Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
1973. SZEPTEMBER 17., VASÄRNÄP PEST MEGYEI K^Ciriap V. KOKLJUSKIN: Ügyintézés I SIMON LAJOS: Titán Almomban megnőtt s ölbe kaptam az erőm: Magyarországot. Előbb dajkáltam, mint a gyermeket, aztán cipeltem, mint Titán a földet, majd úgy emeltem homlokom fölé, Mint ágacskát a Szabadságszobor. Majd lábujjhegyre álltam, . hogy legyek nem kisebb, nem több, éppen akkora, akár a földet hordozó Titán. Zsámolyt is tettem lábujjam alá, Bakony bazaltját, Gerecse kövét, hogy kincsemre, akit ég felé emeltem, zúgjon a zápor, zuhogjon a fény, legyen már végre őserdő- kövér. S ha sarjad rajta gazdag ' vetemény, el ne takarják óriás fák, hát lábujjon és hegycsúcszsámolyon emeltem égnek kincsem: a hazát. S szinte igaz volt, szinte nem csoda, hogy arcom völgyén ömlött a Duna. • • Önarckép Gergely Péter monotípiája érSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Nem történt semmi különös? — Mi történhetett volna? — csodálkozott rá Ljudocska. — Hát így állunk? — felelt önmagának Nyikiforov. — Még ez is kevés? A második hét végére lefogyott a kíváncsiságtól, az izgalomtól sápadozott, és a harmadik hét elejénél nem is bírta tovább idegekkel. Amikor a következő csomag irattal elküldték, akkor útja már csak az ismert szemétkosárig vezetett: a kapott iratköteiget teljes egészében beledobta. „No, most aztán ráeszméltek, hogy milyen fontos az éti munkám” — gondolta teljes meggyőződéssel Nyikiforov. — „Rá bizony, kedveskéim.” Azóta teljes három év telt el. Ljudocska már egészen hozzászokott Nyikiforov reggeli vizitjeihez. Sőt, ha késik pár percet, már nyugtalankodik is. miatta. i yikiforov ezen idő alatt még jobban lefogyott. Makacs üstöké, mely feje búbján éktelenkedik, észrevétlenül megőszült. Arca ráncoktól lett barázdáltabb. Csak a szemeiben ég az önérzet olthatatlan lángja. „Rájöttök, hogy ki vagyok én! Rá kell eszmélnetek!” — reménykedik még mindig Nyikiforov, naponta leróva a távolságot az irodák és a szemétkosár között. Fordította: Sigér Imre N : xrsj'srjvrsssssssssssssss* 1 1 KARRIER rsrsyssyyy'syyy'syyv'ssyyj'sc 1 a csapot megszemlélve kijelentették, hogy „hm, nem is olyan egyszerű a dolog, mert az ember most éppen egy építkezésen dolgozik” és így tovább. Fél négy felé, valahol a Majakovszkij utca végén bementem egy trafikba, kezemben, mint egy fényes ékszer ragyogott a csap a sok íogdosástól. Eltettem a doboz Kossuthot, fizettem. — Tessék nézni, ilyen csap után nyomozok már reggel óta — mondtam már csak úgy megszokásból. — A néni nézte a csapot, én folytattam, mert tekintetéből láttam, ha csapra nem is, de együttérzésre számíthatok, s . ez már önmagában vévé sem kis dölog. — Üzletben kapni nem lehet. De vagy húsz szerelőnél is jártam — hiába. — Hát már csap is... illetve csap se — mondta a nénike. — A fiókból kulcsot vett elő, felállt. — Magán csak a kutyás ember segíthet — mondta határozottan. — Nem látott itt a sarkon, a kocsmá előtt egy piros micisapkás langaléta embert egy kis sárga kutyával? Mondtam, hogy nem emlékszem. — Na, az nem létezik — mondta a trafikos néni. — Jöjjön, megyek magával. Bezárta a trafik ajtaját, s mentünk a csehó felé. A sarkon ott állt a piros micisapkás, valószínűtlenül magas férfi, mellette az autók kipufogógázaitól megsárgult szőrű, helyes kis medveszerű kutya. A néni bemutatott egymásnak bennünket, s miután a kutyával is már egy fülvakarás erejéig összebarátkoztam, elbúcsúzott, s köszönetemré csak legyintve, visszament a trafikjába. — Helyes kutya — mondtam. — Kutya — felelte a piros micisapkás magasról, mint egy daru. — Miről van szó? Nyitni kezdtem az aktatáskát, de a kutyás ember megfogta a karom. — Csak nem fogunk itt az utcán kirakodóvásárt rendezni! — mondta, — Gyerünk. ledobunk egy pofa sört, jó? — Jó — mondtam. Bementünk, megvettem a két blokkot, aztán a korsó sörök közé kitettem a csapot. Ö fogta a korsót, koccintottunk — azt mondják, sörrel nem illik koccintani, de én tisztán megéreztem, hogy ilyen esetekben, mikor a sarkon egy kis medveszerű kutya ül ránk várakozva, s a sörök között egy beteg csap fekszik, a koccintás nemcsak hogy . illő, hanem egyenesen szükségszerű is. A micisapkás egy billentéssel eltüntette a sört, s mivel láttam, hogy félszemmel figyel — tudtam, hogy most ez amolyan vizsgaféle —, ha nem is egy billentésre, de követtem példáját. — Jó kis sör — mondta a kutyás ember, a száját megtörölve. — Megszomjazik tőle az ember. — Megfogta a csapot, felemelte, megforgatta az ujjai között, aztán mindjárt vissza is tette a két üres korsó közé. — Üzletben persze nem kapható — mondta. Nem kérdezte, kijelentette, s mint aki a bizonyításomra nem is kíváncsi, hozzátette: — Maga szereti a sört? — Igen — mondtam. Mentem, s hóztam még két korsóval. Miután az előbbihez hasonló egybillentős módszerrel ezt is eltüntette, s én kissé leszakadva bár, de követtem példáját, egy ujját a csapra helyezve, így szólt hozzám: — Most négy óra vari. Fél öt után öt perccel itt lesz Safranek. Nem ide jön, hanem Flippin- gerhez, akinek, itt van a második utcában a műhelye. Egy ötliteres gázbojler ügyében van találkozójuk, de Flippin- ger ebben az életben még soha nem volt pontos, most sem lesz. Safranek a műhelyt zárva találja, s akkor bizonyos, hogy betér ide. Lesz csap, fel a fejjel!. — Az üres korsókra pillantott, s mindjárt utána rám. Megittuk a harmadik korsót is, s mindjárt utána a negyediket is, mert éppen friss csapolás volt, s azt igazán nem lehetett kihagyni. Éreztem, hogy sok lesz, s az ötödiknél csak neki hoztam, de olyan megvetéssel mért végig, hogy azonnal hoztam magamnak is. Nem fogom az utolsó percekben eljátszani a bizalmát egy rohadt korsó sörrel! Fél öt után öt perccel belépett a csellóba Safranek, dühöngött, hogy Flip- pinger műhelyén kinn a tábla: AZONNAL JÖVÖK! Miután lekezeltünk, mentem, s hoztam három sört. Megittuk, megmutattam a csapot — Van ilyen a Flippingernek! — mondta Safranek. — Na, isten-isten, ÚJ BÉRLŐ sssrsrssswyssssssssssssy- I m>a annyira hajtottunk, hogy egészen ki vagyok száradva. Kihoztam az újabb korsó söröket, s aztán megkérdeztem, hogy lehet az, hogy Flippingernek van ilyen csapja, én meg voltam. vagy húsz szerelőnél, lakatosnál, s egyiknek sem volt. Safranek megbökte a kutyás embert: — Hallod, apafej, jó, mi? — A mici- sápkás hangtalanul nevetett. Safranek hozzám fordulva folytatta: — Hol él maga, mondja? Mit képzel, bemegy az utcáról egy szerelőhöz, s az a nyakába borul egy olyan csappal, amit se égen se földön kapni nem lehet. Mert a hivatalos árnál drágábban adni — rázós dolog. Ugyanannyiért adni, abban meg mi az üzlet? Mert ha kihívja a szerelőt, s kivárja azt az egy-két hetet, amíg kimegy, az ugye egészen más. Akkor már van egy kis kiszállás, kócozás, olajozás, más csapokról is kiderül a lakásban, hogy nem egészen tökéletesek, ez az, mittudomén, szóval ugrik valami. Na de így, hogy ráront valakire, felmutat egy csapot .. édes Istenem! — A micisapkás egyfolytában nevetett. Én megéreztem Safranek szavaiban a győzhetetlen igazságot, s szó nélkül hoztam újabb három sört. összemelegedtünk, beszélgettünk, s hét óra tájt mikor elbúcsúztunk, a piros micisapkás így okította Safranekot: — Aztán az illető haver az unokaöcséd Fllppinger eiőtt. Megnyomod a szót és kész. Kell neki a csap, és abban már benne van a gázbojler is. Ami neki kell! Na! Visszafele Safranek hívott meg egy sörre engem és a kutyás embert. Aztán a kutyás ember hívott meg mindkettőnket. Én is rendeltem még egy bú- csúrundót... Most éjfél van, itt ülök a kád szélén, már felszereltem a csapot. Prímán működik. Kinyitom, zuhog a víz, elzárom, puhán, simán tömít, semmi csepegés, nagyszerű. Most aztán jöhet a KIK-től vagy a VÍZMŰVEK-től az a bizottság, nem tudnak megbírságolni. ... Kinyitom... elzárom... a fejem nehéz, de azért az gyönyörű, ha valami jól működik. Az istenségit, nem világrengető dolog, ha egy csap tönkremegy! KERÉNYI GRÁCIA Ne akarj te Egészen kicsike szeretnék lenni, ne akarj te engem trónra ültetni. Rosszul érezném én magamat ottan, nem bízhatnám magam a lombkoronákra, nem nyugtatna meg a fák sárgasága. Mi az, ami felém kígyózik? Látom a katonák sisakforgóit, de én úgyis széjjeleresztem őket, vagy rád bízom a parancsnokságot és én addig inkább füvet rágok. A korona nem divatos fejék, s hiába fésülgetném a helyét, leesik a sima hajamról. Nevetni is nehezebb volna, s a szememből a könny hova folyna? MAKAY IDA: Kérdés; éjszaka Majd megjelensz-e álmon innen is, földerengsz-e a vágyalatti mélyből? Lesz-e erőm, hogy lényeged kivéssem a mozdulatian-tömbű szenvedésből? Lesz-e igém, hogy szólhassak veled, vagy így maradsz már örökre bezárva ! xa tiltó meg a tagadószavaknak irgalmatlan-szép halott nyelvtanába? I i Fejem fölül, ha elforog az ég már, teremthetek-e arcodból napot, adsz-e majd törvényt, mint a barbár \ földnek : a csillagperere járó évszakok? Ha megidéz az óra, az utolsó, : ha bűneimet már nincs hová rejtsem, \ leszel-e akkor kegyelem, föloldó, a legutolsó mentség magam ellen? <?<xssssssssssssssssssssssj H ol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren sem túl, egy hivatalban dolgozott Nyikiforov hivatalsegéd. Egyszer ezt az utasítást kapja: — Vidd el ezt az iratot! Elviszi. Máskor meg ezt kérik a kézbesítőtől: — Menj és hozd el az iratot! Elhozza. Egyszer meg így förmednek rá: — Nagyon sokáig voltál oda, Nyikiforov polgártárs. — Én? Sokáig? Hogy én sokáig voltam? Hát így állunk? — sértődött meg Nyikiforov, a kézbesítő. — Na, jó. Majd én elbánok veletek. Megmutatom én nektek!!! Legközelebb aztán, amikor elküldték iratokkal, akkor fogta, egy iratot kiemelt a többi közül, és bedobta azt a legközelebbi szemétkosárba. E zen az éjszakán alig aludt valamit. Sokáig azzal a kellemes gondolattal hitegette magát — elképzelve minden létező lehetőséget — hogy milyen pánik lesz akkor, amikor kiderül, hogy eltűnt egy akta. Azt is remélte, hogy ezután jobban elismerik majd munkáját, jobban odafigyelnek tevékenykedésére. Ám eltelt egy hét, és senkinek sem tűnt fel az akta hiánya. „Lehetséges, hogy kevés egyetlen aktát eltüntetni?” — gondolta némi zavarral Nyikiforov. És amint adódott a következő alkalom, titokban a szemétkosárba dobott, de most már nem egy, hanem tíz darab ügyiratot: „No, most aztán bosszút állok rajtatok” — gondolta magában. Ismét az izgalmas várakozás napjai következtek. Nyikiforov minden reggel bement az igazgató titkárnőjének, a csinos Ljudocskának az irodájába. — Mi újság errefelé? — érdeklődött kíváncsian. — Polgár Edgár, a VAFEM üzletszerzőié két hete próbál} bejutni Elláth Boldog igazgatóhoz, hogy eladjon a társvállalatnak 3412 db csavarkihúzó - peceket. Polgárt a főnöke 37- szer lehülyézte, csoportvezetője tutyi-mutyinak nevezte, felesége megtagadta tőle magát és az ételt. „Hervadt Edgár, ennie kár!” — így csúfolta. Polgár Edgár begurult, reggel a sarki talponállóban felhajtott két deci rumot és berontott Elláth Boldoghoz. Pár szóban elmondta jövetele célját, Elláth udvariasan meghallgatta, bólintott, megkínálta cigarettával, s az ajánlatra így válaszolt: ) — Hozzávetőleg — csaknem idejekorán — alighanem — éppen csak — lehetőleg — vagyis — elképzelhető — feltéve —, ha — lehet — majdnem — idejében — abban maradhatunk, hogy — addig- addig — addig is — adottságaink szerint — efféleképp — akarva-akaratlanul — akként — akkora — alaposan — aláhúzva — alátámasztva — alighogy — alkalmasint — alkalomadtán — álláspontunk szerint — állhatatosan — általánosságban — amellett-amellé amennyire — arányosan — arra vonatkozóan — arra nézve — arra irányulva, hogy — ^ avégből — avatotton — azt hi- | szem — nem hiszem. ^ Polgár Edgárra mintha bo- ^ garat dobtak volna, felugrott, ^ de az igazgató még az ajtó ^ előtt utolérte, rálépett a láb- ^ fejére, hogy mozdulni sem tu- \ dott, barátságosan kupáncsapta, rákacsintott: Pszt! Egy szót sem! Polgárt a VAFEM-nél előfogták, mi van a csavarkihú- zópeckekkel, csoportvezetőjét félrehívta: „— Hozzávetőleg — csaknem — idejekorán — alighanem, stb.... stb....” rákacsintott, fülébe súgta az igazgatótól tanultakat. — Te jó isten! — a csoport- vezető az osztályvezetőhöz vitte: „Elképzelhető — feltéve — lehet — majdnem — idejében — mondta Polgár, mire a főmérnökhöz, onnan a Főhivatalhoz vitték, a VAFEM igazgatóját rövidesen leváltották és Polgár Edgárt nevezték ki helyére. Polgár felesége három pincér segítségével tálalt vacsorát férjének és nem tagadott meg tőle semmit. Egyik nap az új, csinos, szőke hajú titkárnő, a VAFEM üzletszerzőjét jelentette be neki, alacsony, tömzsi emberke lépett a főúrian berendezett luxusirodába és a csa- varkihúzópeckek átvétele iránt érdeklődött. — Akarva, akaratlanul — aktivizálódva — alaposan — annak — folytán, amúgy is, amúgy se —■, mondta Polgár Edgár, mire a köpcös férfi fejbe vágta a márvány hamutartóval s elrohant. Polgár Edgár az agysebészetre került, gyógyultan távozott, de elfelejtette a varázsigét, rövidesen leváltották, osztályvezető, majd csoportvezető, utána üzletszerző lett, felesége azzal fogadta otthon: „Hervadt Edgár, ennie kár!” Szüts Dénes 5 /WW/AW////////X/X 6 § A Külső Gázszag utca 114. ^ első emelet 9-es számú laká- ^ sába új bérlő költözött, Droz- ^ nicsek Árpád személyében. Mi- ij után a bútorszállító munkások ^ az utolsó széket is elhelyezték ^ o szobában, szavaló kórusban | megköszönték a gavalléros borravalót, aztán eltávoztak. | Droznicsek egy percig csend- S ben ült vadonatúj otthonában, $ majd munkához látott: egy s hangszórót erősített a lakás % ajtaja fölé és a szobában fel- \ állított mikrofonba beszélni \ kezdett: ^ — Figyelem, figyelem! Mik^ rofonpróba! Egy ... kettő ... ^ három ... négy ... ^ Ezután pattogott zománcú ^ pléhlábast vett elő, és kalapá- ^ csávái kolompolni kezdett. A ^ ház lakói kirohantak a folyo- % sóra. Droznicsek megismételnie: Mikrofonpróba! EOV ■ • ■ ^ kettő ... három ... négy __ j! J ó napot kívánok! Nevem \ Droznicsek Árpád. Ebben a § percben költöztem e házba. § Előző lakhelyemen pokollá § tette életünket az állandó sut- § togás, pletykálkodás. Néhány ^ lakó mindenféle ostobaságot >$ terjesztett a szomszédjáról. s Napirenden voltak a veszekedések. Ekkor elhatároztam, ha új házba költözöm, a pletykák s megelőzése végett minden lé- \nyegeset elmondok magamról, W////////////////////yj így, a hangosan beszélőn keresztül. Tehát 2200-at keresek a Kócfeldolgozónál. Van egy tizenkilenc éves lányom, aki első házasságomból született. Ö minden héten szerdán és pénteken délután meglátogat. S, hogy valóban az édes lányomról van szó, igazolásaim egy héten keresztül megtekinthetők a házfelügyelőnél. Minden hét csütörtökjén este hat órakor meglátogat egy csinos szőke hölgy. Nem a feleségem, de hogy szándékaim komolyak, erről meggyőződhet a ház kollektívája által választott megbízott, akivel majd elmegyünk háztűznéző- be, Magdika szüleihez. Egyelőre elégedjenek meg ennyivel. Alkalomadtán folytatom hangosbeszélőmön önleleplezéseimet. Uemélem, így elkerülhetjük a rosszindulatú suttogást. Köszönöm szíves megjelenésüket. Azzal szerelni kezdte az ajtóról az erősítő berendezést. A ház lakói lakásaikba vonultak, hogy alaposan megtárgyalják a,Z" esetet. Csak a földszint 2- ből, a nagyothalló özvegy Stancákné hajolt közel szomszédjához: — Mondja, miből telik en- ■ nek mikrofonra? ... Galambos Szilveszter
