Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-10 / 58. szám

Cikkünk nyomán Példa emberségből Az elmúlt napokban szó­vá tettük, hogy Magócsi László Manor, Wesselényi utca 28. szám alatti, betegen fekvő olvasónk szekszárdi típusú olajkályhája garan­ciás időn belül elromlott. Ismertettük a javítás körüli huzavonát, utánajárást, és feltettük a kérdést: ki ille­tékes a javításra? A Járási Szolgáltató Ktsz Gyomráról jelentkezett: ő nem! Tegnap újból felkereste szerkesztőségünket Magócsi Sámuel, a beteg testvére, és közölt^: a kályhát cikkünk elolvasása után, miközben a beteg kórházban feküdt, Bura Sándor monori kisipa­ros ellenszolgáltatás nélkül megjavította. De jelentkez­tek segítő szándékkál töb­ben is, összesen hatan. A nevüket nem közölték. Fel­kereste a beteg embert egy idős asszony is, és elmond ta, hogy a szóban forgó típusú kályhát Cegléden javítják. A Monoriak, élükön Bara Sándorral, emberségből je­lesre vizsgáztak. MONOMIDÉKI XV. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1973. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Tanácsülés Maglódon Új óvoda épült, megjavult a közvilágítás Köszönet a társadalmi segítségért Járásunkban lassan befeje­ződnek a cikluszáró tanács­üléseik, melyek egyik fő napi­rendi pontja a két évi taná­csi munka elemzése, értéke­lése volt. A -maglódi tanács­ülésnek is. Mivel gyarapodott Maglód? 1971-ben 460 ezer forintért járdaépítés, 400 ezerért új or­vosi rendelő és lakás tető alá hozása valósult meg. Világo­sabb lett a község: megduplázódott a közvilá­gítási lámpák száma; a A PILISI PÉLDA A szakirodalom is jó fogadtatásra talál Immár hagyomány Pilisen könyvkiadásunk jelentős ese­ményén, a könyvhéten az író—olvasó találkozó. A mezőgazdasági könyv­nap kimagasló járási ren­dezvénye Geszler Jánosnak, a Kertészeti Egyetem tanárá­nak Pilisen tartott előadása volt. A kitűnő szakember nagyszámú érdeklődőnek be­szélt a háztáji gyümölcsösök és kertek tavaszi munkáiról. Ami a pilisi rendezvény külön dicséretére válik: ki­tűnően szervezett és előké­szített hallgatóság várta az előadást, amelyet színvona­las beszélgetés követett. A pilisiek példája bizonyítja: a szakirodalom is igényes, jó fogadtatásra talál, érdeklő­dés kelt, ha a könyvtár és a termelőszövetkezetek elősegí­tik sikerét. (sz.) Miért romlott a pékáru minősége Vecsésen? VIZSGÁLAT AZ ÚJ KENYÉRGYÁRBAN Vecsés nagyközségben ta­valy decemberben az új kenyérgyár termelni kezdett, s továbbra már az hivatott a község lakosságának kenyér- ellátását biztosítani. Sajnos, nem váltotta be a hozzá fűzött íeményeket. Sok lakossági panasz érke­zett a tanácshoz: rossz minő­ségű a kenyér, szinte fogyasz­tásra alkalmatlan, súlyhiá­nyos és szállítása is szerve­zetlen, mert nem érkezik időben az üzletekbe stb. A tanács közigazgatási szer­ve az első értékelést ez év január 25-én végezte. Meg­állapította, hogy a bejelenté­sek, panaszok jogosak, meg­alapozottak. A bajok meg­szüntetésére még azon a na­pon írásban felkérte a Pest megyei Tanács gödöllői II. számú Sütőipari Vállalata igazgatóját, majd újabb vizs­gálatot végzett a múlt hó 6-án, mikoris megállapította, hogy bizonyos fokú javulás ugyan mutatkozik, de még erősen kifogásolható a kenyér minősége. A vállalat elismer­te a hibákat, és türelmet kért a tanácstól, a lakosságtól. Az utóbbi időben az a ta­pasztalat, hogy a kenyér mi­nősége jelentősen javult, újabb gépkocsi beállításával a reg­geli beszállítás is biztosított és folyamatod. Kevés panasz érkezik ugyan a tanácshoz, de a lakosok tud­ják, hogy a község péksüte­mény-ellátása minőségileg, mennyiségileg és a választék szempontjából sem kielégítő. Tárgyalások eredményeként a Jókai utcai sütőüzemet fel­újítják (ott sütötték eddig a legjobb kenyeret). A felújítási munka az idén januárban kezdődött meg, s mór befeje­zés előtt áll. Onnan kerül majd ki a jó minőségű és vá­lasztékos péksütemény: az üzem vezetője Nagy István, a szakma többszörösen kitün­tetett kiváló dolgozója. Sze­mélye, reméljük, biztosíték lesz arra, hogy a régi jó ke­nyér helyett, most jó péksü­temény kerül majd ki a Jókai utcai üzemből. Pápay Iván Baromíitápot sikkasztottak BEFEJEZŐDÖTT A NYOMOZÁS Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk arról a lopássorozat­ról, amely a maglódi volt Mi­csurin Tsz-ben (ma Univer- zál) történt. Laczkó Győző, a tsz dolgozója és több társa a múlt év őszétől december vé­géig folyamatosan baromfitá­pot sikkasztott a Wodiáner- tanyán levő baromfitelepről. Az eltulajdonított tápot orgaz­dáknak adták el, viszonylag rövid idő alatt, s az úgy szer­zett nyereséget magáncélra használták fel. A rendőrség megállapítása szerint a tettesek körülbelül 100 zsák tápot sikkasztottak el. Zw okozott kár 35 ezer fo­rint. A házkutatások során a tápból nagy mennyiséget le­foglaltak, s így a kár egy ré­sze megtérült. Laczkót és több társát több más bűntett elkövetésével is gyanúsítják. Ügyüket átadták a bíróságnak. (r.) A maglódi új óvoda 216 lámpatest felszerelése 326 ezer forintjába került a tanácsnak. A KPM jelentős útszakaszt újított fel, megszüntetve két veszélyes kanyart. Megkezdő­dött az Ady Endre út építése. A tavalyi év egyik legnagyobb beruházásaként a 75 szemé­lyes nyaralói óvoda építése, illetve a nyárfásban egy. mélyfúrású kút építése való­sult meg. Persze, e lista ko­rántsem teljes. A kétéves fejlesztési beru­házásokat sokban segítette a lakosság társadalmi munka­végzése: amíg 1971-ben 631 ezer forint volt, addig 1972- ben csaknem egymillió 600 ezer forintra gyarapo­dott a társadalom támoga­tásának értéke. A tanács elismerését, kö­szönetét fejezi ki a község gazdasági és ipari egységeinek. Az összefogás egyik szép pél­dája az új óvoda. E létesít­mény építési költségvetése ugyanis csaknem 2 millió fo­rint, ám a társadalmi össze­fogás eredményeként, végül is egymillió 600 ezer forintba került. Ugyancsak példaként állítható a helyi Vasipari Vállalat Petőfi szocialista brigádja, amely 20 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett a Petőfi-szobor környékének rendezésével. (jandó) Öntevékeny tanácstagok Sülysápon nemrég értékelték a tanácstagok közéleti tevé­kenységét. Az elmúlt két évben számos tanácstag a körzetébe tartozó választópolgárok mindennapos ügyeit, panaszait nem gyűjtöt­te egybe a következő tanács­ülésig, hanem azokkal időköz­ben is felkereste a tanács ve­zetőit s a szakigazgatási szerv egyes csoportjait. Az értékelés során megálla­pították, hogy ezek a közvet­len kapcsolatok nem egy eset­ben jó eredményre vezettek, s növelték nemcsak a tanács, hanem az élénk közéleti tevé­kenységet kifejtő tanácstagok tekintélyét is. (—ky) Sikerült ÁFÉSZ-részközgyűlések Felismert - jelentős A GYÖMRŐIEK KÉRÉSEI A számadások időszakát él­jük. A vállalatok, szövetkeze­tek most adnak számot elmúlt évi munkájukról, eredmé­nyeikről. Vitatják a gondokat, a vezetők egyre inkább igye­keznek segítséget kérni a megoldásban a dolgozók kol­lektívájától. A Maglód és Vidéke ÁFÉSZ a napokban tartotta Gyömrőn részközgyűléseit, melyek a szö­vetkezeti mozgalomban részt vevő lakosok hasznos beszél­getései minden esztendőben. A maglódi szövetkezet, érzé­sünk szerint, jól ismerte fel a gyömrói lehetőségeket, és igyekezett eredményesen kiala­kítani, illetve fejleszteni hely­beli tevékenységét. Ezt tükröz­te a beszámoló is. A szövetkezet 42 boltjá­val, felvásárlótelepével, ki­alakuló üzemével már je­lentős forgalmat bonyolí­tott le. A több mint 3 mil­liós nyereség jelentős munkát, erőfeszítéseket bi­zonyít. A munkáért érzett felelősség csendült ki Ferencz Lajos igaz­gatósági, valamint Hubert Sán­dor felügyelőbizottsági tag be­számolójából, de a részközgyű­lésen elhangzott kérdésekből, hozzáíSZólásokból, valamint ja­vaslatokból is. A részvevők határozatban kérték az igazgatóságot: — A jövőben röviden, de írásban terjessze elő a beszá­molót, valamint a határozati javaslatokat; a szövetkezet körzeti jellegére való tekintet­tel gondoljon a Maglódon kí­vüli terület, így Gyömrő sport­életének támogatására is; az Erzsébet telepen üressé vált boltot vásárolja meg és rendezzen be ott zöldségesboltot, mert a te­lepnek szüksége van rá; Gyömrő 1974-ben ünnepli fennállásának 700. évforduló­ját, ezért 1974-ben a szövetke­zeti napot rendezzék Gyömrőn, az évforduló keretében. Furuglyás Géza Kerékpárok a járdán Figyelmeztető baleset Pilisen történt egy szeles, február végi alkonyon. J. P.-né Arany János utcai háziasszony elindult lakásáról, hogy az öt percnyire levő fű­szerboltban bevásároljon. Amint a karjára fűzött, öblös kosárral, elgondolkozva lépke­dett a gyalogosok számára ké­szült Dánosi úti betonjárdán (mert a járdát csakis a gyalo­gosok számára készítették!), egy kivilágítatlan kerékpár száguldott feléje. Vezetője rá­adásul még a kötelező csönge­tést is elmulasztotta. J. P.-né, amint később el­mesélte, meggyöngült látóké­pessége és az alkonyi szürkü­let folytán csak egy sebesen közeledő árnyékot vett észre, de azt is későn. így, természe­tesen, már ideje sem volt fél- reugrani. S megtörtént a bal­eset: a fiatal kerékpáros férfi elütötte az idős háziasszonyt. Mindketten a földre estek. J. P.-né feltápászkodás köz­ben, amíg azon siránkozott, az oldalát tapogatva, hogy mi­ért nem lehetett azzal a ke­rékpárral jobban vigyázni, a gázoló csaknem rárontott. A sérülést szenvedett nőt, udva­rias és kötelező segítségnyúj­tás helyett, durva szavakkal illette. A baleset okából J. P.-né orvosi kezelésre szorult, s amint mondja, azóta sincs nyugta, ha járdán megy, foly­EGY ELADÓNŐ ÉS EGY KALAUZ Emberek Morcos hangulatban lépek be a monori vas- és műszaki boltba. Milyen kicsi ez a bolt és milyen zsúfolt! Televízió, csillár, motorkerékpár és rá­dió, kazán és hűtőgép, ásó és kapa... Az eladó kedves mosollyal fogad: — Mit tetszik parancsolni? (Nemcsak a fejével bök felém, no, mondjon már valamit!) — Filléres dolgot, zsanért. Kaphatok? — Mihez lesz? — és máris többféle méretűt rak elém. — Kerti kapuhoz kell — mondom meglepetten. — Akkor „vasalást” tessék — és máris szalad a raktárba. — Ez jó erős — hoz ki egy, dróttal összekötözött, egész kö- teget. — Jó lesz? Látja bizonytalanságomat: — Van kisebb is, tessék ezt megnézni. Nyolc forint 40 fillért fize­tek. És ezért a kis összegért legalább öt percet időzött ve­lem, közben szaladgált, hajlon­gott, és beszélt. Kedvesen, ud­variasan, mint egy ... keres­kedő. Új vevők jönnek. Leteszem a blokkot, és felveszem az árut. — Jaj, ne tessék úgy elvenni — lép hozzám, és gyorsan be­csomagolja. — Piszkos ám ez! És ugyanolyan kedvesen az új vevők felé fordul. Jó kedvvel ballagok kifelé. Milyen nagy ez a bolt! És minden van benne', még ked­vesség és mosoly is. © Tülekedve, mérgesen tolak­szik valaki az ülő kalauz felé. — Adjon egyet Pestre — ve­ti oda neki félvállról, miköz­ben a szeme elöl jár, vajon kap-e helyet. — Meddig? — kérdezi a ka­lauz, kezében tartva a jegy­tömböt. — Pedig jó hangosan mond­tam, Pestig — hangzik az ingerült válasz. — Jó, jó kedves utas — így a kalauz nagy nyugalommal —, hallottam én, de Pesten több megálló is van, kérem. Hol tetszik leszállni? — Ne érdekelje az magát — vág bele szikrázó szemmel az utas —, nem mindegy az ma­gának? És mérgében még dobbant is egyet. — Nekem mindegy, kedves utas — és mosVmár mosolyog is a kalauz —, de önnek alig­ha. Ugyanis, ha a laktanyánál száll le, mert, ugye, az az első megálló Pesten, nem annyit fizet, mintha teszem azt, a Vö­röscsillagnál, vagy a végállo­máson. Mindezt nyugodtan, türelmes mosollyal magyarázza. Az utas arca megenyhül. Idegessége felenged. — Jól van. no, de, tudja, úgy felidegesítettek, tárgyaláson voltam. A Béke téren szál­lók le. . — Nincs semmi baj, tisztelt úr, hiszen megérti az ember. És tetszik látni — mutat fe­lénk, a háta mögött várako­zókra —, milyen nyugodtan várnak a sorukra, vagy job­ban mondva, magára. Mert, ugye, én adhattam volna szó nélkül végig is, de akkor meg ön reklamál. Az utas felénk néz: — Bocsánat — rebegi, és lassan a kocsi belseje felé lép­ked. Még ülőhelyet is kapott. Kovács György ton megfordul, hátranéz, ne­hogy ismét elüssék. Ideje lenne már a járdák­ról végérvényesen leparancsol­ni a felelőtlen esti kerékpáro­zókat, akik napjainkban Ugyancsak elszaporodtak. Rakovszky József Vonaton — repülőn (Jtazas a Szovjetunióba A Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ tizenöt alkalmazottja, két tur­nusban a Szovjetunóba utazik. Az első csoport vonaton már elindult Kijevbe, míg a máso­dik hamarosan repülőgépen egyenesen Moszkvába érkezik. A kiadások nagy részét a jutal­mazási alapból a szövetkezet fedezi. A társadalmi munka feltételei Falugyűlés Ecseren Ma, március 10-én, 18 órai kezdettel, falugyűlést tartanak Ecseren: a nyolcvanszemélyes óvoda építéséhez szükséges társadalmi munka feltételeit ismertetik a párt- és tanácsi vezetők a falu lakosságával. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn, Menüén és Péteriben: dr. Ba­logh Sándor (Gyömrő), Mono- ron és Monori-erdőn: dr. Bathó László (Monor, Bocskai u.), Maglódon és Ecseren: dr. Szu- haj János (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharasz- ton és Vasadon: dr. Csa- nálosi József (Pilis, Rákóczi u. 63.), Sülysápon és Úriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsé­sen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár Mono- ron a Fő téri, Vecsésen a Já­nos utcai. Beteg állatok bejelentése: a monori járás területén szomba­ton 12-től 19-ig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig, délután 15- től 19 óráig Monoron, a Fő téri gyógyszertárban. MŰSOR MOZIK Gomba: Jöjjön el egy kávé­ra hozzánk. Gyömrő: Forró­fej. Maglód: Szelíd motorosok. Mende: Fennakadva a fán. Monor: Nápolyi látni és... Éj­szakai előadás: A halál 50 órája, I—II. Nyáregyháza: Joe Hill balladája. Pilis: Hyppolit, a lakáj. Tápiósáp: Átutazóban Moszkvában. Úri: A vőlegény nyolckor érkezik. Üllő: Petőfi ’73. Vecsés: A tüzes íjász. 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom