Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-10 / 7. szám
7 1973 JAVT14p io. SZERDA Vííiiap Az idegenforgalom egy éve A vendég Pest megyében Az idegenforgalom fontos tényező egy terület, egy tájegység életében. Hibás szemlélet lenne, ha egyedül pénzforrásnak tekintenénk, bár ez a szerepe sem jelentéktelen. Legalább olyan fontos kérdés azonban, hogy hogyan hozza egymáshoz közelebb az embereket, mit nyújt élményben az utasnak, milyen ellátásban részesíti őket. Ezeknek a legfőbb kérdéseknek a tükrében vizsgálták nemrégiben Vácott az illetékesek és az érintett szervek Pest megye idegenforgalmának egy évét. Az értékelés tárgyilagos volt: a nagyon szerény kezdethez viszonyítva a fejlődés dicséretes. Mégis vannak területek, ahol nagyobb összefogással minőségi változást kell elérni. Kevés a szálláshely A megbeszélésen először az adottságokat vették sorra; mit talált a kül- és belföldi utas a megyében? Milyen szálláshelyet , nyújtottak neki, hogyan közlekedhetett és hogyan fogadta őket a vendéglátó- és bolthálózat? Pest megye helyzetéből, sokoldalú tájképi jellegéből adódóan nem lehet éles határt vonni az elő- és utószezon, illetőleg a csúcsszezon között, mint például a Balatonon. A Dunakanyar, Vác, a Csepel-sziget a tavaszi és őszi diákkirándulások kedvelt területe, a szállodák és turista- szállók pedig a tanfolyamok, az egy-kétnapos értekezések évek óta tartó téli fogadóhelye. Az üdülési szezon pedig általában április végétől október közepéig terjed. Ide tartozik még a főváros rendszeres kirándulóforgalma, északra és délre a folyam mentén. Az egyre nagyobb belföldi forgalmat nem is tudtuk maradéktalanul kielégíteni. A legtöbb gond: kevés a szálláshely. A szocialista és tőkés országokból viszont mind több vendég érkezik. Míg az NDK-ból legalább egy hétre jönnek üdülni, a csehszlovákok és a lengyelek inkább átutazóban töltenek nálunk egy-két napot. Ugrásszerűen növekedett a tőkés országokból idelátogatók száma a két nagy szálló, a Silvánus és a Nimród megnyitásával. A holland, a svéd, a finn és az olasz vendég átlagos tartózkodási ideje legalább három-négy nap. Míg a tőkés országokból tartós látogatásra érkezettek elsősorban szállodát keresnek, a szocialista országokból jövő és a belföldi utas üdülőházat, sátrat. A szocialista országok átutazóinak kedvenc helye ebben az évben Nagymaros és a leányfalui Danubius- szálló volt, a tőkés országokból jött vendégek a leányfalui, a papszigeti és az érdligeti campingben érezték legjobban magukat. Kivétel nélkül mindenki örült, ha fizetővendég-szobához jutott. Mindezek ellenére még me- gyeszerte nagyon kevés a kulturált szálláshely. Az zlőfellételek Nem véletlen, hogy a szállásról ennyi szó esett. A váci Bzálloda a következő ötéves tervben — ha állami pénzből nem is, de egyéb forrásokból — megvalósulhat. Üjabb faházak felállítása is sürgető, hasznosságuk a ráckevei Du- na-ágban már bebizonyosodott. A fizetővendég-szobák számának emelése pedig a legsürgősebb feladatok egyike. Az idegenforgalom milyensége még sok feltételtől függ. A korszerű, jól vezetett mezőgazdaság, az ipari adottságok önmagukban főleg a szakemberekre gyakorolhatnak vonzást. Szükséges viszont: a fogadó ország gasztronómiájának megfelelő vendéglátás, felkészült kereskedelem, rendezett út- és közlekedési viszonyok, ötletes propaganda és információ és — vonzó események! Az apajpusztai lovasrendezvények, a kiskunsági pásztor- és lovasnapok kirobbanó sikere, a vácrátóti művészi hangversenyek, a váci dalostalálkozók és a zebe- gényi Szőnyi Múzeum nagyértékű programjai az eleven bizonyítékok erre. A szentendrei Teátrum, a fóti orgonahangversenyek, a visegrádi bemutatók, a tápiószelei Blaskovich-kastély kincsei és zenei programja, mind ismertebbé válnak. És válhatnának méginkább! A tavalyi év sok más tapasztalattal is szolgált. A vendégforgalom — különösen a Dunaikanyarban — eléggé ösz- szetett. A vendéglátók és a kereskedelem ennek a sokrétű igénynek nem mindig felelt meg. A menürendszer bevezetését egyes üzletvezetők „kényszeredetten” vették tudomásul, ezért nem sok súlyt helyeztek a minőségre. Gyakran célszerűtlen volt a nyitva tartás. A késői nyitás miatt nem lehetett reggeliztetni. Sok gondot okoztak a szünnapok. Például, az emléktárgyakat árusító üzletek éppen vasárnap tartottak zárva. Az idén is hiányos volt a hétvégi tej-, sütemény- és zöldségellátás. A közlekedés A gondokat növelte az elégtelen közlekedés, a kevés szállítóeszköz. Az üzemek jóval több kirándulócsoportot Indítottak volna a megye különböző tájaira, ha lett volna elegendő autóbusz. Hazánk egyik legszebb botanikus kertjét — a vácrátótit — csak kerülővel, Vácon, vagy Gödöllőn keresztül lehet megközelíteni. A szentendrei, sikeresnek ígérkező városnéző, vagy a visegrádi panoráma busz üzemeltetése is sok vitára adott okot. Gyakran a már meghirdetett utakat kellett a Volán Vállalat magatartása miatt lemondani. Szinte elviselhetetlenül zsúfoltak a Dunakanyar buszjáratai. A leányfalui strand megnyitásával több kocsit állítottak be, mégsem tudtak a forgalommal megbirkózni. Jó lenne, ha a HÉV is több turistavonatot közlekedtetne. Az autóval érkezők számára sem fenékig tejföl itt a hétvége. Kevés a biztonságos parkolóhely. Ideje, hogy kiépítsék a part mentén a parkinghálózatot, ahol az emberek tisztán tartott fűre telepedhetnek. ahol megfelelő egészség- ügyi berendezéseket találhatnak. Még jóval több pavilonra lesz szükség és le kell győzni az idegenkedést a mozgóárusítással szemben. Hiába a legszebb táj, a legvonzóbb produkció, ha a vendég a legalapvetőbb szükségleteit nem tudja kielégíteni, vagy ha hiányzik az emberi figyelmesség. Akárhonnan jön az idegen, kedves vendégként kell fogadni, akár a szomszédos Salgótarján, akár a messzi külföld polgára. Az idegenforgalom olyan komplex feladat, amellyel csak az összes érdekeltek összehangolt erőfeszítése, magas fokú együttműködési morálja képes megbirkózni. Az idei tervek Ennek a gondolatnak a jegyében készülnek az idei szezonra a Pest megyei Tanács, az Idegenforgalmi Hivatal, a Dunakanyar és a Ráckevei (soroksári) Duna Intézőbizottság, a kereskedelem-vendéglátás illetékes vezetői. Terveik nagy igyekezetről tanúskodnak. Vác a Dunakanyar zene- és énekközpontja lesz és itt rendezik meg a Duna-menti népek kórusfeszA napokban élelmiszer ön- kiszolgáló üzletet nyitott Budaörsön a Biatorbágy és Vidéke ÁFÉSZ. Az épületet, amely eredetileg a MEZŐGÉP Tröszt felvonulási épülete, három évre kapták kölcsön. így is nagy segítség ez, hiszen a községben az ÁFÉSZ-nék eddig csak két presszója és egy zöldségboltja működött, a külső település pedig, ahol az új bolt nyílt, máig teljesen ellátiválját. A város 900 éves alapításának évfordulójára, 1975- re díszkivilágítással látják el a nevezetes barokk műemlékeket, rangos művelődési központot építenek. A Pokolcsárda környékét üdülőterületté nyilvánítják, s strandot terveznek ide. A balpart másik vonzó területe lesz a kiépítendő börzsönyi parkerdő és a szobi vízitelep. A zebegényi kulturális rendezvényeket az idén 33 ezren látogatták. Ezt a sikeres kezdeményezést továbbfejlesztik. A Duna jobb oldalán a visegrádi ásatások, a dobogókői téli sportolási lehetőségek vonzóak. A pilisi parkerdőt hozzáférhetővé teszik az autós turizmus számára. A Nagy villám körüli térséget az ifjúsági kirándulások vonzó központjává fejlesztik. Leányfalun újabb. 50 méteres úszómedencét szándékoznak építeni. A ráckevei Duna-ágban mielőbb hozzákezdenek a tököli parkerdő kialakításához, amelynek nagyszerű lehetőségei vannak s tovább fejlesztik a ráckevei strandon a faházas települést. A július végén megrendezendő apaji pásztor- és lovasnapok iránt máris nagy a külfödiek érdeklődése. tatlan volt. Pedig egyre nő itt a lakosság száma: két éve például két emeletes ház épült és KISZ-lakások is épültek errefelé. Jól jött tehát ez a bolt, ha átmeneti is. Helyébe végleges és korszerű ABC-üzlet építését tervezi az ÁFÉSZ, még ebben a tervidőszakban. Ha ez megvalósul, akkor az itt megépítendő további 600 lakás lakóinak ellátása is megoldott lesz. Úszódaru a szélcsatornában A Budapesti Miiszaki Egyetem áramlástani tanszékének hatalmas szélcsatornájában a Magyar Hajó- és Darugyár legújabb típusú, 500 tonnás úszódarujának makettje vizsgázik. A mérőtérben a legerősebb viharnak megfelelő szélsebességgel terhelik meg a hetvenötszörös kicsinyitésű modellt. Pest megye a természeti adottságokon kívül történelmi és műemlékekben is kiemelkedően gazdag. Várható, hogy a belföldi és a külföldi idegenforgalom jelentősen emelkedik. Ezekkel az igényekkel lépést kell tartani — erőfeszítések árán is. Komáromi Magda Új bolt Budaörsön A gépjárműadó módosítása és a személygépkocsik vámkezelésének új rendje A pénzügyminiszter 1973. ja- | nuár 1-i hatállyal rendeletet adott ki a gépjárműadó módosításáról. Az új gépjárműadó-tételek az eddiginél fokozottabban veszik figyelembe a gépjárműállomány összetételében, különösen az utóbbi é «.írben bekövetkezett változást. Az adótételek nagyobb mértékben igazodnak a gépjárművek minőségét kifejező hengerűrtartalomhoz és lóerő-teljesítményhez. Az 1300 kcm-nél nem nagyobb hengerűrtartalmú személygépkocsik adója (az állomány háromnegyed része) havi 55—100 forinttal emelkedik, a nagyobb személygépkocsik adója havonta 130—350 forinttal lesz több. Az új adótételek szerint pl. az 501—800 kcm-es személy- gépkocsik adója havi 90 forint, az 1001—1300 kcm-eseké havi 150 forint, a 2001—3000 kcm- eseké pedig havi 300 forint lesz. Az olyan személygépkocsik után azonban, amelyek motorjának hengerűrtartalma 2000 kcm-nél nagyobb, de nem haladja meg a 3000 kcm-t és a forgalmi engedélybe bejegyzett motorteljesítmény nem éri el a 100 lóerőt, a henger- űrtartalom szerintinél alacsonyabb, havi 180 forint összegű adót kell fizetni. E kedvezményt azonban az adózónak az adóját kezelő tanácsi adóügyi szervnél kell kérelmeznie, a feltételek fennállásának igazolása mellett. A motorkerékpárok után fizetendő adó a 126—350 kcm-es géposztályban havi 15 forinttal emelkedik, a 251 kcm-nél nagyobb motoroknál havi 20 forinttal. A 126—250 kcm-es motorok évi adója 300 forint, az 500 kcm-en felülieké 520 forint lesz. Az új rendelet módosítja az adókötelezettség keletkezésének, illetőleg megszűnésének szabályait is. A jövőben a gépjármű-tulajdonos csak abban az esetben mentesül adófizetési kötelezettsége alól. ha gépjárművét megszakítás nélkül fél évnél hosszabb időre helyezi használaton kívül. A használt gépjárművek vállalati és szövetkezeti szervek útján történő értékesítését segíti elő az a rendelkezés, amely szerint az adókötelezettség szünetel arra az időre, amíg a használt gépjármű, értékesítés céljából. az említett szerveknél van és a közúti forgalomban nem vesz rését. Az adótételek és az adó ösz- szeeének változása miatt — kivéve az előbb már említett kedvezményre jogosultaik — a gépjármű-tulajdonosoknak újabb bejelentési kötelezettségük nincs, a náluk levő „gépjárműadó-lap” ezután is érvényes. A gépjárműadó változatlanul félévenként, január 1-én és július 1-én egyenlő részletekben esedékes, de március 15-ig, illetve szeptember 15-ig adópótlékmentesen fizethető. Kérelemre a lakóhely szerinti illetékes tanácsi pénzügyi szervek havi részletfizetést engedélyeznek. A magánszemélyek által külföldről behozott, vagy részükre ajándékba küldött személygépkocsik vámkezelésének rendje a pénzügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter együttes rendelete szerint 1973. január 12-től megváltozott. A vámkezelés meggyorsítása és egyszerűsítése érdekében a vámkezelést kérők lakóhelye szerinti megyeszékhe- I lyen működő vám- és pénz- 1 ügyőri szakasz, illetőleg Pest megyében a Buda-környéki vám- és pénzügyőri szakasz (Budapest, VIII., Mező Imre út 6.) vámkezeli a személygép- ! kocsikat. A fővárosi lakosok személygápkocsijait továbbra is Budapest. V., Alkotmány u. 12. szám alatt működő 7. sz. vámhivatal vámkezeli. A vámkiszabást is egyszerűbb eljárás váltja fel. A személygépkocsik után egységesen 60 százalék vámtétel kerül alkalmazásra, függetlenül attól, hogy új, vagy használt személygépkocsit vámkezeltetnek. A vámkiszabás alapiául szolgáló érték megállapításakor a tényleges műszaki állapotot nem veszik figyelembe. Az egves gépkocsitípusok vámkis-abás alapjául szolgáló értékéről a vámkezelést végző vám- és pénzügyőri szakaszok, illetve a budapesti 7. sz. vámhivatal. az ügyfelek kérésére, felvilágosítást adnak. Az új rendelkezés bizonyos módosításokat tartalmaz a tartós külszolgálatosok által behozott személygépkocsik tekintetében is. A magánszemélyek által külföldről behozott, vagy ajándékba kapott személygépkocsiknak a vámkezeléstől számított 5 éven belül történő eladása. cseréje, vagy elajándékozása esetén az átruházó 1» százalékos illetéket köteles fizetni. Befejezés előtt a mikrocenzus Az országban befejezéséhez közeledik a kis népszámlálás, a mikrocenzus. Az összeírók a munka legjavával végeztek. A háztartások nagy részében felvették az adatokat, most már főleg ezek ellenőrzése; egyeztetése van hátra. Az adatok felülvizsgálatával rövidesen végeznek, s a kérdőíveket január 25-ig juttatják el a Központi Statisztikai Hivatalba. Az adatokat komputereik dolgozzák majd fel. Lányok, fiúkl A VÁCI KÖTÖTTÁRUGYÁR felvesz kötő-hurkolóipari szakmunkástanulókat az 1973/74-es tanévre. A felvétel feltételei: — az általános Iskola 8. osztályának eredményes elvégzése, — a szakmára egészségügyi alkalmasság, — szakmai alkalmasság. Tanulóidő: három év. Jelentkezni lehet a 204-es Szakmunkásképző Intézetben, Vác. Csikós József u. 8. szóm alatt Ágynemű-garnitúrák, ágynemű- és lepedővásznak nagy választékban kaphatók a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben. I 1 l