Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-05 / 3. szám

1973. JANUÁR 5., PÉNTEK ““'kJCÚIíIP 5 TÍZEZER ÜVEGTOK Négyökrös szekér Vaszy Viktor érdemes mű­vész Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából meg­zenésítette a költő Négyökrös szekér című versét és néhány más költeményét. A dalok Gregor József operaénekes előadásában a Petőfi-jubileum alkalmából rendezett Bács és Csongrád megyei megem­lékezések műsorán szerepel­nek. Panaszfórum Az Autófenntartó Ipari Tröszt széles körű szolgáltatá­sait most kibővítette azzal, hogy Budapesten, a Váci úti székházban központi ügyfél- .szolgálatot hozott létre. A taksenyi háziipari szövet­kezetben italtartókat, banán­tálcákat és cseréptartókat ké­szítenek. A szövetkezetei 1972-ben tízezer üvegtok és mintegy másfélezer cseréptar­tó hagyta el. Ékes János felvétele Az ügyfélszolgálat panasz­fórum minden olyan esetben, amikor a gépkocsitulajdonos az ország valamelyik AFIT- vállalatával nincs megeléged­ve, kifogásolja a javítás mi-' nőségét, elhúzódását, a szám­lázást, vagy a vele foglalko­zók magatartását, és panaszát helyben a szerviz vagy a vál­lalat vezetője nem intézi el. Elkészült a felújítási terv Kezdés még az idén Éveik óta nehéz körülmények között oktatnak a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium pedagógusai, mivel az épület, amely a tantermeken kívül magába foglalja a konyhát, az éttermet, a különböző kiszol­gáló és szociális helyiségeket is, elöregedett. Egy ideig sta­tikai ellenőrzés mellett folyta tanítás, majd tavaly már elke­rülhetetlenné vált az emeleti födémek aládúcolása. A kény­szerű, s az oktatómunkát erő­sen zavaró megoldás termé­Számos érdekes újdonságot ígér az év első hónapjának filmműsora. Januárban vetí-w tik először a mozik Petőfi Sán­dor születésének 150. évfordu­lója tiszteletére a Petőfi ’73 című színes magyar produk­ciót. Ugyancsak magyar alkotás a lyNápolyt látni és ..amely­ben a főbb szerepekben Várá­éi Hédit, Halász Juditot, Buj- tor Istvánt, Páger Antalt, va­lamint az ismert romániai magyar színészt, Kovács Györgyöt láthatjuk. A színes komédia meséje egy Nápoly­ban töltött éjszaka és egy leendő nápolyi kiküldetés kö­rül bonyolódik. A szovjet filmstúdiók termé­ke a Mihail Bulgakov művei nyomán forgatott Menekülés is. A mozik műsorára kerül hosszú évek után a Farkas vér című szovjet film is, amely Jack London azonos című re­génye nyomán készült. A Banja-Luka-i 1969~es föld­rengés nehéz óráit idézi fal a Félbeszakadt vallatás című ju­goszláv film. A nap csak egy­szer kel fel című lengyel al­kotás 1945-ben, egy kis hegyi faluban játszódik, s arról a konfliktusról vall, amely a ki­alakuló új rend és az emberek tudatában élő visszahúzó erők között bontakozik ki. A Mind­ennek ellenére című színes, NDK-film Kari Liebknecht- ről, Rósa Luxemburgról, az 1918—19-es németországi for­radalmi eseményekről, az el­lenforradalom dúlásáról, a munkásvezérek meggyilkolásá­ról szól. Színes csehszlovák film a Kutyák és emberek. A második világháborúban ját­szódó izgalmas kalandfilm „Az 1-es számú ügynök”, amely­nek hőse — egy lengyel hír­szerző — pótolhatatlan veszte­ségeket okoz a németeknek. A következő hetek műsorán szerepel még az „Egy bolond Párizsban” című színes fran­cia komédia Színes, szinkro­nizált angol film, a Fekete far­mer. Nagy sikerre számíthat a Fővárosi Operettszínház mű­soráról mér ismert amerikai szetesen csak ideiglenes lehet, s a városi tanács megbízása alapján a megyei tervező vál­lalat elkészítette az épület fel­újításának tervét. Az állagromlás, illetve az életveszély megszüntetése egyebek mellett elsősorban a födémekre, a fedélszékre vo­natkozik, de természetesen más teendők elvégzésére is szük­ség van. A felújítás az elké­szült terv szerint hárommillió forintot követel, s a munka még az idén megkezdődik. musical, a West Syde Story kétrészes, színes, panoráma szélesvásznú változata is. Monica Viitti és Ugo Tog- nazzi a főszereplői Franco Gi- raldi olasz rendező komédiá­jának, amelynek a címe: Nász- éjszaka a börtönben. A törté­net főhőse egy asszony, aki ko­ronatanú egy gyilkossági ügy­ben, s aki rádöbben arra, hogy talán mégis tévedett. Módosít­ja vallomását, s végül felesé­gül megy a korábban gyilkos­sággal gyanúsított férfihez. Ám kiderül, hogy annak ide­jén mégsem tévedett... EGY ÜZEMI PÁRTSZER­VEZET TAGGYŰLÉSÉN, ahol az üzemszervezés és műszaki fejlesztés gondjairól vitatkoz­tak, a főmérnök nekikeseredve tette fel a kérdést: — Hogyan akarunk mi új technikát meg­honosítani olyanokkal, akik még a nyolc általánost sem vé­gezték el? — Mintha darázsfé­szekbe nyúlt volna, mert csak­úgy záporoztak feléje a kérdé­sek: — Mi haszna van abból a dolgozónak, ha el is végzi a nyolc osztályt? — Adna-e a vállalat valamiféle szabadidő­kedvezményt annak, aki csak ezt a végzettséget szeretné megszerezni? — és így tovább. Kiderült, hogy a vállalati sta­tisztika szerint a munkások­nak alig háromnegyed része rendelkezik nyolc általános is­kolai végzettséggel, s ez még mindie jobb, mint a hatvan- százalékos országos átlag. A VITÁT AKKOR NEM TUDTÁK LEZÁRNI, mert ki. derült, hogy ez sokkal bonyo­lultabb kérdés, mint első pil­lanatra hinné az ember. A fel­vetődött problémák túlmutat­nak az üzem falain. A munka melletti tanulás roppant nagy terhet ró a tanuló felnőttek­re, különösen a dolgozó asz­Táviratot — taxival Az új év első munkanapját a távirat-kézbesítés gyorsításá­val kezdte a posta Pécsett. Az utóbbi időben gyakran tették .szóvá, hogy a távirat-kézbesí­tés lassú, késedelmes. Ezen kí­ván segíteni a postaigazgató­ság és a Volán 12-es Vállalat megállapodása: eszerint ja­nuár 2-től Pécsett kísérlet­képpen taxival hordják ki a táviratokat. Naponta kétszer, délelőtt és délután 4—4 órát üzemel a táviratkézbesítő taxi. Ha a kísérlet beválik, Pé­csett rendszeressé teszik a' táviratok taxis kézbesítését. Óriáskígyók - bérmunkáért Hét fiatal óriáskígyóval gaz­dagodott a Fővárosi Állatkert. A Probst cirkuszban március végén 13 óriáskígyó született. A törékeny — alig 35—45 centi­méter hosszúságú kígyóbébik biztonságos felnevelésére az idomárnál sem alkalmas hely, sem megfelelő táplálék nem volt. Ezért az idomár a fiatal kígyókat átvitte az ál­latkert hüllőházába, s meg­kérte az ott dolgozókat, vi­seljék gondját a kincset érő állatoknak. A gondoskodás el­lenértékeként most hét kígyó­csemete az állatkertben ma­radt. szonyokra, s ez csak ritkán áll arányban az esetleges későbbi előnyökkel. Magyarán szólva; nem mindig látják célját és értelmét a tanulásnak, s ritka ma még az olyan gyár és egyéb munkahely, ahol intéz­ményesen segítik — esetleg odahelyezett osztályok indítá­sával — a dolgozókat a to­vábbtanulásban, illetve az alapműveltség megszerzésé­ben. Különösen nehéz hely­zetben vannak azok a vidéki kisüzemek, amelyek az új munkaerőt a környező falusi, sőt, tanyai lakosság soraiból verbuválják, s bár hihetetlenül hangzik, de ma már ezek sem nagyon válogathatnak a felvé­teleknél. Talán igaza volt az említett főmérnöknek, aki megkockáz­tatta a kérdést: — Nem vol­na-e egyszerűbb, ha arra töre­kednénk, hogy minden tankö­teles korú gyermek elvégezze a nyolc osztályt? — A válasz nyilvánvaló: ez lenne ideális állapot! De milyen nehéz egy tized százalékot is javítani a statisztikán. Mert hiába irat­kozik be a tankötelesek 98,2 százaléka az iskolába, ha már csak 80—81 százaléka fejezi be tanulmányait a nyolc év alatt. Kétnaponként lehetne bemutató Filmújdonságok az új év első hónapjában JEGYZET Legalább a nyolc osztályt! VÁLLALATI SZERVEZÉS Számítógép- szakosított munka Munkahelyi programok készülnek A gazdaságirányítási reform a kötöttségek csökkentésével, a vállalati önállóság növelésé­vel, anyagi érdekeltségi rend­szerével a korábbinál kedve­zőbb feltételeket teremtett a vállalati szervezésben rejlő le­hetőségek hasznosításához. A kedvező feltételek és a reform adta lehetőségek azonban nem mindenütt és nem minden te­rületen idézték elő azt, hogy a vállalati szervezetek a köve­telményeknek megfelelően ala­kuljanak át. Ezért az idősza­kos gazdaságpolitikai határo­zatok a továbbiakban is a he­lyi erőforrások gyarapításában látják a megoldást. Az ipari vállalatok közül el­sősorban azok járnak élen a vállalati szervezésben, me­lyeknél a kényszerűséggel egyidobén az ésszerűség is je­lentkezett. Modern korunk sokféle esz­köze sem teszi feleslegessé a hagyományos fakanalat, leg­alábbis ezt bizonyítja a Pomá- zi Fatömegcikk Kisipari Szö­vetkezet gyakorlata. Napjaink­ban ott tartanak, hogy terme­lésük többszörösét is eladhat­nák külföldi vevőknek, ám kapacitásuk gyors bővíté­sére — elsősorban a mun­kaerő hiánya miatt — nem sok a remény. Pomázon nem színezŐdő gyertyánfából készítik a kony­hai alkalmatosságokat, s ez nagy előny, lévén a fakanalak­kal szemben nemcsak hasz­nossági, hanem esztétikai kö­vetelmény is színűk megtartá­sa. Évente 3,4 millió készül kü­lönböző méretekben a főzőesz­közökből, s ennek túlnyomó része nyugat-európai országok­ba jut el. Szívesen vállalkoznak ar­ra is, hogy eleget tegyenek a vevők különleges igé­nyeinek, így például az angol partner evőkanálhoz hasonló formát kér, a nyugatnémet vevők pe­dig egy csomagolásban három különböző méretet. A forga­És később is a 16 évesek közül minden tizedik gyerek a nyol­cadik osztály elvégzése nélkül lép az életbe. (Néhol ez a szám ennél is rosszabb.) AZ ISKOLÁBÓL VALÓ KI­MARADÁSNAK számtalan oka lehet. A mostoha családi körülmények, az elvált vagy alkoholista szülők. Viszonylag még ma is a tanyavilág a leg­elmaradottabb ezen a téren. Az is tény, hogy a tanyai is­kolába járás jelenti a legna. gyobb erőpróbát — a szó fizi­kai értelmében is — a naponta több kilométerről gyalogló ta­nulónak. A sokgyermekes családok többsége is küzd a helyzeti hátrányból származó nehézsé­gekkel. Olykor a kenyérgond is oka lehet a befejezetlen is­kolának! Arról nem is beszél­ve, amikor a tantárgyak és a tanítás maximalizmusa, a bu­kástól és osztályismétléstől való félelem okoz „lemorzso­lódást.” NAGYSZERŰ DOLOG te­hát az ingyenes és általános, nyolc osztály elvégzésének jo­ga és kötelessége, hatalmas vívmánya ez szocialista okta­tási rendszerünknek. De új­ból és újból azt kell mondani: irányítsuk a reflektort az el­maradókra is, hogy mielőbb utolérhessék legalább a derék­hadát, a művelődés sáncait birtokba vevőknek. F. Tóth Pál A Dunai Kőolajipari Vál­lalat forgalmának és eszközeinek jobb ellenőrzése érdekében már korábban gépi adatfeldol­gozásra tért át, s az éppen má­sodik esztendejébe lépő szá­mítóközpont ma már nélkü­lözhetetlen eszköze a termelés szervezésének. A gép megfe­lelő információk birtokában tervkalkulációt is készít, mun­katárs a termeléshez arányos költség és a teljes önköltség számításában, napra kész for­galmi adatokkal szolgál. Meg­oldás előtt áll a bérelszámo­lás gépesítése is. És nem utol­sósorban kell szólni arról, hogy a számtalan kivitelező közreműködésével megvalósu­ló beruházást a NIM Ipargaz­dasági és Ügyvitelszervezési Ihtézetének munkatársai koor­dinálják. lom lendületét jellemzi, hogy csupán a Német Szövetségi Köztársaságba másfél millió fakanalat szállítottak az idén, s jövőre készítendő termékeik­nél sem kell elhelyezési, érté­kesítési gondokkal számolniuk. A péceli ÁFÉSZ-nél figye­lemmel kísérik a szövetkezet­ben dolgozó nők helyzetét. Legutóbbi igazgatósági ülé­sükön is megtárgyalták a nő­bizottság intézkedési tervének végrehajtását. Itt adtak számot arról, hogy a szövetkezetben megszűnt az azonos mun­kakörben dolgozó nők és férfiak közötti bérkü­lönbség. Tavaly kétszer hajtottak vég­re bérrendezést, ennek során kilencvenhét nődolgozónak emelkedett a fizetése. Nem feledkeztek meg azokról a kisgyermekes anyákról sem, akik igénybe vették a há­roméves gyermekgondozási segélyt. A fogyasztási szövetkezet üzleteiben dolgozók többsége lány és asszony. Ezért igen kedvezően fogadták a veze­tőségnek a budapesti FÜ- SZÉRT Vállalattal történő megállapodását, amelynek nyomán az áruszállítás ezen­túl a nyitva tartási időre esik. Korábban ugyanis a boltok többségébe rendszerint zá­rás után érkezett az áru, s az eladók gyakran este ki­lenc óráig is várakoztak. Gon­dolnak a fogyasztási szövet­kezetben a dolgozók szociá­lis körülményeinek megvál­toztatására is; A székesfehérvári Videoton gyár 1973-ban az előző évihez képest mintegy hét százalék­kal növeli híradástechnikai gyártmányainak mennyiségét. Az új évben összesen 215 ezer televízió, 203 ezer rádió és 134 ezer hangdoboz készül Szé­kesfehérváron. A televíziók közül elsősor­ban a nagy sikert aratott Electron-család tagjait és a mmivizort, a rádiók közül a Síri üst, a Zsiguli-kooperáció A Pest megyei Állami Építőipari Vállalatnál a termelésszerkezeti változás következtében sürgető jel­leggel került előtérbe az üzem és munkafolyamatok szervezése. Szakosított részleg kezdte meg működését, iríely bizonyos munkafázisok és szakipari munkák (pl. STHEM alagútzsaluzás) gyorsabb el­végzését eredményezi. Ma már vállalati és munkahelyi prog­ramok készülnek, javult a műszaki előkészítés színvona­la, s ezáltal is növekedik az egy főre eső termelés. A Szerszámgépipari Mű­vek halásztelki fejlesztő intézetében a vállalati szervezés hatékony­ságát javítva ésszerűsítik a gyárak különböző technológiai folyamatait A mérnöki mun­kák egyes fázisainak gépi úton való elvégzése megoldás előtt álló feladat. Néhányat soroltunk fel olyan megyei vállalatok közül, amelyek lépést tartanak az idővel. A hatékonyabb kész­letgazdálkodás, a központi és vállalati fejlesztési elképzelé­sek összehangolása, a bürok­ratikus és túlzott adminiszt­ráció leküzdése úgy tűnik még jelentős erőfeszítéseket kíván. Éppen ezért: a társadalmi igé­nyek további gyors változást sürgetnek. K. J. A péceli ÁFÉSZ a nőkért * Áruszállítás nyitva tartási időben Üdülőház a Mátrában Tovább nő az export Kétszázezer televízió egymillió forintot költe­nek öltözők, fürdők ki­alakítására ebben az öt­éves tervben. Tervbe vették a nők ház­tartási munkájának megköny- nyítését is, hazavihető ven­déglői vacsorákkal. Az igé­nyek felmérése után kiderült, hogy az asszonyok inkább otthon főznek. A fogyasztási szövetkezet tavaly 30 ezer forintot köl­tött tíz kisgyermek óvodai elhelyezésére Pécelen, 22 ezer forintot pedig játszótér épí­tésére fordított. Idén az isaszegi községi óvoda fenntartásához já­rulnak hozzá, hogy az ott ' lakó szövetkezeti dolgo­zók gyermekeiről is gon­doskodjanak. Törődnek a nagycsaládosok­kal: 1972-ben az iskolaév elején tizenkét család 4300 forint segélyben részesült. A szövetkezet igazgatósága és szakszervezeti bizottsága közösen nyolcszemélyes üdü­lőházat vásárolt a Mátrában, Bagolyirtáson, amelyet ön­költségi alapon egész éven át igénybe vehetnek a dolgo­zók. Ezzel járul hozzá a szövetkezet ahhoz, hogy a családok együtt tölthessék szabadságukat. keretében készülő autórádiót és a Kapos sztereó-készüléke­ket gyártják. 1973-ban tovább fokozódik: a Videoton híradástechnikai exportja. A tervezett 1,6 mil­liárd forint értékű termelés nagy része külföldön talál gazdára. 1973-ban a szocialis­ta országokon kívül Európa csaknem valamennyi államá­ba és Észak-Amerikába is szállít a gyár televíziókat, rá­diókat és hangdobozokat. 3A MILLIÓ Nem szineződő gyertyánból í 1 ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom