Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-23 / 18. szám

2 ^Mívlap 1973. JANUÁR 23., KEDD 0 KUSZ Párizsra figyel a világ Brandt az Elysée-palotában Brandt kancellár a francia—nyugatné­met együttműködési egyezmény aláírá­sának 10. évfordulójára Párizsba érkezett. Képünkön az Elysée-palotá- ban (jobbról balra): Pompidou elnök, Brandt kancellár, Scheel kül­ügyminiszter és von Braun, az NSZK párizsi nagykövete. Lord Carrington távol-keleti útra indult A „Kertészt” megölték Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban együtt­érzéséről biztosította a Portugál-Guineát és a Zöldfoki- szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGC) vezető­ségét Amilcar Cabral, a párt főtitkára meggyilkolásá­val a pártot ért súlyos veszteség miatt. A Magyar Szo­lidaritási Bizottság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ugyancsak táviratban, valamint nyilatkozat- ban fejezte ki felháborodását és megdöbbenését. Régi igazság, nincsen harc áldozatok nélkül és a küz­dőknek számolniok kell azzal, hogy az ellenség nem tétlen. Mégis a gyász és a harag együttes hulláma zú­dult végig Afrikán, majd a többi kontinensen, amikor megérkezett a tragikus hír: a fekete kontinens szabad­ságharcának egyik legna­gyobb alakja, Amilcar Cab­ral, a PAIGC, a Portugál- Guinea és a Zöldfoki szi­getek felszabadítására ala­kult mozgalom vezetője po­litikai orgyilkosok merény­letének áldozata lett. Cabral egyike lehetett volna azoknak a nagyon keveseknek, akik afrikai lé­tükre viszonylag jól élhet­nek a portugál gyarmatbi­rodalomban. A Mundo Por­tuguese, az úgynevezett portugál világ (így nevezik a lisszaboni kolonialisták „tengerentúli tartományai­kat”) vastörvényei egy, csak ezrelékekben kifejezhető réteg számára lehetővé te­szik a tanulást. Ezeket as- similadoknak, asszimilál- taknak nevezik és ha nincs is annyi joguk, mint a fe­héreknek, még mindig sok­kal több, mint faj- és sors­társaiknak. A negyvenhét esztendős korában megölt Cabral a lisszaboni agronómiái főis­kolát végezte el kitüntetés­sel. De ahelyett, hogy visz- szatérve Portugál-Guineá- ba, kiszolgálta volna a helyi kiskirályokat, megdönté­sükre szervezkedett. Illegá­lis mozgalmi neve sokáig „Kertész” volt, részben me­zőgazdasági diplomája miatt, részben azért, amit egy híres röpiratában írt: „A mi forradalmunknak olyannak kell lennie, mint a jó kertésznek — gondozni az új hajtásokat és irtani az ezekre tekeredő, fojto­gató élősdieket”. Sekou Touré guineai elnök vasárnap személyesen Jelentet­te be a rádióban, hogy Conak- ryban háza előtt megyllkolták Amilcar Cabralt (a képen), Portugál-Guinea és a Zöldfo- ki-szigetek Afrikai Független­ségi Pártjának (PAIGC) főtit­kárát. A „Kertész” nemcsak hirdette, hanem élte is ezt az életet. Oroszlánrésze volt abban, hogy a mintegy egy- harmad magyarországnyi Portugál-Guineában ma már szinte csak a főváros, Bissau többé-kevésbé biz­tonságos a gyarmatosítók­nak. De a „Kertészt” a jelek szerint mégsem elsősorban ezért ölték meg a PIDE, a hírhedt portugál Gestapo ügynökei. Voltak és vannak törzsi, nyelvi, világnézeti ellenté­tek az angolai, mocam- biquei, bissai-guineai és zöldfoki-szigeteki ellenál­lási mozgalomban. Lissza­bonban, a Sao Bento palo­tában, Ceatano miniszter- elnök rezidenciáján nagy reményeket fűztek a felsza­badító mozgalom belső bomlasztásához. Cabral hir­dette a legkövetkezeteseb­ben az antikolonialista erők összefogásának gondolatát. Ezért kellett meghalni a „Kertésznek”, de a jövő mégis az általa nevelt új hajtásoké... PÁRIZSBAN e héten min­den eldőlhet — erre következ­tetnek a megfigyelők a viet­nami fegyvernyugvást előké­szítő diplomácia rendkívüli mértékben felgyorsult esemé­nyeiből. Kivált Washington és Saigon köpött folynak lázas ütemben a konzultációk: Bun­ker, az Egyesült Államoknak a dél-vietnami fővárosban akk­reditált nagykövete a hét vé­gén szinte állandó vendég lett az elnöki palotában, s eköz­ben Nixon elnök két ízben is fogadta Haig tábornokot, a nemzetbiztonsági főtanácsadó volt helyettesét, aki közép­európai idő szerint vasárnap este tért, vissza távol-keleti körútjáról. Elindult Párizsba Tran Van Lam, a sgigoni rend­szer külügyminisztere is, hogy — mint ő maga mondotta — hozzájáruljon Kissinger és Le Dúc Tho tárgyalásainak sike­reihez. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadó­ja, Kissinger egyébként hétfőn délután, közép-európai idő szerint 15 óra 30 perckor szállt gépre a Washington melletti Andrews légitámaszponton, hogy Párizsba utazzék, s ked­den folytassa megbeszéléseit Le Dúc Thóval. Általa — minthogy Le Duc Tho, a VDK párizsi küldöttségének külön­leges tanácsadója nem hagyta el a francia fővárost, és Ngu­yen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere is Pá­rizsban tartózkodik vasárnap este óta — teljessé lesz a „dip­lomáciai csapat”. Érdemes megemlíteni még, hogy az Egyesült Államok és a VDK jogi, valamint nyelvi szakértői december közepe óta most el­ső ízben tartottak vasárnap is | megbeszélést, ami az ügyek sürgősségére vall. MEG NEM ERŐSÍTETT Wa­shingtoni jelentések szerint Alexander Haig tábornok meg­szerezte Thieu saigoni elnök támogatását a Párizsban ki­dolgozott egyezménytervezet­hez. Thieunak — írja a UPI — „vannak ugyan bizonyos fenntartásai”, de kész arra, hogy elfogadja a megállapo­dást. Ezzel a háttérrel kaptak szárnyra azok az értesülések, hogy Nixon hétfőn, amikor el­utazása előtt utolsó ízben fo­gadta Kissingert, felhatalma­zást adott neki a Thieu által „elvileg” jóváhagyott tervezet parafálásához. Kissingert nem kíséri el Párizsba Haig tábor­nok, és — mint Washington­ban közölték — nincs egyelőre konkrét terv Rogers külügy­miniszter párizsi utazására, amit az egyezmény esetleges külügyminiszteri szintű alá­írása tenne szükségessé, Ez a probléma láthatóan még nem dőlt el: lehetséges, hogy az aláírást nem a külügyminisz­terek, hanem az államfők vég­zik el. Ezzel kapcsolatban több forrás spekulál arra, hogy Agnew alelnök január 28-án kezdődő saigoni látogatása időben egybeesik majd a doku­mentum Thieu általi aláírásá­val. Agnew utazását egyéb­ként Washingtonban még nem erősítették meg, csupán Lám saigoni külügyminiszter be­szélt róla, lényegében kész tényként. VASÁRNAP ESTE Párizs­ban Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Xuan Thuy, a VDK tárgyaló kül­döttségének vezetője is nyilat­kozott. NGUYEN THI BINH a töb­bi között kijelentette: „Kor­mányomnak azt az utasítását hoztam magammal Párizsba, hogy tegyünk meg mindent a megállapodás aláírása, a há­ború befejezése, a vietnami béke helyreállítása érdeké­ben.” A továbbiakban hangoz­tatta, hogy az ideiglenes forra­dalmi kormány, mihelyt az egyezményt aláírták, kész tár­gyalásokba bocsátkozni a sai­goni kormánnyal és Dél-Viet- nam egyéb politikai erőivel a kölcsönös tisztelet alapján ,Ha az amerikai kormány va- pban véget kíván vetni törté­nelme e leghosszabb és legsú- 'yosabb háborújának, véget kell vetnie a bombázásoknak a dél ellen elkövetett háborús kegyetlenkedéseknek, a fog­yok elpusztításának, haladék­talanul alá kell írnia az /Októ­berben kidolgozott és utóbb nyilvánosságra hozott megál­lapodást.” A DIFK külügymi­nisztere végül köszönetét mon­dott a szocialista államoknak, az el nem kötelezett országok­nak, a béke valamennyi hí­vének, amiért elítélték az ame­rikaiak barbár cselekményeit. XUAN THUY, akit, miköz­ben az Orly repülőtéren a Moszkvából érkező Binh asz- szonyra várakozott, a tárgya­lások előrehaladásáról faggat­tak az újságírók, kijelentette: „A két fél valamennyi eset­ben, amikor tárgyalóasztalhoz ült, előrehaladást ért el.” Han­goztatta, hogy a vietnami újév, a TÉT, amely az idén február 5-éré esik, az általános öröm ünnepe hazájában, s „az idei TÉT még örömtelibb lehet, mint az előzők”. Arra a kér­désre, hogy valóban küszöbön áll-e a fegyverszüneti megál­lapodás aláírása, közölte: „Először végleges formába kell öntenünk azt a szöveget, amelyen pillanatnyilag dolgo­zunk.” EGYHETES LÁTOGATÁS­RA nyugatnémet gazdasági küldöttség érkezett Kairóba. Nyugati hírügynökségek ér­tesülései szerint a NATO ál­landó tanácsa kidolgozta a haderőcsökkentési tárgyalá­sok ügyében a szocialista or­szágok javaslatára adandó kompromisszumos válaszát. A választ az értesülések szerint a kedd délelőtti újabb tanács­Lord Carrington angol had­ügyminiszter hosszú délkelet­ázsiai és távol-keleti útra in­dult. Felkeresi Hongkongot, Singapore-t, Kuala Lumpurt, Djakartát, Canberrát, Welling- tont és Tokiót. Február 17-én ülés után küldik el a szocia­lista országok fővárosaiba. Az európai haderők és fegy­verzet csökkentéséről kezde­ményezett előzetes konzultá­ciók színhelyéül javasolt oszt­rák fővárosban hétfőn is élénk diplomáciai tevékenység folyt. Az osztrák főváros a ja­nuár 31-i időpontra, „készen várja a küldöttségeket”. tér vissza Angliába, de ezt megelőzően Washingtonba is el akar látogatni, hogy talál­kozzék az Egyesült Államok külügyminiszterével. Az utolsó pillanatban Nai­robit is beiktatták első állo­máshelyként az útiprogramba. Az angol lapok szerint Car­rington a kenyai elnökkel való találkozást akarja felhasznál­ni, hogy megakadályozza a brit útlevéllel rendelkező ázsiai származású személyek esetleges száműzetését Angliá­ba. Carrington utazásának alap­vető hivatalos célja: az angol csapatok és támaszpontok el­lenőrzése és a katonai kérdé­sek megvitatása a megfelelő távol-keleti országok kormá­nyaival. Londonban nagy jelentősé­get tulaj dóm' tanak Carrington küldetésének, mivel Anglia sürgős szükségét látja annak, hogy megújítsa katonai-politi­kai befolyásának formáit eb­ben a térségben, ahol az angol monopóliumok óriási beruhá­zásokkal retidelkeznek. Londonnak 1970 végén sike­rült összehoznia egy új kato­nai szövetséget, az ANZUK-ot, amely Angliából, Ausztráliá­ból, Űj-Zélandból. Singapore- ból és Malaysiából áll. A „tér­ség védelmének” ürügyén lét­rehozták a közös fegyveres erőket, amely a „tűzoltócsa­pat” szerepét volna hivatott betölteni Délkelet-Ázsiában Anglia — minthogy külső se­gítség nélkül már nem képes tartani állásait — igyekszik saját gondjainak egy részét „szövetségeseire” hárítani. Ausztrália és Űj-Zéland nemrégiben megválasztott új kormányainak az a szándéka, hogy kivonják csapataikat Singapore-ból, a teljes össze­omlás veszélyével fenyegeti az ANZUK-ot. VASÁRNAP SZOMÁLIÁ­BAN a nemzeti írás hivatalos bevezetésének napján megje­lent a kormány szomáli nyel­vű hivatalos lapjának első száma. AZ ÍR KÖZTÁRSASÁG ten­gerpartján titokzatos műanyag­ládákra bukkant a rendőrség. Tartalmuk megvizsgálásakor kiderült, hogy kézi rakétafegy­verek, valamint egyéb lőfegy­verek vannak bennük a hoz­zájuk szükséges munícióval. Az ír rendőrség a múlt héten több helyütt bukkant ilyen lá­dákra. A NEMZETKÖZI SAJTÓ állandó tudósítóinak hétfőn délután bemutatták a pekingi metrót, amely 1969-ben ké­szült el, de még csak kísérleti forgalmat bonyolít le napi 40 —70 ezer utassal. A 43 kilo­méter hosszú pálya 20 méter­rel van a föld alatt, s a vá­ros külső kerületeit köti össze egymással. Horrimcsn emlékezik... Averell Harriman, a neves amerikai politikus, aki a má­sodik világháború idején az Egyesült Államok moszkvai nagy­követének tisztét töltötte be, interjút adott Geraszimovnak,a Novosztyi szovjet sajtóügynökség tudósítójának abból az al­kalomból, hogy a világ e napokban emlékezik meg a szovjet nép nagy volgai győzelmének 30. évfordulójáról. „A sztálingrádi csata a második világháború döntő ütkö­zeteihez tartozik. A Vörös Hadsereg és az egész szovjet nép rendkívüli bátorságot tanúsított azokban a napokban. Sztá­lingrád eleste a legsúlyosabb következményeket vonta volna maga után, de hála a Vörös Hadsereg és az egész nép szívós kitartásának, Sztálingrád kiállta a próbát.” Harriman 1943-ban kereste fel Sztálingrádot, amikor a város romokban hevert. „Akkor jobban el tudtam képzelni azokat a nehézségeket, amelyeket Sztálingrád védőinek el kel­lett viselniük, mielőtt a Vörös Hadsereg ellentámadásba ment volna át, és körülzárta, majd megsemmisítette Paulus hadse­regét. Sztálingrádban Winston Churchill-lel voltam, aki át­nyújtott egy kardot a város védőinek. Ezt a kardot most a városi múzeumban őrzik. Sztálin marsallt nagyon meghatotta ez az ajándék. 1959-ben látogattam el ismét Sztálingrádba, és \ akkor lenyűgözött a város szokatlan szépsége, a tervezők és az újjáépítők szakértelme. A sztálingrádi csata fordulópont­ként marad meg a második világháború történetében” mondotta Harriman. Arabok között Egyiptom, Szíria, Irak földjén járva, életükkel, szoká­saikkal, gondolkodásukkal ismerked­ve, sok meglepetésben lehet része az európai embereknek. Különösen an­nak, aki ilyen messziről nézve egy­séges egésznek hiszi az arab világot. Egység — ez a szó hangzik el talán a legsűrűbben, ha az arab világ jö­vőjéről újságírókkal, politikusokkal, vagy akár egyszerű emberekkel szót váltunk. Cél és perspektíva ez, szán­dék és vágy, ugyanakkor megannyi nehézség, amely az útjában áll: val­lási és nemzetiségi, réteg- és osztály­különbség. a gazdasági és kulturális színvonal széles skálája, századok so­rán összegyűlt fájdalmak, sértődött­ség — és mégis, ha van valami, ami zászló lehet, ami győzelemre vezethet az amerikaiak által támogatott iz­raeli agresszióval szemben, a gazda­sági és kulturális felemelkedés felé mutatja az utat. ez az arab nemzeti tudat és egység gondolata. E*t a sokszínű világot szeretné ri­portsorozatunk néhány ecsetvonással érzékletesebbé, áttekinthetőbbé ten­ni — közelebb vinni az olvasót az arab világ problémáinak megérté­séhez. Homoküzenet Egv pillantás a patinás kairói ho­tel kilencedik emeletének erkélyéről a városra' hatalmas metropolis te­rűi el alattunk a Nílus két nartián. Felhőkarcolók, a széles sugárutakon mindkét irányban hármas, négyes oszlopban gépkocsik végtelen sora. Innen a magasból nézrve csak a sár­ARABOK KÖZÖTT (1.) Cél és perspektíva gásszürke homokfelhő figyelmeztet arra, hogy nem valamely nyugati vi­lágváros, terül el Mattunk Kairó ez, ahová a végtelen Szahara küldi nap mint nap homoküzenetét. Forró szél fúj. Jól esik a légkondicionált szoba hűvösébe húzódni. Várni az estét, amikor a meleg elviselhetően csök­ken. Germanus professzor, a világhírű magyar orientalista írta néhány évti­zeddel ezelőtt Kairóról: „A Sephard Hotel tőszomszédságában volt a hír­hedt halpiac, amelynek szűk, lépcső­zetesen emelkedő sikátoraiban este­felé kigyúltak a vörös lámpák, és riasztó fényt vetettek az utca köve­zetén ülő örömlányok rikítóan kifes­tett arcára. Rongyokba burkolva jár­káltak a fal tövében elhúzódó nyílt kávéteraszokon, és trágár szavakkal kínálták a testüket. A teraszokon és a házak tágas benyúlóiban kairói ka­pusok, kocsisok és kisemberek zavar­talanul üldögéltek cigarettát szíva, avagy a tavla — dámajáték — koc­káit csapkodva a kopott táblára. Kö­rülöttük nyílt ég alatt nyüzsög az élet. Utcai árusok hangosan hirdetik áruikat: harisnyát, nyakkendőt, szip­kát. olvasót és könyveket. Vontatott kiáltásukat gyakran túlharsogta a lá­nyok kacagása vagy sritkozódása, s a hangzűrzavart néha megszakította egy dörrenés és jajkiáltás. Idegen­nek nem volt tanácsos ezekbe az ut­cákba tévedni.. Kinyújtott kezek A Germanus professzor által fel­idézett utcakép a múlté. Nyugodtan indulunk el a még a gyarmati idő­ben épült és minden luxussal fel­szerelt hotelből. Keressük az egykori halpiacot. Egyszerűen nincs. Talán idős emberek még emlékeznek rá, hol volt — de számunkra érdekesebb a mai Kairó. Kétségtelen, hogy ma is sok szegény ember látható —, ha európai szemmel nézzük De a ren­dezett utcákon többnyire munkájuk után siető' emberek, családjukat el­látandó, vásárolni igyekvő asszonyok láthatók. Nemhogy bűnözök csoport­jai. de koldús is alig akad. A sze­génység mögött — úgy tűnik — bi­zonyos tartás, nemzeti önbecsülés, az egykori nyomor gyors feledésének vágya húzódik meg. Az alamizsnáért valamit adni akar az is, aki arra kényszerül, hogy az utcán keresse meg kenyerét. Ha kávéház teraszán ül le valaki, ötpercenként jönnek a cipőpucolók. cigarettaárusok, süte­ményt kínálnak, lepénvt vagv egy­szerűen egy cérnára fűzve néhány szál illatos virágot Ha taxit keres az idegen, szempillantás alatt ugrik valaki, szeres és tartja a tenyerét. Parkírozóhelyeken, gondosan eloszt­va egymás között a terepet, van, aki vigyáz a kocsira, ajtót nyit, letörli az ablakot — és utána tartja a tényé-, rét. Arabokkal, újságíró-kollégákkal jártam. Megfigyeltem, hogy a ki­nyújtott kezekbe mindig tettek is né­mi apró pénzt. Nem is szégyellték. A felszabadult, maga útján járó nép öntudatra ébredésének, szabadság- érzetének egyik első következménye a hallatlan nagy népszaporulat. A gyarmati időkhöz képest sokkal jobb közegészségügyi viszonyok, némileg mágasabb életszínvonal tapasztal­ható. Mindez együtt hatalmas, nép- szaporulattal jár. Érthető, hogy a munkaalkalmak szaporodása nem ilyen gyors. Sok minden ismert a saj­tóból az arab országok iparosodásá­nak. fejlődő mezőgazdaságának té­nyezőiből. Néhány vonatkozásban e riportsorozat is érinti majd a témát. De ez a futószalagos benyomás, azok az első impressziók is. amelyek az embert az arab világ e metropolisá­nak utcáin érik azt sugallják, hogy mindenekelőtt békére van szüksége ennek a népnek, az imperialisták ál­landó nyomásától, az izraeli fenyege­tettségtől való felszabadulásra, hogy minden anyagi és szellemi kapacitást a békés építőmunka szolgálatába ál­líthassanak. Ez a gondolat talán az arab orszá­gokban tett utazás végső konklúzió­ja is lehetne, de jöjjenek előtte mindazok a bizonyítékok amelynek a végén sokkal meggyőzőbben lehet majd e tételt felállítani. Varga József (Következik: Merre visz gz út?) Brüsszel—Becs Haderőcsökkentés i i k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom