Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-13 / 60. szám

XV. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1913. MÁRCIUS 13., KEDD JT Évzáró közgyűlés a Héliosz Ruhaipari Szövetkezetben Jelentősen fejlődött az exporttermelés Új részleg Káván — Javuló munkakörülmények ÚJ gépeket vásárolnak — A műszaki színvonal fej­lesztése, a hatékonyság, a ter­melés növelése fő feladatunk — mondotta Bata János szö­vetkezeti elnök a záróközgyű- lésen, melyen a község párt- és társadalmi vezetőin kívül, vendégként képviseltette ma­gát a szövetkezet vezető szer­ve, a RUS-ZÖV is. A Halászkert étteremben jelenlévők megtudták a be­számolóból, hogy a szövetke­zet a termelésében 5 százalé- ikos emelkedést ért el, Jelentősen fejlődött az ex­porttermelés, mely a ko­rábbiakhoz képest hatszo­rosára nőtt. Megnyílt a szövetkezet új üzemházá­ban lévő üzlet is. A vásárlók 11 modell 3 va­riációs megoldásai közül vá­laszthatnak. Űj cikk is meg­jelent a közelmúltban: a ra­gasztós rögzítőszalag, melyet kezdetben nem fogadtak egy­értelműen kedvezően, ma már teret hódított és egyre többet kérnek belőle: Jelentős munkát végeznek a bedolgozók. Most kerül tető alá Káva községben a szövet­kezet részlege, mely az ott dolgozó asszonyoknak igyek­Szervezzenek permefezőbrigád of ROZSDÁSODÓ OLAJTARTÁLYOK PILISEN Megkezdődnek a részközgyűlések Jól zárta a tavalyi évet a Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ Több nyereség — Tehergépkocsi a TÜZÉP-telepnek Sikeresen forgalmazó üzletek A pilisi kiskerttulajdonosok körében már többször elhang­zott a kérdés, miért nincs a községben permetezöbrigád mely alkalmas időben beszór­ná a gyümölcsfákat? Néhány évvel ezelőtt már volt ilyen brigád, a helyi föld­művesszövetkezet alakította meg, s ahová hívták, megje­lent Szakszerű permetezésé­vel minden kiskerttulajdonos elégedett volt, hiszen a brigád korszerű felszereléssel ren­delkezett, s becsületesen el­végzett munkájáért nem is kért túl nagy összeget. Jó lenne a brigádot ismét létrehívni, hiszen a pilisi kert­tulajdonosok zöme a főváros­ba jár dolgozni, ezért nincs elég idejük arra, hogy háztáji gyümölcsöseiket megfelelő mó­don gondozzák, permetezzék. A tavasz már a küszöbön, sürget az idő. Sokan várják és kérik a pilisi fogyasztási szö­vetkezet megnyugtató vála­szát. A március 1-i, csütörtöki Monor és Vidékében megje­lent „Záróra 8 órakor. Változ­tatást kérnek a sülysápiak” című cikkel kapcsolatban a következőket közöljük: A cikkben az áll, hogy Süly­sáp nagyközségben este 8 óra után minden bezár, így nem lehet sehol szórakozni a szom­bati napokon. Felhívjuk a fi­gyelmet, hogy a községben le­vő művelődési házban, korsze­rű körülmények között, zene is szól, mindennap délután fél 5- től este 23 óráig az ott üze­A z egyik monori csizmá­ul dia műhelyében tartóz­kodtam, amikor nagy bajuszú férfiú állított be az őszülő mesterhez, egy pár jóképű csiz­mával a karján. — Jó napot. majsztram uram! — köszönt régies mó­don az idegen. — Magának is. jó ember! — így az idős iparos, — Mi a kí­vánsága? — Jaj, kérem, alaposan ben­ne vagyok a pácban. Seho­gyan se bírom fölvenni az örökségemet. Segíthetne raj­tam, az isten szerelmére. Rozsdásodó olajtartályok a parkban... Ismerjük őket. Két esztendeje ott pihennek már elfeledve a Dánosi út, Vatyai út sarkán. Mennyi bizakodó tekintet simogatta már meg ürességtől kongó testüket! — Drágicáim, aranyoskáim, mikor adtok már olajat a kályhámba? — mondta egy­szer a fülem hallatára egy idős asszony, aki téli tüzelőszüíkség- letét onnan szerette volna be­szerezni. Hálistennek, elmúlt ez a tél is, de, bizony, a tartályok nem teljesítették a tőlük várt fel­adatot. • Legutóbb az ÁFÉSZ vezető­sége megígérte, hogy ősz vé­gén már megtöltik a majd szakszerűen előkészített tartá­lyokat elsőrangú fűtőolajjal. Tehát nincsenek elfeledve! Akinek hiányzik még az olaj­kályhája a Dánosi út környé­kén, lombhulláskor beszerez­heti, bízva az ÁFÉSZ ígéreté­ben. R. J. melő és a szomszéd községben levő ÁFÉSZ által fenntartott eszpresszó nyitva tart, ahol minden büféáru kapható. Egyébként szövetkezetünk a nyitva tartási időket, a lakos­sági igények felmérése alap­ján, a helyi tanácsokkal és a szakszervezettel egyetértésben határozta meg. Ellenük, kivé­tel a szóban forgó cikkbe fog­lalt reklamáció, soha nem is merült fel kifogás. — Micsoda? Hogy én segít­hetnék? — Hát igen, csakis maga! — Nézze, atyámfia — mér­gelődött a mester —, nem va­gyok én fiskális Ha valami baja van az öröksége fölvéte­lével, menjen az ügyvédi mun­kaközösségbe, ott majd ked­vére kiválaszthatja azt a jo­gászt, aki eligazítja a baját. Elmosolyogta magát az ide­gen: — Pedig, amit mondtam, az csak úgy igaz. Egyedül maga segíthet ahhoz, hogy fölvehes- sem az örökségemet. — Hallja az úr, ne tréfálkoz­zék velem! szik jó körülményeket bizto­sítani. Gondot a termelői és a ta­nulói létszám bővítése okoz. A munkakörülmények je­lentősen jobbak a koráb­biaknál. 1913-ban még több új gépet kapnak, a szociális ellátottság szin­te teljesen kielégítőnek te­kinthető. A szövetkezet vezetése, mint egy hozzászólásra adott vá­laszból kitűnt, betegszobát is akar létesíteni és üzemorvost is akar foglalkoztatni, amint a községi orvosok túlterhelése némiképp csökken. Törődik a szövetkezet a nők helyzetének javításával és igyekszik anyagi erejéhez mérten részt venni a község társadalmi erőinek gyarapításában is. A sportegye" sülét, úttörőtábor támogatá­sán túl, ez évben ismét segíti a nyugdíjasklub tevékenysé­gét és a szövetkezeti énekkart, mely 1973-tól megszűnt mint szövetkezeti kórus és községi kórus lett. 1972-ben, az 1971-ben ter­melt 34,5 millióval szem­ben, 37,4 millió volt a ter­melési érték, a növekedés mintegy 9 százalékos. Ezen túlmenően is napról napra érezni a változásokat a szövetkezet életében. Hogy ez így van, a vezetők beszámo­lóját követő élénk vita bizo­nyította. Furuglyás Géza Ebben az évben tölti be 75. életévét Szarka István, a nyár­egyházi községi tanács helyettes vb-titkára, aki ki­sebb megszakítással 23 éve vé­gez tanácsi munkát. Szívesen mondott igent — Fiatal koromra nem szí­vesen emlékszem vissza — kezdi. Fejér megyében szü­lettem. Szüleim azt akarták, hogy szakmát tanuljak. Sike­rült is, ortopédcipész lettem. Munkát azonban nemigen kap­tam abban az időben. A szakmához az érettségit is megszereztem. Amikor Manor - ra jöttünk lakni, Gombára ke­rültem, az akkori elöljáróság­ra. Később Pilisen vezető jegyzőnek neveztek ki. Onnan kerültem a tanácsok megala­kulásakor Monorra. Részt vet­tem a községi tanács megszer­vezésében, és nagy öröm ért, amikor engem választottak meg vb-titkámak. Még ma is büszke vagyok arra, hogy én tölthettem be Monoron első­ként ezt a funkciót. — A betegségem azonban hét év után közbeszólt, ugyan­— No, nézzenek oda! Eszem ágában sincs nekem tréfálkoz­nom magával. Meghótt a bá- csikám, bizony isten, oszt itt van, ni, ez a pár csizma, ezt örököltem tőle. Az a baja, hogy szűk, ezért nem bírom fölven­ni. Hát akkor ki más tudna segíteni a bajomon, ha nem maga, a lábbelik avatott mes­tere? No, érti már? A z idős iparos előbb egy ■‘A. kicsit zavarba jött, az­tán hirtelen felkacagott: — Az áldóját neki, persze, hogy értem! Nagy huncut ma­ga, édes barátom! No, hagyja itt a csizmát, majd csak csi­nálok vele valamit, hogy föl­vehessél Rakovszky József Vasad Ünnepség a kettős évfordulón Március 14-én, 18 órai kez­dettel, a művelődési otthonban megemlékeznek a 48-as sza­badságharc 125., valamint a Tanácsköztársaság 54. évfor­dulójáról. Az ünnepséget kúl- túrműsor követi. Gyömrő Úttörők —otthonuk felépítéséért A gyömrői 1088. számú Zrí­nyi Ilona úttörőcsapat jól si­került farsangi karneváljának tiszta bevételét az úttörőott­hon felépítésére fordítja. Bénye, Gomba, Káva Tbc-mentes a szarvasmarha­állomány Bényén 59, Gombán 67, Ká­ván 36 szarvasmarhát gon­doznak a háztájiban. A leg­utóbbi közös községi vb-ülésen jelentették be: mindhárom község szarvasmarha-állomá­nya tbc-mentes. Gyümölcsöstelepítés Bénye határában Bénye határában 50 hold gyümölcsös telepítését kezdte meg az egyesített gombai tsz: meggy és kajszibarack kerül a már előkészített területre. A tervben ötven hold csemege­szőlő telepítése is szerepel. MŰSOR Mozik Gyömrő: Tizenkét szék I—II. Maglód: Fennakadva a fán. Mende: Szelíd motorosok. Mo­nor: Fotográfia. Nyáregyháza: Felszabadítás V. Pilis: Napra­forgó. Üllő: Nápolyi látni és ... Vecsés: Eltelt egy nap. is 1957-ben szívinfarktust kaptam. Nyolc évig beteges­kedtem, közben nyugdíjaztak. — 1967-ben azonban a járá­si tanácstól megkerestek, nem vállalnám-e el a titkári teen­dőket ideiglenesen Nyáregy­házán. Szívesen mondtam igent, és egy évig vb-titkár- ként dolgoztam a községben. Aztán Vasadon helyettesítet­tem hat hónapig, majd Gom­bán. Később Káván kirendelt­ségvezető lettem, majd 1970. január 1-től Pilisen gyámügyi, illetve szabálysértési főelőr adó. 1972 szeptemberében a nyáregyházi tanácstitkár, Kra- vccz László a tanácsakadémia hallgatója lett, ezért ismét Nyáregyházára helyeztek két évre. Örül, ha segíthet Amikor azt kédezem tőle, hogy miért szép a tanácsi munka, így válaszol: — Örülök annak, ha az em­berek problémáiban, gondjai­ban segíthetek, s a tanácsnál erre megvan a lehetőség. Most a választások előkészületei kö­tik le figyelmemet. Mindent megteszünk a nagy esemény sikeres lebonyolitásáért. Ragaszkodik hozzá Szarka István büszke csa­ládjára. Lánya tanár, veje, Lelkes Béla, a monori Mun­kásőr úti iskola igazgatója, megyei tanácstag. Fia mérnök, Újpesten lakik és dolgozik. Unokája az idén végez, szintén mérnök lesz. — Nekem a családom volt a mindenem. Most is együtt lakunk a lányomékkal. Mond­ják is: „Apuka, ne dolgozzon már’’. Mégsem tudom megáll­ni. Jólesik a munka, ezt őszin­tén mondom. Az én koromban a szellemi tevékenység frissí- tőleg hat, s az utazás meg a szórakozás az aktív pihenés. ★ Párttagsági könyvében ez a bejegyzés áll: a munkásmoz­Sülysápon mostanában olyan hírek keltek szárnyra, hogy meggyöngült a helybeli fo­gyasztási szövetkezet, hogy a tagok a múlt évben 'vásárolt árucikkek után visszatérí­tésben nem részesülnek, s hogy a szövetkezet az év vé­gén számottevő hiánnyal zárt. A szövetkezet központi iro­dájában Czirinkó Sándor fő­könyvelő a híreket sorra megcáfolta: — Az elmúlt gazdasági év legfontosabb mutatói már a rendelkezésemre állnak. Azok birtokában kijelenthetem, hogy minden ellentétes hí­reszteléssel szemben, tagjaink vásárlásaik után az idén magasabb vissza­térítést kapnak, mint ta­valy. Szövetkezetünk az elmúlt évet 6 millió 807 ezer forint nyereséggel zárta. Ez az összeg, az 1971. évhez viszonyítva, 109,6 százalékos emelkedésnek felel meg. A főkönyvelő ezután elmon­dotta, hogy a pesti takarító­részlegek működését a múlt év végével megszüntették. E részlegek forgalmának hiá­nyát egyebek között jelenté­keny mértékben pótolja a TÜZÉP-telep dolgozóinak jó munkája. A telep a múlt évben 17 millióró] 20 millióra nö­velte áruforgalmát. Jelen­leg is elegendő áruval ren­delkezik. Az építő- és a szigetelő anya­got vásárolja legjobban a kö­zönség. Nemcsak a környék­beli falvakból, hanem a távo­labbi községekből is sokan keresik fel kocsikkal a tele­pet. Éppen ezért az áruel­látás további biztosítása ér- I dekében a TÜZÉP-telep ré­galomban részt vesz 1919 óta. A Tanácsköztársaság. leverése után az öccsét, 43 társával együtit kivégezték, mert vörös- katona volt. Ezt mondja befejezésül: — Addig dolgozom, amíg megbíznak bennem. A bizalom további erőt ad munkámhoz. Gér József Szép sikerekkel kezdték a monori birkózók az 1973-as évet, s a januárban elért ered­ményeket februárban még fo­kozták is. Február 4-én Szolnokon, or­szágos kiválasztó ifjúsági ver­senyen, 52 kilós súlycsoport­ban: 1. Hochstein Zoltán, 62 kilós súlycsoportban: 1. Kucse- ra István. 10—11-én Budapesten, BVSC országos ifjúsági kötöttfogá­sú versenyen, 52 kilós súly­csoportban: 2. Hochstein Zol­tán, 67 kilós súlycsoportban: 4. Kárai Imre. 18-án Cegléden, megyei if­júsági kiválasztó versenyen, 48 kilós súlycsoportban: 3. Ri­gó László, 52 kilós súlycso­portban: 1. Hochstein Zoltán. 56 kilós súlycsoportban: 1. Ka­cséra István, 75 kilós súlycso­portban: 1. Király Sándor, 87 kilós súlycsoportban: 1. Schiff László. Csapatban: 1. Cegléd, 2. Mo­nor ... 25-én, Szolnokon, az orszá­gos úttörőversenyen 195 induló vett részt.. A 32 súlycsoport­ban: 3. Rigó Pál, 52 kilós súly­csoportban: 1. Czirják János. Ugyancsak 25-én, Dunake­szére még az idén 3,5 tonnás tehergépkocsit vásárolnak. Igen jelentős bevételi for­rásnak tekinthető a Pesti út mentén működő üzemanyag- töltő állomás is. Nélküle már el sem lehetne képzelni Süly­sápot. Forgalma havonta 600— 700 ezer forint. A kiskereskedelmi üzem­ágban a legszebb eredményt az úri 9-es számú iparcikk­bolt érte el. Forgalma az el­múlt évben több mint egymil­lió forinttal növekedett. Di­cséretet érdemel a sápi 6-os és 7-es számú vegyesbolt is. Mindkét üzlet, az előző év­hez viszonyítva, igen sokat fejlődött. A vendéglátóipari üzemág­ban, 178,9 százalékkal, a sü- lyi pavilon áll az élen. A vendégek szívesen látogatják, mert kiváló büféáruja Is van. Rajta kívül figyelmet érdemel a sápi 5-ös számú italbolt, melynek vezetője igen nagy gondot fordít a rendre és tisztaságra is. Érdemes megemlítenünk a szőlősi fa- és fémmintaké- szítő részleget. Az üzem 16 tagú, lelkes brigádja tavaly már a nyár folyamán túlteljesí­tette éves tervét, a fogyasztási szövetkezet egyik legnagyobb .erőssége. Megjegyezzük végül, hogy Sülysápon és Úriban a szö­vetkezet hamarosan részköz­gyűlésekét tart: a választott vezetők részletesen beszá­molnak az eredményekről, majd válaszolnak a feltett kérdésekre, s minden ésszerű javaslatot szívesen fogadnak. (krátky) Még nem jelentkezett Várják a nyertest Wartburg de Luxe A gépkocsinyeremény-betét- könyvek 1973. február 27-i sor­solása alkalmával a 12. soro­zatú, 589 889. számú ötezer fo­rintos gépkocsinyeremény-be- tétkönyv tulajdonosa, a gyöm­rői OTP-fiókban váltott betét­könyvével, Wartburg de Luxe 353. típusú autót nyert. Az OTP gyömrői fiókja várja a nyertes mielőbbi jelentkezé­sét. szín, országos serdülőverse­nyen, 170 induló közül a 63 kilós súlycsoportban: 3. Ko­vács Gábor. Az ifjúsági birkózók jó sze­replése örvendetes. Tudjuk, fáradságos munkát végeztek mind a sportolók, mind az ok­tatók, míg elérték, hogy az el­sők közé kerülhessenek. A birkózásnak Monoron múltja van. A szakvezetés mindent megtesz annak érde­kében, hogy az elődök, Jávosz- ki, Kovács, Bajkai, Fodor, Ba- binszki, Labore és Tönköly, majd Búzás, Szőnyi nyomdo­kait követve, minél több jól képzett birkózót adjanak a szép és férfias sportágnak. Nagyon nehéz körülmények között végzi munkáját a szak- osztáty. Állandóak a terem­gondok, a teljesen szétmállott szőnyeg is hátráltatja az edzé­seket, bár remény van rá, hogy április hó 30-ig új, kor­szerű szivacsszőnyeget kap a szakosztály. Az edzéseket hetenként há­romszor, kedden, szerdán és pénteken, 17-től 20 óráig tart­ják, a Vigadó felső nagyter­mében; 35—40 fiatal látogatja azokat. (oláh) VÁLASZ CIKKÜNKRE A helyi tanácsokkal egyetértésben Mátyás Endre áruforg. főosz. vez. AZ ÖRÖKSÉG HETVENÖT ÉVESEN SEM PIHEN A bizalom erőt ad FEBR UÁRI MÉRLEG Eredményesen szerepeltek a monori birkózók 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom