Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

MOKOMIDfQ PEST TvV E GY El H I R LAP KÜIÖNK IÁD Á S A' XIV. ÉVFOLYAM. 216. SZÁM 1972. SZEPTEMBER 13., SZERDA A monori útmesterség A balesetmentes közlekedésért Felújítják a Monor—Káva közötti útszakaszt Néhány évvel ezelőtt igen jól működött a monori já­rásban a KPM Közúti Igazga­tóság monori útmestersége. Aztán az illetékesek — 1967. március 1-án — indokolatla­nul megszüntették. A monori járás útjainak karbantartását, javítását a dabasi és nagyká- tai járás útmesterségéhez ad­ták át. Érthető volt az elége­detlenség, mivel a két útmesterség — ka­pacitás hiánya miatt — képtelen volt a monori já­rásban jelentős munkát végezni. Sokszor hónapok is elteltek egy-egy bejelentés után, míg kijöttek a helyszínre „kátyúz­ni”. Az állami kezelésű, 200 kilométeres úthálózat a járás­ban egyre romlott, s ezért a járási pártbizottság és a járá­si hivatal vezetői eljártak az illetékeseknél, hogy állítsák vissza az útmesterséget Mono- ron. A közbenjárás sikerrel járt. Ez év július 1-én ismét megalakult a KPM monori járási útmesters.'ije. Vezetőjévé olyan tapasztalt szakembert neveztek ki Pető Lajos személyében, aki már hosszú évék óta dolgozik a szakmában. — Nem volt könnyű az in­dulás, hiszen szinte a semmi­vel kezdtük — mondja Pető Lajos. — Kaptunk egy épüle­tet a Móricz Zsigmond utcá­ban, ahol azelőtt a Pest me­gyei Üt- éis Hídépítő Vállalat részlege működött. Néhány dolgozó átjött a dabasi és nagykátai útmesterségtől. Ma már,, úgy érzem, egyenesben vagyunk. Negyven dolgozóval, hat géppel rendelkezünk. Legnagvobb munkánk eddig a Monor—Tápiószele közötti úton elvégzett aszfaltozás volt. A 4-es főközlekedési útról jöttek át a gépek a munkát elvégezni. A 3300 méternyi szakasz Monor községben négy és fél millió forintba került. Hamarosan felfestjük az út­testekre a különféle záróvona­lakat és zebrákat. — Fontos részét képezi munkánknak a balesetmentes közlekedés biztosítása az út­vonalakon. A Monort Tápió- szelével összekötő útvonalon Monor és Káva között az elmúlt években feltűnően sok súlyos baleset történt. A Volán monori MA- VAUT-főnöksége is kilá­tásba helyezte az autó- buszjáratok szünetelteté­sét a tűrhetetlen útviszo­nyok miatt. Nagy erőket mozgósítottunk erre az útszakaszra, és néhány héten belül befejeződik a fel újítás, amely egymillió forint­ba kerül. Hasonlóan rossz az út minősége Gomba és Űri kö­zött. Még ebben az évben ezt is megjavítjuk. — A 4-es úton, Pilis és Vecsés között, az eddigi munka értéke 40 millió forint. A teljes befejezése ennek a szakasznak 1973­fa várható. Fontos feladatnak tekintjük a járás közlekedési helyzetének megjavítását, a közlekedés- biztonsági problémák megöl dásánál. Felmérést végzünk a közeljövőben, és ahol sok baleset, ott különböző forga­lomkorlátozó és egyéb KRESZ-táblákat helyezünk el. Ugyanezeken a helyeken foko­zottabban törődünk majd az út karbantartásával is. — A téli hónapokban ser tétlenkedünk. Az a célunk, hogy a 4-esen, a Monor—Tápió­szele közötti úton, és a 31-esen, egész télen „feke­te burkolatot” biztosít­sunk. Ezeken az útszakaszokon ál­landó őrjárat takarítja majd a havat az úttestről. Ezt sószó­rással oldjuk meg. A síkosság ellen salakkal és homokkal védekezünk. — A jövő évtől kezdve, fo­lyamatosan hozzákezdünk a járás útjainak kátyúzási, javí­tási munkáihoz. A célunk az, hogy 1975-ig elfogadható minőségű utakkal rendelkezzen a monori járás is. Szeretnénk, ha az útmesterség visszaállítása jelentős változá­sokat hozna a járás útjainak javítása terén, és azon le­szünk, hogy a járásban egyre kevesebb közúti baleset tör­ténjen. G. J. A szolgáltatásról Hol lakik a kisiparos? Ingyenes kölcsönzés az ÁFÉSZ tagjainak — Mi a véleménye a szol­gáltatásokról? — Hát... A községben van­nak kölcsönzőhelyek, innen lakodalmakhoz edényeket, evőeszközöket lehet kölcsö­nözni ... — Mást nem? — Úgy tudom, szőlőperme­tezők, különböző háztartási gépek is megtalálhatók.. — Ez utóbbiak kölcsönzését sem veszi igénybe? — Egyszer sem! Van mosó­gépünk, porszívónk, egyéb más háztartási kisgépünk ... — Mi a véleménye, tapasz­talata a kisiparosok tevé­kenységéről? — Nem a legjobb. Drágán dolgoznak. Ha valami gyors javítást, szerelést kell vé­gezni, bizony gondot okoz, hogy azonmód találok-e szakembert. Ismerős kérdések, ismerős válaszok a szolgáltatásokról. S ha úgy tetszik, a kiraga­dott példánk akár 'általáno­sításra is alkalmas. Hiszen, a megkérdezettek közül leg­többen a Szolgáltatás szín­vonalát a kölcsönzőhelyek KÉSZÜL A FELÜLJÁRÓ Szélesítik a felüljárót Üllő és Vecsés között, "a 4-es műúton. A munka első fázisában végezték el az Üllő felé eső rész szé­lesítését, és új burkolat került az útra. A vecsési oldalon — mint képünkön látható — a földmunkáknál tartanak. Péterffy felvétele Tévések Üllőn Lohol, talpal az operatőr a tekergő csigalépcsőn. A refor­mátus templomtorony legfelső ablaka már sarokig tárva, a kíváncsi tekintetű tévékame­ra körbefordul a község fe­lett, aztán megpihen a Sza­bóék házának csillogó abla­kán. Orsolya Erzsi, a Vígszínház és Kitty Mária, a veszprémi színház művészei, az ablak­ban állnak, a létrára Szerelt kamera mellett Lovas Ferenc operatőr pedig az ablakhoz közeli kerítésen ül. A kellékes kelléket biztosít, a fodrász bodorit és öltöztet, a világosí­tók fehér fényt és kánikulai hőséget adó reflektorokat köt­nek be, a hangmérnök a mik­rofonokkal bajlódik. Abonyi Antal rendező utasításokat ad a művészeknek, aztán csend lesz, elhangzik a harsány ki­áltás, „felvétel indul” és a ma­sina duruzsolni kezd. Kígyós Sándor gyártásvezető — a Kék fény állandó rendezője — az óráját nézi, a kétszer félper­ces jelenet felvétele ugyanis már órák óta tart. A felvételt végző stáb 12 személyből áll. Nem olcsó mulatság bizony egy egész estét betöltő ín-já­ték felvétele! K. S. MŰSOR Mozik Maglód: Volt egyszer egy család. Nyáregyháza: Wa­terloo. Vecsés: Belorusz pá­lyaudvar. Kiállítás Üllő, művelődési otthon: Bá­nyász Béla vecsési festőmű­vész kamarakiállítása, nyitva naponta 15-től 20 óráig. számával, a kölcsönözhető eszközök választékával te­szik egyenlővé. Mások sze­rint szolgáltatásnak számít a gázcseretelep, fűtőolaj-árusí- tás és a benzinkút is. Sülysápon három köl­csönzőhely van., meglehető­sen szegényes választékkal. Jobbára lakodalmas edé­nyekből, szőlőpermetezőkből, háztartási kisgépekből áll a kölcsönözhető tárgyak listája. Igaz, ugyanakkor — a lakos­ság megelégedésére — az ÁFÉSZ új gázcseretelepet, korszerű fűtőolaj- és üzem­anyagtöltő-állomást épített az utóbbi években. — A lakossági szolgáltatás javítására milyen intézke­déseket tettek, és mik a to­vábbi feladatok? — kérdez­tük Spanits Gyulától, a súly- sápi ÁFÉSZ igazgatósági el­nökétől. — A leglényegesebb: szö­vetkezeti tagjainknak ingye­nessé tettük a kölcsönzést. Kiselejteztük a feleslegessé vált, elhasználódott eszközö­ket, s mintegy 12 ezer forint értékben, az igényeknek meg­felelően, új cikkeket vásárol­tunk. Üj szolgáltatásként a lakodalmakhoz, egyéb ren­dezvényekhez asztalokat, pa­dokat is kölcsönzőnk. A ház­hoz fuvarozást megkönnyí­tendő, teherautót vásárol­tunk. — Régebben népszerű volt a szemfelszedés, most szüne­tel e szolgáltatás... — A 8-as számú ruházati boltban rövidesen ismét biz­tosítunk felvevőhelyet. Itt említeném meg, hogy szö­vetkezetünk nőbizottságának határozati javaslatát figye lembe véve, mind Úriban mind Sülysápon Patyolat­felvevőhely létesítését szor­galmazzuk. körüli a község kisiparosai­nak száma. Lehetne több is! Szakmánként hogyan osz­lik meg e szám ? A kérdést Simon Lászlónak, a nagyköz­ségi tanács ipari ügyekkel foglalkozó főelőadójának tet­tük fel. Az órás, műszerész, tv­szerelő, szobafestő, kőműves, és még néhány szakmát ál­talában egy-két kisiparos képviseli. Megnyugtatóbb a lakatosok, villanyszerelők és kocsifuvarosok számszerű aránya. — Milyen munkákban kel­lenne „erősíteni”? — Egyetlen ácsunk sincs, továbbá nincsen fényképész, férfi-, női szabó, ■ kútásó és bádogos a községben. — A lakosság nagy része nem is tudja, hogy a végzen­dő munkákra helyben van-e kisiparos,, és hol lakik. Ezen a helyzeten hogy lehetne vál­toztatni ? — Vb-határozatunk van, amely szerint a helyi kis­iparosok nevét, foglalkozását és lakcímét feltüntető hir­detőtáblát helyezünk el a köz­ség legforgalmasabb pontján. összegezés helyett csak annyit: amíg a hagyományos szolgáltatási ágazatok, for­mák iránt a kereslet csök­ken vagy stagnál, addig a lakosság megnöveked'ett. élet- színvonalával összefüggő, korszerűbb szolgáltatások iránt egyre inkább nő az igény. Ezt a változó igényt kell észrevenni, kielégíteni, mert ezen a téren Sülysápon is van még tennivaló. Jandó István Az ÁFÉSZ-szolgáltatások mellett nélkülözhetetlenül szükség van a kisiparosok javító-, szerelő- és a lakos­ság egyéb igényeit kielégítő munkájára, ötven, ötvenöt Aktakötegek Ügyek — bajok Akiket rászedtek A bíróság folyosóján vára­kozók némelyike nyugodtan ül,’ mások idegesen ide-oda járkálnak, ügyvéddel tárgyal­nak, tanúkkal értekeznek, al­peresek, felperesek támadják egymást, csak úgy, „peren kí­vül”. — Nekem sürgős a válás? — Neked! Ebből is látni, ki a hibás. — No, hagyjuk! — Hagyjuk ugye, én 36 va­gyok, ő 22. Én felneveltem két gyereket, ő most ígér neked egy kisbabát, hát ez az. — Csak csendesebben! — Mi az, csak nem titok? Tudom, hogy előttem titkol­tad volna még. — Nézd, igazad van, és tudd meg, ő soha nem fog úgy főz­ni, olyan gondosan öltöztetni engem, mint te, ezt nem is titkolom. Téged szerétlek, belé szerelmes vagyok. Nem tudod megérteni? — Ez az a na,gy szeretet? — Miért nem akarsz válni? Otthagyom a lakást is. Csak a kulcsot tartom meg. Lehet, hogy fél év múlva könyörög­ve jövök vissza hozzád ... — Szóval, a kulcsot tartod meg, és a kocsit. Na persze, biciklin nem is kellenéi egy 22 éves lánynak! — Jó reggelt ügyvéd úr! Mit lehet itt tenni ? ... — Majd meglátjuk. — Felrobbant! Tudja jól, hát azért citáltam ide a bíró­ságra. — Felrobbant, de nem én robbantottam fel. Maga, mert nem hallgatott rám ... — Igen, és ez nekem eddig csekély 39 ezer forintomba került. — A robbanás? Na ne mondja! Harminchét ezerbe. Numero egy, numero kettő, nem jól csinálta, én mondtam, hogy várjon vele. .— Meddig vártam volna még? Én magának tízezer fo­rintot adtam, amikor még csak megbeszéltük a dolgot. Nem emlékszik? Én bizalom­mal voltam... Ez 1971. júni­us 18-án volt. — Na és? — Maga június 25-én kez­dett el nálam fúrni-faragni, egy hónapig hadszíntér volt a lakásom. Azt mondta, kész! Én szinte naponta pénzeltem, tíz-, hét-, hat- és háromezre­ket adtam... — Én augusztusban csinál­tam egy próbát. — Én meg októberben fű­töttem be először és utoljára. Fát és háztartási brikettet tet­tem rá; az előszoba meleg lett, a többi öt helyiség hideg maradt. Egész télen fáztunk. — Én arról nem teheted! Maga robbantott. „L. G. és L. V. ügyében tes­sék bejönni” — szól a han­ge to eszélő a tárgyalóterem­ből. — Azt mondja nékem, M. S. küldi, 150-et adjak neki. Is­mertem M. S.-t, hát adtam! — Hozzám is azzal jött, de tőlem 300-at kért. — Hozzám meg úgy jött, hogy az uram kért 20Ö-a-t, ő majd elviszi. Elvitte. — Előlegbe kért 300-at, majd ledolgozza. — Ledolgozta? — Ahogy maga! — A raktárból elvitték, ne­kem eladták. A fene tudta, hogy nem az övék! — Megvette? — Meg hát, aztán eltűnt... — A gyerek volt otthon, azt mondta, apád küldött. A gyerektől hatvanat kért. Nem volt csak 100-as, azt adta oda neki. — Hogy Vecsésen lucernát vett, többet mint ami kell, át­adna belőle. — Átvette? — Át. De csak ő, az árát. „R. S. és társai ügyében az idézettek jöjjenek be.” Nyílik a tárgyaló ajtaja, belép három vádlott, és az ügy hat sértettje. Megkezdődik a tárgyalás, kilenc tanút hallgat ki a büntetőtanács. A tényállásban változás tör­tént, újabb bűncselekmények miatt a bíróság visszaadja az iratokat pótnyomozásra az ügyészségnek. Ügyészi indítvány: a bün­tetett előéletű, elsőrendű vád­lottat, aki előzetes letartózta­tásban van, a bíróság ne bo­csássa szabadlábra. Csuklóján csörren la bilincs. Két vádlott-társa, a sértettek és tanúk elhagyják a tárgya­lótermet. A bírák kezükben aktakötegekkel vonulnak szo­báikba, kopognak be az elnö­ki iroda ajtaján. Az írógépek kattogása elcsendesül. Kopogó léptek zaja haitik, még a fo­lyosókon, aztán csend lesz hol­nap reggelig. Fekete Gizella Üllői hírek A Hazafias Népfront üllői bizottsága és a szakmaközi bizottság szeptember 9-én a művelődési otthonban indo­kínai szolidaritási estet tartott Vietnamért és a békéért. ★ Az üllői Kossuth Tsz szőlő­jében megkezdték a csemege- szőlő szüretelését. A szőlőt a pesti csemegeüzletekben és a tsz helyi boltjában értékesí­tik. ★ Üllőn, a lakosság nagyobb része a téli tüzelőt beszerez­te a TÜZÉP-telepről, de nem mondható el ez azokról, akik­nek olajfűtésű kályhájuk van. Az olajkút hiába várja a fogyasztókat, csak szórványo­san jelentkeznek, pedig most mindenki sorban állás nélkül megvásárolhatná a fűtőolajat. —em— Kézilabda Gyömrő—Pécel 25:11 (15:10) területi férfi Nagy várakozás előzte meg a csoport második és harma­dik helyezettjének találkozó­ját. A vendég péceli csapat kezdett jobban, hiszen öt perc elteltével már 3:0-ra vezetett. Ezután feljött Gyöm­rő és néhány percen belül megszerezte a vezetést. A fél­idő végéig Gyömrő öt góllal elhúzott. Nagy iramban kezdődött a második félidő. A péceliek mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, a gyöm- rőiek azonban ezúttal ellen­állhatatlanok voltak. Kovács Gy. és Bagóczki S. látványos góljait a közönség nemegy­szer nyíltszíni tapssal jutal­mazta. A péceliek a végén el­vesztették a fejüket, egyik legjobb játékosukat a bíró végleg kiállította. A gyöm- rőiek hallatlan lelkesedéssel vetették magukat a küzde­lembe, s megérdemelten győz­tek. Ezzel a listavezető Tököl mögött, Gyömrő a második helyen áll. Jő: Kovács Gy., Bagóczki, Kovács S. Gyömrő—Öcsa 7:0 (területi, női). A gyömrői lányok biztosan győztek. Jó: Bajzáth, Halla E. (gér)

Next

/
Oldalképek
Tartalom