Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-01 / 258. szám
1972. NOVEMBER 1., SZERDA pisi HEGYEI '^/Cirlap Virág M agyarázat bőséggel akad és magyarázat — még- sincs. Nem kívánjuk holmi találós kérdéssel föltartani az olvasót, vágjunk hát témánk közepébe. Halottak napjának talán — hagyományosan — legfőbb külső tartozékáról szól a visszajáró panasz: a virágok ára ismét nem mondható az átlagpénztárcához méretezettnek. Csipetnyi koszorúcskák 60—100 forintba kerülnek, de a legfőbb szezonnövények, vagyis a krizantém és a szegfű is tekintélyes summáért vár gazdára, illetve a szolidabb árakért csenevész portéka jut. Persze, a termelők — való igaz' — panasza is méltánylandó, de legalábbis nem hallgatandó el. Az időjárás idei szeszélyei korai fagyokat hoztak, amelyek elvitték a szabadban levő virágokat. Maradt tehát a drága „üzemelésű” űvegházakban nevelt áru. A szakavatott virágkedvelő tudja, elismeri, hogy az üveg alatti növény értékesebb, a virágok mérete is nagyobb. S még így is, a Virágért, S a három nagy virágtermesztő tsz — a Sasad, a Rozmaring és az Öbuda — összehangolta árait, amelyek megfelelnek a tavalyi színvonalnak. (A magánkereskedők: külön kategória; e szabadáras cikkért lényegében annyit kérhetnek, amennyiért egyáltalán megveszik.) Erre mondom, hogy magyarázat tehát bőséggel akad. Legutóbb, májusban, anyák napján tette szóvá a sajtó a horribilis virágárakat. Akkor a gyermekeket „vágták meg” — más kérdés, hogy jobbára az apukákat —, most a nyugdíjasokat, más kevés pénzűeket, akik virág nélkül nem tartják elégségesnek az emlékezést. J avaslat? A közgazdasági törvényeket kikerülni, tudjuk, bajos. De megfontolhatná a virágtermesztők és kereskedők összefogó szerve: az egész évi nyereséget úgy kéne el- és beosztani, hogy a maihoz hasonló — ritka — ünnepen, a kegyelet domináljon, ne a haszon. I K. N. Ismétlődő olajgondok Őszi jelentés a legnagyobb gabonatájról Álló kukoricakombájnok Gödöllőn A megye legnagyobb búzatermő vidékén jártam a minap, Nagykáta vidékén. Errefelé valahogy névtelenebb a határ, mint más tájakon, szinte észre se venni, hogy az őszi munkák finisének idejét éljük. Vajon miért van ez így? Erre hamarosan választ kaptam a környékbeli gazdaságok szakembereitől. Ök valóban a finisbe jutottak. A Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezetben például még szeptemberben elvégezték a rozs és az őszi árpa vetését — szépen zöldül már, akár a pázsit —, s úgy számítják: e hét közepére befejezik a búzavetést is. 1075 katasztrális holdon termesztik a „legmodernebb” fajtákat, a Kiszomborit, a Be- zosztáját, a Miranovszkáját, a Jubilejnaját, a Kavkázt. A különböző fajták más-más időben érnek, s így a nyújtott aratási idényben jobban megszervezhetik majd a betakarítást. _ Segítve az elmaradókat Ha lelhet, még előrébb tartanak a szomszédos Kossuth Termelőszövetkezetben. A hasonló nagyságú — több mint hatezer holdas — gazdaságban már el is felejtették a verést. Mint mondják, hosszú évek tapasztalata: minél korábban földbe kerül a mag, annál biztosabban reménykedhetnek a jó termésben. A-z. idén például július 5-én kezdték az aratást, és 22-re csaknem ezer hold kalászost levágtak. (Még a nagy esőzések előtt.) Így érthetően jutott idejük az őszi- munkák megszervezésére. • Mi több, kombájnjaikkal, s szárítóberendezésükkel — illő bérleti díj fejében — segíteni tudtak más, elmaradott gazdaságoknak. A tsz-nek megéri, hogy drága pénzen sok gépet | vegyen, hiszen így a legkisebb I vesztességgel betakaríthatják a I termést, s egy-kettőre túljutnak a nyári és őszi csúcsmunkákon. Mindkét termelőszövetkezetben jól halad az őszi betakarítás is. A Magyar—Koreai Barátság Tsz kukoricáját legkésőbb november közepéig, a Kossuth még ezen a héten letöri. Mint a járási hivatalban elmondották, más gazdaságokból is kedvező hírek érkeznek általában. Az időjárás is segített ezen a vidéken, s persze, a megfelelő munkaszervezésnek is szerep jutott az eredményes gazdálkodásban. A járás tizenhét termelőszövetkezetének gazdái befejezték a cukorrépa és a burgonya felszedését is, s jobbára mindenütt már csak a kukoricatörés maradéka, valamint az őszi mélyszántás van hátra. Jegyezzük meg azonban, hogy a munka nem teljesen zavartalan, jóllehet eddig még sem üzemanyag- hiány, sem alkatrészhiány nem akadályozta, de például az erőgépek, szárító-berendezések üzemeltetéséhez szükséges gázolajból csupán egy napra elegendő készlettel rendelkeznek. Máról holnapra osztják be az üzemanyagot, az ÁFOR nem a megrendelő szerint szállít, S nem egy esetben maguknak kell utánanézni, hol kapnak gázolajat, fűtőolajat. A Kossuth Tsz külön gondja: tavaly megvették a benzinkutat, s így a lakosság ellátását is nekik kell megoldaniuk. Meglehetősen nagy tételt tartalékolnak az olajból, Ee" erre szükségük is' van, hiszen baromfitelepük fűtése egy percre nem szünetelhet, mert 130 ezer csibe nevelődik itt. „Nem mérte föl az ÁFOR a várható keresletet — panaszolják —, hiszen sokszor végigjártuk a szajoli, jászberényi Ingajáratban Monor és Budapest között 1 Növekvő igények — Sokasodó gondok - Keresik a megoldást A monori járásba évente három-négyezer ember vándorol be az ország más területeiről. Vecsésen, Ecseren, Gyomron, Maglódon, Üllőn telepednek le főleg. Ök azok, akik a fővárosi ipar munkaerő-utánpótlását adják. Tehát bejárnak Budapestre, ingáznak. Házra keresnek A járás munkaképes lakosságának legalább hatvan százaléka bejáró, tíz év alatt számuk tízezerrel növekedett. Az ingázóknak mintegy harminc százaléka szakmunkás,, a többi betanított és segédmunkás. Nagyon sok közöttük a nő, csaknem negyven százalék. Arányuk azért ilyen ■ magas, mert egy családból egyre többen vállalnak munkát, hogy a család keresete növekedjen és könnyebben építhessen házat. Megvizsgálták a bejárók lakáskörülményeit és kiderült, hogy jó viszonyok között lakik húsz százalék, közepes körülmények között hatvanöt és rossz körülmények között csupán tizenöt százalék. Többségüknek, ötvenöt százalékuknak, kertes családi háza van, tehát életformájuk a kertvárosiéhoz hasonlít — bár ahol laknak, azok a települések inkább községek. Összehasonlítási alap: az üzem Akik sokat utaznak, természetesen panaszkodnak a közlekedésre, igaz, elég zsúfoltak a vonatok és az autóbuszok a műszakkezdés és a műszakváltás utáni órákban, azonban a bejárás körülményei az utóbbi években javultak. Fejlett technikával termelő' üzemekbe járnak be, s közben a fővárosban vásárolhatnak is. Mindez azt eredményezi, hogy hasonlóan fejlett lakóhelyekről szeretnének bejárni a gyárakba, amelyeknek kereskedelmi, kommunális, .szolgáltató és kulturális ellátása fejlettebb, mint a mostani. Látják, hogy az üzemek bölcsődéi, óvodái szebbek és nagyobb befogadóképességűek, mint azoké, ahol laknak, de ök ezt nem tudják igénybe venni, mert a kisgyerekkel nem utazhatnak munkásvona- tokon. Az üzemi konyhán sem mindenki és minden esetben étkezik, mert sokszor éppen csak a műszakkezdésre érkeznek, nincs idejük már enni, vagy a műszak végeztével rohannak a vonathoz, buszhoz, hogy le ne késsék, ismét nem lehetnek az üzemi étkezdében, csak azon az áron. hogy esetleg későbbi vonattal mennek haza. ■Egyéb szolgáltatási szempontból is hátrányban vannak fővárosi kollégáikkal szemben. A monori járásban közmű- hálózat alig van, csupán Vecsésen fektettek le vízvezetéket, valamint kismértékben Gombán és Péteriben. Igaz, építik majd Monoron, Ecseren és Űriban is. A körzeti orvosakra jutó lé- lekszám is magas, háromezer embert kezel egy-egy orvos. A rendelőintézetek forgalma tíz év alatt megkétszereződött. Bizonyos szakrendelésekre a fővárosból járnak ki szakorvosok. Az üzemi körülmények jobban biztosítják a megfelelő betegellátását a járás munkásainak, mint lakóhelyük hálózata. Dinasztiák alakulnak? A bejáró munkások egy része a vidékről nemrég bevándorolt új munkaerőből tevődik össze. Ezek többsége a kisebb szakképzettséget igénylő munkában helyezkednek el, főleg segédmunkásként. Az ingázók másik része az évek folyamán komoly szaktudást és társadalmi elismerést vívott ki, megfelelő kényelmű családi otthonnal rendelkezik, igényei magasabbak. Gyerekeik többsége is ipari szakmát választ, követve szülei útját, sok esetben jó képességű munkásgyerekek sem tanulnak tovább. A tanulásban nehézséget okozhat, hogy a továbbtanulók csaknem negyven százaléka csak a fővárosban tanulhat, tehát kialakult az ingázó diákok csoportja is. Akik leérettségiznek, azok közül is kevesen tanulnak tovább főiskolán, egyetemen. Mindez sok problémát vet fel, de a megoldási lehetőségek sokaságát is, amelyeken már munkálkodnak. B. Gy. Tanácskozás az új rendszerű munkástovábbképzésről üzemanyagtelepeket, mig végül kaptunk gázolajat. Cegléden például az egyik szegedi termelőszövetkezet tartálykocsijával találkoztunk, feléjük is hiánycikk az üzemanyag.’ Tétlen szárító Zsámbokon A szentmártonkátai gazdaságban elmondták, hogy jóllehet fogytán van üzemanyaguk, s háromszor is saját gépkocsit kellett küldeni érte, eddig még nem volt fennakadás. Az árpát, rozsot, triticalét elvetették már, s ha minden jól megy, a búzavetéssel is végeznek november elejére. Nem ment minden jól! A hét végén megcsörrent a segélykérő telefon a megyei operatív bizottságnál, s többek között a szentmártonkátaiak is jelezték, vészesen fogy az üzemanyag, saját gépkocsijukat hiába küldték a környékbeli ÁFOR-telepekre. Ha elmarad a segítség, leáll a munka. Az operatív bizottság följegyzéseinél maradva, említsük meg, hogy a gödöllői tangazdaságban máris leálltak a kukoricát törő kombájnok. A gépek üzemeltetéséhez naponta 60 hektó gázolajra lenne szükségük, már hordóban is elhoznák akárhonnan az üzemanyagot — tartálykocsijuk nincs — de sehol nem kapnak. S jóllehet, a bagi Vörös Csillag Tsz rendelkezik saját üzemanyag-szállító gépkocsival,, ők sem jártak nagyob szerencsével: sem Gödöllőn, sem Hatvanban nem kaptak olajat. De ne fessük feketébbre az ördögöt, mint amilyen: már egyszer az is előfordult, hogy az ÁFOR képviselői fölkerestek egy gazdaságot, hogy tájékozódjanak az ellátás hiányosságairól. Ez a szerencsés termelőszövetkezet a zsámboki Petőfi volt. Miután 17-től 23-ig üzemanyaghiány miatt nem működhetett a szárítóberendezésük, s 30 erőgépükbe épp hogy csurrant-cseppent a gázolaj, az ÁFOR hatvani kirendeltségének képviselői fölkeresték a gazdaságot, hogy közösen oldják meg a gondokat. És az alkairéiz? Pest megye területén szórványosan alkatrészhiányt, a műtrágyaellátás zökkenőit, illetve a vetőmag ellátás hiányosságait is jelezték a gazdaságok. A megye legnagyobb triticaletermő vidékén, Nagykőrösön, a város hat termelő- szövetkezete közül csupán egy tudta — saját termésű vetőmag révén — elvetni a tervezett mennyiségű takarmány- gabonát, másutt az erősen fertőzött gabona nem volt alkalmas továbbszaporításra. S a hiányt a központi készletekből sem tudták fedezni. Ez azonban még a kisebb baj, hi- j szén legfeljebb takarmánybú- [ zát termelnek majd. Szorultabb helyzetbe került például a mendei tsz a gépalkatrészhiány miatt. Panaszolják: az új típusú Lajta vetőgép már az első idényben elromlott. A | szükséges alkatrész beszerzése I meglehetősen bonyodalmas. Hosszas keresgélés után végül Miskolcon kaptak alkatrészt Zmaj típusú csőtörőikhez, MTZ-traktoraikhoz. Persze, ezzel együtt említést kell tennünk arról, hogy az AGR.O- KER nagy figyelmet fordított az alkatrészellátásra, ügyeleti szolgálatot tartott az elmúlt hetekben, s a leggyakrabban elromló alkatrészekből megfelelő készlettel rendelkezett. Mindenesetre célszerű lenne, ha egy-egy géptípushoz már eleve pótalkatrészt is szállítanának, különösen a gyorsan elhasználódó szerkezetekből. ——v- Apor Zoltán A kormány múlt évi határozatának megfelelően még novemberben megkezdődik a munkások új rendszerű továbbképzése. Célja, hogy a munkások — s elsősorban a szakmunkások — meg tudjanak felelni a gyors ütemű műszaki változásokból, a társadalmi fejlődésből adódó követelményeknek, • A továbbképző tanfolyamok szervezésével megbízott vállalatok, továbbá a SZOT és a szaktárcák képviselőinek részvételével kedden tanácskozás volt a Fáklya klubban, a célokról, a főbb feladatokról, a továbbképzésre vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések értelmezéséről, végrehajtásukról. Látási István, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettese adott tájékoztatást, míg a tanfolyamok szervezésére vonatkozó általános követelményeket, a felnőttképzésben alkalmazható módszereket Suszter László, a MŰM Országos Továbbképzési Kutató Intézetének főmunkatársa ismertette. A körülmények E zt hallani unos-unta- lan, mint kuruzsló asszony szájából a minden bajra jó ráolvasást. Nagyüzemek vezetői, hatalmas értéket képviselő termelő berendezések diri- gálói vélnek magyarázatot találni a helybenjárásra, a bátortalanságra, a termék- fejlesztés elhanyagolására, a gyártmányok idős — már- i mint műszakilag túl tisztes — korára a „körülmények”-ben. A szó sok mindent takarhat. A fejlesztési alap szerény összegét, a jó konstruktőrök hiányát, a kísérleti műhely vagy üzem nélkülözését, a gyáron belüli bürokratizmust, a teendők tologatását, a döntések halogatását, egyéni és kollektív bátortalanságot. Tényleges és csinált okok keverednek, legtöbbször már oly’ szétválaszt- hatatlanul, mint rossz gazda ocsúja a szemmel. A körülmények — hallom, s utána mindenre kerül magyarázat. Ügy. „tűnik, sokszor, hogy nálunk nincsenek tehetetlen emberek, rossz irányítók, elkényel- mesedett fejlesztők, tunya gyártók, csak körülmények vannak. S e körülmények emlegetése kelt olyan hatást, mintha tisztes eredményekhez, jó vállalati stratégiához, átgondolt fejlesztéshez sok pénzre, új beruházásokra, rendkívül korszerű — lehetőleg importból származó — termelőeszközökre lenne szükség, mert a dolgok másként nem mennek. Nem? Fölösleges bizonygatni, mert közismert: az ipari szövetkezetek — ritka kivételtől eltekintve — üzemeik, műhelyeik berendezésével aligha vehetnének részt a hetvenes évek technikáját fölvonultató képzeletbeli kiállításon. Azaz jobbára öreg masinák, kopott eszközök szolgálnak ezeken a helyeken, de ami hiányzik az egyik oldalon, azt ellensúlyozza a másikon a szakmai találékonyság, az ügyesség, az újdonságok hol önzetlen, hol a piactól kikényszerített szeretete. Csupán találomra említem a váci Dunakanyar Ipari Szövetkezetei, amely „F” rendszerű hőközpontokat készít, egy olyan magyar találmányt formál valósággá, amely automatikusan — a legszigorúbb higiéniai követelményeknek is eleget téve — ellátja ipari technológiai folyamatok, elzárt légterek fűtését, melegvíz- szolgáltatását, s fölhasználható tűz- és robbanás- veszélyes helyeken is. H asonló példákért nem kell messzire menni. Elég egyetlen útvonalat bejárni. Megállni Monoron, a Monori Vasipari Szövetkezetben, s megnézni távvezérlésű tolózáraikat. Azután a ceglédi szövetkezet saját kifejlesztésű gyógyszeripari tablettázógépeit, * mikrobiológiai fermentációs berendezéseit, amelyekből tekintélyes mennyiséget exportálnak. Majd bekukkantani a Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Kisipari Szövetkezetbe, s e sok újdonságot produkáló cégnél a legújabbat szemügyre venni, a hagymatisztító gépet, amelyből, hasonlóan, a ceglédiekhez, kivitelt is lebonyolítanak. S még hozzáfűzhetjük, hogy idén, szemptember végéig a megye ipari szövetkezetei 38 százalékkal növelték exportjukat, s évi termelési értékük 35—36 százaléka kerül külföldre. Elébe vágva az ellenvetésnek: ' e szövetkezetek csak kisebb sorozatokat készítenek. Igaz. Ám miért kérdőjelezné meg ez mondandónkat? Hiszen ki vitatná a nagyipar adottságainak előnyeit, a gazdaságos sorozatnagyságok fontosságát, a tömegtermelés jelentőségét? Ki vitathatja viszont, hogy az ipari szövetkezetek jóval érzékenyebbek az újra, mint az állami ipar egységei, bátrabban vállalják az új termék gyártásába vételével járó nehézségeket, az értékesítési kockázatot. Persze, cselekvésük mögött az az indítóok is föllelhető, hogy nem nagyon kínálkozik más útjuk. Ha élni akarnak, akkor ezen kell járniuk! Ez az, amit üstökénél fogva ragadjunk meg, mert fölmutatása rávilágít bizonyos alaphelyzetek erős különbözőségére. Arra, hogy a piacközelség, a hosszú időszakokra terjedő egyezségeket nem ismerő értékesítés fejlesztésére, a termékszerkezet gyors váltására sarkall. Fölhagyni azzal, ami kevésbé kell, kutatni azt s előállítani, amire holnap szükség lesz, így valahogy hangzik az első parancsolat e termelőhelyeken. Szemben azokkal a tekintélyes nagy- és középvállalatokkal, amelyek — még napjainkban is! — partnereiktől egy évvel korábban kérik a megrendeléseket, amelyeknél egy-egy új termék gyártásba vételéig legjobb esetben is fél esztendő, de sűrűn három telik el. Azaz nem ritka eset, hogy amikorra a gondolatmenetünk alapját képező körülmények megteremtődnek, a termék maga már senki-- nek nem kell, mert elavult, van jobb nála,, frissebb. Tárágyon sok indok-gyár {TI működik napjainkban a vállalati központokban, a gyárak irodaépületeiben; még mindig dívik az, hogy mit miért nem lehet. Ahol kellemetlennek, mert többletmunkát adónak tartják az új gondolatot, gyanús fickónak a kezdeményezőt, a meglévővel elégedetlenkedőt, fölösnek a kockázatot, ott a körülmények valóban bilincsbe verik a tettre mozduló kezeket, földhöz tapasztják a gondolatokat. A körülmények legtöbbször hamis kulisszák. De előttük még jónéhányan játsszák szerepüket. A közönséggel, vagyis a közösséggel nem sokat törődve. Mészáros Ottó