Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-28 / 255. szám

2 »•ESI ntc <JCúlap 1972. OKTOBER 28., SZOMBAT f(5]kusz Néhány puskalövés Justin Ahomadegbe, a megdön­tött elnök. GYORSHÍR jelentette: a hadsereg csütörtökön átvette a hatalmat Dahomeyben, és államcsínnyel megdöntötte Justin Ahomadegbe elnök uralmát. A cotonoui rádióban felolvasott közlemény szerint feloszlatták Dahomey elnöki tanácsát, kormányát, tanácsko­zó gyűlését, valamint az or­szág más politikai és társadal­mi szervezeteit. KÉSŐBB a nyugati hírügy­nökségek egybehangzó jelen­tései szerint a csütörtöki da- homeyi katonai állomcsínyt Kerekou őrnagynak, az ország fegyveres erői helyettes vezér­kari főnökének vezetésével hajtották végre. A hatalomát­vételről szóló nyilatkozatot is az ejtőernyős őrnagy olvasta fel a rádióban. Cotonouban csak a stratégiailag fontos he­lyeket őrzi a katonaság, a vá­rosban a helyzet egyébként nyugodt. AZTÁN nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugat-afrikai Daho­meyben, a földrész e két' és fél millió lelket számláló, igen szegény, politikailag, gazdasá­gilag kevésbé stabil államában néhány puskalövéssel kapa­rintotta meg a hatalmat Ma- thieu Kerekou őrnagy. Kere­kou rádión közölte, hogy min­den hatalmat a hadsereg vesz át, egyszersmind felkérte a közalkalmazottakat és munká­sokat, végezzék tovább napi munkájukat. PÁRIZSBAN a puccs híre nem keltett különösebb meg­lepetést. Egy afrikai diploma­ta szerint „az ügy egyáltalán nem izgalmas, a hatalom szin­te csak arra várt, hogy valaki magához ragadja.” Ezt látszik alátámasztani a puccsra felvo­nuló erők nagysága: szemta­núk szerint az elnöki palotát négy páncélkocsi, két páncé­lozott csapatszállító jármű és három vagy négy dzsip roha­mozta meg. A HATALOMRA jutott Ke­rekou őrnagy „gyorsabb gaz­dasági és társadalmi haladást” ígért a lakosságnak, s kilátás­ba helyezte a „politikai vetél­kedés,, félretételét. A FRANCIA RÁDIÓ értesü­lése szerint a Dahomeyt kor­mányzó polgári triumvirátus: Ahomadegbe, Maga és Apithy „rivalizálása” Pompidou el­nök közelgő látogatásával függött össze. Párizsi források valószínűnek tartják, hogy a puccs után Pompidou utazásá­ra már egyáltalán nem kerül sor. Dahomey javarészt fran­cia segélyből él. A volt trium­virátus tagjai között Anoma- degbe és Maga sorsa egyelőre nem ismeretes. Apithy pedig Franciaországban üdül, immár valószínűleg véglegesen. A DAHOMEYI RÁDIÓ, amely csütörtök óta a „Forra­dalom hangja” néven műkö­dik, a péntekre virradó éjjel közzétette az új kormány név­sorát. A köztársaság elnöke Mathieu Kerekou őrnagy. Tár­sai kivétel nélkül katonatisz­tek. DAHOMEY határai változat­lanul zárva vannak, nem mű­ködik a telefon- és távíró­szolgáltatás sem. AZ ELMŰLT tizenkét éven belül ez volt az ötödik állam­csíny Dahomeyben, a volt Erancia gyarmaton, amely 1960-ban nyerte el független­Változások az egyiptomi fegyveres erők élén \S>XXXXXXN.XXXXX>XXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX^XXXXXXXXXXX\XXXV,XXVXXXXXV, | | Fél évszázad I Aratás Kazahsztánban. Díjnyertes fotó a hírügynökség kiállításán. TASZÉZ­Szadat elnök nagy jelentő­ségű változtatásokat hajtott végre az egyiptomi fegyveres erők élén. Csütörtöki rende­letével Ahmed Iszmail Ali tábornokot nevezte ki hadügy­miniszterré és a fegyveres erők főparancsnokává. Az öt­venöt éves tábornok az 1967- es izraeli agresszió után je­lentős szerepet játszott a fegy­veres erők újjászervezésében. Ahmed Iszmail Ali kine­vezését megelőzően Szadat el­nök elfogadta Mohamed Ah­med Szadek volt miniszter­elnök-helyettes, hadügymi­niszter, hadiipari mi­niszter és főparancsnok lemon­dását. Az új hadiipari miniszter Ahmed Kamel El-Badri lett, míg a katonai műszaki akadé­mia igazgatójává Ahmed Mo­hamed Szelim tábornokot nevezte ki az államfő. Szadat elnök, mint a fegy­veres erők legfőbb parancsno­ka, kedden megbeszélést tar­tott a fegyveres erők legfel­sőbb tanácsával. Kairói politikai megfigye­lők úgy vélik, hogy a fegy­veres erők élén végrehajtott személyi változások közvetlen összefüggésben vannak Szidki A Dél-afrikai Köztársaság kormányának fajüldöző tevé­kenységét vizsgáló ENSZ-bi- zottság (apartheid bizottság) adatokat hozott nyilvánosság­ra a dél-afrikai fajüldöző re­zsimről. Az adatok teljes egé­szében hivatalos tájékoztatá­sokból származnak — írja a moszkvai Pravda. Az ország lakossága jelenleg 22 millió és faji hovatartozás szerint négy csoportra' osztha­tó. A „fehérek” száma mintegy négy millió, a „színes” mulat­toké két millió, az országban élő többnyire Indiából szár­mazó ázsiaiak száma 650 000. A lakosság legnagyobb része a több mint 15 millió afrikai. A Dél-afrikai Köztársaság te­rülete két zónára, a földterü­let 87 százalékát kitevő fehé­rek lakta övezetre és a bantu négerek törzsi rezervátumaira osztható fel. A bantu négerek lakta terü­letekről származik az olcsó munkaerő, és ez a vidék a „po­litikailag veszélyes” afrikaiak száműzetési helye. A fajüldöző rendszer lényege és célja az ország emberi és természeti erőforrásainak ki­zsákmányolása, a helyi és a nyugati vállalkozók, a földbir­miniszterelnök szerdai beje­lentésével, miszerint a jö­vőben fontos gyakorlati kez­deményezések várhatók Egyip­tom és a Szovjetunió katonai együttműködésének fejleszté­sében. Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a közeljövőben magasszintű ka­tonai küldöttség utazik Moszkvába. Novemberben egyébként Mohamed Abdallah Marzaban miniszterelnök-helyettes, gaz­dasági. külkereskedelmi és közellátásügyi miniszter veze­tésével nagy létszámú egyip­tomi kormányküldöttség uta­zik Moszkvába, hogy tárgya­lásokat folytasson a szovjet kormány képviselőivel a két ország gazdasági együttműkö­désének fejlesztéséről. A tár­gyalások eredményeként alá­írják az 1973-ra szóló áru­csereforgalmi megállapodást. A pénteki sajtókommentá­rok egybehangzóan kiemelik, hogy Szidki miniszterelnök múlt heti moszkvai látoga­tása nyomán feloldódott az átmeneti feszültség és nor­mális mederben folytatódnak a szovjet—egyiptomi kapcsola­tok. tokosok és a kereskedők meg­gazdagodása. Az extraprofit megszerzésé­nek fő eszköze a munkabér­megkülönböztetés. Az afrikai négerek, akik a bányaiparban alkalmazott munkaerő 90 százalékát teszik ki, 20-szor kevesebbet kapnak munkájukért, mint a fehér bá­nyászok. A cikkíró' rámutat, hogy a fajüldözés politikája az okta­tási rendszert is áthatja. A fe­hér gyermekek oktatására for­dított állami kiadások 14-szer meghaladják a néger iskolá­sokra fordított kiadásokat. Az afrikai gyermekek 70 százalé­ka nem jár iskolába. A nége­rek előtt gyakorlatilag zárva vannak a lehetőségek, hogy felső, különösen műszaki ok­tatásban részesüljenek. A cikk végezetül hangsú­lyozza: „Évről évre nő a Dél­afrikai Köztársaság hadsere­gének és rendőrségének állo­mánya. Az elmúlt tíz évben nyolcszorosára nőtt az ország katonai költségvetése. Ahogy az elmúlt évek eseményei mu­tatják, a dél-afrikai fegyveses erők a Zambezitől délre fekvő gyarmati rendszerek fő táma­szaivá váltak. Santiagói barikádok Valóban sokfejű hidrának bizo­nyul a chilei reakció: amíg dr. Salvador Allende kabinetje az egyik fejjel van elfoglalva, akció­ba lép a másik. Több napos szál­lítási válság után kezdtek kibonta­kozni a rendezés körvonalai, ami­kor egy már korábbi aknamunká­járól ismert szervezet, az úgyne­vezett „Haza és Szabadság” nevű reakciós tömörülés barikádok épí­tésébe kezdett a fővárosban. Közben a jobboldal — ugyan­csak régi szokás szerint — nem maradt tétlen a nemzetgyűlésben sem: különböző parlamenti machi­nációkkal elérte, hogy menesszék Aliredo Jignant, a fővárosból és tágabb környékéből álló Santiago tartomány kormányzóját. És hogy ez sem minden, azt az egyik leg­frissebb hír is bizonyítja. Eszerint a fuvarozók szövetsége, amely pe­dig már megállapodott a kor­mánnyal, meggondolta magát és újabb követelésekkel lépett fel. Ügy látszik, ez a módszer nemcsak az amerikai nagypolitikában, Viet­nammal kapcsolatban, hanem — jobboldali részről — a cIliiéi bel­politikában is. A fent csak nagyon röviden is­mertetett, különböző műfajú reak­ciós tevékenység egymást köve­tően, illetve egyidőben zajlott le. A kronológia önmagában is vilá­gossá teszi, hogy a változatos for­mákban jelentkező jobboldali ak­ciók mögött ugyanaz a karmester áll: olyan, aligha csak Chilére ki­terjedő, hatalmas anyagi és egyéb lehetőségekkel rendelkező erő, amely elhatározta, hogy egyet­len pillanat nyugalmat nem hagy a Népi Egység kormányának. Csakhogy ez az elhatározás nem az erő, hanem a gyengeség jele. Chilében márciusban országos vá­lasztások lesznek. Ha a reakció készpénznek venné a saját állítá­sait, nem kellene mást tennie, mint nyugodtan kivárni a választás nap­ját, mondván, hogy a szavazók majd megbuktatják a kormányt. A jobboldal azonban nagyon is jól is­meri a valódi tömeghangulatot, éppen ezért folyamodik a terror, a szabotázs fegyveréhez. Ezeket a fegyvereket eddig dr. Allende kabinetje éppen a töme­gek segítségével csavarta ki mindig a reakció kezéből. Tipikus a ba­rikádemelés után érkezett santia­gói hír: építőmunkások brigádjai száguldottak a helyszínre, vissza­helyezték a kibontott utcaköveket és elzavarták a barikádemelőket. A chilei nép nem engedi felszed­ni a jövő felé épülő út köveit. Peruban- Chiléről Velasco Alvarado perui el­nök közép-európai idő szerint szerdán este tartott sajtótájé­koztatóján kijelentete: „Chilé­vel egy úton járunk. A perui forradalom, a perui nép az első perctől kezdve támogatta a rézproblémával kapcsolatos chilei lépéseket. Ami Chilével történt, az megtörténhet ve­lünk is. A nemzetközi reak­ció nem válogat a módszerek­ben. Továbbra is szolidárisak vagyunk a chilei néppel — a népi egység kormányával. A továbbiakban hazája belpo­litikai kérdéseiről szólva Ve­lasco Alvarado kitért arra, hogy rövidesen változások várhatók a kormányban. No­vember végén néhány vezető személyiség nyugdíjba megy, köztük a miniszterelnök és hadügyminiszter. Pénteken, helyi idő szerint' délután 3 órakor a phenjani Tedongan-palotában, a csütör­tökön befejeződött ástak—dél Vöröskereszt-tárgyalás színhe­lyén sajtóértekezletet rendez­tek. Ezen a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság kül­döttségét vezető Kim The Hi szólt az október 23—26 kö­zött lezajlóitmegbeszélések­ről. Megállapította, hogy a két küldöttség álláspontja között még nagy a különbség, de re­ményét fejezte ki: a november 22-én Szöulban sorra kerülő ülésszak előbbre viszi az ügye­ket. A küldöttség vezetője beszá­molt arról, hogy a KNDK ré­széről négy konkrét javaslatot terjesztettek elő a haza egyesí­tésére irányuló elvek szellemé­ben, amelyeket a július 4-i észak-déli közös nyilatkozat­ban határoztak meg. Ezeknek megfelelően szükséges, hogy Dél-Koreában demokratikus és szabad társadalom feltételei­nek megfelelő légkört te­remtsenek. Csak ilyen módon enyhíthetek a kettészakított családok szenvedései és oldha- | tó meg a nemzeti összefogás a haza békés egyesítésére. Kim The Hi arról is tájékoz­tatott, hogy a dél-koreai fél is előterjesztett javaslatokat. Ezeket a KNDK Vöröskereszt­küldöttsége tanulmányozza. Ügy tűnik — jelentette ki —, hogy e javaslatok nagyon fél­reértelmezik a kérdéseket. Minthogy azonban a legége­tőbb probléma a kettészakí­tott családok fájdalmának enyhítése — amely különben elválaszthatatlan a haza egye­sítésének feladatától —, az északi küldöttség a további üléseken is mindent meg fog tenni a kitűzött célok elérésé­re. Az észak és dél közötti sok­oldalú érintkezés vöröskeresz­tes szinten tehát november 22-én Szöulban folytatódik. A politikai tárgyalások menet­rendje pedig a következő: no­vember 2-án Phenjanban, majd november 30-áij Szöul­ban ülnek össze az északi és déli koordinációs bizottságok elnökei. L. Adatok a dél-afrikai rezsimről A Szovjetunió és az arab világ Am kor három hónappal ezelőtt véget ért a szovjet katonai tanács­adók megbízatása Egyiptomban, az arab reakció azt remélte, hogy dön­tő fordulat történhet a szovjet— arab viszonyban. A kairói sajtóban olyan vádak is elhangzottak, hogy a Szovjetunió tulajdonképpen ér­dekelt a közel-keleti válság ren­dezetlenségében, mert ez a térség­ben való „jelenlétét” segíti elő. A még Nasszer elnök idejében félre­állított polgári politikusok a tanács­adók távozását megelőzően petíció­ban követelték az államfőtől a szov­jet—egyiptomi kapcsolatok felül­vizsgálását. A reakció erői lényegé­ben vissza akarták forgatni a tör­ténelem kerekét, fékezni akarták hazájukban a társadalmi fejlődés folyamatát, s egyáltalán nem érde­kelte őket az, hogy ezzel valójá­ban meggyengítik Egyiptomot, Iz­rael malmára hajtják a vizet. Naiv illúziókra építettek ezek a reakciós erők: olyan elméletekre, hogy az Egyesült Államok most már nyomást gyakorol Izraelre, s eléri majd, hogy az izraeli megszálló csapatokat von­ják ki az arab területekről. Ebből a vágyból semmi sem lett: az ame­rikaiak továbbra is felfegyverzik, pénzelik, minden módon támogatják közel-keleti szövetségesüket, s nem Izraelre, hanem Egyiptomra pró­bálnak nyomást gyakorolni. Homok­ra épültek azok a számítások is, hogy majd Nyugat-Európa siet Kairó segítségére, szembefordulva Izrael­lel is, az Egyesült Államokkal is. E kudarcok nyomán aztán fokozato­san megváltozott a hangnem, mind több kommentár húzta alá, hogy a Szovjetunió támogatása nélkülözhe­tetlen és pótolhatatlan Egyiptom számára. Ezt egyébként a hivatalos egyiptomi politika mindig is han­goztatta. Amikor az egyiptomi mi­niszterelnök legutóbb Moszkvába lá­togatott, a szovjet kormányfő utalt ugyan arra, hogy a szovjet—egyip­tomi együttműködés megpróbáltatá­sokon ment keresztül, de azt húzta alá elsősorban, ami a döntő, ami a meghatározó, ami az állandó ténye­ző: az antiimperialista együttmű­ködést, a nemzeti felszabadító moz­galomnak nyújtott internacionalis­ta támogatást. A moszkvai tárgyalá­sokról kiadott közös közlemény hangsúlyozta, hogy a barátság erő­sítése közös érdek, s hogy a két or­szág együttműködési szerződése minden területen továbbra is ala­pot nyújt a kapcsolatok megszilárdí­tására. Ugyanakkor zavartalanul fejlőd­nek a szovjet—szíriai és a szovjet— iraki kapcsolatok, megszilárdítva Damaszkusz és Bagdad nemzetközi pozícióit, a nemzeti erők összefo­gását, a nemzetgazdaság alapjait. Kölcsönös érdekek védelméről és szolgálatáról van szó. A Szovjetunió nem támaszpontokat akar, nem erő­szakolja rá „jelenlétét” a Közel-Ke­let arab országaira, hanem osztály­politikájának, internacionalista ha­gyományainak, szocialista elveinek megfelelően segíti az arab nemzeti felszabadító mozgalmat, a haladás útjára lépett független arab köz­társaságokat. Tiszteletben tartja az arab népek függetlenségét és sajá­tosságaikat is; tiszteli jogaikat és történelmi tradícióikat is. A béke és a biztonság ügyét kívánja elő­segíteni a Közel-Keleten is; to­vábbra is sürgeti a közel-keleti vál­ság politikai rendezését, az izraeli agresszió következményeinek fel­számolása érdekében továbbra is segíti az agresszió áldozatait. A haladói arab rendszerek nem­zetgazdaságában rendkívül fontos szerepet játszik az a több mint négyszáz nagy létesítmény, amelyet a Szovjetunió segítségével hoztak létre, vagy építenek jelenleg is. Egyiptom nem lenne képes nem­zetgazdaságának, iparosításának gyors fejlesztésére a híres nílusi nagygát, az asszuáni vízi erőmű ol­csó árama nélkül. Ma az asszuáni építkezés méreteihez hasonló ará­nyú gyárépítés folyik Kairó külvá­rosában, Helunában, ugyancsak szovjet közreműködéssel: a heluáni acélkombinát szilárdítja majd meg az egyiptomi ipar alapjait. Szíriá­ban az Eufrátesz folyón szovjet segítséggel építenek gátrendszert, amely lehetővé teszi majd, hogy megkettőzzék az öntözhető mező- gazdasági területeket. Egy harma­dik példa: Irakban, ahol nemrég ragadták ki az imperialista olajtár­saságok kezéből a nemzet olajkin­csét, a Szovjetunió és a szocialista országok közreműködése nélkül nem aknázhatnák ki az olajat, amely a nemzetgazdaság legfontosabb bevé­teli forrása, a nemzeti jövedelem zömének biztosítéka. Ez a gazdasági segítség csak kiegészíti azt, amely a haladó arab országok nemzetvédel­mi képességeinek megszilárdítását és fokozását célozza. E békepolitika, igaz reálpolitika. Nincs változás ebben a politikában — az együttműködés és a barátság elvei változatlanok. Az arab orszá­gok belső fejlődése természetesen nem lehet nyílegyenes, zökkenőktől mentes, s magától értetődik az is, hogy a haladást sürgető és a hala­dást fékező erők küzdelme tükröző­dik a kormány állásfoglalásaiban is. Ebben a helyzetben különösen fon­tos a türelem, a megértés, a szilárd elviség. Mindezzel rendelkezik a szovjet diplomácia, mindez jellemzi a Szovjetunió arabpolitikáját is. Az arab haladó erők megértik ezt, hálásak érte. És mind erélyeseb­ben lépnek fel mindazok ellen, akik a szovjet—arab barátság bomlasztá- sára törekednek. R. L Tudósítónk jelentése Phenjanból: Sajtóértekezlet a Tedongan-palotában

Next

/
Oldalképek
Tartalom