Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-23 / 198. szám
PEST AI EC» 1972. AUGUSZTUS 23., SZERDA 'kJCwIop Harmincról negyvenre Magyar borok a világpiacon GONDOLOM, KÉVÉS EMBER VAN, aki ne tudná: a magyar borok a világ számos országába eljutnak, a borexportban igen régi hagyományokra tekinthetünk vissza, s hogy ez az export évről évre nő. Mindezek — mondhatni közszájon forgó tények, s egy kicsit néha talán túl is becsüljük e téren elért eredményeinket. Nem mintha azok nem lennének valóban figyelemre méltóak — de lehetnének jobbak is. Nézzük először is a számokat: Magyarország összes bortermelésének körülbelül 20 százaléka kerül exportra, ez a mennyiség a világ teljes borexportjának mintegy 4 százaléka. A magyar borokat a világ 68 országában vásárolják. A legnagyobb vevő a Szovjetunió, utána sorrendben az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország következik. Ez a négy ország veszi át az exportált magyar borok 82 százalékát. A fennmaradó 18 százalék a legkülönbözőbb tőkésországok között oszlik meg; ezek közül a legtöbbet az NSZK vásárolja. Jelentősebb mennyiséget vesz át Svájc, Ausztria, Svédonszáig, Finnország, Anglia; a több mint 50 egyéb országba kisebb meny- nyiségeket szállítunk. A SZAMOK, ADATOK valóban kedvező képet adnak, s különösen kedvező a kép, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi export a háború előttinek a sokszorosa. A jelentős exportot mindenekelőtt az teszi lehetővé, hogy a sajátságos magyar éghajlati és talajviszonyok következtében borainknak számos olyan tulajdonságuk, ízük, zamatuk van, ami kedveltté teszi a külföldi kereskedők és fogyasztók körében. De bármilyen furcsán hangzik is, ezek a tulajdonságok egyúttal bizonyos mértékig fékezik is a borexport -— különösen a gazdaságos borexport — növelését. Arról van ugyanis szó, hogy nálunk a szőlő- és bortermelés mondhatni évszázados hagyományai nemigen, vagy csak kevés helyen változtak. Hazánkban még mindig az a „jó bor”, aminek magas az alkoholtartalma, sötétsárga, vagy sárgásbarna a színe és a cukortartalma minimális. A külföldi piacokon viszont egészen mások az igények: alacsony szeszfokú, viszonylag magas cukortartalmú borokat keresnek, amelyek színe a vízzöldtől a sárgászöldig terjed. A mi boraink kiváló tulajdonságai tehát még önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy jól eladhassák őket külföldön. A hangsúly azon van, hogy „jól”, vagyis jó áron, gazdaságosan. Exportboraink nagyobb része (jelenleg 60 százaléka) ma még úgynevezett hordós borként kerül külföldre, ezt vagy magyar megjelöléssel palackozzák odakint, vagy a kinti előírásoknak megfelelő arányban hígítják, keverik saját boraikhoz. Azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az ily módon eladott borért lényegesen alacsonyabb árat lehet kapni, mint a fogyasztók ízlését, igényeit közvetlenül kielégítő, palackozva értékesített borért. Az árkülönbség jelentős: a palackozott bor ára átlagosan csaknem a kétszerese a hordós borénak. A PALACKOS BOR exportjának növelésére sok erőfeszítés történt az utóbbi években. Főleg az állami gazdaságokban, de sok szövetkezetben is kezd tért hódítani a külföldi igényeket kielégítő borkezelés és -tárolás, korszerű palackozóüzemek létesültek sok helyen. Ezek az erőfeszítések eredményesek voltak: az 1968. évi palackos borexport meny- nyisége 1971-re a kétszeresére nőtt, aránya a teljes borexporton belül 30 százalékról 40 százalékra emelkedett. A cél természetesen az, hogy a lényegesen gazdaságosabb palackos borexport mennyiségét és arányát tovább növeljük. Amikor a borexporttal foglalkozó Monimoex Külkereskedelmi Vállalatnál megkérdeztem, hogy mi szükséges Vizsgáinak az I. borvilágverseny borai Mint tegnap megírtuk, megkezdődött az első borvilágverseny a Kertészeti Egyetem aulájában, ahol 1378 borfajtát bírál a nemzetközi zsliri. A bírálat három bizottságban folyik, és a programnak megfelelően, tíz napig tart. ehhez, némi meglepetésemre nem a várt választ kaptam. Nem azt mondták, hogy „ilyen, olyan, amolyan beruházás, de hát, ugye, most korlátozottak a beruházási lehetőségek stb”. Ehelyett azt válaszolták, hogy a valóban szükséges beruházások megvalósultak, vagy megvalósulóban vannak, viszont van még jó néhány olyan hosszan tartó fogyatékosság, ami különösebb beruházás nélkül is megszüntethető lenne. Íme, ezekből egy csokorra való: SOK GONDOT OKOZ, hogy a palackok magassága nem egyforma. Ez gondot jelent a csomagolásnál, de már a töltésnél is, hiszen az üvegekben a töltés magassága is különböző, ami részben romlásveszélyt jelent, részben pedig a vevőben a becsapódottság érzését keltheti. Eddig nem sikerült elérni, hogy az üvegek parafadugói megfelelő minőségűek legyenek. A minőségi boroknál mindenütt előírás a parafadugó alkalmazása, de annak olyannak kell lennie, hogy nem díjbirkózók is könnyűszerrel kihúzhassák. Nem vonzóak, nem mutatósak a címkéink, pedig — különösen az önkiszolgáló boltokban — ennek nagy jelentősége van. Egy ízléses, az áru eredetét ki- hangsúlyozó, megfelelő szöveggel ellátott címke szinte saját maga eladja az árut. (Több mint 10 évvel ezelőtt az NSZK-ban és Svájcban közvéleménykutatást végeztek, és mintegy 10 000 fogyasztót megkérdeztek, milyen szempontok vezetik a palackos bor vásárlásánál. A megkérdezettek 48 százalékának válasza az volt, hogy a szép külsővel rendelkező palackbort részesítik előnyben a vásárlásnál — amennyiben nem valamely ismert márkát kíván vásárolni. Azóta pedig az önkiszolgálás rendszere még nagyobb mértékben elterjedt ...) Végül pedig a palackok csomagolása: kartonjaink, kevés kivételtől eltekintve, nem szépek, nemigen vehetik fel a versenyt a külföldi versenytársak szép fehér színű, színes nyomású kartonjaival. De ez talán még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy nem elég tartósak, nem bírják a hosszú szállítást, a többszöri átrakást, emellett túlméretezettek, s ez is jelentősen növeli a szállítási költségeket. NEM ÜNNEPRONTÁS akart lenni ez a cikk, hiszen a borexportban valóban jelentős eredményekkel büszkélkedhetünk, s reméljük, hogy a mostani nemzetközi borversenyen is szép helyezéseket érnek el boraink. A tanulságok megszívlelésével pedig sikerül ezt az exportágazatot még eredményesebbé, gazdaságosabbá tenni. Szabó Melinda Üdülő „rt“ Háromszáz ágyas szövetkezeti pihenő- és gyógyüdülő épül Harkányban. Hazánkban ez lesz az első szövetkezeti üdülőszálló. összefogással, „részvénytársasági alapon” hozzák létre, a termelőszövetkezetek, a szakszövetkezetek és szövetkezeti társulások. A közös vállalkozásban részt vesz a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa is. A törekvés az, hogy olyan színvonalas üdülést biztosítsanak a szövetkezeti dolgozóknak, mint amilyent a SZOT nyújt a ' munkásoknak és az alkalmazottaknak. A választás azért esett Harkányra, mert a gyógyforrások 63 fokos vize télen- nyáron alkalmas fürdőzésre, a Tenkes-hegy szép vidéke, a közelben levő Siklós és Pécs pedig kellemes pihenési és érdekes kirándulási lehetőségeket kínál. Az üdülőkomplexumot a Dunántúl — elsősorban Baranya és Fejér megye — hatvannál több szövetkezete hozza majd létre. Az üdülőtársulás tagjai százezer forint értékű „részvényeket” váltanak. Egy-egy részjegy ellenében 330—340 üdülési nap jár az illető szövetkezetnek. A tíz napig itt pihenő r’nl- gozók a kényelmes szállás mellett napi négyszeri étkezést, fürdőjegyet és orvosi ellátást kapnak, ezenkívül kulturális programot is szerveznek számukra. A harkányi pihenő- és gyógyüdülő mintegy húszmillió forintba kerül, s építése 1973-ban kezdődik meg. Aknabarlang Több mint egy hete táboroznak már Jósvafőn a VITUKI barlangkutatói, hogy feltárják a Nagyoldal nevű karsZtfenn-’ sfk függőleges áknabarlang- ját. A közelben levő Karsztvízkutató Állomás munkatársának feltételezése alapján ez a sziklazsomboly mintegy háromszáz méter mélységű, és minden valószínűség szerint összefüggésben van a Nagy tohonya forrás eddig még ismeretlen barlangrendszerével. Valószínűnek tartják, hogy a zsomboly teljes kibontásával nemcsak az ország legmélyebb függőleges aknakbarlangját tárják fel, hanem a Kossuth cseppkőbarlang folytatását is megtalálják. A huszonöt tagú barlangkutató csoport jelenleg a zsombolyt elzáró ismeretlen vastagságú „földdugó” kibontásán fáradozik. Modern aranyásók Á llamunk törvényei csak a tisztességtelen haszonszerzést tiltják. A spekuláns, akit űz a gyors gazdagodási vágy, s aki munkában ismer mértéket, de harácsolásban nem — előbb vagy utóbb a bíróság előtt ad számot busás „jövedelmi forrásáról”. Országszerte ismertek azok a kirívó példák, amelyek arról tanúskodnak, hogy sajnos jócskán akadnak gátlástalan törtetők, akiket a vádlottak padjára juttat a kapzsiság. Az alaposabban odafigye-, lő azonban néha rábukkan olyan esetekre is, amelyek efféle töprengésre késztetik: törvénytelenség ugyan nem történt, de az, amit tapasztaltam, mégis bántja igazságérzetemet. Dekát mit tehetek, mit tehetünk ellene ... Bizonyítandó az iméntieket, hadd említsek meg néhány példát. A közelmúltban az egyik forgalmas, de nem a legjobban ellátott balatoni üdülőtelepen töltöttem a szabadságomat. Mondanom sem kell, hogy megfelelő állami és szövetkezeti konkurrencia nélkül — éttermek, üzletek, szolgáltató egységek hiányában — egyik szezonról a másikra „felcsípték” a lehetőséget á „modern aranyásók”. Felszerelésük primitív: fabódé, gázpalack, tűzhely és néhány edény. No meg a kassza! Hiszen ez a legfontosabb! Mert tessék csak elképzelni: egy frissen sült palacsinta ára két forint — ez az átlag jön ki annak megfelelően, hogy a töltelék mák, túró, lekvár avagy kakaó —, s ha csak ezer palacsinta . kél. el. naponta, már az is kétezer” forint. De megítélésem szerint ennél több elfogy, ha figyelembe vesszük a bódé előtt látható hosszú sorokat, továbbá azt, hogy az üdülő vendéig általában többet eszik a szokottnál, s ilyenkor a pénzt sem számolja úgy, mint otthon. Nem bosszantja például az sem, hogy a forint ötven fillérbe kerülő lángos inkább ropogósra sült palacsinta — vagy pite — mintsem a fánkok családjához tartozó vastagabb tészta. Mindenesetre jó üzlet mind a palacsinta-, mind a lángossütés. És nem szabálytalan ! Hiszen a működési engedély ott függ a bódé falán... Az ember legfeljebb a fejét csóválja: hja, így már érthető, miből van a bódé mögötti fehér Mercedes ... Vannak azonban még furább, s a fejcsóválásra még inkább okot adó esetek is. Ugyanezen az üdülőhelyen megnyílt egy újonnan épült eszpresszó. Itt már szép kőfalon függ az iparengedély, X. Y.-né nevére kiállítva. A meghökkenés csak akkor következik, amikor kér az ember egy fagylaltot — s íme, felszolgálóként ki jelenik meg előtte csaposkötényben ? A tulajnő férje, a neves fővárosi művész! Ezentúl, ha történetesen színpadon látom, lehet) rajta bárminő jelmez, akaratom ellenére is eszembe jut balatoni „fellépése”. J ó néhány esetet elmondhatnék még, dé felesleges. A két szélsőséges példát csupán azért tettem egymás mellé, hogy némi határt próbáljak vonni a „modem aranyásók” rendjében. Mert ugyebár, nem egyformák, nem tipizálhatók csak annyiban, hogy ők azok, akik tudják: a törvényesség határain belül mit szabad tenniük, ök nem tévesztendők össze a harácsolókkal még akkor sem, ha bőséges a hasznuk, s gyorsabban tehetnek szert a „terülj asztalkám”-ra. Csakhogy ebben a kategóriában is — legalábbis erkölcsileg, s olykor etikailag — differenciálni kell. Süsse a lángost és a palacsintát a kisiparos és keressen annyit, amennyihez vásárlói révén hozzájut. Ez a mestersége, ebből él, s hogy miként, az más dolog. De az is más, ha magas jövedelmű emberek a több és „ráadásként” szerzett haszon érdekében a „kirakatba” teszik magukat, s nevüket reklámként használják a „cég” érdekében. Sajnos, ez történik nem egy esetben. S bár nem törvénytelen, de ízléstelen, hogy fittyet hányva hírnévre, a még esetleg meg sem kapott dicsőségre, olyanok is felcsapnak „aranyásónak”, akiknek az ujjai drágaköves gyűrűkkel vannak teleaggatva. Csata László TOTH-MATHÉ MIKLÓS: MAGÁNRENDELÉS Mottó: Tisztelet és hála az önzetlenül gyógyítóknak! ük vannak többen. Ipszilon doktornak rendhagyó memóriája volt. A pácienseit nem a nevük, hanem az adományaik szerint jegyezte meg. Ha az utcán találkozott velük, abban az értékben közeledtek felé, ahogy annak idején a gyógykezelést honorálták. így hát furcsa dolgokkal akadt ösz- sze Ipszilon doktor délutáni sétái közben. Mert Ipszilon doktor mindennap sétált egy órát. A délutáni magánrendelés előtt vette a kalapját, és elegáns, lassú léptekkel, ahogy ismert emberekhez illik, rótta a kisváros utcáit. Sűrű szemöldöke alatt, a jó gazda szemével méregetve a termést. A betakarított és a betakarításra várót! Az a verőfényes májusi séta is úgy indult, mint a többi. Ipszilon doktor még nem sejtette a disszonáns befejezést. Kurta kis mosollyal a szája sarkában elégedetten hordozta körül magát a kisvárosi korzón. — Jó napot, doktor úr — köszönt egy ötszáz forintos, és megemelte a kalapját, amit az orvos is hasonló kalapleemeléssel viszonzott. — Szép időnk van! — Igen. Valóban. Hogy van, kedves ... hogy van? — lassacskán, doktor úr. — Szedi az orvosságot? — Hogyne. Csak már fogytán van. Ipszilon doktor hernyószemöldöke összehúzódott. Arca töprengő maszkot vett fel. — Nehéz lesz újra beszerezni. Tudja, hogy van ezekkel a külföldi gyógyszerekkel! De majd... majd valamit megpróbálunk. — Nagyon köszönöm — sóhajtott az ötszáz forintos —, hálásan köszönöm ... Ipszilon doktor tovább sétált. Biccentett két szembejövő százasnak, keresztülnézett egy ötvenes feje fölött, pár szót váltott harminc tojással meg egy tyúkkal, aztán melegen elbeszélgetett két sonkával meg egy oldalassal. Később bement a presszóba, rendelt egy kávét, és helyet mutatott maga mellett húsz liter tokajinak. — Hogy van a mája? — nézett rá Ipszilon doktor, és kavargatta a kávéját. A húsz liter tokaji kicsit az asztal fölé görbedve részletesen tájékoztatta a mája felől. — Jöjjön el majd — nyújtott kezet Ipszilon doktor, és teljesen feleslegesen hozzátette. — Ne az SZTK-ba! A korzón egyre többen sétáltak. Ipszilon doktor jobbra-balra köszön- getett. — Sokan vannak — állapította meg jó érzéssel, és odabólintott egy zsák kukoricának, majd két vadnyúlnak emelt kalapot, és barátságosan integetett egy fácánnak meg két vadkacsának. Ezek a múlt télen keresték fel. — Ajánlom magamat — emelte meg a kalapját egy ezres felé, egész arcát betöltő mosolygással. Két háromszázas is kapott egy halvány mosolyt, majd hangos szervusszal vidáman nevetett rá öt karton külföldi cigarettára meg két üveg Cinzanóra. A háromezer forintost már messziről meglátta. Mint az elefántot az apró vadak között. Levett kalappal várta be, amíg odaért. — Örülök, hogy látom — csókolt kezet finom kis meghajlással —, hogy vannak azok a csúnyi fóbiák? A háromezres hadarva csipogta el háromezer panasza egy részét. Az orvos résztvevő arcot öltött, néha elgondolkozva bólintott, amitől a háromezres még jobban belelovalta magát. — Körül vagyok véve félelemmel, doktor úr. Még mindig csupa szorongás az életem. Vannak napok, amikor egyebet se csinálok, csak félek. Mint egy ijedt kis nyuszi. Olyankor félek a férjemtől, félek a gyerekeimtől, félek bent a lakásban, félek kint az utcán, félek felszállni egy buszra, félek leszállni egy buszról... — Buszról? Hiszen önöknek kocsijuk van! — A buszt csak példának hoztam fel. Kocsi?! Milyen kocsi?! Egy ócska Fiat! Látná csak a Bükkiéket, a Volvójukkal, alig férnek bele, kidagadnak a nagyképűségtől... Jaj, Istenem, doktorkám, mentsen meg, meghálálom! Az a múltkori svájci gyógyszer mintha egészen jó lett volna... Már oda tudtam figyelni a ka- nasztára is... Ugye, segít rajtam, aranyos doktor úr ? Ipszilon doktor megígérte, hogy segít rajta, hiszen ez a kötelessége, aztán megcsókolta az illatos kezet, megpihentetve szemét a smaragdgyűrűn, majd lassan tovább sétált. Néhány lépés után az órájára pillantott, és elindult haza, a disszonáns befejezés felé. A kis fiatornyos villalakás elé érve, már a kertkapu kilincsén volt a keze, amikor a séta disszonáns befejezése következett. Egy hatalmas fenékbe rúgás. Az orvos a lendülettől betaszította a kertkaput, és ráterült a kavicsos sétányra. Időbe telt, amíg a stresszállapotból annyira magához tért, hogy hátra tudott pillantani. — Az apám küldi! — A fiatalember zsebre dugott kézzel állt a kapu előtt. — A honorárium! Azért az isteni diagnózisért, amit maga állapított meg, és amivel majdnem eltette láb alól. Megúszta! De azt nem magának köszönheti, hanem egy igazi orvosnak! Érti?! Orvosnak! — Ki a maga apja? — hebegte Ipszilon doktor, egy másodpercre még azt is elfelejtve, hogy minek következtében hasal a sétányon. — Kiss Vince. — Kicsoda?! — Kiss Vince! — ismételte meg most már kiáltva a fiatalember, aztán mint akit rakétából lőttek ki, elszáguldott. — Fogják meg! Segítség! — tá- pászkodott fel nyögve Ipszilon doktor. — Arra futott! Egy háromszázas jött éppen a délutáni rendelésre, az iramodott a fiatalember után. Ipszilon doktor pedig aznap késő éjszakáig törte a fejét, hogy ki lehet az a Kiss Vince?! Képtelen volt rájönni. Hiszen az SZTK-betegek rengetegen vannak. És semmi ismertetőjelük!
