alcímként ehhez az NDK-film- hez. A már sokadik indián történetben látott, markáns és imponáló izomzatú Mitic ezúttal a fehérekkel összebé- kült Tecumseh alakját for­málja meg. A film mondandó­ja: az indiánok nem bízhatnak a fehérek ígéreteiben, de si­kerre csak úgy számíthatnak, ha összefognak, és közös erő­vel szállnak szembe az ellen­séggel. Mire azonban Tecum­seh és társai erre ráébrednek, már késő, győz a fondorlat és a túlerő. A film nem jobb és nem rosszabb, mint a sorozat eddigi darabjai. Takács István k Két hozzászólás volt, amely szorosan a 3-as választókerü­letet érintette. Beréznai Fe- rencné, aki a szókimondóbbak közé tartozik, így szólt: — A porról szeretnék be­szélni ... Nyáron nem lehet szellőztetni, s napjában hat­szor kellene takarítani ... Rossz ránézni földutas ut­cánkra, amelyen a forgalom nagyobb is, mint elviselnénk. Teherkocsik, traktorok járnak sűrűn rajta. Itt kellene kez­deni a betonozást! De hát ezt mindig elmondjuk. Aztán szólt még a kútfúíj- mestar felesége is: egy kutat kért ez utca végébe, mert ak­kor sokan megspórolnának egy jókora gyaloglást. A töb­bi hozzászólás az egész köz­ség érdekeit szolgálta. Sokan foglalkoztak a temető rend­behozásával, a község kultu­rális életével, az állomás melletti sóderhegyektől sze­gélyezett földút életveszé­lyességével. (Bár ezzel az utóbbival kapcsolatban a községi tanács csak közben­járni tud, mert a MÄV terü­lete). Tekler Lászlóné a helyi termelőszövetkezet gombüze­miében betanított munkás. Ajánlója ezen a jelölőgyűlé- sen a népfront nevében Né­meth Árpád volt, a gomb- üzem vezetője, aki nem is Telkiemé mindannyiuk által ismert tanácstagi munkájáról, mint inkább üzembeli tény­kedéséről beszélt. Szavazásra került hamaro­san a sor. Kezek a magasban. Ellenszavazat? Nincs. A nagyapa hangja a sarok­ból: i — Az unokám! Fehér Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom