Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-24 / 277. szám

Teherautókká l, munkába Oktatás, vállalaton belül ’ A Volán ceglédi telepéről naponta 250 kisebb és nagyobb rakfelületű teherszállító gép­kocsi indul útnak a kora reg­geli órákban. Nemcsak a város és a járás területén találkoz­hatunk velük: országszerte vállalnak fuvart. A gépkocsi- állomány zöme az új 4-es szá­mú főútvonal építésében se­gédkezik. A Körösi úton levő taremű- helyben jelenleg 35 tanulót ké­peznek autószerelő és autóvil­lamossági szakmára. A válla­lat jó munkafeltételeket bizto­sít fiatal szakmunkásainak. Ennek köszönhető, hogy a vég­zettek 80 százaléka továbbra is a vállalatnál marad. A ceglédi VOLÁN-telep évek óta gépkocsivezető-hiány- myal küszködött. Most meg­szűnt ez a gondja: a válla­laton belül szervezett gépko­csivezető-tanfolyamon harmin­cán tettek sikeres vizsgát. Kö­zülük húszán a ceglédi, a töb­biek a nagykőrösi telepen kap­tak munkát. Áramszünet november 25-én A DÉMÁSZ ceglédi kiren- íöeltsége értesíti Cegléd lakóit, hogy november 25-én, szom­baton reggel 7 órától délután 3 óráig, karbantartási mun­kák miatt, több transzformá­tor körzetben szünetelteti az áramszolgáltatást. Ezek a kör­zetek a következők: a Mező utcai, Külső-Kátai úti, Ken­derföldi, Külső-Pesti úti, Ör­kényi úti, Gerje telepi, vala­mint az Ugyeri terület. Asztalitenisz bajnokság A szakmaközi bizottság, közkívánatra, decemberben megrendezi Cegléden a váro­si, szakszervezeti asztalitenisz­bajnokságot. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA LA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS C^^TSv!SrOSR XV1. tVíOMAM, 277. SZÁM AZ ALLATKORHAZBAN 1972. NO V i-.áliilixt 24., 1'r.lVl’EK Törtei egészségügyéért * Vöröskeresztes felnőttek és fiatalok — Két szervezetet alakítanak Országszerte folynak a Ma­gyar Vöröskereszt alapszerve­zeteinek vezetőségválasztó gyűlései. Törteién a napokban került sor a vezetőségválasztó taggyűlésre, melyen ott voltak a község párt- és tanácsi veze­tői, a Vöröskereszt helyi szer­vezetének aktivistái, valamint az ifjú égészségőrök képviselői. Az első napirendi pontként Godó Jánosné, a helyi vörös­keresztes titkár beszámolt az elmúlt négy esztendőben- vég­zett munkáról, összefoglalta a mozgalomban a X. pártkong­resszus által kitűzött egészség- politikai célok és az MVK ha­tározatai alapján alkalmazott irányelveket, a mozgalom fel­adatát és törekvéseit. Ezután rátért a legutóbbi választások óta végzett érdemi munka is­mertetésére. Az elmúlt négy évben 25 egészségügyi felvilágosító előadást tartottak Törte­ién, melyeken több mint 800-an vettek részt, Az előadásoknak az volt a célja, hogy segítsék a fiatalokat a családi életre való felkészülésben. Az éven­te megszervezett „Anyák isko­lája’’ elnevezésű tanfolyamon elhangzottak igen hasznosak voltak a kisgyermekes édes­anyáknak és a szülés előtt álló kismamáknak. A tisztasági akció keretén belül mintegy 1000 lakóházat értékeltek. Szép eredményeket Megkezdődtek a tanácstagi beszámolók Javaslatokat is várnak Megkezdődtek Albertirsán az év végi tanácstagi beszámolók. Az elkövetkező hetekben a nagyközség tanácstagjai beszá­molnak körzetük választói előtt a tanács és a maguk munkájáról, az eredményekről, a gondokról és a tervekről. Is­mertetést kapnak a hallgatók néhány — újabban megjelent — rendeletről, jogszabályról is. Természetesen népes közönsé­get várnak a beszámolókra. Olyan embereket, akik el­mondják véleményüket a ta­nács munkájáról, s ismertetik problémáikat, javaslataikat is, hogy azokkal a tanács jobb, eredményesebb tevékenységét segítsék elő. A beszámolók megtartásá­hoz, szervezéséhez a Hazafias Népfront nagyközségi bizott­sága is ad segítséget a körzet­ben munkálkodó tanácstagok­nak. A szerződés érvénybe lépett Közös elhatározásra felújították együttműködési szerző­désüket az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat ceglédi gépjavító üzeme, a V1NEX, a Vörös Csillag Tsz és a megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi KlSZ-alapszerveze- tének fiataljai. Együttműködésük mozgalmi tevékenységre és egymás segítésére, művelődési és más program szervezésére egyaránt kiterjed. A képen: Kökény Dénes KISZ-titkár a ta­lajjavítóbeliek nevében írja alá a szerződést. Ferenczi István felvétele értek el a község parkosítá­sában. Különösen az Arany­kalász Tsz mutatott jó példát. Igen örvendetes, hogy évről évre nő az önkéntes véradók száma. 1970-ben 140 véradója volt a községnek, tavaly 164- en, az idén pedig már 180-an jelentkeztek önkéntes véradás­ra. Beszámolója további részé­ben Godó Jánosné megköszön­te a lakosság segítőkészségét, mely több ízben, így az 1970-es tiszai árvíz alkalmával s Viet­nam igazságos harcának támo­gatásában is megnyilvánult. Az árvízkárosultak megsegítéséhez 90 ezer forinttal járult hozzá a község lakossága, a vietna­miak részére pedig értékes ta­karókat küldtek. Dicséret illeti a két polgári védelmi egészségügyi szakasz munkájában s az idős, egyedül élő emberek támogatásában résztvevőket is. Az alkoholiz­mus térhódítását viszont egye­lőre nem sikerült kellőképpen megakadályozni. A községi vöröskeres^tes szervezet titkára ezután ^fel­nőttek munkáját nagymér­tékben támogató és előmozdító fiatalok tevékenységéről szólt. Az általános iskola felső tago­zatosai közül 78 tanuló kapcsolódott be a vöröskeresztes mozga­lomba. Az ifjú egészségőrök vezető­je, Oldal Lászlóné elégedett növendékei munkájával. Az iskolában végzett egészségügyi feladatokon túl szívesen segí­tenék a fogászati hónap, a tü­dőszűrés és a véradás meg­szervezésében, a különböző ad­minisztrációs munkákban. A beszámoló értékelése és megvitatása után sor került a vezetőség választására. A ta­gok megnövekedett létszámára való tekintettel úgy döntöttek, hogy ezentúl két vöröskeresztes szervezet működik Törte­ién. Az egyik csoport elnöki és titkári tisztségét továbbra is a régi vezetők, dr. Gorszky Tiva­dar körzeti orvos és Godó Já­nosné, a községi könyvtár ve­zetője töltik be. A másik cso­port egy későbbi időpontban választ magának vezetőséget. Gy. M. V r k A Pest megyei Állategészségügyi Állomás ceglédi állat kórházát a tavasszal adták át rendeltetésének, az azóta má lebontott, korszerűtlen létesítmény helyett. Falai között az állami gazdaságokból, tsz-ekből hozottakon kívül „magán­betegeket” is kezelnek. Nemcsak Pest megyéből, hanem Szol­nokról és a szomszéd megyéből is hoznak kezelésre szorult jószágokat a ceglédi állatkórházba. Apáti-Tóth Sándor felvétele Az idős lakók tiszteletére Ünnepi muzsika, vendéglátás Szerdán, a kora délutáni órákban, ünneplőbe öltözött idős emberek igyekeztek a Kossuth Művelődési Házba, ahol a szépen feldíszített te­remben látták vendégül őket. A találkozó, amelyen a városi tanács, a Hazafias Népfront és a városi Vöröskereszt helyi szervezete képviseletében meg­jelentek köszöntötték az idős embereket, immár hagyomá­nyossá vált. Minden évben ez idő tájt rendezik meg az öregek napját városunkban. Ezen a novemberi délutá­non nyolcvan idős ember tett eleget a szíves meghí­vásnak, akiket szépen meg­terített asztalok vártak. Tisz­teletükre a zeneiskola zeneka­ra adott hangversenyt. A több mint egyórás, szép élményt Finom falat A tanácsházával szemközti kicsi üzletnek már a neve is csalogató: Finom falatok bolt­ja. Finom falatban nincs is hiány, mégis gyakran késéire menő vita folyik a kedves szavú eladó és az igényes vevő között. Történik ez a következőképpen: — Tizenöt deka, vékonyra szeletelt sonkát kérek, abból a szép darabból! Vendéget várunk, és... — Jó, igyekszem — mondja az eladó, s szívét-lelkét bele­adva, valóban igyekezne pa­pírvékonyra szeletelni a hús­tömböt, ha a kés is úgy akar­ná. De a kés függetleníti ma­gát, és szissz: belevág a hús­ba. Boldogult nagyapánk fa­raghatta így a szalonnát, ilyen családias vastagon, aratáskor, früstok idején. Büntetésből fenőkőre kerül a penge. Da­maszkuszi, de legalábbis szentgotthárdi kardművesnek kéne lennie annak, aki bírna vele. A fenést követő szelet már papírvékonynak indul, de gyaluforgácsforma lesz be­lőle. — Jaj! Nem tetszene, mond­juk, vajkrémbe keverve, ap­róra vágva — igyekszik ta­náccsal segíteni a késügyben tanácstalanná vált finom-fa- latos. A kedves vevő szomo­rúan ingatja a fejét: — En szeletelve szerettem volna... Nap mint nap zajlik ez a párbeszéd, többször is. A vál­tozatosság csak annyi, hogy hol a téliszalámi szépen in­dult szeletje, hol a veronai válik a kés martalékává. És többször zajlott már le olyan párbeszéd is, amelyet a vevő nem hallott, mert a bolt al­kalmazottai és az üzemeltető cég vezetői közt folyt. ígére­tet már sokat kaptak, de jobb kést egyet sem. Ami igaz, az igaz: az áru így is fogy. Asztalra téve, leg­alább rögtön látni rajta, kön­net hozták. e. k. NÉPISÉG ÉS HAZASZERETET Irodalmi est Petőfi emlékére Szép emlékműsort adott elő Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából a ceglédi fegyveres erők klub­jának kisszínpada. A műsort Kovács István állította össze, a bemutató előtt pedig Gyar­mati Teréz városi népműve­lési felügyelő mondott beve­zetőt, nagy gonddal és tiszte­lettel válogatva ki a Petőfi­életműből a kevésbé ismert, de lényeges mozzanatokat. Az összeállítás 'Petőfi Sán­dor népiségét és hazaszere­tetét hangsúlyozta ki. A jól sikerült előadás megérde­melné, hogy a bemutatóénál népesebb közönség láthassa, hallhassa, M. T. nyújtó előadást nagy tapssal jutalmazták a vendégek. Az uzsonna elfogyasztása után Zsadony Miklós, a vá­ros közismert és közszeretet­nek örvendő, idős elvtársa az 1919-es esztendő emlékeit idézte fel. Szóba került ismét a sok emlék között a nehéz éveli harca, s említést tett az asszonylázadásról is. Eh­hez a témához többen csat­lakoztak. Két idős asszony eleven emléket idézett föl, ugyanis mindkettőjük édes­anyja részt vett az akkor nagy eseménynek számító asz- szonylázadásban. A késő délutánba nyúló összejövetelen- jól érezték ma­gukat a meghívottak. Nem­csak a szíves vendéglátásnak örültek: elsősorban annak, hogy, mint minden évben, most sem feledkeztek meg róluk. A városnak gondja van arra is, hogy örömet szerez­zen tiszteletben megörege­dett és a közösségért sokat fáradozott lakóinak. Télapók serege A tavalyihoz hasonlóan, jó választékot ígérnek Cegléden az édességet árusító boltok a decemberi, ajándékos ün­nepekre. A szaloncukor és a Télapó-figurák már a kira­katban kínáltatják magukat, s az előrejelzés szerint, de­cember elején a habkarika, a jellegzetes karácsonyi cseme­ge is forgaloma kerül. SAKK Nyoban a dö-.t ban Még ebben az évben, közkí­vánatra, megrendezik Cegléd város egyéni sakkbajnoksá­gát. November elején 32 ver­senyző indult, két csoportban; a döntőbe a legjobb nyolc jutott. A helyezetteket értékes jutalomban részesíti majd a szakmaközi bizottság. Az első csoportból tovább került: dr. Kovács, Jámbor, Herpai, Bajzák. A második­ból: Bálint, Gál, Papp és Szilágyi. A selejtezőket mind a két alkalommal 16 táblán tartották meg. A döntőre a jövő hétfőtől, folyamatosan ke­rül sor. A Pest megyei Víz és Csator­namű Vállalat Ceglédi Üzemmér­nöksége értesíti az abonyl lakos­ságot, hogy a Szolnoki u. — Tó­szegi u. — Nyári Pál u. — Ho­mok u. — Nép u. által bezárt területen az új ivóvízhálózatot üzembe helyezte. Vízbekötési ké­relmekéit dec. 5-ig fogadunk el a következő utcákból — amennyi­ben a belső szerelés elkészült: — 1. Szolnoki út. Hunyadi u. — Nép u. közötti szakasz, 2. Tószegi út, Hunyadi u. — Nyári Pál u. közötti szakasz, 3. Béke u., 4. Könyök u., 5. Gárdonyi u., 6. Ko­dály Z. u., 7. 5 éves terv u., 8. Nyári Pál u., 9. Nép u., 110. Mónus Illés u., 11. Homok u., 12. Sza­muely u., 43. Mártírok u„ 14. Bajtárs u. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága halottunk, id. Sági Ferenc temetésén meg­jelentek, fájdalmunkban osztoz­tak, sírjára virágot, koszorút hoz­tak. Külön köszönetét mondunk a kórház betegeinek és ápolóinak, akik az utolsó percedben mellette voltak és ápolták, a Szabad Föld Tsz. vezetőségének és tagságának. A gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Volga főtengely eladó. Csemő, Húsbolt. Eladó Dessewffy u. 47. sz. ház, beköltözhető azonnal. Érdeklődni Szálkái István út 18. Éladó kettőszáz négy­szögöl porta. Tükör u. 16. Érdeklődés Jó- zsef Attila u. 12. Eladó ház, fizetési kedvezménnyel átve­hető. Tömörkényi út 49. _____________________ Ál landóan kapható mindenféle bútor, ol­csó áron. nagy vá­lasztékban. Körösi út 42. sz._________________ Kö zpontban beköl­tözhető 3 szobás, összkomfortos ház eladó. Alkotmány ut­ca 1. Nyársapáti Haladás Mg. Tsz. felvételre keres gyakorlott anyagkönyvelőt és pénztárost. _____________ ör egszőlőben tiszta ezerjó terület meg­osztva is eliadó. Ér­deklődni: Malom tó­szél 28. Eladó V. kér. Tél u. 22. sz. beköltözhető ház, ugyanott hasz­nált bútor is eladó. Eladó hálószobabútor, tűzhely félig kész olaj­kályha, borpumpa és egy lakható kunyhó. Kazinczy u. 1. _______ ÁF OR ceglédi kiren­deltsége, vasútállomás mellett, megbízható segédmunkást, raktári dolgozókat és takarí- tónőt alkalmaz.______ El adó beköltözhetően ház, Bodrog u. 21. Eladó a központban beköltözhető ház és porta, anyaggal együtt. Érdeklődni: Ócsai, újságosbódé. 30 éves barna gyári munkás vagyok, meg­ismerkednék házas­ság céljából hozzám hasonló 24—28 éves komoly asszonnyal, gyermek nem aka­dály, ház van, levé­leket várok. ócsai, Cegléd. Gubodi u, 14. Eladó cserép és ajtó Kovács u. 1. sz. Házasság céljából megismerkednék ren­des, komoly asz- szonnyal, házam van, 55 éves gyári mun­kás vagyok, 45 éve­sek levelét várom. Ócsai, Gubodi u. 14. Eladó száz négyzet- méter alapterületű épület raktárnak és 2 szoba, konyhás la­kás. Érdeklődés: Gu- bodi u. 14. ___________ El hagyott kerékpár keresi gazdáját egy^ táska. sárgarépával. Dánok Sándor, Kini- zsi u. 12. ____________ Ol ajkályha jó állapot­ban sürgősen eladó. Cegléd, Nagy Sándor u. 3. Eladó ház, sok helyi­séggel, nagy udvar, szőlő, gyümölcsfák, két család részére is •alkalmas. Cegléd, Nagykátai út 37. Beköltözhető ház el­adó Cegléd, Trombi­tás u. 3. Vághíd mel­lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom