Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-13 / 293. szám

Kevés kisiparos dolgozik Gyomron és Mondén Másodikak a megyében — Beszámoló a KI ŐSZ közgyűlésén Hétfőn tartotta meg évi ren­des közgyűlését a kisiparosok gyömrői helyi csoportja. Elő­ször Rigó Mihály gazdasági fe­lelős adott tájékoztatót, majd Kókay Gyula, helyi titkár szá­molt be az idei év munkájá­ról. Elmondotta: a gyöimrői cso­porthoz tartozó hét községben javult a szolgáltatások szín­vonala. Jelenleg 369 kisiparos dol­gozik a hét községben, kö­zülük 160-an mellékfog- lalkozásúak, 35-en nyug­díjasok. Még mindig kevés a szakem­ber Mendén és Gyomron. Kü­lönösen kevés az autó-motor szerelő kisiparos, a cipész szakma pedig teljesen kihaló­ban van... Örvendetes, hogy a lakosság egyre inkább elégedett a kis­iparosak munkájával. A má­sodik félévben mindössze négy panasz érkezett a KIOSZ ve­zetőségéhez. s valamennyit or- ’íosoltak. Kókay Gyula ezután tájé­koztatta a megjelenteket, hogy kilenc volt kisiparos állandó szociális segélyben részesül, további 12 kapott ezenkívül segélyt. Nagy taps kísérte azt a be­jelentést, amely szerint a nagy KlOSZ-csoportok versenyében Pest megyé­ben a második helyen vég­zett Gyömrő. Bitt Ferenc, a KIOSZ Pest megyei kiküldötte az új jöve­delemadózási rendszerről szólt. A kormány azért hozta ezt rendeletet, hogy még differen­ciáltabb legyen az adózás. A cél, hogy a kis jövedelmű kis­iparosok adója csökkenjen — a középjövedelműeké stabilt zálódjon, míg a nagy kerese- tűeké növekedjék. Ezután a lakosság körében végzett kiemelkedő szolgálta­tó munkáért a KIOSZ dicsérő oklevelét és jelvényét nyújtot­ták át Tóth János, Bánhegyi Lajos és Burján Jenő gyömrői kisiparosoknak. MOHOIWIDfn P-E SÍM EG V E I Hl RLAP KULO N K I ADAS A xiv. évfolyam, 293. szám 1972. DECEMBER 13., SZERDA A jobb tejellátásért Sülysápon is igénylik a tasakos tejet Sülysáp lakóinak nagy része /szívesen áll naponta sorba a kannás tejért. Az úgynevezett zacskós tejet sokan nem isme­rik. A vasútállomás környékén azonban akadnak már olyan vevők is, akik kifogásolják' hogy az ÁFÉSZ kijelölt bolt­jaiban még mindig kannából mérik a tejet. Ez a módszer — úgy mondják — már nem egyeztethető össze korunk kö­vetelményeivel, mert bármeny­nyire vigyáz is az eladó, en­nek ellenére a tejet az árusí­tás alkalmával könnyen szeny- nyeződés érheti. Már a sokkal kisebb létszá­mú szomszéd községben is műanyag tasakban árusítják a tejet. Vajon miért nem lehet ezt Sülysápon is megvalósíta­ni? Erre a kérdésre Mátyás End­re, az ÁFÉSZ áruforgalmi fő­osztályvezetője a következő felvilágosítást adta: — Igényesebb vevőink kí­vánságára megkíséreltük már, hogy tasakos tejet is hozunk forgalomba. E célból többször érintkezésbe léptünk a Gyön­gyösi Tejipari Vállalattal. Saj­nos, eddig nem sikerült ered­ményt elérnünk, a vállalat az egyre jobban jelentkező igé­nyeket nem képes kielégíteni. Ennek ellenére szövetkeze­tünk vezetősége ezt a fontos kérdést állandóan napirenden tartja, és reméljük, hogy a kö­zönség mind Sülysápon, mind Űriban hamarosan polipack csomagolásban is megvásárol­hatja szövetkezetünk boltjai­ban a tejet. ’(— ky) ESETEK Több mint tíz éve állandó buszutas vagyok. Évről évre nézem az abla­kokat. Ilyenkor — máskor ugyan mit is néznék rajtuk. — Tele mikulással, néhol egész mikuláscsalád — sokgyerekes család. Az idén — tessenek csak utánanézni — mintha több lenne az ablakokban, mint például tavaly volt. Né­hol úgy tele van, hogy több már nem is férne bele. Jobban élünk, vagy több a gyermek? Egészen fiatal ember mel­lett középkorú asszony ül. A fiatalember rágyújt, pillana­tok alatt füstfélhő veszi körül. Az asszony köhögni kezd, zsebkendőt szorít az orrához. — Legyen szíves elojtani — asztmás vagyok. — suttogja a zsebkendő alól. A fiatalember félrehúzott szájjal néz rá. — Na és? — és még jobban fújja. Háta mö­gül hirtelen egy kéz nyúlik ki, kiveszi szájából a cigaret­tát és gyorsan kidobja a kis- ablaikon. A fiatal ember, mint­ha megcsípték volna, felugrik, és öklét emelve fordul meg, de a keze lehanyatlik és gyor­san visszaül. — Már éppen ki akartam dobni — rebegi, és mint egy jó kisgyermek, szinte mozdulatla­nul ül tovább. A háta mögött a jól ismert, óriás termetű és erejű MA­II AUT-egyenruhns férfi ült... — Ráérsz, még egy negyed óra van az indulásig. — Majd január elseje után mondd ezt öregem! Lelkendezve mutogatja új mappáját a kollégám. — Nézd, az előbb vettem a papírboltban. Időszakos árle­szállítás van. Csak 16 forint volt... Hát nem megérte? A napokban hallottam a rá­dióból „a játék és a papír ára indokolatlanul, mintegy 30 százalékkal emelkedett az utóbbi évben”. Ahá! Azért emelték, hogy legyen majd mit leszállítani. Kovács György Maglód nagyközség egy éve Községfejlesztés társadalmi részvétellel Szerződés az üzemek és az iskolák között Jövőre elkezdik az útépifést Ezekben a hetekben vala­mennyi nagyközségi tanács számot ad elmúlt évi munká­járól. A tanácstörvény meg­születése nyomán a nagyköz­ségi cím egyben nagyobb ön­állóságot, igazgatási feladato­kat és jogkört kaptak a taná­csok. Ennek megfelelően a be­számolók is elemzőbbek, rész­letesebbek. Ez tűniik ki Mag­lód nagyközségi tanácsának napokban elkészített jelenté­séből is. A Hazafias Népfront javas­lata és szervezése alapján lét­rejött a tanácstagok fóruma, havi egyszeri összejövetellel. Hangot, véleményt hallató, sok embert mozgósító eleven gyű­lések voltak ezek, jól példáz­ták a közös ügyek iránti ér­deklődést. Sokan, látva a terveket, elképzeléseket, maguk ajánlották fel munkáju­kat, szaktudásukat. To­vább eró’södtek a tanács kapcsolatai a község gaz­daságai szerveivel, társa­dalmi szervezeteivel. Az együttműködés főleg a községfejlesztés területén, ott is főleg az óvodaépítésnél mutatkozott meg. A Vasipari Vállalat 150 ezer, a Vas- és Fémipari Ktsz 40 ezer, a Mag­lód és Vidéke ÁFÉSZ 40 ezer forintot ajánlott fel. A jelen­tésből azonban az is kiderül, a jelajánlott összegek átuta­lása vontatott volt, megtörtént az is egy-egy esetben, hogy az utolsó tétel befizetésével adó­sak maradtak. De az okokat a jelentés nem kutatja, hozzáfű­Fojük fölül a tetőt... Helyiség nélkül a szentimretelepi fiatalok Szomorúak a Nyáregyháza- Szentimretelep fiataljai. Aktív KISZ-élet folyt ezen a kicsiny településen még nem is olyan régen. Most, megváltozott a helyzet. A fiatalok most is dolgoznak, folytatnák a régit, de nincs hol. Az történt ugyanis, hogy a helyi községi tanács eladta a fejük fölül az épületet egy magánszemélynek. A határo­zat, az eladás szabálytalanul történt, ugyanis a helyiség szerződésileg a KISZ-szervezet tulajdonát képezte. Igen ám, de az eladásról nem is értesí­tették a fiatalokat. A községi tanács megígérte, hogy ifjúsá­gi házat (?!) építenek Szentim- retelepen. El is készültek a szép tervek, ám kiderült, hogy anyagi fedezetet nem biztosí­tottak. Maradt minden a régi­ben. Levelet írtak a felsőbb fórumokhoz is. Azóta vizsgál­ják az ügyet. A fiatalok tehát ' egyelőre nem rendelkeznek helyiséggel. A helyi művelődési otthon fel­ajánlotta a segítséget, el is járnak oda a szentimretele- piek, de ez nem lehet végleges megoldás, hiszen a település két és fél kilométerre fekszik a községtől... G. J. _L Sülysáp A panaszt gyorsan orvosolták zi viszont, hogy a szerződése két nem szegték meg. Az anyagi hózzájárulás mellett igen jelentős az a társadalmi munka, amelyet a község dol­gozói végeztek. A községeket körzetekre osztották: a vasipari vállalat a Pető- fi-szobor környékét par­kosította, és részt vett a buszváró terveinek elké­szítésében. A Vasipari Ktsz a hősi emlékmű kö­ré épített kerítést. A Mi­csurin Tsz pedig a tanács­csal kötött szocialista szer­ződés alapján az óvoda fölépítésében vett részt. Ennek a fontos létesítmény­nek a megvalósításában példa­mutatóan vettek részt a köz­ség kisiparosai, de dicséret il­leti a 2. számú Általános Isko­la úttörőszervezetét is. A köz­ség üzemei, gazdaságai, s az iskolák közötti szerződés kere­tében nemcsak a tanintézetek anyagi támogatása jelentős, de a gazdasági egységek hozzájá­rulnak, segítséget nyújtanak a tanulók pályaválasztásához is. A tanács jövőbeni tervei között a legjelentősebb: 1973-ban egymillió forin­tos költséggel utat építe­nek a községben. Gondot jelent, mert kizárólag saját erőből kell megoldani, a jövőre tervezett központi sze­métszállítás. Tekintettel arra, hogy a beruházási költségek hiánya miatt elmarad a máso­dik gyógyszertár építése, s ké­sedelmet szenved a Maglód- nyaralói villanyhálózat bővíté­se' a jövőben Maglódon is a lakosság nagyobb arányú rész­vételére lesz szükség a község további fejlesztésében és szé­pítésében. miisor mozik Maglód: A közvetítő. Mo- nor: Egy az ezerhez. Nyár­egyháza: Az oroszlán télen. Vecsés: A tanú eltűnik. Falugyűlés Monoron A Hazafias Népfront mono- ri községi bizottsága a mono- ri nagyközségi tanáccsal kar­öltve december 15-én, délután 16,30 órakor falugyűlést tart a művelődési háziban. Nagyobb választék A gyömrői sütőüzem süly- sápi szaküzletében a jó kenyé­ren kívül újabban nagyobb vá­lasztékban péksütemények is kaphatók. Régóta csak zsemle és kifli díszelgett a kenyeres- kosárban. A vevők már több­ször kérték a választék kibő­vítését. Kívánságuk végre most teljesült. Néhány napja nem­csak a kosárkából, hanem a polcról is kuglóf, lekváros bukta, továbbá fonott és tú­rós kalács is mosolyog a vá­sárlókra. A péksütemények nemcsak szépek, hanem ízletesek is. GYORSHAJTÁSÉRT Közlekedési szabálysértők K. MIKLÖS pilisi lakos a Heves megyei Ecséden vezette a Középület Építő Vállalat tehergépkocsiját. A vezetés előtt egy üveg sört fogyasz­tott, s ezt a szonda kimutatta. Ezerötszáz forintra büntették. ★ SZ. ISTVÁN vecsési lakost gyorshajtásért vonták felelős­ségre. Kapuváron, a megen­gedett 60 kilométer helyett 100 kilométeres sebességgel vezet­te saját gépkocsiját. Megbán­ta, mert a járási rendőrkapi­tányság kétezer forintra bír­ságolta. ★ T. JÁNOS pilisi lakos a 4-es főközlekedési útvonalon 86 ki­lométeres sebességgel haladt, lakott területen. Bírsága 1500 forint <—é-) MEGKEZDŐDÖTT. A Ceg­lédi vÉIelmiszerkiskereskedel- mi Vállalat december 11-től 16-ig az idén is megrendezi a nyugdíjasok kedvezményes vásárát. A nyugdíjas szelvény bemutatása ellenében minden cikket 10 százalékkal olcsób­ban vásárolhatnak a vásár idején. . Monoron, a 61-es számú nagy önkiszolgáló boltban és a 3-as számú, vasút mellott levő Mátyás király utcai bolt­ban, Vecsésen a 91. számú Bacsó utcai és az 58. számú Somogyi u. 32. szám alatti ön- kiszolgáló boltokban tart a nyugdíjasok vására. Alig egy hete Sülysápon több tanácstagi beszámolón panaszolták a lakók, hogy Szőlősnyaralórói a község­be vezető Magdolna út 200 méteres szakasza esős időjárás idején járhatat­lan. A községi tanács azonnal helyt adott a lakosság kíván­ságának. A tanácstagi beszámolók után három nappal meg­jelent a Magdolna úton a Virágzó Tsz földgyaluja, s az időközben megszáradt dimbes-dombos talajt si­mára egyengette. A községi tanács gyors in­tézkedése és a Virágzó Tsz segítsége igen kedvező benyo­mást keltett a választópolgá rokban. Diákéin lékek Alig még én Az állomás melletti italból söntésében sorban állnak. — Ne húzzuk az időt, ké­rem, tessenek sietni. Azóta már két felet bevertem volna. néhány évvel ezelőtt is ballagó, búcsúzó diák voltam. Az első hosszú- nadrág, az első ünneplőruha, a fokos, a ballagási pogácsa még mindig elevenen élő, kedves emlék számomra. Milyen lázas izgalommal is készültünk az utolsó napra, a ballagásra, a búcsúra, a bankettre. Aztán alig telt el négy év, és újabb ballagás, újabb búcsú a gimnáziumtól. Nagy osztály volt a mienk, közel negyvenen ültünk be az iskolapadba min­den reggel. Elröpült a négy év, ismét búcsú következett. Az embernek jólesik, ha találkozik volt osztálytársaival. Rögtön azt kérdezi, „mi lett veled, hol dolgozol”. És amikor azt hall­ja, hogy „jó helyen, meg va­gyok elégedve”, az külön örö­met jelent. ★ Jól emlékezem a hosszú, lét­ramagasságúra nőtt Göbölyös Palira. Akkor, már a gimná­ziumban, elhatározta, katona­tiszt lesz. Ma néphadseregünk • egyik alakulatánál teljesít szolgálatot. Nem kis büszke­séggel újságolja, valahányszor találkozom vele, szereti mun­káját, szeretik őt beosztottai is. Öröm ez egy fiatal, pályája elején álló katonatiszt számá­ra ... Kövesligeti Dóra — tanárnő. A pilisi iskolában dolgozik. Munkájával elégedettek, már az úttörőcsapat vezetését is rá­bízták. Bezzeg, amikor őt fag­gatták a katedra előtt, milyen zavarban volt. Most ő áll a ka­tedrán. — Könnyebb? — Aligha. Sőt ha jól meg­nézzük, talán nehezebb ... ★ Szégyen ide, szégyen oda, so­hasem szerettem a matemati­kát. De jó volt, hogy Gáspár Tomi, a Pándról bejáró fiú is korán érkezett mindig az isko­lába. Az övéről másoltam le mindig a házi feladatot. Nemrég végzett a Kecskemé­ti Borászati és Szőlészeti Felső­fokú Technikumban. Most egyik közös gazdaságunk meg­becsült szakembere. Babinszki Kati. Mindig jó­kedvű és mosolygós volt. Férj­hez ment, egy. gyönyörű gyer­mek édesanyja... ★ Kiss Zsuzsa, Duka Laci, Zen­től Bea, Horányi Laci, Palko- vics Kati... Sorolhatnám to­vább a neveket. Mindnyájan megállják helyüket az életben. Valahányszor ellátogatok a monori gimnáziumba, volt oáz- tályfőnökünk. a' kedves, mo­solygós Pálvölgyi Szil- veszterné, a szeretett Judit né­ni, mindig, megkérdezi, tu­dok-e valamit a gyerekekről, mit csinálnak, merre dolgoz­nak ... Ilyenkor jutnak eszembe azok a kedves diákemlékek, amelyeket sohasem lehet elfe­lejteni. Gér József Az MHSZ számvetése Eredményes a honvédelmi nevelőmunka Megnyílik az új járási székház Az MSZMP Politikai Bizott­sága 1967. június 20-i határo­zatában vizsgálta a honvédel­mi nevelőmunka helyzetét. Ek­kor hozott határozatot az MHSZ-szervezetek létrehozá­sára is. Az eltelt öt esztendő során sokat javult a monori járásban is a honvédelmi ne­velőmunka. Amint Kovács László járási MHSZ-titkár el­mondotta, a közelmúltban tár­gyalta tevékenységüket a já­rási párt-végrehajtóbizottság, és eredményesnek tartja az MHSZ tevékenységét. Évente két alkalommal to­vábbképzést tartanak a klub­titkárok részére. A járásban — Ecser kivételével — vala­mennyi községben működik lövészklub. Hat tartalékos, egy-egy rádiós és modellező klub egészíti ki a sort. Mono­ron, Gyomron, Vecsésen, Ül­lőn és Pilisen a fentieken kí­vül önálló MHSZ-szervezet mű­ködik, amelynek titkárát a megyei vezetőség nevezte ki. Az idei év igen jelentős lesz az MHSZ munkájában: a já­rási pártbizottság vezetőinek kezdeményezésére az MHSZ társadalmi összefogással vásá­rolt egy székháznak alkalma épületet. Az MHSZ iroda rövidesen átköltöznek az ú. székházba. Elkészült a bári- programja is. Rendszeressé kí­vánják tenni a teher- és sze mélygépkocsi-vezetői tanfo­lyamokat. a monori gimnáziuv honvédelmi óráit is az MHSÍ székházában tartják. A hon­védelmi klubtagok száma el éri a hatszázat, közülük száz ötvenen KISZ-tagok. Jelentős eredmény, hogy jé részt társadalmi összefogással idén új lőtér épült Nyáregy­házán, Maglódon és Csévha- raszton. Ezzel valamenny község rendelkezik már önáll lőtérrel. Az MHSZ munkájában je- ’entős 'szerepük van a klubta nácsoknak, amelyek hasznot megvalósítható ötletekkel se­gítik a honvédelmi nevelő­munkát. összességében elmondható ebben az évben is eredmé­nyes munkát végzett a honvé­delmi'szövetség. A most folyó honvédelmi elő- és utóképzés­ben több mint 30 ezren vesz­nek részt. G. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom