Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

Vetélkedő Petőfi emlékére Jövő év elején, a járási mű- velődésiOtthonban a nagy köl­tő születésének 150. évfordu­lója ünnepségeinek keretében az ifjúsági klubok részére ve­télkedőt rendeznek. * A vetélkedőről a klubokat már értesítették és megkap­ták a felkészülésükhöz első­sorban szükséges segédanya­got is. A vetélkedő témája Petőfi és Pest megye kapcso­lata. A helyezést elért csapatok pénz- és tárgyjutalomban ré­szesülnek. Számos Petőfi-ki- adványt is kiosztanak részük­re. A vetélkedőn részt vevő csapatók tagjainak járatosak­nak kell lenniük irodalomtör­téneti, történeti, helytörténeti kérdésekben is. \ A vetélkedő pontos idejét később közöljük. Jegyzet Kertészlányok Két fiatal lány dolgozik a monori parkokban. A fő­téren, a Petőfi utcában be­fedték a rózsatöveket, ki­szedték a gyomokat, gyö­nyörűen megmetszették a bokrokat. A Fővárosi Ker­tészeti Vállalatnál dolgoz­tak, most hazajöttek, hogy itt csinosítsák azt, amit rá­juk bíztak. Van és lesz is dolguk bőven. Eddig nem nagyon dicsekedhettünk parkjainkkal, reméljük, ez­után lesz majd módunk és okunk rá. Szép kertészeink vannak — legyenek szépek 'a virá­gaink is! Mr SOR Mozik Gomba: Mici néni két élete. Manor: Felszabadítás IV—V. Űri: A fekete farkas. Vecsés: Vihar délen. XIV. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1972. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK összesítő jelentés gyömrőről Ml VALÓSULT MEG A LAKOSSÁG JAVASLATAIBÓL? BELVÍZRENDEZÉS, ÚTÉPÍTÉS, VILLANYHÁLÓZAT-BÖVIT ÉS A tanácstag megbízatásból eredő kötelezettsége, hogy évenként választói körzeté­ben beszámolót tartson: meg­hallgassa választóinak beje­lentését, számot adjon végzett munkájáról és intézkedéseket tegyen a javaslatokkal kapcso­latban. Gyomron a tanács szakigaz­gatási szerve írásos anyagban értékelte a tanácsválasztások során elhangzott kérések sor­sát. Az összegező jelentésből kitűnt: Gyömrő mintegy hatvan választókörzetében meg­tartott tanácstagi beszá­molókon több mint ezren vettek részt, s ezeken nem kevesebb, mint száz közér­dekű bejelentés, kérés hangzott el. E bejelentések zöme a község közvilágításával, köztisztasá­gával, utak karbantartásával kapcsolatos, de élénk érdeklő­dés mutatkozott a közműve­sítés iránt is. A beszámolási időszak alatt 1971-ben öt, 1972-ben tizenöt lámpa­hellyel bővült a közvilágí­tás, s a jövő év első negye­dében újabb harminc ut­cai lámpakar felszerelése várható. Befejezést nyert a Nefelejcs, József Attila és Imre utca egy részének rendezése. A továb­biakban is több utca felújítá­sát tervezi a községi tanács. A köztisztasággal kapcsolato­san akár szigorúbb rendszabá­lyok hozatalával is, de érvényt kell szerezni annak, hogy a lakosság a házi szemetet ne az utcára, hanem a kijelölt sze­métlerakó helyekre hordja. Időben elkészült a község belvízrendezési terve, amelynek eredményeként Erzsébet-telepen, Dózsa György úton, Bimbó utcá­ban az építési munkálatok befejeződhettek. Jövőre — többi között — a Klotild telep belvízrendezésére is sor kerül. Egy régebbi ké­résnek eleget ,téve a Bajcsy- Zsilinszky úton megépült az ÁFOR tüzelőolajkútja. Nem épült meg a ruházati üzletház, úgyszintén több vá­lasztókörzetben a kért járda­építésre sem került sor. Az előbbi kivitelező, az utóbbi pénzügyi fedezet hiánya miatt. Egyébként közvetlenül a köz­ségi tanács vb-hez 1972-ben mindössze három közérdekű bejelentés érkezett. (jandó) JÓL DOLGOZÓ KISZ-SZERVEZETEK Az év utolsó KISZ-bizottsági ülése Megtartotta idei utolsó ülé­sét a KISZ járási bizottsága. Berla Ferenc járási KISZ-tit- kár tájékoztatta a megjelente­ket az idei év eredményéről, a jövő feladatairól. Ezután a szokásos év végi jutalmazásokra került sor. A kilencezer forint juta­lomösszegen az ecseri, a vecsési VÍZGÉP, a Nyár- egyháza-alsó és a monori MEZŐGÉP KlSZ-szerve- zete osztoztak. Ezek az alapszervezetek az idén is kiemelkedő munkát végeztek. Miután 'az alapszer­vezetek helyiségeinek berende­zése még mindig hiányos, a megyei KISZ-bizottsáá ezúttal 24 ezer forintot biztosított ezek pótlására és a meglevők javítására. A sülysápi Petőfi, a mendei területi, a kávai, bé- nyei, pilisi és a nyáregyháza- szentimretelepi fiatalok kap­tak különböző bútorokat, mag­netofont, lemezjátszót, rádiót: 8­„Csak tiszta forrásból” MEG KELL ISMÉTELNI Divatbemutató a klubban Hangos, de azért nagyon kellemes a zene. Lipták Vik­tor és Mátyás Bé­la kezében egy- egy mikrofon, egyik az összeál­lítást, másik a programot mondja be. Nagy az örö­mük, a második mikrofon és a má­sodik magnó friss, e heti szerzemény. — Gyerekek! Irigykedik a mű­velődési ház igaz­gatója, ő ilyet nem tud csinálni — hangzik Viki szá­jából felerősítve a csipkelődő meg­jegyzés, miközben ‘ Nyeste Gyuláné gyömrői üzletének modelljei egymás után jelennek meg a színen Lipták Viktorné, Sasadi Ferencné, Lázár Márta „tolmácso­lásában”. A gyömrői mag­nósklub összejöve­telén bemutatott harminc modell, ízléses válogatás, kedvcsinálónak is nagyon 'alkalmas, a szemet gyönyör­ködtetés mellett. A részvevők száma közel 80. Alig férnek a kis­teremben. Sokan vannak ma itt, a bemutatón nem­csak kifejezetten tizenévesek is. És nem irigy­kedik a művelődé­si ház igazgatója sem. Két dolog jut eszébe. 1973 tavaszán meg kell ismételni a bemu­tatót a nagyte­remben, a ruha­ipari szövetkezet férfikabát-kollek- ciójával kiegészít­ve, ezen túlme­nően „klubos” jel­mezes bemutatót kell szervezni, dí­jazással, ahol a klub tagjai két kategóriában in­dulhatnak. Tré­fás, valamint ter­jesztésre méltónak ítélt összeállítá­sokban. Az önkén­tes jelentkezőket szívesen várja máris a klub ve­zetősége. F. G. A fenti jelszóval községi népdalversenyt hirdettünk Ve- csésen. Intézményeink, gaz­dasági szerveink dolgozói, kul- túrfelelősök, szocialista bri­gádtagok, pedagógusok! Jöjje­nek, kapcsolódjanak be a nemes mozgalomba! Hívjanak másokat is. Bárki benevezhet magyar, vagy nemzetiségi népdallal, hangszerszólóval. Igényét pos­tai úton, névvel, lakcímmel 1973. január 1-ig a művelő­dési házhoz juttassa el. 1973. márciusban, a gálaes­ten a legjobb gyermek és fel­nőtt népdalénekeseket, hang­szereseket szerepeltetjük. Aczél Ferenc mb. műv. ház lg. Sipos Károlyné műv. felügyelő . Különös bstegláfogató Sz. György monori lakos, a 1 MEZŐGÉP Vállalat monori gyáregységének múltbeli doí- | gozója egy szép őszi napon el­tökélte magában, hogy régi munkatársát, a nemrég kór­házból hazatért Sz. János pi­lisi lakost meglátogatja. A beteglátogatás — hogy rövi­den szóljunk róla — Sz. György részéről pompásan si­került. A még mindig ágyát őriző Sz. Jánosnak ugyanis, alig fél nap alatt, közel öt li­ter borát megitta, miközben a beteg vendégszerető felesége kolbásszal és hurkával traktál- ta. Sz. György a tekintélyes mennyiségű étel és ital elfo­gyasztása után még öt liter bort vásárolt hitelbe Sz. Já- noséktól és pénzösszeget is kért kiegészítésképpen azzal, hogy az adósságot néhány na­pon belül becsülettel rendezi. Azóta már hetek múlottak el, de Sz. György nem jelentke­zett a bor árával, sem a külön kért pénzzel. Sz. János érdek­lődésére utóbb kiderült, hogy az eszem-iszom vidám beteg­látogató már vagy 30 volt munkatársát csapta be így, mint Sz. Jánosékat. Most már csak arra vagyunk szerfölött kíváncsiak, hogy meddig űzi „tevékenységét”, s mikor lép a .becsületes adós­ságtörlesztés útjára? Rakovszky József KÖZÖNY Még segíthetnek a tanúk A 17.39-es monori helyi vo­natnak mindig sok az utasa. November 14-én is zsúfolt volt a szerelvény. Ezzel a vonattal utazott na­ponta munkahelyére egy mo­nori férfi is. E napon alkalmi csomagját föltette a csomag­tartóba, leült és elnyomta az álom. Álmából riadtan arra eszmélt, hogy Kőbánya-al­són áll a vonat. Elkésett siet­séggel ugrott fel, s lépett le a vonatról. A csomag ott maradt a csomagtartóban. Mire gaz­dája föleszmélt és a lépcsőn az ellénáradattal szemben a peronra felrohant, a vonat már kihúzott az állomásról. Kétségbeesésében nem tu­dott mit csinálni, meg kellett várnia a következő vonatot, hátha a becsületes megtaláló leadta a csomagját. Nem kis dologról volt szó. Fekete hy- lonjersei kiskosztüm próba­kész állapotban, a jobb ujja és nyak nélkül. Értéke két­ezer forint. A Nyugatiban már kitolták a szerelvényt, de a csomagról nem tudott senki. Másnap ugyanazzal a vonattal ment Pestre. Megkereste az isme­rősöket, akikkel együtt uta­zott. Ketten is látták — egy fiatal lány és egy férfi, hogy egy asszony leemelte a csoma­got és elment vele. Tudni vél­ték azt is, hogy az asszony pi­lisi és általában ezzel a vo­nattal utazik. ISagyobb önállóság — nagyobb felelősség Sok a képesítés nélküli nevelő — Pályázati rendszer az iskolákban A nagyközségi és összevont községi lanácsoK magalaicuiá- sával nőtt a hozzájuK tartozó intézmények hatásköre is. Ez elsősorban a munkaerőgazdál- kodás és az intézmény pénz­ügyeinek önálló intézésében és az ezzel együttjáró nagyobb felelősségben jelentkezik. Monoron, az általános isko­lák igazgatói és az önálló óvo­dák vezetői értekezletre jöttek össze, hogy a fentiekről tár­gyaljanak. Elsőként Csányi János, a já­rási hivatal tanulmányi fel­ügyelője az 1973—74-es tanév munkaerő-gazdálkodási felada­tait ismertette. 1971-től a pedagógusok ki­nevezését közvetlen az igazga­tók intézik, azok, akik közvet­len vezetőik lesznek. A képe- sítéisnélküliek alkalmazásával kapcsolatos problémákról is szólt, kiemelve azt a helytelen gyakorlatot, hagy itt-ott magasabb bért ál­lapítottak meg részükre, mint amennyi megilleti őket. Viszont néhol azt a bért sem adták meg, amennyi jár nekik. Ismeretes, hogy a pedagógusok alkalmazása, most első alka­lommal pályázat útján történt. Ezzel kapcsolatban az a ta­pasztalat,hogy az igazgatók túl­zott óvatosságból kevés állást hirdettek meg, közel sem any- nyit, mint amennyi pedagógus hiányzott. A jelenlegi rend­szerben a művelődési osztály egyszerűen nem tudta áttekin­teni a helyzetet, nem tudta hány állás üres, hány állást töltöttek be. Elszigetelődtek az iskolák, nyilván ennek a kö­vetkezménye is, ho^y jerenieg 56 képesítés nélküli nevelő ta­nít. E téren Pest megye járá­sai között a monori „vezet”. Jelenleg is sok a betöltetlen ál­lás, a hiányzó nevelőket túl­órázással helyettesítik. Módo­sítani kell a pályázati rend­szert, amely a jövő év elején meg is történik. Ennek mint­egy előkészítéseként, január 20-ig minden iskolának munka­erőgazdálkodási tervet kell ké­szíteni. Ez tartalmazza majd többek között a jelenlegi üres állásokat és a továbbiakban biztosan várható üresedést is. A tervet — amelyet a já­rási művelődési osztály vezetője hagy jóvá — is­mertetni kell a tantestü­letekkel. Felhívta a figyelmet: vegyék számításba a szerződéses állá­sokat és a társadalmi ösztön­díjasokat, akik részére helyet kell tartalékolni. A képesítés nélküliek helyé­re is pályázatot hirdetnek. Kö-- züliik aki alkalmas arra, hogy továbbra is tanítson, ha van jelentkező a helyére, esetleg másik iskolában kap beosztást, Schreiber Gizella, a pedagó­gus-szakszervezet megyei tit­kárságának munkatársa adott ezután tájékoztatót. A hozzászólások főleg gya­korlati kérdések köré csopor­tosultak, legtöbb probléma a költségvetés elkészítésével és az ezzel kapcsolatos iskola és a községi tanácsok közti vitás ügyeikkel kapcsolatban jelent­kezett. Kovács György Névadó ünnepség Monoron A monori nagyközségi tanácsházárr nemrégen tartották Stadler Béla és felesége, Lugossi Judit kislányának, Boglárká­nak névadóját. Tóth Lajosné anyakönyyvezető köszöntötte az ünnepeite­ket, majd az úttörők kedveskedtek kis műsorral. Mutnéfalvy felvétele ÖREGEK KARÁCSONYA Gombán immár hagyomány, hogy a termelőszövetkezet ka­rácsony előtt vendégül látja nyugdíjas és járadékos dolgo­zóit. Így történt az idén is. Izmán János községi párt- csúcstitkár köszöntötte a rész­tvevőket. Az idős embereknek személyenként 250—300 fo­rintot nyújtottak át. A károsult kérte a szemta­núkat, jöjjenek le vele Pilisre és legyenek segítségére, hogy fölismerjék az asszonyt. Mind­ketten elfoglaltságukra hivat­kozva vonakodtak a kérésnek eleget tenni. Talán arra gon­doltak, hogy ez a rendőrség ügye, ők nem óhajtanak bele­avatkozni. A lényeget tekint­ve tehát látták az alkalmi tol­vajt. Bizonyára fel is ismer­nék. Alapos a gyanú, mert a gyanúsított azóta igen zavar­tan viselkedik és szinte mene­kül, ha a károsultat meglátja De ez még nem bizonyít sem­mit. A tanúkra lenne szükség, akik mindent láttak. De ők, a tanúk, csendben hallgatnak. Érdektelenül és közönyösen. Pedig lehet, hogy holnap az lesz a károsult, aki most hall­gat. F. J. Skk Barátságos csaptmérkőzés A közelmúltban a Gyömrői TÖVÁL SE, valamint az MN 3265 sakkozói baráti találkozót tartottak. Az alakulat tiszti klubjában lebonyolított két­fordulós találkozó 10:10 ará­nyú döntetlennel végződött. Monduk Lajos szakosztály­vezető a találkozó után szak­osztályának köszönetét tolmá­csolta Kiss János őrnagynak, a találkozó létrehozásáért. Mint mondotta, ami a megyei csapatversenyt illeti: holt sze­zon van és szeretnék azt ba­rátságos mérkőzésekkel kitöl­teni, hogy a gyömrői sakkozók a következő évben is sikere­sen szerepelhessenek a megyei I. osztályban. Várhatóan a TÖV ÁL-sakkozók következő ellenfele a‘ pedagógusok csa­pata lesz. (ps.) Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik .szeretett fele- | ségem, Fekete Györgyné temető* ' sén részt vetted, sírjára koszorút, virágot helyeztek. részvétükkel bánatomat enyhíteni igyekeztek. Fekete György. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk. Kovács Ferenc temetésén jelen voltak, sírjára virágot, koszorút helyeztek, rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Kovács család. Pilis. Tanácstagi beszámolók fiat van körzetben

Next

/
Oldalképek
Tartalom