Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
A vagontól a szárítóig Az új gépek közül legjobban a Weimari-emelőnek örültek a rönktériek, akiknek korábban kézi erővel kellett kiemelniük a hatalmas szálfákat a vagonokból. Az emelő műszakonként 12 vagont rak ki Túri Kálmán irányításával. A vizes deszkát, feldolgozás előtt, szárítani kell. A német gyártmányú szárítóberendezésben előre vezérelhető programozás szerint szárad a faanyag. Kiss András képriportja A szálfák útja a fűrészgépekhez visz. A lengyel gat tér deszkát darabol, naponta 18—20 köbmétert. Sallai Sándor, Vörös Ferenc, Mészáros Sándor és Hajagos József összehangolt munkáján múlik, milyen lesz a deszka minősége. Építőtáborban A kilences lakói Belépek. Ágyak. Két világos ablak. Érdeklődő, kíváncsi lányszemek. Elmondom, mi járatban vagyok. Beszélgetni kezdünk. Kiderül, köztük a tábortanács elnöke, Kun Mária is. A szoba lakói valamennyien a Ceglédi Április 4. Közgazdasági Technikum tanulói. Illetve egy kivétellel: Horváth Zsuzsanna az abonyi. Kinizsi Pál Gimnáziumból jött. Vannak itt először táborozok és tapasztalt építősök is. KUN MÁRIA: Örülök a bizalomnak, hogy a tábortanács elnöke lettem. Öröm, de gond is egyúttal. Háromszor voltam már „építőben”, otthon alapszervi titkár vagyok. Tábortanácsunk feladata: képviselni az ifjúságot a vezetőségben. Javaslatainkat, észrevételeinket közöljük a parancsnoksággal, mely segíti munkánkat, támogat bennünket. A városi KISZ-szervezettel is megvan a kapcsolatunk. Kint járt egy elvtárs, aki beszélt nekünk a városról, múltjáról, jelenéről. SZANYISZLÓ ERZSÉBET: Én első táborozó vagyok. Eddig szinte el sem tudtam képzelni, milyen a táborélet, hát most itt vagyok. Igaz, nemcsak a saját akaratomból. Osztály- főnököm azt mondta, el kell jönnöm, Kohlmayer tanár úr és Vámosi Nándor igazgató úr ugyancsak egy véleményen voltak vele. Többünknek is lett volna más programja, azonban köteleztek bennünket. joó Agnes, kisz-titKÄR: Most hallom először, hogy mi történt. Megdöbbent. Nem találok szavakat. Nem értem, hozzám miért nem fordultak tanácsért, segítségért? Ügy ért ez a közlés, mint száraz égből a villámcsapás. Mi nem kényszerítettünk senkit, hogy eljöjjön. Egészen biztos, ha Erzsiék hozzám fordulnak, s tudok az esetről, másként alakul. Ígérem, hogy utánanézek. HORVÁTH ZSUZSANNA: Szerintem az építőtábor szervezésében lényeges az önkénP C STa\ E GtYeT" Hí R LA P ~:/kŰLÖN KI A PÁ S/C XVI. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM 1972. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP Válságban a szőlőtermelés Csak állami támogatás segíthet — Tanácskoztak a szakemberek A Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE) kertészeti társaságának szőlőtermesztési, valamint Pest megyei szervezetének kertészeti szakosztálya és az egyesület nagykőrösi csoportja, a művelődési központban a minap tanácskozást tartott, melyen az ország minden részéből hatvan szakember vett részt. A tanácskozást Pancsovai Nándor, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának csoportvezetője, a MAE megyei szervezetének titkára nyitotta meg, majd Katona József, az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet főigazgatója tartott előadást a homoki szőlőtermelés helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiről. Kifejtette, hogy az ország szőlőterülete katasztrofálisan csökken: 1988-ban még 368 ezer hold volt, azóta 52 ezer hold szőlő kipusztult, következésképp 1 millió hektoliterrel kevesebb a bortermés. Bács, Pest, Csongrád és Szolnok megyékben 193 ezer hold a homoki bortermő terület, s a veszteséges szőlőtermelés folytán, további 50 ezer hold szőlő kivágásával lehet számolni. A veszteséget nem pótolja az 1975-ig tervezett 10 ezer hold nagyüzemi szőlőtelepítés. Az utóbbi években a hol- dankénti átlagtermés az állami gazdaságokban 35—40, a termelőszövetkezetekben 16— 20 mázsa volt, sőt, itt-ott még ennél is alacsonyabb. Ilyen hozamokkal a termelés nem fedezi az önköltséget, melyet csak a legkevesebb 30—40 mázsa körüli termések biztosítanak. Azok elérésére pedig korszerű magasműveléssel és fokozott műtrágyázással, téli fagyokat elviselő, fürtrothadásnak ellenálló fajtákat kell a homokon termelni, amilyenek például a hárslevelű, az olaszrizling, a tramini és a kecskeméti Miklós telepen nemesített, szaporítani most kezdett, új fajták. A hozzászólók közül Vimola Károly, a Dél-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára úgy vélekedett, hogy a szőlő- termelés korszerűsítéséhez, jövedelmezővé tételéhez az államnak hitelt kellene nyújtania, amelyből részesednének a háztáji termelők is. Rohonczy Lajos, a borgazdasági vállalatok trösztjének vezérigazgató-helyettese szerint a szőlőtermelést válságos helyzetéből csak a termésátlag növelésével lehet kimozdítani. Exportkötelezettségeinknek eleget kell tennünk, ezért a hazai fogyasztás biztosítására jelentős mennyiségű spanyol bort hozunk be. Spanyolországban nemigen szükséges permetezni, kisebbek a termelési költségek, és a nagy világverseny következtében az ott készült bor a szállítással együtt is olcsóbb a hazainál. A borgazdaságok a szőlőért nem tudnak többet fizetni, mert például egy liter palackozott kövidinka eladási ára 16 forint 50 fillér, ebből 3 forint 30 fillér a kereskedelmi árrés, 2 forint 60 fillér az adó, 3 forint 80 fillér az üvegre, töltésre és egyébre fordítandó költség, tehát csak 6 forint 80 fillér a bor tényleges ára. A bortermelés korszerűsítését, jövedelmezővé tételét és a további telepítéseket az államnak kell elősegítenie, hiszen évente 2 milliárd forint adóbevétele van a szőlőtermelésből és ezt a magas összegű bevételt veszélyezteti a szőlőtermelés válsága. Húszéves a Gépjavító és Faipori Ktsz Új üzemrészek, korszerű gépsorok Kubába is exportáltak Pénteken délután megtelt a nagykőrösi Arany János Művelődési Központ színházterme. A Gépjavító és Faipari Ktsz megalakulásának 20. évfordulóját tartotta. A nagykőrösi városi párt- bizottság és a városi tanács tesség. Én vállaltam, el is jöttem. Munkánk fontos a népgazdaságnak. ' S mi igyekszünk mindent jól elvégezni. Gondolom, mindenki egyformán érti és érzi ezt. SÁGI MÁRIA: Még csak a kezdet kezdetén vagyunk. A programot előre ismertették. Reméljük, minden úgy sikerül, ahogy terveztük. Egyébként első táborozó vagyok. Panaszom, hogy a limonádé, amit kapunk, nagyon savanyú. A kaja megfelelő, nem főzhetnek mindenkinek a szája- íze szerint. KUKUCSKA MÁRIA: Már a negyedik levelet írom. Most végre van időm. Geológus szeretnék lenni. Első táboros vagyok, pedig már harmadikba járok. Nem baj, majd most pótolok minden eddigi mulasztást. KUN MÁRIA: Kimenőnk háromtól van hatig. Hihetetlenül kicsi a mozgásterületünk: egy rövid bekötő út a műútig. Kárpótol bennünket a könyvtár, a tévé, a jól felszerelt mosdó. Ez az első napunk. Reméljük, egy hét múlva már több jót mondhatunk. Lipák Tibor Gádor János, a dányi Magvető Termelőszövetkezet elnöke elmondotta, hogy 250 holdon termelnek bor- és csemegeszőlőt. Magas műveléssel és erős műtrágyázással, a múlt évben izsáki fehér szőlőjük holdja 108, piros szlan- kájuk 85, ezerjójuk 55—60 mázsát termett. Egy kilogramm szőlő termelésére 4 fo rint 15 fillért költöttek, s vé gül is 6 forint 30 fillér árbevételt értek el. Dr. Szegedi Sándor, a katonatelepi Mathiász telep igazgatója azt ajánlotta, hogy a korszerűsítést a 60x240 tő- és sortávolságú, új szőlőkben minden második tő kivágásával kell elkezdeni. A régebbi jó fajtákon kívül telepítésre ajánlotta a pero- noszpórának ellenálló, bőtermő, új egri fajtákat is. További több értékes hozzászólás után, Pancsovai Nándor azzal zárta a tanácskozást, hogy az elhangzott javaslatokkal, az alföldi szőlő termelés válságának megszüntetése érdekében, az illetékesekhez fordulnak. Kopa László Üdülő-csere Az Elbán hajókáztak Huszonnégyen már visszaérkeztek Nagykőrösre a Német Demokratikus Köztársaságból: Lichtenhai Sebnitz festői környékéről. A konzervgyár minden esztendőben legjobb munkásait az NDK-ba küldi üdülni, keletnémet konzervesek pedig a gyár balatoni üdülőjében töltik szabadságukat. A síksághoz szokott alföldi embereknek a legnagyobb élményt a folyókkal gazdag hegyvidék adta. Jártak Meis- senben, a világhírű porcelán- gyárban, megtekintették a drezdai képtár messze földön híres anyagát, s az Elba folyón is hajókáztak. MOZIMŰSOR Lányszöktetés, apai áldással Szovjet, színes filmoperett. Kísérőműsor: Tallinn. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné: A komp Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor: Csak rá kell nézni Zenés, színes olasz film. 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: .4 és 6 órakor. Filmklub: Riporterek gyöngye Előadás kezdete: este 8 órakor. nevében Szűcs Zoltán, a városi tanács elnöke köszöntötte az ünneplőket. A szövetkezet 1952. augusztus 1-én alakult. Az első esztendőben egymillió forint termelési értéket produkált, az elmúlt esztendőben pedig 54 millió forintot. Az alakuláskor a gépi berendezések, az épületek még százezer forintot sem értek, ma a vagyon 25 milliós értékű. Húsz év alatt új üzemrészekkel, korszerű gépsorokkal gyarapodtak, fejlett technológia alkalmazása segíti a termelést. Mérnökök, technikusok, szakemberek sora irányítja a termelést. Irakban, Moszkvában, Prágában és Libanonban is megtalálhatók a Gépjavító Ktsz egyedi gyártmányú konzervgyári gépsorai, a fügepréselők. Kubának üvegmosó berendezést szállítottak. A szövetkezet elsősorban konzervipari gépeket gyárt, de foglalkozik autójavítással, villamos és egyéb háztartási kisgépek javításával is. Szocialista brigádjai sokat tesznek városukért • utak, csatornák, óvodák építésében vesznek részt, társadalmi munkával. A jubileumi ünnepségen Szűcs Zoltán ez alapító 12 ktsz-tagnak átnyújtotta a városi tanács ajándékát. Id. Po- mází Kálmán elnök a város fejlesztéséért végzett munkája elismeréseként megkapta a Nagykőrös születésének 600. évfordulójára készített emlékplakettet A z ember kapkodja a fejét az információ- áradatban, csak kapkodja, és csodálkozik. Az ámulat legtöbbször ezzel a kiáltással tör ki belőle: — Hogy mik vannak! A bohóságoktól a bolondságokig, a jaj-de-vicces dolgoktól a dühítő ostobaságokig, mindenféle különcségről hall, ha rádiót, tévét, szomszédasszonyokat hallgat. Az egyperces szenzációk, a tiszavirág életű csodák között hamar háttérbe szorulnak a helyi érdekű témák. Mert, ha valaki, valahol Európában, megdönti a túróscsuszaevés világrekordját, azon elcsodálkozhat akárki. Meg azon is, ha valaki kézenállva teszi meg az utat Bécstől Párizsig. Az ilyesmik nyilván tetszenek az embereknek, beszélnek róluk. De, ha például valaki az üzemből hordja ki a faanyagot, hogy otthon asztaloskodjék szabad idejében, ugyan, ki figyel oda ebben a nagy információáradatban? így azután a fusianyag kimegy a kapun, és pénzzé válik. S nem csodálkozik el a szerelő sem azon, ha főnöke a beteg gép alkatrészét felvéteti a nevére, mondván: maid tedd el nekem. C nem lepődik meg az ^ az új házba költözött házaspár sem, akinek beépített, falra függesztett konyhaszekrénye már a huszadik tányér súlyától recsegve-ropogva leszakad. Legfeljebb azon tűnődnek el némiképp, miért vitatkozik a vállalat olyan kicsiségen, hogy ők rendeltetésszerűen használták-e a konyhaszekrényt. — Hogy mik vannak! — halljuk a felkiáltást újra meg újra. De elhangzásakor a tekintet mindig a,távolba kalandozik, ködös különcségeket bámul. Pedig hát vannak valóságosan tapintható, közvetlenül a bőrünkön érezhető csodák is. Olyanok, melyeknek a végére kellene járnunk. J~1sakhogy, mint mondani ^ srokták, kellő érdeklődés hiányában, az utánajárás igen gyakran elmarad. Ha teszem azt, a nagy színésznőt baleset éri, hej, mennyien megrendülnek, mennyit beszélnek a körülményeikről, valamint arról, hogy milyen gyönyörűen játszott abban a filmben, ám ha XY gyári munkást éri baleset, sokszor még a legszűkebb környezetében is leveszik ügyét a napirendről, és senki sem emlegeti, hogy húsz év alatt harmadszor lett kiváló dolgozó. Mi mást ajánlhatnánk receptként, mint ezt: jobban figyeljünk oda a körülöttünk lejátszódó eseményekre, s ha úgy adódik, a furcsaságokra is. Hátha megéri a fáradságot. M. J. SÜSS FEL, NAP! Hányán strandoltak? Mostanában kevesen keresik fel a strandot, annál többen figyelik az eget, mikor süt fel már a nap? Különösen a gyerekek viselik el nehezen az e-ds időt, hiszen a legjobb szórakozástól, a strancolástól fosztja meg őket. A strandszezonban eddig 15 ezer diáknak, 8 ezer 500 felnőttnek adtak ki jegyet. A csoportos látogatók száma meghaladta az ezret, az üdülő gyerekek csoportja 3 ezer 500 jegyet váltott, továbbá 600 kabinjegy kelt el. összesen tehát 27 ezer fizető vendége volt eddig a strandnak. Hozzájuk kell még számítani azt a 70Ó bérletest is, akiknek 30 százaléka naponta felkeresi a medencéket. Vasárnapi sportműsor KÉZILABDA Kinizsi-sporttelep, 17 óra 30 perc: Nk. Kinizsi—Slávia Zbehy (Csehszlovákia), barátságos nemzetközi férfimérkőzés. LABDARÚGÁS Táborfalva: Fürst SE—Nk. Kinizsi, Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzés. Gépek és emberek : gép segíti őket. A gyorsabb, korszerűbb munkavégzéshez : azonban még több gépre lenne j szükségük, ezért is fűznek | nagy reményeket a megígért | rekonstrukcióhoz. A Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság nagykőrösi üzemében, közismert nevén a ládagyárban, nincs könnyű munkájuk a dolgozóknak, bár az utóbbi években egyre több Hátba megéri!