Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

1972. OKTOBER 1., VASÁRNAP PEST MEGYEI k/Ciriap >\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\X\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\V\\\\\TO^^^ RADVÁNYI BARNA: Egy hölgy naplójából ^>m\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\N (SZEPTEMBER 16, VASÁR­NAP) Tegnap házibulin voltunk Gerenday Bogyóéknál. Ezen­nel örökös barátnőmmé fo­gadom a Gerendayt — még azt is megbocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matek­ból —, mert neki köszönhe­tem, hogy megismerkedtem Csabával. Nincs szebb férfi­név a Csabánál, hangulatos, romantikus. Csaba egyébként is a zsánerem, szőke, nyurga, és 16 éves (azaz 15 múlt né­hány nappal), éppen mint én. Nincs gyönyörűbb a diáksze­relemnél! Csak az egykorúnk tudják igazán megérteni egy­mást. És egy nő számára nem lehet szebb élethivatás annál, mint egy atlétikai világbaj­nok hitvesének lenni! (Csaba kitűnően fut, és gerelyhají­tásban harmadik lett az is­kolabajnokságon.) Hétfőn beiratkozom külön tornára, és előfizetek a sport­újságokra. (SZEPTEMBER 23, VASÁR­NAP) Tegnap összejövetel volt ab­ban a pénzügyi hivatalban, ahol Anyuci dolgozik. Egy életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb ezen az es­tén. Megértettem, hogy az iga­zi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szóra­kozásokban található meg. Mennyivel szebb ennél kedé­lyes asztaltársaságban üldö­gélni, vidám élcelődés és csendes nótázgatás közben, olyan érdekes, izgalmas fo­galmakkal ismerkedni, mint például: adóalap, illetékmen­tesség, számlalikvidálás. Per­sze csak akkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi: egy alacsony, barna, érett ko­rú pénzügyi szakember. Agyő, naplóm, sietek, elcsentem né­hány közgazdasági szakköny­vet Anyucitól, azt akarom ol­vasgatni! Egyébként Ferenc a leg­szebb férfinév a világon! (SZEPTEMBER 30, VASÁR­NAP) Illetve: Tibor! Csakis Ti­bor! Tegnap este ismerked­tem meg az Igazival Apuék­nél, a Vegyigyár bálján. Min­dig ilyenről álmodoztam: 22 éves, koromfekete, középma­gas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövő a vegy­iparé! Természetesen, én is vegyész leszek, és együtt fo­gunk kísérletezni Tiborral a hőlégálló kencelakk előállí­tásán! Borsos Miklós tihanyi műtermében Jól aludt, An­— Na, hogy aludt? na néni? Amikor az utolsó kortyot itta a ká­véból, a takarítólány leszaladt a segéd­munkáshoz. — Igaza van — mondta —, bolond ez az öregasszony. Beágyazott... Lehet, hogy sepregetett is. Reggeli után a fiatalok röplabdázni mentek. Hívták az öregasszonyt is. De az csak nevetett: — Mégcsak az kellene ... Semmi más, csak az kellene — mondta. A kert végére ment. Sétálni. Leült volna szívesen a nappal szemben szu­nyókálni, de padot nem talált. Harminc éve falécekből készült, ké­nyelmes, görbe hátú pad állt itt. Azon az estén, amikor a fekete kendős lány vőlegénye behívót kapott, itt ültek, itt búcsúztak. Azt mondta a fiú: — Ha nem jövök, felejtsél el. — Nem — mondta a lány —, vissza­jössz. A fiatal vendég a 17-es szoba ablaká­ból leste őket. Elleste a legszebb pilla­natukat. Aztán kegyetlenül odakiabált: — Jöjjön be!... Jöjjön be! Nem csókolta meg a fiút. Előtte nem akarta. Ügy váltak el, csak kézszorítás­sal. Az egyik ment a háborúba golyók elé, a másik a 17-es szobába. Mindkettő parancsra. Az öregasszony lassan lépkedett a kertben. Arra gondolt: ha isten lenne, megtehetné, hogy ne legyen eres a lá­ba. Az írnok jött ki az ajtón. Papírokkal a hóna alatt az utca felé sietett. Ami­kor meglátta az öregasszonyt, megkér­dezte: — Na, Anna néni, hogy érzi magát nálunk? — Jól, jól, fiam — mosolygott az öregasszony —, csak leülnék... Nincs itt pad? — Pad?... Volt az is. Csak már öreg volt, elkorhadt és eltüzeltük. Tíz órakor már forrón tűzött a nap. A fiatalok kiabálva lubickoltak és lab­dáztak a vízben. Ketten csónakkal a túlsó part felé eveztek. Az volt a ter­vük, hogy a másik oldalról mindenki­nek egy kavicsot hoznak ajándékba. Az öregasszony lassan közeledett a part felé. Mintha nyújtani akarná az időt, minél később lássák a testét. A labda, a nagy lendülettől a part fe­lé repült. Az egyik lány a labda után nézett, hirtelen riadtság ült az arcára. — Csúnya — mondta szinte akaratlan —, nagyon csúnya, a lába. Az egyik fiú a lányra nézett. — A sok munkától — mondta. — At­tól... — És az anyjára gondolt. Az any­jának is eres és csúnya a lába. Harminc évvel ezelőtt a két vendég délelőtt fürödni ment, és úszás közben nőkről ábrándozott. így szólt a 17-es szoba lakója: — Azt mondják, vízben, holdsütésnél nagyon jó... — Lehet. — Én még nem próbáltam — mondta a 17-es, és idegesítően nevetett. A fekete kendős lány távol állt tő­lük, felkötött szoknyában egy vendég- gyereket fürdetett A 17-es barátja arra mutatott: — Próbáld meg vele... Tíz pengőért biztos megteszi. — Nem ... Nem kell — mondta a 17­es —, csúnya a lába. — És arra. az esté­re gondolt, amikor a lány nem lett az övé. ' — Csúnya, csúnya — nevetett a má­sik —, csak egy kicsit eres. Egy óra volt, éppen ebédhez kongat­taik, amikor a két fiú csónakkal meg­jött a túlsó partról. Szép, nagy kavicso­kat hoztak ajándékba: tizennyolcat. A legnagyobbat az öregasszonynak adták. — Köszönöm — mondta mókásan az öregasszony. — Képzeljék eh, majd a gyárban elmesélem, a Balatonnál aján­dékot* kaptam egy fiatalembertől... Nem hiszi el senki... Senki sem hiszi el... Nevettek a fiatalok. Nevetett az öreg­asszony is. És ahogy elindultak együtt befelé ebédelni, az öregasszony már nem is gondolt arra, ho'gy eres a lába. A fekete kendős lány 1945-ben hagy­ta el a balatoni villát. Már nem volt kit szolgálni, és a fekete kendős lány el­ment. Két bugyorral, négy fekete ken­dővel indult az országúinak. A vőlegénye huszonnégy éve jött visz- sza. Kereste a lányt, de nem találta. Ku­tatta, de nem találta. Meghalt — gon­dolta. És megbékélt a halállal. Sok ha­lált látott. A fiatalok este moziba mentek. Víg­játékot játszottak. Hívták az örégasz- szonyt is. Velük ment, de, mert fújt a szél, kendőt kötött a fejére. Fekete ken­dőt. A moziban, amikor leült, a nyakán érezte, hogy valaki nézi. Nagyon nézi. Lassan hátra .fordult, egy görbe hátú ember jött felé. — Ne haragudjon — mondta a gör­be hátú ember —, nem dolgozott maga valamikor a kastélyban? — Nem, nem... Sohasem jártam er­re, most vagyok itt először —, mondta az öregasszony. És nem is hazudott. Nem ő volt a fe­kete kendős lány. Csak nagyon hasonlí­tott rá. És ő is mindig fekete kendőt hordott. Harminc évvel ezelőtt is. hatottak művészetére, mind merészebb formai és tar­talmi megoldások felé tágítja művészetét. 1965-ben Tihany­ban volt nagysikerű kiállítása. A következő évben kapta az Egry József-díjat, 1957-ben az érdemes művész címet. 1969-ben a pécsi kisplasztikái biennálé nagydíját nyerte el. Borsos grafikáiban, érmeiben és lemezdomborításaiban is öntörvényű művészetet terem­tett, leggyakrabban és bizo­nyára legszívesebben már­ványba farag. Utánozhatat­lan könnyedséggel, finom for­mákat varázsol a legkemé­nyebb anyagból is. Borsos mindig legközvetle­nebb környezetét örökíti át kőbe, fémbe. Páratlan képze­lettel kombinálja ember és táj meghitt kapcsolatát. A sablo­nokat, szokványos formákat áttörő kompozíciói Velencé­ben, Rómában, Zürichben, Stockholmban, Bécsben, Osló­ban, Svájcban egyaránt nagy elismerésre találtak. Ősztől tavaszig a budai la­kás kicsiny, három méter szé­les, öt méter magas torony­szobájában alkot. A fény felé tárulkozó, modern vonalú szép márványszobrai azonban Ti­hanyban készülnek, a kert vé­gi kis műterem előtt. 1 * gyönyörű pannon táj, a Balaton varázsa ad- ta az ötletet Bor­sos Miklósnak, hogy feleségével: Kéry Ilonával itt teremtse meg a legsa­játosabb világát. A tihanyi villa, amelyet három évtizede formálnak a maguk képére, lassan zarándokhely lesz. Ta­vasztól őszig ismerősök, bará­tok, hazai és külföldi pályatár­sak adják egymásnak sűrűn a kilincset, hogy megismerjék a tihanyi ház atmoszféráját, megannyi szépégét. A Borsos­házaspár ide gyűjtötte maga köré mindazokat az egzotikus növényeket, cserjéket, virágo­kat, a villa belső világához illő hangulatos bútorokat, tár­gyakat, amelyek együtt adják a művész legotthonosabb vilá­gát. Hamar Imre JANKOVICH FERENC: Cegléd ünnepére Cegléd népe, tudod te a szót, a zúgót, a magasztost: szent ige lesz az köztünk, Dózsa mit égbe kiáltott, állva az Alföld nagy piacán, körülötte özönlő népe, m nt fölvert tenger, üvöltött: Győz a szabadság! Vérbe borult a szabadság napja, gyászba, koromba. * Sírt a nagy ének, s újra akadt hős szája, Kossuthja, Állva az Alföld nagy piacán, körülötte özönlő népe, mint fölvert tenger üvöltött: Győz a szabadság! Akkor se győzött az; de ma újra, harmadik ízben, a hatszáz éves Cegléd népe kiáltja újonnan, hol tettekben a fürt s a kalásznak tengere támad, régi kun öklök népe dalol fel a századok ormán: Győz a szabadság! BESZE IMRE: Hazatérés Megnőtt a házunk. Hosszúra pyúlt az aszfalt is, kertünk alatt árnnyal versengve futott az út. Este volt, neon-lámpa gyúlt a tompaháti, nedvesorrú fák felett. Éhes gyerek sírását hallgatóztam, de rádió és zenegép dalolt — éhes szemek ködös fájdalmát néztem, de könyvtárakat láttam, esti fényben — ó, aprólelkű, sírós gyermek-évem: egy pillantást, egy percet, ami volt! Eltemették azt a füstös-lámpás, rozzant-viskós, kastélyos falut, melyben zsírtalan lé, Házi Áldás volt a mindennapi, bolti pult. S eltemettem szalmaágyas, férges, bába-nénis, maszat koromat — sírgödrébe dobok egészséges if jakról írt, új verssorokat. VARGA RUDOLF: A költő A költő olyan léghajós, ki fölszáll szülőföldestül, mindenestül de ha kell kosarából nehezékül kidobja feleségét, hat gyerekét, szerelmi levelezésével és írógépét' könyveit és fényképeit, fogkeféjét, műfogsorát sorrendjeit ha van neki és nyakkendőjét székestül és diplomáját, ha van neki és kétkedéseit, gyűlöletét, szívének homokzsákjait, csak azért, hogy égbe vigye egy hajó. A költő olyan léghajós ki ismeri a magasság mélységét de ha kell kiugrik maga is, olyan léghajós a költő, ki lehetne paraszt, idegenlégiós és tengeralattjárós is .. Tihany leánya (1957) bekapcsolódott a művészeti élet szervezésébe. Tagja lett a Művészeti Tanácsnak, a Szi- nyei Társaságnak. 1960-ig az Iparművészeti Főiskolán taní­tott. 1953-ban kapott Mun- káesy-díjat. 1951-ben kezdte művészi portréinak sorát Egry Józsefről mintázott szobrával. Portréit sohasem modell után mintázza, mindig a belső lé­nyeg megrágadására törekszik. Mintegy félszázra tehető azok­nak a portréinak száma, ame­lyeket klasszikus, vagy kor­társ írókról, művészekről ké­szített. 1957-ben a Művelődés- ügyi Minisztérium rendezte meg gyűjteményes kiállítását. Ekkor kapott Kossuth-díjat is. Két év múlva a carrarai nem­zetközi biennálén nyert első díjat. Ismételt külföldi utazásai: olaszországi, franciaországi, angliai és görögországi tanul­mányútjai termékenyítőén B orsos Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas, érde­mes művészünk idén a Magyar Népköztársaság kiváló művésze címet kapta. A művésznek az év elején volt Esztergomban a Babits- illusztrációit bemutató tárlata, majd kiállítása á szegedi Mó­ra Ferenc Múzeumban. A pé­csi Janus Pannónius-ünnepsé- gek alkalmával leplezték le a kiváló humanista költőről ké­szített szobrát. Ezek az események is mu­tatják, hogy a 65 éves művész pályájának, alkotó erejének legszebb, legtermékenyebb pe­riódusát éli. Nemrég készítet­te el Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre portréját, Karinthy Frigyes, Heltai Jenő síremlékét és számos már­ványszobrot, könyvillusztrá­ciót. A múlt évi lipcsei könyv­világkiállításon ezüstérmet nyert. A művész vallomása sze­rint három város at­moszférája hatott egyénisége, művészete í kialakulására: Nagyszeben, i Győr, Firenze. Nagyszebenben i született 1906. augusztus 13- : án, nagy múltú székely csa- i Iádban. Édesapja órásmester i volt, édesanyját korán elveszí- ! tette. Az első világháború utá- j ni években a család Nagysze- : benből Győrbe sodródott. Itt ! tanulta ki a vésnöki mester- , ! séget. A Rába-parti városban ! rajzstúdiumokat végez, fest és «szórós kapcsolatban él a zené­ivel is, hegedül. Évek múlnak ! el, amíg a szobrászvésővel ! életreszólóan eljegyzi magát. ! Bár az ecsethez és a hegedű- ! höz sem lett hűtlen. ! 1928-ban Budapestre költö­; zik, hogy a festészetet hivatott > mesterektől tanulhassa. Ebben > az évben azonban nem vették > fel a Képzőművészeti Főisko- ! Iára. Fél évre Firenzébe megy. ! A következő esztendőben ke- ! rül a Képzőművészeti Főisko- i Iára. Csakhamar ráébred azon- ‘ ban, hogy a készülődésnek, ta- j nulásnak nem ez a legalkal- i masabb formája számára. ! Nyakába veszi a világot, ! gyalogszerrel bejárja Olasz- ! országot, Franciaországot, j tanulmányozza a nagy ka- § tedrálisokat, s a klasszikus $ alkotók remekműveit. Különö- $ sen megkedveli a reneszánsz 5 szobrokat. De hazatérve Győr- $ be, még jó ideig a piktúra ^ bűvöletében él, festőnek ké- $ szül. 5 “S^flgy napon aztán hazavisz $ Bob egy jókora kemény kö- ; w H vet, faragja, formálja a ; maga készítette véső­5 vei. Mint vésnök már koráb- 5 ban megismerkedett a fémes Kiváló művészeink BORSÓS MIKLÓS • 1 í (OKTÓBER 22.) Tegnap igazi húshagyókedd \ volt nálunk. Még a húst is! otthagytam a vacsoránál. Apu\ annyira murizott velem az > ellenőrzőm miatt. Az a vén, \ undok Jávorlaky képes volt\ beleírni: „Leányuk .tanulmá­nyi előmenetele minden tárgyból fokozatosan romlik’’. így hát nagyon kell tanul- . noyi, napiócskám. Egy nőnek, \ aki örökre kiábrándult a fér-; fiákból, sokat kell tudnia\ ahhoz, hogy egyedül, a fér-; fiák támasza nélkül megálljon} az élet viharában! És tanul-] nőm kell azért is, hogy Apu- \ nak a kedvében járjak, külön-! ben nem enged el jövő szom- [ baton Gerendayékhoz, házi-> bulira. Pedig úgy tudom, Csa- ! ba is ott lesz.,. ! Csak tudnám, mi az, hogy hőlégálló? Azonnal fel is hí­vom a különleges tudakozót. (OKTOBER 6, VASÁRNAP) Pályát választottam, végleg és visszavonhatatlanul: peda­gógus leszek. Az a pálya, amelyen olyan kiválóságok működnek, mint Jávorlaky Ádám, az új osztályfőnökünk, minden hivatásnál különb le­het! Valóságos férfiideál: ma­gas termet, kissé hajlott hát, őszülő halánték. És hogy mu­zsikál az a gyönyörű neve! Tegnap' este, az iskolában is­mertem meg közelebbről. Tán­colt velem egy tangót, s köz­ben az iskolai önkorrhányzát­ról beszélgettünk __ Ho lnap kikölcsönzSm a könyvtárból az egész pedagó­giai szakirodalmat! anyagok tulajdonságaival, s megpróbálkozik lemezdombo­rítással, éremkészítéssel is. 1942-ben egy csoportos kiállí­táson a budapesti Nemzeti Szalonban mutatkozik be raj­zokkal, rézdomborításokkal. 1941-ben a Tamás Galériában állított ki. 1943-ban az Ernst Múzeumban Dési-Huberrel, Domanovszkyval, Gadányival, Barcsayval és Pálfival állít ki. A felszabadulás után a fő­városba költözött, s aktívan

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom