Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-25 / 278. szám
2 dewlap 1972. NOVEMBER 25., SZOMBAT f(5]kusz Mégis forró ősz? SZERDÁN másfélmillió olasz vasas szüntette be a munkát. A három olasz szak- szervezeti szövetség: a CGIL, az UIL és a CISL egyetértésével csatlakoztak hozzájuk az állami hivatalnokok és az építőipar dolgozói, valamint néhány más, csatlakozó iparág — építőanyagipar, faipar — munkavállalói. Felvonulásokról, tüntetésekről érkeztek jelentések csütörtökön is: ezúttal mezőgazdasági és élelmiszeripari munkások, valamint az állami és a vállalati tűzoltóság (!) alkalmazottai éltek sztrájkjogukkal. szociális reformokért és munkakörülményeik javításáért, magasabb bérekért mozdult meg az olasz szervezett munkásság. Természetesen a vasas szakma jár az élen: kollektív szerződéseik megújításáért, ez volt már a második alkalom, hogy egész napos sztrájkot hagytak jóvá a szakszervezetek. Sokan váratlannak vélik az olasz munkásság újabb megmozdulásait. Ügy tűnt, hogy 1972- ben nem ismétlődik meg 1969, vagyis a „forró ősz”, amikor imponáló egységben követelte Itália szervezett dolgozóinak sok milliós tömege a nagy reformok megvalósítását, a munkahelyek körülményeinek megváltoztatását, a drágulás megfékezését •és nem utolsósorban bérének AZ IDEI ÖSZÖN valóban más a helyzet. Ezúttal úgyszólván nyoma sincs a szélsőségesek által gyakran még a szakszervezetek kifejezett ellenzésével is meghirdetett munkabeszüntetéseknek. Elszigetelődtek, javarészt szét- bomlottak ezek az apró, ám annál hangosabb bázisok, amelyek anarchista közhangulatot keltve sokkal inkább a jobboldal malmára hajtották a vizet, semmint szolgálatot tettek volna az olasz szervezett dolgozók igazi érdekeinek. Ehelyett most már valóban a szakszervezeti egység jegyében — elsősorban a vasipari dolgozók körében — figyelmeztető országos munkabeszüntetésekre került sor. Figyelmeztetésnek szánták ezeket a megmozdulásokat, a milánói és a római tüntetéseket is, kinyilvánítva velük megrendíthetetlen akaratukat a régóta esedékes társadalmi reformok megvalósítására, a tisztességes kollektív szerződések megkötésére. ANDREOTTI KORMÁNYA mindeddig tapodtat sem haladt előre a reformok megvalósításában. Pedig az oktatás rendszerére, a déli országrész fellendítésére, az egészségügyi szolgáltatások kiterjesztésére nem most és nem az idén vonultak először az utcára a dolgozók száz- és százezrei. Csakhogy a centrista kabinet mindenekelőtt puszta létével, fennmaradásának biztosításával tölti munkásságának javarészét, s az átfogó reformokra se pénze, se ideje. VASÄRNAP részleges községtanácsi választások színhelye Olaszország. Több mint hárommillió választó jogosult a szavazásra, az összes választók mintegy tíz százaléka. A szerdai és a csütörtöki munkásgyűléseken ezért kapott különös hangsúlyt a középjobb kormány bírálata. Itália szervezett dolgozói az idei őszön továbbra is az általános fellendülés érdekében elmaradhatatlan reformokért szállnak síkra, s ha nem is méreteiben, tartalmában azonban 1972 őszére is illik a „forró” jelző. BOLÍVIA Sztrájk és cstrmiSkpot Ostromállapotok Bolíviában. Képünkön: harckocsi La Paz utcáján. A Banzer-kormány csütörtök reggel ostromállapotot rendelt el az ország egész területére Zamora belügyminiszter azzal indokolta a lépést, hogy nyílt összeesküvést lepleztek le, amely Hugo Ban- zer ellen irányult. Az intézkedést másrészt összefüggésbe hozzák az ipari munkásokat tömörítő szakszervezetek által meghirdetett csütörtöki 24 órás sztrájkkal. A szakszervezetek döntését Zamora azon kijelentése váltotta ki, hogy „baloldal felforgató elemek” szivárogtak be a szakszervezetekbe. Több személyt letartóztattak. A La Paz-i textilmunkások a csütörtökön meghirdetett ostromállapot ellenére megtartották tervezett sztrájkjukat, sőt meghosszabbították azt. A dolgozók, miután vezetőiknek nem sikerült Banzer elnökkel megállapodni, csütörtökön éjszaka megszállták üzemeiket és elbarikádozták magukat. Csütörtökön sztrájkba léptek a bankok alkalmazottai is. A sztrájkodók által megszállt üzemeket tankokkal megerősített rendőri és katonai alakulatok vették körül A sztrájk vezetői bejelentették, hogy a konfliktust addig nem lehet megoldani, amíg a csapatokat nem vonják visz- sza és a csütörtökön letartóztatott szakszervezeti vezetőket és dolgozókat nem bocsátják szabadon. A sztrájkolok fellépnek a jobboldali rendszer gazdasági intézkedései ellen is, amelyek a peso 66,6 százalékos leértékeléséhez vezettek. Csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy leváltották Arturo Cronembold lakásépítés- és városfejlesztiésügyi minisztert. Helyét Hermann Az- carraga Jimenez foglalta éL. A döntést nem indokolták. A TASZSZ Buenos Aires-i tudósítója emlékeztet arra, hogy Bolíviában több mint egy éve politikai Válság van. A jelenlegi kormány határozatot hozott a Philips és az United States Steel külföldi társaságok kártalanításáról. Ennek értelmében 13,7 millió dollárt juttatnak a két cégnek, amelyeknek Bolíviában levő, bányáit és létesítményeit az előző kormány államosította. A kormány a Nemzetközi Valutaalap követelésére devalválta a pasot ez év októberének végén. Ez az árak gyors emelkedését váltotta ki. A kormánynak ezek az intézkedései rendkívüli elégedetlenséget keltettek a lakosság különböző rétegeiben és a bolíviai vezetők most erőszakkal próbálják elfojtani a felháborodást. „A tárgyra tértünk” — közölte az újságírókkal a SALT szóvivője a pénteki ülés után. A tanácskozást ezúttal az amerikai misszió genfi épületében rendezték. Akárcsak a keddi megnyitó, a második megbeszélés is pontosan 95 percig tartott. A szóvivő az érdeklődő újságíróknak elmondta még: „Nagyon kedvező a légkör”. Ezt látszik igazolni egyébként az is, hogy a SALT mostani, második szakasza gyorsan jutott a „tárgyalási mederbe”. Megfigyelők szerint FOGLYOK A Béke-világtanács irodája pénteken Helsinkiben felhívást tett közzé a Dél-Vietnamban fogva tartott több mint 200 ezer személy sorsával kapcsolatban. A világtanács felhívja a békeszerető embereket, a különféle nemzeti és nemzetközi szervezeteket arra, hogy december 13—20. között tartsanak világméretű tiltakozó kampányt a Thieu rezsimnek a politikai foglyokkal szemben tanúsított embertelen magatartása ellen s követeljék a foglyok azonnali szabadon bocsátását. A dél-vietnami börtönökben több ezer politikai fogoly várja a tűzszüneti megállapodás aláírását, amely szabadon bocsátását jelezheti. De csak jelezheti, mert — a legutóbb ismeretessé vált megállapodások értelmében — szabadon bocsátásukra majd csak azoknak a tárgyalásoknak befejezésekor fog sor kerülni, amelyeket a saigoni kormány és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány a tűzszünet realizálása után fog folytatni. Ezzel szemben a hadifoglyokat, akiknek sorsáról a megállapodás egyik konkrét pontja intézkedik, hamarabb szabadon kell bocsátani. Hivatalos közlés szerint Dél-Vietnamban —Phu Quoc szigetén, a Can Tho-i női táborban, valamint a Bien Hoa-i rokkant- és ifjúsági táborban — mintegy negyvenezer hadifoglyot tartanak őrizetben. A dél-vietnami börtönök közül azonban csak ez a három kapta meg a „hivatalos” státuszt, ám a saigoni hatóságok elismerik, hogy a börtönökben és táborokban foglyok ezreit tartják emellett őrizetben. Olyan személyekről van szó, akiket vádemelés nélkül, csak abban a feltevésben tartóztattak le, hogy a 111 SZAVAZATTAL Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottsága felhívással fordult az összes államok; hoz, tegyenek további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megfelelő időpontban össze lehessen hívni a leszerelési világkonferenciát. A politikai bizottság szükségesnek ismerte el egy külön bizottság megalakítását, hogy megvizsgálja mindazokat az álláspontokat és megfontolásokat, amelyeket felvetnek a konferencia összehívásával kapcsolatban. A különbizottság, amely az ENSZ- közgyűlés legközelebbi ülésszaka elé terjeszti jelentését, 35 állam képviselőiből alakul meg, figyelembe véve az államok politikai és földrajzi helyzetét. A határozati javaslatot 111 szavazattal elfogadták. Senki sem szavazott ellene, csupán az Egyesült Államok küldöttsége tartózkodott a szavazástól. A kínai delegátus ezúttal „igen”-nel szavazott. Ezt a lépést a küldöttségek körében manőverként értékelik, amelyre Peking azért kényszerült, mert világszerte átfogó támogatásra talált a konferencia összehívásának gondolata. Mint ENSZ-kö- rökben megállapítják, a ki- nai küldöttség a szavazás során nem mert ellene szavazni a javaslatnak, attól való félelmében, hogy a népek szemében teljes mértékben lepleződik Kínának a leszerelés ellen irányuló álláspontja. A kínai delegátus felszólalásában ugyanakkor kijelentette: Kína nem vesz részt sem magán a leszerelési világkonferencián, sem pedig az előkészítő bizottság mulikájában, hacsak a nagyhatalmak nem teljesítik számos előzetes feltételét. Peking azt reméli, hogy ezzel meghiúsíthatja a határozat megvalósítását. A Szovjetunió képviselője hangsúlyozta: a szovjet küldöttség értékelése szerint a határozati javaslat elfogadásának nagy jelentősége van. Nyomatékosan kiemelte azt a szerepet, amelyet az el nem kötelezett országok betöltőitek ebben. HONGKONGI INCIDENS Miért késik a „Kavalerovo"? A hajó kapitányának kifutás előtti nyilatkozata Le Due Tho—Kissinger találkozó Színhelycsere Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója és Le Due Tho, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadója pénteken is találkozott a francia fővárosban és egy óra hosszat tárgyalt. A tárgyaló felek előzőleg azt közölték, hogy Kissinger és Le Dúc Tho pénteken nem találkozik. Hírügynökségek ebből a közlésből arra következtetnek, hogy az újságírók zaklatásától akarták magukat megkímélni. A találkozó színhelyét is felcserélték, ezúttal Choisy Le Roiban, Párizs egyik elővárosában találkoztak. BBG-zóróra A máltai kormány elrendelte a BBC, az angol rádió máltai állomásának bezárását. Az intézkedés oka, hogy a BBC kommentárjaiban tudatosan elferdíti a tényeket. A sziget déli partján levő BBC-állomás több mint tíz esztendeje továbbította az afrikai kontinensre és a közel-keleti országokba az Angliából érkező adásokat. A Malta News című lap emlékeztet arra a tiltakozó jegyzékre, amelyet az Egyiptomi Arab Köztársaság kormánya küldött nemrégiben Nagy-Britannia kormányának a rádióállomás „hazug és bujtogató jellegű” adásai ügyében. Egy másik máltai lap, a Times of Malta rámutatott, hogy a BBC tendenciózus adásai felháborodást keltenek az arab országokban. SALT—2 A tárgyra tértek Nagyon kedvező a légkör pénteken már az érdemi kérdésekről tanácskozhattak. A most folyó megbeszélések tárgya ismert: kidolgozni a stratégiai támadórakéták korlátozásának átfogó szerződését, amely majd a jelenlegi öt évig érvényben levő ideiglenes megállapodás heAz angol bevándorlási hatóságok november 14-étől 23-ig feltartóztatták Hongkongban a „Kavalerovo” szovjet Dieselhajót és nyilvánvalóan provokációs célokból durván meglyébe lép. Szakértők szerint ennek a végső szerződésnek tető alá hozása az eddigieknél nehezebb lesz. Továbbra is a legnagyobb gondot az úgynevezett MIRV-rakéták, a több robbanófejet tartalmazó, egyenként más-más célpontra irányítható rakéták korlátozása és ellenőrzése adja. A genfi tárgyalássorozat egyik fő vitatémája nyilvánvalóan ez lesz. A SALT legközelebbi ülését kedden délelőtt a szovjet misszió épületében rendezik. sértették a nemzetközi hajózás elemi szabályait. Az alábbiakban közöljük Sz. Maszlovnak, a „Kavalerovo” kapitányának nyilatkozatát, amelyet november 23-án, a hajó Hongkongból való kifutása előtt adott a sajtónak: „Nem sokkal a Kavalerovo november 14-ére tervbe vett kifutása előtt a hongkongi hatóságok arra utasítottak, hogy a Szovjetunióba való „repatriálás” céljából vegyem a hajó fedélzetére Kuo Hang-jang hongkongi lakost. Közölték velem, hogy ameny- nyiben nem teljesítem az utasítást, megtiltják, hogy a hajó elhagyja a kikötőt, engem pedig, mint a hajó kapitányát, letartóztatnak és nagy pénzbírsággal sújtanak. Mivel Kuo Hang-jangnak semmi köze nem volt a gondjaimra bízott hajóhoz és nem volt neki semmiféle beutazási engedélye a Szovjetunióba, nem tudtam teljesíteni ezt a nemzetközi hajózás gyakorlatában példátlan utasítást. Határozott tiltakozásom ellenére Kuo Hang-jangot fedezet mellett a hajóra hozták és a hatóság képviselőinek őrizete mellett több napig ott tartották, akadályozva ezzel a hajó kifutását. Ennek következtében a kereskedelmi hajó, amelynek fedélzetén sürgős szállítmányok vannak, túllépte az előírt időt, ami anyagi kárt jelent a hajó tulajdonosának. Fel akarom hívni a figyelmet arra a kegyetlen bánásmódra is, amelyben a hivatalos hatóságok részesítették Kuo Hang- jang hongkongi lakost, akit betegen, sokkos állapotban, személyi igazolványok és pénz nélkül hoztak a hajóra. Ilyen körülmények között humánus meggondolásokból elhatároztuk, hogy a hajón hagyjuk az erőszakkal idehurcolt utast’, hogy később megtegyük a szükséges intézkedéseket hazajuttatására”. A hajó szerdán kifutott a tengerre. „nemzetbiztonságot sértő” politikai tevékenységet fejtett ki. Nem állítják őket bíróság elé, s meghatározatlan ideig börtönben tarthatók. A letartóztatásokat a terület „biztonságának védelme” ürügyén az amerikaiak által sugalmazott „Phoenix”. művelet keretében hajtják végre. Az őrizetbe vett személyek számáról hivatalos adat nem áll rendelkezésre, de a saigoni kormány félhivatalosan elismeri, hogy „politikai tevékenység” miatt jelenleg harmincezer személyt — férfiakat, nőket és gyermekeket — tartanak fogva. A dé!-vi:tnami bünletőrendszer megreformálásáért küzdő bizottság — amely katolikus és buddhista papokat, egyetemi tanárokat, ügyvédeket, ellenzéki képviselőket és szenátorokat tömörít — közölte, hogy (fenti adattal ellentétben) a mai napig mintegy hatvanezer politikai foglyot számlált össze. Aláhúzta, e szám feltehetően még ennél is jóval nagyobb, de a politikai foglyok pontos listáját lehetetlen összeállítani. Többségüket letartóztatás! parancs bemutatása nélkül vették őrizetbe — mondotta a bizottság egyik képviselője. — Egyeseket elraboltak, s családjuk semmit sem tud sorsukról. Hivatalukból távozóan az utcán fogják el őket. Terepjáróautókon hurcolják el a kiszemelt áldozatokat, akik nyomtalanul eltűnnek a börtönökben. Vízzel, villanyárammal, vagy ütlegekikel kínozzák, vallatják őket arról, hogy a DNFF tagjainak vagy szirnpa- tizásainak mely csoportjához tartoznak. A bizottság képviselője utalt azokra a hírekre, amelyek szerint a saigoni rezsim a tűzszünet aláírása bejelentésének időpontjában 300 olyan politikai foglyot fog „likvidálni”, aki közvetítőként igen aktív szerepet töltött be a nem kommunista ellenzék különböző szervezeteiben, s beszélt arról a:f amerikai— dél-vietnami közös tervről is, amely lehetővé teszi az állítólag „gyanús tevékenységet” kifejtő személyek azonnali letartóztatását. A. B. T. Új autószervizünkben a személygépkocsik szervizén, javításán kívül karosszérialakatos- és fényezőmunkákat is vállalunk Nagykőrös, Ceglédi út 21. NAGYKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ ÉS FAIPARI KSZ