Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 5. szám
8 HE* J ál EC kJCívlap 1973. JANUAR 7.. VASÁRNAP E gy nap megint visszajöttek a munkások. Vezetőjük szép, tnagas, barna ember volt, özvegy Mi- halik Pál. Két éve vesztette el vasutas urát az asszony is, akit ilyenformán özvegy Barna Mihálynénak neveztek. Egyikőjük sem töltötte még be a hatvanadik évet. Reggel, hét óra előtt pár perccel, kalapját megemelve, tisztességgel kopogott az asz- szony ajtaján a magas, barna férfi. — Itt volnánk — mondta. Erzsi asszony reggelit készített munkába induló lányának; tekintete az ember láttára megrebbent egy kicsit. — Már megint erre dolgoznak? — kérdezte. — Nemcsak, hogy erre, itt! — Már a kertből többet elvinni nem lehet — vélte az asszony —, hacsak le nem bontják azt a szegény fáskamrát is. A férfi nevetett. — Ellenkezőleg — mondta. — Vissza kell állítanunk az eredeti helyzetet. Itt a munkalap, kérem, meggyőződhet róla. — Én teremtőm! — sóhajtott az aászony. Becsomagolta a tízórait a lányának, aki a félnyolcas vonathoz igyekezett; bent dolgozott a városban, amely innen tizenkét kilométernyire feküdt. Éppen csak megpuszilta édesanyját a lány, s már szaladt is. — Szép gyermek — "mondta, utánanézve Mihalik Pál. — Hálaistennek, az élet megadta nekem, hogy mind a négy gyermekemre azt mondják: derék gyerek. Szegény uram volt ilyen jó fajtájú, biztosan, — Ám Erzsi asszony szülte őket — mondta Mihalik Pál. Egy kicsit hallgattak. — Tavaszon még két lányt láttam itthon — emlékezett a férfi. — Azóta volt egy esküvő. — így hát már csak kettecs- kén? — Üj évben ez a legkisebb is elmegyen. — És akkor egyedül? — Ez az özvegyasszony sorsa. Majd a nyugdíjamból nevelek szépen aprójószágot; ha kijönnek a gyerekek, meg az unokák, legyen mihez nyúlni. A ház előtt futó főút átépítését kora tavaszon kezdték a munkások. Az út szélesítése miatt özvegy Barna Mihályné kertjéből is kisajátítottak másfél méter mélységű területet. A tisztességes árat megkapta érte. Nem is a terület elveszítése fájt neki, hanem a rajta álló három diófa, melyet kíméletlenül kivágtak. Akkor sírt az asszony. E nagy, barna férfi, a maga módján szép szavakkal vigasztalta, megmagyarázván, hogy íme, ez az utasítás, ellene mit se lehet termi. Az út a fontos, a nagy, korszerű országút. Az asszony talán meg is nyugodott, felérte ő ésszel a változás szükségességét. Csak a diófák. S akkor Mihalik Pál tanácsára mindjárt hármas emlékoszlopot ácsoltatott az ura sírjára. Jó lett. Mégis csak tisztességes helyük lett a fáknak. De már nyáron a gyerekek hová ültek, ha kijöttek látogatóba? Csakis a szobába, mint télen. Odakint árnyék nem volt, csak a tűző nap a puszta udvaron. Mit tegyen? Milyen fajta fát szerezzen, hogy hamar legyen lombja? Elment az egyetem kertészetébe, tanácsot kért: vajon meg lehetne-e oldani, hogy élő, lombos fát plántáljanak azonnal a beljebb telepített kerítés tövébe? A főkertész azt mondta, meg lehet oldani, csak egy kicsit sokba kerül. Három lombos fácska idetelepítésére fament az özvegy- asszohy minden megtakarított pénze. Visszatért viszont a nyugalma,' ha következő nyáron jönnek a gyerekek, meg az unokák, nem kell behúzódni a tűző nap elől; ha kicsi is még az árnyék, de árnyék és szabad a levegő. Most meg mit mond ez a szép, magas, barna ember? — Jól értettem én? — Jól, Erzsi asszony. Visz- szatelepítjük a "kerítést az eredeti helyére. A leszórt követ elrámoljuk, helyére kerti 'V /////////////////////// WA W/////////////////////////////, V/' / '///////////////////A//////////////// I GALAMBOS LAJOS: Ház a főút mellett A. HUSZANOV: y///////////////rs//s//ssss///ssss///ssssss/> I Beszélgetés az úton Fekete-fehér angyal mintha Budapest tengelye j, láthatatlanul függene vonalba pontba zárva, úgy rejti függőségeit: a szolgait, az istenit asszonyi karcsúsága. Mintha Hetéra lenne 5, világ előtt a vetkező, kigyúlhat sornyi lámpa —2 Takarja szökkenése még, f milyen roppantó nyomaték ^ fogódzik derekába. ^ Feszült, feszit az egy-idom, ^ sorsomban is hidam, húgom. í Két part között és kétfelé, í mégis megtartva terheit, ^ itt ez a hid a láncokon. í ^VC^\VkV\\\\\\\\\\\\\\\V\\V\\VCV\\\\\\\\\>KV\\\\^^^ RAKOSY GERGELY: TÉMÁK sssssssssssssssssssssssfs/sssss/rssssssssssssssss/ssss.S A kézirat mint lelőtt madár hevert közöttük. Minden barna volt a homályos udvari szobában, az íróasztalok, redőnyös szekrények, a cserépkályha, a fal a füsttől, még a gyönge világítás is valahogy barna volt. — Elég már a pesszimista, egzisztencialista, elidegenedő marhaságokból — mondta a rovatvezető. — Szempontokat kaptál? — kérdezte az író gunyorosan. — Hülye! Már rég túl vagyunk azon az időn. — Tudom. — Mit tudsz? — kérdezte ingerülten a rovatvezető. — Tudom, hogy túl vagyunk. Hát akkor? — Én magam torkig vagyok már. Kézirataitok sóhajtoznak, amint forgatom őket, betegágy szagúak. s akkor még cipelem őket ha"a is az aktatáskámban, beviszem őket az ágyamba, velük álmodom. Eh! Mintha nem lenne elég bajom! Felélénkült az író, nem is — élni kezdett, mint az imént még dermedt szív, ha elektromos inger éri, előrelendült a karosszékében, már csak félfenékkel ült rajta, s az íróasztalra könyökölve rámeredt a rovatvezetőre. — Mi baj? — A hátam meg a vállam fgy telente! Reggel összpontosítanom kell, hogy meg merjek mozdulni. — Kétórás golyóscórótflz. vízzel teli lövészteknő — mint réges régi leckét hadarta az író. A rovatvezető morgott valamit. — Te, dög! — mondta aztán barátságosan. De jól tudja! Elmondta többeknek, 'persze, de ki törődik azzal, amit a másik habri- kál, egyik fülén be, a másikon ki. Van abban valami nagyszerű, hogy mégiscsak akad valaki, aki emlékszik az ember egy-két szavára ... — Kihúzta a fió. kot, kerek pléhdobozt vett elő. — És a gyomrom! — mondta. — Kilenc hónapig zsizsikes borsólevest ettetek, azaz ittatok, mert kanál nem volt. Eleinte kiköpdöstétek a zsizsiket ... — Igen, de aztán rájöttünk, hogy semmi az egész, a légy az más lett volna, puha, maszatolódó, szárnya a meleg lében, mint a gyászlepel, de a zsizsiknek van tartása, egészségesen roppan, mint a pörkölt kávészem. A rovatvezető levette a doboz tetejét, s beledugta nyelvét a fehér porba, mint valami hangyász. — Már nem kell nekem se kanál, se késhegy, se víz. Kész. — Add idé! — Az íyó is belenyalin- tott, és nagyot nyelt. — Most egyek vagyunk a szódabikarbónában — mondta.- Még egy-két utónyelés mindkét részről. Nézték egymást, nevettek. A rovatvezető felugrott, fel-alá járkált a szobában, már cigaretta lógott a kezében, rövideket szippantott, leengedte a kezét, de még le sem ért, felrántotta újra, a némafilmek szaggatott, gyors modorában, nem is szívta, ette a cigarettát. — Ma éjjel spekuláltam rajta: Re- noir-képeket szeretnék olvasni, nem kémeket, bikacsökös kasznárokat. marhavagon rácsos ablakához tapadó beesett, fehér arcokat, amikor a mozdony már nem is gőzt, gázt sziszegett, nem padlás- lesöprést, és Andrássy út hatvan,at, meg, hogy mindenki tudta és senki se tudta, néha már testi rosszulíét fog el. hiszen közben elmúlik az élet, és ez nem is marhaság, ma éjjel spekuláltam rajta — Renoir-képeket szeretnék olvasni. Az író ismét eltűnt a karosszékben. Kissé lehunyta szemét — éjjel háromig kínlódott néhány soron, eredménytelenül — úgy mondta: — Ajánlanám figyelmedbe a kávénénikéket és a tárcabácsikat. Csak legyintett a rovatvezető, nem hagyta magát kizökkenteni. — Fiatal lány napernyővel. Ránézel, s — esküszöm — a bőrödön érzed a nap melegét, a lányba pedig akár bele is szerethetsz. Álmodhatsz róla. Vagy a Kertben lányalakja. Ott heverhetsz a két kutya mellett a szűrt fényben, a tavasz kellős közepén. — Ne bagózz annyit — mondta az író, közben ő is rágyújtott, már ki tudja hányadikra. — Mért ilyesmiket festett, hogy Fiatal lány napernyővel, Kertben, Fürdő- 70 pók, s helyettük mért nem azt, hogy öregasszony szemfedővel, a Cínterem- ben, Siratóasszonyok, mittudomén. Mért? Rányitotta szemét az író a rovatvezetőre, aki most két kézzel az íróasztalra dőlve kérdően meredt rá, a cigaretta a szája sarkában, haja a homlokában, mintha birkózott volna. Isten, milyen jó barátok lehetnének, csak ne laknának a város két szélső pontján, csak ne lenne egyikük író, a másik rovatvezető, csak ... csak ne lenne a sok csak. Hiszen ő is egész életében a Fiatal lány napernyővel-t szerette volna megírni, de ahhoz, persze, legalább egyszer látnia kellett volna, legalább egyetlenegyszer találkoznia kellett volna vele (az a tiszta, derengő fény bizonyára mindenüvé elkíséri, hogy beragyogná a szobáját, még tán ezt a kietlen szerkesztőségi, barna borút is), jött az értesítés, hogy már úton van (nagyon messziről jön, hajóval, a tenger felett vibráló fények meg a delfinek miatt, a korlátra dőlve órákig is szívesen elnézi a napernyője alól játékukat), ez már jó régen volt, aztán a Szuezi-csatorna éppen le volt zárva (fekete torlaszroncsok a tiszta kék vízben) a lányt meg ideiglenesen letartó-tatták. szemet szúrt a napernyője — mért ne lehetne akár álcázott géppisztoly?! Biztos, hogy írt is neki onnan a fogságából, de a levél a sok b I é s/ssss/ssssssssssss/ssssssssss,. j így üldögéltek. Majd Miha- ; luk Pál megkérdezte: — Abba a jó erdei földbe, ! amit idehordattam, vajon mit í ültetnénk? ; — Virágod? V — Vagy füvet, ahol az unó- ; kák kedvükre hancúrozhatná- ! nak. í — Az is jó gondolat, Pál. ; Mihaliikot már sürgették a ; munkások, föl kellett állnia a ; konyhai asztal mellől. — Erzsi asszony — mond- ! ta —, a három gyermekemmel ! tehetném tiszteletemet a há- í zánál? Szombat délután. Az asszony a naptárra né- ; zett. — Addig még van idő — í vélte — értesíthetem az én ! négy gyermekemet is. Illetve ! csak hármat, hiszen a legki- í sebb még itthon van. A kkor az ember tisztesség- ; gél megemelte a kalap- ; ját, elköszönt s elment. \ Az asszony az újonnan ; felállított kertkapuiig kísérte. \ Aztán felsiietett a padlásra, ! úgy emlékezett, a tavaszon * vett a városi piacon vala- í mennyi fűmagot. Ha megvan még, ebbe az idehordott jó ; erdei földbe ilyenkor, ősszel ; kell elvetni azt. S . sssssssssssirssssfsssssswssss. földet hoznak a dömperek. Mindent úgy állítunk visz- sza, ahogy volt. — És az út? — Ügy határoztak, a másik oldalon kell szélesíteni, így levághatják az amott levő kanyart. — Erre csak most jöttek rá? — Nem én terveztem, Erzsi asszony — mondta a férfi. — Én csak becsülettel végrehajtom a brigádommal, amit mondanak. — De mennyi felesleges kár, mennyi kidobott pénz. — Erzsi asszonynak nem kell visszafizetnie semmit — nyugtatta a férfi. — Ha kívánja, a diófák árát is megtéríti a vállalat. Megérdeklődtem. — Nem szeretem én az ilyet — mondta az asszony. — Nagyon nem szeretem én az ilyet. Nem kell nekem semmiféle pénz. Ügyis mi fizetjük meg az egészet. Lám,' ha rontanak, csak rajtunk rontanak. Ki felel érte? T án egy óra sem telt bele, . a markolók a rengeteg . kavicsot átemelték az út . másik oldalára, öt döm- ( per újabb óra alatt nemes er- 1 dei földet terített a tavaszon kisajátított kertrészre. A déli harangszó még nem jött, Mihalik Pál vezetésével a munkások a vaskerítést már visz- szatették eredeti helyére. A magas, barna férfi bejött újra a konyhába. — A három fácskát is visz- szategyük oda — kérdezte —, ahol a diófák álltak? — Isten őrizzen. Legalább őket ne zavarjuk, Pál. Az, hogy a nevén szólította az asszony, igen jólesett Mihalik Pálnak. Hirtelenjében meg se tudta volna mondani, mennyire jólesett — Az ebédet még ide kértem az embereknek — mondta —, úgyhogy ebéd utánig még itt maradunk. — Mi lesz az étek? — Két fajtát lehet rendelni — mondta az ember —, kocsival hozzák ki mindig a munkahelyre. Nem rossz a koszt, én mondom. Ma az egyik zöldborsófőzelék fasirttal, a másik krumpli fasirttal. A leves mindkettőnél azonos, húsleves. Jó koszt. Az asszony mosolygott: ? __ Én is megenném akár- ^ me lyiket. ^ — Erzsi asszonynak mi lesz ^ az ebédje? ^ — Tört paszuly, karikára ^ vágott hagymás kolbásszal. ^ — Cserélhetnénk — java- ^ solta a nagy, barna ember. ^ — Miit szólnának a miunka- ^ társai? | — Ö, mit szólnának? Asz- ^ ezonyt akarnak keríteni azok ^ nekem mindegyre. Mert hát ^ van nekem is három családos ^ gyermekem, az özvegy csak ^ özvegy. Igazi melegséget hol | kap? Minden családos ember- ^ nek megvan a saját gondja. /. A magányos ember nagy te- ^ her, Erzsi asszony. — Gondolja? — Panaszszó el nem hagy- ^ hatja a számát a gyermekeim- £ re, de van két szemünk. Így ^ hát még látni kell. ^ M egjött a városból a mun- £ kasok ebédje, s a két ^ özvegy valóban megcse- ^ rélte az étkét. Csende- ^ sen, jóízűen ettek. — Nem rossz ez a fasírt —^ mondta az asszony. — Á — legyintett a nagy, í barna ember —, ennek a tört ^ paszulynak igazi íze van. ^ Gondos asszony íze. Az asszony friss vizet töl- 2 tött két pohárba. — Maga olyan szavakat^ mondott már nekem a tava- ^ szón is, — Pál — mondta —, \ hogy az ember vénségére el- £ pirul. — Miért kellene pirulkod- J nunk, Erzsi asszony? Láthat-^ ja, én tisztességes munkásem- j bér vagyok. És ha sejt a sza- ; vaum'-ól valamit, jól sejti, bi- \ zony. > ///////////////////////////////////////////, Egyik reggel, amint Szaddi- kidzsán motorkerékpárján munkába igyekezett, az útkereszteződésnél már messziről észrevett egy embert, aki elkeseredetten integetett. Megállt mellette. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Bocsásson meg, önt ugye Szaddikidzsánnak hívják? — Igen, Szaddikidzsánnak... — Tudja, nekem nagyon kellemetlen, hogy most feltartom önt... ‘fSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSfSfSSSSSSSyS/SSA — Na, nem olyan nagy dolog ... Miben segíthetek? — Szívességet szeretnék kérni öntől! — Kérem ... — Nem tudom, lenne-e önnek, ami nekem kellene...? — És mi lenne az? — De valószínű, nincs önnek ilyesmije... Látom az arcáról. — Mi látszik az arcomról? Valóban, mondja már gyorsan, mert elkésem a munkából! — Látja, tudtam! ön máris haragszik! — Nem haragszom. Csak mondja végre, mit kíván tőlem? — ön, ugyebár, az egészség- ügyi állomáson dolgozik? — Igen, miért? — És igaz, hogy az egyik faluban vesztegzár van? — Igen, igaz ... Két bárány patája megbetegedett, önnek talán szérumra lenne szüksége? j — A, dehogyis! Szerencsére, ■ bárányaim nincsenek, ilyesmi- \ vei nem tud nekem segíteni, j — így valóban nem ... | — Köszönöm! ! — Mit köszön? Hiszen sem» ! mit sem tettem önnek! • ! — De ön mondta, hogy nem l tud nekem segíteni. Azt kö- \ szöntem meg. \ — Dehát, végül is, mit kíí ván? \ — Bocsánat, nem tartom fel i túlságosan? \ — Hát... de azért majd; csak eljutok a munkahelyemre. \ — Az egészségügyi állomásí ra igyekszik? \ — Igen... ! — Nem akarom feltartani. ; Majd valaki máshoz fordu- \ lók... ; — Dehát miért állított meg? \ Mondja már! ä — Kérem, ha megengedi... ; Valakit fel akarok hívni tele- t fanon. De nincs aprópénzem... £ — Ennyi az egész? Ezért $ vesztegettünk itt el ennyi időt? \ Fogja, itt van három telefon- íérme! ' £ — Bocsáson meg, nem tudna \ visszaadni egy'rubelből? % — Nem, és fogadja csak ét, % hagyja a fizetést! Az idő pénz! í — Nem, nem fogadhatom eL % Nem akarok az adósa lenni! í Ha lenne mégis aprója ... y í — Fogadja el az érmét és f fejezzük be. Én már megyek iis... í — Jó, elfogadom... De fé- j lek, hogy fölöslegesen tartot- Í tam fel. Közben, sajnos, elfe- í lejtettem a telefonszámot... í Fordította: Antalfy István
