Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

PEST HEGYEI ^ftrlap 1973. JANUAR 28., VASÁRNAP Hétfő: Willy Brandt és Pom­pidou tárgyalásai Párizsban. — Portugál ügynökök meggyilkol­ták Cabrait, Bissau-Guinea né­pének vezetőjét. Kedd: Kissinger és Le Dúc Tho Párizsban parafálta a fegy­verszüneti megállapodást. — Nixon tévébeszédben jelentette be a megegyezés hírét. Szerda: A NATO-országok jegyzékben válaszoltak a ma­gyar kormánynak az európai haderőcsokkentés ügyében. — Magyar felszólalás Helsinkiben a biztonsági konferenciát elő­készítő tanácskozáson. Csütörtök: Magyar kormány- nyilatkozat a vietnami fegyver­szüneti ellenőrző bizottságban való részvételről. — Közös piaci megállapodás a „kilen- cek” közös mezőgazdasági po­litikájáról. Péntek: Megalakult az új belga kormány. — Agnew amerikai alelnök távoLkeleti körútra indult. Szombat: A vietnami béke­megállapodás aláírása Párizs­ban. — Az arab védelmi tanács összeült Kairóban. Évekig várt két Új kérdések - ä küzdelem folyik tovább Huntington professzor „tanássni” —Zeninél kedvezőbb feltételek Évekig várta a világ és vár­ta Vietnam: mikor hallgatnak el végre a fegyverek, mikor lesz vége a népirtásnak? Az utolsó hónapokban, 1972 ok­tóberétől az elmúlt napokig, már arra módosult a kérdés, hogy mikor írják alá az ame­rikaiak a békemegállapodást? Most pedig — érthető módon — új kérdések lépnek előtér­be: mi lesz a tűzszünet után? Meghozza-e az igazi békét? Tegnap délelőtt Párizsban, a Kleber sugárúti palota előtt tüntetők DNFF zászlóival kezükben ünnepük a békét. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere aláírja a megállapodást. William Rogers, az Egyesült Ál­lamok külügyminisztere aláírja a történelmi okmányt. Nem ünneprontás, ha a bé­kemegállapodás aláírása után számba vesszük azokat a ve­szélyeket is, amelyek a „töré­keny békét” fenyegetik. Az Egyesült Államok elkötelezte magát, hogy 60 napon belül kivonja csapatait Dál-Viet- namból, de nem jellemző-e a tény, hogy azt a főhadiszál­lást, amely Saigonban volt és még van is, nem oszlatják fel, hanem egyszerűen csak — át­költöztetik Thaiföldre, ponto­san Nakom-Phanom városá­ba’... Vagy egy másik ag­gasztó jelenség: Thieu elnök börtönei tele vannak dél-viet­nami hazafiakkal, ellenzé­kiekkel. Egyes források sze­rint 300 000 embert tartanak fogva! Ugyanez a Thieu ma is fogadkozik, hogy harcolni fog „az utolsó kommunista megsemmisítéséig”... A nyugati sajtó megjegyzi, hogy ha a fegyveres összetű­zések el is maradnak a tűz­szünet életbe lépésekor, a po­litikai küzdelem folyik to­vább, és nem bizonyos hogy csak — szócsaták formájá­ban ... Még polgári lapok sem titkolják — például Párizs­ban —, hogy az USA beavat­kozhat a dél-vietnami politi­kai helyzet alakulásába. Egy ismert amerikai professzor, a Henry Kissingerhez közelálló Huntington könyvét ma sokan idézik: ez volt a címe — „Ho­gyan készüljünk fel a dél­vietnami politikai harcra ?” Az egyetemi tanár „tanácsai­ból” idézhetjük: „A kulcskér­dés, hogy milyen magatartást tanúsítanak majd az ameri­kaiak a dél-vietnami válasz­tási eljárásban, a saigoni had­sereg nyíltan vagy titokban való részvételét illetően. Az Egyesült Államok ösztönözhet vagy akár ki is erőszakolhat szövetségeket, társulásokat a politikai élet szereplői között. Az amerikaiak pénzalapokat szolgáltathatnak, anyagi se­gítséget nyújthatnak egyes je­löltek támogatására, egyes csoportok “előtérbe tolásához. Ez történhet titkos eszközök­kel, de nyíltan is, a gazdasági segítség ürügyén ...” Amit Huntington profesz- szor — ismételjük: Kissinger „agytrösztjének” egyik tagja — javasol, az teljesen kézen­fekvő. Az USA roppant ará­nyú gazdasági segítséget he­lyezett kilátásba Vietnamnak (a VDK-nak is!) az újjáépítés céljaira. Amellett, hogy a gaz­dasági-politikai pozíciók meg­erősítése a cél, nyilvánvaló az is, hogy ezzel a nixoni admi­nisztráció az amerikai mono­poltőke egy részének kíván kedvezni. Pontosan azoknak, akik eddig — a háború évei­ben — kevesebbet kaptak az államtól, mint a fegyverkezési ipar és más hadiszállító cé­gek. Most a békésebb ipar­ágak nagyjai jönnek sorra! Ök részesülnek az amerikai állami megrendelésekből, amelyek „Vietnam javán” túl a monopóliumok javát szol­gálják igazán. Meglehet, hogy ez ad új, másfajta lökést az amerikai gazdaságnak. Nem akarjuk azt bizonygatni, hogy az USA vál­ságban van (a bruttó nemzeti termék 1972-ben majdnem el­érte az 1 billió 200 milliárd dollárt!), de az mindenesetre elgondolkoztathatja a New York-i és washingtoni pénz­ügyi hatalmasságokat meg kormányférfiakat, hogy a múlt évben rekordmagasságot ért el az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya! 6 és fél mil­liárd dollárral többet vásárolt az USA külföldön, mint amennyit exportált. Ugyanakkor, amikor* Japán­nal éppen fordított a helyzet: óriási plusszal zárta külkeres­kedelme az 1972-es esztendőt. A japán tőkések szintén ro­hamra indulnak a délkelet- ázsiai piac megszerzéséért, In­dokínában a japán befolyás megteremtéséért vagy megnö­veléséért. Tokióban azt mond­ják, hogy legalább egymilliárd dollárt lennének hajlandók beruházni a vietnami újjáépí­tésbe. A japán—amerikai kon- kurrenciaharcnak ez az újabb szakasza jelzi, milyen követ­kezményei lehetnek a vietna­mi válság megoldásának. Nem mond ellent a japán—ameri­kai versengésnek, hogy Hiro- hito japán császár most már vállalkozik a sokat emlegetett, de mindig elhalasztott wa­A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Népköztársa­ság kormánya mélységes megelégedéssel és örömmel vette tudomásul, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Dél-vietnami Köztársaság, az Amerikai Egyesült Államok és a Viet­nami Köztársaság kormá­nyainak képviselői január 27-én Párizsban aláírták a megállapodást „a háború befejezéséről és a béke helyreállításáról Vietnam­ban”. A magyar kormány ki­emelkedő jelentőséget tu­lajdonít a megállapodás aláírásának, amely a hazája függetlenségéért és egyesí­téséért harcoló hős vietnami nép nagy történelmi ered­ménye, s véget vet a máso­dik világháborút követő korszak leghosszabb és leg­pusztítóbb háborújának, a Vietnam belügyeibe való idegen beavatkozásnak. A Magyar Népköztársa­ság kormánya attól az óhajtól vezéreltetve, hogy ily módon is hozzájáruljon a vietnami béke és az álta­lános nemzetközi enyhülés ügyéhez, az érdekelt felek felkérésére vállalta azt a megtisztelő feladatot, hogy részt vesz a megállapodás végrehajtásának ellenőrzé­sére életre hívott nemzet­közi ellenőrző és felügyelő bizottság munkájában. A Magyar Népköztársa­ság kormánya ismételten le­szögezi: a testvéri szolidari­tás mély érzéseitől vezettet­ve hazánk népe erejéhez és lehetőségeihez mérten elő fogja segíteni az elszenve­dett háborús sebek mielőb­bi begyógyítását, és hozzá kíván járulni az egész viet­nami nép érdekeinek megfe­lelő békéhez. shingtoni útjára. Amíg az USA népirtó háborúja tartott, erre az útra nem került sor, mert attól félt, hogy alattvalói meg­gyűlölik, ha látványosan ki­áll az Egyesült Államok elnö­ke mellett. / Tévedés ne essék, nem kí­vánjuk csökkenteni a vietna­mi békemegállapodás aláírásá­nak jelentőségét, csupán arra szeretnénk felhívni a figyel­met, hogy az igazi béke még messze van! Ugyanakkor vilá­gos, hogy például 1954-hez képest, a genfi egyezmények utáni helyzethez hasonlítva sokkal kedvezőbbek a feltéte­lek a vietnami nép vágyainak, akaratának teljesítéséhez. Ak­kor Dulles Amerikája nem volt hajlandó elkötelezni ma­gát semmiféle rendezés mel­lett. Akkor Dél-Vietnamban viszonylag gyönge volt a népi felszabadító mozgalom, hiszen fő erőit északra szorították vissza. Most az USA is kény­telen aláírni a rendezésre vo­natkozó előírásokat, a saigoni rezsimmel szemben most a dél-vietnami ideiglenes forra­dalmi kormány áll, amelyet széles körű nemzetközi elis­merés övez, s amely Dél-Viet­nam területének nagyobbik fe­lén korlátlan úr. Most kiala­kult egy „harmadik erő” is, amely nem kommunista ugyan, de gyűlöli a saigoni re­zsimet és az amerikaiakat. ARABOK KÖZÖTT (5.) Kapcsolatok, őszinte barátok Dobri gyen ... köszön az öreg arab, ahogyan kiszálltunk a gépkocsiból. . És már mondja is tovább oroszul, hogy hivatásos idegenvezető, fel­ajánlja szolgálatait, megmutatja ne­künk a piramisokat. Nem vagyunk oroszok, mondjuk neki, nem is ért­jük jól azt a nyelvet. Kiderült, hogy a hetvenkét éves kis öreg, aki több mint fél évszázada él abból, hogy külföldieket kalauzol a műemlékek­nél, analfabéta létére kitűnően beszél németül és angolul, de újabban be- ír.éli az oroszt is. Az orosz szép nyelv — mondotta —, az oroszok jó emberek. Az arab városokban, főként Da- Ihaszkuszban és Bagdadban többször volt hasonló élményünk. Lapszerkesztők Már hazaérkezésem után olvastam a kairói Akhbar el-Jóm főszerkesz­tőjének cikkét, aki kommentárt is fűzött Szúdki egyiptomi miniszterel­nök moszkvai látogatásához. A ko­rábban is szovjetellenes irományai­ról ismert publicista azt írja: „Szidki moszkvai látogatása rést nyitott ugyan azon az ajtón, amely négy hó­nap óta zárva volt, de ennél többet nem ért el... Hacsak a Szovjetunió nem kötelezi el magát még világo­sabban az arabok mellett, az ajtó, amelyen rés nyílott, jobb. ha ismét bezáródik”. E sorokat olvasva eszembe jutott egy másik, ennél sokkal jelentősebb és nagyobb lap, az A1 Gumhurija szerkesztőjével folytatott beszélge­tés. Egy csendes kávéházban ültünk. Az éjszakába nyúló beszélgetésen kertelés nélkül, őszintén nyilatkozott a legkényesebb kérdésről is. őszinte­sége bátorított arra, hogy neki sze­gezzem: mi a véleménye bizonyos kö­rök szovjetellenes lépéseiről, kam­pányairól, az imperialistákkal való kacérkodásukról. Kijózanodás — Mit akarnak esek — mondta —, kiknek a nevében beszéltek? Az arab nép jól tudja, hogy létének, függet­lenségének alapfeltétele az imperia­lizmus elleni harc. Nemcsak az iz­raeli agresszió mai megnyilvánulá­sairól van szó. Elmondta, hogy náluk még sokan emlékeznek az 1956-os eseményekre, arra, hogyan akarták akkor Nasszer elnök haladó politikáját az agresszív nyugati imperialista hatalmak meg­torpedózni. Az USA elhatározta, hogy a „kemény kéz” politikáját alkalmaz­va megleckézteti Nasszert. 1956. jú­lius 19-én bejelentették, hogy az ígé­retek ellenére nem hajlandó finan­szírozni az Assrzuáni-gát építését Nasszer elnök erre a Szuezi-csatorna Társaság államosításával válaszolt. Közölte, hogy a csatorna jövedelmé­ből fogják biztosítani a gát építési költségeit. Példátlan propaganda­hadjárat indult Egyiptom ellen. Iz­raelt rohamos gyorsasággal ellátták a legkorszerűbb fegyverekkel. A cio­nista agresseorok október 29-én át is lépték a Sinai-félszigeten a határt Francia és angol expediciós hadsereg szállt partra Port Szaidnál. A következő nap hajnalán a Szov­jetunió kijelentette, ha a támadók nem vonulnak vissza, megteszi a szükséges lépéseket. A többi ismert Azonnal tűzszünetet kötöttek. Az ag- resszorok visszavonultak. Azóta az Asszuáni-gát is felépült — szovjet segítséggel. — Ez csak egy példa. De úgy lát­szik, vannak olyan politikusaink, akik nehezen tanulnak. A kairói marxista folyóirat szer­kesztője pontosabban fogalmazott. A konzervatív burzsoázia olyan szűk, reakciós csoportjáról beszélt, akik szerinte saját külpolitikai elgondolá­sukat próbálták ráerőszakolni az Arab Szocialista Unióra. Olyan em­berek ezek, akiknek hosszú ideje nincs már semmiféle konstruktív po­litikai elgondolásuk. Azt hitték, hogy a szovjet tanácsadók küldetésének befejezése után eljött az ő idejük. Követelték az államfőtől a szovjet— egyiptomi kapcsolatok felülvizsgála­tát. Naív illúziókra építettek, amikor azt hitték, hogy ac Egyesült Álla­moknál sikerrel kopogtathatnak. Azt remélték, hogy az USA „elrendeli” izraeli szövetségeseinek a megszállt arab területekről való visszavonu­lást. Ezzel szemben a valóság: az amerikaiak továbbra is felfegyver- zik, pénzelik, minden módon támo­gatják Izraelt. A hivatalos egyiptomi politika mindig is hangoztatta a Szovjetunió támogatásának nélkü­lözhetetlenségét és pótolhatatlansá- gát. de ahogyan az USA reagált egyes arab politikusok csípöriszálására, meglehetősen kijózanítóan hatott mindenkire. . Tények „Résnyire kinyitott ajtó” és „to­vábbi biztosítékok” követelése? Az Akhbar el-Jom főszerkesztője úgy látszik, még a régi nótát fújja. Az egyiptomi emberek, közte több fele­lős politikus, újságíró, akikkel e kér­désről szót váltottunk, többé-kevés­bé azt fogalmazták meg, ami a dön­tő: a Szovjetunió önzeüen támogatá­sa nélkül antiimperialísta harcuk so­ha nem vezetne eredményre. Nemcsak Kairóban, Damaszkusr/.- ban és Irakban is — talán még egy­értelműbben és határozottabban — hasonlóan nyilatkoztak a Szovjet­unióhoz és a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataikról. Az egyszerű emberek érzelmi megnyilvánulásai ugyanúgy, mint a politikusok nyi­latkozatai abból a tudatból es tapasz­talatból fakadnak, hogy a Szovjet­unió osztálypolitikájának, interna­cionalista hagyományainak megfe­lelően segíti az arab népek függet­lenségi harcát. Tiszteli jogaikat és történelmi hagyományaikat, támo­gatja országépítő terveiket. A három arab országban, amely­ben jártam, több mint négyszáz nagy létesítmény beszél a Szovjetunió se­gítségéről. Az Assruáni-gát mellett a helmári acélkombinát, Szíriában az Eufrátesz-folyón épülő gátrendszer (egymaga megduplázza az öntözhető mezőgazdasági területet!), az iraki olaj államosítása után a kitermelés­hez, feldolgozáshoz nyújtott segítség — megannyi bizonyítéka annak, hogy az arab népek hol találják meg igaz barátjukat. Az iraki Arab Újjászületés Szocia­lista Pártja — az ország vezető párt­ja — külügyi kérdésekkel foglalkozó vezetője, dr. Zeid Haydar • szavait idézem: „Forradalmunk eddigi leg­nagyobb külpolitikai sikerének tar­tom a szocialista országokhoz, első­sorban a Szovjetunióhoz fűződő jó kapcsolataink megteremtését, meg­szilárdítását. Az a 15 éves egyez­mény, amelyet a közelmúltban kö­töttünk a Szovjetunióval, további fejlődésünk előrehaladásunk legfőbb záloga. Továbbra is nagy szükségét érezzük e kapcsolatok ápolásának, ezért tartjuk jövőnk érdekében a leg­fontosabb külpolitikai célkitűzésünk­nek”. Varga József (Vége) Bizonyos, hogy a tűzszüneti előírások megtartása, a Pá­rizsban aláírt békemegállapo- dás valóra váltása a vietnami nép érdekében áll. Semmi esetre sem a dél-vietnami sza­badságharcosok fogják az elő­írásokat megszegni. A nemzet­közi jogi okmányok előírásai­nak és feltételeinek betartásá­ra felügyel az a négyes, nem­zetközi ellenőrző bizottság» amely hétfőtől kezdve műkö­dik Saigonban. Ennek a bi­zottságnak tagja a Magyar Népköztársaság. Hazánk kép­viselőinek első csoportját a te­levízió nagy nyilvánossága előtt búcsúztatták pénteken este a Ferihegyi repülőtéren. Nem túlzás azt állítani, hogy nagy nemzetiközi tisztesség egy ilyen, történelmi fontosságú küldetést teljesíteni. A vietnami kérdés mindent a háttérbe szorított ezen a hé­ten: a párizsi Brandt—Pompi­dou találkozót, amelynek pedig ünnepi külsőségeket adtak, hi­szen 10 éve kötötte meg De Gaulle és Adenauer a híres francia—nyugatnémet szerző­dést, — a belga kormányvál­ság megoldódását, — az euró­pai haderőcsökkentési tárgya­lásokat megelőző jegyzékvál­tást, — a helsinki nagyköveti tanácskozásokon az általános 1 vita befej eztét. Pálfy József Lapzártakor érkezett A vietnami békemegálla- podás alapján működő nem­zetközi ellenőriző és fel­ügyelő bizottság magyar tago­zata szombaton, magyar idő szerint 16.30 órakor, az indiai Bombayból elutazott a burmai főváros, Rangoon felé. A dele­gáció éjfél után érkezik Ha­noiba, ahonnan még ma to­vábbrepül Saigonba. A jövő hét Miközben Helsinkiben folyta­tóink a nagyKóveti tanácsko­zás az európai biztonsági érte­kezlet napirendjéről, ugyanitt szerdán fejeződik be az inter­parlamentáris Unió ülésszaka, Becsben a hét középén való- szinüieg megKeziiödiK a liad- erócsúkkentesról szóló előzetes konzultáció, amelynek kimene­tele bizonyára kinat a helsinki nagyköven tanácskozásra is. Az_ ENSZ Biztonsági Tanacsa hétfőn tárgyalja Zambia pana­szát, melyet a területe ellen el­követett sorozatos rhodésiai agresszió miatt tett. Az Arab Liga Védelmi Ta­nácsa, tizennyolc arab ország hadügy- és külügyminiszteré­nek részvételével folytatja kairói tanácskozását, melyen elsősorban az északi (Jordá­niái) front újbóli megnyitását, egy esetleges arab csúcsérte­kezlet lehetőségét, valamint egy közös pénzügyi alap meg­teremtését vitatják meg. A hét érdekesebb utazásai: Souvanna Phouraa laoszi mi­niszterelnök Bangkokba, majd Üj-Delhibe, Medici olasz kül­ügyminiszter Kairóba, Schu­mann francia külügyminiszter Bukarestbe, Heath brit és Golda Meir izraeli miniszterel­nök Washingtonba látogat s a hét végén kezdi meg távol­keleti körútját Waldheim ENSZ-főtitkár. Alacs B. Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom