Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám

8 Htcvri srMírhtp 19*2. SZEPTEMBER 5„ KEDD Hajrá és hirdetés Horváth Kálmán kikül­dött tudósítónk jelenti Münchenből: Az olimpia legszebb mo­mentumai közé tartozik, hogy a közönség mindenért lelkesedik és a versenyzők minden helyezésért erejük teljes bedobásával küzde­nek. Példa erre Kiss Antal gyaloglónk esete, aki hu­szonhatodikként érkezett a stadionba. Észrevette, hogy az előtte haladó angol Timms kiSsé lankad és rá­kapcsolt. Az utolsó száz méternek hitte már csak a hátralevő távolságot és nagy hajrával befogta a huszonötödik helyen hala­dó Timmst. Kiss Antal a hajrá izgalmában nem vet­te észre, hogy a stadionban még egy kört meg kell ten- nia. A megingás azonban csak másodpercnyi volt. Is­mét utánaeredt a közben öt újra megelőző angolnak. Nagy küzdelem alakult ki a huszonötödik helyért, a megtorpanás azonban azt eredményezte, hogy Kiss Antalnak végül ötven kilo­méternyi gyaloglás után, hatalmas hajrával is csak a huszonhatodik helyet si­került megszereznie. Ügy küzdöttek ezért a helyezé­sért, mintha a dobogó len­ne a tét. Nem sok idő jut az olim­pián az újságolvasásra, né­ha az ember mégis szakít néhány percet arra, högy átnézze a lapokat. Termé­szetes, hogy az első oldalon mindenütt az elmúlt hét nagy sztárjainak neve sze­repel óriási betűkkel. A Sport Kurier „királyi” cí­met adományoz Mark Spitz- nek, de ugyanakkor „ki­rálynak” nevezi Valerij Borzovot is, a százméteres síkfutás bajnokát. A Boxing World Papp Lászlót nyilat­koztatja és azt kutatja, ho­gyan érik el sikereiket a magyar ökölvívók. Ugyanez a lap Balczó András győ­zelmét a következő címmel kommentálja — ez még most is téma Münchenben — ,,Balczó megsózta a le­vest”. Ügy vélem nem kell magyarázni, mire értette. Az olimpiai falu újságja, a Village News első oldalán kivételesen nem a sportese­ményekkel foglalkozik, ha­nem bemutatja, hogy mi­lyen fantasztikus frizurákat készítenek a falu boszorká­nyos ügyességű fodrászai kerek húsz perc alatt. Egy mostani versenyen minden bizonnyal az a hajkölte­mény nyerné az első dijat, amely vékony fonatokbql az olimpiai ötkarikát vará­zsolta a csinos leányzó fe­jére. A villámlapszemlét egy hirdetéssel szeretném befejezni; vegyes érzelmek­kel láttam ugyanis, hogy az egykori nagy csodafutó, az amerikai Wilma Rudolf ma már csak a reklám oldalon jelenik meg, amint éppen azt mutatja, hogy milyen kitűnő az Adidas cipő. Az egyszemélyes válogatott Reflektorfényben az abonyi Vargák Kardos gyengélkedés — „Megnyirbált“ Talbot-szakáll Volt okuk, hiszen Gedó — akárcsak a vasárnap győztes Botos és Orbán — az olimpián fokozatosan javul, és eddig legjobb teljesítményét nyúj­totta. A szakállas ausztrál ál- láról kemény ütéseivel szinte leborotválta a szakállt... Harmincnégy kalapácsvető kísérelte meg, hogy megdobja a 66 m-es selejtező szintet. Zsivótzky 71.20 méterrel biz­tosította helyét a középdöntő­ben. Bondarcsuk 72.88-at do­bott. Mögöttük Sachse (NDK) 69.94 m, Gage (amerikai) 69.40 volt a sorrend. Ecksch- midt 66.44-gyel jutott to­vább. összesen 21-en teljesí­tették a szintet. ★ A 400 méteres női síkfutás középdöntőjében indult női atlétáink legnagyobb remény­sége, Balogh Györgyi. Nos, Györgyi, ahogy a többi sport­ág versenyzői elnevezték, az „egyszemélyes magyar váloga­Streich és Saücs (sötét mezben) harcol a labdáért a Ma­gyarország—NDK labdarúgó-mérkőzésen, amelyet a magyar együttes 2:0-ra nyert. Visszavágás a bécsi döntetlenért Ceglédi pályaavató — győzelemmel Puerto-Rico ko­sárlabdázói okoz­ták a müncheni kosárlabdatorna legnagyobb meg­lepetéseit: két­pontos győzelmet arattak Lengyel- ország ellen (85:83), majd a vi­lágbajnok Jugo­szláviát is kétváll- ra fektették (79:74), hét mér­kőzésükből ötször hagyták el győzte­sen a játékteret. Számításaikba azonban hiba csú­szott: egyrészt még így sem ke­rültek a legjobb négy együttes kö­zé, másrészt kide­rült, hogy a Ju­goszlávia elleni összecsapáson egyik játékosuk (lehet, hogy több is?), Miguel Coll ajzószert használt és ezt a találkozó utáni doppingvizs­gálat bizonyította be. A 21 éves játé­kost további olim­piai szereplésétől eltiltották, de ez­zel még nem zá­rult le az ügy. A puerto-ricóiak til­takozásukat fejez­ték ki. Edzőjük szerint Coll a ta­lálkozó előtt meg­hűlt és a csapat orvosa egy, min­den patikában kapható szirupké­szítményt írt fel számára. Ezt a gyógyszert a Ju­goszlávia elleni Csurgal (2), Kábák I. Jó: Cseh, Liptai, C-surgai. Szombaton már három találkozót játszottak, a me­gyei rangadón Törökbálint 1:0- rg legyőzte Du­nakeszit, Pilisvö- rösvár és a Bem SE viszont kika­pott idegenben. Vasárnap is első sorban az otthon játszók tettek ki magukért. Duna-menti csoport Szigetújfalu—V CS DUTRA 2:1 (l:l) Szigetújfalu, 300 néző. V.: BUc- szádi. Sz. Vörös Meteor: Kovács — Juhász F., Urbancsik, Vígh L., Burst, Somod!, Pintér, Tóth, Vigh T„ Schuszter, Iíaltenecker. A tar­talékosán kiálló lelkes Üjfalu győ­zött, s a csapat valamennyi já­tékosa dicséretet érdemel. G.: Vígh T. (U-esből), Schuszter. Középcsoport D. Építők—Vecsés 3:1 (2:1) Dunaújváros, 100 néző. V.: Ke­nyeres. VSE: Boda — Szűcs J„ Végh I., Fitos, Kiss A., Szűcs A., Kalina, Makovecz (Bódi S.), Nagy­marosi (Bódl L.), Nagy A., Dávid. A vecsésiek gyengélkedését az újabb vereség is jelzi a gólratö- rőbben játszó Építők ellen. G.: Makovecz. Jó: Szűcs A., Mako­vecz. ÉGSZÖV MEDOSZ—Ercsi 4:0 (0:0) Klskunlacháza, 200 néző. Két ti­zenegyesből, valamint két távoli lövésből elért gólokkal húzott el szünet után az EGSZÖV. Eszakközép csoport Balassagyarmati SE—IM Vasas Iklad 1:0 Balassagyarmat. Az SZTK Gödöllőn is győzött A megyei labdarúgó-bajnokság­ban a Szigetszentmiklósi TK foly­tatta sikersorozatát. Mindkét pon­tot elhozta a jól rajtoló Gödöllői Vasastól. i:0-ra, majd 2:l-re vezet­tek a helyiek, ezután fordított az SZTK £:2-re a hajrára elfáradt Gödöllő ellen. A Vasas játéko­sam meglátszott, hogy a hétközi nehéz kupamérkőzések erősen találkozóján Üjhartyán 3:2-re le­győzte Budaörs együttesét, még­hozzá úgy, hogy kétszer is Bu­daörs vezetett l :0-ra, illetőleg 2 li­re, de a hazaiak nem adták fel. Meglepetés Kartal biztos győzel­me Nagykőrös ellenében. Monori SE—Isaszeg 4:1 (2:0). Mo- nor, 500 néző. V.: Gombás. G.: Halápi (2), László S. (2), ill. Feke­te. Jó: Gergely, Bajkai, Halápi, ill. Fekete, Szaniszló, Skribek. Üllő—Budakalász 2:1 (1:1). Üllő, 300 néző. V.: Sándor. G.: Krisko, Antal, ill. Sárosi. Jó: Antal (a me­zőny legjobbja), Kriskó, Jámbor, ill. Kovács, Csápcxri, Pénzes. Fóti SE—Maglód 4:2 (2:2). Főt, 150 né­ző. V.: Lellei. G.: Fonódi (2), Haj­dú, Zsideg, ill. Varga, Guzsaly (öngól). Jó: Hajdú, Pektor, Fonó­di, ill. Sztancsik (a mezőny leg­jobbja), Varga. Pomáz—Csepel Autó 2:0 (0:0). Pomáz, 200 néző. V.: Halász. G.: Móni, Csete (ön­gól). Jó: Szalai (a mezőny leg­jobbja), Binder, Zeglin, Móni, ill. Gremen, Kroch. Pilisi KSK—Per­bál 3:2 (0:2). Pilis, 800 néző. V.: Geese. G.: Márta, Petyán, Csernai (öngól), ill. Monos, Nyíri. Szünet utáni teljesítményével az egész pilisi csapat dicséretet érdemel, míg a vendégeknél Kaiser és Né­meti tűnt ki. Kartal—Nagykőrös 3:0 (1:0). Kartal, 200 néző. V.: Kai­ser. G.: Bereczki T. (2), Barna. Jó: Bereczki A. (a mezőny leg­jobbja), Tóth, Gábor, ill. Leskó, Kecskés I. Szigetszentmiklósi TK— Gödöllői Vasas 3:2 (1:1). Gödöllő, 300 néző. V.: Horváth dr. A ven­dégek Wimmer, Demény és Rádi góljaival győztek. Üjhartyán—Bu­daörs 3:2 (2:2). Üjhartyán, 300 né­ző. V.: Vasas. Hazai gólszerzők: Farkas (2), Almási. 1. SZTK 2. Pilis 3. Gödöllő 4. Monor 5. Fót Pomáz Üllő 8. Isaszeg 9. Kartal 10. Csepel Autó Perbál 12. Maglód 13. Nagykőrös 14. Üjhartyán 15. Budaörs próbára tették őket. A nyeretlenek 1 16. Budakalász 3 3 — — 11- 3 6 3 3 — — 9- 4 6 3 2 — 1 8- 5 4 3 2 — 1 7- 2 4 3 2 — 1 6- 5 4 3 2 — 1 5- 4 4 3 2 — 1 5- 4 4 3 2 — 1 5- 5 4 3 1 — 2 3- 4 2 3 1 — 2 4- 6 2 3 1 — 2 5- 7 2 3 1 — 2 5- 8 2 3 1 — 2 3- 6 2 3 1 — 2 4-10 2 3 — — 3 4- 7 — 3 — — 3 3- 7 — Huszonhat 13+1 találat A 36. heti totófordulóban a nye­remények az illeték levonása után a következők. 13 találatos 34 da­rab, nyereményük egyenként 15 427 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 26 darab, a nyeremény és a juta­lom együttes összege 22 899 forint. 12 találatos 753 darab, nyeremé­nyük egyenként 464 forint, 11-cs 7348 darab, nyereményük 48 fo­rint és 10 találatos 39 326 darab« nyereményük 17 forint. Totóeredmények: x, 1, 2, 1, 1, 2, 1, 1, x, 1, 2, 1, 2, 1. Megyei totceredmények 1. Törökb.—Dunakeszi VSE 1 2. Monor—Isaszeg 1 3. Gödöllő—SZTK 3 4. Üjhartyán—Budaörs 1 5. Érd—Aszód x 6. Halásztelek—Szigethalom 2 7. Bag—Kistarcsa 1 8. Táplóság—Farmos x PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspá rt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. ?0. Postafiók itt. Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142— 220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. INDEX: 25 064 i erjeszti a Magyar Posta. Eiö- .ízelhető bármely postahivatalnal, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál IBp., V.. J6-sef nádor tér L sz.l. Előfizetési dH I hónapra 30 forint. _ _ — — Az első fél­( aC. ) idei játék alatt meSfá.Ídult a fe­'— jem, nem értet­« m tem, hogy játsz­AII/a hatnak ilyen rosszul _ így kezdte a beszél- getést Illovszky Rudolf szövetsé­. % ” gi kapitány a két nemet csapat elleni mérkőzés közötti napon. — Rettentően idegeskedtek, körülményes, lassú volt a játék. Illovszky a vasárnapi mér­kőzés szünetében alapos fej­mosást rendezett. Még azt is „beígérte”, hogy akik nem küzdenek teljes erővel, nincs szükség arra, hogy itt legye­nek az olimpián, hétfőn haza- küldi őket... A „rendkívüli utaztatásra” aztán nem volt szükség, mert a második félidőben már di­cséretes teljesítményt nyújtot­tak, s 2:0-ra nyertek az NDK ellen, Dunai II. és Tóth K. góljával. Illovszky a magyar játéko­sokkal együtt még Passauban .értesült az NSZK—Mexikó mérkőzés eredményéről: — Először nem akartam el­hinni, hogy 1:1 született — mondotta. — A nyugatnéme­tek pontvesztése kedvező szá­munkra, mert pontelőnyhöz jutottunk, viszont bizonyára felpiszkálta a hazaiakat, ma Münchenben ellenünk akar­nak mindent helyrehozni. A __ Magyarország—NSZK mérkőzés ezek szerint óriási jelentőségű lesz. — Nyugodtan lehet kis dön­tőnek is nevezni — véleke­dett a kapitány. — Amelyik csapat győz, csoportelső és‘ szombaton az aranyéremért játszhat. Nekünk talán egy döntetlen is elég. Felpapriká­zott nyugatnémet csapatra számítok, olyanra, amelyet az olimpiai stadiont minden bi­zonnyal zsúfolásig megtöltő közönség az első pillanattól kezdve hajtani fog. A várható összeállítás Gé- czi — Vépi, Páncsics, Bálint, Juhász P., Dunai III, Kü, Szűcs, Branikovics, Dunai II, Tóth K. Az olimpia egyik legna­gyobb versenye volt a tízezer méteres síkfutás: a finn I.aane Viren — bár verseny közben elesett — nagyszerű világ­csúccsal (27:38.4) győzött. A mögötte látható belga Putte- mans a második helyet sze­rezte meg. Hétfőn délután is megtelt az ökölvívócsarnok, a magyarok már a negyedik párban érde­keltek voltak Gedó révén, aki a papírsúlybán lépett szorító- ba, a legjobb nyolc közé jutá­sért, az ausztrál Talbot ellen. A győztes Gedó nagy tapsot aratott, villámgyors sorozásai, ütései, elhajlásai után. Na­gyon tetszett az öklözése a szorító mellett tolókocsiban helyet foglalt Abebe Bikila maratoni futóbajnoknak is. — Rendszeresen kijárok az ökölvívó-mérkőzésekre, szere­tek minden sportot, de a szo- rítókban zajló küzdelem a kedvenceim közé tartozik — mondotta Bikila. -— Becsülöm a jól felkészült, igazi sport­embereket. Ilyen volt Gedó György is, nagyszerű benyo­mást keltett, gratulálok győ­zelméhez. Gedónak gratulált Papp László és Adler Zsigmond is. A győzelmi emelvényen. Női tőr egyéniben olimpiai bajnok: Ragno Lonzi (Olaszország) 4 gy., 2. Bóbis Ildikó (balra) 3 gy., 3. Gorohova (Szovjetunió) 3 gy. tott” nem keltett csalódást. Nagyszerűen osztotta be erejét, a célegyenes bejáratánál már negyedik volt, s minden külö­nösebb kifutás nélkül szerezte meg a harmadik helyet, döntő­be jutott. Az igen hosszúra nyúlt női magasugró döntő hatalmas meglepetéssel végződött. Az erős mezőnyben a 16 éves Ul­rike Megfarth (NSZK), akinek eddig 186 centiméter volt a legjobb teljesítménye, 192 cen­timéteres eredménnyel, világ­csúcs beállítással, új olimpiai rekorddal aranyérmet nyert. A két magyar versenyző kö­zül először Koml<a vett búcsút a mezőnytől (171 cm), Rudolf Erika a 179-et még ugrotta, de 182-őn már elvérzett. ★ Nem sikerült a kézilabdázók terve. Ahogy évek óta min­dig, ezúttal is a jugoszláv vá­logatott bizonyult jobbnak. — Reméltük, hogy legalább döntetlent érünk el, sajnos mi a jó helyzeteket sem érté­kesítettük, a jugoszlávok pe­dig teljesen veszélytelen ál­lásból is a hálóba találtak — mondotta Adorján János, a csapat legrégebben válogatott játékosa. Lejárt a birkózók négynapos szabadsága. Magyar szem­pontból nagy várakozás előzi meg a kötöttfogásúak ma kez­dődő küzdelmeit. Gurics György edző nem vállalkozott esélylatolgatásra: — Aki itt előre lát, az ha­zudik — mondotta. — Aki sportágunkban csak egy ki­csit is számít, itt van és győz­ni akar. Kétszázon felül van a résztvevők száma, összeszá­molni is nehéz, hány olimpiai-, világ- és Európa-bajnok akad közöttük. A kötöttfogásban rajtoló magyar birkózók között há­rom egykori Pest megyei ta­lálható, a mexikói olimpiai bajnok abonyi Varga Já­nos, a vecsési Doncsecz József és az ecseri Steer Antal. Legalább döntőbe jutást vártunk a magyar kardcsa­pattól, de sajnos, nem így történt. A hétfő délelőtti elő­döntőben 9:7-re kikapott együttesünk a szovjet csapat­tól, így a magyarok délután csak a harmadik-negyedik he­lyért mérkőzhettek a romá­nokkal. Délután tovább tartott a gyengélkedés, ugyanis a ro­mánok már 4:0-ra elhúztak. Ezután fordította a maga ja­vára az eredményt a magyar együttes, s végeredményben harmadik, tehát bronzérmes lett, akárcsak Mexikóban. Mindkét találkozón elsősor­ban Gerevich Pál tett ki ma­gáért. mérkőzés előtt be is vette, s biztos emiatt lett pozitív a vizsgálat — vé­lik a puerto-ri- cóiak. Ezután a NOB orvosi bizottsága vette kezébe az ügyet. Amennyi­ben ez a testület jóváhagyja az el­sődleges vizsgála­tot, tehát ismétel­ten bebizonyoso­dik a dopping- használat, akkor a jugoszlávok óvása miatt valószínűleg újrajátsszák a Jugoszlávia— Puerto-Rico talál­kozót. Az esetleg meg­ismétlésre kerülő mérkőzésen a ju­goszlávok esélye­sebbek. Ha győz­nek, változás tör­ténik a B-csoport tabelláján is: a Szovjetunió mö­gött nem Olaszor­szág, hanem Jugo­szlávia jut a né­gyes döntőbe! Labdarúgó-krónika

Next

/
Oldalképek
Tartalom