Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
mmhö A PESTME G-Y E I' HÍRLAP N HL I ADASA XVI. ÉVFOLYAM, 299. SZÄM 1972. DECEMBER 20., SZERDA A vasútállomás felkészült az ünnepi forgalomra Egy időben két pénztár — Feldíszített fenyőfa — Megszívlelendő tanácsok Az ünnepek alatt várhatóan igen megélénkül az utasforgalom a vasútállomáson: több ezer dolgozó utazik családjához, sok-sok városunkban tanuló diák szüleihez. Hamza Lajos állomásfőnököt kérdeztem meg: — Hogyan készülnek a vasutasok a rendkívüli utasforgalomra? — Az állomás valamennyi dolgozója megfelelő oktatásban és eligazításban részesült. Forgalmistáink mindent elkövetnek, hogy a vonatokat menetrendszerűen és balesetmentesen közlekedtessék, az utasokat udvarias hangon, megfelelően és időben tájékoztassák, akár a hangosító berendezéssel, akár telefonon. — Személypénztáraink állandóan nyitva tartanak az ünnepek idején. A torlódások megelőzésére úgy szerveztük meg a pénztárosok szolgálatát, hogy amikor szükséges, egy időben két pénztár is nyitva legyen. A szállítók és takarítók mindent elkövetnek, hogy az utasok tiszta, jól fűtött váróteremben várjanak vonatukra. — Ez évben lesz-e fenyőfa az állomáson? — Már szinte hagyomány, hogy minden évben, így az idén is, feldíszített fenyővel kedveskedünk az utasoknak. — Tudnak-e segíteni a vasutat igénybe vevők abban, hogy valóban kellemesen utazhassanak? — Feltétlenül. A torlódások megszüntetésében például azzal, hogy menetjegyeiket legkésőbb december 19—21-e között elővételben megvásárolják. Ezt a segítséget elsősorban a diákjeggyel utazóiktól kérjük. Testi épségük megóvása érdekében is sokat tehetnek az utasok. Csak a szigetperon felőli oldalon lépjenek le és fel, de sohasem a mozgó vonatról, illetve vonatra. , Sajnos, jó néhány tragédiával végződött baleset inti erre őket — fejezte be tájékoztatóját Hamza Lajos. R. T. Mentesítő vonatok December 21-én (csütörtök) mentesítő gyorsvonat indiul 15 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pályaudvarra, 19 óra 48 perckor Szegedre. December 22-én (péntek) mentesítő gyorsvonat indul 15 óra 11 perckor Budapest-Nyu- gati pályaudvarra, személyvonat 18 óra 49 perckor, gyorsvonat 19 óra 48 perckor Szegedre. December 23-án (szombat) mentesítő gyorsvonat indul 7 óra 11 perckor és 15 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pályaudvarra, személyvonat 9 óra 27 és 14 óra 54 perckor, gyorsvonat 19 óra 48 perckor Szegedre. December 24-én (vasárnap) mentesítő gyorsvonat indul 7 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pályaudvarra, személy- vonat 9 óra 27 perckor Szegedre. December 26-án (kedd) mentesítő gyorsvonat indul 15 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pályaudvarra, 19 óra 48 perckor Szegedre. December 27-én (szerda) mentesítő személyvonat indul 1 óra 46 perckor, gyorsvonat 7 óra 11 perckor Budapest- Nyugati pályaudvarra, személyvonat 2 óra 10 perckor Szegedre. Ma és holnap: Tanácstagi beszámolók Ma, december 20-án, délután 6 órakor, a Petőfi Termelőszövetkezet Ceglédi úti irodájában Szűcs Zoltán, holnap, csütörtökön, délután 5 órakor, a Szolnoki úti iskolában Daru Ambrus, majd ugyanott, 6 órakor, Szabó Mihály, és ugyancsak este 6 órakor, a Rákóczi út 8. szám alatti iskolában Beleznai Józsefre tart tanácstagi beszámolót. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából ÜNNEPSÉG A MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN December 29-én, délután 5 órakor, a művelődési otthon emeleti tanácstermében ünnepi gyűlést rendeznek a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. A két himnusz elhangzása után a megnyitót Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára tartja. A fél évszázados jubileum méltatását, az ünnepi beszédet Molnár László igazgatósági elnök, a városi párt-vb tagja mondja el. A beszédek elhangzása után a művelődési ház férfikara ünnepi kórusműveket ad elő. Az ünnepségre szovjet vendégeket is meghívnak. Megkezdte a földjáradék kifizetését A Szabadság Termelőszövetkezetben megkezdték a földjáradék kifizetését. Csütörtökön, december 21-én, 9 órakor kezdik a fizetést az alszegi termelőszövetkezeti klubban. Mit látónk ma a moziban? Sacco és Vanzetti. Idegenként Amerikában. Színes, szinkronizált olasz film. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Szerteágazó munka Összekötő szál a gyár és a telepek között A göngyölegtelepről indul ki az összekötő szál a külső telepekhez: Törteire, Abonyba. Ceglédre, Tápiószelére és Farmosra, ahol göngyöleget is javítanak az ellátás és forgalom biztosítására. Az adminisztrációs részleg vezetőjének feladatai közé tartozik a szezonjellegű felvásárló telepek ellenőrzése, göngyöleggel való ellátása. Ilyen telepeink a Csokonai utcában, a, Tisza Jenő úton és Jászka- rajenőn vannak. Hét termelő- szövetkezet javít bérmunkában göngyöleget. Anyagellátásuk elszámolása és ellenőrzése is az adminisztrációs részlegre tartozik. — Termelőszövetkezeti üzletfeleink Tápiószentmárton, Tá- piószele, Szolnok, Üjszilvás területéről kerülnek ki. Vei’"’ szerződéses viszonyban állu — mondja Nyikos János. Valamennyien csaknem tíz c oartnereink. Kapcsolatunk]- munkánkkal megelégedettc amit mi sem bizonyít jobba mint az, hogy ezekben a tei melőszövetkezetekben nine olyan ünnepség, amelyre m kapnának meghívást. Tud-e Nyikos János ilyer szerteágazó munkában eligazodni, dolgozni? Miért ne tudna? A faipar műszaki-gyakorlati részéneV kitűnő ismerője. Évekig dolgozott a volt ládagyárban. Később elvégezte a mezőgazda- sági technikumot. Pillanatok alatt tájékoztatást ad bármiről, ha kérdezik. Bíró Hona Válasz cikkünkre Elszállítják a hulladékot, de a köveket a TIGÁZ-nak kell visszaraknia Óvatos reménykedés címmel, december 13-án megbíráltuk a DÉMÁSZ építőit, akik immár több mint egy esztendeje sok-sok építési hulladékot hagynak székházuk körül, időnként akadályozva a gyalogosforgalmat is. Bírálatunkra válaszolt Monostori József üzemigazgató, megírta, hogy amíg az építkezés tart, hulladék is akad, de elszállíttatásáról folyamatosan gondoskodnak. Ami szemnek-szájnak ingere Séta a piacon Érdemes szétnézni a keddi és pénteki, valamint a vasárnapi körösi piacon, ahol szinte minden kapható, ami szemnek, szájnak ingere. A termelőszövetkezetek nagyTIZENNYOLC EV UTÁN Búcsú a gőzfürdőtől Kedves és megható ünnepség részese lehettem pénteken délben: a gőzfürdő dolgozói búcsúztatták Heriling SándorFENYŐFA, AJÁNDÉK Kelendő a fenyőfa. Mint mindig, árulja vállalat, magános, távolról jött alkalmi kereskedő. A játéküzletben havonta átlag 3—100 ezer forint forgalmat érnek el, de ez a hónap éppen a dupláját eredményezi. Az elmúlt ezüstvasárnapon 9 és fél ezer, az aranyvasárnapon pedig 14 ezer forint értékű ajándéknak való talált gazdára. De a többi bolt sem panaszkodhat: az ÁFÉSZáruházban a két vasárnapon 110 ezer forintért vásároltak az emberek, a FIK méteráru- és konfekciós boltjában pedig 140 ezer forintos plusz forgalmat bonyolítottak le. Varga Irén felvételei nét, Rozikát, aki tizennyolc évi nehéz, de becsületesen végzett munka után ezen a napon kezdte meg megérdemelt nyugdíjas éveit. Ritka az olyan összeforrott és egymást szerető kollektíva, mint a strandi dolgozóké. A csöppnyi irodában ott szorongott a fürdő, a gépház, a fodrászat személyzete. 1956-ban Rozika takarító volt. A fürdő fapadlós, és a padlók minden reggel hófehérre sikárolva várták a vendégeket Rozika éjszaka is dolgozott, hogy gyúródeszka tisztaságúvá váljék a padlódeszka. Azután kabinosi, beosztást kapott, és a gőzfürdőbe járó idősek, fiatalok mindig nagyra becsült Rozikája lett. Dolgozótársai és a Városgazdálkodási Vállalat vezetősége bensőséges ünnepséggel búcsúzott tőle. Hertling Sándomé nem tudta könnyek nélkül elmondani köszönő szavait Búcsúzik munkatársaitól és naeyon kedves vendégeitől, akik valamennyien jó, nyugalmas pihenést kívánnak neki. B. L Síremlékgyűjtemény Gazdag síremlékgyűjteményt építettek be a soproni Liszt Ferenc Múzeum falába. A 17. és 18. századi művészi munkák homok- és mészkőből készültek. A csavart oszlopokat és virágfüzéreket már kikezdte az idő. Az Országos Műemléki Felügyelőség szobrászrészlege Szakái Ernő szobrászművész irányításával megkezdte a 39 síremlék restaurálását üzemi termelvényei mellett1 ott vannak a háztáji földek, a zárt-, hobby- és házikertek zöldség- és gyümölcsféleségei. Köztük több különlegesség is, amilyen például a már nemigen termelt édes rózsahagyma, meg a csemege mandula, melynek a pénteki hetipiacon 20 forintért árulták kilóját A termelők dicsérete A háziasszonyok a háziiparban is tudnak remekelni, amit a szép, sárga tojásos levestészta, a savanyú Uborka, a káposztás paprika és még sok egyéb bizonyít A termelő férfinépet a piacon árusított sok szép alma dicséri. Termesükben évről évre egyre kevesebb férges akad. A fákat most már egyre gondosabban permetezik. Az árak sem magasak, 5 forintért már szép és jó almát lehet kapni. A legvonzóbb nagy fajalmának 7—8 forint az ára. Nem kapós a sült tök A régebben divatos geszte- nyepótló sült tök most nem nagyon kapós. Jókora darabért 3 forintot kérnek, de ha valaki alkuszik, 2,50-ért is megkapja. A nyers töknek 2 forint kilója. Ka rácsony f a bőség A kis fenyőfákat az ÁFÉSZ- en és a MÉK-en kívül a kiskereskedők is árusítják, 20 forint métere. Egy ügyes kiskereskedő, Udvardi János, apró gyökeres fenyőfát szerzett be, ennek is 20 forint darabja. Dézsába beültetve, szépen kiszolgálja az ünnepeket, azután, ha kiteszik a kertbe, jövőre újra elővehető. Kevés a sertés A terménypiacon a csöves kukorica mázsája 170—180 forint, de fehéret 160-ért is adnak. A morzsolt kukorica 300—320 forint, literre 2 forintért mérik Az idén kevesebb sertést hizlaltak, hát kevesebb az eladó is. Minőség szerint, 23— 24 forintot kérnek s 21—22 forintot ígérnek érte. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat; a piac bejáratánál, bűfejé' helyett, állandó lacikonyhát létesített. Az egészségügyi követelményeknek megfelelő lacikonyha minden délelőtt nyitva. Nemcsak friss sült hurkát-kol- bászt, hanem füstölt húsfélét és szalonnát is árusít. Körösi szakember, Strázsi István vezetője. Az árut Ceglédről, a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet húsüzeméből kapja. A lacikonyhának használt, régebbi kis pavilont Katona László pékmester vásárolta meg, amelyben minden kedden, pénteken és vasárnap délelőtt jó minőségű kenyerét árusítja. Kopa László A Kossuth-szobor mögötti halomnyi kő visszarakása a TIGÁZ feladata, minthogy az ő dolgozói végeztek gázcsőfektetési munkákat ezen a területen. Több ízben kérték a vállalatot, hogy mielőbb fejeztesse be a kövek visszarakását,.^. bírálat után ismételten felhívták figyelmét a még mindig meglevő visszásságra. Halom- és lapossírok A bajai régészek levonultak a madarasi késő szarmatakori sírmezőről, ahol tíz év óta végeznek leletmentést, feltárást. Ez évben az eddigi leghosz- szabb — január elejétől december közepéig tartó — műszakot zártáik. 1972-ben 35 köznépi sírra bukkantak, ösz- szesen pedig már 640 halom- és lapossír leleteit mentették meg. Az ékszerek, különféle használati eszközök, fegyverek, valamint az emberi és állati csontmaradványok a Dél-Alföld 1400—1600 évvel ezelőtti lakóinak földművelő-állattartó életmódjáról, társadalmi berendezkedéséről szolgáltatnak értékes új adatokat. SPORT Újabb két megyei középiskolás bajnoki cím A ceglédi és váci körzet 2—2 legjobbjával és egymás elleni eredményükkel vette kezdetét vasárnap a fővárosban, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tornatermében a Pest megyei középiskolás kosárlabda-bajnokság mindkét korcsoportbeli férfi döntője, körmérkőzéses rendszerben, körösi sikerekkel. I. korcsoport Nagykőrösi Arany János Gimn.—Szentendrei Ferences Gimn. 61:51 (32:20). A körösi cseresor sokat játszott, de így is biztos volt a győzelem. Nk. Gimn.—Váci Géza király téri Ginm. 71:52 (35:28). Molnár csak rövid ideig játszott, az utolsó percekben, de ez sem befolyásolta a győzelmet, mert Rutter és Rovó remek formában volt. A megyei középiskolai bajnoki címet a körösi fiúk nyerték (összesen 12 csapat közül), név szerint a következők (zárójelben a döntőbeli össz-do- bóteljesítmény): Rutter Gy. (59), Rovó (29), Spindelbauer (14), Mohácsi (10), Zubány Sz. (6), Mocsai (4), Leskó (4), Molnár (4), Nagy M. (2), Fülöp, Bodzsár, Vörös. II. korcsoport Nk. Gimn.—Váci Sztáron Ginm. 48:40 (24.'25j. Bár szorosnak látszik, biztos volt a kő* rösi győzelem. Molnár Csaba játéktudása magasan kiemelkedett a mezőnyből. Nk. Gimn.—Váci Mezőgazda- sági Szakisk. 62:37 (32:15). Ilyen arányban is megérdemelt volt a győzelem. Mocsai és Nagy Mátyás remekelt. E korcsoportban is (összesen 9 középiskola közül) a körösi fiúk nyerték meg a megyei bajnokságot, a következők: Molnár (52), Mocsai (21), Nagy M. (18), Bodzsár (6), Fülöp (5), Vörös (4), Mohácsi (2), Katona L. (2). Ezzel a Nk. Arany János gimnázium kosárlabdásai ritka bravúrt vittek végbe. Mind a négy megrendezett kategóriában megnyerték a megyei középiskolai kosárlabda-bajnokságot, veretlenül, és ezzel bejutottak Pest megye legjobbjaként az országos középdöntőbe. Molnár Ferenc és Varga György edzők joggal örülhettek tanítványaik sikerének, melyhez mi is gratulálunk. a z.