Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-11 / 266. szám

Győztes brigádok Kollektív December 7-én rendezik Vácott a Madách Imre Műve­lődési Központban a város fel­szabadulása 28. évfordulójára szocialista brigádok számára kiírt vetélkedőt. Az elmúlt hét végén két vá­ci gyárban rendeztek gyári döntőt. A Forte gyárban a tmk Alfa forgácsoló brigádja lett a győztes. A DCM-ben — jóllehet a kérdések nagyon nehezek voltak — minden bri­gád alapos felkészültséget mu­tatott. Ezt bizonyítja az is, hogy a verseny első és harma­dik helyezettje között mind­bölcsesség j össze hat pontnyi volt a kü­lönbség. A versenyt a villa- mosműhely Lőwy Sándor mű­szerész brigádja nyerte a labo­ratórium Március 8. brigádja és a könyvelés Berzsenyi bri­gádja előtt. Az első helyezett brigád egy magnetofont, a má­sodik rádiót, a harmadik egy fényképezőgépet kapott aján­dékba. A decemberi döntőben a Forte gyárat az Alfa, a ce­mentgyárat a Lőwy Sándor brigád képviseli. Bányász—Gados Támogatják az óvodát Egy gyermek után háromezer forint A közelmúltban Vámosmi- Rolán járva az óvoda gond­jairól is szó esett egy beszél­getés során. Arról, hogy a költ­ségvetésből nem jut mindenre, például annyi játékra, ameny- nyi a gyerekeknek kellene. Akkor azt is elmondták, hogy hiába kérték kétszer is levél­ben a Váci Kötöttárugyár se­gítségét — telephelye műkö­dik a községben —, mindig azt a választ kapták, hogy a gyárnak nem áll módjában az óvoda támogatása. Erről né­hány napja írtunk. A cikk nyomán kértünk információt Papp Jánosnétól, a Váci Kö­töttárugyár szakszervezeti bi­zottságának titkárától arról, hogy miért nincs lehetőség a vámosmikolai óvoda támogatá­sára? A titkár szerint a mikolaiak véleménye félreértésen alap­szik. Arról van szó csupán, hogy az óvoda nem küldött a gyárnak kimutatást, hogy hány kötöttárugyári dolgozó gyer­mekét neveli. A gyár ugyanis minden gyermek után évi há­romezer forint támogatásban részesíti a telephelyein műkö­dő óvodákat. Egyébként a szakszervezeti titkár hama­rosan felkeresi az óvoda veze­tőjét, s akkor megbeszélik a támogatás más lehetőségeit is. b. A Madách mozi ma és hol­nap A férj válaszúton című színes amerikai filmet vetíti. A népszerű komikust, Walter Matthaut látjuk viszont, ezút­tal egy agglegény playboy sze­repében. Költséges életmódja felemészti apai örökségét. Ar­ra kényszerül, hogy nagybáty­jától kérjen kölcsön — uzsora­kamatra —, nagyobb összeget. A visszafizetésnek egy módja van: gazdagon nősülni. Ez si­kerül, de az újdonsült férj most már azon töpreng, ho­agglegény gyan szabaduljon meg kevés­bé csinos asszonyától? — A vasárnapi matinéműsor: Jég­királynő. — Hétfőtől szerdáig a Sztrogof Mihály című bol­gár—olasz—francia—NSZK fil­met vetíti a Lenin úti mozi. Az építők mozija ma és hol­nap a Különleges kiállítás cí­mű szinkronizált szovjet fil­met vetíti. Hétfőn az Egy kí­nai viszontagságai Kínában cí­mű francia film a műsor. P. K. Hét végi filmajánlatunk: 'Nagy lábon élő A tárgyalóteremből... Botrány a Kék Danában A nagymarosi Kék Duna tendőre eltiltották a közügyek vendéglőben üldögélők kelle- gyakorlásától, metlenül érezték magukat. VÁC I UAPLÖ iT'í'l I III A PEST MEGYEI Hin tlÁP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM 1972. NOVEMBER 11., SZOMBAT Befejezés előli az őszi vetés 220 hold híján befejezték az őszi vetést a váci járás közös gazdaságai. Már csak a szoko- lyai és az acsai termelőszövet­kezetnek kell elvetnie az őszi búzát, Szokolyán még 80, Ácsán még 140 hold bevetése van hátira. Felvásárlási tervük: ezer hektoliter Jó minőségű az idei bor Szüret után a borforgalmi vállalatnál Ezen a héten még néhány nagyméretű hordót újra ab- ronosoztak, s ezzel valameny- nyi tárolóedényt felújítottak, rendbe hoztak a Közép-ma­gyarországi Pincegazdaság bu­dafoki üzemének váci pincé-, szetében. A szüret gondot jelent egy háztáji gazdaságban vagy egy termelőszövetkezetnél is. Fokozottan elő kell ké­szülni az új termés foga­dására ott, ahol — az éves terv szerint — ezer hekto­litert vásárolnak majd fel az idei újborból. A Köztársaság úttól a Lőwy Sándor utcáig terjed a hatal­mas pince, melynek mélyén kórházi tisztaság, rend fogad­ja a belépőt. Az Iglódi Balázs és Pálmai Miklós vezette mun­kacsapat összeszokva, szinte szavak nélkül végzi a napi teendőket. Oklevél, jelvény bizonyítja, hogy jól dolgoznak, mert a hét fizikai dolgozót magában tö­mörítő szocialista üzemen be­lül — erős mezőnyben — leg­utóbb második helyezést ért el. A már korábban megkötött szerződés alapján 600 hektolitert a Gödöllői Agráregyetem nagygombo­si gazdaságától vesznek át. Másik nagy szállítójuk az őrbottyáni termelőszö­vetkezet. A környékbeli kommersz- és pecsenyeborokon kívül átvesz­nek és forgalomba hoznak to­kaji, egri és badacsonyi kü­lönlegességeket is. Eladási területük a váci, a gödöllői és az aszódi járás 250 vendéglátóipari, utasellátó és ÁFÉSZ-boltegysége. A válasz­ték bővítése állandóan napi­renden szerepel. Érdekes jelenség: a kimért borok iránt Észak-Pest megyében is évről évre csökken az ér­deklődés. Ugyanakkor ug­rásszerűen megemelkedett a palackos borok forgalma. Az 1970. évi havi 60 ezer da­rabról 1972-ben havi 230 ezer üvegre és ezt az előszámítások szerint jövőre 300 ezerre nö­velik. A cél a kulturáltabb italellátás. A Köztársaság úti pincészet nem alkalmas ilyen nagy mennyiségű palackos bor tá­rolására. A város északi ha­tárában találjuk a C telepi depót, ahonnan szállítják a címkézett üvegek sokaságát, önálló kocsiparkjuk nincsen, a csomádi termelőszövetkezet és a szövetkezetek szállítási vállalata biztosítja a szüksé­ges járműveket. Pálmai Miklós tájékoztatása szerint a bor minősége ebben a gazdasági évben sem lesz rosszabb a tavalyinál. Erre kö­telezi őket a váci pincészet jó hírneve. Novemberben még óbort mérnek. Az idei termés letisztul, kiforr, s szilveszterre már új borral búcsúzhatunk az óesztendőtől. P. R. Találkoznak az önkéntes ápolónők A Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete a hónap vé­gén találkozót rendez az ön­kéntes ápolónőképző tanfolya­mot végzettek részére. Vácró! és a járásból huszonnégyen vesznek részt a találkozón. Többen mint tavaly Jól sikerült az önkéntes köz­ségi véradónap Kisnémedin és Püspökszilágyon. Sokkal töb­ben jelentkeztek véradásra, mint tavaly, hatvanan adtak vért. Orvosi ügyelet Hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai orvosi ügye­letet Vácott a központi rende­lőben (Vác, Köztársaság útja 30., tel: 10—199). Hétfőn: Kreiner Lenke, ked­den: dr. Papp Miklós, szerdán: dr. Gulyás Zoltán, csütörtö­kön: dr. Értékes Tibor, pénte­ken: dr. Bea Mátyás, szomba­ton és vasárnap: dr. Steiner Antal. A beosztás hétközben változ­hat. PF. 32. Még ez sem elég? KÖSD BOTRÁNYOS KÖZÁLLAPOTAIRÓL Kiváló testnevelők Ideje lenne, hogy az illeté­kesek napirendre tűzzék Kösd társadalmi abnormitásának ügyét. Az ifjúságtól a felnőtt lakosságig, súlyos problémákat lehet itt tapasztalni. A község­ben gyakori a lopás, a vere­kedés. A faluban azt tekintik „vagánynak”, életrevaló em­bernek, aki valamilyen főben­járó nagy-nagy marhaságot csinál. „Aki még nem volt bör­tönben, nem is ember’’ — szokták mondogatni. Éveken keresztül váltogat­ták a községi tanács vezetőit. A termelőszövetkezet appará­tusa éveken keresztül súlyos válságokkal, botrányokkal küz­dött. Áll a KISZ, áll a műve­lődési ház. Áll az általános is­kolai nevelőmunka. Azt a pe­dagógust, aki itt változást akar, s többre, jobbra törek­szik, még értelmiségi körökben is kigúnyolják, kinevetik. Ilyen körülmények között azután egyáltalán nem csodál­ható, hogy legutóbb a tv „Kék fény” adásában láthattuk öreg­bíteni Kösd község „jó hírne­vét”. Vandál fiatalok feldúlták szinte az egész községet, s bár sokan vannak, akik elítélik őket, elegen vannak olyanok is, akik részvétet éreznek irántuk, elítéltetésük miatt, vagy sú­lyosnak tartják a bíróságtól kapott büntetésüket. Súlyos bajok vannak Kösd társadalmi életével, közmorál­jával. Sürgős, felülről jövő se­gítségre, intézkedésekre, hatá­rozott beavatkozásokra van szükség, mert községen belül úgyszólván semmi remény a javulásra. Etelvári Sándor történelem-magyar tanár, Kösd, általános iskola VÁC Szülők—nevelők ismerkedési estje A váci Hámán Kató Általá­nos Iskola szülői munkaközös­sége november 11-én este hat órakor rendezi a szülők—ne­velők ismerkedési estjét. A műsorban fellép a kisdobos tánccsoport, az énekkar, a báb- csoport és az úttörő nagykórus. A november hetediki ünnep­ségsorozat keretében három váci ^ testnevelőt kitünte­tésben részesítettek eddigi eredményes munkásságukért. BUCHNITZ ZOLTÁN, a Báthori utcai általános iskola testevelő tanára tanintézeté­ben vette át a Testnevelés és a sport kiváló dolgozója kitün­tetést. Sokéves munka elismerése ez. Buchnitz tanár úr mindig megtalálta a módját, hogy a négy utca közé szorított isko­lában is eleven, vonzó legyen a sportélet. Társadalmi munkában, diák­jai segítségével salakpályát építettek az iskola udvarán. Ugyanez a terület a téli fagy beállta után kitűnő terület korcsolyapályának. Vácott az ő iskolájában lé­tesült elfőnek a sporttagozatos osztály. Ma már a megye töb­bi városából, községéből ál­landóan jönnek az érdeklődők, hogy átvegyék Buchnitz Zoltán módszerét, tapasztalatait. ben sokan bizalmatlanul ke­zelték sportiskolás kezdemé­nyezését. Ma már megnyerte a tanács bizalmát, segítségét s a szülők támogatását. HUSZÁR JÁNOS, az ipari és szakmunkásképző intézet gazdásági vezetője, szintén a Testnevelés és a sport érdemes dolgozója kitüntetésben része­sült. A harmadik váci kitüntetett nem hivatásából adódóan fog­lalkozik a sporttal. Fiatal kora óta lelkes híve a testedzésnek, s a város sportéletében évek óta jelentős munkát végez. A városi sportbizottságot második otthonának tekinti. Saját iskolájában csakúgy, mint a városban figyelemmel kíséri a sporteseményeket, s állandóan figyel: hol segíthet tanáccsal, munkával. (P. r.) Vác H. V. helybeli lakos sorra rendelte az italokat. Tömény szeszre bort ivott, utána sört fogyasztott. így érthető, hogy csakhamar teljesen lerészege- dett. Az ittas ember garázdálkod­ni kezdett. Söröspoharakat vá­gott a földhöz, tört, zúzott. Itallal locsolta a megriadt ven­dégeket, akik kérték, hogy menjen haza és józanodjék ki. Közel ezer forint volt az álta­la okozott kár nagysága, mire megfékezték s átadták a rend­őröknek. A Váci Járásbíróság bűnös­nek mondta ki Horváthot ron­gálás bűntettében, amellyel összefüggésben garázdaságot követett el. A vádlott elismer­te tettét s részeg állapotára hivatkozott. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelem­be megbánó magatartását s büntetlen előéletét. Az ítélet: egyévi szabadság- vesztés, de annak végrehajtá­sát kétévi próbaidőre felfüg­gesztették. Ezenkívül két esz­A z öregember megállt a diófa alatt. , Duhaj szelek füttyét hall­gatta itt valamikor, szőlőkaró­egyenes ifjú korában, boros-vi­dám szüretek idején, Mariskák és Juliskák föllibbenő szok- i nyáit figyelte, teli puttony sú- ! lyát sem érezve, pirosán, bi- ! ka módra ugrált a csenevész dióhajtás fölött, a szőlőskertek alatt, nem ismerve a csendet, a ködsapkás őszi magányt. Zsivajgón, frissen, száz pa­rasztfiatal leste a táncot, száz pohár zuhant száz szájra, ezer szájra. A két öreg méregette egy­mást. Az ember és a fa. Az ember percekig bámulta a magasságot, a fényes-fekete csontágakat, a kérget, s a dió­fa néha földre s az ember fe­jére hullajtott egy-egy simo- gatást, káromkodást, szomo­rúságot — egy-egy ezerráncú száraz levelet. Az ember leült a földre a fa alá. Közelebb léptem az öreghez, cipőm alatt szétroppant egy ottfelejtett dió. Nem észlelt azonnal, sze-1 HOL A FÉNY? méhen s arcán bizonytalanul rajzolódott a felismerés. — Aaaa ... te vagy.. — Álljon föl, öreg, megfá­zik. Nem, nem. Egyszer úgyis le kell ülni. Pihenni. A gyökér elhalt, beteg a motor, meg a kerék. A szivem s a lábaim. Látod, irigylem a testvért, aki itt alszik fölöttem. A diófát. Valamikor átugrottam, most meg már nem látom a legma­gasabb karjait sem ... — Jöjjön, öreg. Hazame­gyünk, iszunk egy pofa bort. — Segíts. A gyalogúton megállt, me- révén előrenézett Lovakat látott, büszke de­rest és piros arcú kocsist a ba­kon. Kádakat a kocsin, lányo­kat a tőkék között. A felesé­gét. A lányt, akit mindig csó­kolt, ha a szőlőtuskók takarta földúton mentek a tavaszba, őszbe. — Hol van a fény? — Mögöttünk, öreg. Megfordult. Kezét szeméhez emelte, leste a fát, a beírna csillogást. — Az? — Az. — A papír szétfoszlik, a lá­nyok elmennek. A barátok is. Látod azt a fát? Én ültettem. Az megmaradt. Vsivajgó gyerekek jöttek az úton. — Nicsak — szólt az egyik — mekkora fa! Hány éves le­het? Másszunk föl rá! — Másszunk! Hajrá! Gyer­tek! Bácsi, figyeljen! Melyi­künk lesz az első? A fa törzsén kapaszkodó kis kezek és lábak boldog sietés­sel nyomultak az ágak közé. Nevettek az elsők, akik na­gyon távol, a diófa felső ágá­ról integettek útnak, varjak­nak, ködnek és napnak, ne­künk s a jövőnek. — Ott van a fény — mond­ta az öreg. És lassan^elindult hazafelé. v Besze Imre O PÉNZES GYULÁNÉ, a Há­mán Kató iskola testnevelési tanára, a váci városi sportisko­la kezdeményezője és vezető­je. A Testnevelés és a sport ér­demes dolgozója kitüntetés tu­lajdonosa lett. A hámánosok népszerű Maca nénije évek óta fáradozik nemcsak iskoláján belül a sportélet fejlesztéséért, de na­gyon sokat tett az egész város­ban az általános iskolások testneveléséért. Szinte a semmiből hozta lét­re a városi sportiskolát, mely­nek tagjai az elmúlt években sorra nyertek megyei, országos atlétikai versenyeken.. Kezdet­Nyáron forgatták — most vetítik Rekkenő hőségben, közel egy hétig forgatták nyáron Vác főterén a Furfangos diá­kok című táncjáték külső fel­vételeit. Nagyszámú helyi sta­tisztéria is közreműködött : sátoros jelenetekben, s ismer szereplők táncoltak a díszkú körüli kövezeten Farkas Fe renc muzsikájára. Bedna Nándor rendező nyilatkozat; szerint Vác kitűnő terület vol a felvételek elkészítésére. Er­ről meggyőződhetünk a hé‘ végén, mert a televízió szom­baton 20.55-kor mutatja be a Furfangos diákokat. Vasárnapi labdarúgóműsor Vasárnap, november 12-én játsszák a csapatok a járási labdarúgó-bajnokság tizen­kettedik fordulóját, az alábbi párosításban: Kossuth csoport: Váci Hír­adás II—Sződliget (10 óra és háromnegyed 12, vezeti: Lózs, Jobbágy), Szód—Nagymaros (v: Slezák, Kunya), Vácrátót— Kóspallag (v: Dorozsmai, Vé- csey), Vácduka—Szokolya (v: Várszegi, Vigh), Kösd—Ipoly- darnásd (v: Zagiba, Szeredi), Verőce—Őrbottyáni Barátság) (v: Hartai, Ledvényi), Mária- nosztra—Dunakeszi SE. (v: Csányi, Nagy N.). A mérkőzések 11 és 1 óra­kor kezdődnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom