Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

I "1912. DECEMBER 31., VASÄRNAP PEST MEG Ac/űrlap Barlangkutató szilvesztere ■ A BSE barlangkutató cso­portjának tagjai ismét érde­kes vállalkozásba kezdtek. De­cember 26-án 11 kutató le­szállt a Báthory-barlangba. Mivel január 2-ig szándékoz­nak ott tartózkodni, „otthono­san” rendezkedtek be. A bar­langjáratokban hálófülkét, konyhát és munkaszobát ren­deztek be. Tekintve, hogy a szilvesztert is a barlangban töltik, a karácsonyfához pezs­gőt és feketekávét is vittek magukkal. ...ES 1973? Emberek és csillagok Van-e ember, akit ne érde­kelne az, hogy mit hoz a jö­vendő? Az 1973-as esztendő? Dt. Kulin György profesz- szort, az Uránia Csillagvizs­gáló igazgatóját kerestem fel gyarló emberi kérdésemmel: — Professzor úr, mit monda­nak a csillagok? — A csillagok hallgatnak, ha egyéni sorsunk alakulásá­ról faggatjuk őket. — És mikor válaszolnak? — Amikor Kolumbus isme­retlen vizek felé indult hajó­jával, mindig csak a Sarkcsil­lagot figyelte, ahhoz igazodott; ma a Hold felé induló űrha­jók útja is megadott csillagok között halad. — Századunkat a technika századának tartják. Ugyanak­kor virul a csillagjóslás kétes i „tudománya”. Professzor úr 1 szerint mi ennek a magyaráza­ta? ! — Minden nép kultúrájá­ban megtalálható az ég, az ember fölötti világ ábrázolá­sa. Részben azért, mert a csil­lagok, a hozzájuk fűződő mí­toszok szépek; részben, mert az ember kezdettől azt ta­pasztalta, hogy életének ki­alakult rendjét, az évszakok változásait, az esőket, a nap­sütést, egy tőle független, is­meretlen erő irányítja. Egy nagyon is érthető, logikai ug­rás a magyarázata annak, hogy miért hitték, és hiszik sokan még ma is, hogy az egyén életét is egy tőle füg­getlen erő irányítja. A tudo­mány mérhetetlen iramú fej­lődése, az emberek nagyobb műveltsége egyelőre, sajnos, csak annyit eredményezett, hogy már nem valamilyen is­tentől, hanem a csillagoktól várják sorsuk alakulását, pon­tosabban, a csillagok által meghatározott sorsukban hisz­nek. — Miben látja az asztrológiá­ba vetett hit legnagyobb veszé­lyét? — A belenyugvásban. Egy példával tudnám ezt illuszt­rálni: Valaki sikertelennek ér­zi az életét. És valamilyen os­toba asztrológiai „jóslat” meg is erősíti kisebbrendűségi ér­zésében, sőt, még a jövőben várható kudarcokra is felhív­ja a figyelmét. Ez az ember meg sem próbál jobban dol­gozni, de még csak azt sem vizsgálja meg, hogy netán sa­ját tunyasága, pontatlan mun­kája, műveletlensége okozta-e addigi sikertelenségét. Köny- nyebb mártírarccal vállalni a „sorsot”, amit a csillagok — születése pillanatában — szá­mára kijelöltek, mint kemé­nyebben tanulni vagy dol­gozni. — Sokan hivatkoznak arra, hogy az asztrológia már tööo ezer évvel ezelőtt is komoly tudománynak számított. Köztu­dott, hogy az ókori népek uralkodói hadba indulásaikat is függővé tették attól, mit mond az udvari csillagjós. — Ez az állítás önmagában hordozza a megszégyenítő vá­laszt is. A fejlődés folyamata csak akkor lehetséges, ha megtagadjuk a régit, a na­gyobb, az új igazságért. Ép­pen a tudományt sértenénk meg avval, hogy évezredek óta egy helyben topog? Tudomány és üzlet? • Feltáruló világ • A kozmosz és az egyén — Az ember születése pilla­natától magában hordozza a bizonytalanságot is. És minél többet tud a világról, jobban látja az összefüggéseket, annál jobban megzavarodik és keres valamilyen támpontot. Mi sza­badíthat meg ezektől a szoron­gásoktól? — A tudás. Csak a félmű­velt embereket zavarhatja meg a „bonyolult világ”. A tudósok, azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, derűs em­berek. Mert a látszólagos bo­nyolultságon túl megismert rend csodálatos; olyan meg­nyugtató élmény, mint a leg­szebb műélvezet. Ezért szeret­ném néha kiáltani, hogy néz­zétek, emberek, mi van a vi­lágban! A Föld gyönyörű mú­zeum, ahol minden megtalál­ható. De az anyagban rejlő csodát, a lehetőséget, a csilla­gászat ismertette meg velünk. — Amit elmondott, valóban lelkesítő, de — az embereket a kozmosz gondjainál jobban érdekli saját gondjuk és ... — Egyszer itt, a csillagvizs­gálóban odajött hozzám egy fiú, és megkérdezte: Gyurka bácsi, hogyan lehetnék én hí­res ember? Sehogy, fiam — válaszoltam. — Aki keresi a sikert, az soha nem találja meg. Ha azt kérdezted volna, hogy a csillagászatnak valame­lyik ágával komolyan szeret­nél foglalkozni, talán egyszer valóban híres ember válhatna belőled. Mert a siker olyan ju­talom, amely nagyon sok mun­ka eredményeképpen — néha — meglepi az embert. — Ha megenged egy szemé­lyes kérdést, miért választotta éppen ezt a tudományt hivatá­sának? — Nem választottam. Mate­matika-fizika tanárnak készül­tem. Gyerekkoromban féltem a csillagoktól. — ?? — Ötéves voltam, amikor rémületben tartotta a Föld lakóit a Halley-üstökös feltű­nése. A felnőttek remegve be­széltek arról, hogy az üstökös csóvája áthalad földünk fe­lett, mérgező gázokkal be­szennyezi a levegőt, megszűnik az élet. Éjszakánként féltem a sötétben, és magamban mon­dogattam, ne félj, édesanyám, majd ha én nagy leszek, lelö­vöm azt az üstököst! Sajnos ő már nem élt akkor, amikor felfedeztem egy új üstököst, amely azóta Kulin-üstökös né­ven halad égi pályáján. Azóta már tudom, hogy az üstökö­sök nem veszedelmet hozó „kóbor égitestek”, hanem i ugyanolyan szabályos pályán i haladnak, mint a Naprendszer j többi tagja. A Halley-üstökös j 76 évenként tér vissza, tehát 1986-ban lesz újból látható. — És a professzor úr üstökö­se? — 175 000 év múlva. — Ml volt a legmegrcndítőbb élménye a csillagokkal? — Az a dráma, amelyet Ga­lilei óta minden ember átérez. aki először veszi kezébe a táv­csövet, és felfedezi, hogy a világ nem olyan, mint ami­lyennek látszik. Ügy érzem, egyetlen módja van annak, hogy megszabadítsuk az embe­reket babonáiktól, téves hie­delmeiktől. Ha megismertet­jük velük a valóságot. Ha megkérdezné azokat a fiatalo­kat, akik tagjai a Csillagászok Baráti Körének, hogy milyen égi jegy szülöttei, csak nevet­nének a kérdésen. De hogy ne legyek ünneprontó, némi mó­dosítással, megpróbálok vála­szolni első kérdésére, arra, hogy miit mondanak nekem a csillagok. Tiszta időben, déli irányban láthatom a téli ég­bolt legszebb csillagképét, az Oriont, magyar elnevezéssel a Kaszást. A csillagkép köze­pén három egyforma fényes csillag, Róna-király, Róna-őr-, ző és Róna-pallér „vágják a rendet”. A kaszásokat követi sok apró csillágocska, a „ma­rokszedők”. Őket látva, tudom, hogy kiket kell követnem to­vábbra is, vagyis az 1973-as esztendőben... László Ilona NEGYVEN NAPPAL NYUGDÍJ ELŐTT Dr. Daru Imre körzeti or­vos nyolc éve, Malatinszky Gyuláné 32 éve lakik Farmo­son. Jól ismerik a községüket és bizton állítják, hogy a fa­luban jobb a közegészségügyi helyzet, mint a környéken. Kilenc hónap Simsonon Malatinszky Gyuláné vagyis Mária nővér mégis reggel fél 7-kor. már úton van. Zörög a kapun két betegnél, hogy be­adja nekik a napi szüaseges inzulint. Háromnegyed 8-kor ér a körzeti rendelőbe. Ilyen­kor többnyire már 15—20 em­ber toporog — a“ lépcsőkön. Különösen télelőn, a torok­gyulladásos korszak idején. Amíg a doktor vizsgálja az új betegeket, alig győzi felszívni a sok Retardint a fecskendők­be. Közben felvilágosítást ad, kötözi a sérülteket. Akkor is­mét fogja barna táskáját, s tizenegyig a külterületi bete­geket látogatja. — Márciustól novemberig a Simsonommal járok. Decem­berben azonban már olyan cu­dar az idő, hogy le kell száll­ni a motor nyergéből. A je­ges, hóval befútt vagy latya­kos utakkal már csak az Űj Élét Tsz lovas fogata birkózik meg. ök küldenek naponta kocsit érte, hogy a tanyai öre- geket-betegeket meglátogassa. — Talpig szőrmében, tőlem akárhogy fújhat — bizony­gatja. Együtt megyünk a délelőtti körútra Jezsikékhez, az egyik legtávolabb lakó családhoz. Míg odaérünk, azt kérdem, ha már két motort tönkretett az évek során, miért nem vesz inkább autót? — Nem is a pénz miatt, mert telne rá. Hanem negy­ven nappal a nyugdíj előtt? — nevet vissza. — Bár lehet, hogy egy-két évvel még meg­toldom. Egészséges vagyok, anyám vezeti a háztartást, a férjem leszázalékolt vasutas, elvégzi a ház körüli munká­kat. Így hát én olyan szabad vagyok, mint a madár, min­den időmet a betegekre for­díthatom. Gyarapodó Jezsikék Míg a Nyárvesztői úton a kaput verjük, a szomszéd ház­ban a kuvasz szinte hörög a dühtől. — A kutyákkal gyakran van bajom, bár még nem ha­raptak meg. A nagy acsargás- ra biztosabban kijön a gazda, mint ha dudálnék. Az szólhat másnak is, de a saját kutyája hangját mindenki ismeri. A zsúpfedeles házban vil­lany, televízió. A tűzhely előtt macskák melegszenek. A csa­lád nagylánya lábát törte. A ceglédi kórházban volt teg­nap kontrolion. Sajnos, a gip­szet még nem vehetik le. A körzeti ápolónő dolga, hegy a2 ilyen beteget meglátogassa, s utána beszámoljon az orvo­sának. — Mit tart erről a család­ról? — kérdi Mária nővér, út­ban visszafelé. — Mit tarthatnék első lá­tásra? Szemre van ott min­den. Tisztaság, rend, meleg, ünnepre készül a sütemény. — Nyolc gyereket szült Je- zsik mama. A férje szívbajos lett. A falu legszegényebb emberei közé tartoztak, míg a tsz fel nem karolta őket. De nemcsak őket, másokat is, a nyugdíjasokat, az öregeket. Ilyen segély, olyan juttatás, Jezsikék is szorgalmas embe­rek, lassacskán boldogulnak. Bizalommal fogadják Betérünk még egy család­hoz, ahol eligazítani valója akad. Majd az öreg Holló né­nihez megyünk, akinek nincs hozzátartozója. A szomszédok be-benéznek hozzá, de hát azok is dolgozók, kevés az ide­jük. így aztán Malatinszky Gyuláné hetente többször is felkeresi. Kenyeret, tejet hoz néki a boltból, odateszi a tea­vizet és segít a néninek, míg kissé rendbeszedi magát. — A bizalom a legfontosabb — ismerteti munkája „fogá­sait”. — Van itt a faluban egy magányos nő, talán egy kissé hóbortos is szegény. Került mindenkit, nem fogadott el senkitől semmit. Viszont tud­tuk, hogy súlyos beteg, feltét­lenül kivizsgálásra van szük­sége. Hetekig jártam a háza elé és csak a kapun keresztül beszéltem hozzá. Végül been­gedett. Addigra a tanács meg­szavazta a segélyt, amiből ru­hát vettünk neki. Nem szapo­rítom a szót, végül beleegye­zett, hogy az évek óta nem fé­sült haját levágjam. Mikor meglátta magát a tükörben az Sugarak a nyárból Valamelyik dunakanyari üdülőben csiri­pelte el nekem az itt Következő történeteket a kultúrfelelős. Tudásszomj Véget ért az ebéd. Szél fúj, az égen hara­gos jellegek, zsúfolt a könyvtárszoba, min­denki olvasnivalót keres. Lassan azért el­fogynak a válogatók. Utolsónak egy testes, feltűnően piros arcú férfi marad. — En ezeket kérem — mutat a három lexikonra. Kiemelem őket az üvegajtó mögül. Majd­nem leszakad a karom, olyan súlyosak. Tisz­telettel nézek átvevőjükre. — Valami tudományos munkán dolgozik? — kérdezem. — Á, dehogy — feleli, és zsebkendőjével végigtörli verejtéktől gyöngyöző homlokát. — Túl alacsony az asztali lámpám, és ezek­kel a könyvekkel szeretném megmagasítani. sors útjai A nevek költöttek ... Bocoaccói história. Géza és Zsuzsa, nyiladozó szerelmük kiteljesedésének reményében, ugyanattól a vállalattól utaltatták be magukat ebbe az üdülőbe. Egy este végre meg is egyeztek: Zsuzsa, gyengélkedés ürügyén, nem jön le táncolni a társalgóba; szobatársnője meg­ígéri, hogy éjfél előtt nem megy haza; Géza, amint teheti, meglóg kompániájától. Zsuzsa feszült figyelemmel várakozik. Le­húzta az ablak redőnyét; vaksötét. Léptek. A szíve majd kiveri az oldalát. Lopva nyílik az ajtó. Rekedtes suttogás: — Szia. — Szia — hangzik még halkabban és re­kedtebben a2 ágy felől. Egy inggomb guruló zaja. Zsuzsa a falhoz húzódik, helyet ad. Becézgetö mozdulatok ... Hirtelen megdermednek. Ismét nyílik az ajtó. — Sikerüli — suttogja a belépő. — Bár ?lég nehezen. Zsuzsa felsikolt, átnyúlik a férfitest fölött, kattint a villanykapcsolón. Nem Géza fekszik mellette. Géza, kezében nyakkendőjével, ott áll a szoba közepén. Az általános meglepetésből ő ocsúdik föl elsőnek. — Te szemét! — sziszegi, és elrohan. Egyenest hozzám. A büfé közelében ácsor­gók, iszom a narancsszörpömet. Kiveszi ke­zemből a poharat. Négyszemközt kell beszél­nie velem, haladéktalanul. így jutott tudomásomra az eset. perceken belül kiderítettem aztán, hogy Pétert, vagyis azt a fiút, aki Zsuzsa mellett feküdt, egy másik szobában várták. Egyszerűen eltévesztette az ajtót, ebből tá­madt a konfliktus. Megpróbáltunk, de sehogy sem tudtunk rendet teremteni. Géza engesz­telhetetlen maradt. Zsuzsának, ha valóban egymásnak rendelte őket az ég, már az első pillanatban észre kellett volna vennie, hogy nem ő lépett be a szobába Bosszúból mások­nak, végül a Péter hoppon maradt meny­asszonyának kezdte csapni a szelet. Ugyanis az sem volt hajlandó megbocsátani. Most már rajtuk tartottuk a szemünk. Mert az erkölcs tisztaságára az üdülőben mindenki ügyel. Bizonyság, hogy ilyen ki­rívó eset sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő. A szerelmeseket sokan megpróbálták ki­békíteni. Senkinek sem sikerült. Még a búcsú­esten sem. IJ anem a történetnek még nincs vége. *-*■ Zsuzsa és Péter az idén nyáron is ná­lunk üdült, de már mint férj és feleség. El­árulták, hogy babát várnak. Boldogok vol­tak és elégedettek. Azt a szobát kérték, amelyben sorsuk olyan különös módon össze­fonódott. — Géza szélhámos — mondta Zsuzsa. — A Péter menyasszonyát vette el feleségül. '— De rosszul élnek — tette hozzá Péter. — Nem angyalt kapott, az tuti! • Egy későbbi turnussal aztán Gézáék is megérkeztek. Es ők is azt a szobát kérték, amelynek egymásra találásukat köszönhetik. — Milyen jó, hogy így történt — áradozott az ifjú férj. — Zsuzsa fűvel-fával megcsalja azt a szegény fiút. — Pokol az életük — súgta fülembe bízol- . másán a gömbölyödö hasú feleség. Polgár István új ruhában, a rövid frizurá­val, azt mondta: „Na látja lelkem, hát miért nem jött előbb, már régen így kellett volna kinéznem”. Amióta nagynénje, az ak­kori községi bába, Jászla- dányból Farmosra hozatta, 32 esztendő telt el. Azóta minden lakásban járt már, hiszen be­tegség, szülés mindenütt elő­adódik. Ezelőtt hat évvel, ami­kor hozzákezdett saját háza építéséhez, beállított hozzá két fiatalember. Juhász Ist­ván és Hajdú Pál. Amikor ők születtek — mondták — szü­leiknek nem volt egyetlen pengőjük, adósak maradtak Malatinszkynének. Most el­jöttek, szívesen ledolgozzák a fizetséget. Harangszó után A körzeti orvosi előszobá­ban a szokásosnál valamivel tovább várakoztak a betegek. Malatinszkyné pontosan ti­zenegyre siet vissza. Ekkor érkezik be a kerületi busz a faluba és hozza az ott lakó já­róbetegeket az orvoshoz, hozzá pedig — akárcsak reggel — az injekcióra, kötözésre váró­kat. Amikor delet harangoznak, hivatalosan vége a rendelés­nek, de még sem a körzeti orr vos, sem az ápolónővér nem ülhet asztalhoz. Ilyenkor Má­ria előbb elrakja a műszere­ket, kinn a doktorné konyhá­ján (aki mellesleg az orvosír­nok) sterilizálnak, sorra ve­szik 'közösen a gyógyszer- szekrény tartalmát, mi fogyott, mit kell pótolni. Telefonon megbeszélték a betegszállító mentőkkel, hogy másnap kit hová kell vinniük. Csak ez­után ér rá elővenni a körzeti ápolónővér hivatalos napló­ját, hogy bejegyezze a vég­zetteket. — A gyógyszereken, a tűn és a hőmérőn kívül tudja-e hogy mi a legfontosabb fel­szerelésem? Egy golyóstoll és sok-sok fehér papír. Kiderül, hogy az egészség- ügyi tudnivalókon kívül majd­nem jogásznak, közigazgatási szakembernek elégséges isme­réttel bír. A betegek, az öre­gek, a gondozottak hányszor, de hányszor kérik, legyen se­gítségükre ilyen vagy olyan hivatalos ügyükben. .írjon le­velet a munkahelyre a szak- szervezetnek, vagy a kollé­gáknak, beadványt a tanács­nak vagy valamilyen ható­ságnak, küldjön táviratot a gyerekeknek. Ö pedig megírja a levelet, feladja a táviratot, eljár a tsz-irodán, sürgeti a szociális otthonba való felvé­telt és amikor a szabadnap­ján eljut Nagykátára, az áru­ház előtt eszébejut, hogy me­leg harisnyát ígért egy néni­nek. 1961-ben, amikor megszűnt a szülésznői státus, megkérdéz- ték: nem nienne el inkább valamelyik szülőotthonba ma- dámnak? Töprengett, aztán úgy döntött, hogy nem. In­kább elvégezte a, kétéves ápolónőképző iskolát és otthon maradhatott a falujában. A nyáron öt hétig feküdt a Rókus-kórházban. Amikor meggyógyult, az egyik kórhá­zi kolléganő ezt mondta: ..Tudja Malatinszkyné, magá-; val személy szerint nem volt' a világon semmi bajunk. Ha­nem az a forgalom!” öt hét alatt ötszáz farmosi látogatta meg ... Komáromi Magda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom