Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-17 / 64. szám
6 “”^CMap 1973. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Nyitány előtt Híradás-keret — 65 ceglédi edzés Irsai pontplusz A hét végén elkezdődik a labdarúgók tavaszi nagyüzeme. Az NB 1-es és az NB I B-s csapatok után a többi osztály résztvevői is pályára lépnek. A közelgő rajt előtt három csapat házatájáról gyűjtöttünk érdekességeket. Réti dr. bravúrja Tegnap délután a ceglédi Hámán Kató iskola tornatermében rendezték meg a Ceglédi Vasutas—Mongólia asztalitenisz-mérkőzést. A felnőttek versenyében szép hazai siker született. Réti dr. végzett az első helyen, 2. G Bíró Albert, 3. Kudelich Géza és Lukács Tibor lett. A mongol bajnok Narguj, a legjobb nyolc közé jutott, ott azonban Kudelichtől vereséget szenvedett. Az ifiknél a vendégek bizonyultak jobbnak. 1. Cilin- ladszn. 2. Csulmlát, 3. Tátrai és Papp (CVSE). Kecskeméti Mihály TALLÓZÁS A MŰSORBAN Megyei spartakiáddöntő A labdarúgók bajnoki nyitányán kívül sok érdekes eseményt ígér a hót vége. Szentendrén tartják vasárnap reggel 9 órától a téli spartakiad megyei döntőjét, amelyre a 2 területi viadal első és második helyezettjei hivatalosak. Asztaliteniszben és sakkban mérik össze tudásukat a résztvevők. Ugyancsak Szentendrén, a katonai főiskola megalapításának 25 éves jubileuma alkal- mábói szombat, vasárnap országos sportlövőversenyt rendez a Kossuth KFSE, amelyre a fővárosi nagy egyesületeken kívül vidékiek is nevezhetnek. A viadal második fordulóját jövő szombaton és vasárnap tartják. A Ceglédi Vasutas NB I-es jérfi asztalitenisz-csapata vasárnap 9.30-kor hazai közönség előtt mutatkozik be, a Kaposvári MTE együttesét fogadja. A ceglédiek eddig három- szV a fővárosban játszottak, nyeretlenek maradtak. Remélhetőleg végre beiratkoznak a győztesek sorába. Gödöllőn, az Erzsébet-park- ban újabb mezei futóverseny lesz, éspedig az iskolások viadala. Tíz órától a középiskolások vágnak neki a különböző számokban a távoknak, majd 11.30-tól 13.15-i.g az általános iskolások következnek. A II. osztályú sakkcsapat, bajnokságon vasárnap a következő találkozók lesznek: Dunakeszi SE—Galgamácsa, Du- namenti Hőerőmű—Túra, Tá- piószentmárton—Ceglédi Gim. názium, Ócsa—Gödi TSZSK. Ózdi vívóválogató Ózdon rendezték a felnőtt körzeti vívóbajnokságot, amely egyben az országos vidéki bajnokság válogatója volt. A GEAC kardvívói közül ketten jutottak a döntőbe, Gémesi György hat győzelemmel ezüstérmes, Danis János pedig két győzelemmel hetedik lett. Rajtuk kívül még a középdöntőbe jutott Csapó Gábor szerzett jogot a vidéki bajnokságon va. ló részvételre. o Az NB II Északi csoportjának éllovasa, a Váci Híradás január közepe óta készülődik. A barátságos mérkőzéseken kívül két kupamérkőzés szólította porondra őket. Szo- kol István szakosztályvezető elmondta, hogy sok a sérült. Böhm, Varga és Kovács után Balogh is a sérültek listájára került. Jó hír viszont, hogy Kriska ismét az együttes rendelkezésére áll. Nagy érdeklődés előzi meg a tavaszi nyitányt, hiszen a harmadik helyezett Leninvá- rosi MTK látogat a Duna- parti városba. Szigeti Ferenc edző a sérülések miatt még nem tudta közölni a kezdő együttest, csupán azt a tizenöt játékost, akikből kikerül majd a gárda: Ferencsik, Drajkó, Molnár I, Néder, Szú- nyogh, Jeszenszky, Kriska, Pálinkás I, Molnár II, Bed- narik, Pálinkás 11, Dudás, Fedor, Laczkó, Ozsvári. László Attila váci tudósítónk híradása után nézzük Ungureán László rajt előtti jelentését a Ceglédi Vasutasról. © A CVSE az őszt 13 ponttal, a 9. helyen zárta a Keleti csoportban. A háromszakaszos felkészülés január 2-án kezdődött, s 65 edzés van az együttes háta mögött. Ebbe beletartoznak az edzőmérkőzések, valamint a Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezője. Az MNK két fordulója inkább a kis csapatokat segítette, a Vasutas győzelmei a járási csapatok ellen nem lehetnek pontos erőmérők. Már inkább annak számít a Szolnoki MTE elleni 1:1 és a Kecskeméti SC elleni 2:3 — erősen tartalékos összeállításban. — Ezenkívül kétszer játszottak a Debreceni VSC és a Bem SE ellen. Akárcsak a váciaknál, itt is több sérülés zavarta a felkészülést, s ezek a játékosok nem vettek részt folyamatosan a közös munkában. Az egyesület játékosállománya változott, Darányi és Mihály bevonult katonának, örvendetes viszont, hogy Rétfalvi, az együttes volt kitűnő kapusa leszerelt, s visszatért a Vasutashoz. A napokban kezdte el az edzéseket, s néhány hét múlva a jó formában levő Fényivel rivalizálhat majd az 1-es számú mezért. Nagyszalóki András edző elmondotta, hogy az együttes szereplése szorosan összefügg a szurkolók buzdításával. — Azt tudjuk, hogy ősszel a vártnál kevesebbet nyújtott a gárda, de a szurkolók vegyek figyelembe, hogy új csapatot kellett kialakítani, s ehhez bizony ijdő kell. A vasárnapi összeállítás még bizonytalan, 16-os keretből kerül majd ki a kezdő gárda. 0 A két NB li-es csapat után nézzünk egy alsóbb osztályú együttest, éspedig a területi bajnokság B-csoportjának éllovasát, Albertirsát. Itt is változott a gárda, Tóth György csapatkapitány-középhátvéd bevonult, s a csapatkapitányi tisztet az együttes legidősebb játékosa, a 27 éves Erős Károly vette át. Petróval, Jo- kánnal megerősödve kezdik a bajnokságot. Mint ismeretes, a Ceglédi MEDOSZ csapatát törölték, s őszi eredményeit megsemmisítették. Ez az albertirsalaknak kedvezett, ugyanis ők csak döntetlent értek el a ceglédiek ellenében, a második helyezett Sülysáphoz hasonlóan. A 3. helyezett Bag leszakadt tőlük, ugyanis a bagiak legyőzték a MEDOSZ-t s az ősszel szerzett két pontjuk most elveszett. I. forduló. Március 18. Ganz Villamossági—Ercsi, EGSZÖV MEDOSZ—Kiskőrös, Postás SE—Április 4. Vasas, Ikarus—Baja, Jánoshalma —Vecsés, Dunaújvárosi Építők— Mezőfi SE, Csőszerelő—Magyar Optikai Művek, Magnezit—Bem SE. n. forduló. Március 25. Bem SE —MOM, Mezőfi SE—Csőszerelő, Vecsés—Dunaújv. Ép., Baja—Jánoshalma, Apr. 4. Vasas—Ikarus, Kiskőrös—Postás, Ercsi—EGSZOV, Magnezit—Ganz Villamossági. ül. forduló. Április 1. Postás— Ercsi, Ikarus—Kiskőrös, Jánoshalma—Apr. 4. Vasas, Dunaújv. Ép.— Baja, Csőszerelő—Vecsés, MOM— Mezőfi SE, EGSZÖV—Magnezit, Ganz Villamossági—Bem SE. IV. forduló. Április 8. Bem SE— Mezőfi SE, Vecsés—MOM, Baja— Csőszerelő, Apr. 4. Vasas—DunaCsütörtök este játékosértekezleten vettek részt az ir- saiak, s ezen megfogadták, hogy igyekeznek továbbra is jól szerepelni, az első helyet a bajnokság végére is megőrizni. íme, a nyitány műsora: o Szombat NB II. Északi csoport: Kossuth ! KFSE—KELTEX (Szentendre, 15.30, Maczkó I. J.). NB III. Középcsoport: Magnezit- Bem SE (Gergely utca, 15, Mólnál Gy.). Duna menti csoport: Bp. Vegyiművek—Dunakeszi Vasutas (Kén utca, 15, Budavári). Vasárnap NB n. Északi csoport: Váci Híradás—Leninvárosi MTK (14.30, Bi- róczki). Keleti csoport: Ceglédi Vasutas—in. kér. TTVE (14.30, Alberti) . NB HL Északközép csoport: IM Vasas Iklad—ÉPGÉP (14.30, Dávid). Középcsoport: ÉGSZÖV MEDOSZ— Kiskőrös (Kiskunlacháza, 15, Márton), Jánoshalma—Vecsés (14.30, Bartók). Duna menti csoport: Szigetújfalu—Telefongyár (15.30, Táska), Törökbálinti TC—Pilisvörösvá- ri SC (15.30, Bokor). Megyei bajnokság. A mérkőzések az elöl állók otthonában 15 órakor kezdődnek. Pilis—Budaörs (Ceglédbercelen, Tabányi), Üjhar- tyán—Csepel Autó (Szarka Gy.). Pomáz—SZTK (Szécsényi), Üllő- Maglód (Gál), Főt—Nagykőrös (Kelemen), Kartal—Monor (Aranyosi), Perbál—Isaszeg (Hídvégi). Területi bajnokság. A-csoport: Érd—Felsőgöd (Balázs), Nagykovácsi—Alsógöd (Budai), Szigetcsép— Szigethalom (Glózik), Halásztelek— Biatorbágy (Varga A.), Esze Tamás SE—Veresegyház (Böröcz), Aszódi Építők—Váci Vasutas (Soós), Szob —Dunabogdány (Horváth J.), Vác- hartyán—Kiskunlacháza n. kér. (Gódor). B-csoport: Péteri—Űri KSK (Boltos), Nagykáta—Malinovszkij SE (Toldi), Tököl—Farmos (Bernáth), Tápióság—Iklad (Schőmen), Albertirsa—Kakucs (Gombás), Tápió- szele—ócsa (Töreki), Sülysáp—Kis- tarcsa (Szendrő). újv. Ép., Kiskőrös—Jánoshalma, Ercsi—Ikarus, Magnezit—Postás, Ganz Villamossági—EGSZÖV. V. forduló. Április 15. Jánoshalma—Ercsi, Dunaújv. Ép.—Kiskőrös, Csőszerelő—Apr. 4. Vasas, MOM— Baja, Mezőfi SE—Vecsés, Postás— Ganz Villamossági, Ikarus—Magnezit, ÉGSZÖV—Bem SE. VI. forduló. Április 22. Bem SE— Vecsés, Baja—Mezőfi SE, Apr. 4. Vasas—MOM, Kiskőrös—Csőszerelő, Ercsi—Dunaújv. Ép., Magnezit—Jánoshalma, Ganz Villamossági—Ikarus, ÉGSZÖV—Postás. VH. forduló. Április 29. Csőszerelő-Ercsi, MOM—Kiskőrös, Mezőfi SE—Apr. 4. Vasas, Vecsés—Baja, Ikarus—ÉGSZÖV, Jánoshalma— Ganz Villamossági, Dunaújv. Ép. —Magnezit, Postás—Bem SE. Vili. forduló. Május 6. Bem SE— Baja, Apr. 4. Vasas—Vecsés, Kiskőrös—Mezőfi SE, Ercsi—MOM, Magnezit—Csőszerelő, Ganz Villamossági—Dunaújv. Ép., ÉGSZÖV—Jánoshalma, Postás—Ikarus. IX. forduló. Május 13. Mezőfi SE —Ercsi, Vecsés—Kiskőrös, Baja— Apr. 4. Vasas, Jánoshalma—Postás, Dunaújv. Ép.—ÉGSZÖV, Csőszerelő —Ganz Villamossági, MOM—Magnezit, Ikarus—Bem SE. X. forduló. Május 20. Bem SE— Apr. 4. Vasas, Kiskőrös—Baja, Ercsi—Vecsés, Magnezit—Mezőfi SE, Ganz Villamossági—MOM, ÉGSZÖV —Csőszerelő, Postás—Dunaújv. Ép. Ikarus—Jánoshalma. XI. forduló. Május 27. Baja—Ercsi, Apr. 4. Vasas—Kiskőrös, Dunaújv. Ép.—-Ikarus, Csőszerelő— Postás, MOM—ÉGSZÖV, Mezőfi SE —Ganz Villamossági, Vecsés—Magnezit, Jánoshalma—Bem SE. XII. forduló. Június 3. Bem SE— Kiskőrös. Ercsi—Apr. 4. Vasas, Magnezit—Baja, Ganz Villamossági —Vecsés, ÉGSZÖV—Mezőfi SE, Postás—MOM, Ikarus—Csőszerelő, Jánoshalma—Dunaújv. Ép. xni. forduló. Június 10. Kiskőrös —Ercsi, Csőszerelő—Jánoshalma, MOM—Ikarus, Mezőfi SE—Postás, Vecsés—ÉGSZÖV, Baja—Ganz Villamossági, Apr. 4. Vasas—Magnezit, Dunaújv. Ép.—Bem SE. XIV. forduló. Június 17. Bem SE —Ercsi, Magnezit—Kiskőrös, Ganz Villamossági—Apr. 4. Vasas, ÉGSZÖV—Baja, Postás—Vecsés, Ikarus—Mezőfi SE, Jánoshalma—MOM, Dunaújv. Ép.—Csőszerelő. XV. forduló. Június 24. MOM— Dunaújv. Ép., Mezőfi SE—Jánoshalma. Vecsés—Ikarus, Baja—Postás, Apr. 4. Vasas—ÉGSZÖV, Kiskőrös Ganz Villamossági, Ercsi—Magnezit, Csőszerelő—Bem SE, Villanyszerelő, víz- gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, Qutinord szakismerettel rendelkező kőműves és ács szakmunkásokat, kompresszorkezelőket, nehéz- és könnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, betanított nv"kősókat és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. A labdarúgó NB III. tavaszi sorsolása KÖZÉPCSOPORT MTK—Fradi sláger A labdarúgó NB I hét végi műso-I Vasárnap: MTK—Ferencváros rából az MTK—Ferencváros örök- (Hungária körút, 15.30), Vasas— rangadó emelkedik ki. I Komló (Fáy utca, 11), VM Egyeter^ I tés—Zalaegerszegi TE (Soroksár, Szombat: Pécsi MSC—Üjpesti Dó- 15.30), Diósgyőr—Csepel (15.3ó), Ra- zsa (15.30), Bp. Honvéd—Szegedi ba ETO—Videoton (15.30), Salgótar- EOL (Kispest, 15.30). 1 ján—Tatabánya (15.30). APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Pénztáros és árukiadó felvétetik a Rádi úti Tüzép-telepre, Vác. A Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom felvételre keres több éves szakmai gyakorlattal, közgazdasági végzettséggel rendelkező munkavállalót, üzemgazdasági munkakörbe. Budapestről közvetlen vállalati autóbuszközlekedés. Jelentkezés a vállalat Személyzeti Osztályán. Jó közlekedés, autóbusszal a Budapest XXI., Tanácsház térről, 38-as, 138-as, gyorsjárattal. Tel.: 140 — 432/147 mellék. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk közg. technikumi érettségivel és mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező irodavezetőt, SZTK ügyintézőt, és raktári anyagbeszerzőt. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél, Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk technikumi érettségivel rendelkező művezetőket, energetikust, valamint szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező villanyszerelő, kotrómester, lakatos, motorszerelő, hajógépészt és úszókotrómestert. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat üzem vezető j énéi. Délegyháza, tel.: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyház! üzemében azonnali belépéssel keresünk segédmunkást, matrózt, éjjeliőrt, portást és pályamestert. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél. Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. A pátyi Petőfi Mg. Tsz. felvételre keres kőműves, ács, vasbetonszerelő és segédmunkásokat, valamint gépelni jól tudó női adminisztrátort. Jelentkezni lehet Pátyon a termelőszövetkezet építőrészlegénél, minden nap reggel 8-tól délután 16 óráig. Fizetés a fennálló rendelkezések betartása mellett megegyezés szerint. Kubikosbrigádokat vasútvonal melletti, vidéki munkahelyre felveszünk. Kistarcsa, Szabadság u. 16. Cordatic Gumigyár felvesz 18. életévét betöltött női dolgozókat tiszta, könnyű munkára. Fiatal lánghegesztőt különleges munkára. Csőszerelőt. Kezdő tehergépkocsi-vezetőt gyáron belüli munkára. Felvonókezelőt, szállítási dolgozókat Nyugdíjas férfiakat egy műszakra. Jelentkezni lehet a munkaügyi főosztályon. Budapest VIII., Kerepesi út 17« % Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat. segédmunkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, csőszerelő, bádogos. víz- és gázszerelő szakmunkásokat valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály, Gyömrői út 19. Budapest X., Telefon: 149 — 027. Építőipari szövetkezet azonnali belépéssel felvesz lakóház építésére több éves munkára Budapesttől 100 km-en belül saját autóbusszal történő csoportos szállítással, kőműves, tetőfedő, tetőbádogos szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen vagy levélben ^szombat kivételével) Budapest XVI., Rákosszentmihály, Rákosi út 90. Megközelíthető Metró, Örs vezér téri végállomástól 31 Y autóbusszal. Coca-Cola és likőr- palackozó üzemeinkbe könnyen betanulható, tiszta munkára két és három műszakos beosztásba felveszünk női és férfi dolgozókat, targoncavezetőket. továbbá egy műszakra rézművest, szállítómunkást és kocsikísérőt. Kőbányai I.ikőrgyár, Budapest, X., Bánya u. 35. (Kőbánya alsó és felső pályaudvartól 5 perc, Pataki tér mellett) ___________________ Az Ipari Szerelvény és Gépgyár 1371 Budapest. 5. P. 420. Személyzeti és Oktatási Osztálya felvételre keres: szerszáméi célgép- szerkesztőket, gyakorlott normatechnológusokat, forgácsolás területén jártas technikusokat, gyakorlattal rendelkező fejlesztő mérnököket, belső ellenőröket, elemző közgazdászokat, kovácsüzemi művezetőket, gyors- és gépírókat. Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Központi Karbantartó Üzemébe azonnali belépéssel felvesz tmk lakatosokat, villanyszerelőket, asztalosokat és esztergályos szakmunkásokat, anyagmozgató segédmunkást, budapesti és Pest megyei munkahelyre. Jelentkezés: Budapest IX., Vaskapu u. 41. Központi Tmk Üzem vezetőnél. Telefon: 130-803. ________ Be ton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 20.) felvételre keres azonnali belépéssel porta- őri munkakörbe férfiakat, valamint nőket irodatakarítónak. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. ADAS VÉTEL Üj szuterénes ház el-* adó. Monor, József A, u. 46. _______________ El adó két szobai konyhás ház, mellék- helyiséggel, azonnal beköltözhetően, 566 négyszögöl telekkel. Vasa Bem u. 13. Eladó 175 négyszög-» öles telek, kúltal; két szoba, összkom- fortos házra alkal-* más alappal, Ecser, Attila u. 27. szám alatt. Érdeklődni lehet: Gyömrő, Mátyás kir. u. 21. szám, ifj, Ohanyal Mihály. MIB 8 LE magánjáró erőgép, Skoda alvázra építve eladó Ráckevén. Érdeklődni: Kollár, 1193 Budapesti Vécsei u. 6. Tel.; 474 — 996. _____________ Wa rtburg de Luxe, 47 0O0 km-rel eladó, Pálhalmi, Bp. X.f Gergely u. 80. Hétköznap este 6 óra után.____________________ Ké t szoba, összkomfortos, gázfűtéses lakás Szigetszentmikló- son, József Attila telepen eladó. „Megegyezés H 57 089” jeligére a kiadóba. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Székesfehérvártól öt kilométerre, Urhidán a falu központjában, 1360 négyszögöl megosztható saroktelken. Két családnak alkalmas, 2 szobás. 2 kony- hás. gazdasági épületekkel. Érdeklődni: Kiss József, férfi- fodrászat, Székesfe- hérvár. Piac tér 27. Balatonkenesén, üdülőtelepen, állomástól, víztől 8 percnyi járásra, 274 négyszögöl szőlőstelek, alapon levő faházzal, ásott kúttal eladó. Érdeklődni: Kiss József,- Székesfehérvár, Piac tér 27, férfifodrásznál. ___________________ El adó két szoba; konyhás ház, mellék- helyiséggel, azonnal beköltözhetően, 566 négyszögöl telekkel* Vasad, Bem u. 13. Azonnal beköltözhető 2 szobás ház, 400 négyszögöl telekkel sürgősen eladó. Gödöllő, Illés István út 58. szám. VEGYES A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1700 — 2100 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV, Lőrinci Gyár Budapest XVin., Gyömrői út 85—01__________ Fű tőolajat házhoz szállítva is, zsákos, oltott mész és mindenféle építőanyag kapható. Kerepesi úti Skoda-szerviztől 3 perc. Szabó Mihályné. 841—727. X., Váltó u* 22.________________ El egáns esküvői ruhák kölcsönzése. Csillaghegy, Czetz János u. 28/a. 42-es autóbusz vonalán, HÉVtól 2 megálló.________ Ba romfikeltetés, na- poscsibe-eladás, tyúk- és kacsatojás bérkeltetése. Kovács József, 2030 Érd, Alispán utca 36. Megközelíthető, Érd-alsó; Érd-felső állomásokHydrofortartályok a készítőnél 80 literes. 900, 100 literes 1100; Ft, 200 literes 1700 Ft, az ország bármely vasútállomására ex- presszáruként, bérmentve feladva, nyomáskapcsolót költségmentesen beszer- zem. KOLLER lakatosmester, 1134 Budapest Xin.. Róbert Károly krt. 32. Tel.: kettő- százh á rom — kettőszá zti zen kilenc. ______ El cserélem dunaújvárosi 2 szoba, összkomfortos, gázos központi» fűtéses lakásomat Budapestre vagy környékére vagy Gödöllőre. ..Minden érdekel 243 761” jeligére a dunaújvárosi hirdetőben ___________________ Gé pkocsikerekeinek gyors és pontos kiegyensúlyozását vállalom. Fülöp István; 2100 Gödöllő. Kossuth u. 48. Tel.: 227. I i *