Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-11 / 59. szám
/ VISSZAPILLANTÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN MELLÉKLETE Pest megye kétesztendősj fejlődése /M tanács ciklus végéhez köze- jledünk. Jó lenne a két esz- Is tendő számadását úgy elkészíteni hogy Pest megye valamennyi választópolgárával nagy- nagy megyenéző autóbuszra ülnénk. Végigjárnánk minden községet, várost, s úgy vizsgálnánk, mi változott a kétszer háromszázhatvanöt nap alatt. Megállnánk a monumentális beruházásoknál: Százhalombattán a Barátság olajvezeték mellett, a gödi villamos alállomásnál, élveznénk az M 7-es és a ceglédi út kényelmét, elismeréssel adóznánk a Testvériség gázvezeték előtt. Újra belátogatnánk a már ismert hernádi Március 15. Termelőszövetkezet hibridtelepére,, utaznánk a nagykátai villamosított vasútvonalon. Üti fáradságunkat rövid időre az új szállodák egyikében pihennénk ki: a visegrádi Sylvánus- ban vagy a dobogókői Nimródban. Mégsem az említett fontos állomásokon időznénk azonban hosszasabban. Sok mindent kellene megtekintenünk ahhoz, hogy a számvetést pontosan készítsük. Különösen, akkor, ha nem a beruházások forintértéke alapján szerveznénk kirándulásunkat, hanem aszerint: ami a legjellemzőbb a változásokra, ami a két esztendő lényegét meghatározza a Kilmmmmi megyenmben tanács és a választópolgárok kapcsolatában. Képzeletbeli útra indultunk csak, de megbízható kalauzunk lesz: a tanácsciklus utolsó ülése, amelyen a munka befejező aklcordjaként is számadásra került sor: hogyan dolgoztak az új tanácstörvény alapján a tanácstagok, a tanácsi apparátusok. Kerítés és járda Az államaiét és a szocialista demokrácia fejlesztésének lényeges részeként, a tanácsok munkája színvonalának, a lakosság ellátásának javítása, ügyeinek gyorsabb és szakszerűbb intézése érdekében alkotta meg az országgyűlés az új tanácstörvényt. A február 23-i tanácsülés megállapította, hogy a 6691 helyi tanácstag az új törvény alapján megEGYÜTT KÉRTÜK, EGYÜTT VÁLLALTUK... • <»»>»»» rr '.MW (W.'.i «Tr ' r.-’I’1 Ahhoz hogy kapjunk adnunk is kell Élénk részvétel az. ipolyjlamé,^' 4*l~' veinél lakást Ceg, mellett» A Harcvölgyhen] — szántén villany hc]r sgyfcöjsségj tanács, I száí 7V»é vtHtltfaSr« j It fíSSnVfciS J’1>IÖJőgyűiést I a-|.-Ste kilenc kö^tíS iSi£ I u Í f-?r j rfoMsw. Ahmői^yűléie- f \ ontek meg. Nálunk kérá- I *»*! op — Bia-- holnap _GÖDÖL|0 Wt: >!; , í>>(« * tv**» ; ..ínaöv^Örös j f Bővül -j ,*> * ByzviQbbi íervít-í epei A ' astrn bővíteni ■ rJe ^x' "hiteti •* J íri.á , ’L? I ; ■1 Mit kémekayaaak.^ |j ül •óío ÉRD sabb szimű lett az orvosi szolgáltatás és, fejlődött a lakosság áruellátása is. 3 tos az év hátralevő szakaszának tervei- \j ;..AZ 1971. ÉVI JELŐLÖGYÜLÉSEKEN felelően dolgozott. Munkájában érvényesültek a párt X. kongresszusának határozatai és az új tanácstörvény által meghatározott elvek. Az államigazgatás formájában is jelentősek a változások. A járási tanácsok hatásköréből sok hatósági jogkör a helyi tanácsokhoz került, ugyanakkor a járási hivatalok az államigazgatás hatásos szervei. A helyi tanácsok jogkörének bővülése szinte forradalmi változást jelentett a települések fejlődésében. Régebben ha egy községnek óvodára, művelődési otthonra, orvosi szakrendelőre volt szüksége, beadvánnyal fordult a járási tanácshoz anyagi fedezetért a felsőbb szervek támogatását kérte. Felső szinten mérlegelték, szükséges-e a kérelem teljesítése. Ott tervezték, kerestek az épülethez kivitelezőt. Ma helyileg döntenek arról, hogy fejlesztési alapjukat mire fordítják. A hiányzó pénzt ma a helyi intézmények, a lakosság biztosítja. A budakesziek például százszemélyes óvoda építését terjesztették a megyei tanács elé. A beadvány hosszú felsorolással kezdődik: melyik vállalat, üzem mit ajánlott fel, mit vállalt a lakosság, és csak ezután említik, milyen kiegészítést kérnének a tanácstól. Nagy összefogás segítségévéi épült a kartali iskola, alig három hónap kellett elkészítéséhez. Fényképek őrzik a mozgalom emlékét: kik, hogyan dolgoztak szombat-vasárnapi pihenő napjukon. A sülysápi iskolához a helyi termelőszövetkezet másfél millió forintot adott. Galgahévízen, Gal- gagyörkön a családi házak, egy-egy kerítés is gazdagságról, jómódról árulkodik. Ám épp ezeknek a községeknek az élete mutatja, milyen jól összeegyeztethető az egyéni és a közösségi érdele. Egyetlen méter járda sem épült állami támogatással. A megyében sok száz kilométeres ivó- vízvezeték készült, vízszegény vidékek jutottak egészséges ivóvízhez, legtöbbször víztársulások útján. Szemléltetőeszközök nélkül oktató iskolák máról holnapra gazdag iskolákká váltak az ,.Egy üzem, egy iskola” mozgalom nyomán. Ezer helyett több mint háromezer óvodai helyet foglalhattak el a gyermekek. Amit csak 1975 végéig terveztünk, mára elértük az egyéni és a vállalati felajánlások, összefogások nyomán. A szigetújfalui művelődési ház, a törökbálinti bölcsőde, az érdi létesítmények ... 200 millió forint értékű társadalmi munka. Ez a több mint kétszázmilliós lakossági hozzájárulás pénzben és munkával a legnagyobb eredménye a két esztendőnek. Nincs soronkívüliség községfejleszbésen túl is feladata a tanácstagságnak politikai, államhatalmi funkciójánál fogva képviselje, a tanács határozatait megismertesse, azok megvalósítására mozgósítson. A tanácstag többsége olyan, mint Pappert Ádám, akit Solymár népe választott, vagy Solymári Béláné gyáli pedagógus, Mészáros József Tápdó- szele köztiszteletben álló tanácstagja. Valamennyien jó képviselői községüknek, dolgoznak, fáradnak a közért. Interpellálnak a megyei tanácsüléseken, sürgetnek, ha kell, de nem kémek soha mások kárára, nem kémek soronkívüliséget. Nem is kívánják tőlük. Éppen azért tisztelik őket, mert fáradhatatlanok, szerények. Nehéz munka az övék. Kevés a pihenőidejük, hiába ér véget fogadóórájuk, ajtajukat azután sem zárhatják be. Amit lehetett, elvégezték A tanácsi önállóság tehát nemcsak azt jelentette, hogy járási hivatalok helyett a lakosság helyben intézheti ügyeit, hogy negyvennyolc község és számos közös tanács alalmit, hanem azt is: felelősebben, következetesebben dolgoztak a tanácstagok. Éltek azokkal az önállóság adta lehetőségekkel, amelyekkel felruházták őket. Azelőtt az apparátus döntött, hol mit építsen, községi állásra kit nevezzenek ki, most a tanácstestületé a jog. A tanácstagok jó munkát végeztek, pedig körülményeik olykor nem ideálisak. Sok jogszabály között kell kiigazodniok. Némely tanácstag a gyakorlatlanság, a szakmai járatlanság nehézségeivel is küzd. A közös tanácsokban még szokni kell az újat, vigyázni, nehogy a társközség jogai, érdekei csorbuljanak. A megyei tanácstagok munkájában is sok volt az új vonás. A közvetett választás nemcsak formát bontott, iskolát is jelentett: jól ösz- sze tudják-e egyeztetni a tanácstagok a helyi és a megyei érdekeket. Ebből a tantárgyból is jól vizsgáztak. Az ő munkájuk is nehéz volt, némelyik tanácstag négy község ügyét képviselte. Ideje nagy része telt utazással, a munka melletti ügyintézéssel. Ezentúl könnyebb lesz. Az idei választáson tíz olyan tanácstag lesz, akihez három-négy község, 33 olyan tanácstag, akihez két-két község tartozik, a többi megyei tanácstag csak egy községben tevékenykedik majd. Mi jellemezte leginkább a tanácstagok munkáját? Az, amit sokan várnak választottaktól, hogy kájárói legyenek a felsőbb szerveknél ügyeiknek, vagy inkább az, ami a Képzeletbeli utunkon ne csak a felépült létesítményeket, az azért munkálkodó tanácstagokat látogassuk meg. Vessünk egy pillantást arra is, hogyan dolgoznak a tanácsok végrehajtó bizottságai. Az ő feladatuk biztosítani a központi jogszabályok, rendelkezések végrehajtását, az ágazati feladatok megvalósulását A megyei tanács végrehajtó bizottsága irányítja a járási hivatalokat, a községi és városi tanácsok végrehajtó bizottságait A megyei tanács végrehajtó bizottsága a kormány szerve is, ezért a helyi tanács végrehajtó bizottságai számára utasítási joga van. Gondoskodik a tanáasülés határozatai végrehajtásának megszervezéséről, a munka irányításáról, ellenőrzéséről A 'két esztendő alatt 74 napirendet tárgyalt ülésein. A tanácsi döntéseket kívánó ügyeket a tanácsülés tárgyalta meg. Valameny- nyi 'a lakosság javát szolgálta. Ilyen volt a többi között a negyedik ötéves terv; hová fordítsák az öt- milliárd forintot Minden választópolgár kényelmét befolyásolják a szolgáltatási intézkedések. Csupán néhányat ismerjünk meg: a nagykőrösi vegytisztítót, a nagykátai, az érdi szoigáltatóházat, a kereskedelem új üzleteit, a modem gépkocsiszervizeket, a gyárak kapujában nyitott üzleteket, amelyek a dolgozó nők munkáját hivatottak könnyíteni. A településhálózat fejlesztési tervek, a közigazgatási egységek kialakítása, a közös tanácsok, a nagyközségek alakulása, a közműhálózat bővítése, a megyei egészségügyi szolgáltatás, a közlekedés távlati fejlesztt- tési terve — megannyi bizonyítéka, hogy a tanács az élet minden területét átöleli. Amit két év alatt el lehetett végezni — elvégezték a tanácstagok. A lakosság támogatásával új feladatoknak gyürkőznek. A következő négyéves tanácsoiklus sem ígér kevesebb munkát. A települések 90 százalékát akarják egészséges vízzel ellátni, bővíteni kívánják a villanyhálózatot. Korszerűsítésre kerül Gödöllő és Ráckeve közlekedése. Bővül a MÁVAUT-járat, sok tanácsi út vár javításra. Az iskolák állapota is tettekre serkent. Pest megye elsők között volt a fizikai dolgozók gyermekei továbbtanulásának segítésében. Csupán 1973-ban kétmilliót áldoz ismét e célra. Változatlanul fontos program az óvodák fejlesztése, hiszen még mindig 4000 gyerek vár elhelyezésre. Hozzákezdenek a kiemelt hat település munkás lakótelepeinek építéséhez — ezeket közművekkel kell ellátni. Az út vege nem látszik Megyenéző autóbuszunk még mindig kanyarog. Az út vége nem is látszik. Kalauzunk, a tanácstagság, boldogan, elégedetten ad számot munkájáról: itt és mindenhol történt valami a lakosságért. Itt járda, ott iskola, másutt óvoda épült. Keverednek a számok, a kirándulók valamennyit meg sem jegyzik, de az bizonyosan emlékezetükbe vésődik, hogy 1971 jelölőgyűlésein nem hiába kértek, javasoltak, amit lehetett, igaz, az ő segítségükkel, a tanácstagság megvalósította. Magasra emelkedtek az új épületek falai, de jelképesen még magasabbra nőtt a tanácstagság tekintélye, amelyet a választópolgárok összefogása jelez, s értéke felér egy népszavazással. Sági Ágnes EGYÜTT KÉRTÜK, EGYÜTT VÁLLALTUK Az új esztendő második munkanapján adták át a Rákos—Nagykáta közötti vonalszakaszon a villamos felsővezetőket. A májusi menetrendváltozás után ezen a vonalon egyes személyszállító vonatok, menetideje 8—18 perccel lesz rövidé bb. A gödi alállomáson át Magyarország 400 kilovolt feszültségen importál villamos energiát a Szovjetunióból. A fejlesztés második szakaszához 1972-ben fogtak I hozzá, s az idén május 1-én fejezik be. Az új szakasz építésének célja Csehszlovákia és Magyarország között a villamosener- gia-kooperáció megvalósítása. Alig egy év alatt készült el a hernádi Március 15. Tsz baromfifeldolgozó és konzervüzeme. A 88 millió forintos beruházás éves kapacitása 250 vagon csirke és tyúk feldolgozását teszi lehetővé. Az innen kikerült baromfi Pest megye és Budapest közvetlen áruellátását biztosítja. 450 boltba szállítanak a hernádiak. Az érdiek egy esztendeje vették birtokukba az autóbusz pályaudvart. Az épületben a várótermeken kívül helyet kaptak az irodák és pénztárak, valamint egy ABC-áruház, bisztró és étterem. Az M—7-es autópálya Pest megye közlekedését is gyorsítja. A pályán tíz külön szintű forgalmi csomópont, 22 pihenőhely és 136 híd van. Az eddig megépült pályarész több mint 2 milliárd forintba került. 4 á