Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-20 / 222. szám

1972. SZEPTEMBER 20., SZERDA t'fc.-i i MiU K/i'ívlm* Késik a szállítás, késik a fizetés „ Törzsvendégek ” i? gazdasági döntőbizottságon A napokban vált jogerőssé az a fizetési meghagyás; ame­lyet a Szerelvényértékesítő Vállalat kért a Pest megyei Gazdasági Döntőbizottságtól, mivel a Mechanikai Művek különböző zuhanyrózsákért nem fizette ki több mint 217 ezer forintos tartozását. A Szerelvényértékesítő Vállalat tehát hozzájuthat a jogos összeghez, ha a banknak kül­dendő inkasszójához csatolja a jogerős okiratot. Nyolcvantól 300 ezerig Dr. Sütő Béla, a döntőbi­zottság elnöke elmondta, hogy gyakran foglalkoznak ilyen ügyekkel, hiszen a mezőgaz­dasági termelőszövetkezeteken kívül a megye összes gazdál­kodó szerve — legyen az vál­lalat, ipari és egyéb szövetke­zet stb. — a döntőbizottság­hoz fordul, ha más vállalattal kötött szerződés miatt vitába keveredik. A vitás ügyek többségének az indítéka, hogy az adós nem fizet időben. Az ilyen esetek száma ország­szerte annyira m^emelkedett, hogy kormányrendelet szüle­tett egyszerűsített, úgyneve­zett fizetési meghagyásos el­járás bevezetésére. Tavaly egész évben 8932 esetben kér­ték a vállalatok fizetési meg­hagyás kibocsátását, s ez a szám fokozatosan emelkedik, hisz még csak szeptember kö­zepén járunk, s már ötven híján a tavalyival azonos mennyiségű kérelem érkezett. Ezek közt persze, akadt 80 fo­rintos kamattartozástól a 300 ezer forintos fizetési követe­lésig mindenféle összeg. Elő­fordult például, hogy egyet­len hónap alatt 1276 fizetési meghagyást bocsátottak ki összesen több mint 64 millió forint értékben. A szállítók, azaz akik terméket adnak át a vevőknek, érdekeltek az el­lenérték mielőbbi behajtásá­ban, hiszen annál eredménye­sebben tudnak gazdálkodni, minél gyorsabban forgatják pénzüket, s minél ritkábban kell bankhitelhez folyamod­niuk. Az igényérvényesítés meggyorsulása lemérhető két hónap összehasonlításával. Reprezentatív mintavétel alap­ján a miilt év novemberét az idei májushoz viszonyítva megállapították, hogy míg ta­valy az esetek egyharmadá- ban, az idén már csaknem kétharmadában — az esedé­kessé válástól számított — 30 napon belül kérték a fizetési meghagyás kibocsátását. Exportbonyodalmak A döntőbizottságnak van­nak „törzsvendégei” is. Pél­dául évek óta a 'legnagyobb ügyfelük a Csepel Autógyár volt. Naponta érkezett ellenük fizetési meghagyáskérelem. A csepeliek termékeinek több­sége ugyanis exportra kerül, ezzel pedig együtt jár, hogy a teljesítés határideje és a fize­tés eltolódik. Tovább nehezí­tette a helyzetet, hogy legna­gyobb partnerük, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár szintén késve tudott nekik fi­zetni, hiszen ők is exportálják az autóbuszokat. Az autógyár­ral együttműködő hazai üze­mek a megállapodás értelmé­ben követelték az általuk szál­lított anyagok, félkésztermé­kek ellenértékét. A fizetési meghagyások száma úgy meg­duzzadt, hogy havonta több millió forintot tett ki más vál­lalatoknak a Csepel Autógyár­ral szemben támasztott köve­telése. Végül is úgy oldódott meg a helyzet, hogy az Ikarus — mint ismeretes — hitelt kapott a KGST Nemzetközi Beruházási Bankjától, s ennek egy kis hányadából rendezték tartozásaikat, a többi között a csepeliek követelését. Augusz­tus elejétől aztán teljesen megcsappant a Csepel Autó­gyár elleni fizetési meghagyá­sok száma. Persze, nem mindig jogos a fizetési meghagyás kérése. Pél­dául ha az adós fizetett, csak Partfalat kap a Velencei-tó Mesterséges partfallal ve­szik körül a Velencei-tavat. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei ösz- szesen 15 kilométer hosszú partfalat építenek a tó körül. A munka már évekkel ezelőtt megkezdődött, s eddig mint­egy öt kilométer hosszú sza­kaszon építették ki a kőből, betonból készült partot. A tó északi partján a jövendő eve­zőspálya helyén érdekes füg­gőleges partfalat építenek majd, hogy a csónakok ki tudjanak kötni. Tizenöt éves terv a Balaton védelmére A Keszthelyi Agrártudomá­nyi Egyetemen tudósokból, szakemberekből alakult kuta­INGATLANOK ADÁSA ÉS VÉTELE ügyében keresse fel az alábbi kirendeltségeinket: Szentendre, Kossuth Lajos u. 36. Érd, Diósdi u. 34. Dunaharaszti, Dózsa Gy. u. 1. SZENTENDREI VAROSGAZDALKODASI VALLALAT SZENTENDRE, Ady Endre u. 5. tócsoport kezdte meg a vizs­gálatot annak megállapításá­ra: milyen külső hatások érik a Balaton bioszféráját. A munkaprogram nem­csak a ma gondjait veszi számba, mindenekelőtt a tó jövőbeni védelmét cé­lozza: a szakemberek 15 évre szóló tervet készítenek. A terv ré­sze annak a programnak, amelyet a Magyar Tudomá­nyos Akadémia szervez az ember környezetének védelme érdekében. A keszthelyi kutatók, akik főleg a keszthelyi öblöt és környékét veszik vizsgálat alá, kísérleteket folytatnak az egyetem tangazdaságában is. Felrpérik azokat a mezőgazda- sági hatásokat, amelyek hoz­zájárulnak a Balaton vizének szennyeződéséhez. Ennek során prognózis ké­szül a kemikáliák haszná­latának ésszerű csökken­tésére. A keszthelyi kutatók a program végrehajtásában szorosan együttműködnek a Magyar Tudományos Akadé­mia tihanyi biológiai kutató intézetével. rossz helyre könyvelték, vagy nem kapott számlát stb., ilyen­kor ellentmondhat, _s az ügy perré válik. A tárgyalásokon aztán kiderül: melyik vállalat volt hanyag, feledékeny. De vannak más, nem a fizetési meghagyásból átalakuló perek is, ilyenek a szerződéskötéssel, módosítással kapcsolatos vi­ták, a szerződésszegési és egyéb polgári jellegű vagyoni viták. A szerződés módosítását leg­inkább árviták miatt kérik a szerződő felek. A 26-os számú Állami Építőipari Vállalat pél­dául annak ellenére, hogy al­vállalkozó nélkül szerelte ösz- sze a Dunai Kőolajipari Vál­lalat gyártelepi energiaveze- ték-hálózatának acélszerkeze­tét, a szerződésben két száza­lékos fővállalkozói díjat akart felszámolni. A szerződést a döntőbizottság e kikötés nél­kül hozta létre. A teljes összeg után A szerződésszegés különbö­ző fajtái közül a „legnépsze­rűbb” a késedelmes szállítás. Ilyenkor á megrendelőnek köt­bért fizet a szállító, aki nem­egyszer már a szerződés meg­kötésekor sejti, hogy nem tud­ja betartani a határidőt. Ezért „okoskodott” úgy a Pest me- megyei Építőanyag- és Sze­relőipari Vállalat, amelyet a Veszprémi Állami Gazdaság víztoronyépítéssel bízott meg, hogy külön kötnek egy szerző­dést a víztorony „alkatrészei­nek” szállítására és külön egyet a szerelésre, gondolván: késés esetén csak az egyik után fizetnek késedelmi járu­lékot. Meglepődtek persze, amikor a 132 napos határidő- csúszás miatt mindkét szerző­dés után (a víztorony teljes értéke után) kellett kötbért fi­zetniük. És végül a peres ügyek har­madik csoportjába a vállala­tok polgári jellegű vagyoni vi­tái közé tartoznak: az építési behajtások, bérlettel kapcsola­tos viták stb. Az Angyalföldi Lakáskarbantartó Építő Ve­gyesipari Szolgáltató Szövet­kezet például arra kérte a döntőbizottságot, hogy egy épü­letátalakítási tervdokumentá­cióért kötelezzék az erdőker- tesi tanácsot 31100 forint ter­vezői díj megfizetésére, annak ellenére, hogy semmiféle ter­vet nem készítettek, mert időközben a szövetkezetét fel­számolták. Czibor Valéria Futóvadlövő A zalai erdő- és fafeldolgozó gazdaság Zalaegerszegen mű­ködő futóvadlövő klubja kor­szerű futóvadlövő versenypá­lyát létesített a város melletti alsóerdőn. A vadalakokat elektromos berendezés moz­gatja. A versenypályát elsősor­ban a gazdaság futóvadlövő és MHSZ-klub tagjai látogat­hatják. A tanács és a KISZ együttműködése 1975-ig: 980 lakás Százhalombattán KlSZ-védnökséggel épül Százhalombatta, Pest megye első szocialista városa. A véd­nökség — a korábbi gyakorlat­Tető a „török toronyra 99 Dunaföldváron a török idők­ből fennmaradt „török tor­nyot” az Országos Műemlék Felügyelőség irányításával res­taurálják. A torony alsó szint­jén a helyi ásatásokból és gyűjteményekből múzeumot Kétmillió adag gesztenyepüré Hazánk egyik legnagyobb összefüggő szelidgesztenyés kertjében, Sopron környékén, a Lövérek alján, Ágfalva, Ma­gyarfalva és Sopronbánfalva erdeiben több mint kétszáz holdon hoztak termést az idén a 80—100 éves és az új telepí­tésű gesztenyefák. A szakemberek számítása szerint a Lö vérek alján ter­mett gesztenyéből az idén mintegy kétmillió adag geszte­nyepürét készíthetnek majd a cukrászdákban. rendeznek be. A felsőbb szin­teken és a torony tetején bo­rozót nyitnak. A restaurálás befejezését 1975 közepére ter­vezték. A képen: a „török to­rony” tetőszerkezetét alakítják az építők. tói eltérően — nemcsak a nagy beruházásokra vonatkozik, ha­nem a város szociális és kultu­rális létesítményeire is. Ennek érdekében megkezd­ték a városi tanács és a KISZ- bizottság közötti együttműkö­dési szerződés előkészítését. Százhalombattán a városfej­lesztésre a negyedik ötéves terv időszakában több mint 300 millió forint áll rendelke­zésre. Olyan fontos létesítmé­nyek épülnek ebből az összeg­ből, mint például egy százsze­mélyes óvoda és 60 gyermek részére bölcsőde, amelyeket a tervek szerint a jövő év vé­gén adnak át. Ugyancsak a jö­vő évre tervezik a 15 millió forintos költséggel épülő tizen­két tantermes iskola átadását is. 1975-ig Százhalombattán 980 lakás készül el, melyből 420 tanácsi értékesítésű, 570 pe­dig tanácsi bérlakás lesz. A városi tanács vezetői sok segítséget várnak az ifjúsági szervezetektől a városfejlesztési gondok meg­oldásában,! valamint a parkosí­tás és a fásítás terén is. Az utóbbiban a battai KISZ- eseknek nagy gyakorlatuk van: nemrég adták át a teljes egé­szében társadalmi munkával épített kispályás sporttelepet. A létesítmény (labdarúgó- pályát, kézi-, röp-, kosárlabda- és teniszpályát foglal magá­ban) értéke: több mint egy- 1 millió forint. <5 Kaputelefon zt is megértük! A házkezelőség jóvol­tából tegnapelőtt jelszerelték a ka­putelefont. Igazán derék do­log. Igaz, hogy május óta fel van szedve a padlónk, de valahogy mégis csak gondolnak ránk. Mert nagy dolog az, hogy az ember ezentúl nem kutyagol fel négy emeletet. Ugyanis a lift sem működik. Ezután kényelmes gombnyomás a kapuból, és megtudakoljuk a családtól, hogy mit ve­gyünk vacsorára. Egyszóval modem ház lett a mienk. Már alig vártam, hogy el­vonuljanak a szakemberek, és az új kaputelefonon be­szélgethessek enyéimmel. Nyomom a gombot. Semmi válasz. Pedig meg­beszéltük, hogy rövidesen jelentkezem. A sok nyo- mogatás után végre valaki belebeszél. Ki az? Egy eré­lyes basszus hang. Lehet, hogy torzít a készülék, mert megkérdezem: „A te hangod?” Mármint a neje­mé. Az én hangom, recsegi vissza a készülék, ki keres? Mondom, hozzak fel liptóit? „Mit?” — hörgi a vonal végén a hang. „Itt Sámán lakás.” „Az első emeletről Sámán, az ügyész?” „Igen, a fürdőkádból szálltam ki. Beszéljen, végre, ki keres?” No, nyilván, rossz gombot nyomtam meg. Újabb kí­sérlet. Sámán jelentkezik, Sámán őrjöng. Mindjárt lemegyek és elintézlek, te huligán, fenyegetőzik. Én sem hagyom magam. Ké­rem, én jó gombot nyomok, mondom, mit keres maga ott nálunk? „Maguknál?” — hörgé vissza. — „Ez az én lakásom”. A hangosko­dásba természetesen a szomszédok is bekapcsolód­nak. Ne kiabálja teli a há­zat, kérlelnek, felébrednek a gyermekek. Nyomjon meg jó gombot, és akkor nem lesz semmi zűr. Szót fogadtam. Kipróbáltam va­lamennyit. Ahol jelentkez­tek, csupán annyit rebeg- tem, hogy vonalpróba. Vé­gül a földszint 6 alatti Bognár Éva csellóművész liftgombját megnyomva ta­láltam kapcsolatot az én lakásommal. Meglepeté­semet gyermekeim fölé­nyes hangja oszlatta el. Ne csodálkozz, világosítot­tak fel, a kaputelefont nem Bell, hanem a Puskás Ti­vadar Ktsz találta fel. Kü­lönben is, az egész kapute­lefon ügy már a múlté, Tévedésből szerelték fel nálunk. Holnap átszerelik a szomszédos házba, ahová való. Ha ezentúl akarsz va­lamit. akkor kiabálj fel. Az ablakokat nyitva hagy­juk. Abai Pál Ajánlatunk a hétvégi hátak tulajdonosainak és a koxüle teknek: 170x85 cm-es és 197x89 cm-es emeletes heverők érkeztek a...............Vállalat Budapest XIII., Jász u. 5. sz. alatti mintatermébe Nyitva: szombat kivételével 8-t5l 17 óráig. Megközelíthető a 4-es, a 20-as, a 30-as és az 55-ös autóbusszal, valamint a 12-es és a 14-es villamossal. KRESZ-TÁBLÁK, SZABVÁNYTÁBLÁK, valamint leltárcímkék, alumíniumból és zománcozott kivitelben beszerezhetők a Vállalat 1. szám boltjában, Budapest Vili., üllői út 32. Telefon: 141-036.

Next

/
Oldalképek
Tartalom