Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
6 ™&Űrlap 1973. FEBRUÁR 3., SZOMBAT £iíső- és játékoskcwingé az Az „aranykortól" őszi utolsó helyig VECSESI SZAMADAS — Vigyázz, rossz irányba mész! Nehogy lecsússzál! A Vecsési SE labdarúgó- csapata nyolc ponttal az utolsó helyen zárta az őszt az NB III Középcsoportjában. Ez a gyengélkedés rányomta bélyegét az egyesület évn/itó közgyűlésére is, amelyet igen mérsékelt érdeklődés kísért. Alig ötve- nen voltak a helyi művelődési otthonban. Török Vince sportköri elnök nemcsak a tavalyi munkát ismertette, hanem korábbra kanyarodott vissza, 1964-től elevenítette fel a sikereket s a kudarcokat. Amikor a VlZÉP mint bázisszerv átvette az egyesület pat- ronálását, a vecsési labdarúgás fejlődésnek indult. A vállalat összefogva a helyi tanáccsal és a társadalmi szervekkel, korszerűsítette a sporttelepet. A labdarúgók, gyűjtve a bajnoki aranyérmeket, évről évre feljebb jutottak, egészen az NB II-ig. De ide csupán átszállójegyet váltottak. Amikor a gárda kiesett az NB II-ből, a VlZÉP-központ felmondta a patronáns szerepét, s az egyesület ismét községi sportkör lett. De nemcsak a központ mondott fel, hanem az edző, Vasas Mihály is, aki külföldre szerződött. Ezután Trasszer Lajos és Molnár Gyula régi játékosok irányították a munkát. A VSE az NB III 1971/72- es idényében közepesen szerepelt, 10. lett. Az 1972/73-as bajnoki év azzal kezdődött, hogy néhá- enyan — így Kalmár és Krausz — szögre akasztotta cipőjét, a Fodor-testvérek bevonultak, Kiss B., Sztanev és Vándori pedig más egyesületbe ment. Az újonnan igazolt labdarúgók — bár igen lelkesek voltak — játéktudásban ' elmaradtak a távozóktól. Az egyesület vezetősége már korábban kifejtette, hogy megszünteti az időközben kifejlődött profiszellemet, amelyet Kuharszki és Fehér honosított meg. Ez ugyanis demoralizálta a csapatot. Mint már említettük, a - VSE a tavaszt rendkívül nehéz helyzetben kezdi. Vajon van-e egyáltalán remény a .bennmaradásra? — a felszólalók többsége ezt a kérdést firtatta. A vezetők keresik a megoldás kulcsát. Bár Molnár és Trasszer edzői munkájával elégedettek voltak, mégis úgy látják, hogy egy új edző friss vérkeringést hoz. Tárgyaltak az Esztergomi Vasas volt trénerével, Bankó Zsigmonddal és előreláthatóan ezek a megbeszélések eredményre is vezetnek. Reális számítások szerint 25—26 pont szükséges a bennmaradáshoz. Ehhez a hazai mérkőzéseket szinte kivétel nélkül meg kell nyerni, s nem ártana idegenben is elcsípni néhány pontot. Véleményünk szerint erre csak egy olyan gárda képes, amely edzéseit a legsportszerűbben végzi, a mérkőzéseken pedig szíwel- lélekkel küzd az utolsó percig. Röviden ejtsünk szót az asz- tali teniszezőkről is, akik a megyebajnokságban szerepelnek. A fiatalokból álló asztalitenisz-csapat szerényen, de lelkesen küzd hétről hétre a vecsési színekért. A művelődési otthon igazgatója munkájuk könnyítése érdekében felajánlotta számukra a kultúrház nagytermét. Tóth Elemér gazdasági vezető beszámolójából kitűnt: az egyesület anyagi alapja jónak mondható, annak ellenére, hogy az utóbbi időben a nézőszám a negyedére csökkent. A VlZÉP vállalat 20 ezer, a tanács 50 ezer, a Zöld Mező Tsz 15 ezer, az Ezüstkalász Tsz 20 ezer, a Ferroelektrika Ktsz pedig ötezer forint támogatást nyújt. örvendetes, hogy végre megoldódott az állandó csapatszállítási gond. Vásároltak egy használt autóbuszt, azt a VlZÉP gyárban kijavították, majd pedig a Ferrotechnikai Ktsz-nél befestették. A labdarúgók nevében Pintér Béla tett ígéretet, hogy mindent elkövetnek ,a bennmaradás érdekében és ehhez kérte a szurkolók buzdítását. Fekete József Újoncok a proficírkuszban Üjabb négy amerikai atléta lépett Michael O. Hara proficirkuszába. Nemrégiben írta alá szerződését a tokiói olimpia 100 méteres számának aranyérmese, Bob Hayes, aki eddig a dallasi Cow- Boys amerikai futballcsapatban szerepelt. Szerződést kötött még a mexikói 100-as döntő győztese, Hines, és a 110 méteres gátfutásban sikeresen szerepelt Colemann, valamint Karl Salb súlylökő és a kevésbé ismert John Doborth magasugró is. A hírek szerint a már régebben profivá vált Seagren, Ryun és Evans szorgalmas edzésekkel készül a rövidesen megkezdődő közép-amerikai túrára. INNEN - ONNAN A FIFA elfogadta az északír labdarúgó-szövetség javaslatát, hogy az Észak-lrország—Portugália világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést a „jelenlegi északír politikai helyzet miatt” március 28-án az angliai Coventryben játsz- szák le. A találkozót az osztrák Schiller vezeti. Helsinkiben Finnország ökölvívó válogatottja 16:4 arányban győzött Írország ellen. Az írek két győzelmét a két olimpián járt versenyző, a légsúlyú Neil Mclaughlin és a harmatsúlyú Mi ok Dowling szerezte. Vád rangadó Dunakeszin AZ SZTK FOCITORNÁJA Még tart ugyan a holtidény, enueK eiienere egyre töbo esemény mozgósítja a sportolókat. Több labaarugucsapat már tétért játszik. Az SZTK rendezésében vasárnap kezdődik a Bódis Gyula teremtorna, amelyen az EGSZOV MEDOSZ NB III-as csapata, Sípos Ferenc edző tanítványai, az SZTK, Taksony és a kétszeres győztes Csepel ifi vesz részt. A selejtező vezeti be a küzdelmeket, a döntőkre egy héttel később kerül sor. Folytatódik az asztalitenisz nagyüzem, a kelet-magyarországi területi bajnokságon kitűnően helytállt sportolóink az országos vidéki bajnokságon szerepelnek. Tápiószecsőn emlékversenyt rendeznek. Dunakeszin, a Vasutas sport- csarnokban a Dunakanyar kézilabda-teremtorna ötödik fordulója következik. Jelenleg a férfi I. osztályban a Dunakeszi Vasutas veretlenül vezet, a II. osztályban a GEAC, a Dunakeszi VSE II, valamint a Bp. Vasas Sportiskola veretlen. A III. osztályban az Esze Tamás SE csapata vezeti a sort. A nőknél az I. osztályban a Beloiannisz mind a négy találkozóját megnyerte, akárcsak a III. osztályban a Váci Forte II. Egyébként a III. osztályúaknái Gyömrő visszalépése miatt a Gödi TK ifi-csapata szerepel ezután. Igen érdekesnek ígérkezik a férfi I. osztályban a két NB 11-es váci csapat találkozója, a Híradás—Fonó rangadó. Vasárnap kezdődnek Kékesen az országos síbajnokság küzdelmei, s a futók különböző korcsoportjának versenyei vezetik be a viadalt. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Országos vidéki felnőttbajnokság (Miskolc, városi sportcsarnok, 11). KÉZILABDA. A Dunakanyar Kupáért, Dunakeszin. 17.20: Zebe- gény—Esze Tamás SE II. (férfi III. osztály), 17.50: Lőrinc SE— Esze Tamás SE (férfi III. osztály), 18.20: Esze Tamás SE II.—Botond SE (férfi III. osztály), 18.50: Váci: Forte—Beloiannisz (női I. osztály), | 19.30: Gödi TK—Váci Forte II. (női III. osztály). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Országos vidéki felnőttbajnokság (Miskolc, 8). A Zrínyi SE Bogdán Flórián emlékversenye (Tápiószecső, 9). KÉZILABDA. A Dunakanyar Kupáért, Dunakeszin. 8: Zebe- gény—Botond SE (férfi III. osztály), 8.30: PENOMAH—Testvériség (női I. osztály), 9.10: PENOMAH II.—Budakalász (női III. osztály), 9.40: Váci Híradás—Váci Fonó (férfi I. osztály), 10.20: BNA —Csömör (férfi I. osztály), 11: Solymár—Bp. Vasas Sí (férfi II. osztály), 11.40: Nagymaros—Pilis- vörösvár (férfi II. osztály), 12.20: Beloiannisz—Dunakeszi Vasutas (férfi I. osztály), 13: Beloiannisz IRÁNY KÖLN Ma utaznak a magyar műkorcsolyázók Az év első nagy nemzetközi műkorcsolyám- és jégtánceseménye a Kölnben, kedden, a férfiversennyel kezdődő Európa-bajnokság, amely főpróbának számít a Pozsonyban febAzonnal felveszünk szakvizsgával rendelkező gépkezelőket Elba-Mixer betonkeverőhöz, Schwing betonszivattyúhoz, EDILMAC típusú toronydarura, Panther autódarura (vezetői jogosítvánnyal), kis kotrógéphez (nehézgépkezelőt), valamint gépkocsivezetőt „D” kategóriájú jogosítvánnyal. Felveszünk továbbá: AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ, BÁDOGOS, KŐMŰVES, VÍZ- ÉS FŰTÉSSZERELŐ, ASZTALOS, ÁCS, BURKOLÓ, FESTŐ, PARKETTÁS, TETŐFEDŐ, VILLANYSZERELŐ, VASBETONSZERELŐ, LAKATOS, KÖNNYÜGÉPKEZELÖ SZAKMUNKÁSOKAT, GÉPKOCSIVEZETŐKET, BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT (16. évüket betöltött fiúkat is), RAKODÓKAT, KUBIKOSOKAT. Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola utca 45. ruár 27—március 3. között sorra kerülő világbajnokságra. Ütra készek a magyarok is, akiik ma a kora délutáni órákban utaznak el Budapestről. — A bajnokság után megsérült Vajda László teljesen egészséges, viszont az elmúlt napok kemény munkájának „eredményeként” nem 100 százalékos a 13 éves Erős Ágnes — mondta dr. Terták Elemér, az MJSZ műkorcsolyázó-szakbizottságának vezetője, a nemzetközi szövetség (ISU) magyar tagja. — Ezért készenlétben volt Homolya Krisztina is. A pénteki orvosi vizsgálat azonban különösebb bajt nem állapított meg Erős Ágnesnél, utazhat, és remélhetőleg a rajtig rendbe is jön. A jégtáncos Regőczi, Sallai kettős formája tovább javult, bizakodással nézhetünk szereplésük elé. Kölnben teljes egészében eladták a belépőjegyeket, s így telt ház lesz a s-abadonválasztott gyakorlatok és jégtáncok bemutatásán, valamint az EB-t befejező nemzetközi gálaesten. A labdarúgó Világ- és Európa- kupagyőztes holland Ajax Amszterdam, amely az idei BEK-ben a nyugatnémét Bayern München ellen mérkőzik a legjobb négy közé jutásért, két edzőmérkőzést játszik Görögországban: február 14-én a Paok Szalonikivel, három nappal később pedig az olympia- kosz Pireusszal. ifi—Gyömrő (férfi II. osztály), 13.40: Esze Tamás SE—Gyömrő ifi (férfi III. osztály), 14.10: Gödi TK ifi—Dunakeszi Spartacus (női III. osztály), 14.40: Gyömrő ifi—Lőrinc SE (férfi III. osztály). LABDARÚGÁS. Az SZTK Bódis Gyula teremtornája (Szigetszent- miklós, II. számú általános iskola, 9). Az utolsó másodpercben A kosárlabda európai kupák csütörtöki fordulójában Moszkvában a CSZKA Moszkva—Slavia Prága BEK visz- szavágón majdnem meglepetés született, a hazaiak csak az utolsó másodpercekben dobott kosárral tudták legyőzni — 77:76 arányban a csehszlovák bajnokcsapatot. Igaz, az első találkozón Prágában a CSZKA biztosan, 94:76-ra győzött a Slavia ellen. Élménybeszámoló Isaszegen Az Isaszegi KSK ma 19.30-; kor a Csata vendéglő termében élménybeszámolót rendez két volt válogatott ferencvárosi labdarúgó, Novák Dezső és Rákosi Gyula közreműködésével. A két sportoló most is a zöld-fehér klubnál tevékenykedik. Novák Dezső az első csapatnál, Csanádi Ferenc edző famulusaként — most Csanádi edző betegsége idején ő irányítja a munkát — Rákosi Gyula pedig az ifjú-? sági gárda trénere. Wijk Aan Zee-ben, a nemzet* közi sakkverseny nagymestercsoportjában lebonyolították a 14. fordulót. Mindkét magyar vereséget szenvedett: Szabó a szovjet Balasjovtól, Ribli pedig a jugoszláv Planicutól. A mestercsoportban a holtversenyben 4—6. helyen álló Portisch Ferencnek az utolsó forduló előtt mindössze egy pont hátránya van az élen álló román Ghitescuval szemben. APROHIRDETESEK ÁLLAS A Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: mérlegképes vagy annál magasabb számviteli képesítés, számviteli vezető munkakörben legalább ötéves gyakorlat, büntetlen előélet. Pályázni csak írásban lehet, részletes önéletrajz csatolásával. Cím: ÁFÉSZ Igazgatóság, 2600 Vác, Beloiannisz u. 3. sz. Vállalat Angyalföldi Gyára Bp. XIII.. Frangepán u. 7 — 11. azonnali belépéssel felvesz: épület- és általános lakatost, betanított és segédmunkást, eloxálót, csiszolót, női és férfi öltözőőrt (nyugdíjas Is lehet), gyors-gépírót, fűtőt, éjjeliőrt. A Közgép 2. sz. Gyára esztergályos és villanyszerelő szakmunkásokat keres felvételre Jelenkezni lehet: Cegléd XIV., Külső Kátai út 35/a. sz. A Hazai Fésűstonó és Szövőgyár Kistarcsai Gyára felvesz műszaki rajzolót, gyors- és gépírót, karbantartó csőszerelőt és karbantartó segédmunkást. Cím: Kistarcsa, Szabadság u. 19. Munkaügyi osztály. Gyors- és gépírónő 2 éves gyakorlattal állást keres. Leveleket „Gépírónő” jeligére a Mo- nor és Vidéke Szerkesztőségébe kérem. Pályázat. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ (Vác, Beloiannisz u. 3.) pályázatot hirdet az alanti boltok vezetői állására: Felsőgöd 22. sz. Zöldségbolt, Vác 27. sz. Zöldségbolt, Vác 25. sz. Tejbolt. A pályázatokat a fenti címre kell megküldeni. Bővebb felvilágosítást és tájékoztatást a kereskedelmi főosztály megadja. _______ ____ Hu man Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet (Gödöllő, Táncsics Mihály út 82.) igazgatói titkárságára keresünk fiatal, perfekt gyors- és gépírónőt, nyelvtudással előnyben. Jelentkezéseket az eddigi gyakorlat részletes leírásával a fenti címre kérjük. ________ A Bu dapesti Palma Gumigyár felvételre keres 16 évet betöltött női dolgozókat betanított munkára egy műszakos munkahelyre. Lakatos, villanyszerelő, csőszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: OGV Budapesti Palma Gumigyár Bp. IX.. Lenhossék u. 3. sz. Telefon: 140-860, 136—880. Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet az alábbi sza- badka&szás élelmiszerbolt-vezetői állásra. 55. sz. bolt i személyes, Göd. Mikes K. u. 17. Pályázati feltételek: Büntetlen előélet, élelmiszer-kereskedelmi szakmai képesítés és 5 éves kereskedelmi gyakorlat. A részletes pályázati feltételek központunkban Vácott, Április 4. tér 12. sz. alatt, a köz- gazdasági csoportnál tekinthetők meg. A pályázat beérkezési határideje 15 nap. Írásbeli pályázatokat kérünk, ezeket a jelentkezőknek személyesen kell leadni a személyzeti osztályon. Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Vác, Április 4. tér 12. MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: géplakatos, esztergályos, marós, vízvezetékszerelő, bádogos, tetőfedő, szerszámélező, anyagmozgató, betanított és segédmunkásokat. Cím: Budanest XIV., Tahy út 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Portásokat, segédmunkást, állatgondozót felveszünk. Sertéstenyésztő Vállalkozás, Monor, Földvári-tanya. A TIGAZ Szolnoki Üzemegysége felvesz változó munkahelyre férfi segédmunkásokat. Fizetés teljesítmény szerint. Jelentkezés: TIGAZ Szolnoki Üzemegység Váci Kirendeltségén, Vác, Rádi úti telep. _______ Sz entendre Városi Tanács költségvetési gyakorlattal rendelkező revizort, ezenkívül adócsoportvezetőt keres. Jelentkezni lehet: pénzügyi osztály- vezetőnél. ADÁSVÉTEL 407-es Moszkvics eladó. Cegléd, Malom u. 34. Délután 17-tóL Moszkvics 412 személygépkocsi 800 kilométerrel eladó. Cím: Bánszki Mihály, Pilis, Diófa u. 5. ________ Ké t szob% konyha, veranda. T melléképülettel, két családnak is alkalmas, vasútállomástól 5 percre, azonnal beköltözhetően sürgősen eladó. Berki Béla fuvaros, Veres- egyház, Kinizsi u. 43. Régi vízimalmot vagy kisebb parasztházat vennék Pest megyében vagy közelben. Szerdahelyi, 1035 Budapest, Vörösvári út 25._____________________ Családi ház, mellék- épületekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Ocsa, Ady E. u. 12. Beköltözhető két családnak is megfelelő ház 350 n.-öl telekkel eladó. Hidi, Gödöllő, Antalhegyi u. 67. VEGYES Nyolc férőhelyes üdülő kiadó Hajdúszoboszlón a gyógyfürdő mellett. Teljes összkomfort, ágyanként 12 forintért, két évre 10 Ft. Fábián József, Monor, Ságvári. u. 68, Fűtőolajat házhoz szállítva is, zsákos oltott mész és mindenféle építőanyagok kaphatók. Kerepesi úti Skoda szerviztől 3 perc. Szabó Mihályné, 841 — 727. X., Váltó u. 22. ________________________ Hy dro fortartály ok a készítőnél. 80 literes 900, 100 literes 1100, 200 Uteres 1700 forint. az ország bármely vasútállomására expresszáruként bérmentve feladva, nyomáskapcsolót költség- mentesen beszerzem. Koller lakatosmester, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 32. Tel.: kettőszázhárom- kettőszáztizenkilenc. Táskajavítás! Táska- és egyéb javítások Bükköspart 41-ben, Szentendre. Esküvőre modem menyasszonyi, vőle- gényi ruhák kölcsönzése. Budapest VII., Akácfa 27. ___________ Né hány sor kézírásából legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatok : kor, foglalkozás, válaszbélyeg. Somos- kéry Pál, 1657 Budapest, Postafiók: 14. )