Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

1972. OKTOBER 25., SZERDA MST MEGYEI ytfiríap 5 Működik az új cérnázó Ki stare sári A napokban adták át rendel­tetésének a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár kistarcsai gyárá­nak új cérnázóüzemét. A 30 milliós beruházás a gyár sa­ját kivitelezésében, mindössze húsz hónap alatt készült el, s az átadás után azonnal meg­kezdődött benne a termelő­munka. A három műszakban összesen 120 munkaerő foglal­koztatására alkalmas csar­nokban jelenleg nyolcvan munkás dolgozik. Az új üzem 50 tonnával módosítja a gyár idei tervét: ennyivel több cér- názott anyagot tudnak előállí­tani az év végéig. Mu n ka biroda lom Az autóbuszvezető UDVARIASAN TÜRELEMMEL PONTOSAN — Kora reggel, a busz töm­ve, többen már nem fémek rá. Megálló közeledik, én pedig rálépek a fékre, megállók, az ajtókat nem nyitom ki. ha­nem leszállók és így szólok a megállóban várakozó türel­metlen utasokhoz: elnézést kérek, a kocsi tele van, senkit nem tudok felvenni, kérem, várjanak még egy keveset, jön a következő. Utána vissza­megyek a vezetőfülkébe, indí­tok és megyek tovább. Abban bizonyos vagyok, ha akár har­KÖTELVERŐK Ez a kihalófélben levő szak­ma évi 4—5 millió termelési értékkel gazdagítja a Budaör­si Vegyesipari Szövetkezetét, ahol tizenöt-húszféle termé­ket gyártanak perionból, ken­derből. Készülnek a hajóütköző ballonok. Mindenfajta kötelet elkészítenek. Hófehér perlonszálból fonják az Ikarus autóbuszok csomag­tartó hálóit. (Gábor Viktor felvételei) mine ember maradt is a meg­állóban, egy árva szót nem szólnak, ,s nem szidnak senkit. A legtöbb buszvezető tele kocsival elrobog a megállók előtt, s érdekes módon oda­lent az utasok a vezetőt nézik meg, akit bizonyára ismernek is, hiszen naponta közlekednek a vonalon. Persze, szidják az illetőt, s megjegyzik maguk­nak az esetet. Arról pedig természetesen meg vannak győződve, hogy a buszra még fért volna ember. És sokszor igazuk is van .,. Két évtized Varga Géza, a Volán 20-as vállalatának buszvezetője húsz esztendeje forgatja a kor­mánykereket. Igaz, tíz évig az Ikarus mátyásföldi gyárában dolgozott, de többre vágyott, unta, hogy állandóan holt anyagot kell fuvaroznia. — 1962-ben jelentkeztem a MÁVAUT-nál, s az első felvé­teli vizsgán alkalmasnak ta­láltak. Azóta egyvégtében á mogyoródi körzetben dolgo­zom, ami jó is, hiszen magam is mogyoródi vagyok, ott szü­lettem és nevelkedtem, most is ott lakom. Kilenc évig kalauz nélkül jártam, de nem bírtam tovább, kértem a vezetőséget, hogy adjanak kalauzt mellém. Megkaptam, s most új vona­lon, bár ugyancsak a mogyo­ródi körzetben dolgozom. A vállalat érdekeltségi kö­rén belül az egyik legtöbb ne­hézséggel küzdő körzet a mo­gyoródi. A buszok a HÉV-ál- lomásra viszik a bejáró mun­kásokat, s a legkisebb késés nagy bajt okozhat. A lemara­dás miatt 80—100 ember kés­het el a munkahelyéről. A pontosság pedig részben a ve­zető lelkiismeretességén, rész­ben a busz műszaki állapotán múlik. Szívvel — Hg napjában többször megnézem a motort, esetleg észreveszem, hogy el akar szakadni az ékszíj. Van tíz percem, gyorsan levágom és felteszek egy másikat, aztán nyugodtan indulhatok járatba. Nem jobb ez így, mintha út­közben, utasokkal tele követ­kezik be a baj? Ha mindenki így csinálná, már javulna a közlekedés. De elindulunk a központból ki a területre, a személyzet magára marad, s minden csakis rajtunk múlik. Ezzel nem lenne szabad vsz- szaélni. Sok minden múlik persze az utazóközönségen Is. Jóllehet, ők kifizetik a viteldíjat, aztán a többi már nem tartozik rá­juk, jogosan várják hát, hogy menetrend szerint a kívánt helyre szállítsák őket. Egymást segítve — Milyenek az utasok? Há­lásak, de csak azzal szemben, akiről meggyőződtek, hogy jóindulatú velük. Említettem már, hogy a közönség nagy ré­sze naponta azonos. Aztán vagy megkedvelnek egy gép­kocsivezetőt vagy nem. Ha vi­szont stikliket csinál a sofőr, ha először nem is, később le­dorongolják. Nos, az ilyen vi­szony, bárki elképzelheti, mennyire szépíti meg naponta az utazás perceit. Ideges em­bereknek nem szabad ingerül­ten válaszolni. Egyáltalán nem szabad az utasokkal csúnyán beszélni. Nem szabad és nem is illik. Miért nincs nekem bajom velük? Tíz esztendeje amerre megyek az utcán, nem győzök visszaköszöngetni. Kü­lönben is sokszor szorultam az utasok segítségére. Tegyük fel, hogy hirtelen felmondja a szolgálatot az indítómotor. Szó nélkül, sőt, örömmel meg­tolják a kocsit. Öt lépés és beugrik. Megköszönöm, erre elhárítják, hogy ez semmi, na­gyon szívesen tették. Ritka az olyan nap, amikor csak a saját feladatát látja el.' A területen két busszal dol­goznak. A másik kocsi műsza­ki állapota rossz, a legtöbbször nem is jár. Olyankor annak a vonalán Is Varga Géza jár. Pejből tudja a HÉV menet­rendjét. Ezekben a napokban már új járatvonalon közleke­dik, a mogyoródi HÉV-állo- más és az Italbolt között Az utasok kérésére helyezték oda. Fehér Béla HÉV-vel a szabadba ■ rint életem során több íz­lyl ben alkalmam volt meg­figyelni: az ember feje kétségkívül nem káptalan. De nem is lyukas rosta, hogy azonnyomban kicsurogion be­lőle minden, amit a sajtó, a rádió, a tévé, a plakátok és a hirdetések segítségével bele- töltenek. Bizony, kérem, az embernek memóriája^ is van — egyebek között. Ez lehet az oka, hogy vagyunk még néhányon e sár­tekén, akik jól emlékszünk ar­ra a pár évvel ezelőtti beje­lentésre, hogy gyorsítják a gö­döllői HÉV-járatokat, miáltal a Budapest—Gödöllő közötti utazás időtartama 50 percre csökken. A bejelentést intéz­kedések követték, az ígéret megvalósult. Az utas, aki a Keleti pályaudvar érkezési ol­dalánál, a Kerepesi út elején felült a HÉV gyorsjáratára, kereken ötven perc múltán megérkezett Gödöllőre. Az utazás időtartamában az­óta sincs változás: ma is öt­ven percig tart az út Gödöl­lőig. Éppen csak a távolság lett néhány kilométerrel rö- vüdébb azáltal, hogy a főváro­si végállomást a Kerepesi út elejéről áthelyezték az Őrs ve­zér terére. Mármostan: ha a menetidő változatlan, holott a távolság rövidebb lett, gyaní­tom, hogy ez esetben a szerel­vény utazási sebessége csök­kent. Még akkor is, ha ezt a tényt nem előzte meg semmi­féle hírverés, bejelentés... És ez még csak az egyik — a kisebbik — panaszom a gö­döllői HÉV ellen. A másik, épp az új, az Örs vezér téri végállomás ellen irányul. En­nek köszönhetem ugyanis tíz hónapon belül második, kiadós megfázásomat. Másodszor esett meg velem az idén, hogy lekésve az éppen induló vonatot, negyven per­cet kellett várakoznom a kö­vetkezőre. Négyfokos hideg­ben, esőben, szélben — a sza­bad ég alatt. Azt a neonvilá- gítású, oszlopokon nyugvó pe­rontetőt ugyanis, amivel a BKV a problémát elintézett- nek véli, képtelen vagyok vá­róhelyiségnek elfogadni. Per­sze, most azt mondhatná va­laki, úgy kell nekem, miért nem tanulom meg a menet­rendet. Nos, ennek harminc- három oka van. Az első, amint már említettem, hogy az em­ber feje nem káptalan. Ha legalább lenne valami­féle cukrászda vagy eszpresz- szó a közelben, ahol az utas eltölthetné a várakozás fél­óráit! Legalábbis, a közönség­nek az a része, amelyiknek semmi kedve a Nagy Lajos király út elején lévő, örökké zsúfolt talponállót megtisztel­ni látogatásával. F isszatérve az Őrs vezér te­rén szerénykedő fészer­tetőre, illetve alá, velem együtt hétfőn délelőtt legalább hatvanon szidták az illetéke­seket. Azokat, akik nem felej­tettek el emeletes, fűtött üveg­hengert építtetni annak a né­hány BKV-alkalmazottnak — pénztárosnak, forgalmi szol­gálattevőnek —, aki üveg­kuckójából részvétlenül figyeli a tömeget, de tökéletesen meg­feledkeztek arról a néhány száz utasról, aki egy-egy sze­relvényre várakozva, fél órá­kat vacog a hidegben. (Harmincnyolc fokos) lázas igyekezettel, ezúton ajánlom magunkat szíves figyelmükbe! Nyíri Éva Három vagon gyümölcs Mitől javul az ellátás? Az úgynevezett helyi áru­alapok beszerzésével is bőví­ti a lakosság ellátását a Szi- getszentmárton és Vidéke ÁFÉSZ. A szigetcsépi Lenin Tsz a múlt évben helyezte üzembe tejfeldolgozó üzemét s az ÁFÉSZ azonnal jelentke­zett kereskedelmi partner­ként. Azóta egész tejtermék- szükségletüket a tsz áru­dájából biztosítják. A komputerek korát éljük, de szerencsé- -r* re szükség van az emberi agyra is. !Mert egy kompúter ki tudja ugyan számolni, hogy az új házgyári lakásoknak csak 1 szá­zalékából érkezett beázást bejelentő panasz, de egy komputer nem tud „azonnal hozzálát­ni a felmerült hibákkal kapcsolatos megelő­zéshez is”, mint ahogyan egy házgyári ügyek­kel foglalkozó nyilatkozatban olvasom. Mert ugyebár, a kompúter nyilatkozni sem tud, nem tud élesen rámutatni arra, hogy az „összegezett adatok szerint a legtöbb beázás a legfelső szinten fordul elő”. A komputer legfeljebb összegez, de semmi ismeretsége sincs a legfelsőbb szinteken. Nekem azonban akad, s némi összegezési képességet is magamnak mondhatok, mond­hatnám, hogy az olvasók százezreivel-milliói- val,együtt. Akik nagyon régen, tudják, hogy, ha beázik egy tízemeletes ház, akkor ritkán szokott először a földszinti lakásokban csu­rogni a víz. Persze, pongyolán, nem a nyil­vánosság számára, azt szoktuk volt mondani, hogy lyukas a tető. S úgy vélekedtünk, hogy akkor meg kell a tetőt csinálni. Tudniillik, nem ház az, amit nem hoznak tető alá. No, ma, persze, nincsenek némelyek szerint te­tők, mert ez nagyon egyszerű technológia és főleg nagyon egyszerű fogalmazás. Legfelső szintek vannak, szigetelve. Erősebben vagy gyengébben szigetelve. Ha erősebben van­nak szigetelve, akkor nem ázik be a legfelső szint sem. Ez az a bizonyos 99 százalék, ami még akkor is jó eredmény, ha nem a lóver­seny hármas befutójának tippeléséről, ha­nem új házak építéséről van szó. S ha gyen­gébb a szigetelés, akkor jön az a bizonyos 1 százalék, ami tulajdonképpen nem nagy ügy, mert legfeljebb beázik a legfelső szint, de például a negyediktől lefelé már esőben is zavartalanul lehet aludni. Természetesen a vezérigazgató-helyettesi irodák nem magasan szoktak lenni, hanem első-második, vagy leg­feljebb a harmadik szinten, nehogy a kollé­gáknak .túl sok emeletet kelljen mászniuk a nyilatkozatért. Magam is házgyári lakásban lakom, soha nem áztam még be, s nagyon elégedett va­gyok. Kevésbé vagyok elégedett azonban a nyilatkozattal. És egyszerűen megrémülök: ha az építők valóban úgy építettek volna, mint ahogyan egyik főnökük elképzeli a nyilvános­JEGYZET Statisztikázók ság előtt az építkezést, már vége lenne a nyu­galmamnak. Szerencsémre az én lakásomat olyanok készítették, akik: nem százalékot szá­moltak, nem ezt méricskélték, hanem a pane­lek, az ajtók, ablakok, ó, pardon, nyílászáró szerkezetek helyét. Mert, hogy ezt is előre kell mérni, s nem utólag felmérni, arról meg­győz a nyilatkozatnak az a pontja, amely ki­fejti: előfordul, hogy a nyílászáró szerkezetek mentén folyik be a víz.. Becsület úristenem­re, amikor én tanultam magyarul, nem lé­teztek még nyílászáró szerkezetek, viszont • volt ajtó és ablak, amelyek akkor neveztettek ajtónak és ablaknak, ha nem folyt be mellet­tük a víz. Most viszont a nyílászáró szerke­zetek helyenként nem zárják a nyílást, per­sze, megint csak statisztikailag elhanyagol­ható módon. Mert, ha az ember meggondol­ja, hogy, mondjuk, egy két méter magas és 90 centiméter széles erkélyajtó összesen 18 ezer négyzetcentiméter nagyságú, s azon csak egy négyzetcentiméteres nyíláson folyik be a víz a lakásba, ez a víz statisztikailag úgyszólván elhanyagolható. No, de vehetünk négy méter magas és 180 centiméter széles lakásajtót is, vagyis 72 ezer négyzetcentimétert, s ehhez mérhetjük az egy négyzetcentiméteres lyu­kat. Igaz, hogy négy méter magas lakás, kö­vetkezésképpen erkélyajtó sem létezh«*,... De, ha lenne, úgy számíthatnánk, hogy egy 72 ezer négyzetcentiméteres erkélyajtó egy négyzetcentiméterén ugyanannyi víz folyik be, mint a 18 ezer négyzetcentiméteres er­kélyajtó egy lyukas négyzetcentiméterén. Sta­tisztikailag tehát már sokkal jobb a helyzet. S le azokkal a demagógokkal, akik a sok ezer négyzetcentiméterből, meg a sok ezer nem beázó lakásból pont azokat látják, ami lyu­kas, ami rosszul. szigetelt, ami beázik. Az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy vé­res verítékkel tető alá hozzanak egy építőipa­ri nyilatkozatot. Mert igaz ugyan, Hogy a komputerek korát éljük, de, sajnos, szükség van még az emberi agyra is. Pintér István A tsz egyéb termékei közül a tojást is ott szerzi be az ÁFÉSZ, évente mintegy egy­millió darabot. Szigetcsép másik áruterme­lő szervezete az egyetemi tan­gazdaság szőlészete. A körzet mindhárom községében ked­velik a tangazdasági borokat, főleg zamatokért. Ezt vette figyelembe a szigetszentmár- toni ÁFÉSZ: megállapodást kötött a tangazdasággal, hogy mind a vendéglői folyó borok, mind a palackozott borok 75 százalékát onnan veszik át. A szövetkezeti boltok áru­sítják a házkörüli gyümölcsö­sök termését is. Az idén ed­dig összesen 3 vagon ősziba­rackot, almát, körtét, szilvát és szőlőt vásároltak fel a ház­táji termelőktől a közellátás számára. Ha elkészül az építés alatt álló ÁBC-áruház Szigetszent- márton központjában, várha­tóan még jobb lesz a lakos­ság ellátása. Forgalmát havi egymillió forintosra tervezik. A megszűnő régi élelmiszer- bolt helyén kisvendéglőt nyit­nak. Export 30 országba Jövőre várhatóan, mintegy 100 ezer darab különféle bun­dát, ugyancsak 100 ezer darab szőrmesapkát, -kalapot, 130 ezer darab szőrmegallért és 320 ezer pár kesztyűt állítanak elő a Pannónia Szórmekiké- szítő ós Konfekció Vállalat gyáraiban. A termékeknek mintegy 60 százaléka export­ra kerül, a világ 30 országába. GÓLYA A KAZANHAZBAN A nyáron sebzett szárnyú gólyát vettek gondozásba a Bács-Kiskun megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat kis­kunfélegyházi üzemének dol­gozói. A gólya hű maradt meg­mentéihez, nem kelt útra tár­saival. Szabadon sétál az üzem kertjében, élelemszerzésre a húsfeldolgozó üzem mellett nincp gondja. Melegedő helyet is talált, ha hűvös az idő, a kazánházba húzódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom