Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

1973. SZEPTEMBER 17., VASÄRNÄP PEST MEGYEI K^Ciriap V. KOKLJUSKIN: Ügyintézés I SIMON LAJOS: Titán Almomban megnőtt s ölbe kaptam az erőm: Magyaror­szágot. Előbb dajkáltam, mint a gyermeket, aztán cipeltem, mint Titán a földet, majd úgy emeltem homlokom fölé, Mint ágacskát a Szabadság­szobor. Majd lábujjhegyre álltam, . hogy legyek nem kisebb, nem több, éppen akkora, akár a földet hordozó Titán. Zsámolyt is tettem lábujjam alá, Bakony bazaltját, Gerecse kövét, hogy kincsemre, akit ég felé emeltem, zúgjon a zápor, zuhogjon a fény, legyen már végre őserdő- kövér. S ha sarjad rajta gazdag ' vetemény, el ne takarják óriás fák, hát lábujjon és hegycsúcs­zsámolyon emeltem égnek kincsem: a hazát. S szinte igaz volt, szinte nem csoda, hogy arcom völgyén ömlött a Duna. • • Önarckép Gergely Péter monotípiája érSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Nem történt semmi különös? — Mi történhetett volna? — csodálkozott rá Ljudocska. — Hát így állunk? — felelt önmagának Nyikiforov. — Még ez is kevés? A második hét végére lefo­gyott a kíváncsiságtól, az iz­galomtól sápadozott, és a har­madik hét elejénél nem is bír­ta tovább idegekkel. Amikor a következő csomag irattal el­küldték, akkor útja már csak az ismert szemétkosárig veze­tett: a kapott iratköteiget tel­jes egészében beledobta. „No, most aztán ráeszmél­tek, hogy milyen fontos az éti munkám” — gondolta teljes meggyőződéssel Nyikiforov. — „Rá bizony, kedveskéim.” Azóta teljes három év telt el. Ljudocska már egészen hozzászokott Nyikiforov reg­geli vizitjeihez. Sőt, ha késik pár percet, már nyugtalanko­dik is. miatta. i yikiforov ezen idő alatt még jobban lefogyott. Makacs üstöké, mely feje búbján éktelen­kedik, észrevétlenül meg­őszült. Arca ráncoktól lett ba­rázdáltabb. Csak a szemeiben ég az önérzet olthatatlan láng­ja. „Rájöttök, hogy ki vagyok én! Rá kell eszmélnetek!” — reménykedik még mindig Nyi­kiforov, naponta leróva a tá­volságot az irodák és a sze­métkosár között. Fordította: Sigér Imre N : xrsj'srjvrsssssssssssssss* 1 1 KARRIER rsrsyssyyy'syyy'syyv'ssyyj'sc 1 a csapot megszemlélve kijelentették, hogy „hm, nem is olyan egyszerű a dolog, mert az ember most éppen egy építkezésen dolgozik” és így tovább. Fél négy felé, valahol a Majakovszkij utca végén bementem egy trafikba, ke­zemben, mint egy fényes ékszer ra­gyogott a csap a sok íogdosástól. El­tettem a doboz Kossuthot, fizettem. — Tessék nézni, ilyen csap után nyomo­zok már reggel óta — mondtam már csak úgy megszokásból. — A néni néz­te a csapot, én folytattam, mert tekin­tetéből láttam, ha csapra nem is, de együttérzésre számíthatok, s . ez már önmagában vévé sem kis dölog. — Üzletben kapni nem lehet. De vagy húsz szerelőnél is jártam — hiába. — Hát már csap is... illetve csap se — mondta a nénike. — A fiókból kul­csot vett elő, felállt. — Magán csak a kutyás ember segíthet — mondta ha­tározottan. — Nem látott itt a sarkon, a kocsmá előtt egy piros micisapkás langaléta embert egy kis sárga kutyá­val? Mondtam, hogy nem emlékszem. — Na, az nem létezik — mondta a trafikos néni. — Jöjjön, megyek magá­val. Bezárta a trafik ajtaját, s mentünk a csehó felé. A sarkon ott állt a piros micisapkás, valószínűtlenül magas fér­fi, mellette az autók kipufogógázaitól megsárgult szőrű, helyes kis medvesze­rű kutya. A néni bemutatott egymás­nak bennünket, s miután a kutyával is már egy fülvakarás erejéig összebarát­koztam, elbúcsúzott, s köszönetemré csak legyintve, visszament a trafikjá­ba. — Helyes kutya — mondtam. — Kutya — felelte a piros micisap­kás magasról, mint egy daru. — Miről van szó? Nyitni kezdtem az aktatáskát, de a kutyás ember megfogta a karom. — Csak nem fogunk itt az utcán kirako­dóvásárt rendezni! — mondta, — Gye­rünk. ledobunk egy pofa sört, jó? — Jó — mondtam. Bementünk, megvettem a két blok­kot, aztán a korsó sörök közé kitettem a csapot. Ö fogta a korsót, koccintot­tunk — azt mondják, sörrel nem illik koccintani, de én tisztán megéreztem, hogy ilyen esetekben, mikor a sarkon egy kis medveszerű kutya ül ránk vá­rakozva, s a sörök között egy beteg csap fekszik, a koccintás nemcsak hogy . illő, hanem egyenesen szükségszerű is. A micisapkás egy billentéssel eltün­tette a sört, s mivel láttam, hogy fél­szemmel figyel — tudtam, hogy most ez amolyan vizsgaféle —, ha nem is egy billentésre, de követtem példáját. — Jó kis sör — mondta a kutyás em­ber, a száját megtörölve. — Megszom­jazik tőle az ember. — Megfogta a csa­pot, felemelte, megforgatta az ujjai között, aztán mindjárt vissza is tette a két üres korsó közé. — Üzletben persze nem kapható — mondta. Nem kérdez­te, kijelentette, s mint aki a bizonyí­tásomra nem is kíváncsi, hozzátette: — Maga szereti a sört? — Igen — mond­tam. Mentem, s hóztam még két kor­sóval. Miután az előbbihez hasonló egybillentős módszerrel ezt is eltüntet­te, s én kissé leszakadva bár, de kö­vettem példáját, egy ujját a csapra he­lyezve, így szólt hozzám: — Most négy óra vari. Fél öt után öt perccel itt lesz Safranek. Nem ide jön, hanem Flippin- gerhez, akinek, itt van a második utcá­ban a műhelye. Egy ötliteres gázbojler ügyében van találkozójuk, de Flippin- ger ebben az életben még soha nem volt pontos, most sem lesz. Safranek a műhelyt zárva találja, s akkor bizo­nyos, hogy betér ide. Lesz csap, fel a fejjel!. — Az üres korsókra pillantott, s mindjárt utána rám. Megittuk a harmadik korsót is, s mindjárt utána a negyediket is, mert éppen friss csapolás volt, s azt igazán nem lehetett kihagyni. Éreztem, hogy sok lesz, s az ötödiknél csak neki hoz­tam, de olyan megvetéssel mért végig, hogy azonnal hoztam magamnak is. Nem fogom az utolsó percekben elját­szani a bizalmát egy rohadt korsó sör­rel! Fél öt után öt perccel belépett a cse­llóba Safranek, dühöngött, hogy Flip- pinger műhelyén kinn a tábla: AZON­NAL JÖVÖK! Miután lekezeltünk, mentem, s hoz­tam három sört. Megittuk, megmutat­tam a csapot — Van ilyen a Flippingernek! — mondta Safranek. — Na, isten-isten, ÚJ BÉRLŐ sssrsrssswyssssssssssssy- I m>a annyira hajtottunk, hogy egészen ki vagyok száradva. Kihoztam az újabb korsó söröket, s aztán megkérdeztem, hogy lehet az, hogy Flippingernek van ilyen csapja, én meg voltam. vagy húsz szerelőnél, lakatosnál, s egyiknek sem volt. Safranek megbökte a kutyás embert: — Hallod, apafej, jó, mi? — A mici- sápkás hangtalanul nevetett. Safranek hozzám fordulva folytatta: — Hol él maga, mondja? Mit képzel, bemegy az utcáról egy szerelőhöz, s az a nyakába borul egy olyan csappal, amit se égen se földön kapni nem lehet. Mert a hi­vatalos árnál drágábban adni — rázós dolog. Ugyanannyiért adni, abban meg mi az üzlet? Mert ha kihívja a szere­lőt, s kivárja azt az egy-két hetet, amíg kimegy, az ugye egészen más. Akkor már van egy kis kiszállás, kócozás, ola­jozás, más csapokról is kiderül a la­kásban, hogy nem egészen tökéletesek, ez az, mittudomén, szóval ugrik vala­mi. Na de így, hogy ráront valakire, felmutat egy csapot .. édes Istenem! — A micisapkás egyfolytában nevetett. Én megéreztem Safranek szavaiban a győzhetetlen igazságot, s szó nélkül hoztam újabb három sört. összemelegedtünk, beszélgettünk, s hét óra tájt mikor elbúcsúztunk, a pi­ros micisapkás így okította Safranekot: — Aztán az illető haver az unokaöcséd Fllppinger eiőtt. Megnyomod a szót és kész. Kell neki a csap, és abban már benne van a gázbojler is. Ami neki kell! Na! Visszafele Safranek hívott meg egy sörre engem és a kutyás embert. Aztán a kutyás ember hívott meg mindket­tőnket. Én is rendeltem még egy bú- csúrundót... Most éjfél van, itt ülök a kád szélén, már felszereltem a csapot. Prímán mű­ködik. Kinyitom, zuhog a víz, elzárom, puhán, simán tömít, semmi csepegés, nagyszerű. Most aztán jöhet a KIK-től vagy a VÍZMŰVEK-től az a bizottság, nem tudnak megbírságolni. ... Kinyitom... elzárom... a fejem ne­héz, de azért az gyönyörű, ha valami jól működik. Az istenségit, nem világrengető do­log, ha egy csap tönkremegy! KERÉNYI GRÁCIA Ne akarj te Egészen kicsike szeretnék lenni, ne akarj te engem trónra ültetni. Rosszul érezném én magamat ottan, nem bízhatnám magam a lombkoronákra, nem nyugtatna meg a fák sárgasága. Mi az, ami felém kígyózik? Látom a katonák sisakforgóit, de én úgyis széjjeleresztem őket, vagy rád bízom a parancsnokságot és én addig inkább füvet rágok. A korona nem divatos fejék, s hiába fésülgetném a helyét, leesik a sima hajamról. Nevetni is nehezebb volna, s a szememből a könny hova folyna? MAKAY IDA: Kérdés; éjszaka Majd megjelensz-e álmon innen is, földerengsz-e a vágyalatti mélyből? Lesz-e erőm, hogy lényeged kivéssem a mozdulatian-tömbű szenvedésből? Lesz-e igém, hogy szólhassak veled, vagy így maradsz már örökre bezárva ! xa tiltó meg a tagadószavaknak irgalmatlan-szép halott nyelvtanába? I i Fejem fölül, ha elforog az ég már, teremthetek-e arcodból napot, adsz-e majd törvényt, mint a barbár \ földnek : a csillagperere járó évszakok? Ha megidéz az óra, az utolsó, : ha bűneimet már nincs hová rejtsem, \ leszel-e akkor kegyelem, föloldó, a legutolsó mentség magam ellen? <?<xssssssssssssssssssssssj H ol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren sem túl, egy hivatalban dolgozott Nyikiforov hivatalsegéd. Egy­szer ezt az utasítást kapja: — Vidd el ezt az iratot! Elviszi. Máskor meg ezt kérik a kézbesítőtől: — Menj és hozd el az ira­tot! Elhozza. Egyszer meg így förmednek rá: — Nagyon sokáig voltál oda, Nyikiforov polgártárs. — Én? Sokáig? Hogy én so­káig voltam? Hát így állunk? — sértődött meg Nyikiforov, a kézbesítő. — Na, jó. Majd én elbánok veletek. Megmutatom én nektek!!! Legközelebb aztán, amikor elküldték iratokkal, akkor fogta, egy iratot kiemelt a többi közül, és bedobta azt a legközelebbi szemétkosárba. E zen az éjszakán alig aludt valamit. Sokáig azzal a kellemes gon­dolattal hitegette ma­gát — elképzelve minden lé­tező lehetőséget — hogy mi­lyen pánik lesz akkor, ami­kor kiderül, hogy eltűnt egy akta. Azt is remélte, hogy ez­után jobban elismerik majd munkáját, jobban odafigyel­nek tevékenykedésére. Ám eltelt egy hét, és senki­nek sem tűnt fel az akta hiánya. „Lehetséges, hogy ke­vés egyetlen aktát eltüntet­ni?” — gondolta némi zavar­ral Nyikiforov. És amint adó­dott a következő alkalom, ti­tokban a szemétkosárba do­bott, de most már nem egy, hanem tíz darab ügyiratot: „No, most aztán bosszút állok rajtatok” — gondolta magá­ban. Ismét az izgalmas várako­zás napjai következtek. Nyi­kiforov minden reggel bement az igazgató titkárnőjének, a csinos Ljudocskának az iro­dájába. — Mi újság errefelé? — érdeklődött kíváncsian. — Polgár Edgár, a VAFEM üzletszerzőié két hete próbál} bejutni Elláth Boldog igazga­tóhoz, hogy eladjon a társvál­lalatnak 3412 db csavarkihúzó - peceket. Polgárt a főnöke 37- szer lehülyézte, csoportvezető­je tutyi-mutyinak nevezte, fe­lesége megtagadta tőle magát és az ételt. „Hervadt Edgár, ennie kár!” — így csúfolta. Polgár Edgár begurult, reggel a sarki talponállóban felhaj­tott két deci rumot és beron­tott Elláth Boldoghoz. Pár szóban elmondta jövetele cél­ját, Elláth udvariasan meg­hallgatta, bólintott, megkínál­ta cigarettával, s az ajánlatra így válaszolt: ) — Hozzávetőleg — csaknem idejekorán — alighanem — éppen csak — lehetőleg — vagyis — elképzelhető — fel­téve —, ha — lehet — majd­nem — idejében — abban maradhatunk, hogy — addig- addig — addig is — adottsá­gaink szerint — efféleképp — akarva-akaratlanul — akként — akkora — alaposan — alá­húzva — alátámasztva — alig­hogy — alkalmasint — alka­lomadtán — álláspontunk sze­rint — állhatatosan — általá­nosságban — amellett-amellé amennyire — arányosan — ar­ra vonatkozóan — arra nézve — arra irányulva, hogy — ^ avégből — avatotton — azt hi- | szem — nem hiszem. ^ Polgár Edgárra mintha bo- ^ garat dobtak volna, felugrott, ^ de az igazgató még az ajtó ^ előtt utolérte, rálépett a láb- ^ fejére, hogy mozdulni sem tu- \ dott, barátságosan kupáncsap­ta, rákacsintott: Pszt! Egy szót sem! Polgárt a VAFEM-nél elő­fogták, mi van a csavarkihú- zópeckekkel, csoportvezetőjét félrehívta: „— Hozzávetőleg — csaknem — idejekorán — alighanem, stb.... stb....” rá­kacsintott, fülébe súgta az igazgatótól tanultakat. — Te jó isten! — a csoport- vezető az osztályvezetőhöz vit­te: „Elképzelhető — feltéve — lehet — majdnem — idejében — mondta Polgár, mire a fő­mérnökhöz, onnan a Főhiva­talhoz vitték, a VAFEM igaz­gatóját rövidesen leváltották és Polgár Edgárt nevezték ki helyére. Polgár felesége három pincér segítségével tálalt va­csorát férjének és nem taga­dott meg tőle semmit. Egyik nap az új, csinos, sző­ke hajú titkárnő, a VAFEM üzletszerzőjét jelentette be neki, alacsony, tömzsi ember­ke lépett a főúrian berende­zett luxusirodába és a csa- varkihúzópeckek átvétele iránt érdeklődött. — Akarva, akaratlanul — aktivizálódva — alaposan — annak — folytán, amúgy is, amúgy se —■, mondta Polgár Edgár, mire a köpcös férfi fejbe vágta a márvány hamu­tartóval s elrohant. Polgár Ed­gár az agysebészetre került, gyógyultan távozott, de elfe­lejtette a varázsigét, rövide­sen leváltották, osztályvezető, majd csoportvezető, utána üz­letszerző lett, felesége azzal fogadta otthon: „Hervadt Ed­gár, ennie kár!” Szüts Dénes 5 /WW/AW////////X/X 6 § A Külső Gázszag utca 114. ^ első emelet 9-es számú laká- ^ sába új bérlő költözött, Droz- ^ nicsek Árpád személyében. Mi- ij után a bútorszállító munkások ^ az utolsó széket is elhelyezték ^ o szobában, szavaló kórusban | megköszönték a gavalléros borravalót, aztán eltávoztak. | Droznicsek egy percig csend- S ben ült vadonatúj otthonában, $ majd munkához látott: egy s hangszórót erősített a lakás % ajtaja fölé és a szobában fel- \ állított mikrofonba beszélni \ kezdett: ^ — Figyelem, figyelem! Mik­^ rofonpróba! Egy ... kettő ... ^ három ... négy ... ^ Ezután pattogott zománcú ^ pléhlábast vett elő, és kalapá- ^ csávái kolompolni kezdett. A ^ ház lakói kirohantak a folyo- % sóra. Droznicsek megismétel­nie: Mikrofonpróba! EOV ■ • ■ ^ kettő ... három ... négy __ j! J ó napot kívánok! Nevem \ Droznicsek Árpád. Ebben a § percben költöztem e házba. § Előző lakhelyemen pokollá § tette életünket az állandó sut- § togás, pletykálkodás. Néhány ^ lakó mindenféle ostobaságot >$ terjesztett a szomszédjáról. s Napirenden voltak a veszeke­dések. Ekkor elhatároztam, ha új házba költözöm, a pletykák s megelőzése végett minden lé- \nyegeset elmondok magamról, W////////////////////yj így, a hangosan beszélőn ke­resztül. Tehát 2200-at keresek a Kócfeldolgozónál. Van egy tizenkilenc éves lányom, aki első házasságomból született. Ö minden héten szerdán és pénteken délután meglátogat. S, hogy valóban az édes lá­nyomról van szó, igazolásaim egy héten keresztül megte­kinthetők a házfelügyelőnél. Minden hét csütörtökjén este hat órakor meglátogat egy csi­nos szőke hölgy. Nem a fele­ségem, de hogy szándékaim komolyak, erről meggyőződhet a ház kollektívája által vá­lasztott megbízott, akivel majd elmegyünk háztűznéző- be, Magdika szüleihez. Egyelő­re elégedjenek meg ennyivel. Alkalomadtán folytatom han­gosbeszélőmön önleleplezései­met. Uemélem, így elkerülhet­jük a rosszindulatú suttogást. Köszönöm szíves megjelené­süket. Azzal szerelni kezdte az aj­tóról az erősítő berendezést. A ház lakói lakásaikba vonultak, hogy alaposan megtárgyalják a,Z" esetet. Csak a földszint 2- ből, a nagyothalló özvegy Stancákné hajolt közel szom­szédjához: — Mondja, miből telik en- ■ nek mikrofonra? ... Galambos Szilveszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom