Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-18 / 194. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1972. AUGUSZTUS 18. PÉNTEK A színvonalas közművelődésért MILYEN EREDMÉNYT HOZTAK A TÁRSADALMI MOZGALMAK? BESZÉLGETÉS A VÁCI JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁGON Az idén tavasszal és a nyár elején a váci járási pártbi­zottság négy, a közművelődés ügyéhez kapcsolódó mozgal­mat indított útjára. Ma már mind a négy akciónak törté­nete és eredménye van. Első­ként mégis arról kérdezzük Baráth Endrét, a járási párt- bizottság propaganda és mű­velődési reszortvezetőjét, hogy miért volt szükség a járásban ilyen nagyarányú társadalmi összefogásra? — A meghirdetett akciók a járás különleges adottságai­val és a X. pártkongresszus nyomán kialakult széles körű társadalmi összefogással van­nak kapcsolatban. A tanesz- közkészítö akcióhoz az adta az ösztönzést, hogy a felmé­rések szerint a járás általános iskolái­ból mintegy 7 millió fo­rint értékű taneszköz hi­ányzott. Ugyanakkor a jelenlegi ötéves tervben a tanácsoknak mindössze I másfél millió forintja van erre a célra. A szemléltető és tanulókísér­leti eszközök egy része olyan jellegű, hogy a járás üzemei­ben is elkészíthető. Ilyen se­gítséget már korábban is kaptak az iskolák, tehát tu­lajdonképpen rendszerezni, összefogni, irányítani kellett a kialakuló mozgalmat. Ha­sonló a helyzet az Egy iskola — effij üzem mozgalommal is. Jó níhány termelőszövetkezet és üzem eddig is pártfogolta a környékbeli iskolákat, csu­pán ezt a meglevő kapcsola­tot kellett még tartalmasabbá, mindkét fél számára haszno­sabbá tenni. A gödi iskola felépítésének társadalmi se­gítését különleges helyzet tet­te szükségessé. Az építkezés­hez szükséges pénzt a tanács parcellázással akarta előte­remteni. A parcellázás azon­ban a vízkutatások miatt meghiúsult, s a mindenképpen szükséges iskola építésére nem volt anyagi fedezet. — A járásban működő mű- velődési intézmények az utób­bi években egyre kevésbé fe- i leltek meg a feladatuknak. A tiszteletdíjas kultúrotthon- ! igazgatók és könyvtárosok I eleve túlterheltek voltak, az intézmények egyikének-mási- | kának munkájához kevés volt ! az anyagi fedezet. A községi tanácsok ezért a helyi termelőszövetke­zetekkel és üzemekkel vették fel a kapcsolatot, hogy összefogással, szak­képzett kultúrmunkások beállításával, az intéz­mény működéséhez szük­séges anyagi alapok meg­teremtésével, emeljék a kulturális élet színvona­lát. — Milyen eredménnyel jár- [ tak ezek az akciók? — Elsősorban azzal, a | mindannyiunk számára ör­vendetes ténnyel, hogy a I munkások, termelőszövetke- | zeti tagok, gazdasági és poli­tikai vezetők összefogása nyo­mán az akciók valóban moz­galommá szélesedlek, s ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon eredményesek. A taneszközkészítő akció pél­dául már látványos ered­ményt hozott. Szakfelügyelők, szaktanárok és a járási hiva­tal művelődési osztályának munkatársai, rövid idő alatt elkészítették a tanulókísérleti eszközök tervrajzait. tiiisz üzem és termelő­szövetkezet vállalta, hogy társadalmi munkában a . nyáron elkészíti a mint­egy 10 ezer szemléltető eszközt. A tanévnyitókon már 'át is adják az iskoláknak' az új eszközöket, melyek együttes [ értéke megközelíti az 1 mil­lió forintot. — Hogyan alakult az üze­mek és az iskolák kapcsolata? — A szerződésekben meg­fogalmazott kívánság az volt, hogy az üzemek és termelő- szövetkezetek végezzék el tár­sadalmi munkában az iskolák nyári tatarozását. Az így fel­szabaduló mintegy 700 ezer forintot az iskolák szemlélte­tő eszközök vásárlására költ­hetik. Az iskolák társadalmi munkával, a felnőttoktatás továbbfejlesztésével > igyekez­nek a „kölcsönt” visszaadni. — Hogyan áll a gödi iskola építése? — A gödi iskolaépítéssel kapcsolatos összefogás is szép eredményt hozott. Eddig már több mint félmillió forint ér­tékű társadalmi munkát, épí­tési anyagot, illetve más anyagi támogatást ajánlottak fel az üzemek, intézmények és a termelőszövetkezetek. Közülük is ki kell emel­ni a sződi termelőszövet­kezetet, a dunakeszi jár­műjavítót és a Mechani­kai Laboratóriumot, az Alagi Állami Gazdaságot, a Vác és Vidéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vál­lalatot és a helyi üzeme­ket. Nekik köszönhető, hogy újra elkezdődött az iskola építése. Továbbra is számítunk, a tá­mogatásra. — Hány közös fenntartású művelődési intézmény jött létre a járásban? — Eddig 11 ilyen szerződést kötöttek meg a községekben, s a tapasztalatok nyomán szeretnénk elérni, hogy a já­rás minden egyes községében létrejöjjön ilyen megállapo­dás. Az idő már igazolta en­nek a kezdeményezésnek a helyességét. Csornádon, ahol a legré­gibb a közös fenntartású művelődési ház, sokkal színvonalasabb lett a kul­turális munka. Először alakult a községben szín­játszó csoport, gyermek­klub, menyecskekórus. Az említett két együttes pél­dául rendszeresen tart elő­adást a községben, de a szom­széd községekben is. Persze, a csomádi mellett sok más pél­dát is említhetnénk. Például a gödit, ahol a szerződés meg kötése óta két függetlenített népművelő dolgozik a nagy­községben. Az ő munkájuk­nak köszönhető többek kö­zött, hogy az idén olyan szín vonalasán rendezték meg 'a Fészek napokat. Cs. A. Hét végi orvosi ügyelet Szombaton és vasárnap éj­jel dr. Áfra Tamás tart éjsza­kai orvosi ügyeletet Vácott, a központi rendelőben (Vác, Köztársaság útja 30., tel.: 11—199). Tervezte egy drámaíró Sokan megállnak Zebegény- ben a katolikus templom előtt. Szokatlan, a székely népi épí­tészetet idéző stílusa magára vonja a figyelmet. De azt csak kevesen tudják, hogy egy drámaíró tervezte. Az Erdély­ben élő Koós Károly író épí­tész, a Budai Nagy Antal és a Varjú-nemzetség szerzője, a két háború között, amikor a budapesti műszaki egyetemen tanított. SZOMBATON: Lóverseny Szombaton délután négy órakor kispuska- és légpuska- lóversenyt rendeznek a vá­ci fegyveres erők klubjában, a lövészkor tagjainak részvéte­lével. Vasárnap délután asztalite­nisz-verseny lesz, melyre min­den klubtag és hivatásos kato­na benevezhet. A helyezettek értékes díjakat kapnak. A csörögi dombok lankáin ■/-*p sűrű sorokban sorjáz­nak a levágott rendek. Erre már elhaladt a kombájn. A tikkasztó melegben piheg a tarló — a bálázógépet várja. Azután majd megtisztulnak a földek, jöhet az eke. Harmincnégy fok van, vagy talán több is. Még lándzsáz- nak a kukoricák, a naponta ismétlődő záporok frissítenek. Egy vadrózsabokor alól őri­zem a nyarat. Nem mintha el­lopnák, de jó, ha rajta tartja a szemét valaki! Körül csend van. Augusztus, dél. Csak egy kékvércse köröz a magasban, szárnya nem is moccan. Majd hirtelen zuhanni kezd, egé­szen a tarlók mélyéig, s egy éles fordulattal ismét a ma­gasba tör. Karmai között fi­cánkol valami — az ebédje. A pró, halk füttyentésekre eszmélek. Üvegcsengő- nyi, ezüstös hang. Felém köze­ledik. Egy félmeztelen, fekete bőrű, bársonyszemű legény. Lassan lábal a tarlón át. Nem egyenes irányban, kacskarin- gós vonalban halad a magata­posta ösvényen. Félkézzel egy vedlett biciklit tol. A jármű nemigen hagyja magát, igen­csak taszítani kell a magas tarlóban az ártatlant. A kor­mányon egy mázát vesztett vizes kanna, a csomagtartón egy furcsa, lyukacsos bácrög- láda. Ügy vélem, a füttyenté­sek abból erednek. — Mi van a ládában? — rikkantok a komára. Felriadva kapja rám sze­mét, féllába megáll a levegő­ben. — Irge — nyögi ki nagy ne­hezen. — Ürge? Hát az meg mi célra? ' Délidő — Csali ez, kérem. Mármint a társaknak. A likba’ lévők­nek. — No, csak... — mondom, mint aki most már mindent ért. Pedig még tájékozatla­nabbá váltam. AAegtudom Gál Jóskától — aki csörögi lakos lenne —, hogy két élő ürgefi kell ehhez a mesterséghez. Azok aztán felváltva fütyörésznek a ládikóban. Akár két elvará­zsolt hercegpár. olyan gyö­nyörűségesen. Ö — Gál Jóska — már jóelöre kirakta a hur­kos csikkentyűket a rengeteg lyuk szájához. Most már csak a csalik rimánkodó hangja A betonelemgyártók vállalták Eta vult gépekkel - tervtúlteljesítés Rekord tervelőirányzatot i kapott a Szentendrei Beton- elemgyártó Vállalat váci tele- í pe. Eddigi legnagyobb telje­sítményük egymilliónégyszáz­ezer darab födémbélés termék elkészítése volt. Ezt úgy telje­sítették, hogy sokat túlóráztak, sőt, társadalmi munkát is vál­laltak. 1972-re egymilliónyolc­százezer darab födémbélés és százhúszezer darab BH-elem gyártását kapták tervfeladatul. Sok gátlója van a tervtelje­sítésnek: elavultak a gépek, elhasz­nálódtak az alátétlemezek, nem megfelelő a kavics minősége sem. Javítaná a kavics minőségét, í ha lenne megfelelő kőtörő be­rendezésük. Korszerű osztá­lyozó beszerzése sem várathat sokáig magára. Hogyan segítenek magukon? A társadalmi szervek s fő­ként a szocialista brigádok se­gítségét kérik. Az egymillió feletti ter­mékmennyiséget premizál­ják. A BH-födémtálca is nagyon kapós az építőiparban. Itt is sürgősen meg kellene oldani a gépesítést. Fischer István telepvezető optimista: a nehézségeket le- küzdik, és igyekeznek a tervet túlteljesíteni. P. R. Törzsgárdatagok A héten termelési tanácsko­zást tartottak a Pest megyei Nyomda Vállalat váci köz­pontjában. Ott adták át Mes­ter Ferencnének az arany, Struve Lajosnak az ezüst és Szabados Józsefnek a bronz törzsgárdajelvényt, a munka­helyhez való hűségük elisme­réseként. Takács József kiállítása Szombaton, 19-ón a veres- egyházi Váci Mihály Művelő­dési Központban megnyílik Takács József grafikusművész önálló kiállítása. Pásztor Béla tanácselnök megnyitója után a váci Mikes István festőmű­vész mond bevezető beszédet. Ez alkalommal 19 mű kerül a veresegyházi közönség elé. A versenyt vezette: Hámori Jenő ÜZEMEKBEN: Klubélet és tömegsport Eddig a Híradástechnikai Anyagok Gyárában folyó kul­turális tevékenység keltett or­szágos visszhangot. Még a Népművelés augusztusi szá­mában is olvashatunk egy el­késett tudósítást a legutóbbi Darvas József-estről. Most a DCM hallat hasonló szinten magáról. A deákvári klubkönyvtárban élénk a te­vékenység. Ez az intézmény a hét egyik napján szocialista brigádklubbá alakul át. Az il­letékes műhelybizottsággal együtt minden héten más-más szocialista brigád rendez szín­vonalas, változatos progra­mot. mának tartják a háromhavon- ként megrendezésre kerülő kirándulásokat, túrákat is. A palóc nyár keretében Ba­lassagyarmaton, a városi ta­nács nagytermében gépíróver­senyt rendeztek. A részvevők — húsz versenyző — két kate­góriában mérték össze tudá­sukat. A feladat: 15 perces másolás volt. A szaklapok sze­rint is jól sikerült versenyt Hámori Jenő, a Váci Gép- és Gyorsíróiskola tanára vezette. A nagymarosi parton Politikai előadásokat tarta­nak Réti Ervin, Kiss Csaba s mások közreműködésével. Kertész Ákos, a Sikátor és a Makra írója is itt találkozott az olvasóival. A jól sikerült író—olvasó találkozó után a DCM dolgozói elhatározták, hogy a'Makrát színházban is megnézik. A Váci Kötöttárugyárat vi­szont azért kell megdicsér­nünk, mert nagyon eleven a tömegsportélet a Sallai Imre utcai üzemben. ÜNNEPI SPORTMŰSOR Az idén például — előre megtervezett versenynaptár szerint — a megye színeit kép­viselő 72 induló között rajthoz álltak a gyár dolgozói is a vá­ci mezei futóversenyen. A ver­senyt 600 méteres távon, a Duna-korzón rendezték. Eredményes volt a városi KISZ-bizottság által kezdemé­nyezett asztalitenisz-verseny is a kötöttárugyáriak számá­ra: a női egyesben elsők let­tek, s a gyár versenyzői hoz­ták el a női versenyszámban a két harmadik helyezést is. Jól bevált sportolási for­kell — s a kíváncsi szabadok kidugják fejüket — mit visz­nek? kit visznek? —, és máris a hurokban vannak! — Ennyi az egész, tetszik tudni — mondja bölcsen a va­dász. — Aztán mennyi zsákmány­ra számít? — kérdezem, mi­vel ez sem mellékes. — Megtelik a kanna — ra­gyog fel Jóska szeme. — Az a baj, hogy nemigen érek rá erre a mesterségre, mert dol­gozni is kell. Aztán különböző fogásokra oktat, amelyek híján nem megy e mesterség. Olyan hév­vel, a szakma olyan szereteté- vel magyaráz, hogy villogó szeme bepárásodik. A vadá­szat, s a majdani szakácsmű­vészet teljességéig jutok per­cek alatt. Szinte ínyem alatt érzem a porhanyós ürgepör- költ. vajpuhaságát, s a belé- dörzsölt cseresznyepaprika m-ris megkönnyeztet. t^zjiink fölött a kékvércse újból körözni kezd. A ládában ismét csicserea a két dalnok, s körül, a halálba in­dulók felelgetnek könnyel­műen ... Jóska lábalja a tarlót... Azt hiszem, újkrumpli lesz a pör­költ mellé, s talán uborkasa­láta is. Csankő Lajos Vasárnap, augusztus 20-án kezdődik a járási labdarúgó­bajnokság, az őszi első fordu­ló mérkőzései: Kossuth-csoport: Váci Hír­adás II.—Márianosztra (vezeti: Nagy K., Huszár), Sződliget— Verőce (v: Hartai, Szűcs L.), örbottyáni Barátság—Kösd (v: Zagiba, Hernádi), Ipolydamásd —Vácduka (elmarad), Szokolya —Vácrátót (v: Kiss E., Kunya), Kóspallag—Szód (v: Pribéli, Vidra), Nagymaros—Dunake­szi SE (v: Nagy N., Vécsei). Felvételre keresünk marós, gyalus és géplakatos szakmunkásokat (kezdőket is) központi telepünkre, két műszakra. Jelentkezés: VÁCI AUTÓJAVÍTÓ ÉS FÉMIPARI VALLALAT Vác, Dózsa György út S3. VÁCI APRÓ A mérkőzések délután fél öt­kor kezdődnek. Rákőczi-csoport: Nagybör­zsöny—DCM (v: Dorozsmai), Letkés—Rád (v: Kozma L., id. Kiss), Vámosmikola—Püspök­szilágy (v: Wemke, ifj. Sinkó), Perőcsény—Örbottyáni Petőfi (v: Kozma II., Kőbányai), Ber- necebaráti—Fóti Gyermekvá­ros (v: Led vény i), Fóti Vas­utas—Ipolytölgyes (v: Brusz- nyicki). Ezek a mérkőzések — az utolsó kivételével (16.30) — délután négy óx*akor kezdőd­nek. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazon jó barátoknak, ismerősöknek, a Váci Tejipari V. dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen édesanyánk elhúnytá- val részvétüket nyilvánították, temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, s együttérzé­sükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kőhalmi testvérek. Köszönet azon munkatársaknak, ismerősöknek és volt iskolatársak­nak, akik a hirtelenül elhunyt Mihály .Jenő temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és nagy fájdalmunkban osztoztak. Külön is köszönetét mondunk a DCM Szakszervezeti Bizottságának és a Lőwy Sándor brigádnak. A gyászoló rokonság. IRDETÉSEK Értesítés Értesítjük ügyfeleinket, hogy a MÉH Vállalat váci telepe 1972. augusztus 28-tól szeptember 20-ig leltároz. Az árubeszállítás a leltározás alatt szünetel. Árueladás szeotember 15-ig zavartalanul tart. Kliger Jenő telepvezető. IS motorkerékpár, be­járatos, eladó. Lipták János. Csornád, József Attila u. 38. Príma állapotban lévő önjáró fűrészgép el- c.dó. Moys Bajos, Vác, Törökhegyi u. 4. HIRDESSEN A VÁCI NAPLÓBAN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom