Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-22 / 197. szám

4 ctjf Altar ei ‘kJCwUmp 1972. AUGUSZTUS 22., KEDD „...szebbé teszi az életet...” A RÖPÜLJ PÁVA-KÖRÖK BEMUTATÓJA UTÁN Színpadon a Pest megyeiek Mennyiség és minőség Művelődő, tanuló felnőttek— írásomnak tulajdonkép­pen ezt a címet is adhattam volna. Az iskolákban, a mű­velődési házakban — falun, városon egyaránt — esténként gyakran gyülekeznek a felnőttek, hogy meghallgassanak egy-egy előadást. Előadást a külpolitikai helyzetről, a gyermeknevelésről, az alkotmány adta jogainkról, köteles­ségeinkről. A népfront hagyományos munkaterületei közé tartozik — együttműködve a TIT-tel — az úgynevezett tö­zt hiszem, a kétnapos, országos fesztivál után csak az elismerés hangján szólhatunk a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának ar­ról a másfél esztendeje szü­letett kezdeményezéséről, amely a páva-körök megala­kulását, a népdalok megis­mertetését és megszeretteté­sét, a népi kultúra tovább­fejlesztését s a most lezaj­Bibó Lajos a képernyőn. Forrásvidéke Tömörkény és Móricz, de míg az utóbbi he- vült túlzásaiban is mindig megmaradt a valóság kimon­dójának, a két világháború között népszerű és sikeres iró, Bibó Lajos — egyebek között közírói működése is bizonyítja — sokszor engedett azoknak a romantikus ábrándoknak, me­lyek életben-irodalomban ve­szedelmesen elfelhőzték a tisz­ta látást. Legjobb írásainak tragikus ereje maradandó, ám hozzá is igazságtalanok len­nénk, ha nem mondanánk ki: a valódi cselekvésre buzdítás helyett nem egy művében „ősi magyar szokás szerint” meg­maradt a retorikus pátosznál, ami csak látszatébresztése, va­lójában altatása a háborgó lel­kiismeretnek. A képernyőre került két el­beszélése viszont a maga ko­rában súlyos, figyelmeztető volt a paraszti lét nyomorára. A kenyér karcolatnyi tömör­séggel egy azóta tőlünk mesz- sze távozott társadalmi nya­valyát: az éhezést mutatja be. Arról már a mai kor tehet, hogy nemigen találunk megfe­lelő színészt a naturálisán hív ábrázoláshoz; Koncz Gábor és Madaras József az illuszt­ráció szintjén megtette a ma­gáét. Szőnyi G. Sándor ren­dezése a Mihály lovat akar szélesebben kibomló, sötét tör­ténetében is elsősorban hűség­re törekedett, az elbeszélés hangulatának lekottázására. De sem a rendezés, sem Mes- tyán Tibor operatőri munkája nem igyekezett eltávolodni a bevált, túlontúl ismert, megle­hetősen lassú csobogású kép­soroktól, így aztán éppen az írói profil jellegzetessége, a nyelvezet összetéveszthetet- lensége hiányzott a látottak­ból. Valljuk meg: a hajdani nyomorral ugyanúgy vagyunk az idők távolában, mint a má­sodik világháborúval: művé­szi értelemben újat kell adni ahhoz, hogy a téma feldolgo­zása érdeklődést keltsen. Hor­váth Sándor, Horváth Teri és színésztársaik tisztességgel alakítottak, de a műsor nem ment túl egy idős író életmű­vének egyszerű felmutatásán, a kései tisztelgésen. Fekete macska. Helytelen tolna számon kérni egy tv- bohózaton a valóságot — még akkor is, ha külső körülmé­nyeiben a valósággal, ponto­sabban a tv népszerű Kék fény műsorával játszik. Mert ugyebár aligha képzelhető el, lőtt országos bemutatónak a megrendezését tűzte ki cél­jául. Tudom, hogy sok pénz­be és még több áldozatos munkába került az Erkel Színház színpadán szombat- vasárnap lezajlott fesztivál, de feltétlenül megérte. Tfil a kétnapos fergeteges sikeren, jó szórakozáson, ötszáz páva­kört és több mint tizenöt­ezer önfeledten daloló, mu­zsikáló barátot szerzett a ' hogy a durva lelkű betörő ret­teg az akcióját „elpechelő”, csillogó szemű állatkától, akár a viccbeli katonalány az egér­től. Tekintsük a valószínűtlen fordulatokat a szakmára ka­csintó, belső humornak, és Sólyom László írását librettó­nak. Talán a szerző sem sértő­dik meg ezért a fogalmazá­sért, mert tulajdonképpeni erénye az, hogy játékalkalmat teremtett néhány jókedvű szí­nésznek, és a súlyosabb pro­dukciók után lazító rendező­nek, Nemere Lászlónak. (A történetet alighanem ezzel a szándékkal is vetette papírra.) Így aztán alkalmunk volt a ritkán látható Dayka Margitot ismét elemében látnunk, egy kortyondi, könnyelműen ba­rátkozó, de a krimi törvényei szerint talpraesett öregasz- szony bohókás figurájában; él­vezhettük Major Tamás any- nyiszor bebizonyított, átütő erejű komédiásösztönét paró­kával, a leütött ember maszk­jával és stíluspatronokkal egy­aránt könnyedén labdázva, és szórakozhattunk a Bibónál éhező szegénylegénynél jóval hitelesebb betörőt alakító Ma­daras Józsefen, aki pillana­tokra még babonás hiedelmeit is elhihetővé tette. A kiszá­mítható fordulatokkal élő já­ték, ha a színészek jutalomjá­tékának tekintjük, igénytelen­ségében is kellemes szombat esti szórakozás volt. Kaviár és lencse, a Ma­dách Színház egyik legna­gyobb sikere volt ez az olasz­ba oltott francia vígjáték, az ősi félreértéskomédia nápolyi hangszerelésű, tálján nyüzs- gésű, a sötét színpadon is a nevetés világosságát árasztó darabja. Herényi Imre ren­dezői specialistája a könnyed, fricskázó humornak, s javára legyen mondva: nem próbált hitelesen olasz légkört terem­teni, utánzás helyett a pesti humor nedveiből táplálkozott. A színházi közvetítésből nem bekevert műkacagások, ha­nem a viharos jókedv őszinte hullámai csaptak felénk. Ért­hetően, hiszen Pécsi Sándor pozitív szélhámosa vérmér­sékletének teljében bohócko­dott, mérgelődött s irányította a kedves csirkefogók jóindu­latú összeesküvését. Az ő svá- dájának még a gazdag fiú és a szegény leány cukros hep- piendjét is elhittük. De Tol- nay Klári, Zenthe Ferenc, a groteszk bájú Békés Itala, a néma szerepben is kitűnő Kő­míves Sándor és a többiek is magyar népi kultúrának. S most, rajtuk keresztül, a te­levízió kameráinak segítsé­gével, milliónyi együtt da- lolót a képernyők előtt. Arany István, a Pest me­gyei Tanács vb-titkára Ko­dály Zoltán szavaival nyitot­ta meg a fesztivált: „Az ének szebbé teszi az életet, az ének­lők pedig mások életét is”. S ez így volt igaz ezen a két napon. Akár az énekeseket néztem, akár a hangszeres szólistákat, vagy a több ez­res közönség arcát a nézőté­ren, mindenhonnan jókedv, vidám derű és életigénylés áradt felém és milliók felé — a képernyőről./ Ez nem Ki mit tud volt, félamatő­rökkel, művészi pályákra készülőkkel, vagy már mű­ködő profi szereplőkkel; egy­szerű parasztemberek dalol­tak örömeikről, panaszolták bánataikat a zene segítségé­vel. Ahogyan odahaza is éne­kelnek, muzsikálnak a lako­dalmakban, baráti összejö­veteleken, vagy egyszerűen csak a maguk szórakoztatásá­ra, munka közben, a határ­ban. Sokáig jó lesz emlékezni még erre a két estét betöltő vidám muzsikálásra. P. P. elemükben voltak a kiérlelt, s a szomorkás hét végéért pom­pásan vigasztaló előadásban. Lehotay-Horváth György Az Aranybulla átirata „Székesfehérvár a történeti forrásokban” címmel figye­lemre méltó kiállítást nyitott meg Mátrai László akadémi­kus az alkotmány napján Szé­kesfehérvárott, az István ki­rály Múzeumban. A kiállításon láthatta a kö­zönség az országgyűlésekre, a királykoronázásokra, temetke­zésekre vonatkozó írásos em­lékeket, köztük az Aranybulla legkorábbi, 1318-as átiratát. Kiállították a tihanyi alapí­tólevelet is. UBORKASZEZON? Se sze­ri, se száma a szabadtéri elő­adásoknak, koncerteknek, nyá­ri fesztiváloknak, várjátékok- nak. A hangversenyélet is minden nyáron új, változatos programokkal, színhelyekkel bővül a fővárosban és vidéken is. Közöttük a „sztár” az évek óta egyik legnagyobb látoga­tottságnak örvendő orgona- koncert-sorozat a tihanyi apátságban. E hangversenyek régi, állandó közreműködője a váci orgonaművész, Lehot- ka Gábor, akinek nevét nem­csak itthon, de már külföldön is jól ismerik. A közönség — amely zsúfolásig megtöltötte a templompadokat és a pót­székeket is — idén sem csaló­dott játékában, hangversenyén ismét meggyőzött legjobb mű­vészi adottságairól. LEHOTKA NYÁRI KON­CERTJEIT NDK-beli hang­versenyét előzte meg, ahon­nan ismét sikerrel, elismerés­sel gazd' .mdva tért haza. Mar- birgban nemzetközi orgona­fesztiválon vett rész, Bach összes orgonaműveinek el­játszásában működött közre, és produkcióját első helyre emelték tizenöt ország művé­szei között. megpolitikai oktatás. FELBECSÜLHETETLEN le­hetőségeket rejtenek magukban ezek a népfrontakadémia, szü­lők iskolája, munkásakadémia, művészetbarátok köre néven ismert előadássorozatok. Je­lentőségük nem csökken a te­levízió korában sem. A tech­nika nem pótolhatja a közvet­len élmény adta varázst, s az előadásokon olyan témákról beszélnek az előadók, amiről — az előzetes közvélemény­kutatások szerint — a hallga­tók hallani akartak. Ezzel szemben a televízió mégsem veheti figyelembe például a dabasiak kérését, miszerint ná­luk a termelőszövetkezetben nagyarányú sertésprogram in­dult, s e témakörből kérnének előadásokat ... Az 1971—72-es népfrontok­tatási évad lezárult, a járások összesítették az adatokat, s a megyei összkép is kezd alakot ölteni. A számok tanulságo­sak. Eszerint a városi és köz­ségi népfrontbizottságok ta­valy ősszel úgy tervezték, hogy a megyében összesen mintegy 380 előadássorozatot indítanak, amelyek keretében elhangzik mintegy 2 és fél ezer előadás, s ezeket meghallgatja 13 ezer hallgató. A tervet nem sike­rült teljes egészében megvaló­sítani, véleményem szerint mégis sikeres évadról beszél­hetünk. Miért? Azért, mert igaz, hogy mintegy 70-nel ke­vesebb előadássorozat indult, s az is igaz, hogy 326-tal ke­vesebb előadás hangzott el, de a megtartott előadásokat a tervezettnél másfél ezerrel többen hallgatták meg! Ügy vélem, ez utóbbi a lényeges, s úgy vélem, hogy a számok ilyetén alakulása önmagában beszél a minőségről is. Ponto­san : az előadásoknak olyan le­hetett a témaköre, ami érde­kelte az embereket, amiért ér­demes volt elmenni este az is­kolába, a művelődési házba. S olyan lehetett az az előadás — színes, élvezetes, filmmel illusztrált —, hogy csábította a következő előadás meghall­gatására is az embereket. Ez különben nem csupán a szá­mokból adódó következtetés, ugyanilyen tapasztalatokat szűrtek le a szervezők, a nép­frontaktívák is. Megállapítható, hogy az elő­adások színvonala általában javult, felkeltette a hallgatók érdeklődését és — aktivitá­sát! A régi gyakorlatot köny­Lehotka nemcsak hangsze­rének világviszonylatban is el- .ismert előadóművésze, hanem a régi orgonák lelkes felkuta­tója, e hangszerek helyreállí­tásáért, felújításáért vívott küzdelem egyik élharcosa. Né­hány évvel ezelőtt egyik vidé­ki útján „fedezte fel” a felső­örsi templom használaton kí­vül levő, szép hangú, eredeti barokk orgonáját. Ezen a hangszeren azóta lemezfelvé­telt is készített a Philips-cég megrendelésére. Lehotka Gá­bor egyébként is a leggyak­rabban előforduló művész a hanglemezstúdiókban, és az úgynevezett „külső” felvételi helyszíneken. Így semmi szo­katlan nincs abban, hogy egyik lemeze most jelent meg, s ő máris egy következőn dol­gozik. De erről inkább szóljon . maga: — EZ A FELVÉTEL lénye­gében a magyar orgonatörté­net egy részének bemutatása, kétlemezes album a legértéke­sebb magyar orgonák megszó­laltatásával. Ketten játszunk a lemezen, a másik előadó Ba­ráti István kollégám, aki a ré­gi orgonák ügyét szintén ma­nyű jéllemezni: a hallgatóság összegyűlt (ha összegyűlt), az előadó eldarálta (felolvasta) előadását, s a hallgatóság szét­széledt. Manapság? Kezd rendszeressé válni az oldott, a beszélgetésszerű előadás, a vi­ta, a hallgatóság visszakérdez, az előadó fényképekkel, raj­zokkal, diafilmmel — ritkán mozgófilmmel — illusztrálja mondanivalóját. LÉNYEGES, NAGYON LÉ­NYEGES TEHÁT a hogyan, a külsőség, szakszerűen mondva: az előadások módszere, a leg­lényegesebb azonban — s ez érthető — maga a tartalom. S itt idézzük ismét a számokat. Számszerűleg a legnagyobb sikert a szülők akadémiája és a szülők iskolája előadássoro­zatok aratták, több mint 6 ezren vettek részt ezeken. Fi­gyelmet érdemlő jelenség ez, s, túlmutat önmagán. Az el­múlt évek gyakori vitatémája volt az ifjúság nevelése. Nyil­vánvaló, hogy a feladattal az iskola egyedül megbirkózni nem képes, jelentős felelősség és feladat hárul a társadalom­ra, a munkahelyre, és —hogy jelen példánknál maradjunk — a szülőkre. A szülő azon­ban hathatósan csak bizonyos pedagógiai, pszichológiai isme­retek birtokában tud megfe­lelni a vele szemben támasz­tott követelésnek. Tudja ezt a szülők többsége, érzi az isme­retek hiányát, s szakít időt arra, hogy ezt a hiányt vala­miképpen pótolja. Például a szülők akadémiája keretében... Ide kívánkozik gyorsan: szép ez a 6 ezer 200-as szám, s mégis — nagyon kevés! S még kevesebb, ha arra gondolunk, hogy ezekre az előadásokra szinte teljes egészében csak nők, édesanyák járnak, holott a gyermek nevelése korántsem csak az ő feladatuk, köteles­ségük. Van tehát tennivaló a jövőre ... JELENTŐS ÉRDEKLŐDÉST váltanak ki a különböző mun­kahelyeken, társadalmi szer­vezetekben megtartott előadá­sok, az úgynevezett rétegtan­folyamok, s ez ismét örvende­tes, s ez ismét egy helyes el­vet bizonyít. Nem új, amit mondok: egyre kevésbé vár­ható el, hogy egy-egy témakör mindenkit érdekeljen. Éppen ezért meg kell keresni a bizo­nyos témakört érdeklő rétege­ket, s egy-egy közös érdeklő­désű csoportnak, kollektívá­gáénak vallja. A felvétel dr. Szigeti Kilián szakértői közre­működésével készül — ő a magyarországi orgonák leg­jobb ismerője, nagy számú or­gonatörténeti mű szerzője. A lemezen megszólaló művek nagy része is az ő kutatásai nyomán kerül először a nagy- közönség elé a pannonhalmi apátság kottatárából. A hang­szerek — amelyeken e műve­ket előadjuk — egy részét már ismerik a lemezgyűjtők; így a soproni Szent György dóm orgonáját — ezen készült első hanglemezem —, vala­mint a pannonhalmi és a már említett felsőörsi orgonát. Eze­ken kívül Sárospatak, Békés­csaba, Kopháza, Kőszeg és Szőny lesznek — a többi kö­zött — a felvételek színhelyei. A LEMEZFELVÉTELEN KÍVÜL az őszi zenei hetek és a Kodály-évforduló is bőven nyújt elfoglaltságot Lehotka Gábor számára: Vásárhelyi Zoltán vezényletével Kodály: Laudes Organi című művét adja elő, majd novemberben szólóestet ad a Zeneakadé­mián, nagyrészt barokk mű­sorral. Korda Ágnes nak az érdeklődésének meg­felelő előadást kell tartani. Nyilvánvaló, hogy például a párválasztás elsősorban a fia­talokat érdekli, az egyedüllét lélektani problémája pedig az idősebb, nyugdíjas korosztályt. Az sem véletlen, hogy a láto­gatottságot tekintve a harma­dik helyen a különböző tsz- akadémiasorozatok állnak. Er­re azonban — miként bizo­nyos fokig a többire is —jel­lemző: ott népes igazán az előadás, ahol a munkahely ve­zetősége törődik vele, támo­gatja, felhívja a figyelmet rá. S ezen a téren is sok még a hiba ... Nagy érdeklődés mellett folytak a honismereti akadé­miák, a különböző művészba­rátkörök, a népfrontklubok előadássorozatai. Az alsónéme- di népfrontklubban például a nagy figyelemmel kísért elő­adásokat diafilmes vetítéssel tették színesebbé, egy előadást pedig múzeumlátogatással kö­töttek össze. A pomázi kert­barátok klubjában rendszeres a filmillusztráció, s a szakmai előadásokon kívül kiállításo­kat, kertlátogatásokat, vetélke­dőket, író-olvasó találkozókat rendeznek, a klubtagokat kül­földi és országjáró utakra vi­szik. A ráckevei járásra is az a jellemző, hogy szakítottak a régi, merev formákkal. M. Kiss Pál művészettörténész például a Zene és a képzőművészet címmel tartott vetített képes előadássorozatot, s a művésze­tek fejlődését a társadalom fejlődésébe ágyazta be. Egy másik sorozat a helyi népi ha­gyományokat, a tájegységet, a Ráckevei-Duna-ág fejlesztési programját mutatta ba diafil- mekkel illusztrálva. Ez utóbbi példák azt bizo­nyítják, hogy jelentős érdek­lődésre tarthat számot a helyi értékek bemutatása, helyi írók, alkotók előadása. Sok helyütt erről megfeledkeznek. Még mindig ritkán hallható pél­dául, hogy a falu- vagy tsz- krónika, a helytörténet lenne a tárgya az előadásnak. Pedig — s ez nem új felfedezés — a krónikák, helytörténetek ak­kor „érnek valamit”, ha köz­kinccsé válnak ... A LEZÁRULT ÉVAD már viszonylag messze van, és ugyanilyen messze van az új évad. Túl azon, hogy a me­gyei népfrontbizottság az 1971 —72-es év végső értékelését ezekben a napokban készíti, aktualitást ad a témának az is, hogy a népfrontbizottságok már most kezdik formálni, tervezni az új évadot. Termé­szetes, hogy azt szeretnék: hasznosabb, eredményesebb, tartalmasabb legyen az eddi­gieknél. Ezt elérni azonban csak az eddigi tapasztalatok alapos elemzése alapján lehet. Deregán Gábor Hetven művészfotós Hetedszer rendezték meg az ország fejlődését reprezentáló, jeles és érdekes emberek port­réit bemutató országos Székely Aladár-emlékkiállítást Gyu­lán. Az Erkel Ferenc Múzeum Dürer-temében vasárnap meg­nyílt tárlaton az ország kü­lönböző vidékein élő 70 mű­vészfotós kiemelkedő alkotását láthatják az érdeklődők. Nyírbátor Záró hangverseny Vasárnap befejeződött a nyírbátori zenei napok idei eseménysorozata. A záró hang­verseny műsorán Kodály Zol­tán „Felszállóit a páva”, „Bu­davári Tedeum” és „Psalmus Hungaricus” című művének bemutatása szerepelt. Közre­működött a szegedi szimfoni­kus zenekar, a szegedi zeneba­rátok kórusa, a szegedi Nem­zeti Színház operatársulatá­nak több magánénekese és a nyírbátori gyermekkar. T V-FIGYELŐ Régi orgonák feltámasztása Lehotka-sikerek itthon és külföldön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom