Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-21 / 67. szám
A P«E ST M.t-G Y F I, H Í REAP '(C Ü L'Ö N K„l ADÁS A-, XV. ÉVFOLYAM, 67. SZÄM 1973. MÁRCIUS 21., SZERDA A fejlődő Monor Reális lehetőség a városi cím elnyerése A járás második legnagyobb községié Monor. Lakossága, összetételét tekintve, rendkívül változatos és sokrétű. Miről ismerni meg mégis a született monorit? Arról, hogy ha a község központjáoa igyekszik ügyes-bajos dolgait intézni, a „városba” megy. A nagyközség párt- és tanácsvezetői, egyetértésben a járásiakkal, figyelembe véve a lakók régi óhaját, elhatározták, hogy a következő ötéves tervben megpályázzák a városi rangot, s mindent megtesznek, hogy a cél elérése sikerüljön. Az eredmények biztatóak. Az elmúlt két évben a község fejlesztésére 20 millió, a már meglevő intézmények fenntartására 30 millió forintot fordítottak. A szennyvízcsatorna építése javában tart. Eddig csaknem 4 millió forint összeget költöttek rá. De megteremtették az ivóvízhálózat megépítésének előfeltételeit is, mivel elkészült az a négy mélyfúrású kút, amely alkalmas lesz majd víznyerésre. Az I. ütem kiviteli tervdokumentációjával együtt, mintegy 3 millió forintba került. Ha minden jól megy, öt éven belül a lakásokban vízcsapok működnek. Elkészült, ha nem is a várt eredménnyel, a monori-erdei meleg vizű, 700 méter mélységű kút is, 2 millió forintos ráfordítással. A víz 40—42 fokos, de nem lehet felhasználni, mert egyrészt nem tisztul le,' másrészt a kitermelése rendkívül körülményes. Előkészületeket tettek a 150 lakásos tömbök építésére is. Megkezdődtek a kisajátítási tárgyalások; a kiviteli tervele május 30-ig elkészülnek. Hárommillió forint máris rendelkezésre áll, amelyből a tervekre és a kisajátítások fedezésére kívánnak a legtöbbet fordítani. Szeretnék mielőbb megkezdeni az új központi "rendelőintézet építését is, amelyhez egyelőre még csak a terület és a víz adott, továbbá a kiviteli tervdokumentáció. Az elmúlt évben elkészült az első huszonöt személyes óvoda, csaknem félmilliós költséggel, de megkezdték a Rákóczl-telepen a második új óvoda építését is, amely négyszerese lesz az előbb említettnek (százszemélyes). 1974-ben még egy ugyanilyen nagy óvoda épül, amellyel az óvodai helyek száma, az 1970. évihez képest, duplájára nő. Javítottak valamelyest az iskolák szűkös helyzetén is. A telepit egy, a Kossuth útit szintén egy tanteremmel és egy úttörőszobával, a monori- erdeit pedig egy politechnikai teremmel bővítették. Az Attila utcában már átadták az Jelölőgyűlés Maglódon Csak az első felszólalóra kellett várni A kérések megvalósítása már a programtervben szerepel új iskolai napközi otthont, Monori-erdőn pedig ez évben építik meg. Javították az iskolák étkezési feltételeit, étkezőhelyiségek, konyhák létesítésével, illetve bővítésével. Korszerűsítették az Ady úti iskola tornatermének fűtését és korszerűsítik a Kossuth iskoláét is. Sokat javult az orvosi ellátás. egy teljesen új orvosi és gyermekorvosi körzetet is szerveztek. Befejeződött az új sportlétesítmény építése, de csaknem 4 millió forintos költséggel új utak, járdák épültek. A már elkészült két kilométer hosszúságún felül a következő években további három kilométer hosszúságú utat építenek. Az új járdák hossza három kilométer lesz majd a közeli években. Elkezdődtek a parkosítási munkák, amelyek során elsősorban a Marx-ligetet és az állomás előtti parkot rendezik, az evangélikus templom előtti résszel együtt Sor kerül az idén a piactér korszerűsítésére és mellette játszótér létesítésére is. Bővült a kereskedelmi hálózat. Megnyílt az új kis, de korszerű ÁBC-áruház a Kossuth Lajos utca vásártéri részén. Űj húsbolt. árusít -a József Attila utcában. Működik az új ÁFOR- és Shell- benzinkút is stb. Monoron tehát már nemcsak remény, hanem reális lehetőség a városi cím elnyerése. Kovács György Jelentős értékű társadalmi munka A nagyközségek lakói járnak az élen A monori járás lakossága az elmúlt évben összesen 17 millió 880 ezer forint értékű társadalmi munkával segítette a fejlődést. Elsősorban a községek útjait javítgatta, az árkok rendbentartását és a különböző felújításokat végezte el. Egy-egy személy átlag 179 forintnyi önkéntes munkát végzett. Az élen a nagyközségek lakói járnak, 200 forint, míg a többiekéi 101—107 forint átlaggal. Részletes, mindenre kiterjedő beszámolót hallottak a jelölőgyűlés résztvevői. — Most vedig kérem, a tisztelt választópolgárokat, hogy a beszámolóval kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat tegyék meg! — hangzott az udvarias felszólítás. Másodpercekig tartó, néma csend, várakozás az első hozzászólóira. Végre megtörik a jég. — Igen, a két esztendő nem nagy idő, mégis szép eredményeket tudhatunk magunk mögött. Azokra a beszámoló is kitért. Viszont nem tudom, az intézményes hulladékszállításról nem korai-e még beszélnünk? A hátsó sorokból többen: — Nem! Hiszen az utcákon egyre több a község képét csúfító kupac. Minél előbb meg kell oldani a hulladékszállítást. Az is baj, hogy a nagy járművek valósággal fölszántják a földutakat! Valóban, csak az első felszólalóra kellett várni. — Mi az akadálya annak, hogy tsz-tejet kapjunk itt, helyben is? — Jó lenne, ha a Monorról jövő, s Rákoskertig közlekedő MÁV AU T-buszok, a külső kerület helyett, a belső városrészig járnának. Üjabb kezek emelkednek a magasba: — Nagyközség vagyunk! Igazán elkellene helyi buszjárat is. Bizony, nem kis feladatnak tűnt a sok kérdést, kérést azonmód megválaszolni. Mégis a válaszadó Pócsik Lajos párttitkár nyugodtan, megfontoltan. felelt valamennyire. S nemcsak azért, mert mint a községi pártbizottság titkára, jól ismeri a helyi gondokat, sokkal inkább azért, mert az elhangzottak nagy része, mint megoldásra váró feladat, valójában már szerepel a tanács programtervében is. A községi népfrontbizottság képviselőjének javaslattételét megelőzve is sokan kimondták, hogy továbbra is Kovács József jelölését támogatják. A jelenlevők egyöntetűen szavaztak Kovács Jószef tanácselnök jelölése mellett, megegyezve a népfront javaslatával. Kovács József őszinte szavakkal köszönte meg az előlegezett bizalmat. Maglód 5. számú tanácstagi körzetében befejeződött a jelölőgyűlés. (jandó) \ Kodály Zoltán népdalverseny gálaestje Vecsésen Március 25-én, délután 15 órai kezdettel rendezi meg a vecsési József Attila művelődési ház vezetősége a Kodály Zoltán népdalverseny gálaest- jét, amelyen Vass Lajos is részt vesz. ULLO Jól működik az MHSZ Az üllői MHSZ-klubok tovább folytatják az 1956. évben született fiatalok honvédelmi előképzését, valamint a tájékoztatókat a tartalékos tiszti klubtagok számára. Az MHSZ községi szervezete, illetve a helyi általános iskola lövészszakkörének 22 tagja van, az iskola felsőtagoza tos tanulóiból alakult repülő- modellező szakkörben pedig tizenöten vesznek részt rendszeresen. Készülnek az ajándékok aVIT-re A monori járás KlSZ-alapszervezeteiben a fiatalok megkezdték azoknak az ajándé koknak a készítését, amelyeket a X. Viüágifjúsági Találkozóra juttatnak majd el. Nem vándorol az őz, a fácán Az őzek, a nyulak, a fácánok sajátos tulajdonsága, hogy ragaszkodnak környezetükhöz. A nyulak általában 3—4 kilométeres, a fácánok 5—6 kilométeres körzetben mozognak, s a vadőrök jól ismerik az őzbakok menetrendszerű járását is. A vadásztársaságok tisztában vannak a vadak kömyezethűségével, ez egyik ösztönzője a tervszerű gazdálkodásnak, az állomány mesterséges gyarapításának. Csongrád megyében például a múlt évben is 40 ezer fácáncsibét keltet tek, s engedtek szabadon. A vadak csak azon a tájon nem maradnak meg, ahol nagy ipari létesítményeket építettek. A három tavasz jegyében Hatszáz fiatal a gyömrői ifjúsági találkozón Nagygyűlés, sportversenyek, szellemi vetélkedő A vetélkedő monori gimnázium egyik csapata. Dobossy Tamás felvétele Egész napos ifjúsági találkozót tartottak Gyomron, a forradalmi ifjúsági napok keretében. Már a kora reggeli órákban sűrű sorokban érkeztek a fiatalok a művelődési házba. Délelőtt kilenc órára megtelt a terem, elkezdődött a nagygyűlés. Az elnökségben helyet foglalt Polinger Ferenc, a járási pártbizottság titkára, Kovács József járási munkás- őrparancsnok, s a helyi párt és tanács több vezetője. Berta Ferenc járási KISZ- titkár ünnepi beszédében emlékeztetett a dicsőséges három tavaszra: 1848, 1919, 1945 történelmi fordulópont, s ezért is emlékezünk oly szívesen a három évfordulóra. A beszéd elhangzása után került sor a Petőfi képzőművészeti pályázat díjainak átadására. Berla Ferenc nagy taps közepette nyújtotta át Furuglyás Gézának, a művelődési ház igazgatójának a megyei KISZ-bizottság és a megyei tanács oklevelét a kiváló ifjúsági klub cím elnyeréséért. A nagygyűlés után, a sportpályán és az úttörőházban, sportversenyek zajlottak le. A kispályás labdarúgásba 12 csapat nevezett be, s a hármas döntőbe valóban a legjobbak jutottak. A végső sorrend a következő: 1. Mende, 2. Ve- csés, 3. Pilis. Az asztalitenisz-eredmények; lányok, egyéni: 1. Fazekas Ilona (Mende, téglagyár). Fiúk: 1. Molnár Gyula (Mende). Női csapat: 1. Monori Gimnázium, 2. Mende. Férfi csapat: 1. Mende. Férfi páros: 1. Molnár, Bretka (Mende), női páros: 1. Fazekas, Ballai (Mende). Sakk, férfi egyéni: 1. Molnár Imre (Mende). A nap legnagyobb izgalommal várt eseményének a Pe- tőfi-vetélkedó ígérkezett, amelyre 14 csapat jelentkezett, de végül csak tíz jelent meg. Aki elvitte a pálmát A versmondás gyönyörűsége Nagy izgalomban voltak a múlt héten országszerte a versmondó diákok. Égő szemekkel, piros arccal léptek március 15-én dobogóra, a mikrofon elé, hogy a nagy költőnk és a 48-as dicső magyar szabadságharc tiszteletére megrendezett szavalóversenyen megmérkőzzenek egymással. Lendületes verseny folyt I nálunk, a monori járásban is, i ahol 18 község mintegy har- 1 mine iskolájából sereglettek össze a gyömrői úttörőházban a legjobb versmondóknak bizonyult pajtások, s a fellobogózott épület nagytermében, a ragyogó márciusi délelőttön megkezdődött a nemes küzdelem. ★ Itt ül előttem, azt hiszem, most már izgalommentesen, a győztes, aki Ady Endre „Kossuth halálának évfordulójára’’ című költeményének elszava- lásával érdemelte ki a pálmát. Fénylő, fekete haja jobbról is meg balról is pajkosan omlik vállára, feltűnően kék szemét rámfüggeszti. Duhaj Ágnes, a pilisi 2. számú általános iskola 8. osztályának egyik legjobb tanulója, akit az iskolában kerestem fel, kérdéseimre vár. — Először is gratulálok az első díjat jelképező aranyéremhez és oklevélhez. Hogyan lett járási első? — Tetszik tudni. hosszú volt az út odáig . .. Már alsós koromtól kezdve imádom a szép költeményeket. Ha megtetszik egy vers, nincs nyugtom addig, amíg meg nem tanulom. Éppen ezért sűrűn olvasgatom mind a régi, mind a mai költők versesköteteit. És ha újság vagy folyóirat kerül a kezembe, azokban is először a költeményeket keresem. — Kik a kedvenc poétái? — Először talán Adyt említeném, aztán Petőfit, Aranyt, József Attilát, Illyés Gyulát, de még sorolhatnék egy párat. Persze, olvastam már sok szépet Puskintól, Heinétől és más külföldi költőktől is. — Többször versenyzett már? — Igen, de az első jelentős sikerem ez volt. — Én bízom, hogy nem az titolsó! Felnevet: — Remélem. Meg Baby néni, a magyartanárnőm is reméli, akitől sokat tanulok, s aki állandóm újabb eredményekre lelkesít. — Tehát a versmondás iránti rajongása ezután is megmarad? — Feltétlenül. Sőt, képezni is akarom magam. Olyan határozottan mondja, hagy a legkisebb kételyemet is eloszlatja. Tehetségét már akkor felismertem, amikor tavaly, hetedikes korában, Falu Tamás pilisi író-olvasó találkozóján szavalt. Emlékszem, az ősz költő is gratulált neki. — Hát a prózairodalommal milyen viszonyban van? — Nagyon szeretek olvasni útleírást, szépirodalmat. A községi könyvtárból gyakran viszek haza ifjúsági és egyéb regényeket, de hát az elsőség a versesköteteké. — Milyen pályára készül voltaképpen? — Közgazdasági középiskolába jelentkeztem, külkereskedelmi ügyintéző szakra. — Tehát nem valami művészi pályára? Ismét felnevet: — Ha valamikor lesz egy komoly foglalkozásom, mindig felüdít majd a versmondás gyönyörűsége. Rakovszky József Földest István, a járási párt- bizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának vezetője, a zsűri elnöke köszöntötte a vetélkedő csapatokat. A verseny játékvezetője, Furuglyás Géza frissen tálalta a kérdéseket, csak a válaszok nem érkeztek elég frissen, ami nem is csoda, mert bizony egy-egy kérdés alapos fejtörésre adott okot. A félidőben hat csapat maradt versenyben, ’s igen izgalmas küzdelem után, végül a monori gimnázium I. számú alapszervezete szerezte meg az első helyet. A győztes csapat tagjai: Muntág Judit, Kiss Ágnes, Sztyehlik Judit, Szenyán Edit, Ordasi Zsuzsanna. Este csaknem kétszáz fiatal vett részt azon az ifjúsági bálon, amelyen a zenét a CUKI együttes szolgáltatta, s amely zárta az egész napos programot. Gér József Véradónap Ecseren és Maglódon Március 22-én, csütörtökön, délelőtt 8-tól 12-ig, illetve délután 13-tól 18 óráig az ecseri, 8 órától pedig a maglődi 1. számú általános iskolában tartanak önkéntes véradónapot. Tavaszi előjelek Sülysápon mostanában a ^ MÉK kicsike üzletében sok ember szorong. A legtöbbnek 2—3 zsák is van a hóna alatt. A bolt előtt nagy plakát csalogatja be a járókelőket. „Aki nem vet, nem arat’’ — hirdeti a szövege. Délelőtt 9 órakor léptem be a boltba. Igazi vásári zsivaj fogadott. Az üzletvezető érdeklődésemre elmondotta, hogy a múlt héten 240 kiló Petit és 160 kiló Lincoln borsót adót el, a vetőburgonyából pedi; csak a mai napon már eddig 15 mázsát vásároltak, meg Most éppen a „Kelvedon csodája” elnevezésű borsót veszi a közönség. Nemrég érkezett belőle 200 kiló. Hirtelen hideg szel söpört végig az utcán, utána nagy pelyhekben hullni kezdett a hó. A járókelők fázósan burkolták be arcukat. — Télapó már csak erőlködik — legyintett nevetve az egyik vevő, majd tempósan kötötte be a zsákok száját. Három mázsa rózsaburgonyát vásárolt. Tl/Í ikor kiléptem az utcára. már ismét sütött a nap. Az emberek kigombolták nagykabátjukat, és jókedvűen tolták haza, ki biciklin, ki kiskocsin, ki taligán, a szép rózsaszínű burgonyát. Semmi kétség: ezek már valóban tavaszi előjelek. K. L. MŰSOR Mozik Maglód: A fekete város I— II. Nyáregyháza: A Santa Vit- toria titka.Vecsés: Forró vizet a kopaszra! Filmvetítés Gyömrő, művelődési ház, 15 órakor: filmvetítés a tanács- köztársasági évforduló tiszteletére. i i