Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-17 / 271. szám

1972. NOVEMBER 17., PÉNTEK ill t V. Vagonokban a vagonok Különleges kivitelű, az euró­pai utazók számára szokatlan meretű és belső elrendezésű vasúti személykocsik szállítá­sút kezdte meg a Bengali Né­pi Köztársaságba a Magyar Vagon- és Gépgyár. A hu­szonhét kocsira szóló megren­delés értéke több, mint 700 000 angol font. Az első hat szo­katlanul alacsony méretű, sok apró ablakkal és alumínium redőnnyel ellátott vasúti ko­csi szétszerelve vagonokban utazik Fiúméba, ahonnan ha­jókon folytatja az utat. A va- goagyár még az idén decem­ber 20-ig teljesíti bengáli ex- poritvállalását.-IALÁSZTELEK REMÉNYKEDIK Újra nyernek? A Pest megyei Tanács és a Hazafias Népfront Pest me­gyei bizottsága évente meg­hirdeti a községfejlesztési és szépítési versenyt. Tavaly Ha­lásztelek a 3—5 ezer lélekszá­mú községek kategóriájában az első díjat nyerte. Kígyósi Ferenc tanácselnökkel és Hu­ba György iskolaigazgatóval, az MSZMP közáégi csúcstit- íkárával arról beszélgetünk, hogyan érték el ezt az ered­ményt, képesek-e az idén meg­ismételni ugyanezt, mennyi JEGYZET V állalat — vagy hatóság? NE MONDJUNK ezúttal ne­veket. Korántsem azért, mintha az alább következő esetek elkövetői megérdemel­nék a méltányosságot, hanem, mert ugyanilyen és hasonló eseteket bárki fel tudna so­rolni saját gyakorlatából. Kezdjük tehát a példákkal. Az egyik szolgáltató vállalat plakátokat helyezett el va­lamennyi kirakatában, s fel­szólította „a lakosságot”, hogy nála levő holmijait eddig és ed­dig vigye el, a továbbiakban leltározás, átalakítás stb., stb. miatt nem vállal felelősséget. Személyre szóló értesítést sen­kinek sem küldött. Egy má­sik — építőiparhoz tartozó — vállalat emberei megjelentek egy utcában, s mert az ott parkoló gépkocsik a munka megkezdésének útjában vol­tak, egyszerűen felrakták azokat a járdára. Ter­mészetesen előzetes ér­tesítés nélkül, s az ér­tékes „tartós fogyasztási cik­kekben” okozott esetleges ká­rért sem volt hajlandó a hátát tartani. Egy harmadik — tör­ténetesen kereskedelmi —-vál­lalat sorozatosan elmulasztot­ta fontos közszükségleti cik­kek beszerzését, s a vásárlók panaszaira — csak egy váll-, rándítás volt a válasz. A sort, a példákat még bárki hosz- szan folytathatná. A SZOLGÁLTATÁST Igény­be vevő, a vásárló, az új la­kásba beköltöző, egyszóval: az állampolgár először bosszanko­dik, aztán — ki-ki vérmérsék­lete szerint — a felsőbb szerv­hez fordul, vagy egyszerűen tudomásul veszi egyes válla­latok (Arany János kifejezésé­vel élve) packázásait Bele­nyugszik, hogy ennek így kell lennie, hiszen a vállalat az államé, tehát a társadalom nevében beszél — vagy éppen nem áll szóba — az állampol­gárral. Pedig nem erről van szó. Igaz, hogy a vállalatokat az állam alapította, s gazdálko­dásukról, vagyoni helyzetükről a „tulajdonosnak”, tulajdon­képpen a társadalomnak kö­telesek számot adni. De a vállalat — legyen az akár ipa­ri, építőipari, kereskedelmi, közlekedési, vagy bármilyen jellegű — semmi esetre sem hatóság. Ha a vállalat eladja saját termékeit, vagy a bolt­jában levő árucikkeket, ha kimossa, vasalja az ágyneműt, vagy megjavítja a tévékészü­léket, ha felépíti a lakóházat, vagy úticéljához szállítja uta­sait — csupán azt teszi meg, amiért az állampolgár fizet. A vállalat és az állampolgár kö­zött tehát egyszerű üzleti kap­csolat van, s ez egyaránt ad jogokat és szab kötelességeket mindkét félre. De semmi eset­re sem csak az egyikre. A hatósággal szemben az ál­lampolgár — ügyfél. Lehet pa­naszos, vagy panaszolt,, felpe­res, vagy alperes, kaphat a ha­tóságtól idézést, vagy kér­heti meghallgatását, egyszó­val: számos válfaja lehet az állampolgár közti kapcsolat­nak, de ez mindig az egész tár­sadalmat (vagy annak helyi szerveit) képviselő hatóság és az egyes ember viszonyát fe­jezi ki. Ide tartozik ugyan az is, hogy éppen az utóbbi idő­ben ez a kapcsolat is mind közvetlenebbé, szívélyesebbé válik: „ma már ritkaságszám­ba megy az egykor általáno­san elterjedt „hivatalos” hang. Hiszen ugyanazt a célt — mint a példák ezrei mutatják — könnyebben el lehet érni ud­varias hangnemben. VÁLLALAT RÉSZÉRÖL az udvariatlan, sőt utasító, ellent­mondást mám tűrő hang — legtöbbször a monopolhelyzet­ből adódik. Amelyik vállalat „egyeduralkodónak” érzi ma­gát, abban a biztos tudatban engedi meg magának a paran­csolgató hangnemet, hogy „eszi, nem eszi, nem kap mást”. A gazdaságirányítási re­form óta igen sok területen szűnt meg egy-egy vállalat ki­váltságos helyzete — s ez meg­hozta eredményét a hangnem­ben is. Ismét kár volna, a pél­dákat sorolni, annyira nyilván­való: egykor csak „kérvényre” válaszoló vállalatok azóta megtanulták nemcsak azt, hogy engyejogú emberként tárgyaljanak a pénzüket hozzá­juk vivő emberekkel —, de még azt is, hogy reklámmal, cégüket népszerűsítő propa­gandával helyettesít ík a ko­rábbi „leiratokat". Példa -pá- «*-• begyünk egyet­len kivételt a névtelenség alól — a posta, amely pedig bizo­nyos hatásági jogköröket is él­vez. Rövid idővel ezelőtt még sok bosszúságot okozott szin­te mindenkinek (hisizen, ki ne venné igénybe a posta szolgál­tatásait), hogy új és még újabb rendelkezéseinek megtartására szólította fel a nagyközönsé­get. Ma pedig — minden lehe­tő módon reklámozza a janu­árban életbelépő irányító- szárn-rendszert. (Ami sajnos nem jelenti azt, hogy már minden postahivatalban min­den tisztviselő viselkedése megváltozott volna.) NEM EGYSZER CSUPÁN némelyik tisztviselő — vagy akár egy boltvezető, építés- vezető stb. — kiskirályoskodó hajlamai okozzák, hogy a vál­lalat — hatóságot játszik. A helyi tanácsok sokat teltetnek (és cselekednek is) az ilyen je­lenségek ellen, hiszen elég egy „fentről” elhangzó szó, s máris megváltozik a hangnem. A „kiskirályok” lélektanához tartozik, hogy azonnal enged­nek, amint önmaguknál na­gyobb „hatalommal’’ találkoz­nak. Hiszen tulajdonképpen a szocialista törvényességet is sérti, ha egyes vállalatok egyes (kisebb, vagy magasabb rangú) beosztottai hatásági szerepkörre tolják fel magu­kat. A szocialista társadalom­ban minden intézménynek, hi­vatalnak. hatóságnak megvan a maga helye és feladatköre. Adott — és törvényben körül­írt — a vállalatoké is. Aki ezen túlmegy, a törvényeket szegi meg. NEM EMLÍTETTÜNK NE­VEKET, hiszen egy mólóban levő, idejét meghaladott je­lenségről volt szó. Aki magára ismer, bizonyára igyekszik ma­radi kötöttségeitől szabadulni. Aki viszont a városban, a köz­ségben, a maga szűkebb kör­nyezetében találkozik vala­melyik vállalat „hatóságosdi- jával”, lépjen fel ellene. A szocialista társadalom nevében, amely éppen úgy védi az ál­lampolgárok jogait, mint a vállalatokét — s épp úgy nem engedi, hogy túllépje a hatás­körét az egyik, mint a másik. Várkonyi Endre esélyük van arra, hogy újra elsők legyenek? A példaadó 1971 — Sok százezer forint értékű segítséget kaptunk az állami gazdaságoktól, tsz-ektől, üze­mektől, gyáraktól — mondja a tanácselnök. — A 71-es ered­ményt csak társadalmi össze; fogással tudtuk elérni, hiszen a tanács költségvetésében a községfejlesztési alap nem haladja meg az évi 120 ezer forintot. Ebből az összegből pedig nem nagyon lehet ter­vezni ... Társadalmi segítség­gel ezer facsemetét ültettünk el, utakat építettünk és hoz­tunk rendbe, folytattuk a köz­ség villanyhálózatának re­konstrukcióját és bővítését, egy új, 8 tantermes általános iskolát kezdtünk építeni, s el­kezdődött a régi felújítása, korszerűsítése is. Ezekhez óriá­si segítséget adtak a helyi tsz-ek, a Csepel Autógyár, a Pestvidéki Gépgyár, a Kerté­szeti és Szőlészeti Egyetem Tangazdasága, a Medicor Mű­vek és más szervek. Mintegy 6—700 ezer forint értékű anya­got, gépet, felszerelést bocsá­tottak a rendelkezésünkre — díjtalanul, s az ott dolgozók jelentős értékű társadalmi munkát is végeztek. Az iskolá­hoz adott kazánokból és radiá­torokból még az óvoda, a mű­velődési otthon, és a tanácshá­za fűtésproblémáinak megol­dására is futotta. — Tavaly fejezte be műkö­dését a halásztelki ivóvíz tár­sulat is. Feladatát teljesítette, a község minden utcájában van víz. Ehhez a lakosságtól is óriási segítséget kaptunk. És ami szintén fontos: folyama­tos a versengés, melyik család­nak szebb, gondozottabb a há­za, kertje, kerítése. A biztató jelen — Az 1971-es első díj 120 ezer forintot hozott a konyhá­ra. Ezt az összeget az óvoda bővítésébe fektettük. Ez kel­lett leginkább a lakosságnak. Hatvan hellyel növeltük az óvodát, az építkezés 980 ezer forintba került. Társadalmi segítségként a Szabad Május Tsz ajánlott fel 100 ezer, az Egyetértés Szakszövetkezet 50 ezer, az Állami Gazdaság pe­dig 96 ezer forintot. A Szer­számgépipari Művek Fejlesztő Intézete vállalta az óvoda vil­lamosítását, a hiányzó összeget a tanács pótolta. — Halásztelek sajátságos helyzetben van — s ez nagyon jellemző a főváros környéki te­lepülésekre: — özönlik ide a nép, a lakosság száma roha­mosan növekszik (az ideigle­nes lakosokkal együtt, most már több, mint 6 ezer a köz­ség léleikszáma) — hatalmasak az igények, azonban a tanács bevétele nem nő ezekkel egye­nes arányban. Így természete­sen — hangsúlyozom — csak társadalmi összefogással tu­dunk eredményt elérni. Az idén is a kapott segítséggel nagy összegeket fordítottunk az utak, járdák építésére, kar­bantartására, bővítettük a vil­lanyhálózatot — ezek égető, sürgős problémák, gyors or­voslást igényeltek. Több üzem — egy iskola — Még tavaly hozzákezd- tünk az új, 8 tantermes isko­la építéséhez, ez az idén de­cemberben fog befejeződni — mondja Huba György —. A tantermek ugyan már készek, de a konyhán, az előadóter­men, a tornatermen, s más szükséges helyiségeken még dolgoznak. — A régi iskolaépület belső átalakítása, korszerűsítése — az újszerű kabinet-oktatás bevezetéséhez — már elkez­dett, fontos munkánk. Sok se­gítséget kapunk a környező tsz-éktől, üzemektől. Az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom keretében kidolgoztunk egy- egy kölcsönös szocialista szer­ződést a Szerszámgépipari Mű­vek Fejlesztő Intézetével, az Egyetértés Szakszövetkezettel, a Szabad Május Tsz-szel és a Soroksári Kísérleti Tangazda­sággal. így a mozgalom jel­szava 'nálunk kissé módosult, „több üzem — egy iskola” lett. Szoros küzdelem — Hogy képesek vagyunk-e megismételni a tavalyi ered­ményt? — Kígyósi Ferenc kis­sé gondterhelten válaszol kér­désemre. — Nézze, ez nagyon sók tényezőtől függ. Minden­esetre a lehetőség megvan rá. De annak ellenére, hogy a tár­sadalmi segítség összegben már meghaladja a tavalyit, nem tudom, sikerül-e. Hiszen a többi község is „ráhajt” a versenyre, többet kell produ­kálni, magasabb a mérce min­den évben — ez természetes. És nekünk az idén nagyon le­kötötte erőinket az óvoda bő­vítése, nemcsak pénzben, ha­nem energiában is. Mindezek ellenére kimondom: szeret- nénk újrázni! Ha továbbra is megkapjuk a segítséget a tsz- ektől, a gazdaságoktól, üze­mektől, gyáraktól, a község megint eljuthat a tavalyi eredményhez. Bízunk benne, hogy így lesz. Szabó Éva Utaskísérők a „senki földjén Aki nagy távolságokra utazik — az átszállás, vagy az eset­leges rossz időjárási viszonyok miatt — hosszabb-rövidebb időt tölt el a „senki földjén”, a Ferihegyi repülőtér tranzit várójá­ban. A vendégeket itt földi utaskísérők látják el. Mindenről gondoskodnak, s ha az utas üres óráit a városban kívánja töl­teni, a vízum beszerzésében is segítenek. Tizenhárom éve verhetetlenek A legolcsóbb, a legjobb: a pomázi fakanál 250 ezer fakanalat indít út­nak az NSZK-ba szombaton a Pomázi Fatömegcikk Ktsz. Mint Kulcsár István, a szö­vetkezet főkönyvelője el­mondta: NSZK-beli partne­rük évente másfél millió fa­kanalat rendel, de több más nyugat-euró­pai kereskedő is millió- számra vásárolná a házi­asszonyok e fontos mun­kaeszközét, a szövetkezet azonban csupán 3,4 millió fakanalat képes évente gyártani. Kapacitásuk ugyan bőven volna a termelés növeléséhez, azonban ez a munkaerőhiány miatt nincs kihasználva. Két év alatt hat­vannal csökkent a létszám, s bár a termelékenység foko­zásával 30—32 dolgozó mun­káját sikerült helyettesíte­niük, a termelés nem nőtt to­vább. (Teljes létszámmal már 4—5 millió fakanalat gyárthatnának évente.) A munkáskéz hiánya miatt fe­leslegessé vált kapacitást úgy próbálták hasznosítani, hogy néhány gépüket átadták egy mátrabeli termelőszövetkezet­nek, amely ugyancsak meg­kezdte a fakanálkészítést, s bár még a betanulás miatt akadozik a munka, idén 400 ezer fakanállal ők is hozzá­járulnak a vevők igényeinek kielégítéséhez. A pomáziak körülbelül hetvenféle méretű és formájú fakanalat készí­tenek színeződésmentes fehér gyertyánból. Olyan speciális igényeket is kielégítenek, mint az ango­lokét, akik kizárólag evőka­nálszerű fakanalat használ­nak, vagy a németekét, akik­nek három különböző méretű kerek, egy ovál és egy lyu­kas kanalat csomagolnak nylon tasakba. A szövetkezet a külföldi piacokon immár 13 év« verhetetlen, mivel ter­mékeik nemcsak kiválók, hanem a legolcsóbbak is. A belkereskedelmet — lé­vén . az egyetlen fakanálgyár­tók — ugyancsak ők látják el. Szeretnék itthon is meg­honosítani három-négy-öt fa­kanálegyüttes értékesítését, ugyanis fóliába csomagolva ezek a főzőeszközök sterilen kerülhetnek a háztartásokba. (A főkönyvelő utalt arra, hogy az angoloknak paraffinba mártott kanalakat szállíta­nak.) Gépeiket saját tmk-bri-J: gádjuk fejleszti tovább, • még pedig komoly ered- '■ ménnyel. Ennek köszönhető, hogy az év háromnegyed részében 13 százalékkal kisebb létszám mellett is 27,2 százalékkal nőtt a bevételük — fakanalakból, gyógyászati segédeszközökből és hólapátokbóL Cz. V. vasán Arcok. Szem, orr, száj, fül, homlok, pofacsontok. Bajusz vagy bo­rosta, merészen ugró állcsúcs, vagy bágyadt puhaság a nyak fölött — férfiak, nők, gyere­kek, anyókák, angyalarc, hár­piatekintetek. Ismeretlenek. Piac. Forgatag. Zsúfolt nagykabátok. Csúcsforgalom az árusok bódéi között. A sze­mek keresnek valamit, meg­találnak valakit, az arcok vö­rösek a reggeli hidegtől, a szájak szétnyílnak, szavakat présel a csodálkozás, alku, kérdés, felelet, káromkodás; a fülek csak ritkán pirosodnak elő; a homlok ráncos vagy ránctalan. Kezek. Pénzt számoló, gyümölcsöt, tojást, könyvet, pulóvert, réz­gyűrűt, fataligát, fokhagymát, virágot, gyertyát válogató uj­jak. Poharat szorító, poharat elengedő ujjak. Lábak. Fekete, piros, barna, fehér, szürke, poros, sáros, salakos, agyagos cipők, surranok, csiz­mák, cipellők, topánkák, agyontaposott, tehéntrágyás bakancsok; gémberedett bo­kák, sápadtra fagyott kis és nagy lábujjak. Piac. Forgatag, zsúfolt nagykabátok. Adok-veszek. Gyere már, Pali. A rosseb egyen. Pálinka; mindig ... Azt vegyük, azt a kövéret. Mibe? Ezért a tollas libáért? Hogy képzeli. No, adja ide, itt a százas. (Ilyenek ezek, mind. Á fér­fiak isznak, a kofák kulákok. Afene! Mingyán dél. Szelére kell érnünk, hamar. Már biz­tosan ott őgyeleg az udvaron az a rücskös lány. Tejért, megint. Hm. Csak el ne lop­jon valamit, addig. Te, Pali. Vigyünk valamit télire. Almát. Hol vagy, a fene ... pálin­ka... mindig ... Istenem!) Hideg van, koma. Barack? Az. Feles. Asszony? Most vet­tük a holnapi ebédet. Liba. A Sári almát keres. Fiad? Technikumos. Fene vigye a dógát. Ül és csak ol­vas, tanul. No, no, nehéz az! Az a. Nehéz a firka. Hát a te Pétered? Katona. Majd lesze­rel. Majd., Van-e bicskád? Van. Én most vettem. Drága volt, de kell. Jön a szalonna. He-he... (Nem vágunk az idén sem. Ezek meg biztosan kettőt is leszúrnak. Nagy a családja, kell a kolbász, a hús. Gyár­ban dolgozik, jól kereshet. Pesten. Én nem mennék föl az istenért se! Hülye vónék, bejárni. Ez is jobban tenné, ha visszajönne, itt is van fo­rint. Helyben.) Koma, drágul a piac, jön a tél. Most érik csak igazán a barack. Minden reggel iszom otthon egy felest. Hordja a Sári. Súgom: feketéből. He­he. No, még egyel? Isten-is­ten. Nézd csak, keres a fele­ség. itt vagyok, hékám! Jól van no, asszony. Ne kiabálj már annyit. Szevasz, koma. Szevasz. Aztán, gyertek el új­évkor Kútára. Jó. Ne szedje szét, hé! Vagy veszi, vagy nem! Veszem. Harmincöt? Sok. Sok? Kettőt ötvenbe. Nálam nem, vegyen Pesten, a tangón. Hah! Két­szer volt az uramon, ki van az mosva, új még, színié. Mit képzel... (Hogy van pofája itt állni és nézni a vásárt! Nem csóró, hiszen fehér az inge, meg a nyakkendő is félrecsapott. No, venne már valamit? Früstökölnék, de nincs miből. A könyv? Négy forint. Hát persze, hogy jó. Én is olvas­tam, sírtam tőle. A címe? Fene tudja. Régi remek.) A piac már nem élmény* a vidéki embernek. Valamikor a lacikonyhák illatában, fa­kanalak kattogó zajában reg­geltől délutánig raidevúztM jónéhány falu apraja-nagyja. Most sietve veszik a zöldsé­get, az édességet, játékpisz­tolyt. Aztán rohannak. Vo­nathoz, gyárba, otthonukba, tehenet etetni, tv-műsort les­ni, rádiót hallgatni, falat rakni. Vagy hatszor bújtam át a tömegen a piac egyik végétől a másikig. Most dél van. Rit­kul az arcrengeteg, ritkul a köd, a hideg. Kevesebb a szó, már idehal­lom a kövesúton suhanó gép­kocsik robaját. Resize Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom