Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-27 / 254. szám

Mezőgazdasági téli egyetem a vecsési Zöldmező Tsz-ben A vecsési Zöldmező Tsz-ben a mezőgazdasági szakemberek — középkáderek — tovább­képzésére hét előadásból álló, téli egyetemet szerveztek. Az előadások már el is kez­dődtek és december 7-ével fe­jeződnek be. Az előadókat a járási TIT biztosítja, de segít a mezőgazdasági osztály is. Az utolsó előadást Kádár Aurél, a MÉM főosztályveze­tője tartja. Előadása iránt máris nagy az érdeklődés. Tizennyolcán képzik ma­gukat tovább, de az utolsó előadásra százon felüli részt­vevőre számítanak. MONOKLID A-'PESJ MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 254. SZÁM 1972. OKTOBER 27., PÉNTEK r ^ i Monori Állami Gazdaság Nehéz napok a földeken Jövőre zsírport is gyártanak — Bővülő exporttevékenység Mit sodor a szél? A szemét, a hulladék el­tüntetése, megsemmisítése világprobléma. Monoron még van, helyesebben Len­ne, helye a hulladéknak, de természetesen nem a vízlevezető árkokban, vagy az útszélen, ahová jelenleg szórják. Nézzünk csak egy­szer — elrettentő látvány­ként — az állomás mellett levő olajtároló háta mögé. Mintha valaki, vagy vala­kik, módszeresen és szán­dékosan „cseri telepet” nyi­tottak volna. Ugyanitt búslakodik egy kopott épü­let is, tépett kalitkával a homlokzatán. Mire véljük? S ha már akadtak akik összesöpörték a levélhal­mokat, miért „dombozták” föl az utcasarkokon? Szép, szép, a „hulló ősz”, a pergő, lebegő falevelek játéka, el­nézem magam is, de nem az egyébként rendezett por­ták előtt. Amit nyáron a lombok eltakartak, azt most a bokrok csupasz ágai nem titkolják. Aztán a tökmaghéj soka­sága, ugyancsak a vasútál­lomás környékén. Ha nem pörkölték volna meg, talán még a belőlük kihajtó in­dák, kacsok is behálózzák a környéket. Azokkal az üres dobozokkal együtt, amelyeket az utasellátó pavilontól, ki tudja hová el nem sodor a szél. (Baky) A Monori Állami Gazdaság 22 ezer hold területével Pest megye legnagyobb mezőgaz­dasági üzeme. Az őszi betaka­rítási munkák jelentős fel­adatot rónak a gazdaságra is. Első lépésként pontos tervet készítettek még a munkák megkezdése előtt. Ez tartal­mazta a betakarítás fontossá­gi sorrendjét is. Az egyik leg­nagyobb feladat volt az alma betakarítása a 300 holdas dánszentmiklósi területen. A jég jelentős kárt oko­zott, mégis, a termés el­fogadhatónak mondható. A gyümölcs nagy részét a Szovjetunióba, az NDK- ba, Lengyelországba és Csehszlovákiába szállít­ják folyamatosan. A gazdaságnak már gazdag hagyományai vannak a szőlő- termesztésben. A szentmár- tonkátai és dánosi kerületben már befejeződött a szüret, a Szárazhegyen is alig néhány hold van hátra. A szőlőt a Magyar Állami Pincegazdaság vette meg. Ok készítenek be­lőle bort. A legnagyobb munkát a négyezer hold kukorica betakarítása jelenti. Ahol kellett, a gépeket átcso­portosították egyik hely­ről a másikra, hogy ne maradjon el egy kerület sem. A monori gazdaság is részt vesz — egyedül a megyéből — a bábolnai CPS-programban. Kétezerháromszáz holdon kí­sérleti jelleggel kiváló minő­ségű hibridkukoricát vetettek. A bábolnai gazdaság kukori­cakombájnokat, vetőgépeket, műtrágyát bocsátott a mono- riak rendelkezésére. Jelenleg a felénél tart a kukorica betakarítása. Az Hasznos játék A napokban a M.EK sülysápi zöldséges- és gyü­mölcsös boltjában Bozóki László üz­letvezető egy ked­ves találkozást rendezett. Zentay Tiborné óvónő és Bajor Péterné da- dus felügyelete mellett 20 óvodás gyermek lépege­tett be lassacskán az üzletbe. A rö­vid ünnepségen részt vett Szabó János tanácselnök is. A boltban a ki­csinyek félkör alakban helyez­kedtek el, majd a legbátrabb kisfiú, Nagy Gabi egy ró­zsacsokrot nyúj­tott át: — Éljen soká Laci bácsi! Ezután a ta­nácselnök felé for­dultak és harsá­nyan megéljenez­ték az elnök bá­csit is. Ezt köve­tően az üzletveze­tő a gyermekek nyelvén köszön­tötte az apróságo­kat. A sok kicsi szem mind ráta­padt. — Képzeljétek, gyerekek — mondta ábrándos hangon, már a ve­rebek is azt csiri­pelik, hogy ti mi­lyen szépen visel­kedtek. Szófoga­dók és engedelme­sek vagytok. Ezért a monori bácsik megengedték, hogy öt percig a boltban játszhat­tok kedvetekre. Nosza, több sem kellett a kicsi­nyeknek. Azonnal birtokba vették az egész boltot. Az üzlet közepén el­helyezett kicsi mérleghez vittek sok-sok káposztát, paprikát, sőt krumplit is, és méricskélni kezd­ték. A legfürgébb Kovács Klárika volt. Ö azonnal mért a kis kosár­kájába fél kiló al­mát. A látogatás vé­gén az üzletvezető minden gyereknek egy doboló nyu­szislapot és higié­nikus csomagolás­ban almát, vala­mint cukorkát adott ajándékba. Ennek a kedves találkozásnák idő­közben igen sok nézője akadt. A járókelők moso­lyogva szemlélték a kicsinyek önfe­ledett játékát. (krátky) IA TIT felhívása 'am, leendő titkárnőknek Tanfoly; A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat monori járási szervezete felsőfokú igények kielégítését cél­zó tanfolyamot indít „Amit a mü­veit titkárnőnek tudnia kell” té­makörben. Napjainkban egyre nagyobb kö­vetelményeket támasztanak azok­kal szemben, atik vállalatok, ipa­ri és mezőgoo-dasági szövetkezetek intézmények vezető beosztású dolgozói mellett titkárnői te­endőket látnak el. Annak érdeké­ben, hogy sokrétű feladataikat mi­nél színvunalasaoban végezzék el, b speciális kollégium céljául azt tűzzük ki, hogy a hallgatók ügy­viteli, üzemgazdasági, jogi isme­reteket szerezzenek, általános mű­veltségüket emeljék, valamint megfelelő tárgyalókészséget sajátít­sanak el. Felvételre jelentkezhetnek azok az érettségivel rendelkező, jelen­leg is titkárnői, vagy más admi­nisztratív munkakörben dolgozók, illetve gép- és gyorfró iskolát vég­zettek, esetleg a jelenleg is ott ta­nulók, akik napi munkájuk végzé­se mellett vállalni tudják a to­vábbképzéssel járó nehézségeket. Az oktatás időtartama egy év (két fél év), összesen 180 óra. Foglalkozásokat hetenként két al­kalommal tartjuk 3—3 órában. (A napokat és a kezdési időpontot a hallgatók igényei alapján állapít­juk meg.) Az előadássorozat novembertől júniusig tart. A TIT járási szervezete eddigi eredmények bizta­tóak, 30—32 mázsás hol- dankénti átlagtermést vár­nak májusi morzsoltban számolva. Cukorrépát mindössze 200 holdról takarítottak be. A munka befejeződött, a termést a szolnoki cukorgyárnak szál­lították le. A korai hideg miatt gyorsí­tották a vetést. Ma már fel­szabadultan sóhaj tnak fel a gazdaság vezetői. Háromezer holdon földbe került a mag, zömmel őszi árpa és búza. Tavaly kezdték meg a csév- haraszti kerületben a kukori­capehely gyártását. A termék iránt nagy érdeklődés nyilvá­nult meg, hazai és külföldi vá­sárlók egész sora jelentkezett. Ez tette szükségessé, hogy a termelést növeljék. Ezért hamarosan a mos­taninak a négyszeresét termelik majd, a közked­velt szarvasmarhatáp alapanyagából. A gazdaságon kívül Euró­pában is mindössze Hollandiá­ban foglalkoznak kukoricape­hely gyártásával, azonban máris maguk mögött hagyták a termelés mennyiségével a tulipánok országát. Fontos dolog az állatte­nyésztésben az állatok zsírpót­lása. Ezt a legtöbb helyen zsírporral oldják meg. 1973. január 1-től a Mo­nori Állami Gazdaság is rátér — az országban egyedül — a zsírpor gyár­tására. A kukoricapehely- lyel megfelelő arányban keverik majd, és így jó minőségű tápot értékesít­hetnek a hazai cs külföldi piacon egyaránt. Az érdeklődés máris nagy a leendő új termék iránt. Jelenleg kétezren dolgoznak az állami gazdaságban. Az ed­digi számítások kedvező ké­pet adnak, ez az év várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi. A közelmúltban újjáala­kult az MSZBT-csoport a gaz­daságban. Ennek keretében baráti találkozókat, TIT-elő- adásokat szerveznek majd. Sokat tesz a gazdaság a dolgozók szociális helyzetének, a kulturális lehetőségeknek ja­vításáért. November 7-én avatják azt a korszerű, min­den igényt kielégítő lőteret Dánszentmiklóson, amely a megye egyik legszebb ilyen lé­tesítménye lesz. A munkás- szállásokat televízióval, rá­dióval szerelték fel. G. J. JEGYZET „Öcsi adj pénzt!" A van monori mozi sarkán a „majomsziget. Nem én hívom így, hanem a köz­nyelv, s nyilván azért, mert a nap minden szakában kü­lönböző rendű-rangú ácsor­gók foglalják el a járdaszi­getet. Furcsa históriák te­remnek itt. A legújabbra egy kisgyermekes mama hívta föl a figyelmemet. Ki- lenc-tíz évesek azza< „szóra­koznak”, hogy az iskolába siető, vagy hazafelé ballagó kicsiktől elszedik a zseb­pénzüket. „Adj pénzt!” És a kicsik — mit tehetnek? — riadtan keresgélik fillérjei­ket. — Nem azért az öt fo­rintért — mondta a mama —, de mégis szóvá kellett tennem. Mert mi van, ha ezek a kisgyerekek itt és így tanulják meg, hogy ilyen módon is lehet pénzt szerezni?! Arról nem is be­szélve, hogy nap mint nap ismerkednek az erőszak­kal. Az nem megoldás, hogy nem adok a fiamnak uzson­napénzt, hogy ne lehessen elvenni tőle... Ez valóban nem megol­dás. S rendőr sem állhat a sarkon állandóan, hogy fi­gyelje az eseményeket, amik valóban megtörtén­nek, mert a „bácsi, adjon húsz filiért” kiment a di­vatból. Jött helyette: „öcsi, add ide a pénzedet!” Fel­nőttek is járnak erre, szép számmal, hiszen ez itt még a városközpont. És nem szólnak. Sietnek a dolguk­ra, nem foglalkoznak ilyen „apró epizódokkal”. És ez a baj. Mert ha minden kis „lejmolóra” jutna egy szi­gorú figyelmeztetés, nyil­ván megváltozna a helyzet! (zs.) Díákparlament a monorí gimnáziumban Novemberben rendezik meg az országos diákparlamentet. Ezt megelőzően valamennyi középfokú tanintézetben isko­lai parlamenteket tartanak. Monoron, a József Attila Gim­názium és Szakközépiskola diáktanácskozását e héten tar­tották meg. Először Vitéz Ágnes KLSZ- titkár számolt be a mozgal­mi életről. Elmondotta: a két év óta működő vertikális KISZ-szervezetek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ezt igazolja az is, hogy nőtt a diákbizottságok szerepköre. Hangsúlyozta, a KISZ-nek ön­nevelési szerepe is van, a KISZ Vili. kongresszusa ezt is meghatározta. Áz iskola KISZ-vezetősége összegyűjtötte azokat a kérdé­seket, amelyeket a diákok tet­tek fel az osztályparlamente­ken. Az elmúlt tanévben ax iskola tanulmányi átlaga 3.7, az iskola KISZ-vezetőségének az átlaga pedig 4.6 volt. Dr. Gero Igor György igaz­gató, a tanári kar szemszögé­ből világított rá a problémák­ra. Nemrégen bevezették az interpellációrendszert az isko­lában. örvendetes, egyre több diák kérdez, és az iskola igaz­gatósága mindig szívesen vá­laszol. Jó a diákok és a taná­rok kapcsolata a gimnázium­ban, de még tovább lehet ja­vítani. Ezután egyre-másra szólal­tak fel a diákok. Végül megválasztották a megyei diákparlamenten részt vevő küldötteket. Nyílt, őszinte légkör jelle­mezte a diákparlamantet. G. J. KÖLTÖZIK A BIZTOSÍTÓ Tizenliatmilliós kártérítés Megszűnik a ggümröi fiók Egyszerűsítik az ügyintézést Két hónapja új fiókvezető áll az Állami Biztosító mono­ri kirendeltségének az élén, Újvárosi Zsolt személyében. Tőle érdeklődtünk a biztosító munkájáról, terveiről, felada­tairól. — Nem vagyunk .könnyű helyzetben — mondotta a fiókvezető. — Szeptember 1-ig a terv­teljesítésekkel lemarad­tunk, de az utóbbi két hónapban sikerült sokat pótolni. Az okokat kutatva, első he­lyen kell említeni, hogy kevés szakemberrel rendelkezett a fiók. A nyolc ügyintézői ál­lásból három nem volt betölt­ve hosszú ideig. A biztosító szervezete három részre tago­zódik. Ezek az üzletszervezés, az adminisztrációs ügyintézés, valamint a kárrendezés. Meg­erősítettük az üzletszerzői gárdát. Ma már tíz dolgozónk foglalkozik ezzel a munkával. Kicsit nehezíti dolgunkat, hogy a gyömrői fiók a napok­ban megszűnik, és ebből a körzetből is Monorra kell jönniük az ügyfelek­nek. Igyekezünk a károkat gyor­san felmérni. A Monori Álla­mi Gazdaság részére ebben az évben 10 millió forintot fizet­tünk ki. A jég különösen a szőlőben és gyümölcsösben tett nagy kárt. A tsz-eknek ebben az évben 6 millió 300 ezer forintot fizettünk ki, s ebből a legjelentősebb az Egyesült Ecser-Gyömrő Petőfi Tsz részére, többnyire jég- és viharkárok miatt kifizetett 2 millió forint. Már most felkészülünk a jövő évre. Egyszerűbbé kíván­juk tenni az ügyintézést. Az ügyfelek pontosabb tájékozta­tását is szem előtt tartjuk. Ezért fogadónapokat tartunk egy-egy községben. Nyáregy­házán már be is vezettük. A szakmai képzésre is nagyobb súlyt fektetünk a jövőben. November közepén átköl­tözünk az új 21 lakásos főtéri épület földszintjén levő helyiségeinkbe. Azon túl ott fogadjuk az ügy­feleket — mondotta befejezé­sül Újvárosi Zsolt. G. J. Monor Ballada a messzi tájról Irodalmi est a pártszékházban A megyei szibériai hetek ke­retében a „Ballada a messzi tájról” című zenés irodalmi műsort ma rendezik meg a já­rási pártbizottságon. Beveze­tőt mond Gergely Mihály író. Közreműködnek: Schubert Éva, Egressy István, Czigány Judit, Vera Kancurova, Knapp Viktor és Horváth Dezső. SZOMSZÉDOK MŰSOR Mozik Monor: Csak rá kell nézni. Pilis: A nagy zsákmány. Ve­rses: L.ányszöktetes, apai ál­dással. Magyarnóta- és népdalest. Magyarnóta- és népdalestet rendeznek október 28-án Üllőn és Monoron a művelődési ott­honban. Az esten fellépnek Gaál Gabriella, Horváth Ist­ván, Talabér Erzsébet, Mozsár Imre, Pocsai Lajos és Kovács Ferenc. „Verjen meg Allah egy rossz szomszéddal.” így szól a ránk örökített török átok. — Itt vettünk telket közel a központhoz, mégis csendes ut­cában ... Ügy hittük, csen­des ... — Tanúként hallgatjuk ki, mit hallott, azt mondja! — Tisztelt bíróság, nincs itt csend soha. Egész évben megy a veszekedés. Hol az egyik, hol a másik Szomszéd hangos­kodik. Bánom már, hogy Ve- csésre jöttem. — Mit hallott, arról beszél­jen! — Én a házam építettem, nem gondoltam, hogy bíróság­ra kerül a sor, ki figyel oda? De mondták! — ön is ott volt, tanúként idéztük, mit tud a esetről? — Tisztelt bíróság, én az új házam kerítését építettem. Legszívesebben eladnám már az egészet. Hallottam én a nagy zajt. I. H. verte a ku­tyát. J. C.-né átszólt: — Ne üsse azt a kutyát. — J. C.-né, ön ellen becsü­letsértésért viszont vádat emelt a szomszédja. — Én, kérem, védtem a gye­rekemet, de az úgy kezdő­dött, hogy nem bírom az ál­latkínzást. I. H. pedig ezt te­szi! Szóltam. Ekkor az volt a válasz, hogy tudja ő, hogy miből építettük a házat! A fe­lesége, I. TI.-né szemüve­ges .. ,-nak nevezett. Meg a többi... Szóval, én csak hall­gassak. — ön mit válaszolt? — Debellának nevezett en­gem J. C.-né! — ugrik fel helyéről a II. rendű vádlott: I. H.-né. Még a gyerekemet is ül­dözik. Kint játszott az utcán, rollerezett, az I. H.-ék gyere­ke az árokba lökte. Minden­képpen talál valamit, amivel bosszantson, sértsen, rágal­mazzon, hol az asszony, hol a férje. De még a gyerekek is. Az már sok! — Elsőrendű vádlott, I. H., álljon fel. Igaz, hogy ön mond­ta a szomszédjának, hogy „mi­ből épített”? — Nem kérem, nem igaz! Én nem akartam megsérteni. — De igen, azt is mondta, hogy az én házam szajréból van. Ezt a szégyent, mindenki kint volt. Hallották! Legszíve­sebben eladnám az egész há­zat. — Tisztelt bíróság, felindu­lásomban mondtam. — Másodrendű vádlott, I. H. -né, nevezte ön a szomszéd- asszonyát szemüveges .. .-nak ? — »Tisztelt bíróság, ideges az ember... A Monori Járásbíróság meg­állapította : elsőrendű vádlott, I. H. bűnös rágalmazásban. Ezért három évre felfüggesz­tett 30 napi, fogházban eltöl­tendő szabadságvesztésre ítél­te. A másodrendű vádlott, I. H.-nét becsületsértésben ta­lálta vétkesnek, ezért 500 fo­rint pénzbüntetés megfizeté­sére és egyetemlegesen 600 forint bűnügyi költség megfi­zetésére kötelezte. A harmad­rendű vádlott J. C.-nét vi­szont a vád alól felmentette. (— e—a) Labdarúgóhírek A Csévharaszti KSK felnőtt és ifjúsági csapatát háromszo­ri ki nem állás miatt — el­ért eredményeivel együtt — törölték a bajnokságból. ★ A járási labdarúgó-szövet­ség felhívja a sportkörök fi­gyelmét, hogy a november 5-i fordulót a munkanap át­helyezése miatt meg kell vál­toztatni, ezért a szövetség kéri az egyesületeket, hogy írásban küldjék be, 6-án vagy 7-én kívánják-e megren­dezni a mérkőzést. Amennyi­ben nem érkezik be a kére­lem, úgy a szövetség írja ki a mérkőzés napját. ★ A járási labdarúgó-bajnok­ság vasárnapi eredményei: Maglód II—Vasad 3:0, Mo­nor II—Gyömrő 3:1, Nyár­egyháza—Sülysáp II 1:4, Ve- csés II—Mende 1:1, Pilis II— Gomba elmaradt, Csévha- raszt—Ecser elmaradt, mivel a csévharaszti csapatot töröl­ték. (v.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom