Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

CEGLÉDI KBT NSOtti KÍi'LAí K&&ÍKSAMSA H 1 S8 .A VÁCI HAPLOMOMOB»V1DÍH A OtST MIGTII Hlltl* (OtÖNIUtist an. rrrotv*» <*. síi* w» «ettem» a. TAAuaoi a unann aaái "»ÍmÖcrTű, V<»*»v>p™ CCF1K.TA«. M, «AM ISA WAHCÍD8 1«, VASA8XAP LÁNY, VERS C zép, egyszerű és termé­^ szetes. Nyoma sincs benne a pózolásnak, ami pe­dig az amatőr pódiumra lé­pőknek nem is ritka jellem­zője. 24 éves, Gyomron lakik, a vegyiüzem laboránsa és KISZ-titkára volt sokáig, most gép.elt szerződés van a kezében: új út nyílt előtte, nagyon-nagyon közel áll hoz­zá ez a munka. Népművelő. Hivatalosan előadó a művelő­dési osztályon, most a mono- ri járási kultúrotthonban dol­gozik. Kevés az ideje, ezt ta­pasztalatból tudom. Sokszor kerestem, s csak a legritkáb­ban találkoztunk, lélegzetvé­telnyi beszélgetésekre, amik­ből sohasem lett riport. A ve­gyiüzemben három műszak­ban dolgozott, a gyömrői kul- túrház egészséges „nyüzsgésé­ben” nehéz másról beszélni, mint arról, ami éppen ott tör­ténik, s legutóbb a Ki mit tud? elődöntőinek lázában még kivihetetlenebb volt az interjú. f T lünk egymással szemben a monori művelődési ház kicsit poros, fekete skay- foteljeiben. Csend van, és Gulyás Etelka azt mondja: az egész az „öreg néne őzikéjé­vel” kezdődött, ötéves volt, minden este ezzel a verses mesével altatták. Addig ol­vasták, amíg el nem aludt, s ő minden alkalommal meg­várta a mese végét. A negy- ven-egynéhány versszakot egyszeresük kívülről tudta. Nagyon tetszett neki, nem un­ta meg. Sok unokatestvére van, amikor összejött a csa­lád, köré ültek a gyerekek, és ő elmondta az „öreg néne őzikéjét”. Az elejétől, a vé­géig. A verseket azóta szereti. Amelyik nagyon szép, ame­lyik megragadja — azt meg is tanulja. Ha ünnepségre hív­ják, hogy szavaljon —, nem ritkán —, szívesen megy, de a legjobb az, amikor spontán alakul ki egy olyan hangulat, hogy versekről beszélnek, s megkérik: mondja el ö. El­mondja, barátok között, író— olvasó találkozókon. Bárhol. En a Ki mit tud?-on hal­lottam, Monoron. Fent a szín­padon ugyanolyan egyszerű és természetes volt, mint most, egy hétköznapi beszélgetésnél. Továbbjutott a megyei döntő- I be, a tv selejtezőjére is. De „adminisztrációs okok” miatt I elfelejtették, hogy továbbju­tott. Aztán valakinek mégis­csak eszébe juthatott, jött egy távirat, s másnap, egy éjsza­kai műszak után, már ment meghallgatásra. Fáradtan be­esett egy neonfényes kultúr­terembe, körbeülték, ő kiállt középre, elmondott egy ver­set ... Köszönjük — jött ké­sőbb egy levél. Nem sértődött meg, s szerencsére egyáltalán nem érezte magát „elhanya­golt tehetségnek”. D edig tehetséges, és szere- ti a verseket. Ennyi az egész. Radnótit, József Attilát, Adyt olvas a legszívesebben. Jól tudja, hogy sokan fur­csán néznek rá, azt hiszik, népszerűséghajhászásból vagy „sznobságból” mond verseket. Hát igen, tagadhatatlan, hogy itt-ott jóval nagyobb megér­tés fogadja a táncdalénekes- nő-jelölteket. Egy szép, fiatal lány táncdalénekesnő akar­jon lenni, és ne előadó. Egyébként nem is akar előadó lenni. Ha szavalni hívják — mint most a népművelők nap­jára vagy az augusztus 20-i gyömrői ünnepségre —, szí­vesen megy. És szívesen em­lékezik a gyömrői irodalmi színpadra, amelynek tagja volt, Moliére „Kényeskedög­jére, ahol Katát játszotta: Kár; hogy a járásban kevés az iro­dalmi színpad — mondja. De hát most itt az alkalom. Nagy szerencse, hogy azért nincs egyedül, a beat és az irodalom jól megfér együtt, az ifjúsági klub tagjai között bizonyára akadnak olyanok is, akik „ki­nyílnak” majd József Attilára, Adyra. Nyitott az út. Koblencz Zsuzsa Elsősegélynyújtó tanfolyam A nagykőrösi Vöröskereszt­szervezet elsősegélynyújtó tanfolyamot szervezett az Irodagéptechnikai Vállalat számára. A tanfolyam közel egy hónapig tartott, heti két órában foglalkoztak az isme­retek elsajátításával a tan­folyam hallgatói, dr. Mikó Miklós vezetésével. Az elmé­leti oktatást gyakorlati fog­lalkozás te követte, s a 14 je­lentkezőből a tanfolyam vé­gén nyolcán sikeres vizsgát tettek, elsősegélynyújtó iga­zolványt kaptak. VÁC, DCM Kommunista szombat Tegnap, szabad szombatju­kon tartottak kommunista műszakot a DCM cementcso­magoló üzemének dolgozói. A kiszállításnál mutatkozó el­maradás pótlásához ily módon járultak hozzá. Ki volt ? Vecsésen, a Kun Béla téri iskola előtt állították fel Gold- mann György „Munkás”-szob- rát. Az impozáns szobor mél­tó környezetben, rendezett parkban áll. Méter magas élő sövény koszorúzza a kis par­kot, amely mindig ápolt, fris­sen, nyírott. Ki nyírta meg? Az este „kócos volt még”, mondják a környékbeliek reg­gelente. Kinyomoztuk. Nem a manók, hanem a szemben la­kó Tajty Sándor, a Kun Béla téri iskola szmk. tagja kora hajnalonként végzi ezt a mun­kát. Köszönetét sem vár érte. (e—a.) A négyesen Kétszáz útépítő, gépekkel A négyes főúton haladók már megszokták, hogy a ro­bogó járműveket Budapesttől Ceglédig három sorompó kényszeríti megtorpanásra. Két sorompó ideiglenesen működik, amíg tart a vecsési és a monori erdei felüljáró korszerűsítése, a harmadik, a ceglédberceli, hosszú ideje ál­landó bosszúsága az itt vesz­teglőknek. Az út korszerűsítésével egy- időben az albertirsai Roman­tika csárdától Kecskéscsárdá­ig, harminc kilométer,es sza­kaszon, új út épül, a jövendő autópálya jobb sávja. Ezzel iktatják majd ki a ceglédber­celi sorompót, s ha elkészül, akadálytalanul haladhatnak az utak vándorai. Naponta 300 méter Farkas Lászlóval, az Asz­faltútépítő. Vállalat mérnöké­vel végigjártuk az új útsza­kaszt, amelyen kétszáz ember és egy sereg gép szorgos mun­kája nyomán napról napra változik a kép. Cegléd felől közelítve, a Jászberényi úttól jobbra épülő útszakaszon a talajmunkák után most már harminc centi vastag homq- kos kavicsrétieg terül, s erre borítják a tizenöt centi vas­tag sovány betont: Elöl locso­lóautó áztatja a kivicságyat, amelyre billenőplatós kocsik zúdítják a Pilisen kevert be­tont. Ütgyalu egyengeti a masszát, amelyre gumihenger és simítóhenger gördül, végül bitumenes emulzióval zárják le ezt a réteget, amelyre majd az aszfalt kerül. Naponta ötszáz köbméter anyagot dolgoz be itt a gé­pek segítségével a tíztagú brigád. Naponta háromszáz métert haladnak előre. A sze­zonban tizenkét óra a napi munkaidő. A munka javát ia gépek végzik, a munkások irányítják, kezelik a berende­FÉLÚTON T izé nőt éve, hogy Hantos Lajost, a PENOMAH váci gyárának igazgatóját meg­bízták, az akkor még Váci Húsipari Vállalat nevet vi­selő gyár igazgatásával. Az­óta sok minden megváltozott a Rádi úti gyárban. Erről a, másfél évtizedről beszélget-, tünk a napokban. — Hétéves pártmunka után úgy véltem, hosszú idő ez a szakmán kívül, ezért kér-, tem, hogy visszatérhessek az iparba:-''-Sok újat ■ találtam. Ekkor határoztam el, hogy, elvégzem az élelmiszeripari technikum húsipari tagoza­tát, s úgy gondoltam, ez a szakmán belül könnyebb. Ügyi jöttem ide a váci gyárba, mint aki hazajön. Hiszen párt­munkás koromból jól is-t mertem az üzemet és azi embereket. Éppen 1957 augusztusát ír-) ták akkor. Tizenötödikén lé A pett be. Az első -napokról má\ig is tisztám emléksziki Minden részletre. Akkoriban gyakran aludt a.z irodájában.) Az egyik első igazgatói tényA kedésként kerítést csináltam tott a gyár köré. Volt olyan rwjp, hogy egyszerre öt-hat munkást is el kellett bocsáA tania, mert nehezen szokták meg az új rendet. Illetvel egyáltalán nem aiiarták bele A szokni. Végül is kialakult aa a mag, melyre számítani le-\ hetett. ' — Ez alatt a másfél évti-l zed alatt több szervezeti át-i alakítást is megértünk. Hat- vannégybeu a váci, ceglédi,i balassagyarmati és salgótar-j jani gyárak összevonásából alakult meg a Pest—Nógrád megyei Húsipari Vállalat., Négy évig Vácott yolt a köz­pontunk, addig, amígi a hús­ipari vállalatok egvesüítete-az állatforgalmi vállalatokkal,, 1969-ben. Ekkor alakult meg a mai formájában a PENOMAH, budapesti köz-t ponttal, melynek a váci gyár, egyik önállóan gazdálkodó egysége. Nagykőrösről Lengyelországba Ekkor nehéz döntés elé ke­rült Hantos Lajos, V álaszta a nia kellett: bemegy-e a köz a pontba magasabb beosztásbat vagy magmarad a kicsiből 1naggyá fejlődő váci gyár, 1igazgatójának? Döntött, —i maradt. ; — Tizenöt évvel ezelőtt 56, millió forint volt az évi ter­melési érték, annyi, ameny- nyit mostanáig hat hét alatt megtermelünk. Hatvanhét­ben. már 120 millió, hatvan- kilencben 180, hetvenegy­ben 360 millió, idén pedig körülbelül 400 millió forin-i | tos lesz. Ötvenhétben ki- lencvenketten dolgoztak itt,, beleszámítva az alkalmazot­takat is. Jelenleg 350—380 között ingadozik a létszá­munk. Több mint a fele, sta­bil munkás, akikre mindig lehet számítani. Pedig egyre több állatot vágnak le és dolgoznak fel a gyárban. Min­den évben 25—30 szakmun­kástanuló szabadul fel, így házon belül megoldjuk a szakmunkás-utánpótlást. De elmondhatom azt te, hogy a középvezetői posztokon is: fiatalok dolgoznak, az első vo-i nalban is. nőtt a hűtőkapacitásuk is: a napi huszonöt vagon he­lyett ma már ötven vagon húst és hústerméket tud-, nak gyáron belül hűteni na-, ponta. • — Sajnos, a nagyarányú fejlesztés sem tudja minden területen követni a fejlő­dést. A hűtőkópeseégfunk például, sajnos máris kicsi­nek bizonyul. Ezen segít majd ha elkészül — remél­jük még a nyár derekán — készáruraktárunk hűtőrend­szere, mely egycsapásra megoldja a vevők ma még jogos kifogásait, melyeket elsősorban, a vizes áru — krinolin, párizsi, virsli — küllemével szemben támasz­tanak. A nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz évek óta a legkülönbözőbb, részben saját konstruktőrgárdája által szerkesztett, élelmi szeripari gépeket készít. A gépeket nemcsak a hazai ipar alkalmazza, hanem korszerű techn ológiájuk következtében nagy keresletnek ör­vendenek külföldön is. A képen látható vázszerkezetből nem házgyári lakások készülnek, hanem szifonpatrontöltő gépek. Ha a monstrum szerkezet elkészül, Lengyelországba, Varsó­ba szállítják. A következő gép pedig a távoli Szibériában tölti majd meg szénsavval a szi- tonpatronokat. Kiss András felvétele Az elmúlt tizenöt év alatt, kétszer is megkapták a ki-, váló gyár címet, s c húsipar­ban meghirdetett országos versenyekben többször vé­geztek a harmadik-negyedik helyen, a 35 vállalat között. A gyár alapja az az épület- csoport volt, melyet 1937- ben létesítettek. 1967—68-ban kezdtek a gyár bővítésébe, s két év múlva már egy nagy tiyárat találhattak itt a lá­togatók, korszerű munka­helyekkel, hűtőházzal, rak­tárakkal, szociális létesít­ményekkel. Bővítették a hús­feldolgozót, a korábbi napi 25 mázsa helyett, ma már 80 mázsáit dolgoznak fel. Meg­• A gyár valaha csak Vác ellátásáról gondoskodott. Ma nekik kell ellátni hússal és húskészítményekkel egész Észak-Pest megyét, a budai, Szentendrei, gödöllői és váci 'járást. S nemcsak az állan­dóan itt lakókat, hanem a sok ezer hétvégi ház lakóit is. A gyár nem állt meg, to­vábbfejlődik. Legfontosabb feladatnak most a korszerű tüzelőanyagra való átállást tartják. Idén elkészül a gyár földgázfogadó állomása, mely hárommillió forintba kerül. Jövőre pedig beszerelik azt a három gázkazánt, mely a gyár teljes gázenergia-szük­ségletét fedezi. S miközben a gyárat fej­lesztik, az emberekről sem feledkeznek el. Következete­sen javították a munkások bérét. A nehéz munkát vég­ző szakmunkások három— négyezer forint, a betanított munkások két és fél ezer fo­rint körül keresnek. — Igaz, ezalatt kicsit meg­feledkeztünk a műszakiak és alkalmazottak fizetésének ja­vításáról. Tavaly már igye­keztünk pótolni ezt a mulasz­tást; s elsősorban a terme­lést közvetlenül irányító műszakiak fizetését javítot­tuk meg, jövőre az egészsé­ges aránvokat is megteremt- iük. Elértük, hogy bérkér­dés miatt, ma már csak a lesritkább esetben lép ki tő­lünk munkás. Az évek múlására kitünte­tések is figyelmeztetik Han­tos Lajos igazgatót. Munka Érdemrend, kiváló dolgozó kitüntetés. Vácott végzett munkájáért kapta. — Tizenöt éve láotem ide be. Még tizenöt évem van hátra a nyugdíjig. Azt is itt szeretném eltölteni. Bányász Hédi zéseket, s az igazításokat,' géppel el nem végezhető fel­adatokat látják el. 140 fokos záróréteg Albertirsa és Cegléd között valószínű, az év végéig elké­szül az új útszakasz. Három kilómé ternyi rész hiányzik ebből, ahol még csak a föld­munkák készültek el. Itt nem­rég még fehér falú kis tanyák álltak, ma már .nyomuk sincs, zöldiellő kukoricatáblák közt vezet az új nyom. A legna­gyobb lemaradás a Nagykátai és a Jászberényi út között mutatkozik, erre a szakaszra •kell majd összpontosítani az embereket és a gépeket. A Romantikától tizennégy kilométeren sima aszfalton száguld a kocsi. Erre már csak a záróréteg jön. Egy sárgára festett olasz Mariní gép teríti az aszfaltot. A ká­nikula napjaiban nem köny- nyü itt dolgozniEzt az anya­got csak 110—140 Celsius fo­kú hőmérsékleten lehet be­dolgozni. Ez alulról fűti a gép vezetőjét, fölülről a nap szór­ja negyvenfokos sugarait. 300 milliós beruházás A Romantika közelében ta­lajcserét kellett végezni, két méter vastag sóderréteg ke­rült az út alá. Nagyon vizes volt itt a talaj, a hatalmas markológép óriás kanala ned­vesen csillogó, tőzeges talajt emel ki. ötszáz méteres sza­kaszon cserélték ki a földet, elkészült a Gerje hídja, sza­bályozták a patakot. Cegléd- bércéinél majd bekötőút épül, ez köti össze a falut az új főúttal. A helybeliek bosszú­sága ás megszűnik ezzel, ar­ról nem is beszélve, hogy a. települést átszelő régi út mennyi baleset forrása volt. Háromszázmillió forintba kerül ez a harminc kilométe­res új szakasz. Várhatóam 1974-ben teljes hosszában el­készül, s akkor akadálytala­nul suhanhatnak rajta a ha­zai és a külföldi kocsik. Tamasi Tamás Ceglédi fotóművész sikerei Kellemes hírről értesült a napokban a Cegléden élő, nemzetközi hírnévnek örven­dő Tóth István fotóművész. A múlt évben a világ min­den táján rendezett kiállítá­sai — s a kapott díjak alap­ján — a Photographie So­ciety of America Journál cí­mű folyóirat, amely minden évben rangsorolja a világ leg­jobb ötven kiállítóját, most közli, hogy 1971-ben a világ élvonalbeli fotóművészeinek sorában a ceglédi művész a tizenkilencedik helyet érde­melte ki. A lap azt is közli, hogy eredményei alapján ta­valy ö volt Európa legsike­resebb kiállítója, a konti­nensen az első helyet érde­melte ki. A fotóművész az utóbbi időben is seregnyi díjat ka­pott. Orleansban a Salon Européen d’Art Photographi- que medal-t kapta, az NSZK- beli Kapellenben a „Nehéz út volt” című képe ezüstér­met, „Akiket elfeledtek” cí­mű alkotása tiszteletdíjat kapott. Zágrábban a portré szekció díját ítélték neki. Hongkongból a tízéves ju­bileumi Internacional Salon of Photography ezüstkupáját hozta a posta. Tóth István az idei nem­zetköri fototárlatokon is szép képanyaggal vesz részt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom