Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-19 / 298. szám
Beszámoló - kérdések nélkül Pénteken délután volt a falugyűlés Monoron, de hetekkel előre hírüladta lapunk is. plakátokkal a tanács is az időpontot. Meglepően kevesen jöttek el. Any- nyira kevesen, hogy az volt a belépő első benyomása: akik itt vannak, véletlenül nyitottak be a művelődési ház ajtaján ... Kár. Kár, mert olyan fontos kérdésekről esett szó, amelyek szinte személy szerint érintettek minden monori lakost: hol épülnek utak, járdák, lakások, kutak, mi minden vár megoldásra a IV. ötéves tervben? Dr. Vecserek Lajos, a nagyközségi tanács elnöke tartott beszámolót arról, mit végeztek az elmúlt két esztendőben, s milyen fontos munkák vannak még hátra. Szó esett a monori-erdei meleg vízről, az óvodákról és iskolákról, a parkosításról, a közvilágításról. A lakók — ha eljöttek volna — elmondhatták volna igényeiket, gondjaikat, s tájékozódhattak volna a tanács gondjairól, terveiről is. így a beszámoló, s az egyetlen hozzászólás után, rövid idő alatt véget ért a falugyűlés Monoron. (zs.) P-ESTMEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM 1972. DECEMBER 19., KEDD NEM LESZ ÚJ MENETREND Átadjak a forgatnak a villamosított nagykátai vasútvonalat Gyors ütemben fejlődik, korszerűsödik a vasút, s e változást elsősorban a bejárók nyugtázhatják jó érzéssel. Hiszen csak az utóbbi tíz-tizenöt év alatt többet fejlődött a magyar vasút, mint történetének 125 éve alatt bármikor. Villamosították a ceglédi vonalat, mindkét vonalon korszerű jelző- és biztosítóberendezéseket szereltek fel, immár Nagykátáig megépült a második vágánypár. Szigetperonok, aluljárók csökkentik a balesetveszélyt, a 50 ÉVES A SZOVJETUNIÓ Ünnepség a gimnáziumban Szovjet—magyar diáktalálkozó Nem mindennapi esemény- sorozattal ünnepelte a Monori József Attila gimnázium és szakközépiskola a Szovjetunió 50 éves fennállását. A kétnapos ünnepség az elmúlt hét péntekén kezdődött, A kultúrteremben dr. Bende István irodalomtörténész vezetésével „rendhagyó irodalomórát” tartottak a Pest megyei Könyvtár rendezésében. Keresztmet- szetet kaptak a megjelentek a szovjet irodalom egészéről. Különösen nagy sikere volt a „Vány a bácsi” című darab egyik jelenetének, Győry Franciska és Baracsl Ferenc színművészek előadásában. Bodor Tibor, a mai szovjet lírából adott ízelítőt — nagy sikerrel. Másnap, szombaton déliben ünnepi gyűlésen vettek részt a középiskola tanárai és diákjai. Az elnökségben helyet foglalt Nagy Jenő, a munkás- mozgalom régi harcosa, az MSZBT országos központjának kiküldötte, Földest István, a járási pártbizottság osztályvezetője, dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal elnöke, Vámos Géza országgyűlési képviselő, Neumann Mihály, a Hazafias Népfront járási titkára, Berla Ferenc járási KISZ-titikár és Spenger István, a nagyközségi pártbizottság titkára. Dr. Gerő Igor György, a gimnázium igazgatója mondott ünnepi beszédet, az 50. éves jubileumát ünneplő Szovjetunióról. Elmondotta, hogy az eltelt fél évszázad alatt, milyen nagy fejlődésen ment keresztül a világ vezető szocialista állama. Ezután Igor Boriszovics Brovkin, a fővárosi szovjet iskola igazgatója üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit. Nagy örömmel jegyezte meg, hogy a monori és a fővárosi szovjet iskola közötti baráti kapcsolat egyre erősödik, mélyül. Céljaink egyek, és ez további eredmények elérésére serkenthet bennünket Nagy Jenő, az MSZBT kiküldötte emelkedett ezután szólásra. Egy nagyon „kedves”, háborús emléket elevenített fel, majd nagy tapsvihar közepette egy Lenin-port- rét nyújtott át dr. Gerő Igor j Györgynek Mint ismeretes, a monori gimnázium volt az első a járásban, ahol megalakult az MSZBT-tagcsoport. Azok részére, akik kiemelkedő munkát végeztek a csoportban, a KISZ-életben, könyvjutalmakat nyújtott át a gimnázium igazgatója. Szabó Zsuzsa, Balogh Annamária, Zsikla György, Miklós Zsuzsa, Lakatos Gabriella, Pilinyi Katalin, Papp Irén, Mezei Mária, Ordast Zsuzsa, Halm Tamás, Tomsó Anna, Rendek Éva, Szöcs Anna, Tóth Ágnes, Fazekas Éva, Istenes Gabriella és Veternik Ágnes kapott oklevelet és könyvjutalmat. Az irodalmi színpad ünnepi műsort adott, majd az orosz tagozatos osztályok és a szovjet diákok következtek. Nagy sikert aratott a csepeli utcaszínház vendégszereplése. A kétnapos ünnepségsorozat a szovjet és magyar diákok baráti klubdélutánjával zárult. G. J. Nem e'őször... Veze’.ői igazolvány ná kül Ügy látszik, vannak még sokan, akik nem tanulnak saját kárukon. F. László üllői lakos sem. Egyszer már rajtakapták őt, amikor vezetői igazolvány nélkül vezetett személygépkocsit. Október 14-én Budapesten, a XVIII. kerületben ismét e nélkül vezette a saját tulajdonát képező gépkocsit. Az autó négy személyre volt vizsgáztatva, s F.-ék öten ültek benne. Ezúttal már — mivel „visszaeső” — nagyobb összegű, 300 forint bírság megfizetésére kötelezték. <—é—) Kigyulladt a gép Elégett egy szállítmány kukorica A mended Lenin Tsz Farmer típusú terményszárító • gépe műszaki hiba következtében kigyulladt. Az elégett kukoricaszállítmányon kívül a gép is megrongálódott. Az anyagi kár mintegy 18 ezer forint. Az utóbbi években több, hasonló típusú gép is elégett már. Mindegyik oka a gép szerkezeti hibája. SÜLYSÁP Korszerűsítés örvendetes változás ment végbe Sülysápon, a közművelődés terén is. A művelődési házat' olajfűtésre rendezték át. A könyvállomány fejlesztésére pedig 20 ezer forintot biztosítottak. MŰSOR Mozik Gyömrő: Holt vidék. Maglód: Jöjjön el egy kávéra hozzánk. Mende: Jaj, ez a kislány. Monor: A rend gyilkosai. Nyáregyl áza: Halott szemek tanúvallomása. Pilis: Lear király I—II. Üllő: A legszebb férfikor. Vecsés: A katona visszatért a frontról. korszerűbb négytengelyes kocsikból álló szerelvények kulturáltabb utazási körülményeket biztosítanak. Jó ütemben halad az újszász—szolnoki vasútvonal villamosítása, s úgy tervezi a MÁV, hogy a jövő év első napjaitól I^agy- kátáig átadásra kerülhet a villamosított szakasz. E ténnyel valójában az ország egyik legkorszerűbb vasúti szakasza lesz a budapest— nagykátai vonal... Éppen a villamosítás tette indokolttá azt a menetrendi helyesbítést, amelyet a MÁV néhány héttel ezelőtt bocsátott ki. S mindjárt elöljárójában le kell szögeznünk: a köztudattól eltérően jelentős menetrendváltozásról szó sincs! Csupán a Budapesttől Nagykátáig, illetve Nagykátától Budapestre közlekedő helyi vonatok menetideje rövidül meg. így például Gyömrő 5—6 perccel, Sülysáp pontosan 10 perccel kerül közelebb Budapesthez. Tehát ugyanazok a vonatok közlekednek továbbra is, amelyek eddig. Változás annyi lesz, hogy a villanymozdony vontatta szerelvényekkel előbb hazaérünk. Budapest irányába ugyan később indulnak a helyi vona- ‘V-------------------to k, de, ugyanarra az időre érkeznek, mint most. Például Sülysápról a két helyi vonat addigi 4.46-os, illetve 4.55-ös indulása 4.58, illetve 5.05-re tolódik, majd a módosított menetrend életbe lépése napjától. Budapestre érkezés változatlanul 5.51, illetve 6.03 perc. Ismételten hangsúlyozzuk: a villamosított szakasz átadásával nem ad ki a MÁV új menetrendet, mint ahogy azt az utasok nagy többsége várta. Mégis hisszük, hogy a május utolsó napjaiban megjelenő, s életbe lépő új, hivatalos menetrendben több kedvező változást fedezhetünk fel, tovább csökkentve a menetidőt enagy utasforgalmú vasútvonalon. És még valamit: néhány napon belül feszültség alá helyezik a felsővezetéket, különböző mérések céljából. Megeshet az is, hogy egy-egy személyvonatot az elkövetkező napokban — kísérletképpen — villanymozdony húz majd. Nos, külön is felhívjuk a vasút mentén lakók figyelmét arra, hogy a vezeték megközelítése, érintése életveszélyes, halálos kimenetelű lehet. S erre a komoly veszélyre különös sen a gyerekeket kell figyelmeztetni. (Jandó) Nbmes versengés a sülyi és a sápi fiatalok között Sülysápon mindkét KISZ- szervezet vezetőségét 1973. március 1-én választják újjá. Addig is, ideiglenesen, a sápi részen Péter Istvánt, a sülyin pedig Homa Mihályt jelölték a KISZ titkárává. A két titkár jól látja el feladatát. Munkájuk nyomán máris mindkét kulturális központban serényen folyik az élet. A sápiak nagyon szép klub- helyiséget csináltak maguknak. A sülyi fiatalok megtekintették és nyomban elhatározták, hogy ők is hasonló széppé varázsolják otthonukat. Előbb a világítási berendezéseket hozták rendbe, most mázolják az ajtókat, ablakokat, festik a falakat és a mennyezetet. Sápon szép számmal jelentkeztek a népi tánccsoportba. Az irodalmi klub két egyfelvo- násos vígjátékot ad elő februárban. Sülyben nemrég megalakították a zenebarátok klubját. A színjátszó csoport pedig január hónapban Petőfi-mű- sorral jelentkezik a művelődési házban. A két KISZ-szervezet között nemes vetélkedő folyik. A fiatalok ennek ellenére nem irigykednek egymásra. Ellenkezőleg! A sülyiek Sápra, a sápiak Sülybe látogatnak, jó tapasztalatokat szereznek és nagyon sokat tanulnak egymástól. Ez az egészséges versengés hasznára válik mindkét szervezetnek. (—ky) GALAMBASZOK Van, aki hobbynak, van, aki pass-iónak nevezi és akad, aki hasznos, vagy haszontalan időtöltésnek véli. Egyesek szerint érdemes, mások szerint nem érdemes galambot tenyészteni. Hivatalosan a ga- lambászat, ha az egyesület keretében történik — sport. Van közöttük gyermek, fiatalember és meglett aggastyán. Segédmunkás, tisztviselő, maszek és vezető beosztású. Az igazi galambász reggel pontos időben kel; etetni. Hetenként legalább egyszer ólat takarít — nyakig piszkosan, nyáron meszel is. Pontosan kiméri a fejadagot, megszabja az összetételt is. Órákig ül a ketrecek előtt, párba szoktatja, szétszedi a párokat. A galambokat egyáltalán nem, vagy nem mindig engedi ki. A postás: Ketrecben 100 kilo. métert utaztatja galambjait. Versenyez, kié és kinek több galambja ér hamarább haza. Kiállításokon vesz részt. Vesz — elad. A röpös: Órákig kémleli az eget, mikor tűnnek el galambjai szeme elől, aztán méri, mikor és mennyi ül le a háztetőre. Verseny bíráskodik és készül az újabb versenyre. A tenyésztő: A fiókák nagyapját is ismeri. Fej, toll és egyéb szépséghibát nem tűr. Figyeli a galamb állását, fejtartását és számon tartja a faj tisztaságát. Levelez. Cserél, vért frissít. ★ Ismerik egymást. Sőt, a más községben lévőket is számon tartják, összejárnak. Órákig elbeszélgetnek az ólak előtt. Sokan egy életre szóló testilelki barátok lesznek. ★ A csak húsgalambász. A postát, strasszert, vagy annak keverékét szereti mert ezeket a legérdemesebb tartani. Galambjai tavasztól — késő őszig kijárnak a határba, a szomszéd kertekbe. A mezőgazdászok szidják őket mert kieszik a vetést, főleg a borsót. A galambászok viszont rájuk haragszanak, mert olyan vegyszerrel „csáváznak”, ami megmérgezi madaraikat. Az oktató-nevelő munka színvonalának emeléséért Értekezlet a járási pártbizottságon Az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom eddigi tapasztalatai igen kedvezőek a monori járásban is. Az eddig elvégzett munka értéke közei másfél millió forint. Az elmúlt héten értekezletet tartottak a járási pártbizottságon, amelyen az iskolai politechnikai szakfelügyelők vettek részt. Földes István propaganda- és művelődési osztályvezető bevezetőjében elmondotta: kevés szemléltetőeszközzel rendelkezik a járás 30 általános iskolája. A teljes felszereltséghez hétmillió forint kellene, erre viszont nincs a községi tanácsnak fedezete. Egy iskola részére legalább 50—60 féle szemléltetőeszközre lenne szükség, és van olyan hely, ahol mindössze 3—4 van csak. Elmondotta, hogy a járás üzemeit szeretnék felkérni az igen fontos szemléltetőeszn^ zök elkészítésére. A váci járásban már nagy segítséget adtak ebben az évben az üzemek az iskoláknak. Vannak máris kezdeményező iskolák. Gyomron a központi, Maglódon, a nyaralói, a monori Ady és Munkásőr utcai iskolák már több eszköz prototípusát elkészítették. Az értekezlet résztvevői húsz — szinte nélkülözhetetlen — szemléltetőeszközt neveztek meg. Ezek mintapéldányai: január végéig eljuttatják a járási pártbizottságra. Ezután kötik meg a szocialista szerződéseket az üzemekkel. A munkából részt vállal a Hazafias Népfront és a járási KISZ-bizottság is. G. J. Vecsésen, a 4-es mentén Hiába üvegezték újra meg újra be az autóbuszváró ablakait, vandál kezek hamarosan betörték azokat. A községi tanács most befalaztatta az ablakok helyét. Bölcs előrelátás. Jönnek a hideg, fagyos szelek, miért kellene néhány megrögzött romboló miatt fázniuk az utasoknak. ★ Igaz ugyan, hogy a fővárosba utazók többen vannak és várakozniuk is kell, ha nem jön a busz (és az rendszeresen késik!), mégis örülnének a Monor felé utazók, ha kapnának ők is fedett, szélmentes, egyszerű kis buszvárót. Reméljük, a jövő évi költségvetésben már szerepel is a megvalósítás terve. ★ A 4-es főútvonalon eddig nem kielégítő volt a közvilágítás. Most egyszerre óriási lesz a változás. Mindkét oldalon, 50 méterenként, vasbeton oszlopokon higanygőz- lámpákat helyeznek el. Szinte nappali fényben lehet majd közlekedni még a legsötétebb éjszakában is. ★ A közelmúltban egy példás intézkedés alapján leparancsolták a gépkocsikat az M 7- es autósztrádáról és öt óra alatt megtisztították, lemosták a ráhordott sártól az utat. A Betonútépítő Vállalat amellet hogy kifizette a takarítás még büntetést is fizetett. Gép kocsijai ezentúl, ha sáros me. lékútról térnek a sztrádára, kötelesek tiszta gumikkal közlekedni. A közlekedésrendészet elrendelte az általános ellenőrzést az ország közútjain. Ügy látszik, Vecsésre még nem érkezett el ennek a híre, mert a mellékutakró. érkező vontatók, teherautói: lovas kocsik mérhetetlen sár tömeget hoznak az útra. El lehet képzelni, ha erre ráesi,. egy kis eső, milyen síkos les. az útfelület. A sárlekaparas pedig a kerekekről nem szívességtétel, hanem kötelesség, amit a KRESZ is előír. (pesti) SÜLYSÁP Disznótorok idején Most van a disznótorok ideje, a községben naponta 35 kiló rizst vásárolnak. De a disznótorhoz szükséges majoránna, fokhagyma is bőségben áll a vevők rendelkezésére. Ezen kívül naponta két mázsa jonatánalma fogy el a MÉK zöldségesboltjában. SPORT Félévi bizonyítvány Ibeesési VIZÉP: elégtelen Aligha gondolta volna az őszi idény elején a legpesszimistább vecsési szakvezető is azt, hogy a félév — az őszi szezonzárás, az utolsó helyen találja a nagy múltú együttest. Az átigazolásoknál ezúttal szakítottak a korábbi hagyoFőleg a gyerekek, zsákban hordják az öreg, kipróbált galambokat utcáról utcára. Szemük a háztetőkön. Amikor szép galambot látnak, zajt csapnak, hogy felreppentsék azokat. Aztán gyorsan kiengedik a zsákból az öregeket, hadd vegyüljenek, hadd csalják haza magukkal az idegen, fiatal galambokat. ★ A galambászatnak hagyományai vannak, főleg Monoron, Üllőn, de másutt is. Egyesületeik vannak itt is — ott is. A szövetkezetek má-saszámra vásárolnak galambokat és szállítják idegen országokba. A kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat. Már galambpiac is van Monoron, kiállítás pedig rendszeresen Üllőn, és utóbb Monoron is. ★ A galambászok között kevés az iszákos, de annál több a becsületes, családszerető ember. Általában csendesek, kiegyen, súlyozottak. A galambász, ha meghal, temetésén a barátai száz és száz galambot röpítenek fel tiszteletére ... Kovács György mányokkal — alsóbb osztá- lyoiíüül próbálták megicieioen potolm a kiesett játékosokat, íviiilt később kiderült — ez nem sikerült. Keszoen azért, mert az új játékosok közül kettő olyan is akaat, aki el sem kezdte az őszi idényt (iJudra és Végh KJ, további kettő (Vigh es Fitos) menet közben állt le, és végeredmény oen csak kettő (uavid és Kalina) játszotta végig az őszi idényt. Ok azonban, bármilyen ügyes, tehetséges játékosok, nem tudták pótolni rtrauszt, Kiss Belát és a töb- oieket. dók válságos 90 percet élt át a csapat vezérkara — és bizony, töboször olyanok jutottak szóhoz, akik egy jó képességű területi csapatba sem férnének be. Csak lelkesedéssel pedig, ebben az osztályban már nem lehet megélni. Az utolsó fordulok némi vigaszt nyújtottak — az utolsó nárom fordulóban 4 pontot szereztek, és ezzel megcsillant a bentmaradás reménye. Mi a tennivaló Vecsésen? Nem könnyű erre válaszolni. Tény az, hogy a nagy számú vecsési közönség elpártolt csapatától. Ott, ahol nem is olyan régen 1500—2000 volt az átlagos nézőszám, néha jószerivel is csak százan tekintették meg a mérkőzéseket. Megfelelően felkészített — morálisan harc- edzett, jó formában. lévő játékosok — olyanok, mint Ma- kovecz, Kiss A- és Nagy A. — szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi mélypontról elkerülhessen a VSE. Ez pedig legalább 16 pontot kell, hogy jeljelentsen. (szatti)