Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-16 / 270. szám

éliOtEI v> *'C I& «inUÜj® 1972. NOVEMBER 16.. CSÜTÖRTÖK Utazó képzőművészet- I,, _ ársadalmunkban két alapvető mozgás figyel- ' / , hető meg; a civilizált körülmények között élő, kulturálisan is kiemelkedően gondozott városi ember vasárnap erdőkbe, hegyekbe, vízpartra igyekszik, hogy kontaktust találjon a természettel. Kor­mányzatunk üdülőtelkek, hétvégi nyaralók építésének támogatásával kibontakozáshoz segíti e milliós létszá­mú törekvést. Aki falun él, madárhang, fák, égitestek és évszakok látószögében, az nem szorul ásás, kertápolás, barkácso­lás oly szükséges pótcselekvésére. A periférián élő fa­lusi ember — szintén milliós közönség — fokozottan igényli a kultúrát. Ez társadalmunk másik mozgásirá­nya. Ehhez járul az a tény, hogy országunk lakossága túljutott az általános, nagy tv-élményen, s intimebb, közvetlenebb kapcsolatot óhajt létesíteni a művészettel, amely önművelésének nélkülözhetetlen terepe. Me­gyénkben ez a mozgás az ipari munkásságnak és ifjú­ságnak bővülő kulturális igényével ámyalódik. Milyen példák sürgetik a Pest megyei közművelő­dés soros teendőit, s milyen adottsággal rendelkezünk? — ez a fő kérdés. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár friss gyakorlata, hogy Ikarus-busszal mozgó fiókot létesített az ország távoli vidékein élő olvasóinak. Dicséretes e kezdemé­nyezés, hiszen kulturált ismeretanyagot sugároz a köz­ponti helyektől messzebb lakó állampolgároknak. Megyénkben sok olyan település van, ahol fokozott igény jelentkezik az első osztályú, klasszikus művekkel való állandó és rendszeres találkozásra. Ezzel egy idő­ben a megyei művelődési élet európai szintű eredmé­nyekkel is büszkélkedhet — így művek és közönség ta­lálkozása kétszeresen is indokolt. E kontaktust előse­gíteni; a megyei művelődéspolitika megtisztelő s to­vább nem halasztható feladata. A megvalósítást megkönnyíti, hogy megyénk egyik legnagyobb ipari üzeme, a Csepel Autógyár, rendelke­zik olyan tervező kapacitással, hogy speciális tárlat- és művelődési autóbuszokat gyártson, mely a megyei mű­velődéspolitika kielégítése mellett világpiacot jelenthet a már nem nagyon távoli jövőben. A többi — szervezés kérdése. Az összetett feladat nyomán kialakulhat a budapesti múzeumokkal, megyei képzőművészekkel azon állandó kapcsolat, mely irányított tárlatautóbuszokkal eljuttat­ja a festészet és szobrászat klasszikus és modem alko­tásait a távoli községek, falvak, tanyák lakosságának. Az utazó műtörténész megnyitná e mozgó kiállításokat, ankétokat vezetne — a „stáb” többi tagja közben hasz­nos gyűjtőmunkát végezhetne. Különösen fontos része e munkának a megyei Icépzőművészet és egyre táguló közönségének a szerves kapcsolata — mely az ipari munkásságot, a tanyák népét és az ifjúságot aktívan bevezetné a kultúra világába a szem-szív és értelem- közeibe került müvek segítségével. Mindez megyei mű­velődéspolitikánk nagy lehetőségé, mély nemcsak a TIT korszerű ismeretterjesztéséi jelentené, hanem meg­teremtené képzőművészet és közönség egymásra ható tevékenységét. Losonci Miklós Klubkönyvtár — avatás után Sashegyi Mihály, Űjhartyán tanácselnöke örömmel újságol­ja: meghozta eredményét a kö­zös összefogás, néhány nappal ezelőtt felavatták a Móricz Zsigmond nevét viselő klub­könyvtárat. A tanács százezer forintja mellé ugyanannyit adott a Keselyhegyi Szakszö­vetkezet és a Pest megyei Moziüzemi Vállalat. És mutat­ja is a kívül-belül egyaránt impozáns épületet, amelyben helyet kapott a könyvtár, a klub, kétszázötven férőhelyes színháztermében pedig heti három alkalommal filmet ve­títenek. Űjhartyán nem tartozik a nagy községek közé. Kétezer- hétszázan lakják ezt a rende­zett, jó módról tanúskodó tele­pülést Lakói szeretik faluju­kat: többségüknek nem csak otthont, munkát is biztosít. S bár a televízió ma már meg­található itt majd minden ház­ban, az emberek igénye több a gép nyújtotta szórakozásnál. Ezért is volt szükség a klub­könyvtárra, ahová bármikor betérhetnek beszélgetni, ját­szani, olvasni, véleményt cse­rélni a világ dolgairól. Háromezer kötet Szaller Andrásné hét eszten­deje gazdája a kultúrának eb­ben a faluban, de most érzi igazán a lehetőségét is annak, hogy hozzásegítse az embere­ket szabad idejük valóban hasznos eltöltéséhez. — A nagytermünk megvolt már korábban is, de befűtése szinte egyenlő volt a lehetet­lennel. Márpedig egy mezőgaz­dasági jellegű faluban elsősor­ban az ősztől tavaszig tartó időszak az, amikor szívesen el­járnak művelődni, szórakozni az emberek. Most a fűtés már nem gond, a mozi is korszerű­södött, s van klubunk, könyv­tárunk. Háromezer kötet kö­zött válogathatnak az embe­rek. Szívesen beszél a tervekről, elképzelésekről. — Ügy tervezzük, egyelőre heti négy alkalommal tartunk nyitva. Hétfő esténként tizen­két előadásból álló ismeretter­jesztő sorozat indul. Az Állami Déryné Színház az idén még két alkalommal lép színpadra. Vasárnap Molnár Ferenc Olimpiáját mutatják be, de­cember végén pedig a Tizen­évesek című színdarabot. És december közepén megren­dezzük az első író—olvasó ta­lálkozót is a klubban: Bárá­nyt Ferenc költőt hívtuk meg. Még otthonosabbá A klub tagságát most szer­vezik. Televíziójuk, rádiójuk, kazettás magnójuk már van. És egy ígéretük a megyei Nép­művelési Tanácstól, miszerint január elején húszezer forin­tot kapnak, hogy a klubot még otthonosabbá tegyék. — A pénz, amivel gazdálko­dunk, egyelőre még kevés. A tanács tízezret, a szakszövet­kezet és az ÁFÉSZ öt-ötezret ad a fenntartáshoz évente. A többit nekünk kell előterem­tenünk. Hogy miből? A falu­ban eddig is, ezután is itt rendezik a lakodalmakat. Egy- egy lakodalomért kétezer fo­rintot kapunk. Az idén már tizenhárom volt s még kettő lesz, az összesen harmincezer forint bevéteL Örömmel Szaller Andrásné mindezt örömmel csinálja. Munkahelye az Űjhartyán és Vidéke ÁFÉSZ, amelynek gazdasági alapegység-vezetője. A kultu­rális munkáért 600 forint tisz­teletdíjat kap. Két kislá­nya van: Erika hatéves, Andrea négy. Férje a járási pártbizottság munkatársa. — Esténként, amikor prog­ram van a klubkönyvtárban, a mami vigyáz a gyerekekre, mert a férjem, ha csak a mun­kája engedi, szívesen Segít ne­kem. És ez nagyon sokat: je­lent. Talán az ő segítségé és megértése nélkül nem is vál­laltam volna el... p. p. HETI FI LM JEGYZET Santa Vittoria titka Anthony Quinn és Renato Rascel a Santa Vittoria titka egyik jelenetében DABASON MINTAGYÜMÖLCSÖST TELEPÍTETT Kosztolányi tanára: Tones Gusztáv Dabasra költözött 1924-ben Szabadkáról egy öreg tanár­ember: a 65 éves Tones Gusz­táv. A szierb királyi kormány 1920-ban kenyér nélkül hagy­ta, kénytelen volt elkótyave­tyélni gondosan gyűjtögetett könyvtárát, bútorait, s átjött Magyarországra. Pedig élete nagyobbik felét Szabadkán töltötte: ott kezdte 1881 őszén tanári pályáját, s ott is ma­radt, míg lehetett. Polihisztor volt. Harminc évig a szabadkai gimnázium­ban magyar nyelvet és irodal­mat, filozófiát és logikát taní­tott; kisegítésképpen és átme­netileg földrajzot, történelmet, természetrajzot, hosszabb időn át görögpótlót saját tankönyve szerint. 1909-ben megalapította és megszüntetéséig igazgatta a szabadkai felső kereskedelmi iskolát: ott az általános mű­veltségi tárgyakon kívül köz- gazdaságtant is tanított . „Ön adta az útravalót" Élete utolsó két évtizedében — főként Doboson — ideje ja­vát A tudományok rendszere című főművére fordítja. Halá­la előtt két héttel be is fejezte. Kézirata a második világhábo­rúban elégett. Ezt ő már nem érte meg: nyolcvanadik évé­ben; 1938-ban, Budapesten el­hunyt. Sírja a Farkasréti te­metőben van. Szabadkán utca őrzi emlékét. Tanítványa, Kosztolányi De­zső, 1926-ban ezt írta neki: „Szeretett tanárom, ifjúkorom kedves tanára! Elmondhatom, hogy mióta elhagytam az is­kola padjait, nem múlt el hó­nap, hogy Ön ne jutott volna eszembe. Szavait állandóan hallom, mozdulatait állandóan látom. írói pályámra ön adta az útravalót. A fényt osztotta szét tanítványai között, mint az én áldott, ezerszer áldott Édesapám.’’ V? VT5S5»Í Tones Gusztáv pályája elején óta „élőújságot” adnak ki: iro­dalmi társasághoz hasonló szervezettséggel rendeznek rendszeresen magas színvona­lú műsoros esteket. 1968 óta pedig Életjel Miniatűrök cím­mel könyvsorozatot jelentet­nek meg; ebben a szabadkai és vajdasági magyar művelő­dés hagyományait tárják föl, teszik közkinccsé. E munka élén tevékenykedik Dér Zoltán költő és irodalomtörténész egy­szerre, a szabadlkai irodal­mi hagyományok áldozatos ápolója és szorgos búvára. A sorozatban már köny­vecskéje jelent meg Koszto­lányiról és Csáth Gézáról, s most — a sorozat lassan meg­izmosodott, terjedelmében is megbővült 22. számában — irodalmunk e két kitűnő mű­vészének szellemi forrásvidé­két vizsgálja, amikor A tudós Az idős Tones Gusztáv dabasi háza kertjében (Dér Zoltán köny­véből) . Kosztolányi Árpád Toncs­nak tanártársa, majd igazgató­ja volt. A tudós tanár A szabadkai magyar kultúra munkásai Életjel címmel 1958 tanár címmel Tones Gusztáv életét és munkásságát deríti föl. (Tones Csáthnaik és a ki­váló természettudósnak, Sztró- kay Kálmánnak osztályfőnöke volt.) Életrajzának alapos föltárá­sán kívül Dér Zoltán főként Tones tudományos munkássá­gát mutatja be könyvében. A tudós sokoldalúsága ebben is imponáló: nyelvészeti és iroda­lomtörténeti dolgozatokon (Mi­kes Kelemen-monográfiáján, Vörösmarty-, Berzsenyi-, Arany-, Petőfi-, Madách-ta nulmányiain) kívül jelentős pe­dagógiai szakirodalmi munkás­sága (tankönyvíró is volt, mint említettem), később közgazda­ságtudományi és művelődés­bölcseleti szakírói tevékenysé­ge is figyelemre méltó. Mint a Szabad Líceum (1898—1918) kezdeményezője és szervezője, a népművelés úttörőiéként is beírta nevét a helyi művelődés történetébe. Egyéniségéről ta­nítványai mindig nagy tiszte­lettel emlékeztek meg. A dabasi esztendők Dér Zoltán elfogulatlanul, alapos tárgyismerettel teszi mérlegre Tones életművét. Nem túlozza el értékelését, ki­mutatja írásaiban a gyönge pontokat, a maga korában meghaladott nézeteket, a mára elavult eszméket is. Mindezek ellenére Toncsban azt a kitű­nő tanártípust méltathatja, akit joggal vallhatott útnak in­dító mesterének Kosztolányi. Mikor 1924-ben minden jö­vedelem nélkül Dabasra köl­tözött, mérnök vejével magán­iskolát szervezett, s ebből élt 1928-ig, amikor a magyar ál­lam végre folyósítani kezdte nyugdíját. Pihenésül szak­könyvekből megtanulta a gyü­mölcstelepítés és gondozás mesterségét, s veje telkén olyan gyümölcsöst létesített, amelyet mintaként csodált meg a falu és a környék né­pe, sőt a szakemberek is. Az élénk dabasi helytörténe­ti kutatás — mint ismeretes — a község múltját és jelenét év­könyvek kiadásával is meg­örökíti. A helyi szellem ápo­lóinak talán érdemes lesz Tones Gusztáv dabasi műkö­déséről többet megtudniuk, s ezzel kiegészíteni Dér Zoltán­nak a magyar irodalomtörté­net számára is értékes köny­vecskéjét Péter László A titok, persze, előttünk, né­zők előtt, egyáltalán nem ti­tok. Csak a csinos, szőke, kék szemű német százados, a szép nevű és szép lelkű Sepp von Prun előtt marad mindvégig titok, miféle emberek is ezek a parasztok és mesterembe^ rek, Santa Vittoria, a híres bortermelő városka lakói, akik a saját, egyszerű életüket — sőt, az egész közösség életét is — kockára teszik néhány száz­ezer, vagy millió palack bo­rért. Von Prun százados azonban valóban nem értheti ezt. A második világháború végén va­gyunk, a német hadsereg ve­reségét e hadsereg józanabb tagjai is látják, Mussolini, az olasz fasizmus vezére megbu­kott, a szövetségesek partra szálltak az ország déli részén, lassan, de biztosan nyomul­nak előre. A német hadvezetés ugyanilyen lassan, de biztosan húzódik vissza, s közben el­szállít minden értéket a kiürí­tett területekről. így érnek el a Mussolini bukása fölött ör­vendező, helyi, kis fasisztáitól megszabadult, s egy véletlen folytán éppen a „Bohóc” ra­gadványnévvel tisztelt Bombo- lini személyében új polgár- mestert választott borterme­lő városkába, Santa Vittoriá- ba, hogy elvigyék a hatalmas mennyiségű bort, a lako­sok egyetlen vagyonát, lét­alapját. Hogyan dugják el a bort, vállalva minden vesze­delmet, hogyan forr össze egyetlen emberré az egész vá­roska, miképp lesz a „Bohóc”- Bomboliniből botcsinálta hős, milyen változáson megy ke­resztül ez az iszákos, papucs­uralom alatt élő, kétkulacsos, ravasz ember, amíg akár a fő­be lövést is vállalni meri a már jelképpé magasúlt borért — erről szól a Robert Chrich- ton regénye nyomán, Stanley Kramer rendezésében készült amerikai film. Tegyük mind­járt hozzá: kitűnő, igazi profi munkával készült film. lírá­mért rég ismerjük, alkotásaira színié kivétel nélkül ez a té­vedhetetlen szakmai bizton­ság, ez a jó értelmű rutin sez a biztos színészválasztás és -irányítás a jellemző. Színé­szei ezúttal is kiválóak: An­thony Quinn kívül-belül, sző- röstül-bőröstül, tetőtől talpig olasz Bombolini; Anna Mag- | rumi, a felesége, Rosa szerepé­ben, a nagy színésznőtől is rit­kán látott alakítást nyújt; a szépséges Virna Lisi, mintMa- latesta grófnő, több mint igé­ző: izgalmas, érdekes emberis; Hardy Krüger, mint von Prun kapitány férfias, ellenszenves és humanista egyszerre, s re­mekel egy kis mitugrász mes­terember szerepében Renato Rascel, Különös, megrázó, helyen­ként vonzva taszító alkotás ez a lengyel film, a jeles rendező, Kazimierz Kutz alkotása (ő írta a forgatókönyvet is). Nem elsősorban a témája és a cse­lekménye miatt, hiszen a lét­érdekeikért a bányatársaság­gal szembeszálló, sztrájkot kezdő, majd végül is sikerre vivő felső-sziléziai bányászok története önmagában nem új­donság. Az sem magyarázza a film sajátos hatását, hogy mindez a század harmincas éveiben történik, a németek megszállta országrészben, egy német érdekeltségű bányában. Ez csak azt teszi hozzá a tör­Ritka dolog a filmművészet­ben a posztumusz film. Most egy ilyennel találkozunk a mo­zikban: az alig egy éve éli hunyt Vas Judit nagyszerű do­kumentumfilmjével Selye Já­nos professzorról. Nagyon ne­héz erről az alkotásról beszél­ni, s nem is csak a kegyelet miatt, hanem azért is, mert alig lehet megfogalmazni, mi­től is olyan kitűnő munka. Mert kifogástalanul korrekt és tárgyilagos? Igen. Mert szen­vedélyesen keresi a nagy tu­dósban az emberi vonásokat? Ezért is. Mert bepillantást en­ged a modem tudomány már- már ijesztő szervezettségébe, működési mechanizmusába? Igen. Vagy, mert a nézők száz­ezreinek teszi közérthetővé egy hallatlanul érdekes, új tur dományág eredményeit? Nyil­ván mindezek együtt adják az In vivo lefegyverző összbenyo­mását. Mert szeretik egymást Érzelmes történet egy olyan szerelmi háromszögről, amely­ben végül is kevesebben ma­radnak, mint a történet kez­detén. Ez, sajnos, nem geo­metriai trükk, hanem a film — Mihai lacob román rende­ző alkotása — próbálja meg ezt a bűvészmutatványt. Ta­lán mondani sem kell, hogy sikertelenül. A film színei és a hegyi tájak viszont szépek. Takács István A korona gyöngye ténethez, amitől a sztrájk több lesz,' mint kenyérharc, s át­színezi a hazafias gondolat, a németellenesség is. A koro­na gyöngye érdekessége a stí­lusban van, a hogyanban. Kutz ugyanis néhol meghökkentően él a váltásokkal: olyan han­gulati ellentéteket helyez egy­más mellé, amelyek az első pillanatban szinte mellbe vá- gólag hatnak, s csak később ismerjük fel e kontraszttechni­ka értelmét és jelentőségét. Egyéni az a módszer is, aho­gyan a végletekig kiélezi Kutz az érzelmi-indulati összeütkö­zéseket. In vivo

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom