Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

10 PEST HEGYEI K^Círiap 1973. JANUÁR 38., VASÁRNAP Kaphat-e mindkét há­zastárs öregségi, illető­leg munkaképtelenségi járadékot. A régi rendelkezések sze­rint az együttélő házastársak közül csak az egyik házastárs kaphatott járadékot. Ha az egyik házastárs már járadékot kapott, a másik részére nem lehetett megállapítani sem öregségi, sem munkaképtelen­ségi járadékot. A különélő házas társak mindegyike kaphatott öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékot, de csak, akkor, ha — legalább 5 éve külön él­tek, vagy — különélésük a termelő- szövetkezetbe történt belépé­sük Időpontjában fennállott, és vagyoni beviteli kötelezett­ségüknek is külön-külön tet­tek eleget. Január 1-től az új rendelke­zések lehetővé teszik, hogy az együttélő házastársak mind­egyike kaphasson öregségi, il­letőleg munkaképtelenségi já­radékot, feltéve, hogy a jára­dékra jogosultság feltételei mindkét házastárs esetében külön-külön fennállnak. Az együttélő házastársak közül azonban csak a járadék felét kaphatja meg, vagyis 1973-ban 209 (+50,—) 259,— Ft-ot az, akinek a járadékra jogosultsá­gát később állapítják meg. A különélő házastársak mindegyikét a teljes összegű öregségi, illetőleg munkakép­telenségi járadék továbbra is csak akkor illeti meg, ha — a házastársak az igénybe­jelentést megelőzően már leg­alább 5 éve különélnek, vagy — különélésük a termelőszö­vetkezetbe történt belépésük időpontjában is fennállott és beviteli kötelezettségüknek külön-külön tettek eleget. Ha a feltételek a különélő házastársaknál nem állnak fenn (pl. ha 3 éve élnek kü­lön) a járadékra jogosulttá váló különélő házastárs is az öregségi, illetőleg a munka­képtelenségi járadéknak csak a fele összegét kaphatja meg. özvegyi járadékot a túlélő házastárs akkor kaphat, ha — házastársa öregségi vagy munkaképtelenségi járadékos­ként, illetőleg az ehhez szük­séges termelőszövetkezeti (szakszövetkezeti) tagsági idő megszerzése után halt meg és — az özvegy, házastársának halálakor munkaképtelen volt, vagy a halál időpontjától szá­mított 12 hónapon belül mun­kaképtelenné vált, vagy — házastársának halálakor az özvegyen maradt feleség a 65. életévét, illetőleg az özve­gyen maradt férj a 70. élet­évét betöltötte, vagy a halál­tól számított 12 hónapon be­lül ezt az életkort betölti. Az említett feltételek bekö­vetkezését a régi és az új sza­bályok egyaránt megkívánják. A régi szabályok szerint azonban a feltételek bekövet­kezése esetén sem kaphatott özvegyi járadékot az, akinek havi 260,— Ft-ot meghaladó keresete, jövedelme vagy nyugellátása van. Az új rendelkezések szerint ez év január 1-től az özvegyi járadékra a jogosultságot* csak akkor zárja ki az özvegy keresete, illetőleg a jövedelme, ha a kereset, illetőleg a jöve­delem az öregségi járadék összegét — vagyis 1973-ban a havi 418,— Ft-ot, +50, —Ft-ot, azaz a 468,— Ft-ot meghalad­ja. Január 1-től az élet­társ nő is kaphat özve­gyi járadékot. A régi rendelkezések szerint a termelőszövetkezeti tag ha­lála esetén csak a vele együtt­élő felesége, illetőleg férje kaphatott özvegyi járadékot. A túlélő élettársat özvegyi já­radék nem illette meg, jólle­het a termelőszövetkezeti tag­gal élettársként együttélő nő Heti jogi az előírt feltételek fennállása mellett özvegyi nyugdíjat kap­hatott. Az új szabályok — január 1-től — elismerik a termelő­szövetkezeti taggal élettárs­ként együttélő nő özvegyi já­radékra jogosultságát is, hä az élettárs a termelőszövetkezeti taggal annak haláláig legalább 10 éven át megszakítás nélkül együttélt. Ennél rövidebb együttélés esetén az élettárs akkor kaphat özvegyi járadé­kot, ha a termelőszövetkezeti taggal annak haláláig legalább egy éven át együttélt és az együttélésből gyermek szár­mazott. Nem jogosult azonban özvegyi járadékra az az élet­társ, aki az említett 10 évi, il­letőleg 1 _ évi együttélési idő­tartam vagy annak egy része alatt özvegyi nyugdíjban (öz­vegyi járadékban) részesült. A termelőszövetkezeti tag­gal 10 éven, illetőleg 1 éven át élettársként együttélő nő ugyanúgy kaphat özvegyi já­radékot, mint az együttélő fe­leség, vagyis akikor, ha a ter­melőszövetkezeti tag halálakor a 65. életévét betöltötte, vagy munkaképtelen, illetőleg ezt követő 1 éven belül betölti a 65. életévét, vagy munkakép­telenné válik és az öregségi járadékot meghaladó keresete, jövedelme nincs. A szakszövetkezeti ta­gok nyugdíjbiztosítás alóli mentesítésének megszüntetéséről. Egyik olvasónk, mint írja, szakszövetkezeti tag, de emel­lett fuvaros kisiparos is. 80,— Ft járulékot fizet, mint kis­ipari, biztosított. Most, mivel a szakszövetkezeti tagok nyug­díjbiztosítás alóli mentesítése megszűnt, problémája, hogy kell-e mind a két helyen já­rulékot fizetnie és nyugdíjazá­sa esetén a mindkét helyről összeszedett éveket egybe le­het-e számítani. A 80,— Ft járulék fizetósé­VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- i jelentés. 6.10—7.25: Kellemes vasár- . napot. 6.50: Műsorismertetés. 7.13: Zenés műsor folytatása. 7.25: Mú- zeumi híradó. 7.28: Nagy családok, j 7.58: Hallgatóink figyelmébe. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Kül- j politikai negyedóra. 8.20: Ifjúsági Rádió. 9.02: Szivárvány. 10.Q0: Hí­rek. 10.05: A Szivárvány c. mű­sor folytatása. 10.23: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. Lapszemle. Idő járás jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Barcs Sándor műspra. 13.14: Lemezmú­zeum. 14.40: Lovas Gyula úti jegy­zete. 15.00: Hírek. 15.05: Időjárás­jelentés. 15.08: Irószobám: látoga­tás Benjámin Lászlónál. 16.05: A vasárnap sportja: közv. a Juven­tus—Bologna olasz totómérkőzés­ről. 16.38: Tudósaink fóruma. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hí­rek. 17.05: Faluról falunak muzsi­kával, Sármellék. 17.50: Lírai ön­arckép. 18.05: Bach: IV. branden­burgi verseny. 18.23: A Swingle Singers új arca. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Hírek. 19.10: öt perc sport. Totó. 19.15: Közv. a Nemzeti Színházból. Csák 'végnap­jai, Madách Imre drámáját újra­formálta Keresztury Dezső. 21.15: Az Állami Népi Együttes műsorá­ból. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthí­rek. Totó. 22.15: Beszélgetés Kur- tág György Nyolc zongoradarab­járól. 23.04: Zenés játékokból. Közben: 24.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 0.10: A Zenés játékokból c. műsor folytatása. Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: A református egyház félórá­ja. 7.30: Bach-művek. 8.00: Mit hallunk. 8.30: Zenei anyanyelvűnk. 8.40: Fúvószene. fe.53: Szívesen hallgattuk. 9.30; Kisiskolások mű­sora. 10.00: Bevezetés a Petőfi rá­dió februári Sztravinszkij-ciklu- sához — Somfai László előadása. 10.44: Pesti házak titkai II. — Kék zubbonyosok, dók. műsor. 11.14: Széli György vezényel — Clevelandi szimfonikus zenekar. Közben: 11.41: Sámson — Szoko- lay Sándor zeneszerzővel beszél­Ismét bútorvásár! Szépséghibás, szállítás közben megsérült hazai gyártmányú és importált bútorok: lakószobák, kiegészítő apróbútorok, ülőbútorok, kárpitozott ülőgarnitúrák 10-50 %-os árengedménnyel kaphatók A SZOVÁRU TELEPÉN OTP-ügyintézés a helyszínen • Boyszolgálat Nyitva február 1-től, 9 és 17 óra között, szombaton is. Budapest XIII., Dózsa György út 120. (a Vágány utcával szemben). tanácsok vei mint kisiparos nyugdíj­eveket szerezhet. Mint szak­szövetkezeti tag nyilván a kisipari tevékenysége mellett nem tudja évenként teljesíteni a 150 tízórás munkanapot, így csak nyugdíjhónapokat szerez­hetne, viszont ugyanazt az évet kétszeresen számítani nem lehet Ezek a szakszövetkezeti ta­gok tehát nem részesülhetnek azokban az előnyökben sem, amelyeket az új jogszabályok a nyugdíjbiztosítás hatálya alá tartozó szakszövetkezeti tagok részére biztosítanak. Ezek az [ előnyök a következők: j — az öregségi és a munka- j képtelenség! járadék összege I havi 100,— Ft-tal növekedett, — a járadékra jogosultság feltételei lényegesen enyhül­tek, — az együttélő házastársak mindegyike kaphat járadékot, — az eddigi 85,50 Ft összegű nyugdíjjárulék helyett a szak­szövetkezeti tag havi 50,— Ft összegű járulékot fizet, ha pe­dig 80,— Ft növelt összegű já­rulék fizetésére vállal kötele­zettséget, nem járadékra, ha­nem növelt összegű járadékra szerezhet jogot. Annals érdekében, hogy ezekben az előnyökben vala­mennyi szakszövetkezeti tag részesülhessen, az új jogsza­bály lehetőséget ad arra, hogy a nyugdíjbiztosításban részt nem vevő szakszövetkezeti ta­gok 1973. végéig kérhessék a nyugdíjbiztosítás alóli mente­sítésük hatálytalanítását. OBtOlP—EUM—IMI KERESZTREJTVÉNY 1969-ben kötötték meg azt a szerződést, amely szerint a ju­goszláviai OBOD háztartási gépgyár, a Hajdúsági Iparmű­vek és az Ikladi Ipari Műszer- gyár kölcsönös s egymást el­lensúlyozó szállításokkal auto­mata mosógépek előállítására társul. A szakszóval nullszal­dós megállapodás mindhárom vállalatnak előnyöket kínál, bár kez­detben több nehézség is fölmerült, elsősorban a szállítások adminisztratív intézésénél. Napjainkban már jóval zavar­talanabb az együttműködés, s ennek tudható be, hogy a szer­ződést a közelmúltban 1977-ig meghosszabbították. A kooperáció keretében a Hajdúsági Iparművek a fűtő­testeket és a komplett ablak- szerkezeteket állítja elő, míg Ikladon, az Ipari Műszergyár­get Tomkay Judit. 12.01: A Szél! t György vezényel c. műsor folyt. 12^2: Tarbay Eide mese játéka. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: A népdal-előadás mesterei. 16.00: Hírek. 16.05: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót (élő), a KISZ Művészegyüttes Központi Énekkarának és Veszprém város vegyes karának hangversenye. Közben: kb. 16.50: Rába György és Szécsi Margit versei. Kb. 17.05: A hangverseny-közv. folytatása. Kb. 17.50: Peter Nero zongorázik. 18.00: Hírek. 18.05: öt perc sport. Totó. 18.10: Élő Szó, a hazai mű­velődés tükre. 18.38: Lortzing: Cár és ács, háromfelvonásos vígopera. Közben: 19.40: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.50: Jó es­tét, gyerekek. 20.00: Hírek. 20.10: öt perc sport. Totó. 20.15: Az opera- közv. folytatása. 21.25: Demokrati­kus legendák az 1848-as szabad­ságharc francia visszhangjáról. 21.40: Szólistaparádé. 23.00: Hírek. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. Műsorzárás. URH 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: A hugenot­ták, részi.: Meyerbeer operájából. 9.00: Szimfonikus zene. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Üj lemezeink­ből. 11.10: Szinuhe: Mika Waltari finn író regénye IV. r. 12.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Művészlemezek. 13.20: A dzsessz kedvelőinek. 13.43: Az Eterna Hanglemezgyár Beethoven- összkiadásából. 14.25: Ajánlat 1975- re — Domány András műsora a vállalati tervezésről. 14.40: Mozart- művek. 16.00: Hírek. 16.05: Hallga­tóink figyelmébe. 16.07: Bánk bán részi.: Erkel operájából. 17.01: Vö- rösnyakkendős konferencia Zán- kán. 17.34: Ifjúsági Rádió. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő), Sebestyén János csembalóestje. Közben: 18.35: Leg­kedvesebb verseim. 18.50: A hang­verseny-közvetítés folyt. 19.35: Csak fiataloknak. 21.05: Két Liszt- kórusmű. 22.22: Szimfonikus zene. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ 9.20: Síim Pohn, angol nyelvtan- folyam. 9.30: Német nyelvtanfo­lyam. 10.00: Tenkes kapitánya V. rész: A fürdőmester. 10.25: Alpesi Világ Kupa mülesiklóverseny (szí­nes), közv. Kitzbühelből. 11.40: Játsszunk bábszínházát V. rész. 12.10: Jaina templomok Indiában rfilm. 12.25: Alpesi Világ Kupa mülesiklóverseny (színes) közv: Kitzbühelből. 14.58: Pedagógusok fóruma. 15.35: Egy éj Velencében. A Román Televízió műsorából. 15.55: Reklámműsor. 16.00: Az ember és a sivatag. Francia doku- mentumfilm-sorozat IV. rész: A nomád berberek. 16.25: Reklám- műsor. 16.30: Műsorainkat ajánl­juk. 16.35: Delta. 17.25: Petőfi Sán- dor-szavalóverscny, a KISZ köz­ponti bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Televí- j zió által meghirdetett versmondó­vetélkedő, 1. elődöntő. 18.15: Mézga Aladár különös kalandjai (színes), magyar rajzfilmsorozat IV. rész: ban a légszivattyúval és ékszíj- tárcsával felszerelt villany- motorokat termelik. A jugo­szláv üzem a többi alkatrész gyártója, s a részegységek cse­réje teszi,lehetővé a hazai piac ellátását automata mosógépek­kel. A most meghosszabbított megállapodás szerint 1977-ig mintegy 70—80 ezer darab au­tomata mosógép kerülhet ösz- szeszerelésre hazánkban a há­rom cég együttműködésének keretében, s ez a mennyiség módot nyújt arra is, hogy a ter­mékkel mind a szocialista, mind a tőkésországok pia­cain ugyancsak megjelen­jenek. Idén a szállítások értéke már megközelíti a kétmillió dollárt, 1975-re pedig a hár­mas kooperáció kölcsönös szál­lításainak összege a három­millió dolláron is felül lesz. Rapidia. 18.45: Esti mese. 19.00: I A Hét. 30.00: Hírek. 20.05: Rene Costy műsora, NSZK zenés film. 20.30: Jean-Marc, vagy a házas- j élet, magyarul beszélő francia fiLm II. rész. 22.25: Hírek. Sporthí­rek. v HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.11: Bp. és a vidék kult. programjából. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Népdalok. 9.06: Mark Twain regénye, XXIH. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zene­műve. 10.00: Hírek. 10.05: Iskola­rádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.34: Gyémántper (regény). 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Polkák. 14.22: Hajdú Mihály: Hegedű-zon­gora szonáta. 14.40: Részi.: Ada Ribacsuk ukrán írónő kisregényé­ből. Vénasszonyok nyara. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: 1871 — kantáta. 15.59: Hall­gatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Lá­nyok — fegyverben. riport. 16.25: Nóták. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Portré muzsikával. 17.40: Szembesítés (ri­port). 18.03: Egy rádiós naplójából. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.30: A Rádió­színház bemutatja: Az a szép, fé- ínyes nap, Szabó Magda hangjáté­ka. 21.30: Mikrolánc. 22.00: Hírek. Sport. Időjárás jelentés. 22.20: Kan­táta. 22.30: Ami a tudósításainkból kimaradt. 22.50: Muszorgszkij-mű- vek. 23.30: Daljátékokból. Közben: Ma 16.55-kor a tv-ben: Auguste Rodin (1840—1917), az egyik legnagyobb hatású impresz- szionista szobrásznak egy, a mű­vészetről szóló szép gondolatát ta­láljuk a vízszintes 1., függőleges 33. és vízszintes 38. számú sorok­ban. VÍZSZINTES: 13. Éneklő. 14. Hcgyvidékes indonéz sziget. 15. Oxigén, hidrogén és yttrium vegy- jele. 16. Szovjet repülőgéptípus. 17. Vágószerszám. 18. Csodálkozás. 19. Egyik oldal. 20. Vízi út a Duna és Balaton között. 22. Vendéglői „lap”. 23. Rideg. 24. Zúdítás. 26. Alant. 28. Nehéz fém. 29. Imperialista ka­tonai tömb Európában. 30. Tüz- nyelv. 31. Szegedi specialitás. 34. Újpesti csatár. 35. Présel. 36. Egy­mást előző betűk. 40. Mese fele! 41. Előre csomagolt. 43. „A” tarta­lék. 45. Földközi-tengeri nép. 46. „Még kér . . .”, Jancsó Miklós film­je. 47. Tessék utánaszámolni: vw vw! 49. Pl. a Balaton. 50. Erdőt alkotják, névelővel. 51. Kettéosz­tott kelet-ázsiai ország. 53. „Sze­ressétek ... Emíliát”, magyar film. 54. Kettőzve: egyik szülő. 55. Oxigén, vanadium és nitrogén vegyjele. 56. ,,. . . és fiúk”, Turge- nyev regénye. 58. Szovjet repülő- géptípus. 59. Kenyérgabona. 61. Helyrag. 62. Urán és irídium vegy­jele. 63. Algériai kiviteli kikötő. 65. Pakisztáni város a Ravi part­ján. FÜGGŐLEGES: 1. Zseniális ame­rikai feltaláló (1847)—1931), pl. a 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Daljátékokból c. műsor folytatása. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő já­rásjelentés. 8.05: A Pikk Dáma, részi.: Csajkovszkij operájából. 9.00: Hírek. 9.03: Gyermekrádió. 10.00—12.00: A zene hullámhosz- szán. Közben: kb. 10.30—10.35: Né­hány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek. 12.00: Népi zene. 12.20: Ze­nekari muzsika. Közben: 13.00: Hí­rek. 13.03: Filmklub. 13.20: A zene­kari muzsika folytatása. 13.45: I Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: | Kettőtől hatig. Közben: 14.30 és 16.33: Hírek. Körzeti idő járás je- | lentés. 16.33—16.36: Műsorismerte­tés. 17.00: ötórai tea. Közben 1730: és 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Januári tudomá­nyos magazin. 18.50: Közkívánat­ra (táncdalénekesek ABC-ben). 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gye­rekek. 20.00: Esti Krónika H. ki­adása. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Népi zene. 21.09: Válasszon san­zont. 21.40: Szvjatoszláv Richter zongoraestje az alde'rbourgh-i fesz­tiválon. 22.36: Könnyűzene. 23.00: Hírek. 23.15: Éva Demarczik és a Niemen Enigmatic műsorából. 23.30: A hét zeneműve: Mozart: g-moll szimfónia K. 550. 24.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Századunk zené­jéből. 19.21: A Kelet zenéjéből, Irak. 19.36: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye az Erkel Színházban (élő). Közben: kb. 20.35: Láttuk, hallév tűk. Kb. 20.55: A hangverseny­közvetítés folytatása. Kb. 21.40: A dzsessz kedvelőinek. 22.10: A bolygó hollandi, részi.: Wagner operájából. 23.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. Műsorzárás. J villanykörte feltalálója. 2. Szép ! orosz női név. 3. Kettősbetű for­dítva. 4. Molibdén és oxigén vegy­jele. 5. Község a Szeged környéki olajmezőn. 6. Az elektromos fe­szültség mértékegysége. 7. Anti­mon vegyjele. 8. Haucúrozik. 9. Félreért. 10. Tudniillik, röv. 11. ... és Paál”, Csurka István regé­nye. 12. Barcelonai, békéscsabai és brüsszeli autók jelzése. 21. Négy német-római császár neve. 23. Zon­gorázni oktat. 25. Látó, egynemű betűi. 26. Hajadon. 27. Duna menti város. 28. Nehéz fém, a termé­szetben nagy mennyiségben csak vegyületei fordulnak elő. 30. Ta­lált. 31. Üz. 32. L. T. 34. Kurta lábú, szürke bundájú kis ragadozó. 35. Állj! 37. Súlymérték. 3«. Haj­ápoláshoz használjuk. 39. Aki a kenyeret süti, névelővel. 42. Kas­sák Lajos folyóirata volt. 44. Ró­mai császár (37—68), Róma fel­gyújtója. 4S. Pulóver is készül be­lőle. 47. Fehér csapadék. 48. Róma folyója. S>0. Nagy testű, hosszú nyakú vándormadár, névelővel. 5L Szovjetunióban élő nép. 52. Gön­gyölegsúly. 54. Üzleti asztal. 57. Hajnal színe. 60. Most már értem! 63. Róma közepe! 64. N. T. 66. Helyrag. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1^ függőleges 33. és vízszintes 38. szá­mú sorok megfejtése. Beküldési határidő: egy hét. JANUAR 14-1 KERESZTREJT­VÉNYÜNK HELYES MEGFEJTÉ­SE: (Vízszintes 2.) öröm lenne az élet, ha mindenki (Függőleges 24:) megtenné a (Függőleges 1:) felét annak, amit másoktól követel. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Kiss Erzsébet (2119. Pécel, Sárközi u. 16.), Juhász Nándor (2230. Gyömrő, Mátyás u. 72.), Kiss Gá- borné (2100. Gödöllő, Szabadság tér 30. I. 2.), Krahulcsán Zsuzsan­na (2721. Pilis, Malom u. 18.), ifj. Pálinkás Ferencné (2639. Bernece- baráti, Jókai u. 9—11.), Horváth Jenő (2791. Bag, Sport u. L), Sző- nyi Ferencné (2200, Monor, József A. u. 4.), Raj Ferencné (2700. Ceg­léd, n. Bem u. 21.), Guba László (2739. Albertirsa, Pesti u. 98.), Ma­jor István (2721. Pilis, Luther tér 3.). GYERMEK REJTVÉNY 2. b >4 5 6 » 9 (0 iója­M d 6 4b ié 20 u 21 2b Pajtások! M. K. Gandhi Indiai politikus, a nemzeti felszabadító mozgalom vezetője 25 évvel ez­előtt, 1948. január 30-án halt meg. Az évforduló alkalmából India sze­repel mai rejtvényünkben. VÍZSZINTES 1. Ezt a szerszámot egyes építő­ipari munkások használják. 6. A róka két vége? 7. Éljen, éljen! 9. Nagyon nehezen. 10. A színészt segíti az előadás' közben. 11. Váci nagyüzem. 12. Dohányzási eszköz. 13. Bánat, szomorúság. 14. A part belseje? 15. Szenvedés. 16. . .. — a szitán, tisztában van a dolgok­kal. 18. Az ezüst kémiai jele. 19. Irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett hindu költő (Rabindranath). 2L Izmos, erős, ahogy a srácok mond­ják. 22. Menyasszony. 23. Macska németül. FÜGGŐLEGES 1. Valamiből bőven folyik. 2. In­dia legnagyobb lélekszámú városa. 3. Tompa, mély hangon zúg. 4. Területmérték-egység. 5. Kétszer véve kisgyermeket veréssel fenye­gető szó. 7. India északi határán vonuló, a föld legmagasabb hegy­sége. 8. India hivatalos pénzneme. 10. Sima, lapos. 10/a. Indiai foly, torkolata a föld legnagyobb deltá­ja, 80 ezer négyzetkilométer. 12 Európai főváros. 13. Nagyobb, la­pos fenekű csónak. 17. Húsos zsír­párna az áll alatt. 20. Fordított la­koma. Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra, és február 4-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a januári jutalomsorsolásban. DELTA A műsor első része olyan tudományos újdonságokkal fog­lalkozik, amelyek a vízzel kapcsolatosak. Egy kísérletsorozat új környezeti veszély leküzdése érdekében folyik: a műtrá­gyázás — azáltal, hogy az esővízzel a műtrágya egy része a folyóvizekbe is kerül — negatív hatású, mivel sok gyomnö­vény viharos fejlődésnek indul. Ez ellen biológiai védekező eszközöket igyekeznek kifejleszteni. A másik film a tengeri halászattal foglalkozik. Egy, még a felfedezések forradalmi korszakában is nyu­godtan rendkívülinek mondható orvostudományi eredmény­ről is hírt kapunk: új antibiotikumot kísérleteztek ki, amely­nek most folynak a hatásvizsgálatai: feltehető ugyanis, hogy a vírus okozta rák ellen is eredményesen alkalmazható lesz. Ez az antibiotikum beépül a vírus DNS-ébe (dezoxiribonuk- leinsav) és megakadályozza az osztódást, illetve, hogy élet­képes legyen az új vírus. Kifejlett vírusbetegségekkel szem­ben eddig semmiféle gyógyszerünk sem volt, így e felfedezés korszakalkotónak ígérkezik. Végül két szellemes technikai új­donság: a termőföld nélkül előállított pázsit, továbbá a dúr- defektnél önműködően újrafelfújódó autógumi, amely kizárja a baleseti veszélyt. A rádió és televízió műsora l í i ISoviílő egyiiítHiulAÖdés

Next

/
Oldalképek
Tartalom