Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

I I «« «« «« «« «««««« «« «« ««'«« «««««« «« «« «« «««««« «« ««'«« «« »» »»»»»» »»»»»» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »»»»»» »» »» »» »» Rátótiék, Törtei »»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»» Az apa Rátóti József, Törtei. Nyílt tekintetű, vidám mosolyú, ősz hajú, 64 éves ember. — Amennyire tudom — mondja —, az én őseim mind Törteién éltek, mindig a két kezük munkájából. Apám is cselédember volt, én is az let­tem már kisgyerek koromban. Előbb libapásztor, aztán, ahogy nőttem, nagyobb állatok pász­tora. Később apám részarató lett, meg a cséplőgépnél is vál­lalt munkát. Példáját magam is követtem, amíg be nem hív­tak katonának. Két évig vol­tam oda, leszerelés után me­gint kaszát vettem a kezembe. Aztán kivettem haszonbérbe egy tanyát, és akkor megnő­sültem, de a feleségem meg­halt, egyedül nem maradhat­tam odakint. Bejöttem a falu­ba, megvettem ezt a házat. Ilo­nát, akkor egyetlen gyermeke­met, nem tudtam idehozni, a nagyszüleihez adtam, amíg 1946-ban újra meg nem nősül­tem. Akkor hazahoztuk. Rajta kívül van még egy lányom meg egy fiam. Mária, a kiseb­bik lányom, kivételével, mind egy fedél alatt lakunk. — Egyik gyermekem sem foglalkozik földműveléssel, pe­dig tessék elhinni, az én sze­memben nincs annál szebb mesterség, és nem bántam vol­na, ha legalább az egyik gye­rek ezt választja. Ügy tartom azonban, hogy a gyereket nem szabad erőltetni, légyen csak az, ami akar. De azt aztán komolyan csinálja, és akkor boldogul. — Én, amikor 1960-ban szer­vezni kezdték a téeszt, mind­járt beléptem. Az Aranyka­lásznak alapító tagja vagyok... A tsz törődik velünk, öreg nyugdíjasokkal. Én már 64 óta — hosszú betegség miatt — rokkantsági járadékos vagyok. Keveset, csak 312 forintot ka­pok. Megvan azonban a ház­táji egy holdam. Aztán a tsz minden évben meghívja jó ebédre a nyugdíjasait, és más­kor is odiaimehetünk minden ügyes-bajos dolgunkkal. Segít nekünk a tsz. Ahogy tud. Az anya Idősebb Rátóti Józsefire most tér haza a munkából. Fá­radt, de szívesen beszélget: — Csak 1956 óta dolgozom a Nagykőrösi Konzervgyár elő-, készítő részlegénél, mert amíg a gyerekek fel nem csepered­tek, itthon volt rám szükség. Eleinte csak az idényben fog­lalkoztattak, aztán már egész éven át. Két esztendeig Nagy- kátára jártam, az ottani rész­leghez. Bizony, az utazás na­gyon fárasztó volt, de muszáj volt, az uram betegsége miatt ezt is vállalnom, mert csak amikor leszázalékolták, akkor kapott járadékot, az is csak 150 forintot tett ki, és itt volt a négy gyerek. Azóta a törteli részlegben dolgozom. Itt most december 1-től március 31-ig minden szombat szabad. Ez nagyon jó. Még jobb, hogy van már elég férfi munkaerő a részlegnél, elvégzik a legnehe­zebb munkát. Azelőtt mi, asz- szonyok voltunk az anyagmoz­gatók, nekem is súlyos ládáikat kellett cipelnem. Télen 1300. nyáron 2000 forint körül van a havi keresetem... Elégedett vagyok. — Az apám arató ember volt, sok esztendő alatt szer­zett néhány hold földet, abból nehezen tartotta fenn a csalá­dot, sok volt a gyerek. Ame­lyik felnőtt, sorba ment is el a háztól, a faluból. Két testvé­rem ipari munkás lett, már el­halt. És az is tavaly, aki kato­natiszt volt, Cegléden szolgált. Meghalt az is, aki otthon ma­radt parasztnak; a másik meg Abonyban él. ott tsz-tag. Az­tán itt van Törteién a nővé­rem. Tsz-tag, de már nyugdí­■ • ‘ ■: A Pest megyei ■ Hírlap jas. Bizony, mi, testvérek szét­szóródtunk, nem úgy,: mint az én családom. Az idősebb lány és a vő Rátóti Ilona, férjezett Mi­hály Lászlóné, a 11 éves Évi és az 5 éves Ági anyja, az ÁFÉSZ- presszóban üzletvezető-helyet­tes. Ezer forint alapfizetést és havonta átlag 300 forint for- gailmi jutalékot kap. Apjával- anyjával egy házban lakik, de a ház meg a telek fele anyai jussként a nevére írva. Tizenöt esztendeje asszony, munkát csupán hét éve vállalt. — De azelőtt is segítettem az uramnak, a vegyesárubolt vezetője itt a házunkkal szem­ben, a túloldalon. Szakképzet- len dolgozóként kezdtem az eszpresszóban, majd tanfolya­mot végeztem, úgyhogy most képesített vendéglátóipari el­adó vagyok. Lánykorombam sokat dolgoztam a földön, se­gítettem az apámnak, amikor kaszált. Hol én, hol a marna volt a marokszedője. Meg ka­páltam is eleget. Szeretem a mezei munkát. Nagyon szép. A mostani munkámat is sze­retem ... Nemcsali azért, mert sokkal könnyebb, vagy, mert többet kereshetek vele, mint a mezei munkával — A férje, Mihály László, 40 éves, 1955 óta vezeti ugyanazt a boltot — ami ritka dolog. — Eredetileg mezőgazdasági munkás voltam, vállaltam mindent, napszámiba jártam, ötvenben Mari Pál, akkor ma­szek kereskedő, ma Kőröste- tétlenben boltvezető, megkér­dezte, nem akarnék-e beállni hozzá inasnak. Mindjárt fel­csaptam, és kitanultam nála. Mert, kérem, én szívesen dol­goztam a földön, csak soha­sem tekintettem hivatásom­nak. Pék szerettem volna len­ni — nem lehetett. \ A nyolc Mihály-testvér kö­zül négy maradt otthon Tör­teiéin. István öccse az ÁFÉSZ szódása, Erzsébet húga háztar­tásbeli, a férje kőműves, Ilo­na pedig könyvelő az Arany­kalászban. Két másik húga, Teréz meg Marika Budapesten él, tisztviselők a Szabvány- ügyi Hivatalban és Ferenc öccse a Pénzverőben gyémánt- csiszoló csoportvezető. Fivérei közül egyetlen maradt a föld mellett, öccse, de az is más községben főagronómusa egy téesznek. A Mihály-házaspámak gép­kocsija is van. A fiatalabb lány és a vő Rátóti Mária, férjezett Bakos Dénesné egy kisfiú meg egy kislány anyja, a törteli iskola gondnoka. Cegléden elvégezte a gyors- és gépíróiskolát, ha­zulról járt be —, ahogy az­után az EVIG-be is, ahol elő­ször alkalmazták. Más ceglédi munkahelyen is dolgozott, de közben tanult, letette az érett­ségit. Férjhez ment, most is Törteién lakik, de nem a szü­lői házban, hanem a férjével, külön. Bakos Dénes is törteli, pa­raszti származású. Géplakatos- ságot tanult, majd elvégezte a gépipari technikumot, most pedig a főiskolán tápul, és a ceglédi iparitanuló-isk'ola vas­ipari tagozatán szakoktató. In­gázik, kora reggel indul, késő este jár haza. A két fiú — Engem is tanítana, ha most lennék géplakatostanuló — mondja a sógoráról a 24 éves ifjabb Rátóti József. Húszesztendős Péter öccse szintén géplakatos. Ahol mindketten tanulók voltak, a ceglédi Közlekedési Gépjavító­ban, már csak Péter dolgozik. — Neki így tetszik, hát bejár naponta a keskeny nyomtávú döcögős kisvasúton. Én viszont felszabadulásom után csak két éyig jártam be. Több nálam idősebb barátom géplakatos, hát én is annak jelentkeztem, meg ács-kőművesnek is. Mi­után előbb jött az értesítés ar­ról, hogy felvettek lakatos ta­nulónak, odamentem. Szeretek barkácsolni és hamar meg­szerettem a pályát, nem is cse­rélném el semmi áron. A gép­javítónál ezemyolcszázat ke­restem, de akkor még kezdő voltam. Itt, az Aranykalász­ban 3000 forintot is megkere­sek, csak hát most már körül­belül ugyanennyit megkapnék Cegléden is. A téesz erőgépeit javítja? Nem. Rokonszakmát folytat, épületlakatos munkán dolgo­zik. Vagyis a lakosságnak is végez munikát? — Arra most nem érünk rá, a sertéskombinát építése na­gyon lefoglal minket. Lelkesen magyarázza, milyen épületeket emelnek és milyen nagy munka lesz azokban, mennyi sertést nevel, hizlal fel a téesz. És az „itthon” A Rátóti család fiatal tagjai arra a kérdésre, hogy lenézik-e a mezei munikát, mind azt fe­leli, egyáltalán nem. Hiszen öreg, beteges apjuk helyett, most is minden munkát szí­ves-örömest elvégeznek a ház­táji földön, meg a kertben. — Gondolnak-e arra, hogy városban, esetleg Budapesten keresnek munkát, hiszen könnyen találhatnának, olyan a mesterségük, és esetleg oda is költözködnének? Csodálkozva, csaknem szó- szerint így felelnek: — Minek? Amikor itthon is megkeressük a kenyerünket. ★ A Rátóti család csak talá­lomra kiragadott példa, de tá­volról sem példakép. Mind­össze vázlatosan megrajzoltuk a sok közül egy paraszti szár­mazású, de földműveléssel többségében már nem foglal­kozó, mégis falun élő nagy­család mai történetét. Ám csak azért, mert nem költöztek el a faluból, nem jobbak és nem rosszabbak az elhurcolkodóknál. Az ember értékét akár otthon, akár má­sutt él, az szabja meg, hogyan áll helyt a munkájában. SZOKOLY ENDRE „Gyüttmentek” Mint egy kisebb falu «« «« «««««<«<««««««««««««««««« «« ««««<««<««««««« ««<<(i Vándorolunk. Bizonyítják a statisztikák múltból, jelen­ből. Budapest lakosságának száma például 1870 és 1945 között ötszörösére emelkedett. És elsősorban az erőteljes be­vándorlás révén. Pest megyé­ben 1960-ban 767 700-an, 1970- ben pedig már 878 800-an él­tek. A növekedés 67,6 százalé­kát — az előzetes adatok sze­rint — az ország más vidé­keiről jött bevándorlók teszik ki, s ez pontosan 75 100 lakost jelent. Vagy a legfrissebb adatok. Az idei év első kilenc hónap­jában állandó lakosként Pest megyébe jött: 19 916 ember, Pest megyéből ment: 16 684. Ugyanez idő alatt ideigle­nes lakosként Pest megyébe jöttek 28 399-en, Pest me­gyéből elmeittek: 26 455-en. Negyedévenként egy kisebb községnyi ember telepedik le itt. „...szívesen — nem szívesen ” Érd. Néhány adat. Az I—VI. kerületben 1970-ben jött-ment 3203, 1971-ben jött-ment 2837 lakos. Volt olyan hónap az idén — július —, amikor a be- és kijelentkezők száma jóval meghaladta a 200-at, egy-egy napra átlagban 10 ember jutott. És Érden tizen­egy kerület van! A bejelent­kezőknek mintegy fele állan­dó érdi lakos marad. Ma Érd, a maga csaknem 35 000 lako­sával, Magyarország és Eu­rópa legnépesebb községe. Tárnoki Mihályné érdi ős­lakos, tanácstag: „Van be­vándorló, akit szívesen, s van, akit nem szívesen lát az őslakosság. Sok közöttük a kétes elem, s az emberek bi­zalmatlanok emiatt a rende­sével szemben is.” Tóth Jánosné igazgatási elő­adó: „Bevallom, azon eddig még nem gondolkodtam, hogy a szabálysértési, birtokháborí- tási ügyek keletkezésében mi­lyen szerepe van az őslakosak és a „gyüttmentek” között meglevő bizonyos ellentétnek, de feltehetően van szerepe. Amit a régi szomszédok a ba­rátságra, ismeretségre, ki­alakult állapotra tekintettel eltűrnek egymástól, azt nem tűrik el az új szomszédtól.” „...túl a kerítésen ” Gyomra lakossága az el­múlt tíz évben — elvileg — teljesen kicserélődött, any- nyian jöttek-mentek. 1971- ben jött: 1050, ment: 750 em­ber. Az idei év első tíz hó­napjában jött: 471, ment: 167 ember. N. I. gyömrői lakos, bejáró dolgozó, hivatalnok: „Nézze, én nem vagyok bevándorló el­lenes, szilárdan vallom, hogy mindenkinek joga van ott él­ni, ahol akar, ahol tud. Mégis, bizonyos ellenérzésekkel vi­seltetek irántuk. Elmondom a természetrajzukat. Jönnek, pénzzel a zsebükben, kisebb­ségi érzéssel — és mégis, vagy talán éppen ezért: tisztes ön­bizalommal. Megveszik mé­regdrágán azt a házat, amely­ről mi tudjuk — hisz har­minc-negyven éve élünk itt —, hogy fabatkát sem ér. Aztán elkezdik toldozni-foldozni. Látott már régi házat mo­dem ajtókkal, ablakokkal? Tudja, hogy néz az ki? Az első dolguk, hogy nekilátnak „rendet csinálni”. Hatalmas lelkesedéssel esnek neki a kerítés menti orgonabokrok- nak, kivágják a szomorúfűzt, a fehér törzsű nyírfát, mert mindez „haszontalan”. Hozzák magukkal a saját beidegzett szokásaikat, nem veszik ész­re, hogy itt mások az évtize­dek alatt kialakult szokások.” Garamvölgyi István tanács­elnök: „Ennek a községnek mindig volt sajátos, meghitt légköre, nem volt ez a klasz- szikus értelemben vett falu ta­lán soha, éppen ezért valóság­gal kirínak a behozott falusi szokások. Az egy tájról jött le­gények éjszakai virtuskodásai: hogy a kapukat kiemelik, ösz- szecserélik ... Persze, érdekes módon a falusi szokások mel­lett a nagyvárosi életre jel­lemző szókasok is kezdenek meghonosodni: nem törődnek a másikkal, csak a maguk dol­gával. A közügyek is ke­vésbé érdeklik az újon­nan jöttékét, nem érzik eléggé magukénak a községet, nem a községgel nőttek fel. Mindez persze, nem azt jelenti, hogy az őslakosok közül is mindről jót tudnék mondani. S azt sem jelenti, hogy a be­vándorlásnak is csak árnyol­dala van. Szükség van rájuk, meglevő munkaerőigényt elé­gítenek lei. És ez a vándorlás: világjelenség. A község szem­pontjából: — a beköltözőknek jelentős részük van abban, hogy változik — és előnyére — a község képe. A maguk por­tájával nagyon törődnek, gondozzák. Márpedig aki a maga dolgával törődik, akiben, rnegvkn a szépérzék, jóindulat, annak már csak egy lépést keli tenni, hogy meglássa, mi van túl a kerítésen. „...építkezni szeretnénk” Üllő lélekszáma a két nép­számlálás között 1250 fővel nőtt, ma megközelíti a 9000-et. Lehóczky Károly vb-titkár: „Vegyesen jöttek, tizennyolc­tól nyolcvanévesig, letelepedé­süket nem akadályozhatjuk meg. A bevándorlóknak mint­egy hatvan százaléka két-há- rom gyermekes család, de nem ritka a hat-nyolc gyerek sem. Lakás-, bölcsőde-, óvodagond­jaink így nem csökkennek. K. S.-né bejáró gyári mun­kás: „N-i családról én négy- ről-ötről tudok, akik Üllőn laknak. Mi is odavalósiak va­gyunk. Tízen vagyunk testvé­rek, öt fiú, öt lány. Egy ott­hon él, kettő itt, hét pedig — meg mielőtt ide felköltöztünk volna — sorra Budapesten te­lepedett le. Édesapám is az egyik pesti útépítő vállalatnál dolgozott, alig-alig volt Otthon, s a család még nagy ünnepe­ken sem igen találkozott. Szo- ba-konyhás, kertes házunk volt, szerény kis ház, de ott­honos. Édesapámék eladták, kipótolták a pénzt, megvették ezt. Két szoba, konyha, spájz, háromszázhatvan négyszögöl kert, gyümölcsfák, szőlő. Szin­te minden hét végén együtt van gyakorlatilag az egész család, a pestiek örömest jön­nek ki hozzánk. 1965-ben köl­töztünk fel, de az üllőiek még ma is így hívnak minket, be­vándorlók, gyüttmentek... Apámék azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy eladják ezt a házat is, és beköltöznek Pestre. Mi a férjemmel mara­dunk. A szomszéd utcában telket vettünk, tavasszal épít­kezni szeretnénk...” DEREGÄN GÁBOR «« «« «« «« «««««««« «« «« «« «« «« «« «« «« «««««««« «« «« «« «« FIZETÉSNAP \ »» »» »» »» »»»»»»»» »» »» »» »» »» »» »» »» »»»»»»»» »» »» »» »» — Nézze, számolom a na­pokat, hogy mikor kapok vég­re fizetést. A hónap végén már zsíros kenyéren él a család, s kutatunk a zsebekben apró­pénz után. Kölyökkoromban nyugodt voltam, csak akkor néztem meg a naptárt, mikor a szünet közeledett az iskolá­ban. Volt egy perselyem, ha­talmas disznópersely volt, ab­ba pötyögtettem az ösiszeku- nyerált aprópénzt, aztán dara­bokra törtem a disznót, a szü­leim kiegészítették a spórolt pénzt és megkaptam az első kerékpáromat. Valahogyan akkor minden nagyobbnak tűnt nekem, mint ma, emlék­szem jól mekkora kincs volt két forint... A régi, a na­gyobb ... A mostani elveszik az ember tenyerében, ez már nem az igazi. M. azt hiszi, csak a kétfo­rintos zsugorodott. Pedig a te­nyere is nőtt. Bérelszámolók A fizetésit mindenki várja, még a bérszámfejtők is. Pe­dig nekik több a gondjuk ve­le, mint az örömük. Nem fize­tik meg ezt a munkát, húsz­éves gyakorlattal alig keres­nek többet, mint kétezer fo­rintot. Nehéz is már embert találni, a számítógépre azon­ban miég nem mindenhol elég a pénz. Így, kézi összeadógé­peken, a nyugdíj békés nap­jait váró idősebbek, zse­bükben a négy polgári elvég­zését igazoló papírral ülnek, s görnyedt háttal számolnák. Hogy mennyit? Erre Kovács Vendel, a Dunakeszi Járműja­vító főkönyvelője válaszai: — A dolgozók legnagyobb része teljesítménybéres... Ne­kik munkautalvány készül, géppel állítják ki a törzslapo­kat a technológia szerint, a normának megfelelően. Egy négytengelyes személygépko­csi 16 ezer alkatrészből áll össze, egy-egy alkatrész több­féle anyagból... Képzelheti, mennyi munkautalvány szük­séges! A gyártó részleg kapja meg az anyagutalványt — er­re adják ki a szükséges anya­gokat, s a munkautalványt, mely a brigádokhoz kerül. Ez tulajdonképpen a bérutalvány, amit a munka elvégzése után rögtön a munkabeírónak kel­lene átadni, tőle kapják a bérelszámolók. Így folyamato­san lehetne dolgozni, hiszen állandóan jönnének az utalvá­nyok, s nem hullámokban, hó végén, elöntve itt mindent. A dolgozók azonban maguk is bérelszámolók. Százalékra tudják, mennyit dolgoztak, mennyi jár nekik, s a munka­utalványokat sokszor két hé­tig is maguknál tartják. Ha az egyik napon magasan a száz szá­zalék felett teljesítenek, „tarta­lékolják” a lapot, hátha egy hét múlva viszont rossz napot fognak ki, s oda a tervük. — Ezért a hónap végén itt a hajrá, csúcsforgalom van, sok­szor még a szabad szombatokon is dolgoznak a bérelszámolók. Egy hónapban körülbelül 16 ezer munkautalványt kell rög­zíteniük — mondja együttérző hangon a főkönyvelő, aki húsz esztendeje dolgozik a gyárban. rollert szeretnék, mert a régi eltörött. Ezért azt a pénzt, amit a tízóraira adnak a szüleim, iélreteszem. Anyukám arra ta­nít, hogy csak az az enyém, ami a sajátom, vigyázzak a holmijaimra, és ne osztogas­sak mindent széjjel, mert ak­kor sohasem lesz semmim. Most rengeteg játékom van, mert takarékoskodom.. D. József sajátja az, ami az övé, és szülei elégedetten né­zik, hogyan gyűlik az iskola, takarékfüzetben a színes bé­lyeg. A tanító njóni rászó. Jóskára, hogy adja oda szom­szédjának a vonalzót ne le­gyen már olyan irigy. Jóska elpityeredik, hogy ő nem irigy és vonakodva nyújtja a vonal­zót. Számítás Zsebpénz A viláigtakarékossági nap al- kabnávai dolgozatot írattak a gyerekekkel az általános isko­lában. D. József ötödik osztá­lyos tanuló a következőket ír­ta a takarékosságról: „Hetente húsz forint zseb­pénzt kapok. Apukám azt mondja, ezért vegyek bélyeget, ragasszam be a könyvecskébe, s majd év végén választhatok valami szépet, mert lesz sok pénzem. Már tavaly is így volt. Rollert vettünk. Most még egy — Egy brigád jelenléti ide­je, a leadott mumiau tál vány, a teljesítmény százaléka alpján kezdődik a számítás. Ezek után a személyi órabért né­zik, s azt, hogy a jelenléti idő­re mennyi bér jár, megszoroz­zák a százalékkal, így kijön, hogy egy dolgozó mennyit ke­res egy hónapban — foglalja össze a munka első stációját a főkönyvelő. Megnyugodnék — azért a bérelszámoló dolga mégsem olyan nehéz. Kovács' Vende. azonban mosolyog, s figyel­meztet, hogy ez még csak a kezdet: — Jönnek a pótlékok, az éj­jeli pótlék, az ebédidő pótlék, a második műszak pótlék, a veszélyességi pótlék, a munka­helyi pótlék — sorolja. melléklete í’* . 12 1972. KARÁCSONY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom