Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-17 / 13. szám
MOHOMIDfcE A P-tS T MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1973. JANUÁR 17., SZERDA GYÖMRŐ, VASIPARI SZÖVETKEZET Alkatrészek a gépjárműgyártásnak Kevesebb a megrendelés — Ha kell, profilt változtatnak A Gyömrői Vas- és Fémipari Befejezték munkájukat a számlálóbiztosok KÉTEZER LAKOST KERESTEK FEL URI - ECSER Vízmííépítők tapasztalatcseréje An. úri ivóvíztársulat tapasztalatcserére hívta meg az ecse- rieket, akikkel a vízműépítés módszereiről kíván tárgyalni. Mint ismeretes, mintegy 10 milliós költséggel, az idén Űri- bán is megépül a törpe vízmű. Az ecseriek még e hónapban eleget tesznek a szíves invitálásnak. Negyven koszorú Gyász-szalag keretezte a naptárt azon az íróasztalon, amely mellett 10 évig ült, amikor temették. Nem volt könnyű a feladat, amit vállalt, amit végzett, hiszen a termelőszövetkezet bérelszámolását vezette, és amikor elkezdte, abban az időben nehéz idők jártak, mert a belépők földjükkel együtt magukkal vitték a gyanakvó bizalmatlanságot is. A próbára tevő napok, évek azonban lassan elperegtek, mint a marokba szorított, száraz homok. Gazdagodott, gyarapodott, jól fizetett Üllőn a Kossuth Tsz, és a tagok a közös gazdasággal együtt megszerették őt is: „Erzsikéjük” kedves volt, és az arca mindig mosolygott... Az utóbbi időben azonban egyre szomorúbb lett, mint színét, virágát vesztő krizantém... De még ekkor is csupa jószándék, önzetlen segíteni- akarás vezette, irányította, pedig már gyakran borították el keserű könnyek a szemét, mert gyengülni érezte életét. Tóth Béláné, az üllői Kossuth Tsz bérelszámolásvezetője 48 évet élt. A férjén és két fián kívül ott volt temetésén a tagság és sok-sok ismerőse, tisztelője. Juhászbojtár... Népmeséi ízű, népdalhangulatú ma is a megnevezés. Juhásztanulók? Nehezen vagy sehogy sem tudjuk őket elképzelni. A napokban Ecseren találkoztam egy juhászbojtárral. Tizenhét éves mindössze, s ha subája nincs is, de életmódja, munkája alig különbözik őseiétől. Napokig kint legeltet ma is a határban. ★ Önként vetődik fel a kérdés: miért vá'aszt ilyen szakmát egy mai fiatal? Híres juhászdinasztia utolsó sarja Lovas István. A tsz portáján beszélgetek vele. — Valahogy mindig túl közel voltam a juhászokhoz, az apámhoz, az apám bátyjához. Gyakran mondták, igaz, nem Szövetkezet évről évre szép eredményeket ért el a termelési érték növelésében. 1972-re 24 millió forintot tervezett, s azt sikerült is elérnie. Amint Simon József szövetkezeti elnöktől megtudtuk, nem volt zökkenőmentes az elmúlt év. A háromnegyed év végéig minden úgy ment, mint a karikacsapás, akkor még 600 ezer forint nyereség mutatkozott. Az utolsó negyedévben a partnerek, főleg a Vörös Csillag Traktorgyár, kevesebb árut szállítottak el, következésképp a több mint félmilliós nyereség megcsappant. A traktorgyár azt a magyarázatot adta, hogy telítettek raktárai, s körülbelül 6 hónapra elegendő az a készlet, amely- lyel rendelkezik. Az elmúlt évben 300 ezer akkumulátorsarut, 100 ezer vontatványcsatlakozót, 26 ezer kormánykereket és 5 ezer le- vegőszürőt gyártottak Gyomron. Miniszteri rendelet mondja ki, hogy a szövetkezetek egymással nem kooperálhatnak. Január 1-vel a gyöm- rőieknek is fel kellett számolkomolyan: „Közöttünk a helyed, fiú!” És valahogy beleillik is a boj társág kedvenc gyermekkori olvasmányaimba. Az álmok találkoztak a valósággal. Nomád élet, parancs nélküli élet... Petőfi is rajongott érte, pedig ő igazán nagy ember volt. Hát akkor én miért ne? — Hogy viseli el a magányt, a társtalanságot? — Meg lehet szokni. A természet hamar barátjának fogadja azt, aki maga is barátot keres benne. Napokig, olykor egy hétig is elvagyunk „együtt”. Nem tudok igazán magamba merülni, sorsom, helyzetem fölött eltűnődni, lekötnek az állatok... Ismerem már mind az ötszáz mozgását, viselkedését, talán még a szánniuk a sülysápi ÁFÉSZ-szel közösen működő egységeiket, így az idei évre 20 millió forintos termelési érték elérését tűzték ki célul. A kapacitás 18 millió forintig máris lekötött, a hiányzó kétmillióra várják a megrendeléseket. Az alkatrészgyártás az országos gépjárműprogram egyik jelentős feladata. A gyömrői szövetkezet is, immár évek óta, a program sikere érdekében tevékenykedik. Termékei — ha közvetett úton is — eljutottak szinte a világ minden részére. A kormánykerékből például a legtöbbet évről évre az Ikarus rendeli: autóbuszaiba szereli be a Gyomron készült kor'mánykerekeket. A termékek minőségével elégeVecsésen a napokban új kör. zeti fogorvos kezdte meg tevékenységét, ezért szükségessé vált a községben a körzetek újbóli felosztása. A lakosság és a községi tanács kérésére, az alábbiakban közöljük a változásokat: Az I-es, Krascsenits Jenő körzete, a Vágóhíd utca, a Bajcsy út a vasúti sínekig, a község Üllő felé eső része. Falu. II-es körzet: dr. Lakos István, Vágóhíd utca, Bajcsy út Pest felőli oldala, a vasúti sínek határvonaláig. Felsőtelep. 111-as körzet: dr. Falusi István, DóJanuár a mérlegkészítések ideje a termelőszövetkezetekben. Nagy munka hárul ezekben a napokban a közös gazdaságokban a könyvelés dolgozóira. Nem egy helyen még túlóráznak is, hogy időben elkészüljenek a mérleggel. Ellátogattam a vecsési Zöldmező Tsz-be: hogyan készülnek a zárszámadásra. Az irodában Skultéti Imre főkönyvelő készségesen állt a rendelkezésemre. Két éve dolgozik ebben a közös gazdaságban, azelőtt a százhalombattai tsz főkönyvelője volt. Elvégezte a számviteli főiskolát, most szintén tanul, az okleveles könyvvizsgálói tanfolyamra jár. — Hogyan készül a mérleg? — Intézkedési tervet dolgoztunk ki elkészítésére. Az első fázisban leltároztunk. A rendeletek szerint lehetőség volt a leltár korábbi felvételére, így az úgynevezett állóeszközöket (erő- és munkagépek stb.) már októberben dókáit is. Tudja, hogy mennyi ideig el lehet nézni egy vakondtúrást? A kis állat akaratát, erőlködését? Küzdelmét a kemény, köves földdel? A madarak békés lebegését, vagy riadt, tehetetlen szárnycsapkodását? Mit mondjak még? Legkedvesebb könyvem „Maugli, az őserdők fia”. ★ A vonaton hazafelé utazva, azon gondolkodom: megrekedt, elkésett fiatal Lovas István? Moziban évek óta nem volt, még táskarádiója sincs. Haza, Üllőre, ritkán jár. Ha kint van a nyájjal, hevenyészett kuckóban alszik. Barátai, ismerősei juhászok. Ünnep, ha „eljut” a kocsmába. Persze, sok minden hátra van még az életéből. A honvédség, a házasság ... Vajon megöregszik-e a nyáj mellett? Baky László dett, eddig nemigen tett panaszt ellene. Ha a traktorgyár részéről tartósabb marad a csökkentett megrendelés, más profil után kell nézniük a gyömrőieknek. A piackutatás nem könnyű feladat. Érzik, tudják ezt a szövetkezet vezetői, s mindent megtesznek, hogy a versenyfutásban ne maradjanak el. A szövetkezet dolgozóinak létszáma csökkent. Ma csaknem száz dolgozót foglalkoztatnak. Részükre az idén is tervezik a 2—3 százalékos béremelést. Előbbre akarnak lépni a szocialista versenymozgalomban is. zsa György út, vasúti sínek határvonal Üllő felé. Andrássy- telep. IV-es körzet: dr. Pallin- ger Katalin, Dózsa György út, vasúti sínekkel határolt, Pest felőli községrész. Halmi-telep. Az I., II. és IV. körzet rendelési ideje változatlan. A III- as körzetben, dr. Falus István új körzeti fogorvos hétfőn, szerdán, pénteken, délután 2- től 8-ig, kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt 8-tól 2-ig fogadja a betegeket, Eötvös utcai rendelőjében. leltároztuk. Az üzemanyagok, a savanyúság, a göngyöleg, az állatállomány és az építőanyag leltározását — éppen a pontosság miatt — december utolsó napjaira hagytuk. Jelenleg a leltár könyveléssel való egyeztetése folyik. Dabasi Jánosné, a tavaly vásárolt, árammal működő könyvelőgépen dolgozik. — A főkönyvi könyvelést végzem ezen a gépen. Köny- nyű a kezelése, szeretem ezt a munkát... Maár Sebőné pénztáros. A férje brigádvezető a Zöldmezőben. — Most éppen a 12-én esedékes munkabért számfejtem. Én is segítettem a leltározási egyeztetésben... Ismét a főkönyvelő veszi át a szót: — Ez a tsz évről évre jól zár. Megkaptuk a banktól a december 31-i állapotnak megfelelő záróegyenleget. Ezek szerint az egyszámlánkon 6 millió 407 ezer forint van, illetve volt. Ez csaknem kétmillióval több, mint 1971-ben. Partnereinknél levő, úgynevezett „kintlevőség” 4 millió forint, míg a mi tartozásunk körülbelül 800 ezer forint. — Ez egyben azt is jelenti, jól zárták az évet? — Természetesen. A tsz-ta- gok részére visszatartott 20 százalék mellé előreláthatólag minden tag és alkalmazott 10 százalék nyereséget is kap. Mert mi nem teszünk különbséget tag és alkalmazott között. Aki jól dolgozik — szerencsére nálunk zömmel ilyen emberek vannak —, megérdemli a nyereséget. — Az éves termelési értékünk közel 40 millió forint volt. Csökkentettük — tíz fővel — a kisegítő üzemág létszámát. Az eloxáló részlegünk külföldre is dolgozik. A híres csehszlovákiai üvegipari központ, a zilinai gyár részére végeznek eloxálást. A Központi Statisztikai Hivatal dolgozói nagy munkát végeznek ezekben a napokban. Befejeződött ugyanis a monori járásban is az a kisebbfajta népszámlálás, amelyet január 1-től 8-ig bonyolítottak le — Káva, Péteri, Senye. Csévharaszt, Vasad községek kivételével — valameny- nyi községben. A Ki nyer ma? — tízperces déli zenei vetélkedő napról napra nagy sikert arat a rádióban. Azelőtt, egy-egy esettől eltekintve, általában az Astoriából közvetítették a műsort. Ezentúl vidékre is gyakrabban „kilátogatnak”. Több nagyváros, de kisebb is fogadta már az adás lebonyolítóit, akik január 19-én, pénteken, Köztudott, hogy a Pest— Komárom—Nógrád megyei FÜSZÉRT Vállalat monori fiókja a monori, a nagykátai és a dabasi járás községeit i látja ed áruval. Felkerestük Tagányi Árpádot, a monori fiók vezetőjét, és a múlt évi szezonáru farga - lomról érdeklődtünk. — 1971. október, november, december hónapokban szaloncukorból 69 ezer 500, különböző csokoládéfigurákból 16 ezer 218 kilót, ezzel szemben 1972. azonos időszakában szaloncukorból már 71 ezer 263, figurákból pedig 18 ezer 78 kilót szállítottunk. Citromból, narancsból és banánból is 'ki Munkánkkal elégedettek, az idei évre is igen jelentős megrendelés érkezett. — A zárszámadás? — Már erről is tárgyalt a vezetőség. Ha csak valami nem jön közbe, akkor február 10-én, szombaton délelőtt tartjuk meg. A számlálóbiztosok elsősor-, ban a foglalkozásban és jőve-, delemben bekövetkezett változás felöl érdeklődtek. A ki-, jelölt családokat előre, levélben értesítették. A járás 14 községében úgynevezett reprezentatív állatszámlálást is végeztek. Monorra látogatnak el. A gimnázium ifjúsági klubja ad otthont a műsornak, amelyet a járási művelődési ház rendez. Várják a komoly zenét kedvelő jelentkezőket a vetélkedőre. Benevezni a helyszínen lehet, déli 12 óráig. A Ki nyer ma? stábja előreláthatólag a közeljövőben Gyömrőre is ellátogat. (g.) úgy hogy ezekből az árukból sem volt, a banán kivételével, hiány. 1972. október, november és december hónapokban citromból 821, narancsból 842, banánból 363 mázsát adtunk el. — Várható-e még na/rancs- és banánszálilítás a közeli hetekben ? — Igen. Banánt jelen pillanatban is érlelünk, ugyanis zölden kapjuk. Az érlelés időtartama 10—15 nap. Ezért fordul elő, hogy ha raktáron van is, egy-egy nap kimaradás észlelhető a boltokban. Persze, a teljes igényt banánból nem tudjuk kielégíteni. Vitéz Imre i ■- 'ő: MONOR KÖZÖS KLUBEST A KISZ községi alapszervezetei együttes klubestet rendednek e hó 18-án, este 18 órai kezdettel, a járási művelődési házban. MŰSOR Mozik Maglód: Csipkerózsika. Nyáregyháza: A bűnügyi nyomozó Vecsés: Charly. Az év első névadója Monoron A téli hónapokban egyre több névadót rendeznek a községekben. Az idei év első ünnepségét Monoron, az elmúlt héten, szombaton tartották meg. Vigh Mihály, a Monori Állami Gazdaság gépkocsivezetője és felesége, Potóczki Erzsébet gyermekének adták a Zoltán nevet. A helyi úttörőcsapat képviselője tiszteletbeli úttörővé avatta a kis ünnepeltet. Mutnéfalvy felvétele NAPOKIG A HATARBAN Gér József Űj fogorvosi körzeti beosztás (f. g.) tudtuk elégíteni boltjainkat, __________.1 .•- rxoQscáí Zá rszámadás februárban Részül a mérleg a Zöldmező Tsz-ben (g. j.) Pénteken: Ki nyer ma — Monoron? Várják a jelentkezőket Lesz narancs és banán EGYRE TÖBB ÉDESSÉGET FOGYASZTUNK G. J. Ritkán látott osztálytársammal futottam ösz- sze a minap. — A találkozás örömére meghívlak egy pohár sörre... — invitált, s hogy meghívása nyomatékosabb legyen, hozzátette még: — Közben elbeszélgetünk erről is, arról is, utóvégre ki , tud ja. mikor találkozunk majd megint. — Emlékszel, amikor a nyolcadikban el kellett döntenünk a „hogyan továbbot?”... És az osztályban vagy öten választottuk az akkor oly divatos rádió- és televízióműszerész szakmát? — Hát persze, hogy emlékszem. De mert vagy tízszeres túljelentkezés volt, így egyikünket sem vették fel... Egy világ omlott össze bennünk. — ... Milyen jó is lenne Viktor tanár úrral találkozni. Ha rágondolok, még ma is lelkiismeretfur- dalást érzek. Egyszer megkért, hogy az osztálynaplót vigyem le a földszinti igazgatói irodába... S akkor én, engedve a kísértésnek, meg a soha vissza nem térő alkalomnak, nagy titokban fellapoztam lapjait és nevemnél beírtam egy ötöst... Persze, számtanból... — Sok más mellett én a fantasztikusan izgalmas focimeccsekre gondolok szívesen ... Alig vártuk a rangadó számba menő ösz- szecsapást a szomszédos Mendével... — Es emlékszel a vasgyűjtő napokra? ... Az általunk fölfedezett, használaton kívüli borospincére? __ Az ott lesz erelt rézcsapokra? ... — Nekem nagy élményt jelentett mindig a mező- gazdasági kiállítás. Emlékszem, egyszer „el is vesztünk", s ezt a vásári hangosbemondón keresztül ország-világ füle hallatára tudattuk tanítóinkkal... — Hát igen! Csak meghatódás- sal lehet az öreg iskolára, a tanítóinkra, osztálytársainkra gondolni. Tényleg: vajon mi lett velük, hová kerültek azóta ... Számbavesszük egykori tanítóinkat, osztálytársainkat és megint újabb csínytevések, apró történetek sokasága következik. — Emlékszel?... — kezdeném az újabb történetet, amikor az órámra nézek. No csak... Nem félóra, de a jócskán túllépett egy óra is kevésnek bizonyult az emlékidézésre. Elköszönünk egymástól, megnyújtom lépteim... Miközben arra gondolok: milyen furcsa is, hogy az évek múlásával iskoláskori emlékeink semmit sem halványulnak, nem kopnak meg. És néhanapján milyen jó is felidézni újra, meg újra azokat. Jandó István 1 Emléknek?