Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
Ünnepélyes tanévnyitó a marxista-leninista esti egyetemen Csütörtökön délután ünnepélyes tanévnyitót tartottak a marxista—leninista esti egyetem elsőéves hallgatói. Az egyetemnek az idén ismét van kihelyezett osztálya Nagykőrösön, Huszonhét hallgató kezdte meg az idei tanévet. A tanévnyitó ünnepségen megjelent Csécsi János, a Pest megyei Oktatási Igazgatóság filozófiai tanszékének tanára is. ^ Fizetik a földmegváltást XVI. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1972. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Harminc napon belül megválaszolják a fellebbezéseket Beszélgetés a városi tanács pénzügyi osztályvezetőjével Az Arany János Termelő- szövetkezet szeptember 11-től földmegváltást fizet a termelőszövetkezet központi irodájában, reggel 8 órától délután 4 óráig. „ÉDESANYA.” Laci szakiskolába megy című, tegnap, szeptember 8-án megjelent cikkünkbe sajnálatos nyomdahiba csúszott: az édesanya, akiről az írás szól, Varga Sára. Előreláthatólag egy évig nem közlekedhetnek járművek, a Kossuth Lajos utcán: elkészültéig a forgalom jelentős része az amúgy is keskeny Rákóczi és Patay utcán bonyolódik le. Nincs is eddig semmi baj, hiszen a járművezetők mindenképpen vigyáznak, ha vigyáznak. De mi lesz a gyerek és a felnőtt gyalogosokkal, akik a bölcsődénél át akarnak menni a Patay utcába, vagy a Rákóczi utca túlsó felére? i A bölcsőde előtti bokrok lassan oly magasra nőnek, hogy a kosárlabdázóknak is ugraniuk kell, ha meg akarnak győződni az áthaladás veszélytelenségéről. Mind az iskolások, mind az alacsonyabb felnőttek riadtan lépnek az útra, mert a bokroktól nem látják a Csokonai utca felől érkező járműveket. Szeptember 15-ig kell, illetve lehet kamatmentesen befizetni a második félévi adókat. Ilyenkor, szeptember 15-e előtt, megszaporodnak a városi tanács pénz-, terv- és munkaügyi osztályára érkező levelek. Panaszokat, fellebbezéseket tartalmaznak. Mi lesz e fellebbezések, panaszok sorsa? Erről beszélgettünk Faliisi István osztályvezetővel. — Évente mennyi fellebEgy darabig, az iskolaévben, kis úttörőrendőrök irányították a forgalmat, segítve nemcsak saját társaikat, de a felnőtteket is — a jóval kisebb forgalomban. A jelenlegi autóáradatban a biztonságos átkeléshez három megoldás ajánlható. Az egyik: az említett bokrokat legalább derék- magasságig le kell nyesni, a port alacsonyan is jól felfogják. A másik megoldáshoz a rendőrség segítsége szükséges. Kellene egy festett gyalogátkelőhely, természetesen előrejelző táblával, és így a járművezetőknek is kellene vigyázniuk. A harmadik megoldás tulajdonképpen az első kettőből fakad: vágják le a bokrot, s legyen gyalogátkelőhely is. A biztonság, az emberek testi épsége, sürgős intézkedést követel. bezéssel, panasszal foglalkozik az osztály? — Körülbelül ezerötszázzal. Hozzávetőleg 70 százalékuk a községfejlesztési hozzájárulás elengedését, illetve mérséklését kéri. — Kiknek kell hozzájárulást fizetniük? — A házzal rendelkezőknek, az egyéb jövedelmi adózóknak és mindazoknak, akiknek négyszáz négyszögölnél nagyobb földterületük van. — Magas az adó, hogy ennyien kérik mérséklését? — A rendelet szerint a községfejlesztési hozzájárulás mértékét a megadott irányelv figyelembevételével a helyi tanácsok végrehajtó bizottságai állapítják meg. Nálunk évi 250 forint. — Milyen indokok alapján kérik a fellebbezők a törlést, illetve a mérséklést? — A legtöbben szociális helyzetükre, idős korukra hivatkoznak, de akadt, aki például arra hivatkozott, hogy utólag kapja a fizetését. Az országban mindenkit, munkája elvégzése alapján, utólag fizetnek, így érthetetlen ez az indok. — Miként döntenek? — A beérkezett panaszokra, észrevételekre 30 napon belül válaszolunk, akár jóváhagyjuk, akár elutasítjuk a kérelmet. Vitás esetekben, ha egy hónapon belül nem tud dönteni a választott testület, a panaszos olyan értesítést kap, hogy ügyét még vizsgálják. Négy területi előadó a helyszínen tanulmányozza a helyzetet, jelentésük a kerületi tanácstag elé kerül véleményezésre, ő ismeri ugyanis a legjobban a kerületében lakókat, s vagy megerősíti vagy elutasítja az észrevételt. Ezután a A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉS ÉRDEKÉBEN Három megoldás kínálkozik NEM KÉSHET AZ INTÉZKEDÉS pénzügyi és munkaügyi bizottság is hozzáfűzi saját észrevételeit, s a három vélemény után kerül csak az ügy a végrehajtó bizottság elé. — A jövedelemadóval kapcsolatosan nem érkezett panasz? — Érkezett, de érdekes módon kevesebb. A fellebbezők évről évre ugyanazok. Szinte fogadást mernék kötni, ki lesz, aki most, szeptember 15-e előtt részletfizetési kérelmet küld. Vannak, akik, ha esik, ha fúj, fellebbeznek. — S ha visszautasítják kérelmüket? — Benyúlnak a mellényzsebükbe, és készpénzben, hiánytalanul befizetik az adót. A többség legalábbis. Van azonban, aki továbbra sem ért egyet az adókivetéssel. Panasza ekkor a Pest megyei Tanács pénzügyi osztályára kerül. — A nemrég bevezetett telekadó okozott-e gondot a városban? — Amióta megjelent a kormányrendelet, amely szerint egy-egy személynek egy telke és egy üdülőtelke lehet, megszaporodott a munkánk, és nagyon lassan halad. Sok a vita országszerte, így nálunk is. Az esetek többségében még nem tisztázott, mekkora lehet a telek területének felső határa, s hogy bel- vagy külterületnek minősül-e a kérdéses telek? E vitás esetekben a műszaki osztálytól kapunk segítséget, amely eldönti, egy vagy több teleknek minősül-e a kérdéses terület. Előreláthatólag, sajnos, sokáig gondunk marad a rendelet teljes végrehajtása. — Fordult-e elő kirívó adócsalás, illetve adóvégrehajtás az elmúlt esztendőkben? Haragoszöld kukoricatáblák- JÓL FIZET A PARADICSOM ÉS A BURGONYA ASSZONYBRIGÁD TAKARMÁNYSILÓZÁS A szép őszidőben kilátogattam az Arany János .Termelőszövetkezet központjába. A kocséri országút mellett élénken zöldell a termelőszövetkezet 35 hold idei telepítésű lucernája. Jól sikerült a tarlóba vetett, hatalmas tábla csalamádé is, melyet kezdenek silóba hordani, hogy a télre minden jószágnak legyen elegendő takarmánya. A központi irodában a szakvezetők közül egyedül La- bancz Árpád főmezőgazdászt találtam, aki az Állami Biztosító kiküldötteivel éppen a jövő évi biztosításokat kötötte. Kérdéseimre elmondotta, hogy a termelőszövetkezetben serényen folynak az őszi munkák. Silózzák a takarmányt, műtrágyáznak, szántanak a gabonavetések alá, és a jövő héten megkezdik a rozs vetését. Uborkatermelésben az idén túlteljesítették a tervet. 50 hold paradicsomföldjükről eddig holdanként 140 mázsa termést adtak el, de még javában szedik a paradicsomot. A sertéstenyésztés, a hizlalás tervszerűen folyik A kukoricából jó termést várnak. Még haragoszöldek a táblák, cie már készülnek a nagy munkát jelentő betakarításra. Szétnéztem a kertészetben is. Szépen termett a paprika, és kimagasló eredményt értek el a burgonyatermeléssel. A hatalmas halom, remek gül- baba burgonyát most válogatják, de még nem szedték fel mindet. Sz. Tóth András főkertész elmondta, hogy a burgonya holdja megadta a 115 mázsát, A termés nagy részét Pesten árusítják, de a burgonyát nem termelő helyi termelő- szövetkezetek tagjai is hozzájuk járnak vásárolni. 2,60 forintért adják kilóját. A termelőszövetkezet tagjai vállalásban, részéből végzik a munkákat. A közös munkában kiemelkedik az asszony- brigád, melynek Balogh Ferencié, Benke Ambrusné, Hornyák Ferencné, Nagy Istvánná, Pantó Rozália és Petek Sándorné a tagjai. Ez a hat régi tag 1200 négyszögöl burgonya, 6 hold paradicsom, 6 vékás cukorrépa és 104 kis fóliaágy cecei paprika termelését vállalta, és szép eredménnyel végzi. Csak burgonyából 366 ládával ástak fel, majdnem száz mázsa súlyban. A közös gazdaság a szakmunkásnevelést is igyekszik elősegíteni. Egyik fiatal dolgozója, Szabó Éva, az idén végezte el a 3 éves kecskeméti szakmunkásképző iskolát, és most ugvancsak Kecskemétre, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatára iratkozik be. NÉHA ÜGY TŰNIK, nem erős oldalunk az emberszeretet, sőt, egyesek szerint, mintha lassacskán átvedlenénk állatbarátokká. Charriére meséli Pillangó című könyvében, hogy a királyszigeti rabok egyike azért loccsantotta szét két társa fejét, mert azok megették kedvenc macskáját. No, de hát ez abszurdum. Hogy lehet a társadalomból kiközösített rabokkal példálózni? ... Hát jó, akkor vegyünk más példákat. Olvastam, hogy a járókelők szeme láttára vertek agyon egy embert az utcán, de amikor a vadőr lelőtte egy fiú korcs ebét, csak úgy ömlött a haragos tiltakozás. Láttam, amikor csúzlis gyerkőcök lövöldözték az amúgy is elszaporodott, falpiszkító verebeket, volt mit hallgatniuk az állatbarátoktól. Háromgyermekes anya. Beteg. De nem annyira, hogy leszázalékolhatnák. Dolgozna is, de kire hagyja egyéves gyermekét? Nincs módjában elhelyeznie sehová. Lehet, hogy jogilag minden rendben, em— Kisebb szabálysértések akadtak. Adócsalás csak egy volt. A bíróság még nem hozott ítéletet... Tavaly az egyik kisiparos a szomszéd városban egy nagy vállalatnak végzett asztalosmunkát. Minden anyagot megkapott, s 110 ezer forint tiszta jövedelemhez jutott. Az adóját is ez összeg alapján állapítottuk' meg. Nem akarta befizetni. Sok-sok fellebbezés után, végül is le kellett foglalnunk a gépkocsiját. A lefoglalás után azonnal rendezte adóhátralékát. Takács Paula berileg azonban semmiképpen. MINEK FOLYTASSAM, bár, sajnos, folytathatnám, s a példákkal akár az embertelenséget is bizonyítanom lehetne, hamis következtetésekkel, persze. Mert a pozitív példák még nagyobb számban találhatók, s ha a valóságot híven akarjuk érzékeltetni, azokat is ismernünk kell. Villámcsapás ért egy embert, aki az eső elől egy fa alá húzódott. Bőrének jelentős hányada elégett, s életének megmentésében csak úgy lehetett reménykedni, ha mások bőrt adnak neki a sajátjukból. Munkatársai közül hatan jelentkeztek, hogy megmentsék őt. S nem rajtuk múlott, hogy hiába hozták az áldozatot. A sokat emlegetett közömbösséget is gyakran cáfolja az élet. A múltkor este, az egyik kocsma előtt két fiatal belekötött egy házaspárba. Mos- datlan szavakkal illették mindkettőjüket, s már-már tettleg is bántalmazták volna őket, ha a nyomukban lépkedő, isKopa László Emberek és emberség ŐSZ NYÁRSAPÁTON Szüretelik a korai szólöt A héten a jó, napos őszi idő kedvezően hatott a szőlőérésre. A szakemberek szerint, egy napon fél fokkal is emelkedett a must cukorfoka. Az augusztus végi esők azonban főleg a korai szőlők fürtjeit erősen pusztították, és a darázs is jelentős kárt tesz bennük. Éppen ezért sok helyen elkezdték az ezerjó és több más korai szőlőfajta szüretelését. A körösi öreg szőlőhegyeken is megkezdték néhányan mentenji a menthetőt, de Nyársapáton már sokan szüretelnek. Az ottani állami gazdaság szőlőtelepén Pécsy Lajos telepvezetőtől megkérdeztük, milyen eredményeket hoz a szüret? — Sajnos, a mi telepünket és a környéket csúnyán megrongálta a tavaszi fagy, és a nyári jégverés, ezért holdanként nemigen szüretelünk le többet 10—15 mázsánál — mondotta. — A távolabbi részeken azonban, ahol sem fagy, sem jég nem pusztított, előreláthatólag 40 mázsa lesz a holdankénti átlag. — Milyen a minőség? — A szűrt mustok a hét elején 14 fok körül mozogtak, de most már elérik a 15, sőt, a 16 fokot is. A Nyársapáti Állami Borpince a borszőlő folyamatos felvásárlását a jövő héten kezdi meg. K. L. Mit látunk ma a moziban? A jégmezők lovagjai. Eizen- stein világhírű szovjet filmjének felújítása. Kísérőműsor: Sosem volt király bánata. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. ÚJ ISKOLA - ÚJ KERÍTÉS A Ceglédi úton a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközép- iskola épülete már eddig is felhívta magára a figyelmet. Elkészült valamennyi melléképülete is, és még a nyáron megkezdték a parkosítását. Most új kerítést húz a park elé Sinka Attila, Koncz Zoltán, Nagy Gyula, Kiss Tibor és Lakatos István Fakan Antal felvétele SPORT Őszi rajt — döntetlennel Nk. Kinizsi—Kecskeméti Spartacus 8:8. Az NB III-as férfi asztalitenisz csapatbajnokság őszi első fordulóján, az ötödik helyen álló kecskemétieket fogadták a sportotthonban a körösiek. A vendégek mindössze hárman érkeztek. A Kinizsi ezért 4 győzelmet ajándékba kapott, s nyűgöd- tabban is kezdett. A tapasztaltabb körösiek küzdőszelleme, a tavasziéhoz viszonyítva, javult, de néhány találkozó után, a fiatal kecskemétiek nagyon szívós, korszerű játéka néhány hazai versenyzőt meretlen férfi szét nem ver a garázdák között, akik végül úgy eliszkoltak, mintha ott se lettek volna. Köznapi eset, hogy a szocialista brigád házat épít valamely dolgozónak. Hivatalokban, intézményekben, gyárakban népes csoportok jelentkeznek térítésmentes véradásra, hogy segítsenek a bajba jutott ismeretleneken. Megszokott utcakép: a behemót teherautó vezetője megvárja az úton késve áttipegő nagymamát. Amikor a tévé segítséget kér elesett emberek számára, százak és százak segítenek önzetlenül. EGYSZÓVAL, DEHOGY IS VAGYUNK közömbösek egymás iránt. Csak éppen nem látjuk meg, ami megszokott, ami megfelel az általános emberi magatartásnak, a kialakult szokásoknak. — Szóra sem érdemes — mondjuk, és napirendre térünk fölötte. Csak akkor háborodunk fel, ha valahol megsértik az erkölcsi normákat, vagy amikor a társadalomra káros jelenséget észlelünk. És ez így természetes. Biztosíték arra, hogy soha nem nyugszunk bele az embertelenségbe. Miklay Jenő felidegesített. Végig izgalmas volt a mérkőzés, különösen a hajrá. A küzdelemre az is jellemző, hogy 2 óra hosszat tartott két asztalon a mérkőzés. A kinizsis fiúk győzelmeit Kőházi (4), Erdei (2), Reszeli (1) és Horváth (1) szerezte. A mérkőzés állása így alakult: 2:0, 2:3, 3:3, ,3:4, 4:4, 4:5, 7:6, 8:6, 8:8. A körösiek jelenleg így állnak a tízcsapatos Szabadoscsoportban : 9. Nk. Kinizsi 10 1 1 8 62:98 3 Jó munkáért - jutalom A Magyar Honvédelmi Szövetség országos vezetői nemrég Nagykőrösön jártak: felkeresték a helyi MHSZ-báziso- kat. A tormási lőtérre is kimentek, s az ottani létesítmény, valamint a lövészbemutató annyira tetszett nekik, hogy Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ országos főtitkára, 150 ezer forintot juttatott az MHSZ-nek, gondnoki lakás céljára. Száztíz gyerek tanult meg úszni A nyáron, két egyhónapos tanfolyamon, 110 körösi gyerek tanult meg úszni a strandon. Túlnyomórészt 7—8 évesek voltak (ez a legideálisabb kor az úszás tanulására), de akadtak közöttük 4 évesek is. Jó lenne, ha többet törődnénk ezzel az egészséges sportággal, helyi versenyeket lehetne rendezni. SZOMBATI MŰSOR ATLÉTIKA Budapest: országos serdülő bajnokság. S. Z.