Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-01 / 258. szám

1972. NOVEMBER 1., SZERDA pisi HEGYEI '^/Cirlap Virág M agyarázat bőséggel akad és magyarázat — még- sincs. Nem kívánjuk holmi találós kérdéssel föl­tartani az olvasót, vágjunk hát témánk közepébe. Halot­tak napjának talán — hagyo­mányosan — legfőbb külső tartozékáról szól a visszajáró panasz: a virágok ára ismét nem mondható az átlagpénz­tárcához méretezettnek. Csi­petnyi koszorúcskák 60—100 forintba kerülnek, de a leg­főbb szezonnövények, vagyis a krizantém és a szegfű is te­kintélyes summáért vár gazdá­ra, illetve a szolidabb árakért csenevész portéka jut. Persze, a termelők — való igaz' — panasza is méltány­landó, de legalábbis nem hall­gatandó el. Az időjárás idei szeszélyei korai fagyokat hoz­tak, amelyek elvitték a sza­badban levő virágokat. Maradt tehát a drága „üzemelésű” űvegházakban nevelt áru. A szakavatott virágkedvelő tud­ja, elismeri, hogy az üveg alatti növény értékesebb, a vi­rágok mérete is nagyobb. S még így is, a Virágért, S a három nagy virágtermesztő tsz — a Sasad, a Rozmaring és az Öbuda — összehangolta árait, amelyek megfelelnek a tavalyi színvonalnak. (A ma­gánkereskedők: külön kate­gória; e szabadáras cikkért lényegében annyit kérhetnek, amennyiért egyáltalán meg­veszik.) Erre mondom, hogy magya­rázat tehát bőséggel akad. Legutóbb, májusban, anyák napján tette szóvá a sajtó a horribilis virágárakat. Akkor a gyermekeket „vágták meg” — más kérdés, hogy jobbára az apukákat —, most a nyugdí­jasokat, más kevés pénzűeket, akik virág nélkül nem tartják elégségesnek az emlékezést. J avaslat? A közgazdasági törvényeket kikerülni, tudjuk, bajos. De meg­fontolhatná a virágtermesztők és kereskedők összefogó szer­ve: az egész évi nyereséget úgy kéne el- és beosztani, hogy a maihoz hasonló — ritka — ünnepen, a kegyelet dominál­jon, ne a haszon. I K. N. Ismétlődő olajgondok Őszi jelentés a legnagyobb gabonatájról Álló kukoricakombájnok Gödöllőn A megye legnagyobb búza­termő vidékén jártam a mi­nap, Nagykáta vidékén. Erre­felé valahogy névtelenebb a határ, mint más tájakon, szin­te észre se venni, hogy az őszi munkák finisének idejét éljük. Vajon miért van ez így? Erre hamarosan választ kaptam a környékbeli gazdaságok szak­embereitől. Ök valóban a fi­nisbe jutottak. A Magyar—Ko­reai Barátság Termelőszövet­kezetben például még szep­temberben elvégezték a rozs és az őszi árpa vetését — szé­pen zöldül már, akár a pázsit —, s úgy számítják: e hét kö­zepére befejezik a búzavetést is. 1075 katasztrális holdon termesztik a „legmodernebb” fajtákat, a Kiszomborit, a Be- zosztáját, a Miranovszkáját, a Jubilejnaját, a Kavkázt. A különböző fajták más-más idő­ben érnek, s így a nyújtott aratási idényben jobban meg­szervezhetik majd a betakarí­tást. _ Segítve az elmaradókat Ha lelhet, még előrébb tarta­nak a szomszédos Kossuth Termelőszövetkezetben. A ha­sonló nagyságú — több mint hatezer holdas — gazdaságban már el is felejtették a verést. Mint mondják, hosszú évek ta­pasztalata: minél korábban földbe kerül a mag, annál biz­tosabban reménykedhetnek a jó termésben. A-z. idén például július 5-én kezdték az ara­tást, és 22-re csaknem ezer hold kalászost levágtak. (Még a nagy esőzések előtt.) Így érthetően jutott idejük az őszi- munkák megszervezésére. • Mi több, kombájnjaikkal, s szárí­tóberendezésükkel — illő bér­leti díj fejében — segíteni tudtak más, elmaradott gazda­ságoknak. A tsz-nek megéri, hogy drága pénzen sok gépet | vegyen, hiszen így a legkisebb I vesztességgel betakaríthatják a I termést, s egy-kettőre túljut­nak a nyári és őszi csúcsmun­kákon. Mindkét termelőszövetkezet­ben jól halad az őszi betakarí­tás is. A Magyar—Koreai Ba­rátság Tsz kukoricáját legké­sőbb november közepéig, a Kossuth még ezen a héten le­töri. Mint a járási hivatalban elmondották, más gazdaságok­ból is kedvező hírek érkeznek általában. Az időjárás is segí­tett ezen a vidéken, s persze, a megfelelő munkaszervezésnek is szerep jutott az eredményes gazdálkodásban. A járás ti­zenhét termelőszövetkezetének gazdái befejezték a cukorrépa és a burgonya felszedését is, s jobbára mindenütt már csak a kukoricatörés maradéka, va­lamint az őszi mélyszántás van hátra. Jegyezzük meg azonban, hogy a munka nem teljesen zavartalan, jóllehet eddig még sem üzemanyag- hiány, sem alkatrészhiány nem akadályozta, de például az erőgépek, szárító-berende­zések üzemeltetéséhez szüksé­ges gázolajból csupán egy napra elegendő készlettel ren­delkeznek. Máról holnapra osztják be az üzemanyagot, az ÁFOR nem a megrendelő sze­rint szállít, S nem egy esetben maguknak kell utánanézni, hol kapnak gázolajat, fűtőola­jat. A Kossuth Tsz külön gondja: tavaly megvették a benzinkutat, s így a lakosság ellátását is nekik kell megol­daniuk. Meglehetősen nagy té­telt tartalékolnak az olajból, Ee" erre szükségük is' van, hi­szen baromfitelepük fűtése egy percre nem szünetelhet, mert 130 ezer csibe nevelődik itt. „Nem mérte föl az ÁFOR a várható keresletet — pana­szolják —, hiszen sokszor vé­gigjártuk a szajoli, jászberényi Ingajáratban Monor és Budapest között 1 Növekvő igények — Sokasodó gondok - Keresik a megoldást A monori járásba évente három-négyezer ember ván­dorol be az ország más területeiről. Vecsésen, Ecseren, Gyomron, Maglódon, Üllőn telepednek le főleg. Ök azok, akik a fővárosi ipar munkaerő-utánpótlását ad­ják. Tehát bejárnak Budapestre, ingáznak. Házra keresnek A járás munkaképes lakos­ságának legalább hatvan szá­zaléka bejáró, tíz év alatt szá­muk tízezerrel növekedett. Az ingázóknak mintegy harminc százaléka szakmunkás,, a többi betanított és segédmunkás. Nagyon sok közöttük a nő, csaknem negyven százalék. Arányuk azért ilyen ■ magas, mert egy családból egyre töb­ben vállalnak munkát, hogy a család keresete növekedjen és könnyebben építhessen házat. Megvizsgálták a bejárók la­káskörülményeit és kiderült, hogy jó viszonyok között lakik húsz százalék, közepes körül­mények között hatvanöt és rossz körülmények között csu­pán tizenöt százalék. Többsé­güknek, ötvenöt százalékuk­nak, kertes családi háza van, tehát életformájuk a kertvá­rosiéhoz hasonlít — bár ahol laknak, azok a települések in­kább községek. Összehasonlítási alap: az üzem Akik sokat utaznak, termé­szetesen panaszkodnak a köz­lekedésre, igaz, elég zsúfoltak a vonatok és az autóbuszok a műszakkezdés és a műszak­váltás utáni órákban, azonban a bejárás körülményei az utóbbi években javultak. Fejlett technikával termelő' üzemekbe járnak be, s köz­ben a fővárosban vásárolhat­nak is. Mindez azt eredmé­nyezi, hogy hasonlóan fejlett lakóhelyekről szeretnének be­járni a gyárakba, amelyeknek kereskedelmi, kommunális, .szolgáltató és kulturális ellá­tása fejlettebb, mint a mosta­ni. Látják, hogy az üzemek böl­csődéi, óvodái szebbek és na­gyobb befogadóképességűek, mint azoké, ahol laknak, de ök ezt nem tudják igénybe venni, mert a kisgyerekkel nem utazhatnak munkásvona- tokon. Az üzemi konyhán sem mindenki és minden eset­ben étkezik, mert sokszor ép­pen csak a műszakkezdésre érkeznek, nincs idejük már enni, vagy a műszak végezté­vel rohannak a vonathoz, buszhoz, hogy le ne késsék, is­mét nem lehetnek az üzemi étkezdében, csak azon az áron. hogy esetleg későbbi vonattal mennek haza. ■Egyéb szolgáltatási szem­pontból is hátrányban vannak fővárosi kollégáikkal szem­ben. A monori járásban közmű- hálózat alig van, csupán Ve­csésen fektettek le vízvezeté­ket, valamint kismértékben Gombán és Péteriben. Igaz, építik majd Monoron, Ecseren és Űriban is. A körzeti orvosakra jutó lé- lekszám is magas, háromezer embert kezel egy-egy orvos. A rendelőintézetek forgalma tíz év alatt megkétszereződött. Bizonyos szakrendelésekre a fővárosból járnak ki szakor­vosok. Az üzemi körülmények jobban biztosítják a megfelelő betegellátását a járás munká­sainak, mint lakóhelyük há­lózata. Dinasztiák alakulnak? A bejáró munkások egy ré­sze a vidékről nemrég beván­dorolt új munkaerőből tevő­dik össze. Ezek többsége a kisebb szakképzettséget igény­lő munkában helyezkednek el, főleg segédmunkásként. Az in­gázók másik része az évek fo­lyamán komoly szaktudást és társadalmi elismerést vívott ki, megfelelő kényelmű csalá­di otthonnal rendelkezik, igé­nyei magasabbak. Gyerekeik többsége is ipari szakmát választ, követve szü­lei útját, sok esetben jó képes­ségű munkásgyerekek sem ta­nulnak tovább. A tanulásban nehézséget okozhat, hogy a továbbtanulók csaknem negy­ven százaléka csak a fővá­rosban tanulhat, tehát kiala­kult az ingázó diákok cso­portja is. Akik leérettségiznek, azok közül is kevesen tanul­nak tovább főiskolán, egyete­men. Mindez sok problémát vet fel, de a megoldási lehető­ségek sokaságát is, amelyeken már munkálkodnak. B. Gy. Tanácskozás az új rendszerű munkástovábbképzésről üzemanyagtelepeket, mig vé­gül kaptunk gázolajat. Ceglé­den például az egyik szegedi termelőszövetkezet tartályko­csijával találkoztunk, feléjük is hiánycikk az üzemanyag.’ Tétlen szárító Zsámbokon A szentmártonkátai gazda­ságban elmondták, hogy jól­lehet fogytán van üzemanya­guk, s háromszor is saját gép­kocsit kellett küldeni érte, ed­dig még nem volt fennakadás. Az árpát, rozsot, triticalét el­vetették már, s ha minden jól megy, a búzavetéssel is vé­geznek november elejére. Nem ment minden jól! A hét végén megcsörrent a se­gélykérő telefon a megyei ope­ratív bizottságnál, s többek között a szentmártonkátaiak is jelezték, vészesen fogy az üzemanyag, saját gépkocsiju­kat hiába küldték a környék­beli ÁFOR-telepekre. Ha el­marad a segítség, leáll a mun­ka. Az operatív bizottság föl­jegyzéseinél maradva, említ­sük meg, hogy a gödöllői tan­gazdaságban máris leálltak a kukoricát törő kombájnok. A gépek üzemeltetéséhez napon­ta 60 hektó gázolajra lenne szükségük, már hordóban is elhoznák akárhonnan az üzem­anyagot — tartálykocsijuk nincs — de sehol nem kap­nak. S jóllehet, a bagi Vörös Csillag Tsz rendelkezik saját üzemanyag-szállító gépkocsi­val,, ők sem jártak nagyob sze­rencsével: sem Gödöllőn, sem Hatvanban nem kaptak olajat. De ne fessük feketébbre az ördögöt, mint amilyen: már egyszer az is előfordult, hogy az ÁFOR képviselői fölkeres­tek egy gazdaságot, hogy tájé­kozódjanak az ellátás hiányos­ságairól. Ez a szerencsés terme­lőszövetkezet a zsámboki Pe­tőfi volt. Miután 17-től 23-ig üzemanyaghiány miatt nem működhetett a szárítóberende­zésük, s 30 erőgépükbe épp hogy csurrant-cseppent a gáz­olaj, az ÁFOR hatvani kiren­deltségének képviselői fölke­resték a gazdaságot, hogy kö­zösen oldják meg a gondokat. És az alkairéiz? Pest megye területén szór­ványosan alkatrészhiányt, a műtrágyaellátás zökkenőit, il­letve a vetőmag ellátás hiá­nyosságait is jelezték a gazda­ságok. A megye legnagyobb triticaletermő vidékén, Nagy­kőrösön, a város hat termelő- szövetkezete közül csupán egy tudta — saját termésű vető­mag révén — elvetni a terve­zett mennyiségű takarmány- gabonát, másutt az erősen fer­tőzött gabona nem volt al­kalmas továbbszaporításra. S a hiányt a központi készletek­ből sem tudták fedezni. Ez azonban még a kisebb baj, hi- j szén legfeljebb takarmánybú- [ zát termelnek majd. Szorul­tabb helyzetbe került például a mendei tsz a gépalkatrész­hiány miatt. Panaszolják: az új típusú Lajta vetőgép már az első idényben elromlott. A | szükséges alkatrész beszerzése I meglehetősen bonyodalmas. Hosszas keresgélés után végül Miskolcon kaptak alkatrészt Zmaj típusú csőtörőikhez, MTZ-traktoraikhoz. Persze, ez­zel együtt említést kell ten­nünk arról, hogy az AGR.O- KER nagy figyelmet fordított az alkatrészellátásra, ügyeleti szolgálatot tartott az elmúlt hetekben, s a leggyakrabban elromló alkatrészekből meg­felelő készlettel rendelkezett. Mindenesetre célszerű lenne, ha egy-egy géptípushoz már eleve pótalkatrészt is szállíta­nának, különösen a gyorsan elhasználódó szerkezetekből. ——v- Apor Zoltán A kormány múlt évi határo­zatának megfelelően még novemberben meg­kezdődik a munkások új rendszerű továbbképzése. Célja, hogy a munkások — s elsősorban a szakmunkások — meg tudjanak felelni a gyors ütemű műszaki változások­ból, a társadalmi fejlődésből adódó követelményeknek, • A továbbképző tanfolyamok szervezésével megbízott vál­lalatok, továbbá a SZOT és a szaktárcák képviselőinek részvételével kedden tanács­kozás volt a Fáklya klubban, a célokról, a főbb feladatok­ról, a továbbképzésre vonat­kozó jogszabályokban foglalt rendelkezések értelmezé­séről, végrehajtásukról. Látási István, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető­helyettese adott tájékoztatást, míg a tanfolyamok szervezé­sére vonatkozó általános kö­vetelményeket, a felnőttkép­zésben alkalmazható mód­szereket Suszter László, a MŰM Országos Továbbképzé­si Kutató Intézetének főmun­katársa ismertette. A körülmények E zt hallani unos-unta- lan, mint kuruzsló asszony szájából a minden bajra jó ráolva­sást. Nagyüzemek vezetői, hatalmas értéket képviselő termelő berendezések diri- gálói vélnek magyarázatot találni a helybenjárásra, a bátortalanságra, a termék- fejlesztés elhanyagolására, a gyártmányok idős — már- i mint műszakilag túl tisz­tes — korára a „körülmé­nyek”-ben. A szó sok min­dent takarhat. A fejleszté­si alap szerény összegét, a jó konstruktőrök hiányát, a kísérleti műhely vagy üzem nélkülözését, a gyá­ron belüli bürokratizmust, a teendők tologatását, a döntések halogatását, egyé­ni és kollektív bátortalan­ságot. Tényleges és csinált okok keverednek, legtöbb­ször már oly’ szétválaszt- hatatlanul, mint rossz gaz­da ocsúja a szemmel. A körülmények — hallom, s utána mindenre kerül ma­gyarázat. Ügy. „tűnik, sok­szor, hogy nálunk nincse­nek tehetetlen emberek, rossz irányítók, elkényel- mesedett fejlesztők, tunya gyártók, csak körülmények vannak. S e körülmények emlegetése kelt olyan ha­tást, mintha tisztes ered­ményekhez, jó vállalati stratégiához, átgondolt fej­lesztéshez sok pénzre, új beruházásokra, rendkívül korszerű — lehetőleg im­portból származó — ter­melőeszközökre lenne szükség, mert a dolgok másként nem mennek. Nem? Fölösleges bizonygatni, mert közismert: az ipari szövetkezetek — ritka ki­vételtől eltekintve — üze­meik, műhelyeik berende­zésével aligha vehetnének részt a hetvenes évek tech­nikáját fölvonultató képze­letbeli kiállításon. Azaz jobbára öreg masinák, ko­pott eszközök szolgálnak ezeken a helyeken, de ami hiányzik az egyik oldalon, azt ellensúlyozza a mási­kon a szakmai találékony­ság, az ügyesség, az új­donságok hol önzetlen, hol a piactól kikényszerített szeretete. Csupán találom­ra említem a váci Duna­kanyar Ipari Szövetkeze­tei, amely „F” rendszerű hőközpontokat készít, egy olyan magyar találmányt formál valósággá, amely automatikusan — a legszi­gorúbb higiéniai követel­ményeknek is eleget téve — ellátja ipari technoló­giai folyamatok, elzárt lég­terek fűtését, melegvíz- szolgáltatását, s fölhasz­nálható tűz- és robbanás- veszélyes helyeken is. H asonló példákért nem kell messzire men­ni. Elég egyetlen út­vonalat bejárni. Megállni Monoron, a Monori Vas­ipari Szövetkezetben, s megnézni távvezérlésű to­lózáraikat. Azután a ceg­lédi szövetkezet saját ki­fejlesztésű gyógyszeripari tablettázógépeit, * mikro­biológiai fermentációs be­rendezéseit, amelyekből te­kintélyes mennyiséget ex­portálnak. Majd bekukkan­tani a Nagykőrösi Gépja­vító és Faipari Kisipari Szövetkezetbe, s e sok új­donságot produkáló cégnél a legújabbat szemügyre venni, a hagymatisztító gé­pet, amelyből, hasonlóan, a ceglédiekhez, kivitelt is le­bonyolítanak. S még hoz­záfűzhetjük, hogy idén, szemptember végéig a me­gye ipari szövetkezetei 38 százalékkal növelték ex­portjukat, s évi termelési értékük 35—36 százaléka kerül külföldre. Elébe vágva az ellenve­tésnek: ' e szövetkezetek csak kisebb sorozatokat készítenek. Igaz. Ám miért kérdőjelezné meg ez mon­dandónkat? Hiszen ki vi­tatná a nagyipar adottsá­gainak előnyeit, a gazda­ságos sorozatnagyságok fontosságát, a tömegterme­lés jelentőségét? Ki vitat­hatja viszont, hogy az ipa­ri szövetkezetek jóval ér­zékenyebbek az újra, mint az állami ipar egységei, bátrabban vállalják az új termék gyártásába vételé­vel járó nehézségeket, az értékesítési kockázatot. Persze, cselekvésük mögött az az indítóok is föllelhető, hogy nem nagyon kínálko­zik más útjuk. Ha élni akar­nak, akkor ezen kell jár­niuk! Ez az, amit üstökénél fogva ragadjunk meg, mert fölmutatása rávilágít bizo­nyos alaphelyzetek erős különbözőségére. Arra, hogy a piacközelség, a hosszú időszakokra terjedő egyezségeket nem ismerő értékesítés fejlesztésére, a termékszerkezet gyors vál­tására sarkall. Fölhagyni azzal, ami kevésbé kell, kutatni azt s előállítani, amire holnap szükség lesz, így valahogy hangzik az első parancsolat e terme­lőhelyeken. Szemben azok­kal a tekintélyes nagy- és középvállalatokkal, ame­lyek — még napjainkban is! — partnereiktől egy év­vel korábban kérik a meg­rendeléseket, amelyeknél egy-egy új termék gyártás­ba vételéig legjobb eset­ben is fél esztendő, de sű­rűn három telik el. Azaz nem ritka eset, hogy ami­korra a gondolatmenetünk alapját képező körülmé­nyek megteremtődnek, a termék maga már senki-- nek nem kell, mert elavult, van jobb nála,, frissebb. Tárágyon sok indok-gyár {TI működik napjaink­ban a vállalati köz­pontokban, a gyárak iro­daépületeiben; még min­dig dívik az, hogy mit miért nem lehet. Ahol kellemetlennek, mert több­letmunkát adónak tart­ják az új gondolatot, gya­nús fickónak a kezdemé­nyezőt, a meglévővel elé­gedetlenkedőt, fölösnek a kockázatot, ott a körülmé­nyek valóban bilincsbe ve­rik a tettre mozduló keze­ket, földhöz tapasztják a gondolatokat. A körülmények legtöbb­ször hamis kulisszák. De előttük még jónéhányan játsszák szerepüket. A közönséggel, vagyis a közösséggel nem sokat tö­rődve. Mészáros Ottó

Next

/
Oldalképek
Tartalom