Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

1972. OKTÓBER 29., VASARNAP megyei ''K-Jtia-lap Tanulságok és kérdőjelek Mi a tsz-mei lék üzemek jövője? Beszélgetés úr. Bíró Ferenccel, c megyei pártbizottság titkárával Jóllehet a mezőgazdaság szakmai körei oen nincs sem­miféle vita a termelőszövet­kezetek kisegítő, melléküze­mek tevékenységének létjo­gosultságát illetően, a laikus berkekből azonban olykor előtör bizonyos értetlenség: van-e szükség arra, hogy min­dennapi élelmünk előállítói holmi — úgymond — felada­tuktól „távoleső” dolgokkal is foglalkozzanak ? Nagy egészében persze min­denki belátja, hogy ameny- nyiben okkal szólunk a me­zőgazdaság iparosodásáról, te­hát az alapanyagok megterme­lésében is mind nagyobb sze­rephez jutó szakosított állat- tenyésztő telepekről, gépesí­tettségről, akkor oda nél­külözhetetlen a szerelő, a la­katos és így tovább. Ám az ipari termékek produkálása egyes vélemények szerint nem tartozik a termelőszövetke­zetek tennivalói közé. Kivált­képpen akkor éleződnek ezek a hangok, ha hiány támad va­lamely agrártermék piacán, fölszökken mondjuk a zöldség ára. Megyei áttekintés Á kiterjedt témakör 1969 óta két ízben szerepelt a kor­mány előtt, két határozat is született, s az utóbbi, az 1971- es keltezésű módosításra ke­rül. Éppen ezért a végrehajtás helyett most pusztán a tapasz­talatok tárházát kívánjuk fölnyitni olvasóink előtt. Bő­séges adalék áll rendelke­zésre ehhez, hiszen az utób­bi hetekben mind a Pest me­gyei pártbizottság végrehajtó bizottsága, mind a Pest me­gyei Tanács vb foglalkozott a kiegészítő üzemek helyzeté­vel. E szerint a megye me­zőgazdasági szövetkezeteiben 510 ipari, 74 élelemfeldolgozó, 159 szolgáltató és 232 ven­déglátó, illetve kiskereske­delmi üzemág található. Dr. Biró Ferencet, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kárát azzal a kéréssel keres­tem fel, hogy fejtse ki véle­ményét e tevékenység indo­koltságáról és jövendőjéről. Elöljáróba egy passzust ragad­tam ki a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osz­tálya által készített, s a vb ál­tal elfogadott dokumentumból. Eszerint: „Tapasztalataink azt mutatták, hogy a mezőgazda- sági szövetkezetek gazdasági eredményében jelentős szere­pet játszott a melléküzemági tevékenység gyakorlása; a képződő nyereség elősegítette az alaptevékenység fejleszté­sét és alapvetően hozzájárult a szövetkezeti beruházások pénzügyi fedezetének előte­remtéséhez”. Rossz iermelési adottságok — Ezt a megállapítást sok­szorosan igazolni lehet — mondja dr. Biró Ferenc. — Kezdjük tán egy kis törté­nelmi visszapillantással: 1963- ban például, amikor még álig volt melléküzem, 90 szövetke­zet zárta veszteségesen az évet — tavaly már csak 17. Meggyőződésem, hogy ameny- nyiben nem lenne a szóban forgó forrás, akkor ez az utóbbi szám mindenképpen több lenne, illetve a terme­lés fenntartásához a mainak többszörösét kellene nyújtani állami támogatás formájá­ban. Ezzel szemben az a hely­zet, hogy míg a támogatások állandóan csökkennek, addig a jövedelemelvonás lényege­sen növekszik. — Hallhatnék erre egy ada­tot? Gondolom, a világosabb képhez ily módon is hozzá­járulhatunk, hiszen szokás itt-ott „a mezőgazdaság eltar­tásáról” beszélni... — Csupán egy esztendőt vizsgálva is, a következőt mondhatom erről: 1970-hez képest 1971-ben 9 százalékkal csökkent az állami támogatás összege, míg az elvonásé, vagyis a. költségvetési befize­tésé 37 százalékkal emelkedett egyetlen esztendő alatt! Ab­szolút számokban ez annyit tesz, hogy tavaly 140 millió forintra rúgott a támogatá­sok mértéke, de 736 millióra a befizetéseké. Ami az idei esztendőt illeti, ez a folyamat, tehát mindkét tendencia erősbödött. Természetes tehát, hogy a megyei pártbizottság vb úgy értékelte: a szövetke­zeteknek ez a kiegészítő tevé­kenysége rendkívül hasznos, mégpedig mind gazdaságpoli­tikai, mind társadalompolitikai szempontból. A megye terme­lőszövetkezeteinek majdnem a fele kedvezőtlen termelési adottságú területen gazdálko­dik, ez az adottság rosszabb az országos átlagnál. így aztán az árviszonyok miatt a gazdál­kodás költségei sok helyütt nem térülnek meg. A szövet­kezetek viszont rákényszerül­nek arra, hogy termelésüket — elsősorban gazdasági okok miatt — állandóan fejlesszék. Százezer ember elvándorolt — Milyen sajátos gondokat támaszt a főváros közelsége? — Ha valahol, úgy ezekben a szövetkezetekben érződik el­sősorban Budapest elszívó ha­tása — folytatja a megyei pártbizottság titkára. — Hoz­závetőleg 10—12 év alatt több mint százezer ember hagyta ott a megye 'mezőgaz­daságát, mégpedig zömében a legjobb munkaerő. Hogyan lehet ezt pótolni? A válasz kézenfekvő: műszaki fejlesz­téssel! Igen ám, de miből ke­rül a fedezet? A mezőgazdasá­gi ágazatok eredményeiből nem képesek a szövetkezetek annyit akkumulálni, hogy a fejlesztés a követelményeknek megfelelő színvonalú legyen, tehát gazdasági kényszer alatt keresik a kivezető utat. A fő­város másik hatása: a közel­ség kétségkívül kedvező köz- gazdasági adottság, amit a tsz-vezetők felismertek. S mivél a kiegészítő üzemekből származó nettó jövedelmek magasabbak, mint a mezőgaz­daságban, alapos gazdasági megfontolásból elkezdték ezek fejlesztését. Viszonylag kevés beruházásból néhány esztendő alatt jelentős szolgáltatói s ter­melői tevékenység nőtt ki. A következmény: a tsz-ek évi bruttó termelési értéke már eléri a 6 milliárd forintot, s ennek hozzávetőleg a fele az említett — tehát korántsem mellékes! — körből, a kiegészí­tő tevékenységből adódik. összevetésül: 6—8 éve még az összes termelési érték nem érte el a 3 milliárd forintot! Megkétszereződött mezőgazdasági termelés — Vagyis ily módon sike­rült áthidalni az országos át­lagnál rosszabb termelési adottságot? — Lényegében erről van szó, hiszen több százmillió forint nettó jövedelem realizálódik a kiegészítő üzemekből, s e pénz nagyobb részét a mező- gazdasági fejlesztésre fordí­tották a szövetkezetek, csupán kisebb hányadát használták fel a személyes jövedelmek gya­rapítására. így aztán az orszá­gos átlaghoz képest meggyor­sult a megye mezőgazdaságá­nak műszáki fejlesztése: az át­lagosnál jobban nőttek mind a különféle hozamok, mind a személyi jövedelem. Koráb­ban az országos színvonaltól elmaradt a termésátlag épp úgy, mint a mezőgazdaságban keresők fizetsége, éppen az említett rossz termőhelyi adottságok miatt. Mindent összevéve ma kétszer annyi mezőgazdasági terméket állí­tanak elő a tsz-ek, mint más­dik: ha szénből kellene kielé­gíteni azt az energia- és ve- gyianyag-szükségletet, ame­lyet ma már olajból fedez a világ, akkor éppen még egy­szer annyi szénbányára lenne szükség, mint amennyit jelen­leg ismer az emberiség. A ki- iríérülteket is ideszámolva. A kooperáció láncreakciója A magyar szénvagyon már eleve nem volt elégséges egy korszerű gazdaság alapanyag és energia bázisaként. A ma­gyar gazdaságnak tehát már eleve ezzel az univerzális alapanyaggal kellett számol­nia — a 60-as évek elejétől — a vegyipar és az energiaszer­kezet korszerűsítésében. Az ország energiaszerkezetének átalakítása az MSZMP IX. és X. kongresszusának határoza­tai alapján megy végbe, fo­lyamatosan, megfelelő ütem­ben. 1960-ban pl. az or­szág energiahordozó-mérlegé­ben még csak 18 százalékot tett ki a szénhidrogének ará­nya; 1970-ben már 41 száza­lékot. A negyedik ötéves terv végére pedig eléri majd az 53—55 százalékos arányt. Eh­hez is kell a Tatarnaft szál­lítmánya. Már ma 1,5 millió háztartási kályhát kell ellátni fűtőolajjal. Sokasodnak az ipari és erőművi olajtüzelésű kazánok is — a földgáztüzelé- eűek mellett. így kapcsolódik az energiastruktúra korszerű­sítéséhez is ez az új vezeték. A vegyiparban pedig egy egész nemzetközi kooperációs láncreakciót indított meg az olaj. Az olajra, a szénhidro­génekre épül pl. a korszerű vegyipar első, önálló, nagy bázisa Leninvárosban, a ne­gyedik ötéves terv kiemelt programjaként: az olefinmű. Erre pedig — mint ismeretes — a legkorszerűbb mintájú nemzetközi termelési koope­ráció szerveződhetett: a lenin- városi olefinműben etilént és propilént állítanak elő az Al- metyevszkből Százhalombat­tára érkező nyersolajból nyert és csővezetéken a Tisza part­jára szállított benzinből.- Az etilént és a propilént csövön és tartálykocsikban a Szov­jetunióba szállítják, ahol egy polimerizáló üzem épül. Itt polietilént és polipropilént ké­szítenek abból, a korszerű műszál és csomagolóipar nél­külözhetetlen alapanyagait, s ennek egy részét visszaszállít­ják Magyarországra a műszál- és csomagolóanyagiparnak. A leninvárosi etilén kisebb ré­sze pedig — szintén csövön — Kazincbarcikára jut, ahol az az új pvc-üzemben feldolgoz­zák. És most ezzel még csak néhány százezer, vagy 1 mil­lió tonna olaj útját néztük meg nagyon röviden, abból a 10 millióból, amely évente ér kezik majd a Barátság Il-n. Az olaj- és olajszármazék-ipar azonban a végtelenül fontos alaptermékek majdnem vég­telen sorát produkálja. Mo­torhajtóanyagokat, kenőolaja­kat, bitument, paraffint, ben­zolt, toluolt (a gyógyszeripar­nak stb.). A sor végén pedig megjelenik a jobb és több műszálas textília, kötöttáru, csomagolóanyag, a jobb ha­tásfokú gyógyszerek, a mele­gebb, tisztább, kényelmesebb fűtés, a több benzinkút, a jobb festékek, lakkok... Együtt jelentősen járulnak hozzá a 70-es években az élet- és munkakörülmények továb­bi javításához, az életszínvo­nal emelkedéséhez. Vagyis: nemcsak egyszerűen és pusz­tán egy olajfinomító munká­jához jön az a nyersanyag, 3000 kilométerről, a Barátság I. és II. vezetéken. A Barát­ság kőolajvezeték-rendszerek vagy az összekapcsolt villa- mosenergia-hálózat a szocia­lista országok gazdasági együttműködésének jelenlegi legjelentősebb eredményei. Barátságból és pontos szám­vetés után teremtettük meg azokat: az energia és a nyers­anyag a gazdaságok funda­mentuma. Tehát e rendszerek megteremtésével nem kis rész­ben adtunk egymásnak biztos alapot az együttes és töretlen fejlődéshez. Gerencsér Ferenc PHENJAN Koreai—magyar barátsági nagygyűlés fél évtizeddel ezelőtt — ráadá­sul az akkori munkaerőnek az egyötödével teszik ezt, vagyis tekintélyesen megnőtt a mun­ka termelékenysége. Konjunktúralovagok és társadalmi haszon — Mindez persze nem zár­ja ki, hogy időnként okkal be­szélnek bizonyos vadhajtások­ról... — A mérlegelés alapján a megyei párt-végrehajtóbizott­ság úgy értékelte, hogy ösz- szességében egészséges erőfe­szítésekről van szó, annak el­lenére, hogy — mint minden más területnek — a kiegészítő tevékenységnek is megvannak az árnyoldalai. Mivel kon­junkturális területeken jöttek létre, természetszerű, hogy a konjunktúralovagok is felis­merték a lehetőségeket, s ahol gyenge volt a termelőszövet­kezeti vezetés, ott ki is hasz­nálták ezt saját jövedelmük növelésére. Ez azonban peri­fériális jelenség, amely idegen a szövetkezeti mozgalomtól, s a párt- és tanácsi szervek is fellépnek ellene. Alapjában azonban a jogszabályok sze­rint működnek ezek az üzem­ágak. — A gazdaságpolitikai indo­kok után beszéljünk talán a társadalompolitikai megfon­tolásokról is. — A kiegészítő üzemek tár­sadalmi haszna sem lebecsü­lendő — folytatja a beszélge­tést dr. Bíró Ferenc. — A kü­lönféle szolgáltatásokkal, a la­kosság igényeit kielégítő áru­termeléssel nagymértékben kedvező politikai hatást vál­tottak ki ezek az üzemágak, hiszen a hiánycikkek gyártá­sával csökkent a lakosság bosszúsága. Ezt a tényezőt saj­nos sokan elfelejtik. További megfontolás, hogy mfg áltá­lában kimerültek a munkaerő- tartalékok, a községekben mégis elég jelentős számban vannak olyan családanyák, akik ipari üzemekbe nem szí­vesen járnának el, de helyben örömmel vállalnak munkát. A társadalom számára elveszne ez a munkaerő, ha nem lenne ilyen lehetőség. Egy ipari munkahely megteremtése százezer forintba kerül, aligha kell magyarázni, hogy ez a forrás mennyire jelentős gaz­dasági szempontból is, hiszen állami beruházás nélkül hasz­nosítható. Megnyugtató intézkedés kellene — Nos, éppen ez az iparból kiinduló vádak egyike ... — Megvizsgáltuk, hogy a Csepel Autógyárban milyen a munkaerő mozgása. Megálla­pítottuk, hogy a legkevesebb ember távozik termelőszövet­kezetekbe. Általánosságban is elmondható, hogy a tsz-ek munkaerő-elszívó hatása mi­nimális, nem számottevő. Igaz viszont, hogy néhány szakmában — így az öntödék­ben — kulcsembereket vittek el a szövetkezetek. Ez valódi gond volt az iparban. Az is igaz, hogy az iparból elhívott szakembereket — méghozzá saját tagjaik viszonylagos ro­vására" — jobban megfizették a tsz-ek, mint az iparban. Te­hát a szövetkezetek jobban differenciálták a béreket, mi­ként az állami vállalatok. Ez nem zárja ki azt, hogy az át­lagjövedelem a tsz-ekben ala­csonyabb, mint az iparban. — Bizonyos kérdőjelek még vannak azért a mellék­üzemek jövője előtt... — Vannak: ilyen az arányok kérdése, a „mit-miért fejlesz- szek’” dilemmája, és így to­vább. Nehezen állapítható meg az a bázis is, amelyhez képest a tsz-ek besorolása megtörté­nik majd. Szükséges volna te­hát megnyugtató intézkedés mindebben. Minél előbb lát napvilágot ilyen intézkedés, annál jobb: annál zavartala­nabbá folytathatják mind sa­ját maguknak, mind a társa­dalomnak hasznos kiegészítő tevékenységüket a termelő- szövetkezetek — hängst lyozta (befejezésül dr. Bíró Ferenc. Keresztényi Nándor A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tartózkodó küldöttsége tiszte­letére barátsági nagygyűlést rendezett pénteken este a phenjani Moranbong színház­ban a Haza Egyesítéséért Küz­dő Demokratikus Front. A színház nézőterét betöltő, csaknem ezres tömeg nagy sze­retettel köszöntötte a magyar vendégeket. A koreai és magyar zászlók­kal feldíszített színpadon a gyűlés elnökségében foglalt helyet Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárságának vezeté­sével a magyar küldöttség és Sebestyén Jenő, a Magyar Népköztársaság phenjani nagy­követe, valamint Kang Rjang Uk, a Legfelsőbb Népi Gyűlés alelnöke,,a Haza Egyesítéséért Küzdő Demokratikus Front Országos Elnökségének elnöke, Ho Dzong Szűk, a front kb- titkárságának vezetője. A magyar és a koreai himnusz elhangzása után Ho Riong Szűk és Szentistványi Gyuláné mondott beszédet. A nagygyűlés részvevői me­legen ünnepelték a magyar- koreai barátságot. Rész és egész F ölépült egy óvoda Diósdon. A hatvan gyermeknek napköz­ben otthont adó épületet — amint azt a falán elhelye­zett táblán olvashatjuk — mindössze négy hónap alatt hozták tető alá. Alkotóele­mei: a Mezőgép Tröszt ta­karéküreges acélváz-szer- kezete, s a pátyi Petőfi Ter­melőszövetkezetben gyár­tott cellpanel, a Cellex. Azaz, könnyűszerkezetes építési móddal készült, re­kordidő alatt. Az idén, az első fél évben, a megye ál­lami gazdaságaiban és ter­melőszövetkezeteiben 713 szarvasmarha férőhelyet lé­tesítettek, a szakosított te­lepek programjának része­ként. Az Ipari Szerelvény és Gépgyár — a termék- szerkezet szükséges változ­tatásával járó nehézsége­ken úrrá léve — bekapcso­lódott a közúti járműprog­ramba. S végül: hatmilliárd forint költség fejében két­szeresére, évi hatmillió ton­nára bővül 1975-ig a Dunai Kőolajipari Vállalatnál a feldolgozó kapacitás. Négy, látszatra minden összefüggés nélkül felsorolt példa. S hasonlókat csupán sáját tapasztalatai alapján még néhány tucatnyit em­líthetne az újságíró, holott ismeretei messze állnak a teljességtől. A bőség: bizo­nyíték. Tanúsítója annak, hogy a negyedik ötéves terv kiemelt programjai a leg­szélesebb körben nagy ha­tást gyakorolnak a megye gazdaságára, meggyorsítják a szerkezeti átalakulást, kellő technikai, technoló­giai alapokat hoznak-létre a gyártmányösszetétel kor­szerűsítéséhez. Lényegében a hatvanas évek elején megkezdett, de szembetű­nővé csak napjainkban vált folyamatról van szó. Olyan tevékenységről, amely első ízben szerez érvényt o kon­centráció elvének — s így például a gépiparon belül a közúti járműgyártást emelte ki, mint ahol reális feltételek teremthetők a nemzetközi összehasonlí­tásban is gazdaságos ter­méksorozatok előállításá­hoz —, az intenzív fejlesz­tés módszereinek. Még ak­kor is, ha e programok vég­rehajtásában — valószínűen a szervezés eleddig nálunk ismeretlenül magas színvo­nalát megkövetelő sokrétű kooperációk miatt — vol­tak, s vannak is zökkenők, indenütt meg kell ta­nulni valami egé­szen újat: az össze­függések felismerését — jegyeztem fel a Csepel Autógyárban, fiatal kom­munista közgazdászokkal beszélgetve. Mire gondol­tak? Arra, hogy a vállalati önállóság csakis akkor kap­ja meg igazi értelmét, ha egy működési rendszer ré­szeként érvényesül, ha fi­gyelembe veszi azokat az összefüggéseket, amelyek más vállalatok tucatjaihoz vezetnek, s azoktól megint tovább. Példákat ' említet­tek, igazolva azokkal, hogy , e gondolkodás- és cselek­vésmód még nem általá­M nos: kooperációs partnereik némelyike úgy dolgozik, úgy szállít, úgy számláz, mintha nem is létezne jár­műprogram, vállalati és népgazdasági közös érdek. Nem túloztak ezek a fia­tal emberek, nem saját ta­pasztalataik felnagyításá­val próbáltak elméletet fabrikálni. Amit mondtak, az igaz. Nem csupán a maguk körében, hanem ál­talánosan is. Valóban mindennapi ta­pasztalat, hogy a vállalatok egy része függetleníteni szeretné magát, úgy vélve, csak az a fontos, ami vele történik. Azt tévesztik szem elől, ami a leglényegesebb; a vállalat csak a gazdaság egészében létezhet, máskü­lönben légüres tér venné körül. E vállalati szemel­lenző veszélye nem csupán az, hogy kétségessé teszi az adott kollektíva holnapját, hanem az is, hogy messzi­re gyűrűző hatásokkal vá­ratlan fennakadásokat, azaz zavarokat okoz. A különbö­ző félkész termékek, alkat­részek késedelmes szállítá­sa, változékony minősége, emelkedő ára, a rendelések indokolatlan tologatása, bi­zonyos áruk előállításának megszüntetése a partnerek tudta nélkül, a belföldre és az exportra történő értéke­sítés éles szétválasztása el­ső látásra, hallásra két vál­lalat közötti, nem különö­sebben épületes purparlé, ám legtöbbször homok a kerekek rengetegében. Mert láncreakciót hoz létre, vállalatok sora — amint ezt manapság mondják — „át­hárít”, „akadályközlést tesz”, ám ettől még to­vábbra is csikorognak a ke­rekek. T agadhatatlan, hogy a megye ipara immár, hosszú esztendők óta' í. az országos átlagnál erő­teljesebben bővíti termelé­sét, s az összproduktumon belül növekszik a korszerű iparágak és termékeik sú­lya. Tény az is, hogy a ne­gyedik ötéves terv kiemelt programjai egészséges te- herpróbaként nehezednek mind az ipari, mind a me­zőgazdasági üzemekre. Ép­pen mert szilárdnak ítél­hetjük az alapokat, mert bővülőnek a szellemi és technikai forrásokat, mód van lépni egyet. Az üzem- és munkaszervezési tervek ugyanis hajítófát sem ér­nek, ha nem elemzik szi­gorú, már-már kukacosko- dó alapossággal a vállalat- közi kapcsolatokat, rész és egész illeszkedését. Az emlí­tett, s nagyon szükséges lé­pés mégsem kapott elegen­dő figyelmet, hanem e té­nyezőket besorolták az is­meretlenek, a kiszámítha­tatlanok, az előre nem lát­hatóak közé. S ahol bele­törődnek ebbe, ott lényegé­ben föladják magát a szer­vezést is, hiszen az nem is­mer gyárkapukat, s üzem­csarnokokat, hanem és csakis termelési folyamato­kat. Amelyekben rész meg egész egy, elválaszthatat­lan. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom