Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-12 / 215. szám

2 "Wú'rlap 1972. SZEPTEMBER 12., KEDD f[5]kusz Kissinger Moszkvában Kissinger Moszkvában Dobrinyln washingtoni szovjet nagykövettel beszélget a repülőtéren. HENRY KISSINGERT, az amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadóját, aki va­sárnap háromnapos hivatalos látogatásra a szovjet főváros­ba érkezett, Moszkvában a korábbi tapasztalatok alapján azok közé az amerikai politi­kusok közé sorolják, akik bi­zonyos mértékig elkötelezték magukat a Szovjetunióhoz va­ló közeledés mellett. Mivel ennek az irányzatnak a foly­tatása jelenleg elsősorban a SALT-tárgyalások további si­kereitől függ, s mivel ennek a kérdésnek politikai síkon Kissinger a legfőbb szakértő­je, moszkvai megfigyelők el­sősorban ezen a területen szá­mítanak előrehaladásra. A STRATÉGIAI támadó fegyverek korlátozásáról lét­rejött ideiglenes megállapodás után szovjet politikai körök­ben az a meggyőződés alakult ki, hogy a további enyhülés csakis e megállapodás, kiter­jesztésével, illetve véglegesí­tésével biztosítható. Szovjet részről emellett világosan tud túl adták, bogy a SALT- tárgyalások sikeres folytatá­sa szempontjából nemcsak az ideiglenes megállapodás 1or­mai betartását tekintik lé­nyegesnek, hanem legalább ilyen fontosnak tartják, hogy az Egyesült Államok a moszkvai egyezmény szelle­méhez is ragaszkodjék. AZ ERRE VONATKOZÓ fi­gyelmeztetést Mihail Szusz- lovnak, a moszkvai SALT- egyezmények parlamenti vitá­jában legutóbb elhangzott be­széde tartalmazta, válaszként azokra a washingtoni jelzé­sekre, amelyek szerint az Egyesült Államok változatla­nul nagy összegeket szándék­szik költeni a hadászati táma­dó fegyverrendszerek kifej­lesztésére. Igaz, hogy olyan fegyverfajtákról van szó, amelyek korlátozásáról Moszkvában nem állapodtak meg, de magát a folyamatot a szovjet kommentátorok egy­öntetűen úgy ítélik meg, mint „az egyenlő biztonság elvé­nek” tagadását célzó kísérle­tet. Ez pedig egyben a már létrejött SALT-megállapodá­sok alapelvének kétségbevo­nását jelenti. KISSINGER moszkvai útja mindenesetre a Nixon-látoga- tást követő eseménydús idő­szak első magasszintű ameri­kai—szovjet eszmecsere lesz, s alkalmat ad az összes, Moszkvában aláírt megállapo­dások végrehajtásával kapcso­latos tapasztalatok összefogla­lására. TEKINTETTEL a rohamo­san közelgő amerikai elnök- választásokra, moszkvai meg­figyelők jelenleg nem számí­tanak lényeges érdemi lépé­sekre a kétoldalú viszony to­vábbfejlesztésében. A két or­szág kapcsolatainak erős nem­zetközi kisugárzásai miatt azonban Kissinger útját ak­kor is elsőrendű fontosságú politikai eseményként keze­lik, ha az „csak” a szovjet— amerikai viszony folytonossá­gának megerősítését jelenti... ' NÉHÁNY NAPOS látoga­tásra vasárnap Rómába ér­kezett Hrisztofidisz ciprusi külügyminiszter. Hétfőn Me­dici olasz külügyminiszterrel megkezdte tanácskozásait. Le Dúc Tho ismét Párizsban Kétszázmilliárd dollár és egy nyilatkozat Kétszázmilliárd dollár el­képesztően, sőt, egyszerűen el­képzelhetetlen nagy összeg. Márpedig ekkora összeget for­dított az Egyesült Államok kormánya a földkerekség egyik legkorruptabb, leggyűlöltebb politikai kreatúrájának, a sai- goni rezsimnek a támogatásá­ra az elmúlt tíz esztendő alatt. Ez az adat — más, nem ke­vésbé felkavaró, elgondolkoz­tató tényekkel együtt — a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nyának hétfőn, a hanoi képvi­selet által közzétett nyilatko­zatában olvasható. A vietnami háború hosszú évek óta foglal­koztatja a nemzetközi közvé­leményt. Nem nehéz megjó­solni, hogy a DIFK-nyilatko- zatban említett irdatlan ösz- szeg az elkövetkező napokban sok kommentár témája lesz. Közismert, hogy az Egye­sült Államok gazdag ország. De elég bármelyik amerikai lapba bepillantani ahhoz, hogy előtűnjenek a gazdasági-társa­dalmi fehér foltok, a megálla­pított szegénységi határ alatt élő húsz százalék, az úgyneve­zett „kirekesztett egyötöd, a színesbőrűgettók és az Appa- lache-hegység vidékén élő nyo­morultak tragédiája”. Rengeteg helye volna magá­ban amerikában is annak a mammutösszegnek, amit a sai- goni rezsim támogatására és ezen keresztül elsősorban pusztításra költött Washing­ton. Kötetekben lehetne elmél­kedni arról, mit kezdhetne 200 milliárd dollárral az emberi­ség éhező része Afrikában, Ázsiában vagy akár Dél-Ame- rikában, vagy arról, mit tehet­ne ilyen anyagi erőforrások birtokában például az orvos- tudomány. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig az, hogy ezt a .felfoghatatlan sok pénzt az amerikaiak még a saját szem­pontjukból is hiába dobták ki. A jelenlegi saigoni rezsim fe­lett ugyanis mindenképpen megszólalt a történelem lélek­harangja és — ahogy a nyi­latkozat mondja — a dollár- milliókkal finanszírozott, nép­irtó háború ellenére is „léte­zik Dél-Vietnamban a nép­szuverenitás hatalma és had­serege, amely, mert a nép har­cából sarjadt ki, legyőzhetet­len és elpusztíthatatlan”. A nyilatkozat további része újabb tárgyalásos lehetőséget kínál azoknak, akiknek előbb- utóbb meg kell érteniök: amit kétszázmilliárd dollár és any- nyi emberélet árán nem vol­tak képesek elérni, az — elér­hetetlen. ★ Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Viet­nammal foglalkozó párizsi ér­tekezleten részvevő VDK-kül- döttség különleges tanácsadója hétfőn a francia fővárosba ér­kezett. A Le Bourget-repülőtéren adott sajtónyilatkozatában Le Dúc Tho elmondta, azért jött Párizsba, hogy a vietnami probléma békés rendezéséről tárgyaljon az Egyesült Álla­mokkal. Hangsúlyozta, hogy a VDK küldöttségét komoly­ság és jóakarat vezérli a tár­gyalásokon. „Ha az amerikai fél hason­ló álláspontról tesz bizonysá­got — mondta Le Dúc Tho —, meggyőződésem, hogy a prob­léma megoldódhat, és hamaro­san ismét béke lesz Vietnam­ban. Ha viszont az amerikai kormányt nem a háború befe­jezésének célja vezérli, akkor a tárgyalások holt pontra jut­nak, és a katonai konfliktus folytatódik. Ebben az esetben az Egyesült Államokat terheli majd a felelősség a kialakuló helyzetért”. Arra a kérdésre, hogy foly­tatja-e a bizalmas megbeszé­léseket az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adójával Le Dúc Tho, azt fe­lelte az újságíróknak, hogy né­hány napon belül választ kap­nak kérdésükre. ★ Hanoi lakosai szombattól va­sárnap délutánig több mint harminc órán át éltek riadó­készültségben, mert az ameri­kai légierő meg-megújuló hullámokban támadta a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság fővárosát és környékét — jelentette az APP hanoi tudó­sítója. Lövések ez olimpiai faluban Angela Davis az NDR-ban Vasárnap éjjel, öt nappal a fürstenfeldbrucki tragé­dia után újabb incidens bolygatta meg a müncheni olimpiai falu békéjét. 22 óra körül egy bejelen­tés szerint öt lövés hang­zott el. Az ismeretlen fér­finek, aki a lövéseket le­adta, sikerült elmenekül­nie. A rendőrségi gépezet működésbe lépett, átfésül­ték az egész teret. A vizs­gálat azonban eredményte­len maradt: sem lövedéke­ket, sem becsapódási pon­tokat nem találtak. Az eseményekről érke­zett, olykor ellentmondó jelentések szerint a lövése­ket a francia olimpiai de­legáció egyik tagja hal­lotta meg és jelezte a biz­tonsági szerveknek. Egy rendőrségi tisztviselő pe­dig, aki az olimpiai falu­ban éppen szolgálatot tel­jesített, a marokkói csapat szálláshelye közelében ál­lítólag látott egy pisztol­lyal felfegyverzett férfit, aki öt lövés leadása után az olimpiai falu kerítésén át oldott kereket. Mivel a francia csapat szálláshelye a szovjet dele­gáció szálláshelye közelé­ben van, a fejvesztett pá­nikban a legkülönbözőbb híresztelések kaptak szárny­ra. Az épülettömböket azonnal körülzárták, rend­őrkutyák bevonásával haj­tóvadászatot indítottak a feltételezett merénylő kéz- rekerítésére, de sem tettest, sem bűnjeleket nem talál­tak. Hans Klein, az olimpiai bizottság sajtófőnöke va­sárnap, a késő éjszakai órákban tájékoztatta az új­ságírókat az eseményekről. Rámutatott, hogy az olim­piai faluban csak egyetlen­egy ember — egy francia — hallotta a lövéseket. A francia az épület előtt állt, amelyben egyedül lakik. Ezzel az épülettel szemben van a Szovjetunió olim­piai válogatottjának szál­láshelye. A körülmények összejátszása adott tápot a pánikszerűen elterjedt hí­reknek, amelyek végül is vaklármának bizonyultak. A lövéseket minden bi­zonnyal riasztó pisztoly­ból vagy startpisztolyból adták le. Mindenesetre igen rossz tréfa volt — mondot­ta Klein. Az olimpiai bizottság saj­tófőnöke hétfőn hajnali két órakor az újságírók továb­bi faggatásaira lakoniku­san így válaszolt: „Az éj­szakai incidens le van zár­va. Nincs sem halott, sem sebesült.” Az olimpiai falu közvet­len közelében azonban e bejelentés ellenére találtak egy halottat. Egy 17 éves osztrák fiatalember felte­hetőleg fel akart mászni egy zászlórúd csúcsára, hogy „emlékül” megsze­rezze” az azon lengő lobo­gót, közben azonban el­vesztette egyensúlyát, le­zuhant és halálra zúzta ma­gát. Ennek az incidensnek azonban szcmmelláthatóan semmi köze sincs az olim­piai faluban az éjszaka fo­lyamán leadott öt lövéshez. Szovjetunióbeli látogatásá­nak befejeztével vasárnap Berlinbe, az NDK fővárosába | Három nap Dar es Sokamban Szombaton este Dar es Sa- laamban Julius Nyerere tan­zániai elnök ünnepélyes zá­róbeszédével fejeződött be a kelet- és közép-afrikai ál­lamfők 8. regionális érte­kezlete. Az értekezleten részt vett 16 ország képviselői három­napos tanácskozásukról ki­adott közös közleményükben leszögezték: a jövőben még fokozottabban segítik a nem­zeti gerillamozgalmakat, hogy Afrika földjéről elűzzék a faj­üldöző fehértelepes kisebbsé­gi rezsimeket. Kijelentették, hogy a fajüldöző dél-afrikai rendszer agressziója esetén kölcsönösen segítséget nyúj­tanak egymásnak. A Dar es Salaam-i konfe­rencia megerősítette az 1971- ben Mogadishubatn tartott csúcstalálkozó deklarációját, amely szerint a fegyveres harc az egyetlen módja an­nak, hogy Dél-Afrikában felszámolják a kolonializ- must, a faji elkülönítést és a faji megkülönböztetést. Ä közös közlemény leszö­gezi: mindaddig, amíg a NATO-tagországok további támogatást nyújtanak a faj­üldöző fehértelepes afrikai kormányoknak, az Afrikai Egységszervezet 41 tagorszá­gának szembe kell szállnia e provokációval és fokoznia kell a felszabadító mozgal­maknak nyújtott segítséget. Közös közleményben kö­vetelték az izraeli csapatok azonnali kivonását a meg­szállt arab területekről, a Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-i határozatának megfelelően. A közös közlemény a regio­nális gazdasági együttműkö­dés fejlesztése érdekében köl­csönösen előnyös kereskedel­mi megállapodások megkö­tését sürgeti. Hangsúlyozza, hogy a kereskedelmi kapcso­latok bővítése elősegíti az il­lető afrikai országok gazda­sági és társadalmi fejlődé­sét. A térség államai — a közlemény tanúsága szerint — az 1976-os összafrikai ke­reskedelmi vásár előkészíté­sének keretében kelet- és kö­zép-afrikai vásár megrende­zését tervezik 1974-re. A következő regionális ér­tekezletre — külügyminiszte­ri szinten — 1973 májusában kerül sor ugyancsak a tan­zániai fővárosban, Dar es Salaamban. A kelet- és kö­zép-afrikai országok államfői 1974-ben Brazzeville-bea ül­nek össze ismét. érkezett Angela Davis kom­munista filozófusnő. Angela Davis két hetet töl­tött a Szovjetunióban, -ez alatt Moszkván kívül ellátogatott Leningrádba, Taskentbe és Szamarkandba is. Moszkvából való elutazása előtt adott nyi­latkozatában kijelentette: „Nagyon megszerettem a szov­jet embereket, nehezen válók meg önöktől. Amikor vissza­térek az Egyesült Államokba, igyekszem majd mindenről beszámolni a mi népünknek, amit itt láttam, tanultam”. MINTEGY TÍZEZER daccal polgár tüntetett vasárnap Bangla Deshben az ország ENSZ-be való felvételét meg­akadályozó kínai vétó miatt. (Folytatás az 1. oldalról.) szagok — hazánk, továbbá Csehszlovákia, a Lengyel Nép- köztársaság, az NDK és a Szovjetunió — hadseregeinek alakulatai sorakoztak fel a csapatzászlókkal. Viharos taps köszöntötte a díszemelvényen helyet foglaló személyisége­ket, a gyűlés elnökségének tagjait: Ivan Jakubovszkíjt, a Szovjetunió marsallját, a Var­sói Szerződés egyesített fegy­veres erőinek főparancsnokát, Szergej Styemenko hadsereg­tábornokot, az egyesített fegy­veres erők vezérkari főnökét. Ugyancsak az elnökségben foglaltak helyet a baráti had­sereg küldöttségeinek élén Pozsonyba érkezett katonai vezetők: Czinege Lajos, vala­mint Dobri Dzsurov, Bulgá­ria, Martin Dzur, Csehszlová­kia, Vojciech Jaruzelski, Len­gyelország, Batin Dorzs Mon­gólia, Karl-Heinz Hoffmann, az NDK és Ion Ionita, Romá­nia honvédelmi minisztere. Felcsendültek a Varsói Szerződés tagállamainak him­nuszai és közben 28 tüzérségi díszsortűz dördült el. Ezután Jozef Lénárt, Szlovákia Kom­munista Pártja KB első titká­ra, majd Martin Dzur mon­dott üdvözlő beszédet. Távoli ifjú táj I--------------------------------------- Budapest és Phenjan körülbelül I Méretek és léptékek. | tízezer kilométerre van egymás- •-------------------------------------- tói, ez a földünkön mérhető leg­ho sszabb távolságnak, az Egyenlítő negyvenezer kilométeres kerületének negyedrésze. Még a múlt században is, a vasút nélküli kontinenseken keresztül vagy a tengereken, óceánokon át, több hónapig tartott az út, napjainkban, a villamosított transzszibériai vasúton is a két főváros között majd két hétig utazhat az ember. És repülőgépen? — Ferihegyről TU—134-gyel szálltunk fel, két és fél óra múlva Moszkvában voltunk,onnan IL—18-as gép­pel mentünk tovább, s tizenöt óra múltán, tizenkét órai tényle­ges repüléssel, megérkeztünk Észak-Korea fővárosába. Össze­sen huszonkét óráig utaztunk, nem egészen egy napig, ebből tizennégy és fél órát repültünk. A rádión továbbított hírek, beszélgetések, a televízió által közvetített képek, felvételek másodpercek alatt suhannak át ezen a még nem is régen csak kevesek által bejárható messzi- ségen át, és milliók, a? egész világ országai között képesek megszüntetni a távolság akadályait.------------------------------ Füzetemben látom, amit Phenjan felé I Há ny óra van? | repülve, már fáradtan-álmosan, de al- ----------------------------- vásra még képtelenül följegyeztem em­lékeztetőül: „Különös időmozgásba kerültem. Órám éjjel 11-et mutat, moszkvai idő szerint, otthon, Budapesten, tehát most es­te 9 óra van, Omszkban, első leszálló helyünkön, melyet elhagy­tunk, hajnali 2 óra, Irkutszkban, következő leszállásunk váro­sában, 3-at mutat az óra, Phenjanban pedig már megvirradt, reggel 5 óra van-.. Így hát Budapest és Phenjan között 8 óra az időkülönbség.” .------------------------------------------------------------ Az utolsó évszá­I A megismerés nehézségei és formái | zad, még különö­------------------------------------------------------------ sebben az elmúlt fé l század tudományos-technikai vívmányai következtében ko­runk emberének az egész világ ad otthont, ha lehetősége, igé­nye van rá, a technikai eszközök révén aktív cselekvőként vagy szemlélőként az egész emberiség életének, napi eseménytenge­rének válhat részesévé. Észak-Koreáról a felszabadulás óta több könyv is megje­lent nálunk, népszerűsítő ismeretterjesztők és útibeszámolók, ri­portkönyvek, az 1950—53-as háborúról, versantológia koreai költőktől, újságjaink és a rádió, televízió mindig beszámolt, hírt ad a távoli ország életéről. Különösen az 1950-ben kirob­bant háború éveiben volt őszinte aggodalommal-együttérzéssel fogadott napi olvasmányunk mindaz, ami tőlünk tízezer kilo­méterre történt. S hogy mit jelent csupán ilyen forrásokból gyűjteni isme­reteket, milyen keveset tudok mégis erről az országról is, arra a megérkezésünk utáni órákban, napokban döbbentem rá. Tud­tam én jól például, hogy sok vonásában más az a táj, mint a miénk, de, hogy miért, s miként más, az csak akkor vált szá­momra végleges-bizonyos ismeretté, amikor személyes élmé­nyemmé lehetett. A megérkezés pillanataitól kezdve, amikor a hosszú repülőút utolsó perceiben egyre lejjebb ereszkedő gé­pünk ablakából, a monszun gomolygó felhői résén át kitárult alattunk a táj, majd láthatóvá vált a növényzet, a rizstáblák napfényben csillogó víztükre, a falvak jellegzetes házai, s a kö­vetkező napokban, amikor egyre nagyobb darabját járhattam be ennek a szépséges tájnak. Mennyire bölcsnek érezhettem tehát a pár nap múltán hal­lott koreai közmondást: „Több egyszer látni valamit, mint százszor hallani róla”. Egyszerre megértettem, hogy bizonyos ismeretek megszerzésére-befogadására a még napjainkban is jórészt érzékszerveire támaszkodó-h agy atkozó ember számára a közvetlen megélés, a fölfedezés személyes élményként min­den más ismeretszerzési formánál teljesebb, maradandóbb ér­tékű.-------------------------------- Tudtam, hisz erről is olvastam újság­I H áború és béke. | beszámolókban és riportkönyvben _____________________ többször, mégis összerezzentem, s egy pillanatra megdermedtem, amikor első napunk éjszakáján, es­te tízkor, először hallottam meg Tedong-szállóbeli szobámban a főváros szirénáinak megszakítatlan üvöltését. Egy percen át bőgtek a mindennapi, békés életét élő, egymilliós fővárosban a szirénák, s mert a második világháborúban magam is sokszor hallottam ezt a pokoli kórust, majd a riadót követő bombázá­sok robbanássorozatát, mennydörgés-robajlását, jobban érthet­tem, milyen meggondolásból szólalnak meg a szirénák ennek az országnak városaiban, falvaiban napjában háromszor, reg­gel hétkor, déli tizenkettőkor és este tízkor. Arra figyelmeztet­nek, amit úgysem felejthet el ez a nép, haláláig egyetlen egy sem közülük, akik átélték azt a háborút. A hároméves háború 1953-ban ért véget, de csupán fegy­verszünettel, s nem békekötéssel, valójában tehát ma is hadiál-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom