Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-31 / 257. szám
8 i*tai HtC 1 tÄirtop 1972. OKTOBER 31., KEDD lyi A . 1972. október 31, kedd, Farkas napja. A nap kél: 6.26, nyugszik: 16.29 órakar. A hold kél: 0.28,nyugszik: 13.58 órakor. Felhős idő, eső nélkül. A hajnali és reggeli órákban többfelé köd, néhány helyen ködszitálás. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 — a tartósan ködös helyeken 10 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: csendes, párás, a reggeli és délelőtti órákban ködös idő, ködszitálással. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 3—8 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 milliméter) az ország területének 20 százalékán várható. A Duna vízállása Budapesten 152 centiméter. FEKETEHAZY JANOS NEGYVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1927. október 31-én halt meg — 85 éves korában — Feketcházy János mérnök, neves hídépítő. VégseUyén született és tanulmányait a bécsi, majd a zürichi műegyetemen végezte el. 1866-ban részt vett — fiatal gyakornokként — a wien—stadlaui Duna- híd tervezésében. A kiegyezés után hazatért, és 1983-tól a MÁV igazgatóságának munkatársaként működött; 1892-ben mint a MÁV főmérnöke vonult nyugalomba. Feketcházy különösen a vasszerkezetek tervezésében tűnt ki; 1912-ig az ő tervei alapján épültek a MAV-hidak. Kiemelkedő alkotásai: a budapesti Ferenc József híd, a mai Szabadság híd; a fiumei forgóhíd és a Keleti pályaudvar, az Operaház, a Fő vámház (a mai Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyelem) tetőszerkezete. A műszaki történeti kutatások révén vált ismeretessé, hogy ő tervezte a szegedi Tisza-liidat is, amelyet azután a világhírű francia Eiffcl-cég épített meg. Külföldön is e'terjed- tek a maguk idejében különösen korszerűnek számító vasúti mozdonyfordító korongjai és hadászati hídszerkezetei. Nevét a legjelentősebb magyar műszaki alkotók sorában őrzi a mérnöktudomány. Gárdonyira emlékeztek ötven esztendővel ezelőtt, 1922. október 30-án halt meg Gárdonyi Géza. Hétfőn az évforduló alkalmából koszorúzá- si ünnepséget rendeztek Egerben az' író sírjánál. A nap kiemelkedő eseményeként megtartotta alakuló ülését Egerben a Gárdonyi Géza Társaság. Célja, a Gárdonyi-hagyaték ápolása, a város haladó szellemi örökségének fölkaro- 1 lása, dokumentálása. — Korszerű fűtés a szigeten. A Szentendrei-sziget községeiben is egyre több házban térnek át az olajtüzelésre: a helyi iparcikk- boltokban a lakosság az idén ősszel kétszer annyi olajkályhát vásárolt, mint tavaly ilyenkor. A megnövekedett keresletre a Dunakanyar ÁFÉSZ három új tüzelőolajtelepet létesített a szigeten, Kisorosziban, Szigetmonostoron és Pócsme- gyeren. — Egymillió tonna. Sikeres fazdasági évnek ígérkezik az idei a Cement- és Mészművek Váci Gyárában. Várható, hogy több mint egymillió tonna cement hagyja el az üzemet, és így előreláthatóan 13 millió forintos nyereségtervüket is túlteljesítik. / — Könyvtárosképzés Vácott, Huszonkét váci, és kör- j nyékbeli szakszervezeti, , üzemi könyvtárost képeztek : ki az idén az SZMT váci, körzeti könyvtárának alap- [ fokú könyvtárostanfolyamán, amelynek végén a . hallgatók vizsgát is tettek. A négy héten keresztül naponta megtartott előadások nagy részét a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársai tartották. — KGST-együttműködés. Csehszlovákiában gyártott hengerperselyek szerelését tervezik termékeikbe — a szocialista országok közötti integráció keretében — a Csepel Autógyárban. Jelenleg a csepeli gyár kutatási osztályán tanulmányoznák a csehszlovák alkatrészeket. — Négy gyakorlóiskola október 1-től a gödöllői Agrártudományi Egyetem gyakorlóiskolájaként működik a fővárosi, volt Asztalos János Kertészeti és Föld-, mérési Szakiskola, a Bercsényi Miklós Élelmiszer' ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, a váci Táncsics Mihály Mező- gazdasági Szakközépiskola, és a Piliscsabai Mezőgazdasági Szakközépiskola. — 360 millió forint értékű • terméket készítenek az idén a kiskunlacházi ÉGSZÖV dolgozói. Ebből csaknem 130 millió forint értékű vasipari munkát végeznek, kazánokat építenek, öntödéket korszerűsítenek. A termelőszövetkezeteknek ez az építőipari és gépipari társulása közel kétezer dolgozót foglalkoztat. —. Megfordult arány. Míg az 1960-as népszámlálás adatai szerint a megye aktív keresőinek 47 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, i; és az ipar csak 25 százalékát foglalkoztatta a dolgozóknak,' 1970-re ez az arány megfordult: a mező- gazdaságban az aktív kere- ) sőknek csak 27, az iparban már 37 százaléka dolgozott. Új bélyegek XJtfeg festmények elnevezéssel, hét címletből álló, új bélyegsorozatot hoz forgalomba november 5-én a posta. A bélyegek az üvegfestmányek eredeti színeiben, több színű ofszet nyomással, vízjel nélküli fehér papíron, Zombory Éva grafikusművész grafikái alapján készültek. OKTOBER 31: Világ takarékossági nap KétmüEiárd-háromszaztizennyoIcmiüió forint betét November 7. Moszkvában, Leningrádban Pest megyéből 600-an utaznak a Szovjetunióba Hétfőn délután Vácott, a járási hivatal tanácstermében, az október 31-i világtakarékos- sági nap alkalmából ankétot rendezett az OTP Pest megyei Igazgatósága. Pogány Miklós, az igazgatóság vezetője fogadta a vendégeket; Baráth Endrét, a váci járási pártbizottság első titkárát, dr. Vida Gyulát, a járási hivatal elnökét, a járás és a város politikai, gazdasági és társadalmi életének vezetőit. Kovács Antalné (a képen),a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága titkára ünnepi megemlékezésében vázolta, hogy 1965 óta megyénk miképpen csatlakozott a világtakarékossági nap mozgalomhoz. Külön szólt az ifjúsági takarékbetétről, amely a fiatalok lakásépítési terveit támogatja, valamint méltatta azt a tevékenységet, amit az OTP most már nemcsak a lakosság, hanem a tanácsok bankjaként is végez. • — Nem véletlen, hogy éppen Vácott emlékeznek meg a világtakarékossági napról — mondotta Pogány Miklós. — Hazánkban ötvenhárommil- liárd forint a betétállomány, ebből kétmilliárd-háromszáz- tizennyolcmillió a Pest megyeieké, míg a váci járásra és Vácra háromszázötvenhét és fél millió jut. Felszólalt az ankéton Baráth Endre, a járási pártbizottság első titkára, aki az OTP segítőkészségét, Dunakeszi jövendő várossá fejlesztése érdekében kifejtett munkásságát méltatta és Nagy Sándor, a váci városi KISZ-bizottság titkára, aki ismertette, hogy az évek során az OTP megyei (Gábor Viktor fotó.) igazgatósága hogyan járult hozzá a fiatalok lakásépítési akciójához. k. m. \ Jól élnek a bus Ez év tavaszán a Balatoni Vízvédelmi Bizottság engedélyével új halfajta került a Balatonba. Kísérletképpen 5400, átlagosan 30« dekás fehér, illetve pettyes busát telepítettek a tóba. Köztudott, hogy ez a halfajta rendkívül eleven, és, ha módja van rá, magas ívben kiugrik a hálóból. Ennek ellenére már júniusban rendszeresen fogtak busát a balatoni halászok. Az átlagos súlygyarapoHATVANRÓL SZÁZRA Burkolt vágányok — gyorsabb ütemben Sok gondot okoz a Budapesti Közlekedési Vállalatnak az úgynevezett burkolt vágányok építése, felújítása. Néhány hónappal ezelőtt újfajta vágányfektetési kísérletbe fogtak a Dobozi utcában: mintegy százméternyi hosszban betonágyazatban helyezték el a sínszálakat, , URH Hírek. Időjárásjelentés. j A rádió és a televízió mai műsora i».»»: 18.10: Iskoiarádió. 18.25: A Spanyol I Tánczenei koktél. 15.20: Saint- Nemzeti Zenekar hangversenye a Saens: Bevezetés és rondo capric- j luganoi fesztiválon. 19.45: Diaktü- cioso. 15.30: Hírek. 15.33: Dalok az , k«r- 20.05: Geraint Evant énekel, ifjúságról. 15.45: Csizmadia Imre 1 20.34: Hírek. 20.37: Magnósok linóimból. 15.55: Hangverseny a stú- nyelem. 21.22: Magyar zeneszer- 8.18: Irina Arhipova énekel. 9.00: | dióban (élő). Divéky Zsuzsa éne- * - ^- i s*1” az ( )• “ Gyermekrádió. 9 35: Vidéki népi kék H.!®; Vadfazok otperee 16 1 . “0™a^4^el2e,"fef „úek? ÄSzenekarok műsorából. 10.00: Hírek. Polkák. íb.JO • I toiAnte« iVTíí^i-ztSrá* 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. muzsika. 12.00: Déli harangszó, Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Népdalfeldolgozások. 14.15: Gyermekrádió. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek. 15.10: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Petőfi-kalendárium. 16.11: Kókai Rezső: Szerenád vonóstrióismertetés. 16.36: Csúcsforgalom jelentés. Műsorzárás, (élő). Közben: 17.30—17.33: Hírek. TFLEVIZIO 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: j , A . Vita a „meztelen majom” körül, I 8.0o: ITV. Számtan-mértan á. I. beszélgetés az álLatmagatartástan- V. o. 9.00: Környezetismeret á. i. ról és emberi vonatkozásairól. J11 °* 9-2j: Győzhet-e Ameri18.35: Németh Mária és Giovanni ka Vietnamban. 9.55: Történelem Martinelli énekel. 19.06: Egy szál ! a* u v* °* 11,5oS Számlán-mértan drót. 19.26: Üj könyvek. 19.29: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét.* Jeanra. 16.29: Kerületről kerületre: An- né-Marie Darré zongoraestje. Köz gyalföld. 16.49: Jack Grunsky sa- | ben: Kb. 20.35: Esti krónika II. ki- ját szerzeményeiből énekel. 17.00: | adása. Kb. 20.50: A hangverseny- Hírek. 17.05: Fiatalok stúdiója. | közvetítés folytatása. Kb. 21.30: 17.25: Csárdások. 17.35: Kikre szá- Mario Lanza énekel, a Mantovani Ma 18.10-kor a tv-ben: 21.50: Tv-híradó á. i. VII. o. 13.10: Számtan-mértan á. i. V. o. 14.00: Környezetismeret. 14.55: Történelem. 16.40: Számtan- mértan á. i. VII. o. 17.10: Hírek. 17.15: Életet az éveknek. 17.45: Hogy vagytok, mit csináltok. 18.10: Határidő 1972. Kapcsolásos műsor. 19.10: Rek!ámműsor. 19.15: Esti míth'aíTaz" üj~ gyári 18.boi_Könnyű- { zenekar játszik. 22.00: Hangver- j j^“! ^áaügyf" játék “két ‘t n ÄfrÄ! SSS: dSÍ: í «'Vétóiról - 19.45: A hónap slágerei. 20.25: Nép- játékokból. 24.00: Hírek. Időjárás- Nyitott boríték. 22.30: - dalest. 21.00: Hírek. 21.03: Kilátó, jelentés. Műsorzárás. 1 2. kiadasa. A Rádió kulturális világhíradója. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Amerika — választás előtt. 22.30: A Tonhaüe zenekar hangversenye a zürichi ünnepi heteken. Közben: 23.08: Jó éjszakát. Tóth Árpád versei. 23.11: A hangver- senyközvetítés folytatása. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Virágénekek. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Hírek. 9.03: Német, szlovák dalok. 9.18: Kórusok, hangszerszó'ók. 10.00— 11.53: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Útikalauz üdülőknek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.53: Könyvek, tájak, emberek. 12.00: Operarészletek. 13.00: Hírek. 13.03: Törvény- könyv. 13.19: Hallgassuk együtt. 13.45: Időjárás- és vf zárás jelentés. Kettőtől hatig. 14.00: Uhlmann Ottó és G. Dénes György táncdalaiból. 14.10: A konfekcióipar téli kirakata. 14.20: Glinka: Jota aragonese. Szimfonikus zene. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.35: s kipróbálták, hogyan bírják a huzamosabb megterhelést. Az itt szerzett tapasztalatok alapján egy lépéssel sikerült továbbjutniuk: most már az építési technológiát kísérletezik ki. Arra kíváncsiak az építők, hogy hétórás vágányzár mellett hány folyóméter sínpárt tudnak elhelyezni anélkül, hogy ennek a munkának a közlekedés vallaná kárát. Az első napokban 60 méter hosszban sikerült a betonalj azatot és a síneket elhelyezni, némi gyakorlat után pedig elérték a napi száz métert. Nagy segítséget kaptak az építők e munka végzésénél a MÁV-tól, amely erre az időszakra megfelelő konténerrakodót bocsátott rendelkezésükre. az egyik, 10-én a másik repülős csoport Leningrádba. Hét napot töltenek „Észak Velencéjében”. A harmincegy fős' vonatos kiscsoportok november 3-ától kezdődően naponta indulnak útra, ugyancsak a Kijev—Moszkva útvonalon. • A barátságuta-kon részt vevők több mint kilencven százaléka az utazást kiemelkedő munkájáért, jutalomként kapja munkahelyétől. A legtöbb dolgozó jutalomként a vecsési Zöldmező Termelőszövetkezetből utazik, 30 tsz- tag és alkalmazott, a Pest megyei 6. számú Építőipari Vállalat 21, a sződi Egyesült Virágzó Termelőszövetkezet 16 dolgozóját jutalmazta külföldi úttal. A PEVDI-ből 13, az érdi Bentavölgye Tsz-ből, a gödöllői Petőfi Tsz-ből, a nagykátai Építőipari Ktsz-ből, az üllői ÁFÉSZ-től, az Egyesült Izzó váci képcsőgyárából, a FORTÉ-ből és még számos üzemből, szövetkezetből 6—10 dolgozó tölti az ünnepet a Szovjetunióban. Többen vesznek részt a barátságutakon a népfront társadalmi bizottságai, a népfrontmozgalom aktivistái közül, jutalomból, több éves eredményes munkájukért. Segíti egymást a dohánygyár és a vármúzeum Az Egri Dohánygyár és a Dobó István vármúzeum együttműködési szerződést kötött. A szocialista együttműködés keretében az Egri Dohánygyár biztosítja a vármúzeum kulturális feladatainak teljesítéséhez szükséges műszaki feltételeket, a múzeum viszont elősegíti a dohánygyári dolgozók helytörténeti ismereteinek bővítését és felkutatja az üzem történeti emlékeit. A dohánygyár szocialista brigádjai a vármúzeum és a hozzá tartozó Gárdonyi-ház területén és helyiségeiben szükség esetén elvégzik a különböző javítási és karbantartási munkálatokat. Halálos balesetek Cegléd határában a villanysorompót kikerülve hajtott a vasúti sínekre lovaskocsijával Rajna Gúla 53 éves fogatos, s egy gyorsvonat a kocsinak ütközött. A karambol következtében a figyelmetlen hajtó a helyszínen meghalt. Ve- csés belterületén figyelmetlenül ment át az úttesten Kovács Sándor 37 éves budapesti lakos, s egy gépkocsi elgázolta. A gyalogos sérüléseibe belehalt. A pilisi vasútállomás közelében ittasan ment át s síneken Balázs Mihály 30 éves dánszentmiklósi tsz-tag. s egy gyorsvonat elütötte. A figyelmetlen ember a helyszínen életét vesztette. Átadták rendeltetésének az MHSZ rádió-ve.senyállomását A fővárosi párt-, állami és társadalmi szervek vezetőinek jelenlétében hétfőn délelőtt a Hármashatárhegyen ünnepélyesen adták át a Magyar Honvédelmi Szövetség rádió-ver- senyállomását. Az ünnepi esemény résztvevőinek az állomás korszerű adó-vevő berendezését működés közben is be mutatták. Az átadási ünnepség programjában szerepelt a rádiókapcsolat felvétele, illet ve üzenetváltás Budapest és Moszkva, valamint Budapest és az ezeréves Székesfehérvf között. PEST MEGYEI HIKLAr a Magyar Szocialista Munkáspá Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes s SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Szerkesztőség: Budapest. VIH.. Somogyi Béla u. 6. .1. er Leveleim: Bp. lu. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség es a. kiadóbívata központ, telefonta: 443- 100 142-220. Titkárság: 140—447. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. INDEX: 25 064 rer|eszti a Magyar Posta El fizethető oármelv oostahivatafn a kézbesítőknél, a posta mrla üzleteiben és a Posta K Hírlap irodánál (Bp., V.. Ji nádor tér l. sz.i. Előfizetési I hónapra 20 forint. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága az IBUSZ Keleti Irodájával karöltve ba- rátságutakat szervezett az idén is, november 7-e alkalmából a Szovjetunióba. A meghirdetett — sorrendben hatodik — barátságvonat iránt példa nélkül álló érdeklődés nyilvánult meg, a 320 helyre mégegyszer annyian jelentkeztek. Hogy mindenki jelentkezését elfogadhassák, a vonaton kívül még két repülős és öt vonatos, úgynevezett kiscsoportot * állítottak össze. A békevonat november 4-én indul Kijev érintésével Moszkvába. Utasai megismerkednek Kijev és Moszkva nevezetességeivel, és Moszkvában részt vesznek a november 7-i ünnepi díszszemlén és jelvonuláson. Negyedikén indul ák a Balatonban dás már 2 hónap múltán háromszoros volt. Az őszi próbahalászatok még meglepőbb eredményről tanúskodnak: a kifogott fehér busák 1,60—1,80, a pettyes busák pedig 2,20—2,40 kilós súlyt értek el. A haltenyésztési szakemberek arra következtetnek, hogy a busák kitűnő környezetre találtak a Balatonban; a tó mikro- szervezetei között sok értékes táplálékhoz jutnak. • Határidő: 1972 Kapcsolásos műsor. Egy mindig — s ezidőtájt kiváltképpen — aktuális témával foglalkozik az adás: a beruházásokkal, pontosabban közülük azokkal, amelyek elkészülést határideje 1972. Egy-egy beruházás úgynevezett „átfutási” ideje igen nagy jelentőségű jövedelmi szempontokból is, hiszen minden többtgtnappal százezrektől esik el a népgazdaság. S mindezek hatással vannak a költségvetési egyensúlyra is. Nemrégiben hozott hathatós intézkedéseket a kormányzat a beruházásokkal kapcsolatban, néhány tervezett létesítmény építését le is állította — éppen az egyensúly érdekében. A műsor — körkapcsolással — képet kíván adni néhány olyan beruházás állásiról, amelynek elkészültét a tervek 1972-re szabták meg, így a győri műbőr-gyárba, a salgótarjáni gáztűzhely- gyárba, s még néhány helyre látogathatunk el a, kamerák segítségével, az illetékeseket pedig a rinorterek kérdezik a költségekről, az átfutási idő túllépésekről. Milliárdokról van tehát szó — a népvagyon felhasználásának mikéntjéről.