Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-26 / 21. szám

rtsi IIEC* Fl 1973. JANüAR 26.. PÉNTEK xJCírlap Tavasz előtt a zöldségről Kérdőjelek a vetőmagtól a kereskedelemig Az MSZMP KB novemberi állásfoglalásából: „Most me­zőgazdaságunkban ... a zöld­ségtermesztés ... erőteljesebb fejlesztése és gazdaságosabbá tétele a fő feladat.” Mint fejlődött zöldségter­mesztésünk a közelmúltban, mi változást eredményezett az egy esztendeje hozott kor­mányintézkedés ? Olyan kér­dés ez, amely nemcsak a ter­melőket, felügyeleti szerveket, de a fogyasztókat is érdekli. S a háziasszonyok a legérdekel- tebb regisztrálói és észrevéte­lezői zöldségtermesztésünk fej­lődésének, hiszen, a piac kíná­latát, s árait napról napra módjukban áll tanulmányozni. Amit ez a piaci kép mutat, il­letve mutatott az utóbbi hó­napokban, mindenesetre ked­vező; az ellátás javult. „Nem olcsó mulatság” Nemrégiben még azt pana­szolták a szakemberek, hogy hiába került a nagyüzemi gaz­dálkodásba zöldségtermeszté­sünk, a termelési módszerek a kisüzemre jellemzőek; a gé- p pesités, s az új • technológia költsége erősen megterheli a gazdaságokat, még akkor is, ha a beruházás 70 százalékát ál­lami támogatással oldhatják meg. A legtöbb termelőszövet­kezetben ráfizetéses volt ez az ágazat. Az elmúlt évben meg­jelent kormányhatározat a gyorsabb ütemű fejlesztést hi­vatott elősegíteni. Az általa ki­tűzött szervezési és termeszté­si feladatok megoldása — az adottságoknak megfelelő ter­melési szerkezet kialakítása, a technológiai fegyelem betartá­sa, a gépek és eszközök ész­szerű kihasználása, a tervsze­rű munkaszervezés — elsősor­ban a gazdaságokra váró fel­adatok. Egyre többen fogadják meg a tanácsot: termesszünk minél több zöldséget, de ne bármi áron, ne akármilyen fajtákat, hanem csak azt, ami földjeinken bő hozamot ad, s amit keresnek a hazai és a külföldi piacokon. A zöldségtermesztés előtt ál­ló egyik út: a komplex, zárt technológiai rendszer. Így le­het a nagyüzemekben olyan mennyiségű árut előállítani, amit gazdaságosan értékesíteni is lehet. A zárt technológia ki­alakítására azonban alkalmas­sá kell tenni a zöldségter­mesztésre szánt területeket, elvégezni a szükséges meliori- zációs, azaz tereprendezési, vízrendezési, öntözési és táp­anyag-utánpótlási teendőket. Tulajdonképpen csak ezután célszerű gépesíteni. Mert a gé­pesítés nem olcsó mulatság, egy-egy technológia száz hek­táronként 4—6 millió forint­ba kerül. — 'Zöldséget termelni csak jól szabad, esetleg nem töb­bet, mint két-három fajtái gazdaságonként, de ezt nagy­üzemi módon, magas termés­átlaggal — mondja a megyei tanács kertészeti szakfelügye­lője, dr. Patay Árpád. S ha már a gépesítésnél tar­tunk, vizsgáljuk meg, melyik kertészeti kultúrákban sike­rült ügyes masinákkal helyet­tesítem az egyre drágább, s a mindinkább megfogyatkozó kézi munkaerőt! Két szövetkezet kára A szakember válasza erre: — A megyében sikeresen megoldották a gazdaságok a borsó, a zöldbab és a hagyma termesztésének teljes gépesí­tését, a vetéstől a betakarí­tásig. Lényegesen több gonddt okoz a paradicsom betakarítá­sának gépesítése. Az első kí­sérletek mindenesetre bizta­tóak voltak, a BMG által gyártott gépsor kiváló konst­rukciónak bizonyult, a lévonal — tehát a mosó, osztályozó, zúzó gépsor — beváltotta a hozzáfűzött reményeket, de a szedőgépek megbuktak a gya­korlat vizsgáján. Sajnos, a gé­pek alkatrészei gyenge minő­ségű anyagból készültek, az összeszerelés gondatlanul tör­, tént, s emiatt több milliós kár érte a vállalkozó kedvű gazda­ságokat, így a tárnoki Lenin i Tsz-t és a dányi Magvetőt. A gépesítés gondján, kívül, j illetve ezzel szoros összefüg- i gésben sok fejtörést okoz a gazdaságok kertészetének a fajtakérdés is. A kérdés meg­vitatására vágjunk mindjárt a dolgok közepébe: miért nem gépesíthető például- az uborka termesztése? Mert nincs olyan fajta, amelyik gazdaságosan termeszthető, s egyszerre érik, tehát gépi betakarításra al­kalmas. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat sem tudja minden esetben kielégíteni a gazdaságok igényeit. Nincs megfelelő minőségű vetőbur­gonya, bab, zeller. Meggyorsult a fajtaváltás A megye gazdaságainak ker­tészei néhány hete több napos tanácskozáson vettek részt, melynek során szinte vala­mennyi résztvevő említést tett az úgynevezett fajtakérdésről. Többek között megemlítették a szakemberek, hogy megye- szerte meggyorsult a különféle zöldnövények fajtaváltása, azaz a kisebb hozamú zöldsé­geket akár külföldről behozott, nagyobb terméseredményt nyújtó fajtákkal váltották föl. Egy érdekes kérdés is felvető­dött azonban, egy olyan kér­dés, amely számos termelőszö­vetkezet szakembereinek gond­ját tükrözi. Vajon érdekeltek-e abban is a nemesítők, hogy egy-egy új zöldségfajta huza­mosabb időn keresztül is meg­állja helyét a termelésben? Nem egy mezőgazdász úgy véli, hogy a nemesítők csak abban érdekeltek, hogy minél több új fajtát hívjanak életre, de azzal már kevésbé törőd­nek, hogy mennyire életképes ez a fajta. Erre enged követ­keztetni — mondták —, hogy nem egy zöidségújdonság né­hány éven belül leromlik, el­veszíti előnyös tulajdonságait, s mire beletanultak termesz­tésébe, már nem érdemes fog­lalkozni vele. Nos, ez nem egészen így van, hiszen egy- egy kutató intézet növényne- mesítői elsősorban a különböző kártevőknek ellenálló — rezisz- tens — fajtákat igyekeznek ki­alakítani. Elsősorban a bizton­ságos hozamokra törekednek, inkább kevesebbet adjon az új fajta, de hozamára minden körülmények között számít­hasson a termelő. Egyébként az anyagi érdekeltség is erre ösztönzi a nemesítőt — erről számoltak be kérdésünkre a Kertészeti Kutató Intézet munkatársai. Hogy „saját gyermekeiket” megkedveltes­sék a gazdaságokkal; az úgy­nevezett fajtapénzt nem az új zöldségfélék száma, hanem el­terjedtsége alapján kapják. Sajnos, a különböző, jól bevált fajták — például a cecei pap­rika — leromlását pillanatnyi­lag elég nehéz megakadá­lyozni: hiszen az ok: nem ki­fizetődő minőségi vetőmagot termeszteni, s kevés termelő- szövetkezet kapható erre. És az értékesítés? A legutóbbi tanácskozás, s jó néhány korábbi szakember­találkozó központi témája ter­mészetesen az volt, hogy le­hetséges-e egyáltalán jövedel­mezően zöldséget termeszteni? A válasz nyilvánvaló — igen —, persze, mint említettük, ehhez meg kell teremteni, nem kevés áldozat árán, a megfe­lelő előfeltételeket. A zöldségtermesztés fejlesz­tése önmagában még nem oldja meg a lakosság maga­sabb színvonalú, magyarán bőségesebb, nagyobb választé­kot kínáló ellátását. A zöld­ség értékesítése majdnem annyi gonddal jár, mint a ter­melés számos kérdése. Minde­nekelőtt beszéljünk arról, amit sikeresen megoldottak már az illetékesek, a már említett kor­mányhatározat támogatásával. A feldolgozó ipar és a mező- gazdaság kapcsolatáról van szó. A konzervgyárak megte­remtették nyersanyagbázisu­kat, a gazdaságok számára pe­dig a biztonságos termelés le­hetőségét. Ha jobban a dolgok mögé nézünk, fölfedezhetjük, hogy ezzel nemcsak nagyobb konzervválasztékot hozták lét­re, hanem elősegítették, hogy a fogyasztók mind több friss áruhoz jussanak. Hogyan? Ve­gyük például a paradicsomot. Egy hold paradicsom termőte­rületről mintegy 300 mázsát szüretelnek jó termés esetén. Ennek nagyobb része egyszer­re érik, s kerül a konzerv- gyái'ba, a termés eleje — mint­egy 50 mázsa — azonban csak kézzel szedhető primőráru, ami rögvest a fogyasztókhoz jut. A feladat most már az, hogy a kereskedelem is hasonló jó együttműködést alakítson ki a termelőkkel. Elsősorban a megyei MÉK teendője: igen alaposan fölmérni a fogyasztói igényeket, erről informálni a termelőket, s a piaci kereslet szerint megkötúi a szerződé­seket. Apor Zoltán Új üzemépület - ötmillióért Befejeződött az erszájos agitéciós prupapada és íRÍíveiőtiés! tórád« A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak országos agitációs propa­ganda és művelődési tanácsko­zása Nemes Dezsőnek, a Poli­tikai Bizottság tagjának el­nökletével csütörtökön folytat­ta munkáját. A tanácskozáson széles körű vita folyt az ideo­lógiai és kulturális élet idősze­rű kérdéseiről, valamint az agitíciós- és propagandamun­ka feladatairól a Központi Bi­zottság novemberi ülésének ál­lásfoglalása alapján. A vitában huszonötén szó­laltak fel, többen pedig írás­ban nyújtják be felszólalásu­kat. A tanácskozás Aczél Györgynek, a Központi Bizott­ság -titkárának zárszavával ért véget. Megkezdték a munkát az Alagi Bőripari Szövetkezet új, emeletes üzemi épületében, amelyet mintegy 5 millió fo­rintért építettek és rendeztek be. Tanácskozás időszerű társadalmi feladatokról A városi tanácselnökök, a megyei tanács szakigazgatási szerveinek vezetői és járási hivatalainak elnökei, a Ha­zafias Népfront járási és vá­rosi bizottságainak elnökei megbeszélést tartottak a me­gyei tanács székházában az időszerű közös feladatokról. Az értekezleten a tavasz- szal esedékes általános taná­csi választások előkészítésé­nek teendőiről tartott tájé­koztatót dr. Mondok Pál me­gyei tanácselnök. A tájékoz­tatóhoz Gelencsér Arpádné dr., az MSZMP Pest megyei bizottsága közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője és Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest me­gyei bizottságának titkára szólt hozzá. A résztvevők megbeszélték a megye tanácsi munkájának más fontos kérdéseit is. ÜLÉST TARTOTT A NEB Csökkent a másod- és mellékállásban foglalkoztatottak száma Tegnap délelőtt ülést tartott a Pest megyei Népi Ellenőrzé­si Bizottság. Bori Rudolfnak, a megyei NEB elnökének meg­nyitója után elsőként a főál­láson kívüli foglalkoztatások helyzetéről szóló jelentést vi­tatták meg. A NEB megálla­pította, hogy a vizsgált 42 üzemben, szövetkezetben és más munkahelyen — de első­sorban az ipari vállalatoknál —• csökkent a mellékállásban és másodállásban foglalkozta­tottak száma és a főállásúak­hoz viszonyított részarányuk, nőtt viszont az egyszeri, eseti foglalkoztatottak szá­ma. A vizsgált iparvállalatok több­sége az 1971-ben megjelent kormányrendelet hatására gaz­dálkodását felülvizsgálta és a főálláson kívüli foglalkoztatá­sok csökkentésére hatékony intézkedést tett. Mind a felszólalók, mind a jelentés hangsúlyozza: a NEB- vizsgálatok nem a főálláson kívüli foglalkoztatások ellen vannak, ezekre indokolt ese­tekben szükség van, ezt a kor­mányrendelet is kimondja, az érvényes jogszabályokat azon­ban be kell tartani és be kell tartatni! A múlt év negyedik negyed­évében lefolytatott vizsgálatok azt mutatják, hogy a NEB észrevételei nyomán e téren is javult a helyzet, elégedett­ségre azonban még koránt- sincs ok. Ügynevezett össze­férhetetlen foglalkoztatással a népi ellenőrök nem találkoz­tak, de: sok helyen a munka­adók* nem jegyzik be a mun­kakönyvbe a másod-, mellék­állást, az egyszeri, egyedi meg­bízást; sok helyen hiányzik a munkaszerződés; vagy ha van, hiányos, általánosságokban fo­galmazott; gyakori a megengedettnél magasabb bérezés; esetenként a díjak, munkabé­rek a munkabérszámla meg­kerülésével kerülnek kifizetés­re; gyakran nehéz megítélni még a szakembernek is a má­sod-, illetve mellékállásban ban végzett munka hasznossá­gát, s azt, hogy a bér arány­ban van-e a végzett munká­val. Szükséges tehát továbbra is a rendszeres ellenőrzés, s ebben nem. utolsósorban fel­adatai vannak a társadalmi szerveknek, a munkahelyi belső ellenőröknek, s maguk­nak a vállalatok, gazdaságok vezetőinek. Ez utóbbiaknak a jogszabályok betartásában és betartatásában is. A továbbiakban a bizottság a NEB tavalyi tevékenységét összegezte, 1972-ben 19 köz­ponti, illetve megyei téma- és célvizsgálatot indítottak, vagy fejeztek be, s 30 esetben vizs­gáltak ki közérdekű bejelen­tést. Több vizsgálat foglalko­zott vele, illetve érintette a lakosság áruellátását, s ezen belül a gyermekellátást. A ta­pasztalatok szerint a vállalatok előszeretettel forgalmazzák a drágább árucikkeket, a magasabb nyereség miatt. A kereskedelmi beruházások­nál az a tapasztalat, hogy né­hány új bolt, kisebb áruház forgalmasabb, de viszonylag ellátott területen épül fel s emiatt a kevésbé ellátott terü­letek, a kisebb boltok hát­rányt szenvednek. Kitértek az ellenőrzések a szolgáltatások helyzetére is. Megállapították, hogy például a kereskedelem a kölcsönzési tevékenységet az elmúlt időszakban nem bőví­tette, s a kölcsönzési díjak sem mindenütt megfelelőek. Beható vizsgálatban tárta fel a NEB — miként erről la­punkban annak idején beszá­moltunk — az iskolaegészség­ügy hiányosságait, gondjait; néhány nagyobb vállalat beru­házási gyakorlatát; a szövet­kezeti társulások működését; a termelésszervezést, a mun­kaerő-gazdálkodást, a mun­kaerő-szervezést. Céllvizsgálatok foglalkoz­tak a társadalmi tulajdon védelmével, feltárva számos visszásságot a Budai Járási Szállító Szövet­kezetnél, a sülysápi, valamint az üllői ÁFÉSZ-nél. D.G. Napról napra élűi F orgatom a jegyzetfüzet iapjait, s mi Közben a néhány sornyi beírá­sokat olvasom — Dabason megroggyant a szakorvosi rendelő egyik főfala, a javí­táshoz póthitel kellett; Szentendrén, a Móricz Zsig- rnond Gimnázium halaszt­hatatlan építési munkáihoz a város képtelen volt pénz­ügyi fedezetet előteremteni; Pilisen az égető belvízren­dezést csak nagy összegű megyei támogatás tette le­hetővé stb., stb. —, a ta­nácsi vezetők sóhaja idéző- dik fel emlékezetemben. Napról napra élünk — ez a lényege a sóhajnak. Nem panaszok ezek, nem hangos, asztalcsapkodással kísért követelőzések, hanem az igények és a lehetőségek közötti tipródás, őrlődés ki­fejezései. S most rögtön le kell ír­ni egy másik jellemzőt. Azt, hogy soha annyit rtem fordíthatott , fejlesztésre a •megye — s annak vala­mennyi települése —, mint a legutóbbi esztendőkben, s az idei, 1973. évi költségve­tés és fejlesztési alap erre is rálicitál. Kinek van tehát igaza? Mindkét tény hangozta­tóinak. Csak éppen sok a de, a ha, az azonban. Az 1971-ben életbe lépett ta­nácstörvény alapvetően megváltoztatta a tanácsi gazdálkodás hatásköreit, növelte a községi, városi tanácsok önállóságát ilyen tekintetben is. De. Egyet­len vállalat kedvezőtlen gazdálkodása fölborítja a tanács tervét is; a Cement­es Mészművek váci gyárá­nak legutolsó nehéz eszten­deje. azzal járt, hogy négy­millió forinttal kevesebbet fizetett be a városi tanács számlájára a tervezettnél... . Holott erre a pénzre számí­tottak, fedezetként jelölték meg ennek meg annak a lé­tesítménynek az építésé­hez... Persze, valahonnét elő­teremtődik ilyen esetekben is a pénz, de tény, hogy magának a megyének sin­csenek lényeges tartalékai, az igények elodázhatatlan- sága, az égető szükségletek minden forintnak több he­lyet jelölnek ki, s nem könnyű ilyenkor dönteni, hová, mire jusson, s mi maradjon későbbre. Megint a pénznél len­nénk, minden gondolatsor oda vezet? Ha forint van, minden van; vége szakadna a napról napra élésnek? T öbb pénz persze, jó lenne, de hiszen — korábban leírtam, s ezt hangoztatják az ügyben érintett országos hatóságok is — a legutóbbi években jóval nagyobb summa jutott Pest megyének, mint annak előtte. Igaz. Mégis, nem egyszerűen összegről van szó. Hanem népességszám, kommunális ellátás és fej­lesztési lehetőségek együt­tes hatásáról. Arról, hogy — magyarán megmondva — míg országosan az összes beruházásokból 22 százalék szolgálja a kommunális ágazatok fejlesztését, Pest megyében az arány mind­össze 12 százalékra rúg. Ami — különösen az örök­ség ismeretében, az agglo­meráció figyelembevételé­vel, a népesség állandó és gyors növekedésére való tekintettel — nem fedezi anyagilag azt a haladást, amelyre a megyének, a többiekhez való fölzárkózás érdekében, nagy a szüksége. Mert bármilyen tiszteletre- méltóan fejlődött az orvosi ellátás, tény, hogy tízezer lakosra, Szabolcs-Szatmár után nálunk jut a legkeve­sebb orvos, s tíz év alatt hiába háromszorozódott meg a száz lakosra jutó vízvezeték-hálózat hossza, más területekhez mérten még mindig nagyon cse­kélyke. (Ne érvek nélkül beszéljék: 158 méter Pest megyében, 222 Somogybán, 262 Szolnokban, 298 Bara­nyában, 209 Bács-Kiskun megyében.) Folytathatom azzal, hogy a lakosságszám­hoz viszonyítva Pest me­gyében a legalacsonyabb a tanácsapparátus létszáma.. S ezek csak a folyamatból kiragadott esetek, példák, amelyek nem panaszra késztetnek, hanem — min­den érintettet — elgondol- kozásra intenek. Hosszú éveken át tartot­ta magát az a képtelen né­zet, hogy nem kell fejleszte­ni a főváros környékét* s akkor majd megszűnik á Budapestre s az azt övező településekre való felván­dorlás. E hamis okoskodást . látványosan cáfolta az élet, s a belőle következő gya­korlatot megbuktatták a tények. Mégis, lényegében csak a párt Politikai Bizott­ságának 1966-ban elfoga­dott határozata után vál­tozott meg az elbírálás mér­céje, attól kezdve élvezhette a megye viszonylag reáli­sabb, a sajátos gondokat jobban figyelembe vevő mérlegelést az anyagi esz­közök felosztásánál. Hat év alatt nem lehet csodákat tenni, fölszámolni évtizedek meg félreértések öröksér gét... s főként nem akkor, ha közben folyamatosan gyarapodik a lakosság. Mert 1960 és 1971 között nem kevesebb mint 120 ezer fővel bővült Pest me­gye népessége! A „rés” — a növekvő népességszám szülte igények és a tényleges fejlesztési eszközök külön­bözősége — az, amit nyug­talanítónak érzek, ts tapasz­talom, hogy a gyakorló ta­nácsi emberek is ennek fe­szítő erejét szenvedik. Ezért vallják azt, hogy mindig és mindenben csak egyik nap­ról a másikra futja'erejük­ből. Realizmusra kell kérni őket. A lakosságot is. S azokat szintén, akik a közös, forrásokból meghatározzák a megyék lehetőségeit. Mészáros Ottó * 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom