Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
8 "‘^Mírltip x1D72. NOVEMBER 5., VÄSÄRNÄP Jl/IA. 1972. november 5, va- sárnap, Imre napja. A nap kél: 6.33, nyugszik: 16.21 órakor. A hold kél: 6.04, nyugszik: 15.35 órakor. Várható ... Változóan felhős idő, legfeljebb egy-két helyen átfutó záporral. Kissé megélénkülő változó irányú szél. Egy-két helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9—14 fok között. Távolabbi kilátások csütörtök reggelig: eleinte csendes, párás, sokfelé ködös idő. Majd megélénkülő nyugati széllel kisebb esők, a nappali felmelegedés kissé gyengül. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 8—13 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. — Gödöllő után Cegléd. A szövetkezeti kiskereskedelmi forgalom nagysága tekintetében a gödöllői ÁFÉSZ megelőzte a ceglédit. Az előbbi 171 millió 419 ezer, az utóbbi 170 millió 425 ezer forint forgalmat ért el a háromnegyed év folyamán. Kettejüket követi Nagykáta 127 millió, Nagykőrös 125 millió 696 ezer, Pécel 118 millió 479 ezer és Dabas 105 millió 227 ezer forinttal. A forgalomnövekedés ütemében a Pilishegyvidéki ÁFÉSZ vezet 141,1 százalékkal. — Nagy tárolóképességű alkatrészraktárai, és egy üzemi ebédlőt adtak át a Csepel Autógyár budapesti, Erzsébet királyné úti szervizüzemében. — If júgárda-bált rendez ma este a nagykátai Bartóki Béla művelődési központban a járási ifjúgárdisták telefongyári szervezete. — A menüettől a valcerig címmel ad hangversenyt a váci Musica Humana kamarazenekar november 12-én, az Országos Filharmónia ifjúsági bérleti hangversenyeinek keretében a váci állami zeneiskolában. — Próbaüzem a csirkegyárban. A hernádi Március 15. Termelőszövetkezetben megkezdődött a próbaüzem az új, évi 1200 vagonos teljesítményű baromfifeldolgozóban. — 6000 sertés — háztájiból. Az idén 6000 sertést nevelnek a gyáli. háztáji gazdaságokban. Jövőre ezt a számot a tervek szerint tízezerre növélik. 1 — Űjabb festett koporsót találtak a szigetszentmiklósi öregtemetőben. Fiatal lány valamikori koporsója került napvilágra. A minta fehér alapon zöld levél piros tulipánokkal. — Fejlesztési hitel Ikladnak. A Transzelektro Vállalat a jövő év első negyedére 3 millió forint fejlesztési alapot biztosít az ikladi Ipari Műszergyárnak gépvásárlásra. A megszabott hitelből kétmilliót már ebben az év-l ben átutaltak. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó férjem Udvar József és Lázár An- talné anyám temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sirjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló család. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy Budaörsön ismét megnyitottuk a HÓVIRÁG espressót. Esténként zene, tánc. (Budaörs, Szabadság u. 73. Telefon: 463 — 244). Kellemes szórakozást kíván a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat. Fájdalommal tudatjuk, hogy Somogyi István elvtárs, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat művezetője, a pártbizottság tagja, életének 53. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasz- tás előtti búcsúztatása 1972. nov. 10-én 15 órakor lesz a csepeli temetőben. Az elhunytat a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat saját halottjának tekinti. MOLNÁR RENE HARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1942. november 5-én halt meg — 46 éves korában — Molnár René, a kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa, ügyvéd, Molnár Erik, az ismert marxista tudós testvére. Középiskoláinak elvégzése után a budapesti egyetemen szerzett jogi doktorátust, s a húszas évek elején a fővárosban ügyvédi irodát nyitott. Már egyetemi hallgató korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz. 1925-től az MSZMP, 1930-tól pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja volt, s mint a párt megbízott védőügyvédje, kapcsolatot teremtett a letartóztatott kommunisták és a pártvezetőség között. Részben ő látta el Sallai Imre és Fürst Sándor védelmét is. Az illegális kommunista mozgalom harcosaként értelmiségi körökben élvezett népszerűségét, alapos jogi felkészültségét és nagy általános műveltségét a párt, a magyar kommunista mozgalom szolgálatába állította. A Horthy-rcndőrség végül felfigyelt tevékenységére, de Molnár Renének 1932-ben letartóztatása elől sikerült Bécsbe emigrálnia. Innen rövid tartózkodás után a Szovjetunióba ment, ahol a Marx—Engels—Lenin Intézet, később pedig a Gorkij Irodalmi Akadémia tudományos munkatársaként folytatott fontos elméleti tevékenységet. — A kiváló művelődési otthon címért. A solymári, az abonyi, a veresegyházi, a bagi és a gyömrői, valamint a nagykőrösi és váci művelődési otthonok, a Dunakeszi Járműjavító művelődési háza, ezenkívül az érdi, az al- bertirsai, a ráckevei, s a du- nabogdányi klubkönyvtár nevezett be megyénkből a Művelődésügyi Minisztérium, a SZOT, és a Népművelési Intézet 1972—1974 közötti időszakra meghirdetett, kiváló művelődési otthon cím elnyeréséért folyó pályázatára. — A közeljövőben befejeződnek Gödöllőn a Pest megyei Állategészségügyi Állomás székházának és központi állatkórházának építkezési munkái. A megye állategészségügyi központja még ebben az évben Gödöllőre költözik. — Lúd- és kacsatojások keltetésére alkalmas gépet szabadalmaztatott a közelmúltban a nagyüzemi libatartás módszereit is kidolgozó gödöllői Agrártudományi Egyetem, s a monori Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat. A berendezés iránt külföldön is érdeklődnek. — Halak a Városligeti tóból. A téli korcsolyázási szezon előtt a városligeti tavat mindig leeresztik, hogy a Műjégpályát feltölthessék. A tó árkaiban, gödreiben sokszor ezrével ott maradnak az apró halak Ezeket az állatkerti akvárium ragadozói eszik jneg a tél folyamán. HUNGÁRIA - TELKIN Műbőr kabát a Kanári-szigetekre FLOKKOZOTT MŰBÁRSONY A Hungária Műanyagfeldolgozó Ipari Szövetkezet részlegei Budapesten találhatók, első vidéki telephelye Tatabányán létesült 1963-ban. Két évvel ezelőtt vetődött fel a vezetőkben, hogy a főváros környékére telepítsék a szövetkezet budapesti termelő részlegeit. Az idén a toki Egyetértés Termelőszövetkezettől három holdat vásároltak Telki községben. Mivel is foglalkozik a szövetkezet? Évente 40—45 millió forintért készítenek különböző műanyag cikkeket. Fröccsöntő részlegükben gépalkatrészeket gyártanak az Orion, a MOM, a Videoton részére, monöfilgyártó műhelyeikben szatyrokat csinálnak, mely_ nek mennyiségét csak súlyban lehet meghatározni — csaknem húsz tonnát. Foglalkoznak hegesztéssel is. Tatabányán bukósisakokat, munkavédelmi öltözeteket, csónakokat készítenek az üvegszálvázas műanyagfeldolgozó műhelyekben. Már harmincán dolgoznak Telkiben, de a tervek szerint 1975-re már 120 embert foglalkoztatna itt a szövetkezet. Elkészítették a telephely beruházási tervét, több mint tízmillió forintért épülnek itt létesítmények, különböző csarnokok és szociális helyiségek. Csetényi Miklós elnök a tervekről beszél: — Jövőre már külföldön is megismerik a szövetkezet nevét. A Hángarotexen keresztül exportálunk műbőr kabátokat, fóliakabátokat mintegy ötmillió 'forintért Angliába, Svédországba és á Kanári-szigetekre. Telkin egy új profilt is szeretne jövőre megvalósítani a szövetkezet. Ehhez csaknem 30 millió forint szükséges, azonban nem kétséges — az új profil bevezetése nagy fellendülést hozna a szövetkezet életében, hiszen az előzetes felmérések szerint százmillió forinttal emelkedne meg az évi termelési érték, s az új termékkel értékesítési gondok sem lennének. Az elnök erről így beszél: — Röviden: az új profil, melyet szeretnénk Telkin megvalósítani — a flokkozott mjí- bársony gyártás. Ez a legújabb műanyag termék, amelynek óriási a felhasználási területe: tapéta, ruházati anyag és sorolhatnám még mennyi minden készülhet belőle. Ehhez létesítenénk egy 500 négyzet- méteres üzemcsarnokot, s a két svájci gépsor körülbelül húszmillió forintba kerülne. Jövő év júliusától szeretnénk beindítani a termelést. — Mi is ez a flokkozott mű- bársony'.? — Textilre, papírra, fóliára először ragasztóból mintát visz fel a gép — olyat, amilyet a tervezők terveznek. Majd műbársony port szór rá (ez a műbársony por, tulajdonképpen műanyag, s minden színben elő lehet állítani). A mintára, ahol a ragasztó bevonja az anyagot, ráragad a por. Ezután a feladat már csak a szárítás. A gépsorok automatikusan végzik el ezt a munkát, a két műszak emberszükséglete: 15. Óránként hatszáz métert képes a berendezés gyártani. Jelentősége azért is nagy, mert hulladék, selejtes textilanya- gokat, papírt, fóliát lehetne ennek segítségével hasznosítani. T. E. Várják a múzeumok! November 5-én, 6-án, s 7- én az ország múzeumai a szokásos nyitvatartási időben várják a látogatókat, 8-án és 9-én (szerdán és csütörtökön) zárva tartanak. Úticél a Vörös tér Megyei barátságvonat indult a Szovjetunióba A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának szervezésében pénteken este fél 11 órakor, a fővárosi Szabadság Szálló éttermében búcsúztatták el a kijevi, majd moszkvai úticéllal a november 7-i ünnepségekre induló VI. Pest megyei barátságvonat 320 utasát. Az ünnepségen Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága titkárának búcsúztatója után Papit József, a váci városi pártbizottság titkára, a barátságvonat politikai vezetője mondott beszédet. A VI. Pest megyei barátság- vonat szombaton, hajnali négy órakor indult el a Keleti pályaudvarról. Önkiszolgáló postahivatalok A kereskedelemben már jól bevált önkiszolgáló rendszer világszerte terjed a postánál is. Ezért kísérleti jelleggel — Budapesten, a XIII. kerület Szent István krt. 10. és XI. Akadályok és tennivalók Hatezer vagon kukorica sorsa A Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak az aratás után szinte azonnal a kukorica fogadására kellett felkészülnie. Jónak ígérkezik az idei termés, a vállalat hatezer vagon kukorica felvásárlását tervezi. Több mint másfél ezer vagonnal máris átvettek. Sajnos, nem minden zökkenő nélkül. A vállalat mindössze 300 vagon csöves kukoricát tud góré- ban elhelyezni, tehát átmenetileg prizmákba rakják majd. (Egyben kérik a gazdaságokat, hogy vállaljanak bértárolást, kutassanak föl minden lehetséges raktár- helyiséget, nehogy veszendőbe menjen a kukorica.) Különös gonddal kell tárolni az adapteres — tehát morzsolt — kukoricát, hiszen, ha nem szárítják megfelelően a raktározás előtt, könnyen megdoho- sodik. A vállalat szárítókapacitása azonban meglehetősen szűkös: mindössze 16 berendezésük van. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Iüőjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Lányok, asszonyok. 8.40: Pa- ganini-művek. 8.50: A szovjet széppróza hetei. 10.00: Hírek. 10.05: Puccini-kettősök. 10.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. MÁV-szimfouikusok Mendelssohn-matinéja (élő). 11.40: Verbunkos muzsika. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Szópárbaj. 12.45: Reklám. 12.50: Melódiakoktél. 14.08: Tanulni jó. 14.18: A Salgótarjáni Bányász Fúvószenekar játszik. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak. 15.55: Reklám. 16.00: 163 óra. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: A 168 óra c. műsor folytatása. 17.30: Illyés Gyula művészete VI. r. 17.52: Népi zene. 18.15: Liszt: Prométheusz. Szimfonikus költemény. 18.30: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepén. Beszédet mond Pul- lai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. 18.45: Bartók- zongoraművek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Sporthírek. 19.30: A Rádió Kabarészínháza. Novemberi műsor a 6-os stúdióból. 20.40: A zene nem ismer határokat. 21.25: Az opera a karigazgató szemével. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Prokofjev- és Ravel-művek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. Közben: 0.55: Hírek. Időjárás jelentés. 1.00: A Melódiakoktél folytatása. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Nótacsokor . 9.00: Hírek. 9.03: Zenés játék. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00—11.50: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Útikalauz üdülőknek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.50: Jelképek erdején át. 12.00: Donizetti- operák. 13.00: Hírek. 13.03: Gazdaságról mindenkinek. 13.28: Chopin zongoraművek. 13.40: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.55: Akkor takarékoskodjunk, amikor van miből. 14.20: Éneklő ifjúság. 14.28: Orvosi tanácsok. 14.33: Közvetítés az MTK —Rába ETO és a Tatabánya—Va12.23: Zenekari muzsika. 13.00: Mikrofonnal, notesszal a tajgán és a metropolisban. 14.00: Művészlemezek. 15.10: A világkonszernek új stratégiája. 15.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő). Kairqár Magda (ének), Szűcs Lóránt (zongora) hangversenye. Közben: 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: A hangversenyközvetítés folytatása. 16.45: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Az utolsó álmodozó. Kompo zíció Barta Sándor A nagyobb baj azonban, hogy eddig még ezt sem tudták megfelelően kihasználni. Egyszer-egy- szer üzemzavar okozott fennakadást, rövidebb kiesést pedig az üzemanyag- hiány. Végül is a gépekhez szükséges gázolajat kiszállította az ÁFOR, nagyobb baj nem történt, a Prometheus Vállalat tüzeléstechnikai szervizszolgálata pedig gyorsan a helyszínen terem, tehát a géphibák sem hátráltatják sokáig a folyamatos üzemelést. A kapacitás hiányos kihasználásának fő okát azonban mind ez ideig nem sikerült megszüntetni: a vállalat telepei munkaerő- hiánnyal küszködnek. így fordulhatott elő, hogy amíg Budapesten és Cegléden rendjén haladt & kukorica átvétele, addig Kiskunlacházán még 12 órás üzemeléshez sincs elegendő létszám, s a termelő- szövetkezeteknek várakozniuk kell, amíg átveszik tőlük a terményt. A vállalat tervei szerint az év végéig mintegy háromezer vagon kukorica szárítását kell elvégeznünk, azonban ennek előfeltétele, hogy a felvásárlótelepek szárító- berendezései három műszakban üzemeljenek. A helyenként előforduló mun- j kaerőhiányon talán a termelőkerület Irinyi János utca 38. szám alatt — két önkiszolgáló postahivatalt nyitott meg a Magyar Posta. Értékcikk-, hírlap- és bélyegautomaták állnak az ügyfelek szolgálatára, önkiszolgáló rendszerrel bonyolítható le a csomag-, expressz és ajánlott levél, valamint pénzfeladás, helyi, vidéki és külföldi távbeszélgetés, táviratfeladás bel- és külföldre. Képünkön a Szent István körúti önkiszolgáló postahivatal. T ÄS» Uaptár, 11.50: Radar! 13.25:* m/k„ k . .. novelláiból, szövetkezetek is tudnának eny19.00: Bach: A fuga művészété. J 20.30: Üj operalemezeinkbő]. Húszaiba. 21.19: A dzsessz kedvelőinek. 21.41: Századunk mesterműveiből. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Életet az éveknek. 10.00: Kék fény ismétlése. 11.00: SlágerII. félidejéről. 15.20: Gyermekrá dió. 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05—17.27: A hét műsorából. 17.27: Közvetítés a Csepel—SZEOL bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 17.50: Mendelssohn-kórus- énekek. 18.00: Hírek. 18.10: Kalandozás. 19.10: Bikfalvy Júlia énekel. 19.23: Üj könyvek. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő) a Bolognai Kamarazenekar hangversenye. Közben: Kb. 20.20: Római filmvetítőkben. Kb. 20.35: Sporthírek. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Nőkről nőknek. Kb. 22.00: Csárdások. 22.20: Ritmus és melódia. Közben: 23.00: Hírek. 23.15: A ritmus és melódia c. műsor folytatása. 24.00: Hírek. Idöjárásjelen- tés. Műsorzárás. URH 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20; Műsorismertetés. Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Hungária úti pályáról. A szünetben: Reklámműsor. Sportfilm. 15.20: Közkedvelt dallamok. 16.10: Üzenet a jövőből. Magyar rajzfilmsorozat ismétlése, a Mézga család különös kalandjai. 5. Láthatatlanok. 16.35: Hétköznapjaink. 16.55: 1972. évi pardubicei lovasverseny közvetítése felvételről. 17.15: Só Mihály kalandjai. 18.15: Három nyomozó naplója. Magy. besz. NDK r.-játékfilmsorozat. Hí. rész: Rakodóhely a romoknál. 18.45: Hírek. 18.50: A Pető- fi-év küszöbén. 18.00: Cicavízió. 19.15: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepén. Beszédet mond: Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Salud Marija. Magyarul besz. szovjet film. 22.10: Tv-híradó 2. kiadása. 22.20: Frank Sinatra és Ella Fitzgerald műsora. 23.15: Műsorzárás. híteni. Célszerű lenne az is, ha a szárítóberendezéssel rendelkező gazdaságok — csakúgy, mint aratásidőben — saját termésük betakarítását és elraktározását követően bérmunkát vállalnának más termelőszövetkezetektől. A. Z. * Életmentők Vágó Dezső, a Ceglédi Alá lami Tangazdaság brigádvezetője szeptember 21-én munkatársaival a csemői szőlőkben szüretelt. Ebédidőben kiáltásokra lett figyelmes. AhanI gok után egy közeli pincébe sietett, ahol a mustgáztól eszméletét vesztve talált rá Ples Györgyre, a pince gazdájára és két vendégére, valamint a segítségükre ment Pozsár Péterre. Az állami tangazdaság brigádvezetője mind a négy bajba jutottat kimentette a pincéből. A Minisztertanács Életmentő emlékéremmel tüntette ki, és pénzjutalomban részesítette — amelyet dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke tegnap adott át Vágó Dezsőnek. A Kék Fény körözte — elfogták Elfogták a tv „Kék fény” adásában is körözött Sipos József 24 éves alkalmi munkást, makói lakost. Veszprém megyében, az úrkuti mangánércbánya kultúrtermében ismerték fel, s a tv-nézők értesítették a rendőrséget. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte Sípost, és eljárást indított ellene. Sok négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 44. játékhéten öttalála- tos szelvény nem érkezett. Négy találatot 84 fogadó ért el, nyereményük egyenként 50 305 forint. Hármas találata 6327 fogadónak volt, nyereményük egyenként 334 forint. A kettes találatok száma 164 367 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyeremények ' az illeték levonása után értendők. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- belyettes: SÁGI ÁGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VHL, Somogyi Béla u. S. CL ero. Levélcím: Bp. 10. Postafiók I«. Kiadóhivatal: Budapest, VUL, Blaha Lujza tér 3. Á szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 313—100. 113—330. Titkárság: 110—117. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., Józse* nádor tér I. sz.). Előfizetési díj I hónapra 20 forint.