Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-14 / 61. szám
MST UECU Ei ^Mirlar* 1973. MÁRCIUS 14.. SZERDA Éremözön Békésen Az egyik aranyérmes: Vass István, a Csepel Autó pehelysúlyú versenyzője. Ékes János felvétele Békésen rendezték a Tiszán- túli ifjúsági egyéni ökölvívóbajnokságot A háromnapos viadalon 21 egyesület közel száz fiatalja lépett szorítóba. Kitűnően megállták helyüket a Pest megyeiek. A Csepel Autó sportolói közül Tokaji János, Farkas Gyula, Vass István és Molnár László első, Tímár második, Kocsis Gábor, ősze Sándor és Kaposi Lajos pedig harmadik lett. A ceglédieket két egyesület képviselte. A Vasutasból Abo- nyi István arany-, Szlovák István pedig bronzérmet szerzett súlycsoportjában. Az ITSK sportolói három érmet szereztek, Matusinka István első, Tímár Károly és Esze Béla második lett. A súlycsoportok első és második helyezettjei a Debrecenben sorra' kerülő vidéki bajnokság mezőnyébe jutottak. Zsámbék után újpesti barátságos * Kísértett a kupamúlt OSZTÁLYOZÓ - MŰSORON KÍVÜL Ne csak kccogj — fuss is! Az MTS OT, a SZOT, a KISZ és az OKISZ Sportes tömegsportosztályai felhívással fordulnak valamennyi sportegyesülethez, KISZ-, szakszervezeti és szövetkezeti szervhez: az ifjúság, a lakosság 'tömeges testedzési lehetőségeinek jpbb megteremtése, valamint a futás, mint alapvető és mindenki számára köny- nyen hozzáférhető testgya- korlati ág propagandájának — közvetve a kocogó mozgalomnak — elősegítése érdekében április 15—22 és október 1—7 közötti időben rendezzenek futónapokat. Az iskolák tanulóit, az üzemek, hivatalok, intézmények, szövetkezetek dolgozóit, a lakosság legszélesebb rétegeit vonják be az indulók sorába. A versenyeket a helyi körülmények figyelembevételével — parkokban, erdőkben, sportpályákon stb. — korosztályonként, a részvevők felkészültségének megfelelő távokon rendezzék meg. Az a cél, hogy minél többen induljanak a futóversenyeken, s a rajthoz állással is segítsék egészségük védelmét. Az eseménysorozat sikeréhez elengedhetetlen a különböző szakosztályok, a járási, városi és megyei szövetségek, valamint a sportvezetők közreműködése. Nyújtsanak segítséget a versenyek szakszerű lebonyolításához. BIRKÓZÁS Három megye ifírandevúja Cegléden, a Vasutas-sportcsarnokban rendezték a kelet területi egyéni ifjúsági kötöttfogású birkózóversenyt. Három megye — Pest, Szolnok és Hajdú-Bihar fiataljai randevúztak, összesen negyven- ketten. * 49 kg: 1. Vasas, 2. Talada, 3. Korpácsi (mindhárom Ceglédi VSE). 52 kg: 1. Esze (CVSE), 2. Hochstein (Monor). 58 kg: 1. Kucsera (Monor), 2. Kiss (Jászberény), 3. Horváth (CVSE)., 60 kg: 1. Boba (Jászberény), 2. Varga (Kaba), 3. Gulyás (Jászberény). 65 kg: 1. Bódi (Nagykáta), 2. László (Szolnok), 3. Reznák (CVSE). 70 kg: 1. Jurászik (CVSE), 2. Kocsor (DVSC). 75 kg: 1. Borbély (Csepel Autó), 2. Hiisi (DVSC), 3. Huszár (Nagykáta). 81 kg: 1. Pálinkás (CVSE), 2. Bodnár (DVSC), 3. Varga (DVSC). 87 kg: 1. Schiff (Monor), 2. Nagy (Monor). Nehézsúly: 1. Kónya (CVSE), 2. Mo- ró (Karcag), 3. Steinmecz (Csepel Autó). Pontversenyben: 1. Ceglédi Vasutas 30, 2. Monori SE 16, 3. Debreceni VSC 11 ponttal. Míg a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének nyitányán a Bem SE rukkolt ki a legnagyobb arányú győzelemmel, a vasárnapi második fordulóban a Kossuth KFSE csatárai tettek ki magukért. 10:0-ra nyertek a járási bajnokságban szereplő Zsámbéki TSZSK ellen. Vad (3), Postás. Szivák, Bakos (2—2), valamint Karajos volt eredményes. Budai László edző elmondta, "hogy a csapatépítés jegyében lezajlott találkozón Vad, Bakos és Spalier tűnt ki elsősorban. Ma 12.30-kor, az Újpesti Dózsával játszanak edzőmeccset, szombaton az NB II tavaszi nyitányán a KELTEX csapatát fogadják. S a gólokkal folytatva a sort, érdekes, hogy az első fordulóban 18 gólt szerzett Bem SE erejéből most csak egyre telt Nagykőrösön, s a döntetlen a hazaiak továbbjutását jelentette. Egyébként a múlt eredményei a körösiek mellett szólnak. Így például az 1971/72. évi megyebajnokságban Nagykőrös mindkétszer legyőzte a ceglédieket Szomszédvár-találkozó volt Szigetszentmiklóson is. ahol az SZTK régi vetélytársát, azNB III-as Szigetújfalut fogadta. Itt is kísértett a múlt, hiszen, amikor még együtt szerepeltek a megyebajnokságban, nem sok babér termett Szigetszentmiklóson Üjfalu számára. De, sajnos, más szempontból is kísértett a múlt Jó néhány magasabb osztályú csapat most sem veszi komolyan a kupaküzdelmeket, « s az alacsonyabb osztályú vendéglátók nagy lelkesedésén kí- ,vül ez is hozzájárult ahhoz, hogy valamennyi NB* III-as csapatunk kiesett. Ikladon sikerrel járt a hazaiak mezavatása. Az új szerelésben pályára lépő termeSúlyemelő Druzsba Kupa Taskentben a hagyományos Súlyemelő Druzsba Kupa kerül sorra a hét végén. Az eredetileg kijelölt hattagú együttesből az ólomsúlyú Chudik Lajos (Oroszlány) sérülése miatt nem utazhat. A csapat tagjai: lepkesúly: Kőszegi György (Leninváros), légsúly: Kristóf László (Csepel), váltósúly: Ko- zári Péter (Pécsi Ércbányász), középsúly: Rehus-Uzor György (Haladás), félnehézsúly: Karner László (Kinizsi Húsos), nehézsúly: Tasnádi Tibor (Csepel). lőszövetkezeti csapat döntetlennel búcsúztatta az NB III Duna menti éllovasát, a Dunakeszi Vasutast. A megyei I. osztályúak közül. a tavalyi kupagyőztes Gödöllői Vasas közepes színvonalú mérkőzésen, kulturáltabb játékával megérdemelten nyert Hévízgyörkön Kaiser és Juhász góljaival. A járási bajnokságban játszó Tárnok, az NB III-as Pilisvörösvár után, a megyei I. osztály éllovasát, Perbált győzte le. Igaz. a mérkőzés elején a perbáliaknak volt több helyzetük. Csernai kétszer is a kapufát találta el. A 28. percben 18 méteres szabadrúgásból jutott előnyhöz Tárnok, sőt, Zalán növelhette volna az előnyt, de kapufára lőtte a 11-est. Szünet után Perbál uralta a mezőnyt, de az eredmény nem változott. Bondár játékvezető szerint a hazaiak lelkesedésük mellett a szerencsének is köszönhetik győzelmüket. Mintegy 400 néző volt kíváncsi a Veresegyház—Főt találkozóra. Jó iramú mérkőzésen a 85. percben lőtték egyetlen góljukat a veresiek. Területi és megyei I. osztályú csapat küzdött a Kiskunlacháza II. kér.— Csepel Autó összecsapáson is. Az Autó védelmi hibából szerezte két gólját. vaszi ellenfeleik szabadnaposak lesznek. A versenykiírás értelmében a területi bajnokság két csoportgyőztesén kívül a jobbik második helyezett jut a megyei első osztályba. A ceglédiek visszalépése miatt a B-csoport résztvevői kevesebb mérkőzést játszanak, s így a helyezés önmagában nem lehet döntő. Ezért a két csoport második helyezettjei vlsszavágós osztályozót játszanak a felkerülésért. Szó esett arról is. hogy április 15-én, a tanácstagi választások után, nem lesz forduló, s a résztvevők többsége egyetértett a szövetség javaslatával, hogy az e napra kitűzött mérkőzéseket április 14- én, szombaton játsszák le. R. L. Ma: MNK-e lödön tő A hazai labdarúgásban érdekes hét következik. Ma játsszák le az MNK két elődöntőjét, szombat-vasárnap folytatódik a bajnoki pontvadászat. Megtörtént a műsorok végleges egyeztetése és kijelölték a játékvezetőket is. A vasárnapi NB I-es „örök rangadót”, az MTK és az FTC találkozóját Müncz vezeti. A mai MNK elődöntő műsorai: Bp. Honvéd—Videoton (Kispest, 15), Szolnoki MTE—- Vasas (Szolnok, 15). Tofótippiemk 1. MTK—FTC * 2. DVTK—Csepel * 1 3. Egyetértés—ZTE 1 4. Rába ETO—Videoton 1 X 5. SBTC—Tatabánya x 1 S. Békéscsaba—Dunaújv. 1 7. Szekszárd—Szolnok x 1 8. Várpalota—MÁV DAC x 1 9. Sabárla—Füzf6 1 1«. Szf. MÁV—Győri D. 1 x 11. AtaXanta—Bologna x 2 12. Inter—Milan x 2 13. Palermo—Lazio x 2 Pótmérkőzések 14. Klsterenye—Izzó 1 x 15. Vác—Leninváros 1 16. Törekvés—Nagybátony 1 x ÁLLAS A kókai Kossuth Termelőszövetkezet pályázatot hirdet leíró- könyvelő és anyag- könyvelő munkakörök betöltésére. Követelmény : közgazdasági technikum A második például Szécsényi í vagy gimnáziumi érettségi bizonyítvány és hasonló munkakörben eltöltött több éves gyakorlat. Gépírói gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés a tsz főkönyvelőjénél. hazaadásából, öngólból esett. A helyiek egy idényre való helyzetet hagytak ki. A kupaküzdeimek most egy ideig szünetelnek, hiszen a hét végétől már a bajnoki mérkőzések szólítják porondra a csapatokat. A rajtot megelőző ligaülésen a tudnivalókat ismertették az egyesületi képviselőkkel. Itt szó esett arról a speciális helyzetről, amelyet Budakalász (megyei I. osztály) és a Ceglédi MEDOSZ (területi) visszalépése okozott. A két együttes őszi eredményeit megsemmisítették, taA Vác és Vidéke ÁFÉSZ felvételre keres árnyilvántartót. Előírt képzettség: érettségi. Jelentkezni lehet: Vác, Beloiannisz utca 3. Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár Dunakeszi, Vasút u. 11. felvesz : autószerelőt mérlegjavítót és lakatos szakmunkásokat. Lánglövő Villányi Már a látványos nyitókép is vastapsra ragadtatta a nagykátai művelődési ház több mint félezres közönségét, s ez a vastaps az olimpiai nap mindert száma után megismétlődött. Gedó György ökölvívó olimpiai bajnok szellemes élménybeszámolója után Géczi István, az esütérmes labdarúgó-válogatott tagja nemcsak Münchent, hanem az eddig lezajlott NB I-es tavaszi mérkőzéseket is felidézte. Villányi Zsigmond ezüstérVillanyszerelő, víz- gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, Qutinord szakismerettel rendelkező kőműves és ács szakmunkásokat, kompresszorkezelőket, nehéz- és könnyűgépkeze!őt, gépkocsivezetőket, betanított n*,"',<ásokat és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), rakodókat, kub kosokat AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. mes öttusázó és Benedek Ferenc edző nem mindennapos érdekességgel szolgált. Bal kezükben, maguktól messzire eltartva égő gyertya volt, jobb kezükben pedig légpisztoly. Kopeczky Lajos tv-riporter, műsorvezető vezényszavára ötször célozták meg a tőlük mintegy nyolc méterre lévő „ellenfél” gyertyájának lángját. Villányinak jobban ment, négyszer talált, míg edzőjének csak kétszer sikerült átlőni a lángon. Változott a kép: Hetényi Antal és Sebestyén László cselgáncsbemutatója következett, majd Patocska Mária, Varga Agnes, Fajt Agnes művészi tornászok gyakorlata ugyancsak nagy sikert aratott. A helyiek sem maradtak ki a sorból, három gimnazista lány tornász szabadgyakorlata, valamint két birkózó bemutatója színesítette a programot. Hatalmas taps köszöntötte az olimpiai bronzérmes tornászcsapat két tagját, Békési Ilonát és Medveczky Krisztinát, Gál Máriával egyetemben. Utóbbi nem volt ott ugyan az olimpián, de részt vett a magyar tornászok közelmúltban lezajlott amerikai túráján. Tengerentúli vendég- szereplésük felidézése után a gyakorlatban, gerendán, felemás korláton és talajon bizonyították tudásukat. Az eredetileg kétórásra tervezett műsor 50 perccel tovább tartott, s ez az időeltolódás is mindennél ékesebben bizonyítja az olimpiai nap sikerét. Pamuttextilművek felvételre keres gyakorlott és kezdő gyors- és gépírókat. Jelentkezés személyesen v. írásban a személyzeti főosztályon. Cím: 1502 Budapest, Postafiók 11. Telefon: 252 —36-1. A Hazai Pamutszövőgyír Soroksári Gyára azonnali belépésre keres „DM vizsgával is rendelkező gépkocsi/ezetőt. Jelentkezni lehet: munkaügyi csoport vezetőjénél, Budapest XX., Soroksár, Marx Károly u. 294. sz. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 20.) felvételre keres azonnali belépéssel porta- őri munkakörbe férfiakat, valamint nőket írodatakarítónak. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Gyakorlattal rendelkező gép- gyorsírókat azonnali belépéssel felveszünk, továbbá tiszta, rendes munkahelyre raktári dolgozókat, valamint személygépkocsivezetőt. Jelentkezés: MGM Budapest, V„ Kálmán u. 26. személyzeti vezetőn éL Víz- és fűtésszerelőket felveszünk. Bp. XIV., Komócsy u. 51. Óbudai Hajógyár Budapest ni.. Hajógyársziget felvesz: portásokat, őröket. Munkásszállás, egyenruha biztosítva, vidékiek- nek utazási térítés. Pest megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker Váll. budafoki telepére (Buda- fok-Háros MAV-állo- máshoz közel) felvesz: gépírni tudó adminisztrátort, érettségizett fiúkat, lányokat gyakornoknak, szakképzett, betanított v. kezdő férfi, női kereskedelmi és fizikai dolgozókat raktáros, árurevizor, csomagoló, kocsikísérő munkakörbe. — Továbbá: Bpest I., Mészáros u. 19. sz. alatti (Déli pu-i) nehézáru raktárunkhoz : kereskedelmi és fizikai dolgozókat, raktári vagy kocsikísérői munkakörbe. Bérezés — szak- képzettségtől, munkakörtől függően — közös megegyezés alapján. Jelentkezés: — szombat kivételével — személyesen, Budapest XXII. kér. Nagytétényi út 48. sz. alatt Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező vasszerkezeti lakatosokat, villanyszerelőket, valamint kirakatrendezőket. Jelentkezni lehet: Csemege Kereskedelmi Vállalat Intertourist Dekoráció Bp. XIV., Tihanyi út 42 — 44. Telefon: 810—389. Kavicsbánya Vállalat • délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk közg. technikumi érettségivel és mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező irodavezetőt, SZTK ügyintézőt, és raktári anyagbeszerzőt. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél. Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk segédmunkást, matrózt, éjjeliőrt, portást és pályamestert. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél, Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk technikumi érettségivel rendelkező művezetőket, energetikust, valamint szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező villan yszerel ő, kotrómester, lakatos, motorszerelő, hajógépészt és úszókotrómestert. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat üzemvezetőj ónéi. Délegyháza, tel.: Dunavarsány 2. Asztalosokat, épület- asztalosokat felvesz építőipari vállalat. Bp. XI., Szüret u. 15. SZIM Fejlesztő Intézet felvesz technológus csoportvezetőt, gépészmérnöki végzettség, 10 éves szerszámgépgyártás tech- nológusi gyakorlat, egyedi és kissorozat, valamint előkalkulációs és szerszámszerkesztés területén jártasság, technológust technikusi végzettség^ 5 éves szerszámgép- gyártás technológus! gyakorlat Cím: SZIM Fejlesztő Intézet, Halásztelek, Kisgyár u. Pest m. Érdeklődni lehet 478—922 telefonon vagy személyesen a SZIM Fejlesztő Intézet személyzeti osztályán. Az Intézet megközelíthető Cse* pel. Tanácsház térről a 38 vagy. 138-as autóbuszokkal. ADAS, VÉTEL Eladó két szoba, konyhás ház, mellék- helyiséggel, azonnal beköltözhetően. 565 négyszögöl telekkel. Vasa Bem u. 13. Budai Járási Építőipari Szövetkezet, kétszintes épületben 6 db 47 — 51 m'-’-es félkész lakást eladásra kínál Érd központjában. Beköltözés! lehetőség 1973. június 30., kp. befizetés 150 000 Ft. Érdeklődni lehet a Budai Járási Építőipari Szövetkezet Műszaki* Osztályán, Érd II., Budai út 8. Telefon: 45—000, 45 — 300. VEGYES A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 ,évea felülj lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1700— 2100 Ft a betanulás után Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PTV. Lőrinci Gyár Budapest XVIII., Gyomról út 85—91. i » I ]