Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-10 / 265. szám
2 A PEST WE ÍVEI IIIKLAP RTV-MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) lye, nemcsak megőrzött, máig érő múltja teszi azzá, hanem friss, sokszínű és stílusos jelene is. Két évvel ezelőtt jártam ott, augusztusban, s a város tele volt fiatalokkal, a világ minden tájáról odasereg- lett diákokkal, „hippikkel". Vártam, hogy a rádióműsor mennyit villant fel ebből a hangulatból — s a viszonylag rövid időkeretben — a harmonikus, nem hadaró ritmust megtartva —, sok mindenről esett szó. A város történelméről, a hatvan csatornáról, a kikötőről, a prostituláltak utcáiról, a Damról, ahol a Királyi Palota áll, ahol zenélnek és alszanak nyáron a hippik. Camus regényrészlete, Pilinszky János Van Gogh verse, Vivaldi Amszterdamhoz kötődő zenéje, Spinoza és Rembrandt emléke. Kosztolányi naplórészlete színesítette a műsort — de inkább csak színesítette, kulturáltan „kiegészítette”, egymás mellé kerültek a múzeumi, zenei élmények, a látottak és a megtanultak, de a rádióműsor a saját műfaji lehetőségeivel, a saját eszközeivel —, tehát nemcsak azzal, hogy beszéltek róla — nem elevenítette meg ezt a hangulatot. Nemcsak az hiányzott, amit vártam, úgy éreztem, minden „közlés” maradt csupán. A KALANDOZÁS, a szeptemberben elmaradt egyórás Koncz Zsuzsa-műsor, most realizálódhatott. Tamássy Zdenkó — a beszélgetőtárs, riporter — egy nemrég tett nagyobb utazásról faggatta az énekesnőt. A választott, 'kedves számok jó része útiélmény volt. A Kalandozás — erről már volt alkalmam írni — kellemes, jó műsor, ha határozott, kitapintható ízléssel válogatja össze a kérdezett a zenei anyagot, ha megsejthető az összeállító művész egyénisége, ha őszintén beszélget. A Koncz-műsor külön aktualitása, hogy a napokban jelent meg újabb nagylemez: az illés- zenekar közreműködésével készült Élünk és meghalunk. Hadd idézzem a lemez mottóját, amely önmaga szépségén túl kitűnően jellemzi Illések és Koncz Zsuzsa érdeklődését, tágasságigényét, a legmélyebb- igazabb dolgokkal, művészettel való kapcsolatát, a hangulatot, amely a rádióműsorban is érződött: „Elek, s hogy meddig, nem tudom, Meghalok, bár nem akarom, Megyek, s egész utam titok, Csoda, hogy jókedvű vagyok” (Magister Martinus—Szabó Lőrinc). Levendel Júlia (Folytatás az 1. oldalról) KOSSUTH BADIO 8.18: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Nemzetiségeink zenéjéből. 9.49: Édes anyanyelvűnk. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Mascagni: Parasztbecsület. Egyfel- vonásos opera. 12.35: Melódiakoktél. 13.38: Kóruspódium Várpalotán I. rész. 14.15: A Gyermekrádió műsora. 15.10: Rádióiskola. 16.05: A jó tanuló. Riport. 16.25: Az élő népdal. 16.35: Palló Imre énekel. 17.05: Fiatalok Stúdiója. 17.30: Bemutatjuk új felvételünket. 17.44: Csillagászat a középkorban. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 19.25: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 20.00: Egy rádiós naplójából. 21.03: Egy nap a szegedi Biológiai Kutató Intézetben. 21.43: Katona Klári és Szécsi Pál énekel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kónya Sándor operettdalokat énekel. 22.43: A leltári-érték: nulla. 23.G3: A Budapest Fúvósötös új lemezeiből. 0.10: Az Opera Együttes felvételeiből. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.53: Könyvek, tájak, emberek. 12.00: Külföldi előadók magyar népdalokat énekelnek (ism.). 12.25: Barokk muzsika. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Operanégyesek. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Gondolatok a molekuláris biológiáról. 18.35: Nagy alkotókra emlékezem (ism.). 19.05: Idegen nyelv — anyanyelv. 19.21: Donizetti: Lammermoori Lucia — jelenet és hatos a II. felvonásból. 19.39: A színháztörténész mondja. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Király leszek Magyarországon. Rádiójáték (ism.). 22.04: Liszt: Dante-szimfónia. 23.15: Verbunkosok, nóták. URH 18.10: Angol társalgás gimnazistáknak. 18.25: A Frankfurti Rádió zenekarának hangversenye. 19.50: Magnósok, figyelem! 20.38: Mivel foglalkozik a bioszpeleológia? 20.53: Schubert: Wanderer fantázia. 21.15: Lakmé. Részletek Delibes operájából. 22.00: A dzsessz kedvelőinek. 22.16: Beethoven: a-moll vonósnégyes. TELEVÍZIÓ 8.05: Számtan 5. o. (ism. 13.10.) 9.00: Környezetismeret 3. o. (ism. 14.00). 9.20: Politikai tanf. a honvédség részére. 9.55: Történelem 5. o. (ism. 14.53). 11.05: FilmesztéJka (középisk. I. o.). A film meséje és a mondanivaló. 17.20: Hírek. 17.25: Szovjet rajzfilmek. 17.40: A sakk- oimpiáról. 17.55: Telizsák. 18.35: Riportfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A pármai kolostor. Francia film, I. rész. 21.25: Magyar tudósok. 22.10: Tv-híradó 2. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Műsorainkat ajánljuk. 20.25: Schumann: A-moll zongoraverseny. 20.55: Tv-híradó 1. 2J.25: Tabi László: Fortélyos asszonyok. Tv- játék. POZSONYI TV 9.00: A nap virradat előtt kezdődik (ism.). 17.30: Sportmagazin. 19.00 és 21.50: Híradó. 19.40: Grúzia, kisfilm. 21.15: Mikrokomédia. 2. műsor: Tévéjáték Dosztojevszkij életéről. KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Zenekari muzsika. 9.00: íratlan törvények könyve. Kahána Mózes regenye folytatásokban II. rész. 9.20: Színes népi muzsika. 10.05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 10.40: Beszélgessünk zenéről (ism.). 11.00: A legöregebb pesti munkás. Riport. 11.10: Lucia Popp énekel. 12.36: Tánczenei koktél. 13.21: Az Ipari Szövetkezetek „Erkel Ferenc” Művészegyüttesének zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.59: Vörösmarty és a muzsika. II. rész. 14.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.20: Nőkről nőknek. 15.50: Petőfi-kalendárium. 16.05: Kapcsolatok . .. 16.25: Harsan a kürtszó! (ism.). 17.20: Haydn: G-dúr „Ustdob” szimfónia. 17.45: A műhelyben beszélik. Riport. 18.00: Schubert: Wanderer fantázia. 18.20: Közvetítés a Csepel—U. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.25: Nótaest. 20.20: Lemezek közt válogatva. 21.03: Mező- gazdaságunk nagy öregei. 21.38: A KOSSUTH RADIO 8.18: Verbunkosok, nóták. 9.00: Gondolatok a molekuláris biológiáról (ism.). 9.25: Birkás Liliann és Bartha Alfonz énekel. 10.05: Iskolarádió. 10.20: Paganini: h-moll hegedűverseny. 10.49: Dózsa. Sárközi György történelmi drámájának rádió változata (ism.). 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Vallomás a műfordításról. 14.20: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 16.05: Fenntartott hely. 16.25: Magyar szerzők műveiből. 16.42: Keringők. 17.05: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. V. rész. 17.25: ösztönző-e a társadalmi ösztöndíj? Riport. 17.50: Mozart: Kis éji zene. 18.09: A szovjet széppróza hetei (ism.). 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Jimmy Smith és együttesének hangversenye. 20.58: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.28: Berki László népi zenekara játszik. KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Könnyűzene négy városból. 9.00: íratlan törvények könyve. Kahána Mózes regény© íolytatáHarmónia énekegyüttes és a Fáy- együtles felvételeiből. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. 0.10: Bálint János cimbalmozik. PETŐFI RADIO 8.05: A mikádó. Részletek Sullivan operettjéből. 9.03: Beethoven- művek. 10.00: A zene huilámhosz- szán. Közben: 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 12.40: Házunk tája. 13.03: Mát- ray Ferenc énekel. 13.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőze- sekről. 14.35: A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Furfangosok bajnoksága. „Pajtás pályázat”. 19.22: Kis magyar néprajz. 19.27: Uj könyvek (ism.). 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Kb. 21.35: Visszhang. Kb. 22.05: Népdalok. 22.33: A kórusirodalom mesterei. Schumann: Spanyol daljáték. 23.15: Kemény Egon szerzeményeiből. URH 18.05: A Baden-Baden-i Rádió zenekarának stúdióhangversenye. 19.05: Kis országok — nagy híre (ism.). 19.15: Bemutatjuk a James Last zenekart. 19.55: Rose Bamp- ton és Kim Borg énekel. 20.33: Magyar népzene (ism.). 21.13: Haydn—Mozart-est. 22.30: Ránki György: Pomádé király új ruhája — I. szvit. TELEVÍZIÓ 9.00: Kémia I. o. Ismétlések: 9.35: Delta. 10.00: A Lisa Murmau- eset. NDK bűnügyi tv-film. 10.50: Riportfilm. 11.40: ITV: Budapesti tavasz. Magyar film (14 éven felüli). 16.05: Irány, az egyetem! 16.50: Hírek. 16.55: Csepel—U. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 18.50: A tánc eredete, rövidfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A pármai kolostor II. rész. 21.25: Interpelláció. 22.25: Tv-híradó 2. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Közkedvelt dallamok. Zenés olasz film. 20.45: Ezer sárkány. (Román rajzfilm, színes!) 20.55: Tv-híradó 1. 21.25: A világ búvármaszk alól. VH. POZSONYI TV 17.00: Társastánc-verseny. 19.00 és 21.20: Híradó. 19.40: Dalok. 20.00: Egy férfi és egy nő. Tévéjáték. 21.50: Az árnyak délben eltűnnek. Szovjet tv-sorozat. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: I Kodály Zoltán rádióelőadásai. 4. rész. 23.08: A világtalan könnyei. Rádiójáték-kísérlet. 23.33: Az Ali Babák és a Skaldowie együttes műsorából. 0.10: Britten operáiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Liszt- és Chopin-zongora- müvek. 9.03: Mireille Mathieu és Charles Aznavour felvételeiből. 9.40: A belpolitikai műsor. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 12.00: Könnyűzenei Híradó (ism.). 12.30: Gesualdo-müvek. 12.43: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.03: Bach: 205. kantáta „A megbékélt Aeolus”. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig... 18.10: Latin-amerikai históriák. 18.32: Schubert: Wanderer fantázia. 18.53: Idegen nyelv — anyanyelv (ism.). 19.09: A Színművészeti Főiskola vizsgaelőadásának közvetítése az Odry Színpadról. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: A színházi közvetítés folytatása. 21.22: A szovjet zeneművészet mesteriskolája I. rész. 21.56: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 22.06: Arthur Endréze énekel. 22.30: Szentendrei Klára és Varga András aummmumBamzsmmB&jjMoammmmm sokban. Hl. rész. 9.20: Yolanda ' Marculescu és Wieslaw Ochman énekel. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.30: Debussy- és Ravel-művek. 10.59: Lottóeredmények. 11.00# Tanzániai levelek. XI. rész. 11.10: Bécsi klasz- szikus zene. 12.36: Tánczenei koktél. 13.21: Fekete Mária és Puskás nótákat énekel. 23.15: Zenekari muzsika. URH 18.10: Bemutatja a szerző... 18.40 : 2000 felé... 19.15: Kamarazene. 19.41: Ludmila Dvoráková Wagner operáiból énekel. 20.33: Bartók-művek. 21.15: A dzsessz kedvelőinek. 21.32: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeit. TELEVÍZIÓ 8.10: Magyar irodalom 6. o. (ism. 13.10). 9.55: Magyar nyelvtan 5. o. (ism. 14.55). 11.05: Kémia 8. o. (ism. 15.50). 17.25: Hírek. 17.30: Tízen Túliak Társasága. 18.20: Radar. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Vidocq újabb kalandjai ... IV. 20.55: Sanzonról sanzonra .. . 21.15: A Tv Galériája. 21.55: Tv-híradó 2. 22.05: Az erőszak a képernyőn. POZSONYI TV 10.10: Pajzs és kard. Tévésorozat. 11.25: Grúzia, kisfilm. 18.00: A jégkorongozás hírei. 18.15: Szél és vitorlák. Kisfilm. 19.00 és 22.05: Híradó. 21.15: Színészek—Üjságírók labdarúgó-mérk. 2. műsor: 21.15: A modern lakás. Mikrokomédia. Sándor nótákat énekel. 13.46: Mai koreai költők versei. 14.00: Csicseri bolt (ism.). 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora (ism.). 15.10: Kóruspódium Várpalotán H. rész. 15.45: Liszt: XIV. magyar rapszódia. 16.05: Falusi délután. 17.20: Dvorzsák: Gordonkaverseny. 17.57: Erdély köpönyegében. Rádiójáték A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE 3 PENTEK Mikes Kelemenről. 19.40: Boross Lajos népi zenekara játszik. 20.05: Utószó egy októberi riporthoz. 20.15: Az Akkord-énekegyüttes és Musziim Magomajev felvételeiből. 20.37: Láttuk, hallottuk. 21.00: Dupla vagy semmi. 22.20: Bemutatjuk új Kodály-felvételeinket. 22.51: Meditáció a vezetői személyiségről és a vezetői típusokról II. rész. 23.01: Orfeusz az alvilágban. Részletek Offenbach operettjéből. 0.10: Zongoramuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 10.59: Lottóeredmények. 11.45: Aprily Lajos versei. 12.00: Latin-amerikai dalok és táncok. 12.15: Norma. Részletek Bellini operájából. 13.03: A Purcell Consort felvételeiből. 13.20: Gondolatok a korszerű történelemoktatásról. 14.00: Mindenki kedvűre KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Lányok, asszonyok. 8.40: A fúvószene története I. rész (ism.). 8.59: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 10.05: Dollárpapa. Gábor Andor komédiája rádióra (ism.). 11.20: Fjodor saljapin lemezeiből. 12.20: Zenei anyanyelvűnk (ism.). 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.03: Jegyzet. 14.13: Grabócz Miklós— Várnái Zseni: Világoknak mozgatója — kantáta. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra... Felelős szerkesztő: lpper Pál. 17.30: Kortársaink. Kepes Géza. 18.02: Beethoven: III. „Eroi- ca” szimfónia. 19.25: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.11: A családban marad! Vidám pletykálkodás szomszédaink életéből. II. rész. 21.11: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Pilinszky János. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Világhírű művészek felvételeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettrészletek szovjet szerzők müveiből. 8.45: Válaszokettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Buday lio- na népdalokat énekel. 18.37: Elfoglalt diákok, elfoglalt tanárok (ism.). 18.52: Üj könyvek (ism.). 19.00: Igor Gavris gordonkaestje. Kb. 20.50: A pénztáros. Octave Mirbeau komédiája. Kb. 21.27: Ritmusturmix. 21.53: Egy új Hitler- portré ma gójára. 22.08: A Magyar Rádió népzenei fesztiválja Salgótarjánban II. rész (ism.). 23.15: Zenekari muzsika. URH 18.05: Magyar zeneszerzők. 18.48: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Verdi: Otelló. Négyfelvonásos opera. Közben: Kb. 20.20: Benjámin László versei (ism.). Kb. 20.40: Az operaközvetítés folytatása. Kb. 22.00: Hangszerszólók. 22.25: Beat Lengyelországból. TELEVÍZIÓ 8.05: Matematika 8. o. (ism. 13.10). 8.35: Angol nyelv I—II. o. 9.55: Magyar irodalom 5. o. (ism. 14.55). lünk hallgatóinknak. 9.03: Nóták (ism.). 10.00: A zene huliámhosz- szán. Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11750: „Jelképek erdején át...” 12.00: Napraforgó. 12.53: Éneklő Ifjúság 13.03: Mozart: Esz-dúr trió 14.01): Két Handel concerto grosso. 14.30: Közvetítés a Zalaegerszeg—Bp. Honvéd bajnoki laodarúgó-mérkőzés H. leiidejéről. 15.20: Orvosok a mikrolou előtt (ism.). 15.25: Falvakban, mezőkön. 16.05: A hét műsorából. 17.09: Haydn- és Mózart-kórusmű- vek. 17.24: Tudósaink arcképcsarnoka. 17.39: A népdalelőadás mesterei. 18.10: Kalandozás... 19.10: Mario Lanza filmdalokat énekel. 19.18: Debussy: Pelléas és Méli- sande. Otfelvonásos opera. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 21.32: Láttuk, hallottuk... 21.47: Az operaközvetítés folytatása. 22.52: Petro vies Emil: Cassazione. 23.15: Ritmus és melódia. URH 12.23: A hegyek alján. Részletek D’Albert operájából. 13.20: Századunk mestermüveiből. 14.30: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 15.14: Sopro- nyi Mária és Lukács Péter hangversenye. Közben: 16.05: Gellért Oszkár versei (ism.). 16.15: A liang11.05: Fizika 9» > (ism. 15.50}, Elektromos áramkörök és mérőműszerek a gyakorlatban. 11.55: Német nyelv I—II. o. 17.25: Hírek. 17.30: Nemzetközi kaleidoszkóp. 18.00: Tíz perc meteorológia... 18.10: Rólad van szó... 18.40: Riportfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egy óra — három arc. 21.10: A Tv Zenei Klubja. 22.00: Tv-híradó 2. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Hannelore Bey és Roland Gavlik táncműsora (az NDK tv- műsorából). 20.35: Ballada a chibinszki hegyekről. Lengyel rövidfilm. 20.45: Tv-híradó 1. 21.15: A szökevény ... IV. POZSONYI TV 10.00: Dalok. 10.20: Egy férfi és egy nő (ism.). 13.25: TZ Trinec— I Spartak Trnava labdarúgó-mérk. 16.40: Északi jégmezők. Szovjet dok.-fi’m. 19.00 és 21.00: Híradó. 20.00: Hangverseny. 21.20: Tévéjáték Balzac regényéből. versenyközvetítés folytatása. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Miguel Dorado kadét két vallomása. Galambos Lajos kisregénye rádióra (ism.). 19.05: Üj lemezeinkből. 20.36: A dzsessz kedvelőinek. 21.10: Brahms-művek. TELEVÍZIÓ 8.05: Filmesztétika I. o. 9.00: Kémia I. o. 9.35: Politikai tanf. a honvédség részére. Ismétlések: 9.55: Rólad van szó! 10.25: Felfedezés az erdőben. Tv-íilm. 13.25: Közv. a ZTE—Honvéd labdarúgó-mérk.-ről; Közv. az ügetőpályáról. 15.45: Slá- gerstúdíó. 16.30: iVIagyar rövidülni. 16.50: Múzeumi séták. 17.15: Három nyomozó naplója... V. 17.45: üo- kumentumfilm a Lett SZSZK-ról. 18.45: Hírek. 18.50: Beszélgetés Yehudi Menuhinnal. 19.15: Cicavízió... (színes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tabi László ötperce. 20.05: Vidám történetek. 20.50: Gilbert Becaud ... Francia zenés film (színes!). 22.00: Tv-híradó 2. 22.10: Az „L” alakú szoba, mb. angol film. POZSONYI TV 9.30: Mielőtt a kakas szól. Tévéjáték. 15.30: Kosárlabda-mérk. 16.55: ZKL Brno—S Bratislava jég- korong-mérk. 19.20 és 22.05: Híradó. 20.00: Az Intcrvízió revümüsora. 22.15: 0 délkör. Lengyel film. Rádiójáték (ism.). 14.03: Olasz operákból. 14.54. Bach-müveiből. 16.07: Muvészlemezek. 17.30: A dzsessz kedvelőinek. 18 05: Sziklay Erika dalestje. Közben: 18.40: Aprily Lajos versei. 18.55: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.25: Lort- zing-operáiból. 20.02: Csak fiataloknak! (ism.). 21.32: A Hilversumi Rádió ének- és zenekarának stú- dióhangverőenye. TELEVÍZIÓ 7.45: Ábrázoló geometria. I. rész. 8.25: Német nyelvtani. 8.50: Francia nyelvtani. 9.15: Csak gyerekeknek! Kisfilmek. 9.45: Hókusz-pó- kusz . .. 10.20: Tüskevár ... 7. A Tüskevár meghódítása. 11.00: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd férfi röplabdamérkőzés. 14.50: Történelem mindenkinek... 15.15: Riportműsor. 16.00: Amíg az asztalra kerül... A bor. 16.40: Prizma. 17.15: Mézga család... 7. Im-bolygó (színes!). 17.50: A Petőfi-év küszöbén. 18.10: Műsorainkat ajánljuk! 18.35: Sporthírek. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Odüsszeia. VI. r. (színes!). 21.05: Vendégünk az Ivcrija grúz esztrádzenekar. 21.40: Lírai riport Csanádi Imrével. 22.00: Hírek. Sporthírek. POZSONYI TV 10.00: Michal úr kalandjai. Lengyel tévésorozat 1—2. 11.00: Schu- mann-hangverseny. 13.25: Jednota Trencin—Vitkovice labdarúgó- mérk. 15.20: Röplabda-mérk. 19.00 és 21.35: Híradó és sporteredmények. 20.00: Kupa az első félidőért. Tévéjáték. 22.00: S. Accardo hegedül. 2. műsor: 21.05: A bielowezi őserdő. Lengyel film. Mindenben az izgalmasat! Nehezen lehet megtalálni. Állandóan siet, forgat, vagy műsort készít elő. — Forgatás közben már nem sietek. Akkor megfontoltan minden idegszálammal a filmre koncentrálok — kezdte a beszélgetést Vámos Judit a Magyar Televízió rendezője. — Most éppen honnan „tűnt” elő? — A vágószobából. Nemrég fejeztem be a Szülőföldem sorozat keretében készülő legújabb hatvanperces filmemet. A címe Szülőföldem: Bazsi. Kitűnő alkotótárssal dolgozhattam együtt, Simon István Kossuth-díjas költővel. <3 e táj szülötte, közösen próbáltuk bemutatni Bazsit, ahonnan ő elindult. — Milyen módszerrel dolgozott? — Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy az egész film Simon István költő vallomásából áll — három tételben. A filmben végig ő a riporter, jóllehet nem a szó klasszikus értelmében vett riportot készít, hanem inkább afféle beszélgetéseket, érzelmi felvillanásokat. — Milyen izgalmakat rejt egy „civilt’’, vagyis nem hivatásos riportert mozgatni a rendezőnek? — Nehéz és könnyű is egyben. Nehéz, mert nem ismeri a szakma fortélyait, nem tud rutinosan alkalmazkodni a kamerához, de könnyű, mert mivel nem ismeri a szakmai „alapállást”, nem is ragaszkodik hozzá. Hagyja magát irányítani és örömmel fogadja a rendezői instrukciókat. — Ezután milyen munkához kezd? — A nők fóruma című műsort forgatom Molnár Margit szerkesztő-riporter társaságában. Szeretnénk kis mikro- drámákban bemutatni az új családjogi törvény módosításával összefüggő problémákat. Melyiket szereti: a helyszíni közvetítést vagy a filmet? — Nem tudnék különbséget tenni. Mindegyikben az izgalmasat szeretem, és lassan ezek nem is határolódnak el élesen. — Engedjen meg néhány személyes jellegű kérdést. Mikor végzett? — 1963-ban fejeztem be a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakát. És már abban az évben a televízió politikai főszerkesztőségének rendezője lettem. — Mikor láthatjuk az interjúban elhangzott filmeket? — Még ez évben, novemberben és decemberben. R. I. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Ot kontinens hét napja. 8.20: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 8.40: A Füllt armonikusok Klubja Veszprémben. 9.50: Szerkesztői üzenetek! 10.03: Polkák. 10.15: Aprily Lajos versei. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. Közben: 12.35* Közvetítés a Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 12.57: Jegyzet. 13.07: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik. 14.10: Pillantás a nagyvilágba. 14.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. II. félidő. 15.20: Aranyhangok. Renata Tebaldi. Közben: 15.50: Ipari tanulók. 16.00: Az Aranyhangok című műsor folytatása. 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.50: Berczeli Anzelm Károly versei. 18.05: Csajkovszkij müveiből. 19.10: öt perc sport. Totó. 19.15: Magnósok, figyelem! (ism.). 20.00: A Belügyminisztérium DUNA Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 20.42: A szovjet széppróza hetei (ism.). 22.10: Sporthírek. — Totó. 22.55: A tegnap slágereiből. 0.10: La Wally. Részletek Catalini operájából. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Madelina Bell énekel. 8.50: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.20: Magyar Múzsa. 10.00: Népdalcsokor. 10.30: Az első 100 év. Budapest 1912. V. rész. 11.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye. Közben: Kb. 11.50: Találkozások a színházzal. Kb. 12.10: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 12.55: Operettdalok. 13.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.20: Az aranyróka. Jerzy Andrze- jewski elbeszélése rádióra (ism.). 14.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.08: Táskarádió. 16.03: A vasárnap sportja. 16.35: Hófehérke és a hét törpe. Két részlet Churchill filmzenéjéből. 16.44: Mit üzen a Rádió? 17.19: Ez is, az is... Közben: 18.05: öt perc sport. Totó. 18.10: Az „Ez is, az is” című műsor folytatása. 19.35: Ko- dály-hangverseny. Közben: Kb. 20.25: Sporthírek. — Totó. Kb. 20.30: Egy kihantolt sírra. Kormos István versei (ism.). Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.10: Verbunkos muzsika. 21.25: Könyvei és századok. 21.50: Suppé: A szép Galathea. Vidám mitológiai játék. 23.10: Zenekari muzsika. URH ' 8.09: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Közben: 8.54: A bánkódó férj. Versek (ism.). 8.59: A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek című műsor folytatása. 9.45: Sok, vagy kevés 100 milliárd? I. ré^z. 10.00: Üj Zenei Üjság (ism.). 10.35: Régine Crespin és Carlo Bergonzi énekel. 11.13: . Lotte Weimarban. Thomas Mann regénye rádióra (ism.). 12.10: Üj lemezeinkből. 13.00: Vadházasság. |