Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-12 / 215. szám

6 PEJT (llűVEI <JCívSap 1972. SZEPTEMBER 12., KEDD---------------------- ------­Me gkezdődött a leadás A napokban már sor került a leadásra kerülő közületi sze­mélygépkocsik átvételére. Az értékesítés zavartalan lebonyo­lítása érdekében a KPM Autó­felügyelet arról tájékoztatja az érdekelteket, hogy az érté­kesítés előtt szerezzék be a gépkocsi leadásához szükséges „adatjelentő lapot” az értéke­sítési joggal felruházott válla­latoknál és szövetkezeteknél. Túlteljesítik az ötéves tervet Befejezés előtt a rekonstrukció A gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezet 1949-ben alakult, ak­kor tíz dolgozójuk volt, ma már közel 200-an készítik a különböző ruházati cikkeket. A szövetkezet újjászületés előtt áll. Tavaly fogtak hoz­zá egy nagy rekonstrukcióhoz, A Középületépííö Vállalat darukezelői vizsgával rendelkező TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐKET LAZ-69. típusú autódarus gépkocsira. Jelentkezni az alábbi címen lehet: Budapest V., Molnár u. 19. Munkaerőgazdálkodási Csoport A VIDEOTON gyár felhívása A nyári zivatarok idején szerzett tapasztalatok szerint, az 1969-es év közepétől forgalomba hozott R 4902-es típusú rádiókészülékek csatlakoztatott földelési pontjaira egyes esetekben hálózati feszültség kerülhet. Ez áramütéses balesetet okozhat. Ennek elkerülése céljából valamennyi R 4902-es típusú rádiókészülék átvizsgálása feltétlenül szükséges Ezért a Videoton Gyár kéri az R 4902-es típusú rádiókészülékek tulajdonosait, hogy haladéktalanul jelentkezzenek rádiójuk átvizsgáltatása céljából a legközelebbi GELKA- vagy VT-szervizben. A szervizek soron kívül, és díjtalanul végzik az átvizsgálást i A főnyeremények: BALATONI ÜDÜLŐTELKEK, TELJESEN BERENDEZETT HÉTVÉGI FAHÁZAKKAL! A tv-Iottószelvénnyel szórakozva nyerhet: mely már a vége felé közele­dik: körülbelül 6 millió forintos beruhá­zással új épületet készíttetnek a he­lyi TÖVÁLL-al. Ez kétszintes üzemház lesz, de párhuzamo­san a meglévő épületet is át­alakíttatják. Az új épületben kap helyet majd a varroda, ahol a dolgozók két műszak­ban fognak dolgozni. A régi épület felszabaduló és átala­kított helyiségében lesz egy 50 négyzetméteres alapterü­letű klubhelyiség, valamint ott helyezik el a mosdókat és az öltözőket is. Gyömrpn nem lehet megvá­sárolni a szövetkezet termé­keit, a tanács kérésére a re­konstrukció keretében, az utca felöli oldalon üz­lethelyiség is épül, egy bemutatóterem, ahol a lakosság megveheti a kívánt árut. A dolgozók már részben „át­költöztek” az elkészült, új üzemrészbe, ahová csak a leg­jobban hasznosítható régi gé­peket vitték át, a többit kise­lejtezték. Új berendezéseket körülbelül 5 millió forintért vásároltak, a többi között Tex- tima, NDK-gyártmányú var­rógépeket, továbbá egy Meyer síkragasztó gépet, amely új technológiát is jelent a gyár­tásban, hiszen a ragasztás a fércelést helyettesíti. Ebből a gépből egyébként mindössze öt van az országban. Ezért az­tán elmondhatják a szövetke­zetben, hogy nemcsak korsze­rű műhelyekben dolgozhatnak, hanem a technológiában is elő.-, reléptek. Az idén az első fél évben termelési tervüket nem tud­ták teljesíteni, bár az elmara­dás minimális volt. Az érté­kesítési terv viszont 100 száza­lékosan sikerült. A rekonstrukció befejez­tével az eddigi termelés kétszeresét tudják majd elérni, ami azt jelenti, hogy az erre az ötéves tervre előirányzott termelési terv 50 millió forint értékkel lesz nagyobb. A szö­vetkezet bővülésével új mun­kásokra — körülbelül 50-re — lesz szükség. A szövetkezet gyártási pro­filja nem változott, továbbra is férfi felsőruházatból ké­szítenek legtöbbet. Tervezik, hogy a jövőben női és gyer­mek felsőkabátot is előállíta­nak. A beruházás után meg­növekedett kapacitás egy ré­szét exportgyártásra használ­ják majd, ugyanakkor szeret­nék jobban kielégíteni a ha­zai keresletet is. Országosan felmérték ezért, hogy 1975-ig milyen igények jelentkezése várható az országban. Foglalkoznak munkások be­tanításával is. A betanítási idő négy hónap, ez alatt a dolgo­zók 950 forint havi fizetést kapnak, utána már teljesít­ménybérben dolgozhatnak, mint a többiek. A szövetkezet tanműhelyében jelenleg 10 ipari tanuló dolgozik és tanul. (f. b.) Rönkszékek a Bakonyban Megkezdődött az őszi kirán­dulóidény a Bakonyban és a Balaton-felvidéken. Az idény­re az idegenforgalmi szervek és az erdőgazdaság együtt ké­szültek fel. A Csopak és Veszprém közötti fenyvesben, a Bakonygyepes és Devecser rövidebb az út közötti erdőben és Farkasgye­pűn asztalokat, rönkökből ki­alakított székeket és padokat helyeztek el. Csopak közelé­ben új kilátótorony fogadja a turistákat. A cseszneki vár alatti turistapihenőnél autó­parkírozót alakítottak ki. Alapozástól átadásig építőipari gépekkel 1 Építőipari gépek nagy választékban, raktárról is! ÉPÍTŐIPARI GÉPESÍTS vAllalat GÉPKERESKEDELMI O. Budapest V. kerület Néphadsereg utca 6. V. em. Telefon: 126 — 234, 126 — 630, 318-502, 316 — 774. Telex: 22—4560. Távirat: ÉPGÉPKÖLCS. A Dunai Kőolajipari Vállalat felvételre keres sürgősen: 2-3 éves gyakorlattal rendelkező, magas nyomású kazánfűtői vagy kazángépészi vizsgával rendelkező dolgozókat Fizetés: a kollektív szerződés szerint, a gyakorlat figyelembevételével. Vidékieknek szállást adunk. Jelentkezni lehet: írásban és személyesen a vállalat munkaügyi osztálya felvételi irodáján: reggel fél 8-tól, délután 2 óráig. A SZOLNOKI CUKORGYÁR a szeptember közepén induló cukorgyártási időszakra (kb. december elejéig) MUNKAVÁLLALÓKAT VESZ FEL Fizetés és juttatások a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a munkaügyi csoportnál lehet. APRÓHIRDETÉSEK Azonnali belépésre \ felveszünk: szövő, orsózó, varró betanított munkásoknak 14 évet betöltött női munkaerőt 2 és 3 műszakos munkakörbe. Jelentkezés írásban vagy személyesen a személyzeti osztályon. PATEX Frottiergyára, Budapest XUL, Fáy utca 81—83. Váci iparvállalat fel­vételre keres buda­pesti lakással rendel­kező gépkocsivezetőt, aki buszjogosítvány- nyal rendelkezik. Gyors-gépírónőt osz­tályvezető, jogtaná­csos mellé, több éves gyakorlattal. Gépko­csielőadót, gépkocsi­előadói vizsgával ren­delkezőt. írásbeli je­lentkezés : Magyar Hir­dető Váci kirendelt­ségéhez címzett levél­ben. „Megbízható” 390680” jeligére. Azonnalra alkalmazunk: szakácsnőket úszó munka­gépeinkre, Két hét munka — egy hét pihenés. Jelentkezés: Folyam­szabályozó és Kavicskotró Vállalat, Dunai Kirendeltség, Budapest XIII., Cserhalom u. 2. Tel.: 490 — 744. A Cement- és Mész­művek Igazgatási és Jogi Osztálya felvétel­re keres gyakorlattal rendelkező jogtaná­csost, lehetőleg Vác és környékéről, vala­mint Budapestről. — Budapestről külön buszjárat biztosítva Fizetés: kollektív sze­rint. Jelentkezés sze­mélyesén, Cement- és Mészművek személy­zeti osztályán, Vác Balassagyarmati út 84., vagy írásban Cement- és Mészmű­vek személyzeti osztá­lya, Vác 1. Postafiók 110. _____________ An yagbeszerzést, ügy­intézést főállásban vállalok Budapesten, Telefon, tárolóhely van. Vadas, Bp. XIII, kér. Hegedűs Gyula utca 20 B. Azonnalra felveszünk: Diesel­főgépészt műszaki szak­középiskolai végzettséggel, legalább 3 év gyakorlati idővel, adminisztrátort, gépkocsielőadó mellé, nagy gyakorlattal. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat, Budapest V. kerület Rosenberg hp. u. 25. Bukovics László csop. vezető kartársnál. Telefon: 125 — 953. Naponta — szombat kivételével. Azonnalra felveszünk: több éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónő adminisztrátort. Jelentkezés: Folyam­szabályozó és Kavicskotró Vállalat, Műszaki Fejlesztési Osztály, Budapest V., Rosenberg hp. utca 25. Telefon: 117—853, Naponta — szombat kivételével. Jövő évi Trabant ki-»' utalást átveszek. —i Nagykőrös, Ifjúság utca 5. Nagykőrösön eladói Magas utca 2., beköl­tözhető ház, 3 szoba* mellékhelyiség. ______ Na gykörösön, Tor­másban 2 szoba, össz­komfortos házrész el­adó. Napkelet 1. 350-es Jáwa eladó. —* Nagykőrös VI. kér,' Árpád u. 6.________ Zs írosban nagyobb méretű kunyhó eladó lebontásra. Nagykő- rös, Szolnoki u. 25. Szőlődarálót és satut veszek. Nagykőrös, Kecskeméti u. 33. Beköltözhető kettő­szobás ház eladó. —» Nagykőrösön. Érdek­lődni a borkóstoló­ban. _______ Ela dó saroktelek gyü­mölcsös 380 n.-üli bekerítve. Érdeklődni: vasárnap egész nap. Mende, Deák Ferenc utca 4. sz. Puszta - szentistván, vasúti megállónál.__________ Sk oda MB — 1000-es* kitűnő állapotban, most vizsgázott eladó. Tel.: 451-422, du. 5-től. T. Nagy Lajosné köz- gazd. érettségivel el­helyezkedne könyve­lő, statikus vagy ad­minisztratív munka­körbe. Nagykőrös, tel.: 457. Vásároljon üdülőtelket a tiszakécskei Tisza-parti üdülőterületen. Érdeklődni lehet az OTP Tiszakécskei Fiókjánál. Kísérleti kisállatgon­dozót, valamint ta­karítónőt állandó dé­lelőtti műszakra fel­veszünk. Jelentkezés: SOTE Radiológiai Kli­nika. Budapest .VIII., Üllői út 78. fszt. 14. Gondnokság. Figyelem! A Volán 1. sz. Vállalat kiképez gépkocsi­vezetőket! A tanfolyam az Autóközlekedési Tanintézet rendezésében indul. A költségeket a vállalat téríti, a tanfolyam ideje alatt hav? 1150 Ft segédvezetői bért biztosít. A tanfolyamra jelentkezhet minden 21. életévét betöltött állandó budapesti lakos. Jelentkezés: munkanapon 8—12 óra között Bp. V., Tüköry u. 3. Oktatási osztály. Teiefon: 123 — 205. sz. A Lőrinci Fonó fel­vételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő 1 hónap, kereset: 1700 — 2100 a beta­nulás után. Vidéki lá­nyok részére szállást biztosítunk Cím: PIV Lőrinci Gyár, Buda­pest XVItlI., Gyöm­rői út 85 — 91. Idős házaspárt vagy magányos személyt eltartanék házért, nagykőrösi vagy ceg­lédi lehet. Nagykő­rös, Hét vezér u. 15. Matematikus tanár bármilyen szintű ta­nuló korrepetálását vállalja számtanból, fizikából, kémiából. Nagykőrös, tel.: 457. A DUNAI kőolajipari vállalat Termékforgalmi Főosztálya felvételre keres saját kezelésben levő vasútüzeméhez kocsirendezői munkakörbe 18. életévüket betöltött, e pályára alkalmas férfiakat és legalább általános iskolai végzettségű, 18. életevüket betöltött munkaerőket, betanított munkakörökbe. , Érettségizettek előnyben. Vidékieknek kulturált szállást adunk. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet megbeszélés végett személyesen: a vállalat Munkaügyi Osztályának Felvételi Irodájában, vagy levélben a Százhalombatta 3. Pf. 1. címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom